Beharangozók

 

A reformok bajnoksága elé nézünk. 12 csapatos NB1. Ez szerintem rendben is van, pláne, hogy a csapatunk is tagja a magyar elitnek. A magyar gazdasági potenciál, illetve a hazai utánpótlás-nevelés színvonala valóban kb. ennyi csapatra pedesztrinálja a magyar NB1-et.

33 forduló, 3*11-es leosztásban. Ezt nem igen lehetett volna másképp bonyolítani, és igaz, hogy hogy ez alapján kétszer játszunk az Üllői úton, de van olyan vetélytársunk, akivel meg mi találkozunk kétszer a Szusza Ferenc stadionban.

A problémásabb feltétel az a 3/7-es, illetve 5/10-es szabály az idegenlégiósokra. Nem részletezném, gondolom mindenki tisztában van a szabályokkal. Ezt nyugodtan nevezhetjük antiújpesti  szabályozónak, hiszen mint egy egyetlen külföldi tulajdonban  lévő csapat, nálunk voltak jelen legnagyobb létszámban külföldi játékosok, ráadásul szinte valamennyien meghatározóak voltak az előző bajnokság Újpest csapatában. Tehát a 10-11 légiós-keretünket vissza kellett bontani, ráadásul év közben is sakkozni kell, hogy melyik 3 játszik majd egyszerre. Ez különösen nagy változásokat igényelt nálunk, ugyanakkor főbb riválisainknál, DVSC, FTC, Videoton akár 5 külföldi is játszhat egyszerre, hiszen ők idén nemzetközi kupában indultak. Jelentősen sérült tehát a fair play rendszere, és hiába szajkózza az MLSZ, hogy ez a magyar futball érdeke, Újpest drukkerként nehezen tolerálható a szabályozás, amely számunkra rendkívül hátrányosnak tűnik.

Szóval a vezetőinknek a fenti feltételek figyelembevételével kellett az új keretet kialakítaniuk, úgy, hogy a távozók helyére szinte csak magyar játékost igazolhattunk.

Nego, Ojo, Sztanisevljevics akik a kezdő 11-ből távoztak, őket kellene valahogy pótolni.

Kálnoki-Kiss, Hazard, Mohl, Cseke, Gubacsi, Windecker, Filkor, Sallói, Tóth P , Kovács Z. kapus érkeztek. 

Legtöbbjük fiatal, még nem igen tudták megmutatni, hogy mire képesek az Nb1-ben. Én bízom Nebojasa szakértelmében, és abban, hogy a távozókat pótolni tudjuk. Ha nem lesz további távozónk, akkor egy csatárral kiegyeznék még az átigazolási szezon végéig. Ha lesz vagy lesznek, akkor őt, őket is pótolnunk szükséges.

Szóval nem egyszerű megjósolnunk csapatunk erejét, ráadásul az eredményességhez tudni kellene a többi csapatban rejlő potenciált is. Az 5. forduló után okosabbak leszünk, akkor újra nekifutok az év beharangozásának. A Ferencváros játékosállományát gondolom kiemelkedőnek a mezőnyből, a többi 11 csapatnál nem érzem a jelentős különbséget. Azért egyfajta erősorrend felállítható. A játékoskeret és az 5/10-es szabály alapján a Debrecen és a Videoton a nagy esélyese a dobogó 2. és 3. fokára, de a 4.-től a 12. helyig nagy versenyfutás várható. Véleményem szerint a 4.-5. hely lehet a realitás amit elérhetünk, minden ennél jobb eredmény a kellemes meglepetés kategóriájába fog tartozni.

 

De ezen hely eléréshez is nagy szükség van a fanatikus Újpest drukkerekre persze nem csak a D lelátón hanem az egyéb hazai szektorokban is. Ehhez fontos, hogy minden meccsre kilátogató drukker hozzon a következő hazai mérkőzésre még egy drukkert magával, és mivel az első 6-7 fordulót szinte végig otthon játsszuk, ez azt jelentheti, hogy szeptemberi hazai Fradi elleni meccsen már teltház lehet.

Legyünk mi a leghangosabb stadion 2015-2016-os szezonban!

Fanatizmussal a lelátón és a pályán bármi elérhető! 

Hajrá Lilák!! 

Címkék: ,

 

Ötös győzelmi széria megvan, jöhet a mindenkinek kedves hatos.

