Beharangozók

… nincs itt semmi látnivaló! Mondta Kovács főtörzs, majd feloszlatta az általa tömegnek titulált, három tagú társaságot. Az eset még a ’80-as években volt, a „tömeg” békés szándékkal jött össze, nevezetesen, hogy hármasban elfogyasszanak fél liter töményet! Nem volt nagy esemény, mégis máig emlékszem rá, pedig abban az évben sokkal nagyobb történesek is voltak, hogy mást ne említsek, például az irapuatói 6:0… Most, a Kupa-döntő árnyékában kerül megrendezésre a Haladás elleni idegenbeli meccs, de én szeretném, ha emlékezetes maradna. Egy újabb zöld stadion szüzességét elvenni? Na, arra emlékezni fogok harminc év múlva, az biztos!

A két csapat közös történelme egészen 1936-ig nyúlik vissza, a mérleg pedig jelentős fölényt mutat javunkra. Ez most ugyan semmit nem jelent, mondhatnám, de annyit mégis érdemes tudni játékosainknak, hogy a múlt kötelez! A folyó bajnokságban két hazai 1:0-s győzelmet jegyezhettünk fel, és általában is jellemző az utóbbi évekre, hogy nem születik sok találat a két csapat meccsein. Ez azért van, mert a Haladás nem éppen híres támadójátékáról híres, na meg annak, hogy védekezésben minden eszközt felhasználnak a gól elkerülése érdekében.

Az ellenfél tehát olyan csapat, akit vagy fizikálisan kell legyőzni, megsemmisíteni, vagy okos, technikás, jól együtt dolgozó csapatjátékkal kell elvenni a kedvét a labdarúgás nevű játék gyakorlásától… Véleményem szerint az első lehetőséget nyugodtan elengedhetjük, mert nem stílusunk a focit verekedéssé degradálni, a másodikhoz viszont komoly feltételeket kell teljesítenünk! A legfőbb ilyen, hogy össze kell állnia végre a csapatnak, egy irányba kell húzni, támogatni, segíteni egymást, és koncentráltan ügyelni arra, hogy a Vignjevic által megálmodott csapatszerkezet ne boruljon!

Lehetne másképp is, de arra most nem tudunk győzelmeket alapozni, hogy egy-két labdazsonglőr majd megoldja, a többiek meg húzzák az igát, mert ilyenünk most nincs. És éppen ezért hoztam szóba a Mestert! Mert ha nincs pár klasszisunk, akkor nem is lehet más választásunk, mint a fegyelmezett csapatjáték, a feszes hadrend, az edzői utasítások legmesszebb menő betartása. Ha ezt nem tudjuk megcsinálni, akkor komoly bajban lehetünk, „jó” eséllyel el is búcsúzhatunk dobogós reményeinktől… Kérdés persze, hogy a dobogó milyen prioritást kap négy nappal a kupa-döntő előtt!

Érzésem szerint nem állunk ki a legjobb gárdával, de a cserepadon ott lesznek azok, akikkel kiegészülve egy komplettnek tekinthető csapat játszik majd a meccs vége felé. Ez kell is, mert fontos lenne a döntő előtt még egy kis összeszokás, gyakorlás. Ha így lesz, akkor csak az a kérdés, hogy a relatíve gyengébb kezdő milyen eredményességgel szerepel majd 60-70 percig. Szerintem lehetünk jók egy tartalékos csapattal is, ha azok, akik esetleg eddig kevesebb szerepet kaptak, most bizonyítani akarnak! Ez persze nehéz téma, mert van, akit a mellőzöttség érzése tönkretesz, és van akiből új energiákat csal elő a bizonyítási vágy. Ki így, ki úgy, de bízom benne, hogy a második hatás lesz az erősebb!

A kezdő nálam;

Pajovic – Balázs, Bojovic, Kálnoki, Burekovic – Sankovic, Onovo, - Zsótér, Diallo, Obinna – Tischler

A padon pedig ott lesz Novothny, Nagy D., Litauszki, akik az utolsó 20-30 percre akár be is állhatnak.

