Beharangozók

A nyár közepén tartunk, de kezdődik és folytatódik! Kezdődik a 2018/19-es bajnokság, folytatódik egy párharc, ami 1905-ben vette kezdetét. Jó, hogy van még pár olyan csapat, amit nem mostanában gründoltak a nagy tao-nekibuzdulás hevületében! Az MTK ezért olyan csapat, aki ellen tényleg értékes a győzelem – nem csak a pontok miatt… Nézzük meg, hogy milyen esélyeink vannak!

Az örökmérleg szoros meccsre mutat: az eddigi 214 mérkőzésen az ellenfél öt góllal többet szerzett (365), ugyanakkor – 53 döntetlen mellett – eggyel több győzelemnek örülhettünk (71). A foci viszont olyan, hogy már a tegnap lejátszott meccs sem sokat számít, így ezek a számok nem feltétlen mérvadók. Vagy mégis? Ha a történelmi messzeségbe vesző meccsek nem is számítanak ma már sokat a várható eredmény tekintetében, a napokban játszott meccsek igenis mégis döntőek lehetnek.

Nos, az MTK az előző bajnoki idényt az Nb2-ben töltötte, miután az előző évben kipottyant az első osztályból. Nem sokat kellett várnia szurkolóiknak, a bajnokságot csont nélkül nyerték. A felkészülés során a KFC Komarno, a Michalovce FC, a Vasas, a Nyitra, a Csákvár, az FK Szenice, a Monor, a Slovan ellen is pályára léptek. Összességében jó eredményeket értek el, de a tét nélküli meccsek inkább csak gyakorlásra jók, az igazi próba tétmeccsen következik. A sok játékperc oka, hogy az MTK-nál 13 érkező volt (mellettük 8 távozó, és nem kevesebb, mint 20!!! kölcsönbe távozót számoltam össze, akik között persze nem nagyon volt meghatározó játékos).

Mi ismét Ausztriában készültünk, ahol mindössze két felkészülési meccset vívtunk meg. Gondolom, ennek oka az volt, hogy a bajnoki küzdelmek befejezése után elég rövid idő állt rendelkezésre, illetve az, hogy a keretben nem történt érdemi változás. A mi főpróbánk már megvolt; a Neftchi ellen másodikra már olyan játékot láthattunk, ami még riválisaink elismerését is kivívta!

Ezen a mérkőzésen tehát alapos átalakuláson átesett vendéget egy stabil kerettel rendelkező hazai csapat fogad. Egy éve hasonló helyzetben voltunk, mint ellenfelünk, amikor a regisztrációs tiltás után aktivizálhatta magát klubunk a játékos-piacon. A csapatjáték csak valamikor az ősz végére állt össze… Most viszont – látványosan bizonyították a srácok! – megvan az a játék, ami győzelemhez segíthet, kétséget kizáróan összeállt a csapat. Sokan tartanak attól, hogy a sorozat-terhelés a szűk kerettel nem fog jót tenni az eredményességnek, de szerintem most még nem kell ettől tartanunk. Sőt!

Az azeriek elleni hazai meccs megmutatta, hogy nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is rendben vagyunk, tétmeccsen olyan fölényes magabiztossággal intéztük el az előnyben lévő ellenfelet, amit hazai pályán ritkán látni! Az MTK jól erősített, sok felkészülési meccset játszott, bő a keretük, nálunk pedig stabil alapokon sikerült tovább csiszolni a csapatjátékot, és tétmeccsen bizonyítottunk!

A fentiek figyelembe vételével azt gondolom, hogy ezt a meccset nem a fizikum fogja eldönteni, hanem lélektani tényezők! Miért gondolom ezt? Mert – ahogy a horvátok ékesen bizonyították – a kondi is addig tart, amíg fejben minden rendben van. Márpedig nálunk most olyan lélektani szituáció alakult ki (helyesebben; olyan szituációt alakított ki csapatunk!), ami – ha jól használjuk – újabb magabiztos győzelmet hoz! Arra semmi garancia nincs, hogy ismét négyet vág a csapat, de abban biztos vagyok, hogy a játék képe alapján nem kell majd sokat izgulnom a három pontért.

