Beharangozók

Favágó

"Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,

ne szisszenj minden kis szilánkhoz!

Ha odasujtsz körül a sorshoz,

az úri pusztaság rikoltoz -

a széles fejsze mosolyog."

József Attila Favágó című, allegorikus költeménye erős politikai üzenetet hordoz. Itt és most politikáról nem lesz szó! Arról viszont annál inkább, hogy az anomáliát, amit a fociban Felcsút jelent, meg kell szüntetni. Ez a feladatot pedig azoknak a csapatoknak kell elvégezniük, amelyeket múltjuk kötelezi erre. Mindezt a pályán, sportszerű keretek között. Még akkor is, ha a csilivili stadionban állítható dőlésszögő pályán kell vereséget mérni a falu csapatára. Nos, az elvárt eredményt már tudjuk, csapatunknak ezt a feladatot kötelező jelleggel meg kell oldania! Ha jelenünk nem is a legfényesebb, múltunk okán egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy nem egészen kétezer lakosú település csapata eredményt érjen el ellenünk.

Igen ám, de… Szinte hallom, hogy sokaknak máris azon kattog az agya, hogy lélekszám ide, történelem oda, olyan jelentős a financiális különbség, hogy azt nehéz lesz áthidalni. Igen, ez egy komoly feladat, de ha Heris esetleg játszik (és nem távozik Diósgyőrbe), bizton számíthatunk egy szerzett gólra akkor is, ha át sem lépünk az ellenfél térfelére! Bár… nem is tudom. Ugyanis a valamikor Újpesten játszó belga és Hadziev bizony a Kispest ellen olyan hibákat vétett, amiket látva nehéz elhinni, hogy mindössze ennyit tudnak. A fene meg tudja mi történt, de ha ők ellenünk is a pályán lesznek, nincs mitől tartanunk.

Az is mellettünk szól, hogy Radoki mester még csak tanulja, hogy játsszák a focit magyarul. Láthatóan sok mindent nem ért, nem igazán érti a bíráskodást, és játékosai motivációs problémáit, sőt még azt sem pontosan tudta (bár azóta biztosan szóltak neki…), hogy a fehérvári egyesületnek nem szólhat be Felcsútról… Mindezek ellenére nem írnám le az ellenfelet, és nem lenne jó, ha játékosaink biztosra vennék a győzelmet. Ezzel szemben viszont tudniuk kell a LILA-FEHÉR színekből következő kötelességüket, és mindenek előtt győzelemre kell játszani.

Itt pedig jön a kisördög, és azt kérdezi; hogy gondolod, hogy támadó lesz a foci, amikor egyre defenzívebben játszotok, elől meg minden mindegy alapon vagytok??? Jogos, sajnos az a baj az ördöggel, hogy felvetései nem alaptalanok ám! Nos, nem gondolom, hogy ezúttal sokkal támadóbbak lennénk, mert ezt akkor sem tesszük meg, ha az ellenfél látványosan átadja a területet. Gyakorlottan nyilatkozó edzők erre azt mondják; „Mi nem foglalkozunk az ellenféllel, a saját játékunkat játsszuk!”. Nos, nálunk ez nem egy szónoki fordulat, hanem a puszta valóság; a támadás/védekezés arányát minden körülmények között (!!!) 5/95 arányon tartja csapatunk. Csakhogy ezúttal az a bizonyos 5% is elég lesz a győzelemhez!

A kezdőben nem számítok jelentős változásokra a derby-hez, talán csak annyi lesz, hogy Obinna felépül, így Rácz a cserepadon foglal helyet. Na de!!! Most van egy olyan szitu, amit én lehetőségként élek meg;

Novothny Soma ötödik sárgája okán nem léphet pályára. Én persze nem vagyok döntő tényező, a nagy kérdés ott van, hogy vajon Vignjevic mester mit gondol? Erre sajnos nem tudok választ adni, a megoldás ott van a mesternél. És erről azért már tudok ide idézni:

Balajcza - Forró, Heris, Litauszki, Vadász - Balogh, Bardhi, Vasiljevic, Nagy G., Suljic, Simon

Nos, a recept adott, a keret pedig behatárolja a választási lehetőségét. Mire gondolok? Nos, ezzel a kezdővel tizenegy 2014. szeptember 21-én, a Szusza Ferenc Stadionban 2:1 arányú győzelmet arattunk! Akkor sem volt középcsatár, akkor is tele voltunk középpályásokkal, és akkor is meg lehetett oldani, hogy a középpályán kialakított fölény győzelmet ért!

Most is erre számítok; ha Radoki mester tud is készülni belőlünk, akkor sem azt fogja kapni, amire számít! Az persze nagy kérdés, hogy miként is építjük fel támadásainkat, mert ezúttal nincs a cselgép Suljic, nincs a mélységi irányítóként működő Balogh Bubu, és nincs Vasiljevic sem, aki talán a leglassabb játékos volt az Nb1-ben, akit valaha is láttam, de rendre jó labdákkal indította támadóinkat. Van viszont Ristevski, aki egyre jobban összeszokik Litauszkival, van egy Burekovic, aki tonnaszámra képes szállítani a beadásokat (ha nem is minőséget, de sokat!), és van azért Beridze, Nagy D., vagy éppen Zsótér, akik átlövésekben erősek (ha éppen nincsenek róla letiltva…), és van egy Obinna, akinél viszont kevés gyorsabbat láttam a hazai élvonalban. Hogy állhatunk fel? Nos, szerintem… (aztán persze meglátjuk):

Banai – Pauljevic, Ristevski, Lituszki, Burekovic – Onovo, Sankovic – Simon K., Nagy D, Beridze, Obinna

Ez persze nem pontosan ugyanaz a leosztás, de azt látni kell, hogy 2014-es csapat középpályásai is tagolódtak, a támadás és védekezés feladatait tekintve nem volt mindenkinél azonos az arány.

Persze van még egy lehetőség, de én azt nem szeretném; Lukács is lehetne középcsatárként a kezdőben, de – bármilyen meglepő! – én a felkészülési meccseken jobb oldali védőként sokkal jobbnak éreztem, mint csatár pozícióban. Persze ebbe nagyon benne van, hogy nem tudom pontosan felmérni képességeit, hiszen nagyon nálunk keveset játszott ehhez, és nem lesz baj, ha ő lép be centerbe és lő pár gólt!

Ami pedig a legfontosabb; a végeredményként 3:1-es győzelemmel számolok! És azzal, hogy ezen a meccsen lesz végre hangulat abban a stadionban, ahol a hazaiak (ha vannak egyáltalán…) még soha nem tudtak football-meccshez illő hangulatot teremteni. Biztos vagyok benne, hogy megtölti majd a stadiont, a…

HAJRÁ LILÁK!!!!

és…

A NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

… sem marad el!