Persze ez csak egy teória, és – ahogy azt már lassan meg kell szoknom – rendre kiderül, hogy Vignjevic mester általában teljesen más megközelítéssel él egy-egy meccs, egy-egy sorozat megvívása tekintetében. Az minden esetre – sajnos – nem kérdés, hogy a kezdő tizenegytől erőteljesen függ az eredmény, hiszen nincs 22-25 közel azonos képességű, és formáját tekintve is közel azonos játékosunk…

Az eredményre tehát csak egy egész halványlila tippem van; 2-1 arányban nyerünk egy küzdelmes meccsen! Ne feledjük, miénk a „Ius primae noctis”, éljünk vele!

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

„Kavarja ez, vagy nem kavarja?” A Balmaz elleni kupa-elődöntő visszavágóját nézve Fülig Jimmy klasszikus dilemmája szabályosan berágta magát gondolataimba. Ezt akartuk? Így szerettünk volna játszani? Ez kellett a cél eléréséhez? A végén pedig arra jutottam, hogy a három kérdésre akár lehet „igen” is lehet a válasz, de akkor nagyobb a baj, mint gondoltam… És az újabb kérdés; a ’Csút ellen vajon hogyan, és mit akarunk majd játszani?

Ebből pedig azonnal jön a következő kérdés; mi a cél? A hivatalos verzió szerint a kupadöntő, és a bajnoki bronz. Ebből az előbbi megvan, ott, azon az egy meccsen pedig bármi lehet – különösen, ha a Balmaz elleni produkcióból indulok ki… A helyzet nem nagyon különbözik; egy Magyarországon méltán világhírű csapat ellen kell most a 30. fordulóban helytállni, és a kupában is ő lesz a következő ellenfél (ezúttal a döntőben).

Eddigi mérlegünk elég gyengécske, ugyanis azonos számú győzelem és vereség mellett a gólok számában eggyel elmaradunk. Ez tehát nem kifejezetten dönt a két csapat várható teljesítményét illetően, ahogy az sem különösebben releváns tényező, hogy itthon, vagy idegenben játszunk, mivel az ellenfél ott tart a klub-építésben, hogy „előbb-utóbb nekünk is lesz egy olyan szurkolótáborunk, 50-100 fő, amely otthon és idegenben is buzdítja a csapatot”, ezért egy fejér megyei fellépés alkalmával sincs különösebb nyomás játékosainkon.

De ezúttal itthon játszunk, és remélem, hogy végre JÁTSZUNK! Mert most már tényleg el kellene kezdeni focizni, és el kellene hagyni végre ezt a minimalista célfutballt! Szükség is lesz rá, mert az ellenfél komolyabb játékerőt képvisel, mint a „Blamaz”. Ne feledjük el, hogy legutóbb alaposan kiszemezgették az Nb1 klubjait, és befogadták az újpesti ajtók rémét is a nagytesó klubtól. A kupameccsen mutatott „játékot” el kell tehát felejteni, örülni kell a döntőbejutásnak, és tiszta lappal kezdve be kell bizonyítani, hogy mi vagyunk a jobb csapat!

Mi kell ehhez? Szerintem mindenek előtt vissza kell térni a sokpasszos, labdabirtoklásra épített valódi csapatjátékhoz, az ívelgetéseket, az előrevágott labdákat, a céltalan rugdalózást pedig sürgősen el kell felejteni. Sem az Újpest hagyományainak, sem pedig Vignjevic mester által korábban követett játékrendszernek nem elemei ezek, az Újpest szurkolóinak pedig a hideg futkos a hátán az ilyen kiscsapatokra jellemző, stílustalan „játék” láttán! Vegyük észre, hogy az Újpest egy olyan klub, ahol nem csak az eredmény fontos, hanem az is, hogy azt miként érjük el!

A kupa visszavágón látott játékot hagyjuk meg a ’Csútnak, legyenek ők az a kiscsapat, aki hősiesen küzd, mi pedig végre eresszük el egy kicsit a lovakat, támadjunk, mert nekünk a támadás a lételemünk. Hátul Knezevic-re, és Henty-re (szakavatott lakatosmester, Lazovic legtehetségesebb tanítványa!) kell figyelnünk, de Diallo is tud meglepetéseket okozni. Viszont ha őket kiiktatjuk, lehull a lepel, kiderül, hogy a jó pénzért a napon sütkérező zsoldosok hada nem túl veszélyes társaság!

