Beharangozók

Helyünk a világban, avagy rendhagyó szezon előtti beharangozó

Egy bajnokság nem más, mint annak a megfejtése, hogy hol tartunk, mit érünk, kik vagyunk, azaz hol van a helyünk a világban.  Nos, a felkészülési mérkőzések már jeleznek valamit. Ha nem is „áraznak be”, szerintem igenis van jelentősége az eredménynek. Miért gondolom? Olvass tovább!

Nos, nekem az semmiképpen nincs rendben, hogy a bajnoki rajt előtt egy héttel még próbázók vannak, nincs teljesen kész a csapat, és igazából a keret sem alakult ki. Ennek oka a sokszor emlegetett augusztus végi időszak, amikor – mint tudjuk – „a legjobb üzletek köttetnek”. Értem én, a pénzügyekhez van is némi közöm, de azt már kevésbé értem, hogy akarja feloldani a klub vezetése azt a nem kis ellentmondást, hogy drágán eladni kívánt játékosokat egy arctalan, robotfocit játszó csapatból akjarnak értékesíteni. Akiket egyébként ingyen szereztek be a „szezon végi kiárusítás” során…

Nekem tehát ismét nincs jó érzésem a kezdődő bajnoksággal kapcsolatban. Nincs kész a csapat, és engem az sem vígasztal különösebben, hogy lesznek még érkezők! Hogy miért? Mert egy nem kész csapat nyilván gyengébben fog teljesíteni, mint ahogy az elvárt lenne, akik pedig augusztus végén beesnek, azok jellemzően nincsenek top-formában sem fizikailag, sem meccsrutint tekintve. Beépítésük tehát minimum egy hónapot igénybe vesz, és akkor máris ott tarunk, hogy október eleje van.

Az előző években ennek már láttuk folyományait; szeptember végére jellemzően a középmezőny alján találtuk magunkat, ahonnan aztán végig kapaszkodni kellett. Ilyen hátrány után persze nem meglepő, hogy a végére jobbára csak az ellenfelek egymás elleni eredményei függvénye lett az elért helyezés! És ne feledkezzünk meg arról a nem elhanyagolható lélektani momentumról sem, hogy amikor ilyen előnyt adunk a riválisoknak, nehezen áll át a társaság fullgázra, mert a szoros mezőny miatt egy-két elvesztett meccs könnyen a kiesőzónába sodorhat. Jönnek tehát a döntetlenek…

De nehogy azt gondoljuk, hogy ez a stratégia csak nekünk szurkolónak rossz! Bizony-bizony ott tartunk, hogy mára elfogytak azok a fiatal, ám komoly tehetségnek számító játékosok, akiket aztán jó pénzért lehet értékesíteni. Ha úgy tetszik, vagyonfelélés zajlik; a keret értéke egyre szerényebb, de közben már a játékos-eladásokból befolyó összeg is közelíti a nulla értéket… Ha jobban belegondolunk, most olyan játékosok távoztak, akikkel – ezért, vagy azért – a vezetés nem volt elégedett, és/vagy lejárt a kölcsön-szerződésük. Esetleg talán a gólyalábért lehet még pénzt kérni, de az sem biztos, hogy pozitív szaldóval zárható üzleti tranzakció lesz.

A klub tehát ma már nem csak a szurkolók, hanem önmaga ellensége is. Azt nem gondolom, hogy valaki beindította az önmegsemmisítő funkciót, de azt már egyre magabiztosabban állítom, hogy a vezetés amatőr módon próbálkozik egy számára megoldhatatlan feladattal... Mi lesz ennek a vége? Háááát… semmi jó, de én azért még mindig maradok, a mindenkori csapatnak szurkolok, kötődésem komolyabb annál, mint hogy primitív szerencselovagok apátiába süllyesszenek!

És – sajnálatos, de ettől még tény! – a hazai foci egésze olyan szinten van, hogy nem kizárt még így sem egy dobogó (annak legalsó foka…)! Bár vannak, akik hivatalból ámítanak, mások meg elámulnak a habostorta édességű szavaktól, de ha igazán őszinték akarunk lenni, az amatőrizmus pénz és klubfüggetlen jelenség Magyarországon!

Mindent összegezve tehát helyünk valahol a 3.-5. körül van az Nb1 világában. Helyesbítek; ma egyes döntési pozícióban lévő emberek ide helyeznek minket. Természetes helyünk persze valahol egészen máshol lenne, de az a szint most utópisztikus látomásnak tűnik…

HAJRÁ LILÁK!!!   NEM KELL ÚJ CÍMER!!!