Beharangozók

Nem kérdés, hogy vissza kell vágni! Mi szurkolók ezt úgy képzeljük, hogy a bakui 3:1-es vereség szégyenét kell lemosni ezzel. Mások azonban kizárólag a költségek visszavágásában gondolkodnak… Őket most felejtsük el, elég róluk annyi, hogy üljenek a pénzükön, hátha kikel! Többet nem érdemelnek, így ezt a beharangozót úgy írom meg, mintha máris kotlós tyúkként gubbasztanának valahol Európa másik felén.

Az első meccsen, Bakuban sajnos nem sikerült megvalósítani a célt… Ez a finomkodó mondat azt jelenti, hogy az általam vélt (és csak nyomokban felfedezhető…) stratégia semelyik elemében sem valósult meg. Ennek okait okozóit pontosan ismerjük, de a bevezetőben megfogadtam, hogy egy leütést sem pazarolok rájuk. Már csak azért sem, leütést előbb-utóbb valaki foganatosítja…

Az első meccset teljes értékelését nem szeretném megejteni, mert sok pozitívumot nem tudok, de egy furcsa – ámbár ezúttal értelmet nyerő – elemzési megközelítést megkísérelek. Az értelmi szerző Urbányi István, aki azt találta mondani, hogy a meccseket a gólok nélkül kell értékelni. Hoppá! Ez azért elég komoly - mondhatnátok… De! Állítom, hogy ha nem tudjuk ki mennyi gólt szerzett, és kizárólag csak a mezőnyjátékot látjuk az egész meccsből, akkor bizony nagyobb arányú vereségre tippelnénk…

Mit jelent ez? Azt, hogy egy csapat volt a pályán, akinél volt látható koncepció, amit így-úgy megvalósított, mi pedig mindig úton voltunk, miközben ők építgették támadásaikat. Fizikai és szellemi gyorsaságban egyaránt alulmaradtunk! Ha pedig aztán a gólokat is megnézzük, azt a furcsaságot látjuk, hogy a mi szépen felépített, egy érintésekre felépített támadásunkból szerzett gólunkkal szemben kapitális egyéni hibákból kaptuk a gólokat! Sajnos mindez ez azt jelenti, hogy nem csak csapatként, hanem egyénileg is megbuktunk!

De erről ennyit! Lehet siránkozni, karikírozni, kiröhögni, vagy bármi mást tenni ezzel a meccsel, az már a múlt, megtörtént, lefújták, vége lett… Szerencsére azonban ez kupa-párbaj, így van lehetőség visszavágni! Mi kell a továbbjutáshoz? Nézzük:

  • a legjobb tizenegy,
  • két lőtt gól,
  • nulla kapott gól,
  • frenetikus szurkolás.

Nos, mire számíthatunk, mi van meg – és mi nincs? A legjobb tizenegyre jó esélyünk van, hacsak Lita esetleg „valamiért” nem játszhat… De erre ne is gondoljunk, nélküle a védelem sebezhető, és egy kapott gól már szinte reménytelen helyzetbe hozna minket. Gondoljunk bele; három szerzett gól is csak a hosszabbításra lenne elég. Ez nem pálya, sajnos nincs bennünk ennyi gól… Még akkor sem, ha itthon biztosan játszik majd két afrikai illetőségű játékosunk. Hiába, Magyarország az egyik legbefogadóbb ország a világon. Ja, nem… De mégis van rá mód, hogy profi sportolókat alkalmazzunk – jöjjenek a világ bármely tájáról is. És viszonylag egyszerű vízumhoz jutni is!

Két gól? Igen, erre esélyesek vagyunk, ha nem leszünk fizikálisan nullán, mert esznek a játékosok, nem utaznak egész nap, és még edzésre is lesz lehetőségük. Az tény, hogy a kinti meccsen fásultak lassúk voltunk, de arra számítok, hogy frissebb, jobban mozgó és gondolkodó játékosokkal eltűnik ez a különbség.