De mi kell ehhez? Szerintem az, hogy ne maradjon a kispadon Zsótér, miközben egy neki idegen posztra csereként beáll Szűcs Kristóf, de az is kell, hogy Nagy Dani, és Obinna        elkapja a fonalat végre. A csapat egészét tekintve pedig azt gondolom, hogy kompaktabbnak, rövidebbnek kell lenni, mert a legutóbbi meccseken a védelem és a támadók között nem volt szerves kapcsolat. Legalábbis én ennek tudom be az ívelgetős, vagdalkozó játékot. A jó hír az, hogy ezt a szerkezeti problémát relatíve könnyű orvosolni, mert nem egyéni, hanem csapatszintű a megoldás!

És még egy; a legjobb tizeneggyel kell kezdeni, a cseréknek pedig nem csak a számbeliséget, hanem – a lehetőségekhez mérten – a minőséget is szolgálniuk kell! A védelem szerintem rendben van, de mégis változtatnék, mert Pauljevicet visszavinném jobb oldalra, hiszen Zsótért semmiképpen nem hagynám ki a kezdőből. A védelem előtt a Sankovic-Diallo párost játszatnám, a középpályán Nagy Dani, Obinna, Zsótér hármast vetném be, Novothny helye pedig nálam nem kérdés.

Azért is tenném fel így a csapatot, mert így – az állás függvényében – még mindig lenne lehetőség behozni jobb oldali védőbe Balázst, így Pauljevic feljebb tolódhatna. Ha Nagy Dani menne le ekkor, Zsótér középen irányíthatna, Obi és Pauljevic pedig váltogathatnák a széleket. Nekem ez így lenne kerek, de megint beugrik; „Kavarja ez, vagy nem kavarja?” Nos, akárhogy is motoszkál a fejemben Fülig Jimmy mondata, nem engedek teret a kétségeimnek, ezúttal tényleg a legjobb tizenegy fog kezdeni, és visszatér a játékunk is!

És ha már nincsenek kétségeim afelől, hogy mit is akarunk (és hogyan), akkor nem meglepő, hogy az eredmény tekintetében is határozott álláspontom! A győzelem egyértelmű, az arány pedig nem más, mint 3:1!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

 

Egyszerű matek szerint az eredmény nulla. De ahogy kétszer kettő néha öt, úgy ebben az esetben sem helyes a triviális megfejtés. Mert bizony az ötből öt helyes eredménye kettő! Azaz egy kupa, és egy érem. Erre minden esélyünk megvan ugyanis, ha a 2017/18-as idény legtöbbet látott ellenfelét az eddigi három meccsünk után sem hagyjuk nyerni. A látszat ellenére azonban ez egy több-ismeretlenes egyenlet, ráadásul nem csak egy helyes megfejtése lehet! A bajnokin kizárólag a győzelem az elfogadható eredmény, a kupában ugyanakkor elég lehet egy döntetlen is.

Nos, akkor mit is kell tenni? Mert ugye nem gondoljuk komolyan, hogy ha már eddig elértünk, akkor most majd feladjuk egyik, vagy másik célunkat? Ha ez így van, akkor most a bajnokin mindenekfelett a győzelem a fontos, utána pedig nincs mese, az Nb1-es tagságáért küzdő alakulat már fel kell, hogy adja kupareményeit. A bajnoki tehát nem „csak” önmagáért, nem „csak” a bajnoki bronzért fontos, hanem egyben utat nyit a kupadöntő felé is!!!

Ezek szerint – hogy kicsit tovább bonyolítsam a matekot… - ez a meccs felér kettővel, győzelem esetén pedig a két meccs valójában egy. A sors régen volt annyira kegyes, hogy ennyire a kezünkbe adta volna az irányítást, most csakis rajtunk múlik, hogy álmaink megvalósulnak, vagy elbukunk. Ez utóbbival nem tervezek, és ez nem egyfajta kötelező optimizmus ám! Az a csapat, aki meccsenként 1,75 gólt kap, miközben éppen csak többet gurít, mint 1, az bizony nem érdemes az adott osztály tagságára!

