Beharangozók

A paksi akksi

Az világos, hogy a stadionját avató alakulat (a nevet szándékosan kerülöm, mert ha majd lesz egy elfogadott, akkor Isten bizony azt használom, de addig…) az őszi menetelés ellenére sem volt lemerült állapotban, hiszen volt egy kis pihenő a Nemzetek Ligája forduló okán. Mi sem panaszkodhattunk, mert ugyan elég komolyan bekezdtük az őszt, de a szünetben nekünk is volt lehetőségünk csiszolgatni játékunkon. Azon a játékon, aminek az utóbbi meccseken mintha lett volna eleje. Nos, kiderült, hogy ha volt is, elveszett… De mire leszünk képesek a még több idővel gazdálkodó paksiakkal szemben, akik 100%-ra töltött akkumulátorokkal érkeznek a Megyeri útra?

Mielőtt még az ellenféllel foglalkoznék, vissza a stadion avatóra; azt kell, hogy mondjam, bár nem alkottunk nagyot, de egyáltalán nem látszott, hogy egy hazai szinten kimeríthetetlen anyagi forrásokkal rendelkező csapat ellen küzdött hiánygazdálkodás keretei köz működő csapatunk! Ha nincsenek azok a körülmények, amik… akkor bizony ez minimum egy döntetlen lehetett volna. A „ha” itt és most azért játszik, mert bizony azok a körülmények, amik hátráltattak a jobb eredmény elérésében, azok nem rajtunk, vagy éppen ellenfelünkön múltak… És akkor a finomkodás után ki is mondom; ez bizony egy „remekül” elcsalt meccs volt.

De a statisztika nem hazudik! Bár mindent nem is ír le, de ha kicsit alaposabban megnézzük, azt találjuk, hogy bizony egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet! Bár mindkét csapatnál 83% körüli passzpontosságot mértek, mi 20%-kal (85 db.) több sikeres passzt hajtottunk végre. A labdabirtoklásban 50/50 körül alakult a dolog, kaput találó lövésből pedig eggyel több volt nálunk, a párharcokat pedig 4-5 százalékponttal jobbak voltunk! Igen, most jön a de! Ezek a számok nem írják le a minőséget, csak mennyiséget mérnek, és bizony gólt, gólokat nem érnek. Azon kívül, hogy a bírók sem akarták, mi sem tudtuk hozni azt a szintet elől, ami egy győzelemhez kellett volna! Hogy is mondja ezt az egyszerű szurkoló (akinek valljuk be, mindig igaza van!)? Rendben, megy a tötyilötyi, tologatjuk a labdát, de ki fog itt gólt lőni???

És ezen a ponton érkeztünk el a szombati meccshez. Mert bizony ez a kérdés továbbra is fennáll, és ha azt a kérdést meg tudjuk válaszolni egy nevet rávágva, akkor bátran ki is jelenthetjük, hogy megnyertük a meccset! Mostanra ugyanis stabilizáltuk a védelmet (a magas labdákon azért még igen komolyan kell dolgozni!), a paksiak „betolom hátra a buszt – elől meg majd lesz valami” játéka biztosan semmit nem ér ellenünk – feltéve, hogy valaki végre megtalálja góllövő cipőjét…

Miért vagyok ebben olyan nagyon biztos? Mert most azt látom, hogy egy szintet meglépése közben vagyunk, de még nem állunk a következő lépcsőfokon, csak azt tudjuk, hogy képesek lehetünk fellépni oda. Ez néha már-már sikerül, de vannak olyan próbálkozásaink is, amikor nem hogy nem sikerül feljebb lépni, de majdnem vissza is zuhanunk a földszintre! Remélem, hogy a játékosokat nem letörte, hanem sokkal inkább a harci kedvet élesztette fel bennük az, amit Vignjevic mester csak úgy említett, hogy „amire én sem tudom felkészíteni a csapatot”.