A nulla kapott gólra nincs ugyan garancia, de Litával, Bojoval középen, és egy nem csak támadó Burekkel, és Pauljevic-csel a széleken nem lesz gond! Mert bizony, én Pauljevic-et most beáldoznám szélső védőben, a középpályát ráhagynám Donira, Danira, és Obira.

Frenetikus szurkolás… Hát igen, az van, hogy ez a 2:0 csak akkor érhető el, ha a szurkolás – a megszokott módon – profibb lesz, mint a mérkőzés maga. Erre most nem tudom mennyi az esély, mert azok, akiket ebben a cikkben nem említek meg, újfent sokat tettek azért, hogy sok vérbeli szurkert távol tartsanak a stadiontól! Szerintem pedig most kell a lehető legtöbben kint lenni, és nyíltan szurkolni, és nyíltan tiltakozni! Még a végén azt hihetik egyesek, hogy áldatlan tevékenységükkel célt értek…

Összességében tehát egyáltalán nem látom elveszettnek a továbbjutást, de ezt most komolyan kell venni! A klubnak legalább próbát kell tenni arra, hogy az amatőrizmus helyett most profi üzemmódba kapcsol, a játékosoknak pedig meg kell mutatniuk – a reményeim szerint szép számú fanatikus szurkoló előtt, hogy a bakui szereplés tényleg nem rajtuk múlt! Ha hitelesek akarnak maradni, most olyat kell nyújtani, mint még soha!

A felállás:

Gundel-Takács – Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Burekovic – Sankovic, Diallo - Obinna, Zsótér, Nagy D. – Novothny

Nálam nem kérdés, hogy Pajovic-nak most időt kell adni arra, hogy formába lendüljön, helyette Gundel-Takács egy jó alternatíva. Csereként el tudnám képzelni Angelovot, mert teljesen más típusú játékot játszik, mint Soma, még akkor is, ha a minőséggel kapcsolatban vannak kételyeim… És nem ártana, ha egy ilyen cserével egy időben a csapat is szerkezetet váltana. Balázs szintén jó csere lehet, mert a sebesség benne van, ha az kell, érdemes lehet hozzányúlni. Sajnos ezzel a végére is értem azoknak a felsorolásának, akik megütik a szintet és egészségesek. Nagyon hiányzik Simon Krisztián és Onovo, de ők most csak szurkolni tudnak. Én meg annak szurkolok, hogy épüljenek fel minél hamarabb!

A lényeg tehát az, hogy igenis elérhető az a két gól, és egyéni hibák nélkül kivédekezhető az ellenfél támadójátéka!

Előre a továbbjutásért!

 

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!

Itt az idő...

... toljad Soma! Megint győzni kell, megint, és megint... De most nem ám azért, mert egyszer majd valamikor jól jönnek a pontok, most újra “egy meccs az élet” hangulatban kell megszerezni a győzelmet, amimután máris következhet az eredményhirdetés! Nyernünk kell, mert nyerni akarunk! Igen, így többes szám harmadik személyben, mert nem “csak” a pályán van szükség hideg fejre és forró szívre, hanem a lelátón is szükség van minden hangra, minden kézre, minden LILÁRA! 

Szerencse, hogy itt tartunk? Körbeverések, rivalisok érthetetlen pontvesztései, bírói tévedések, szerencsés gólok okán játszuk le a bronzmeccset? Lehet, hogy így látszik, de szerencse nincs, vagy ha van, annak olyan a természete, hogy csak az lehet a kegyeltje, aki megharcol érte, a szerencsét is ki kell érdemelni! És ezt nem más, mint aza csapat érte el, aki tizedszer is elhozta a kupát, aki bizonyította, hogy ki-ki meccseken helyén van a szíve. 

Utolsó bajnoki ebben a szezonban, utolsó nagy erőpróba. Nincs értelme tartalékolni, most a legjobbakkal a legjobbat kell nyújtani, ezért a legjobb tizenegyet várom a kezdőbe, azzal a kitétellel, hogy Nagy Dani nem biztos, hogy végig bírja sérüléséből visszatérve. És persze Simon Krisztián ezúttal sem lesz jelölve a keretbe, de már nagyon várjuk vissza, szükség van hitére, góljaira, és arra a rosszcsont-kölyök mosolyra, amit egy-egy találata az arcára varázsol, örömbombákat lődözve a szurkolótábor felé!