Persze nem árt az óvatosság, mert nyilván az utolsó szalmaszálba kapaszkodva erejük megtöbbszöröződhet, az élet-halál harc soha nem látott energiákat szabadíthat fel. Aggódni azért mégsem kell, hiszen hitem szerint az a többlet-erő, az a küzdés sem elég arra, hogy az ÚJPEST ellen sikert érjenek el. Miért gondolom? Mert a 7. forduló előtt (harmadmagával) szintén utolsóként álltak, és vertük őket, a 18. forduló előtt csak egy pont híján nem voltak a kiesőzónában, de az első meccsen idegenben nyertünk, míg a másodikon is csak egy döntetlenre futotta.

Az ott elhullajtott két pont mindkét csapatnak hiányzik, de a Balmaznak jobban fáj! Most viszont az a kérdés, hogy ki akarja jobban a célt; ők tesznek többet a bennmaradásért, vagy mi mozgósítjuk minden energiánkat a bajnoki éremért! És itt bizony nagyon vigyázni kell, mert a negatív érzelmek nagyobb amplitúdóval mozdítják ki a lélektani szituációt normál állapotából. Tudatosabbnak, ugyanakkor éberebbnek kell lennünk, mert ha okosan használjuk erőinket, a veszély érzetével megtámogatott ellenfél szétforgácsolja magát, és könnyen hoz elsietett, rossz döntéseket. És nem szabad abba a hibába esni, hogy egy meccs egyetlen félidő…

Lehet, hogy megint éppen ellentétes stratégián van Vignjevic mester, lehet, hogy teljesen máskoordináták közt gondolkodik. De ha tényleg akarjuk az érmet, és minden további spekulációt (azaz a kupameccset) is kihagyjuk a képletből, akkor is nyernünk kell! Hát még ha azt nézem, hogy ezzel a kupában is lépéselőnybe kerülünk… De ezt majd meglátjuk, minden esetre a magam részéről a legerősebb kezdővel lépnék pályára, ami most nálam ez;

Pajovic – Pauljevic, Bojovic, Litauszki, Burekovic – Sankovic, Onovo – Obinna, Nagy D., Zsótér – Novothny

Részletesen:

Ha Bojo sérült, akkor komoly bajban vagyunk, mert Kálnoki játékában olyannyira benne van a hiba, hogy nem szívesen látnám belső védőként a csapatban. Nem a képességeiben kételkedem, viszont amit a legutóbbi meccsen láttam tőle, az egész egyszerűen ide most kevés lesz. Az meg valószínűleg az öltözőben marad, hogy azért nem játszik, mert rossz formában van, vagy azért van rossz formában, mert nem játszik. Bojovic – párban Litával – hazai szinten jó páros, velük elképzelhető egy érem!

Pauljevic az egyik legjobbunk mostanság, elkapta a fonalat, bizonyítja, hogy tényleg erősítést jelent! Korábban hasonlókat láttam tőle, ezért örültem leigazolásának, és úgy tűnik, hogy beérett a munka. Jó ilyet is látni végre!

Lita mostanában nem nyújt kiemelkedőt, de rá mindenképpen szükség van, mert összefogja, irányítja a védelmet, kiélezett szituációkban pedig mindig lehet rá számítani – nem utolsó sorban pedig Simon Krisztián kidőlése óta az egyedüli ős-újpesti, hiszen 2004 óta egy év megszakítással klubunk oszlopos tagja.

Burekovic óriási tehetség, de néha kissé hajlamos „marcelózni”. Értem ezalatt, hogy a rendkívüli rúgótechnikájú balhátvéd néha bizony elfeledkezik alap-feladatáról, és hajlamos elkalandozni, fent maradni a támadásokkal. Ha azonban jól elkapja a meccs ritmusát, húzóemberré válik, remélem, hogy ez most is így lesz!

Sanmovic, és Onovo egyaránt jól rombol, mindketten a pitbull szorgalmával, és kitartásával őrölik az ellenfelet. Ugyanakkor Onovo tért ölelő indításai, ritka elfutásai további jelentős potenciált sejtetnek! Ha én lennék döntési helyzetben, őt kicsit hagynám játszani, és Sankovictól kizárólag a vízhordó szerepének hibátlan alakítását kérném.

Obinna: ha van területe, nincs az Nb1-ben olyan védő, aki képes lenne megállítani szabályos keretek között. Az lehet, hogy sok hibával játszik, de figyeljük meg, hogy azon a szélen, ahol ő játszik, az ellenfél védőjátékosa nem nagyon mer feljönni a támadásokkal, így – ha éppen nem is lő gólt, vagy ad gólpasszt – játéka hasznosabb, mint amit látványban nyújt.