Ellenfél a Felcsút. Ha valaki nekem ezt a bajnoki párosítást jósolta volna 10 évvel ezelőtt kiröhögtem volna. De mégis létrejött. Igen, az 1500 fős falu NB1-es csapatot állított. Érdemes lenne utána nézni, - csodálkozom, hogy az újságírók még nem tették meg, vajon miért nem – de szerintem nem csak Európában de a világon sincs még egy ilyen kis település amelyiknek első osztályú, professzionális labdarúgó csapata lenne. Ettől is különös hely mostanában Magyarország. Ja ,hogy a miniszterelnök csapata? Ez csak véletlen...De mégis valami azt súgja nekem, hogy szerintem a jövőben nem fogja elérni az összes Felcsút – Újpest NB 1-es meccsek száma az ötöt, vagy ha már a hatnál tartunk a hatot. De, ahogy a vak is mondaná, majd meglátjuk...

A rövid bevezető után térjünk rá a meccsre ami nem igérkezik könnyűnek. Harcos, akarnok csapat a Felcsút, Szélesivel a védelemben, Polonkaival és Kleinheizlerrel a középpályán, és Lencse –Tischler duóval a csatársorban. Mit ne mondjak, a jövő évi csapatban valamennyiüket elfogadnám erősítésnek, különösen a várható elvándorlások miatt. De maradjunk a jelennél, és szögezzük le, hogy a csapatunk azért így is erősebb, mint a Felcsút akarom mondani a Puskás Akadémia (bocs kispestiek) és nem csak a tabellán elfogalalt helyünk miatt, hanem a stabil játékunk miatt. A jó játékunk miatt ami jellemző volt ránk egész évben, és amely az elmúlt öt fordulóban már eredményessé is vált.

Balogh büntetése letöltése után újra a kezdőben lehet, és bizony az MTK elleni meccs megmutatta, hogy szükség van Balura a középpályán. Nélküle nehezebben lendültünk támadásba, vele ez remélhetőleg gördülékenyebb lesz, előbb kerül a labda Suljichoz, nem kell annyra visszamennie Asmirnak a labdáért. Perovics is újra csatlakozhat a csapathoz és talán Andrics is bevethető lesz.

Reméljük az időjárás megkegyelmez és használható pályán fogunk tudni játszani, mert a sokpasszos játékunk nem működik vízben, sárban.

Nézzünk egy kezdőt: Szabi – Nego, Heris, Lita, Forró – Balogh, Nagy Gábor- Sztani, Suljics, Andrics – Ojo kezdő 11-gyel lehetne kezdeni, és Bardhi, Addo, Pero, Sankovics, megfelelő alternatívát jelenthetnek a menetközbeni frissítéshez.

Szóval fel az újabb győzelemre, mutassuk meg a helyieknek, és ha hazaért külföldi diplomáciai útjáról miniszterelnökünk, akkor neki is, hogy melyik csapat játssza az igazi futballt Magyarországon, és talán mi is megérdemlünk némi állami támogatást, nem csak a „nemzet csapatai”.  Hajrá Lilák! 

Címkék: ,

Szpari ellen idegenben...

 

E hét elején hétfőn, kedden öröm volt olvasni végre a sajtót, mert a 3-as nyerőszériánktól volt hangos több portál sportrovata is. Ráadásul szerintem Győr elleni meccsünk talán az egyik legjobb volt a szezonban. Erős ellenfél ellen, sokat futva, sokszor kreatívan játszva, felszabadultan játszottunk és egy gyönyörű góllal győztünk. Most azonban Nyíregyháza a soros ellenfél. Ezt az ellenfelet kedvelem. Kedveltem őket már a 80-as években, amikor sikeres szezonunkban akár 4-500 fanatikusuk is tiszteletét tette a Megyeri úton. És kedvelem őket, hogy adhatták nekünk Temesvári Miklós edzőt, Eszenyi Dinit, és Csámpit azaz Szendrei Józsit. Számomra kedves a város, szuper az állatkertje és a sóstói strandjuk is. Ja és csinosak a lányok, néhány szép emlék idehúz… Kell ennél több? Más kérdés, hogy jó néhány ismerősöm is nyíregyházi.

Szóval vissza a focihoz… Tehát semmin nem kell változtatni, így tovább, sok passzal, sokat futva, gólra törően kell játszani, és elegendő helyzetből meglesz a gól is.