Nálam a kezdő így nézne kim

Pajovic - Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Burekovic - Onovo, Sankovic - Obinna, Zsótér, Nagy D. - Novothny

Ezúttal hátravonnám Pauljevicet, de lenne azért támadó feladata bőven, mert a nálam jobb oldalon játszó Obinnával gyorsaságukkal sokszor a védelem mögé érhetnek, és ezen a ponton szerintem egyébként is sebezhető a Loki védelme. Nagy Dani viszont nem középen, hanem kicsit bal szélre húzódva helyezkedne nálam, ezzel biztosítva egy kicsit több teret Zsótérnek a megindulásokhoz, és átlövésekhez. Nemkülönben azért, mert Dani a bal oldalról indulva, befelé cselezve a bal összekötő pozíciójából már nem egy gyönyörű találatot jegyzett! 

Persze Obival lehet cserélgetni a széleket, és nem feledjük, hogy Burekovic beadásaira is komoly szükség van, így neki alapvonaltó alapvonalig kell bejátszania a pályát - ahogy a másik oldalon Pauljevicnek is. Ennek a játékrendszernek ugyanis a két legfontosabb eleme a két szélső védő, nem véletlen tehát, hogy ezeken a posztokon folyamatos a kísérletezés. A jelenlegi keretből azonban - szerintem - az én kezdőmbe jelölt két játékos a legjobb választás. 

Ez a kezdő - elképzelésem szerint - összetételében elég offenzívre sikerült, de a két védekező középpályást most nem nagyon engedném nagyon felmenni, mert adott esetben komoly szükség lehet szélső védekezésre is részükről. Vignjevic mester persze total másként gondolkodik, ő lehet, hogy kicsit óvatosabban kezdene, és inkább a második félidő elejére, közepére összpontosítja majd a totális támadófocit. Nem tudhatom, de abban joggal bízhatunk, hogy ezúttal sem fog rosszul meccselni, még akkor sem, ha Herczeg András is kifejezetten jó taktikusnak számít!

Eredmény? A bronz a biztos, de hogy milyen arányú győzelem lesz, azt most nincs komolyabb megérzésem, de ha tippelnem kell, akkor 2-0-t mondok. Mi lendületben vagyunk, itthon játszunk, akarunk, mi lehetne más, mint győzelem??? De! A hazai pálya csak akkor ér valamit, ha mindenki úgy szurkol, mint a pupadöntőn, ahol már csak ezért sem győzhetett az ellenfél! MINDEKI A SZUSZÁBA!

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

Szituációba kerültünk barátaim! Megvan a 10. kupagyőzelem, de ott van még a bronz lehetősége. Elérhető, a matek azt mondja, ragadjuk meg! Na de mit mond énünk azon része, ami nem matek, ami sokkal inkább emóció? A kérdés az, hogy szétesünk, vagy szárnyakat kapunk az év legfontosabb győzelme után!

Ilyen helyzetben semmi értelme a szakmai alapú okoskodásnak, nem is kontárodok ide korábbi eredményeket, felállást, taktikát, esélyeket. Lehet, hogy túlsagosan is érzelmi lény vagyok, de én most kicsit szabadjára engedném a srácokat! Kérdés, hogy ezzel a jótevő Dzsinnt szabadítanám ki, vagy a pokol kapuját tárnám szélesre... Most - az egész éves fegyelem után - csak azt mondanám a meccs előtt; ma nem mondok semmit, csak azt, hogy megtanultátok a leckét, győztesek vagytok, csak az a kérésem, hogy menjetek fel, tartsátok fejetekben a tanultakat - és élvezzétek a játékot!