Nagy Dani. Na, ő az, akit nehéz akárhová is besorolni, mert láthatóan elég emocionális alkat. Ha jól érzi magát a pályán, akkor olyan megoldásokra képes, amire csak kevesen Nb1 szerte, de ha fogytán az ereje, vagy kizökken a megfelelő lelkiállapotból, mintha a pályán sem lenne… Továbbra is tartom, hogy jobb fizikai felkészítéssel fittebben kellene tartani őt, mert – de lehet, hogy tévedek! – szerintem a koncentráció, a szép megoldások, a gólok addig jönnek, amíg van erő, utána már fejben sem tud a top-on lenni. Mindezt nem fikázásnak szánom, sokkal inkább a jobbítás szándékával írom, mert van benne bőven potenciál!

Zsótér egy kicsit döcögősen abszolválja ezt a szezont, valahogy nem találja a helyét, de azért mindig benne van a gól, mindig benne van egy-egy kiugrás, vagy távoli bomba, és arra számítok, hogy így a végére neki is kijön a lépés! Türelemmel kell lenni, fiatal még, láthatóan meg kell találni a neki megfelelő lélektani kontaktust ahhoz, hogy a pályára tudja vinni azt, amit tud, amire képes volt, és ma is az.

Mit is mondhatnék Somáról? Ha valaki kíváncsi arra, hogy mire képes, de nincs lehetősége kilátogatni a meccsekre, nézze meg a góllövő listát! 16 góljával második helyezett, összes bajnoki gólunk 45%-át ő szerezte! Tavaly, a bajnokság 33 meccse után ennyi góllal lett Eppel gólkirály, és szintén tavaly Soma mindössze négy gólt jegyzett az egész idény során. Az igaz, hogy a DVTK-nál nem pontosan a csúcsék szerepét rótták rá, de azért a góljai számát megnégyszerező játékos minden vitán felül óriásit fejlődött ebben az idényben! És még csak 24 éves, van még benne jó pár gól, és – ne feledjük el! – Vignjevic mester Tischler Patrikkal szemben nem csak a góljai, hanem mezőnymunkája miatt is preferálja.

Csak halkan jegyzem meg, hogy ő az aki nálunk sokkal többet, jobbat nyújt, mint előző klubjainál – azon szurkolók legnagyobb örömére is, akik szerint azok, akik eligazolnak tőlünk, mindig jobbak lesznek új klubjuknál. Van erre ellenkező példa is; Heris, Bubu, akik elmentek, de jobbak bizony nem lettek, és itt emelkedett ki a „tömegből” Diarra, Bardhi, vagy éppen Suljic, Diagne pedig nálunk talált ugródeszkát jól fizető későbbi klubjaihoz. Az meg egy más kérdés – és semmivel sem kisebb fontosságú! -, hogy sporteredményeket (értem ezalatt érmeket) velük sem tudtunk elérni, inkább csak a pénzügyi oldalon van kimutatható hasznuk ma már… De ez egy másik cikk témája lesz!

Ezután a kis kalandozás után vissza a meccshez! Jó játékot, és jó eredményt várok, mert az utóbbi időben előbbivel bizony adós maradt csapatunk, de most arra számítok, hogy kijön a lépés, összeáll a játék, mert az előző meccsekből sikerült végre levonni a tanulságokat, és mindenkinek meglesz a helyes a pályán! Nekünk nem kell félnünk, nincs mitől/kitől tartanunk, felszabadult (de nem fegyelmezetlen!!!) játékot játszhatunk, kicsit megengedhetjük magunknak, hogy kevésbé legünk görcsösek. Győzelmet, méghozzá nagyarányút várok, mert az ellenfél kénytelen lesz támadni, a buszt ki kell tolniuk a kapu elől, ami kedvez majd a gyors játékosainknak (Obi, Zsótér, Pauljevic) a széleken. Ha pedig itt megbontjuk az ellenfelet, középen Soma biztosan érkezik! Ha meg nem ő, akkor más is képes erre, nincsenek kétségeim!

 

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!