Illetve bocsánat mégis változtatni kell, mert Nego eltiltását fogja tölteni. 3 variáció merülhet fel. Lita középről kimegy a jobbszélre, helyére pedig jön Hudák középre. Vagy marad Lita, Heris középen, Forró kimegy a jobbszélre védekezni, Balogh visszamegy balvédőbe. Ez elég kreatív változtatás lenne, nem valószínű ez a megoldás. 3. verzió: Sztani beugrik Nego helyére. Én lehet, hogy ezt preferálnám leginkább.

Nézzük a középpályát:

A 4 védő előtt Balogh és Nagy Gábor, előttük Bardhi, Suljic, Andric, előttük pedig Ojo kezdene.

Igen ez elég támadó hadrend, de ez lehetne az a meccs ahol meg lehetne próbálni.

A Nyíregyháza masszív kis csapat, nem szabad félvállról venni, de főleg támadóikat, maximális koncentrációra lesz szükség. -

Én továbbra is megpróbálnám Suljicot közvetlenül a csatár mögött, amolyan árnyékékként szerepeltetni, talán veszélyesebb lenne a kapura, sokkal közelebb odaér, mintha jóval hátrébbról kellene indulnia.

A kezdő fentiek alapján: Balajcza – Sztani, Lita, Heris, Forró – Nagy G, Balogh – Bardhi, Suljics, Andrics – Ojo.

Sok gólt és lila győzelmet tippelek. Úgy érzem, bejön a számításom… J

Hajrá Lilák!

Címkék: ,

Sporttörténeto Újpest – Eto 2015

Úgy tűnik, hogy egy ideig nem fogunk ilyen párosítást látni az NB1-ben az ellenfél ismert anyagi problémái miatt.

Csapatunk sajnos kiesett a kupaelődöntőben. Bebizonyosodott, hogy a jó taktika, a motiváció ritkán tud győzedelmeskedni a minőségi futballistákból álló szervezett csapatok ellen. Hiába játszunk láványosan, hiába hozzuk fel viszonylag gyorsan a középpályán a  labdát, hiába játszuk meg jól a széleket, ha az ellenfél kapuja előtt már elfogy a tudomány,

A játéknak ebben a fázisában már lényegében tehetetlen az edző, az ellenfél kapujánál az egyéni kvalitások, megoldások, labdabiztonsg, helyzetfelismerés, stb... dönt.

Nálunk pedig ez bizony hiánycikk. Nincsenek pontos beadások, nincsenek jól érkező belső befejező játékosok, ennek hiányáben nem tudjuk „feltenni a pontot az i-re.”

Hiába záporoztak a vidi ellen is a beadások a mérkőzés egyes időszakában, a beadások elhaltak a blokkoló védők lábain, vagy túlszálltak, vagy a kapu mögé érkeztek.

És mivel minőség igazolás nem érkezett ezen a héten sem hozzánk, és ebben a bajnokságban már nem is fog nyilvánvalóan, a „dal ugyanaz marad”.

Mi tudjuk amit tudunk, az eredményt alapvetően az ellenfél játékereje határozza meg.

Ha csupán ebből indulunk ki akkor nem igér túl sok jót a mérkőzés. Az ellenfél azoban ezer sebből vérzik, és ha a koncentráció, a motiváció csökken, akkor hamar elvész a minsőégbeli különbség.


Ebben bízom. Csapatunkban sérült, eltiltott nincs, talán Kabát Péter is játékra jelentkezik már, de már személyében sem látom a megoldást fenti problémáinkra. Suljic remélem még inkább a csapat érdekében fogja kamatoztatni kivételes technikai tudását és elfelejti  öncélú cselsorozatait.

Tehát győzelemre tippelek, felszabadultan játszhatunk, vesztenivalónk nincs, és bár az ellenfél játékoskerete erősebb, úgy vélem motivációval és koncenrációval nyerhetük ellenük.

Balajcza – Nego, Lita, Heris, Forró – Balogh,  Nagy Gábor – Bardhi, Sujic, Andric - Ojo kezdő 11 jó eséllyel veheti fel  a harcot, a következő évek utolsó NB1-es meccseinek egyikét játszó Eto ellen.

Nem írok Győrt, mert Győrnek úgy tűnik lesz NB1-ben képviselője a Gyirmót jóvoltából jövőre.

 

Hajrá Lilák!

Címkék: ,