Mi lenne ennek az eredménye? Vagy gála (Dzsinn-verzió), vagy rémes égés (pokol-verzió)... De! Ha valamikor, akkor most végre van lehetőség egy kis zsugára, a laza (de nem rendszertelen!) örömfocira! Ha értő fülekre találna szavam, nem is aggódnék az eredmény miatt. Na itt van az a pont, ahol felébredek, hogy bilibe lóg a kezem... Nem tudom, nem tudhatom, hogy a jaátékosoknál ez a húzás betalálna, vagy sem, ahogy azt sem tudom, hogy a mindig feszes Vignjevic mester gondolati koordináta-rendszerében egyáltalán létezik az a térrész, ahol ilyen előfordulhat.

Tapasztalatom szerint szinte soha nem azt húzza a mester, amit gondolok, hiszen alapból másként gondolkodik mint én (már csak pozícójából adódóan is), de azért is, mert sokkal mélyebb ismeretekkel, komplexebb tudással bír a lehetőségei tekintetében. Nos, akkor most mi lesz? Nem tudom, most egy gyenge tippem sincs (dehogyis nincs; az érzelmi énem győzelmet mondat velem!), de az biztos, hogy én, mint szurkoló - bármi is lesz! -, örömszurkolást fogok bemutatni! 

Szóval (csak nem állom meg...) 3:1-es győzelmet várok, és ami legalább ennyire fontos, jó játékot!

HAJRÁ LILÁK!

… nincs itt semmi látnivaló! Mondta Kovács főtörzs, majd feloszlatta az általa tömegnek titulált, három tagú társaságot. Az eset még a ’80-as években volt, a „tömeg” békés szándékkal jött össze, nevezetesen, hogy hármasban elfogyasszanak fél liter töményet! Nem volt nagy esemény, mégis máig emlékszem rá, pedig abban az évben sokkal nagyobb történesek is voltak, hogy mást ne említsek, például az irapuatói 6:0… Most, a Kupa-döntő árnyékában kerül megrendezésre a Haladás elleni idegenbeli meccs, de én szeretném, ha emlékezetes maradna. Egy újabb zöld stadion szüzességét elvenni? Na, arra emlékezni fogok harminc év múlva, az biztos!

A két csapat közös történelme egészen 1936-ig nyúlik vissza, a mérleg pedig jelentős fölényt mutat javunkra. Ez most ugyan semmit nem jelent, mondhatnám, de annyit mégis érdemes tudni játékosainknak, hogy a múlt kötelez! A folyó bajnokságban két hazai 1:0-s győzelmet jegyezhettünk fel, és általában is jellemző az utóbbi évekre, hogy nem születik sok találat a két csapat meccsein. Ez azért van, mert a Haladás nem éppen híres támadójátékáról híres, na meg annak, hogy védekezésben minden eszközt felhasználnak a gól elkerülése érdekében.

Az ellenfél tehát olyan csapat, akit vagy fizikálisan kell legyőzni, megsemmisíteni, vagy okos, technikás, jól együtt dolgozó csapatjátékkal kell elvenni a kedvét a labdarúgás nevű játék gyakorlásától… Véleményem szerint az első lehetőséget nyugodtan elengedhetjük, mert nem stílusunk a focit verekedéssé degradálni, a másodikhoz viszont komoly feltételeket kell teljesítenünk! A legfőbb ilyen, hogy össze kell állnia végre a csapatnak, egy irányba kell húzni, támogatni, segíteni egymást, és koncentráltan ügyelni arra, hogy a Vignjevic által megálmodott csapatszerkezet ne boruljon!

Lehetne másképp is, de arra most nem tudunk győzelmeket alapozni, hogy egy-két labdazsonglőr majd megoldja, a többiek meg húzzák az igát, mert ilyenünk most nincs. És éppen ezért hoztam szóba a Mestert! Mert ha nincs pár klasszisunk, akkor nem is lehet más választásunk, mint a fegyelmezett csapatjáték, a feszes hadrend, az edzői utasítások legmesszebb menő betartása. Ha ezt nem tudjuk megcsinálni, akkor komoly bajban lehetünk, „jó” eséllyel el is búcsúzhatunk dobogós reményeinktől… Kérdés persze, hogy a dobogó milyen prioritást kap négy nappal a kupa-döntő előtt!

