Beharangozók

Az újonc otthonában...

Vasas idegenben. Hazai pálya 2.0.

 

Régen játszhattunk utoljára Nb1-es bajnoki mérkőzést a Vasassal, de jártunk mi már így a Ferencvárossal is, már megszokhatuk, hogy 2-3 évre kikopik mellőlünk egy – két tradicionális elsőosztályú csapat, amig mi az NB1-ben vitézkedünk.

A Vasas az idén visszakerült némi újpesti segítséggel (Szanyó Karcsi, Remili), és a Vasas feljutását ünneplő hazai mérkőzésükön is szép számmal tették látogatásukat újpesti szimpatizánsok a Fáy utcában.

A kezdés végre emberi időben 20 óra után kezdőik szombaton, amely nem csak játékos de szurkolóbarát időpont is, úgy, hogy remélem a kilátogató szép számú újpesti szurkolósereg fergeteges bíztatásban fogja részesíteni csapatunkat. De előtte még muszáj megemlékezni a fradi sima kupakieséséről is.

Csapatunkat amelyből a legfrisseb információ alapján biztosan hiányozni fog Lita, akinek talpsérülése kezd krónikussá válni, miközben az orovosk sem tudják mi az igazi ok. Úgy, hogy tartok tőle a védelem egyik oszlopát egy ideig nem fogjuk látni a páyán.

Ez most azért is sajnálatos, mert Kálnoki-Kis is kimarad piros lapja miatt, úgyhogy esélyes a fiatal Gubacsi játéka, Vadász állapotától függően.

Sajnos a héten sem érkezett új csatár- pedig a hét elején még bíztam Kulcsár megszerzésében, de ahogy megszellőztetésre került a hír, rögtön bejelentkezett a Vasas is érte. Így aztán a múlt heti kínálatból kell válogatni Kabát sérülése miatt, Sallói, Perovics, Tóth Patrik hármasból. Én Perovicsra szavaznék.

Na nézzünk egy kezdőt: Balajcza – Vadász, Heris,Gubacsi, Forró – Balogh, Sankovics –Hazard, Suljic, Filkor – Perovics.

Bardhi nem tudom milyen fizikai állapotban van műtétje után de csereként beállhat.

Szóbajöhet még: Cseke, Sallói, Tóth Patrik, Kovács Z. kapus, Mohl D. Nagy G.Eltiltások és sérülések miatt így állunk.

Maródiak: Windecker, Lita, Kabát.

Az ellenfél jönni fog, nyilván meg akarják mutatni hazai közönségüknek, hogy helyük van az NB1-ben. Kontrára nem igen alkalmas a Vasas kerete, ezért nyílt sisakos meccset várok a Paks meccs után és viszonyleg sok gólt, értem ez alatt, hogy minimum 3-at és bízzunk a kedvező leosztásban:

2-1 ide, intenzív újpesti szurkoló segítséggel.

 

És ha már kinn vagyunk ne felejtsük el meghallgatni minden idők egyik legbugyutább indulóját a Hajrá Vasas..címűt, Zárai-Vámosi előadásában, ja nem...

 

Egyébként szinte hihetetlen leírni, de elfogytak a jegyek a vendégszektorba. Igaz, csak 800 jegyről van szó, de szinte hihetetlen, megint lemaradnak az emberek a meccsről, holott meglepődnék, ha 2000 nézőnél többen mennének ki. 

Címkék: ,