Beharangozók

Végre! Férfias munka és igazi focimeccs lesz!

 „Az MTK, 1901. március 12-én alapította meg labdarúgócsapatát, nem egészen egy héttel az első bajnokság rajtját követően. Első mérkőzésüket, abban az évben ősszel játszották a BTC vegyes ellen. Az eredmény 0–0 lett. A következő bajnokságban már indult a klub is. Igaz, újoncként csak a második osztályba nyertek besorolást, ott viszont remekül helytállt a csapat: második helyen zárta a szezont. Ennek eredményeként 1903-ban már az első osztályban szerepelhetett a kék-fehér gárda, méghozzá nem is akárhogyan.”

Szóval, végre egy olyan ellenfél skalpját gyűjthetjük be, akit legyőzni dicsőség! OK, erre sokan mondhatnák, hogy egy Nb2-es alakulat, de azért én itt óvatosságra intenék. Jó-jó, szerintem még mindig inkább a Hungária körúton vannak riválisaink, nem pedig apró falvak alvégein… Nem is beszélve arról, hogy végre újra láthatjuk AirSanyit, minden levegők legfőbb urát! :-)

De ne menjünk ilyen messzire! Amit tudunk az ellenfélről; az Nb2-es bajnokságból magasan kiemelkedik, a kupában pont ott tart, mint mi, így egy percig sem szabad elhinnünk magunkról, hogy elég kitenni a csukát a pályára! Már csak azért sem, mert az ellenfél (magabiztos elsősége birtokában) a bajnokságban pár meccsen nyugodtan kiállhat az U12-esekkel, míg mi nem nagyon engedhetjük meg magunknak még azt sem, hogy az ajánlásokat betartsuk. Legalábbis a bajnokikon!

És itt van kérem a kulcs! Amennyiben lehetőség adódik a legjobb felállással kezdeni, nem lehet probléma. Véleményem szerint sebességben nagyságrendi különbség van, az MTK mostanság nincs különösebb kapkodásra kényszerítve, az Nb1 pedig évről évre gyorsul (ezzel pedig egyre több a hiba, de ez más lapra tartozik!), amit csapatunk jól lekövet! Gondoljunk bele; Obinna, Zsótér, Simon Krisztián, vagy éppen Burekovic, és Pauljevic is gyorsabb, mint a kupaellenfelünk keretének bármely tagja!

Persze a sebesség nem minden, mert a levegő félelmetes urán kívül ott van azért Lencse, Kanta, Hrepka, akik minden hájjal megkent öreg rókák! Tapasztalatuk sok gondot okozhat, de az ő semlegesítésükre megvannak a megfelelő játékosaink! Litát nem fogja megingatni Légi Sanyi agresszivitása, Obi, Sanko nem feltétlen eszi meg „Józsika” cseleit, Lencse, és Hrepka pedig nem tudja megfutni szélső védőinket!

Nos, én most a következő kezdőt várom:

Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Burekovic – Obinna, Sanko – Diallo, Nagy D., Simon – Tischler

Gondolom, hogy feltűnik, de külön megemlítem, hogy Zsótért a kispadra szánom ezúttal, illetve Novothny is ott kezdené a meccset. Nekik akkor szánnék komolyabb szerepet, ha nagyon kell, de most lehetőséget adnék nekik egy kis pihenésre, Diallonak, meg Tischlernek pedig újabb bizonyításra! Diallot egy új, kicsit szabadabb szerepkörben szívesen látnám, Tischler pedig minden bizonnyal jó passzban van csodálatos győztes gólja után! Hadd érezze, hogy a kupában ő rúgja be a csapatot a döntőbe!

Ha minden rendben megy (megszerezzük a vezetést, rá rúgunk egy másikat, és magabiztosan irányítjuk a meccset), egy tervezett menetrend szerint behoznám Nagy D. helyére Zsótért, Diallo helyett Selmanit, vagy Németh Gegét is kipróbálnám. Szerintem erre sor kerülhet majd, mert a feltétel teljesül, ugyanis eredmény-tippem:

3:0 arányú győzelem az első, hazai mérkőzésen, és magabiztos továbbjutás egy 1:1-es második meccsel.

Van mit javítanunk, ugyanis a bajnoki örökmérleg éppencsak billeg a mi javunkra, (81 győzelmünk van a 80 vereséggel szemben, 53 döntetlen mellett), de a kupában most kell nyernünk, mert három Magyar Kupa döntő mindegyikét elbuktuk az MTK-val szemben. Bár vesztes mérkőzések voltak, de mégis jó leírni, hogy az első kettő meccs 1923-ben, illetve 1926-ban került megrendezésre. Na kérem, ezért van az, hogy a győzelem, a továbbjutás dicsőség ezeken a meccseken!

 

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!