Érzésem szerint nem állunk ki a legjobb gárdával, de a cserepadon ott lesznek azok, akikkel kiegészülve egy komplettnek tekinthető csapat játszik majd a meccs vége felé. Ez kell is, mert fontos lenne a döntő előtt még egy kis összeszokás, gyakorlás. Ha így lesz, akkor csak az a kérdés, hogy a relatíve gyengébb kezdő milyen eredményességgel szerepel majd 60-70 percig. Szerintem lehetünk jók egy tartalékos csapattal is, ha azok, akik esetleg eddig kevesebb szerepet kaptak, most bizonyítani akarnak! Ez persze nehéz téma, mert van, akit a mellőzöttség érzése tönkretesz, és van akiből új energiákat csal elő a bizonyítási vágy. Ki így, ki úgy, de bízom benne, hogy a második hatás lesz az erősebb!

A kezdő nálam;

Pajovic – Balázs, Bojovic, Kálnoki, Burekovic – Sankovic, Onovo, - Zsótér, Diallo, Obinna – Tischler

A padon pedig ott lesz Novothny, Nagy D., Litauszki, akik az utolsó 20-30 percre akár be is állhatnak.

Persze ez csak egy teória, és – ahogy azt már lassan meg kell szoknom – rendre kiderül, hogy Vignjevic mester általában teljesen más megközelítéssel él egy-egy meccs, egy-egy sorozat megvívása tekintetében. Az minden esetre – sajnos – nem kérdés, hogy a kezdő tizenegytől erőteljesen függ az eredmény, hiszen nincs 22-25 közel azonos képességű, és formáját tekintve is közel azonos játékosunk…

Az eredményre tehát csak egy egész halványlila tippem van; 2-1 arányban nyerünk egy küzdelmes meccsen! Ne feledjük, miénk a „Ius primae noctis”, éljünk vele!

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

„Kavarja ez, vagy nem kavarja?” A Balmaz elleni kupa-elődöntő visszavágóját nézve Fülig Jimmy klasszikus dilemmája szabályosan berágta magát gondolataimba. Ezt akartuk? Így szerettünk volna játszani? Ez kellett a cél eléréséhez? A végén pedig arra jutottam, hogy a három kérdésre akár lehet „igen” is lehet a válasz, de akkor nagyobb a baj, mint gondoltam… És az újabb kérdés; a ’Csút ellen vajon hogyan, és mit akarunk majd játszani?

Ebből pedig azonnal jön a következő kérdés; mi a cél? A hivatalos verzió szerint a kupadöntő, és a bajnoki bronz. Ebből az előbbi megvan, ott, azon az egy meccsen pedig bármi lehet – különösen, ha a Balmaz elleni produkcióból indulok ki… A helyzet nem nagyon különbözik; egy Magyarországon méltán világhírű csapat ellen kell most a 30. fordulóban helytállni, és a kupában is ő lesz a következő ellenfél (ezúttal a döntőben).

Eddigi mérlegünk elég gyengécske, ugyanis azonos számú győzelem és vereség mellett a gólok számában eggyel elmaradunk. Ez tehát nem kifejezetten dönt a két csapat várható teljesítményét illetően, ahogy az sem különösebben releváns tényező, hogy itthon, vagy idegenben játszunk, mivel az ellenfél ott tart a klub-építésben, hogy „előbb-utóbb nekünk is lesz egy olyan szurkolótáborunk, 50-100 fő, amely otthon és idegenben is buzdítja a csapatot”, ezért egy fejér megyei fellépés alkalmával sincs különösebb nyomás játékosainkon.