Hogy ne legyen feltámadás!!! A viccből kölcsönsmittelt szójáték azért ugrott be elsőként, amikor a hétvégi, Diósgyőr elleni meccsre gondoltam. Az ellenfélnél helyzet van! Bódog Tamás gusztustalan kirúgása, utódjának azonnali kinevezése ugyanis most minden eddiginél kiszámíthatatlanabbá teszi a diósgyőrieket.

A bajnokság során eddig egy hazai döntetlent (1:1), és egy idegenbeli győzelmet (1:2) tudtunk alkotni, de most egy olyan ritka lélektani pillanatban vagyunk, aminek hatását egyszerűen nem lehet felmérni. Ha a játékosok nyomására tették lapátra edzőjüket, akkor a kirúgás plusz energiákat szabadít fel, és a miskolci körökben népszerű spanyol utódnak mindenképpen bizonyítani akarnak majd. Csak halkan teszem hozzá, mielőtt még a borsodi focisták odáig lennének maguktól; azzal a játékkal, amit Bódog Tamástól tanultak meg…

Abban az esetben, ha pedig a játékosok inkább marasztalták volna edzőjüket, egyértelmű a negatív hatás, de a bizonyítási vágy így is veszélyessé teheti az ellent! Vigyáznunk kell tehát, mert soha nem lehet tudni, hogy a sebzett vad mikor, és hogy támad! Ezzel együtt a 44 kapott góljuk azt mutatja, hogy nem túl acélos a védelmük, jól felépített támadójátékkal könnyen verhetők. A kérdés, hogy miként építjük fel a játékot… Már csak azért is, mert a sok kapott gól mellett sok rúgott gól is szerepel a nevük mellett. Támadásban a tabella második felében messze a legjobbjai, a lőtt gólok rangsorában utánuk következő mindössze 32 gólt jegyez.

Nálunk meg mintha kicsit fordított helyzet lenne; a harmadik helyünkhöz képest a gólkülönbségünk mindössze +1, a 35 lőtt gól a legkevesebb a tabella első felében. De! A kapott gólok számát tekintve csak a két élcsapat mutat jobb teljesítmény! És mi van a lélektani helyzetet tekintve? Hááát… Vegyes, mert jó helyzetben várjuk a kupa és a bajnoki finist is, de az utóbbi meccseken mintha máris túlságosan elégedettek lettek volna játékosaink. Az eredmény még csak-csak…. na de a mutatott játék! Nem részletezem, mindenki láthatta.

Nagyon nem szeretném, ha megint „felhozó-csapat” lennénk, mint a Felcsút elleni hazai (1:3), vagy a Hali elleni idegenbeli vereség (1:0), na meg a Mezőkövesd elleni vereség (2:3) alkalmával!!! A szoros tabella egyre másra kínálja fel a „soha vissza nem térő” alkalmakat arra, hogy végre kicsit meglógjunk az üldözők elől, de mi nem tudunk élni a felkínált lehetőséggel. Fordítsunk ezen végre;

FEL! TÁMADÁS!

A Diósgyőr kemény játékot produkál, gólerősek, de a védelmük elég hányaveti, ezért támadni, letámadni kell, mindenképpen meg kell szerezni a vezetést, ha nyerni akarunk. Optimista vagyok, nem gondolom, hogy ez a meccs rosszul sülne el, de ha most sem élünk a lehetőséggel, akkor talán nem is érdemeljük meg, hogy a dobogóért harcoljunk! Én a támadásban látom a megoldást, a korábbiaknál ugyanis nyíltabban játszó ellenfelet kaptunk, aki hátul instabil. Lehet, hogy ez hordoz magában némi kockázatot, de kockázat nélkül nincs nyereség!

Az alábbi kezdővel célt lehet érni szerintem:

Pajovic – Pauljevic, Bojovic, Litauszki, Burekovic – Sankovic, Diallo – Obinna, Nagy D., Zsótér – Novothny

Ebben a felállásban hiba lehet, hogy talán kicsit kevés a „verekedős” játékos, ezért - és ha még nem épült fel – Diallo helyett Onovo is jó megoldás lehet. Eredmény? Nos, szerintem – a kevés kapott gól ellenére is! – a védelmünkben egy jól támadó csapat ellen benne van a gól, ugyanakkor biztosan tudjuk hozni a nagy átlagot, azaz tudunk 2 gólt gurítani (egészen pontosan 1,63 a kapott gólok átlaga az ellenfélnél), ezzel pedig 2:1 arányú győzelmet aratunk!