Ha ezt sikerül a fejekben rendbe tenni, akkor nyert ügyünk van, mert ha másként nem, akkor a talajba döngölve verjük meg az ellenfelet! Persze én inkább arra számítok, hogy – mint eddig is – játékosaink úriember módjára viselkednek majd akkor is, ha az ellenfél trógerként vegzálja őket, vagy ha a Barca helyett Pakson alkotó edzőjük pályára nem illő szavakkal illeti őket… Mintha lett volna már ilyesmi korábban, nem? A Paks nem jelent komoly játékerőt, nincsenek különösebb céljaik, de az azért kérdéses, hogy mi hogy állunk ezekkel? Ha a tulajdonos nem is egy ambiciózus ember ilyen témákban (és akkor milyen finomkodó voltam megint…), remélem, hogy játékosaink számára LILA-FEHÉR mezben pályára lépni nem csak a jobb híján választása!

Már csak azért is remélek legalább játékosainktól némi önmagukkal szembeni igényességet, mert bizony az aktuális vendég ellen negatív a mérlegünk… Összesen 28 meccset játszottunk ellenük, ami azt mutatja, hogy nem egy veretes múlttal rendelkező társaság, de ha mi büszkék vagyunk múltunkra, akkor annak a jelenben meg kell felelnünk! A Paks 11 győzelme mellett ugyanennyi döntetlent, és mindössze 6 győzelmet sikerült elérnünk… Ez – valljuk be őszintén – testvér a paripa szerszámával! De itt a lehetőség a javításra, a következő pár évben – ha marad az élvonalban az ellenfél… - itt a lehetőség a mérleg helyes irányba állítására.

Csak egy kicsivel kell több, mint az utóbbi hat mérkőzésen, amikor „rendre” döntetlen született. Utolsó győzelmünk 2016. július végén volt, amikor Lázok Jani 11. percben szerzett, egy szem góljával győztünk itthon (mármint a Fay utcában). A győzelemhez most sem kell több? Dehogynem! Most már nem elég az, hogy bezsebeljük a három pontot (persze kell, hogy ne maradjunk le reménytelenül az elejétől), a tényleges fejlődés csak az mutatja meg, hogy a pályán mit látunk, mennyire van eleje a társaságnak, avagy nincs… a labdatartás/labdajáratás tényleg a támadásokat szolgálja, vagy továbbra is csak pótcselekvés marad labdarúgás helyett!

Az eredmény? Nos, abban az esetben, ha nem lesz meg a góllövőnk, akkor nem is lehet jobb eredmény, mint döntetlen (de az biztosan megvan – minden körülmények között!), viszont ha végre megtaláljuk azt az elveszett cipőt, amiben kaput lehet találni, akkor nagyobb arányban is győzhetünk végre! Legvalószínűbb egy 3:0 arányú siker, a többi meg említést sem érdemel…

A vége előtt még egy röpke gondolat! Ugye nem kell mondanom, hogy a szurkoló előre megmondta; nem lesz jó, ha Soma poszt-riválisát kikölcsönözzük. Ugye azt is hallottuk már a lelátóról (elég sokszor), hogy ez a határozatlan tilitoli nem vezet sehova? Vagy talán az is ismerős, hogy „az úgy nem lesz jó, hogy egy-egy posztra évekig nincs emberünk”? Ugye, ugye… Az a semmirekellő drogos-alkholista-bűnöző népség! Ezek a jelzők honnan is ismerősek? Egy erkölcsileg, és jogilag feddhetetlen ember lehetett. Ja nem… Az ilyetén felesleges uszítással szemben a rögvalóság nem más, hogy bizony nincsenek nagy csodák, a sikerekért tenni kell! Nem csak a pályán és nem csak a játékosoknak, hanem stábnak, edzőnek, de különösen a tulajdonosnak! Ahogy nekünk is tennünk kell, nekünk, akik továbbra is kitartunk, és minden erre utaló, és egyre nyilvánvalóbb jelzés ellenére is kilátogatunk a stadionokba. Ennek szellemében;

 

HAJRÁ LILÁK!!!
NEM KELL ÚJ CÍMER!!!