De ezúttal itthon játszunk, és remélem, hogy végre JÁTSZUNK! Mert most már tényleg el kellene kezdeni focizni, és el kellene hagyni végre ezt a minimalista célfutballt! Szükség is lesz rá, mert az ellenfél komolyabb játékerőt képvisel, mint a „Blamaz”. Ne feledjük el, hogy legutóbb alaposan kiszemezgették az Nb1 klubjait, és befogadták az újpesti ajtók rémét is a nagytesó klubtól. A kupameccsen mutatott „játékot” el kell tehát felejteni, örülni kell a döntőbejutásnak, és tiszta lappal kezdve be kell bizonyítani, hogy mi vagyunk a jobb csapat!

Mi kell ehhez? Szerintem mindenek előtt vissza kell térni a sokpasszos, labdabirtoklásra épített valódi csapatjátékhoz, az ívelgetéseket, az előrevágott labdákat, a céltalan rugdalózást pedig sürgősen el kell felejteni. Sem az Újpest hagyományainak, sem pedig Vignjevic mester által korábban követett játékrendszernek nem elemei ezek, az Újpest szurkolóinak pedig a hideg futkos a hátán az ilyen kiscsapatokra jellemző, stílustalan „játék” láttán! Vegyük észre, hogy az Újpest egy olyan klub, ahol nem csak az eredmény fontos, hanem az is, hogy azt miként érjük el!

A kupa visszavágón látott játékot hagyjuk meg a ’Csútnak, legyenek ők az a kiscsapat, aki hősiesen küzd, mi pedig végre eresszük el egy kicsit a lovakat, támadjunk, mert nekünk a támadás a lételemünk. Hátul Knezevic-re, és Henty-re (szakavatott lakatosmester, Lazovic legtehetségesebb tanítványa!) kell figyelnünk, de Diallo is tud meglepetéseket okozni. Viszont ha őket kiiktatjuk, lehull a lepel, kiderül, hogy a jó pénzért a napon sütkérező zsoldosok hada nem túl veszélyes társaság!

De mi kell ehhez? Szerintem az, hogy ne maradjon a kispadon Zsótér, miközben egy neki idegen posztra csereként beáll Szűcs Kristóf, de az is kell, hogy Nagy Dani, és Obinna        elkapja a fonalat végre. A csapat egészét tekintve pedig azt gondolom, hogy kompaktabbnak, rövidebbnek kell lenni, mert a legutóbbi meccseken a védelem és a támadók között nem volt szerves kapcsolat. Legalábbis én ennek tudom be az ívelgetős, vagdalkozó játékot. A jó hír az, hogy ezt a szerkezeti problémát relatíve könnyű orvosolni, mert nem egyéni, hanem csapatszintű a megoldás!

És még egy; a legjobb tizeneggyel kell kezdeni, a cseréknek pedig nem csak a számbeliséget, hanem – a lehetőségekhez mérten – a minőséget is szolgálniuk kell! A védelem szerintem rendben van, de mégis változtatnék, mert Pauljevicet visszavinném jobb oldalra, hiszen Zsótért semmiképpen nem hagynám ki a kezdőből. A védelem előtt a Sankovic-Diallo párost játszatnám, a középpályán Nagy Dani, Obinna, Zsótér hármast vetném be, Novothny helye pedig nálam nem kérdés.

Azért is tenném fel így a csapatot, mert így – az állás függvényében – még mindig lenne lehetőség behozni jobb oldali védőbe Balázst, így Pauljevic feljebb tolódhatna. Ha Nagy Dani menne le ekkor, Zsótér középen irányíthatna, Obi és Pauljevic pedig váltogathatnák a széleket. Nekem ez így lenne kerek, de megint beugrik; „Kavarja ez, vagy nem kavarja?” Nos, akárhogy is motoszkál a fejemben Fülig Jimmy mondata, nem engedek teret a kétségeimnek, ezúttal tényleg a legjobb tizenegy fog kezdeni, és visszatér a játékunk is!

És ha már nincsenek kétségeim afelől, hogy mit is akarunk (és hogyan), akkor nem meglepő, hogy az eredmény tekintetében is határozott álláspontom! A győzelem egyértelmű, az arány pedig nem más, mint 3:1!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!