 

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!

Hemingway úr frappáns válasza a neki írt nyílt levélre az volt, hogy már a Kispest, Debrecen elleni meccsét hirdeti az óriásplakátokon, vagyis még bőven a Honvéd-Újpest találkozó előtt letakartatta a wc deszkát Európa egyetlen szponzor nélküli bajnokcsapatának tulajdonosa. Bölcs döntés volt, érzi ő is, hogy ez a címer ügy nem volt rendben. Annál is inkább jó lépés volt részéről ez, hisz ez a két klub –nem csak a történelmi múlt miatt- harcostárssá vált az elmúlt időszakban. Ameddig mi az egyetlen szimbólumunkért küzdünk, addig ők a Puskás név jogszerűtlen, de minimum etikátlan használata ellen.

Szombaton 17.00 egymásnak feszül a két csapat, s bár a tabellán jelenleg csak 1 pont és helyezés választja el egymástól a küzdő feleket, azért az elmondható, hogy az esélyek inkább felénk billennek. Rossi távozásával a hazaiak nem igazán találják tavalyi önmagukat, s ennek ékes jele, hogy a tavaszi szezonra lecserélték holland edzőjüket egy –nyilván olcsóbb –hazai megoldásra, de ezúttal nem igazolódott az „új seprű, jól seper” mondás, hiszen Supka Attila vezetésével sem kezdett szárnyalásba a Kispest. A Debrecen ellen kipottyantak a Magyar Kupából, kikaptak néhány hete a Vasastól is, legutóbbi 2 meccsükön pedig mindössze egy pontot gyűjtöttek. Azt sem egyszerűen, mert bár számukra élet-halál meccs a Felcsút elleni, mindössze a legvégén sikerült megkaparintani legalább az egyik pontocskát.

A Kispest nem fut nagy szériát tehát, mi azonban mintha elindultunk volna valamerre. A legutóbbi bajnokin hazai pályán a Vasast sikerült legyőzni úgy, hogy Novothny vágott kettőt, a Balmaz elleni hétközi kupaelődöntőn pedig az előző hétvégén pihentetett Nagy Dani vállalt ugyanennyit. Ami ellenünk szól, az két tényező. Az egyik az, hogy a Bozsik stadionban fogunk játszani, a másik épp a hétközi terhelés. Ami viszont mellettünk, az az, hogy egyszerűen jobbak vagyunk az idei Kispestnél. A tavaszra szépen összeállt a játékunk, Obinna és Diallo kifejezetten szellemesen, és ami ennél is fontosabb, nagyon eredményesen irányít, Soma továbbra is harcban a gólkirályi címért (és a dobogóért), Lita nagyon jól irányítja a védelmet. Ami kicsit aggasztó, az az egyébként igen jó képességű Pajovic időnkénti kihagyásai. Nem lenne nagy meglepetés, ha Vignjevic mester ismét gólvonalra küldené az MTK ellen már kipróbált és bevált, fiatal Gundit. A mezőnyben túl sok rotációra nincs lehetősége, nem elég hosszú a padunk. Elől talán lehet számítani Tischler játékára, egyszer már neki is ki kell jönnie a lépésnek. Inkább küzdelmes játékra számíthatunk, mintsem szemet gyönyörködtető akcióra, szellemes cselekre, gólesőre. Az időjárás viszont gyönyörű lesz, ha másért nem egy kis napozásért biztos érdemes kilátogatni a stadionba.

Bár még van hátra bőven, ez a meccs nagy mértékben befolyásolhatja a dobogós helyezést, vagyis az automatikus kupaszereplést. Ha komolyan gondoljuk a bronzérmet, akkor győzni kell és képesek is vagyunk rá a mostani, kicsit fásultnak tűnő ellenféllel szemben.

Ami a történelmet illeti, már több mint 100 győzelmet arattunk a Honvéd ellen, ők még csak alig több mint a felénél járnak. Korábban bajnoki címek dőltek el az egymás elleni meccseken, tömegeket vonzott ez az összecsapás. Reméljük, ezúttal összejön 4-5000 ember.

Hajrá Lilák mindörökké!!!