Beharangozók

Van miért visszavágni!

Jön a Videoton…Hazai pályán, nem könnyű helyzetben várjuk őket.

Ők a bajnoki címért versenyeznek, mi a biztos Nb1-es tagságért. Egy Újpest szurkolónak még a hátán is feláll a szőr ettől a gondolattól. Hogy simuljanak a ráncok a 3 hátralévő meccsből legalább egyszer győzni kell, jó lenne mielőbb letudni ezt.

Hogy nem lesz könnyű dolgunk, azt nem kell különösebben ecsetelni, elég annyi, hogy az elmúlt időben a számunkra termett babér mennyisége elég alacsony mértéket ütött meg. Ezzel együtt, ez a meccs nem lesz egyoldalú.

A Videoton játszó csapat, s számunkra ez inkább kedvező, mint a védekező típusú gárdák harcmodora. Ebből kijöhet egy érdekes, izgalmas, nyílt sisakos küzdelem. A vendégek nem spórolhatnak az idővel, számukra egy vereség, vagy pontvesztés sokba kerülhet a végelszámolásnál, így ők inkább lépéskényszerben vannak.

Az előzetes információk alapján a vendégeket népes tábor bíztatja majd, reméljük, hogy a hazai oldal is nagy erőkkel vonul fel.

Az Újpestet bizonyára fűti a visszavágás reménye, ugyanis az őszi, hazai (Fay utcai) meccsünkön fordulatos találkozón 4-3-ra kikaptunk. A tavaszi találkozón mi szereztünk vezetést, de a meccset érdekes ítéletek is tarkították, melyek nem számunkra kedveztek. Az első 60 percben még egy bedobást is alig végezhettünk el, de a korona a fehérváriak 2. góljánál került a játékvezetői döntések fejére. Bizonyára sokan emlékeznek a Diarra kiállítását megelőző pillanatokra.

A Videoton azért sem kedvencünk, mert az emlékezetes Puskás stadionban rendezett, számunkra bajnoki döntőn ők énekelték át a sajtot a Debrecen szájába, szintén vitatható körülmények között. Érdekes, hogy akkori csatárunk, ma a fehérváriak sportigazgatója.

Összeállításunk továbbra sem tartogathat hatalmas meglepetéseket. Ami kérdőjelet tesz a kezdőbe, az annyi, hogy hosszú idő után ismét pályára került gyors szélsőnk Hazard. Úgy tűnt, hogy volt kedve a játékhoz, talán adhat egy kis spirituszt a fásulóban lévő csapatunknak. Heris posztja kérdőjeles, a kapus azonban immár bizonyosan Banai lesz. Ezúttal ismét 5 légióssal nyomulhatunk, így megint pályán lehet Bardhi, Diarra, Heris, Andric és Hazard vagy Sankovic.

A Fehérvárnál a sok „ics” fele játszani fog, a fele meg a padról száll majd be, de a két magyar, Vinicius és Suljic ott lehet a pályán.

Legyünk minél többen és minél hangosabbak, harcoljuk ki együtt a győzelmet!

Hajrá Lilák mindörökké!!!