Beharangozók

Keretlegények...Újpest-Felcsút beharangozó

Nehéz lenne most hitelesen megtippelni a végeredményt a Felcsút elleni nyitómeccsen. Ennek oka az, hogy az ellenfél megint sor- és edzőcserével készült az új bajnokságra. Amit tudunk; keretük értéke éppen a duplája a miénknek.

Nálunk természetesen nem számoltam bele Traore becsült értékét.
Ennek két oka van; a 1,5 millió euró nyilvánvaló tévedés, illetve még a mai napig nem derült ki, hogy mi lesz vele, de az biztos, hogy nem látjuk többet csapatunk mezében. De akkor milyen csapat-összeállításra számíthatunk? Szerintem – de ez most még erősen tipp-kategória… - így:

Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Ristevski (Máté) – Onovo, Sankovic – Obinna, Zsótér, Mészáros (Bjarnason) – Koszta

A két zárójelbe tett játékos feltüntetését azért tartottam fontosnak, mert Máté jó benyomást tett a felkészülési meccseken, de – mint tudjuk – az MLSz újratöltött fiatal-ajánlásának nem felel meg. Ez utóbbit azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert ha bekerül, akkor az tényleg a teljesítményének köszönhető, nem pedig csak szimpla pénzkeresetet jelent a klub számára. Ezen túlmenően azt is fontos megjegyezni, hogy Kire kisebb sérüléssel bajlódott a felkészülés során, és egyelőre nincs hír arról, hogy harckészsége milyen szinten áll. Bjarnason – a másik zárójeles játékos – azért került be, mert róla nem sok hír van, de én felteszem, hogy fizikálisan nincs sok problémája, ezért – ha Vignjevic mestert meggyőzte – bőven elképzelhető a kezdőben való szerepeltetése.

Az, hogy pontosan milyen lesz a kezdő, nyilván nem tudom, de az már most biztos, hogy nem lesz több hazai játékos, mint eddig… Ez még nem lenne baj, de nekem ez önmagában még kevés! A légiósoknak – és a hazai új érkezőknek – még bőven bizonyítaniuk kell ahhoz, hogy elfogadottakká váljanak. Ez pedig nem semmi feladat, mert – pontosan tudjuk! – vannak olyanok ma is a keretben, akik évek óta nálunk vannak, a szurkolói társadalom egésze mégsem tekinti valódi ÚJPEST játékosnak őket. A feladat tehát nem kicsi, de most is él a remény; bizonyítanak majd, és végre több sikernek tapsolhatunk!

Az ellenfélről most csak azt tudom, hogy jelentősen erősített, a kispadra pedig Hornyák Zsolt személyében egy olyan edzőt igazoltak, akitől azt remélik, hogy képes gatyába rázni a társaságot. Az edző a csehszlovák-szovjet foci hagyományait hozhatja magával, ami harcos-küzdős játékot jelenthet.

Ez nem biztos, hogy ízlik majd nekünk, ugyanakkor nekem most úgy tűnik, hogy a jelenlegi keretből gyorsabb csapatot tud most összerakni Vignjevic, mint amit tavaly láttunk. Zsótér, Obinna, Mészáros, Pauljevic, Bjarnason, Simon Krisztián bőven a hazai átlag feletti sebességgel rendelkezik, így támadásban tudunk meglepetést okozni. A védekezés más kérdés, de két szélső védőnk sem lassú, középen pedig stabilak vagyunk, amit a tavalyi kevés kapott gól példáz a legjobban.

Ezzel együtt nekem mégis a támadójáték, a gólszerzés a legnagyobb kérdés továbbra is. Az ugyanis kevés, hogy gyorsak vagyunk, ha nem tudjuk megszervezni a támadójátékot, nem focit, csak atlétikai versenyt láthatunk… De ez most egy új bajnokság, új reményekkel, így bízom benne, hogy látunk majd előrelépést ezen a téren is! Tippem így - nagy-nagy megelőlegezett bizalommal! – 3:1 arányú győzelem!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!