Csak egy olyan tényező van, ami döntően befolyásolhatja az eredményt. Ez pedig az nem mellékes kérdés, hogy milyen kezdővel állunk fel. Ha tartalékolni akarunk, akkor bizony elég kemény dió lehet az MTK… A keret szűkössége, és a keretben még mindig jelentős minőségi különbségek bizony megbosszulhatják magukat! Én úgy gondolkodnék, hogy az előny kiharcolására alkalmas kezdővel lépnék pályára, majd - a meccs menetétől függően – relatív hamar pihenni küldeném azokat a kulcsjátékosokat, akiknél problémás lehet a sűrű meccselés.

A kezdő tehát:

Gundel-Takács – Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Burekovic – Sankovic, Diallo - Nagy D., Zsótér, Obinna – Novothny

„Kisgundi” szerepeltetése mellett szól, hogy neki is játékban kell lennie, és persze az, hogy korábban megmutatta, helye van pályán. Ellene szól talán, hogy Pajovic kicsit mintha nehezen pörögne fel, kell a meccsterhelés a jobb teljesítményhez.

Tervezett csereként – nálam… - Bojovic helyett bejönne az új szerzemény, Horj, feltéve, hogy a papírmunkát rendezte a klub. Lehoznám Nagy Dani, és Zsótért is, mert rájuk komoly feladat vár Sevilla-ban, és hajlamosak befáradni idő előtt. Hogy ki jönne be helyettük? Nos, Csekével és Balázs Benjivel vezetés mellett nem aggódnék különösebben.

De – mit tudjuk – Vignjevic mester teljesen más stratégiát folytat, mint ahogy azt én tenném (tegyük hozzá, hogy tavaly az eredmények maximálisan őt igazolták!), de most nem hiszem, hogy nagyon mást húzna. Talán Balázs lesz kezdő, és Nagy Dani, vagy Zsótér cserpadon kezd. Az eredmény? 2:0 arányú győzelmet várok, ha a stratégia a fenti lesz. Ha nem, akkor is meglesz a győzelem, ebben az esetben 2:1-et várok.

HAJRÁ LILÁK!!!

Nem kérdés, hogy vissza kell vágni! Mi szurkolók ezt úgy képzeljük, hogy a bakui 3:1-es vereség szégyenét kell lemosni ezzel. Mások azonban kizárólag a költségek visszavágásában gondolkodnak… Őket most felejtsük el, elég róluk annyi, hogy üljenek a pénzükön, hátha kikel! Többet nem érdemelnek, így ezt a beharangozót úgy írom meg, mintha máris kotlós tyúkként gubbasztanának valahol Európa másik felén.

Az első meccsen, Bakuban sajnos nem sikerült megvalósítani a célt… Ez a finomkodó mondat azt jelenti, hogy az általam vélt (és csak nyomokban felfedezhető…) stratégia semelyik elemében sem valósult meg. Ennek okait okozóit pontosan ismerjük, de a bevezetőben megfogadtam, hogy egy leütést sem pazarolok rájuk. Már csak azért sem, leütést előbb-utóbb valaki foganatosítja…

Az első meccset teljes értékelését nem szeretném megejteni, mert sok pozitívumot nem tudok, de egy furcsa – ámbár ezúttal értelmet nyerő – elemzési megközelítést megkísérelek. Az értelmi szerző Urbányi István, aki azt találta mondani, hogy a meccseket a gólok nélkül kell értékelni. Hoppá! Ez azért elég komoly - mondhatnátok… De! Állítom, hogy ha nem tudjuk ki mennyi gólt szerzett, és kizárólag csak a mezőnyjátékot látjuk az egész meccsből, akkor bizony nagyobb arányú vereségre tippelnénk…

Mit jelent ez? Azt, hogy egy csapat volt a pályán, akinél volt látható koncepció, amit így-úgy megvalósított, mi pedig mindig úton voltunk, miközben ők építgették támadásaikat. Fizikai és szellemi gyorsaságban egyaránt alulmaradtunk! Ha pedig aztán a gólokat is megnézzük, azt a furcsaságot látjuk, hogy a mi szépen felépített, egy érintésekre felépített támadásunkból szerzett gólunkkal szemben kapitális egyéni hibákból kaptuk a gólokat! Sajnos mindez ez azt jelenti, hogy nem csak csapatként, hanem egyénileg is megbuktunk!

De erről ennyit! Lehet siránkozni, karikírozni, kiröhögni, vagy bármi mást tenni ezzel a meccsel, az már a múlt, megtörtént, lefújták, vége lett… Szerencsére azonban ez kupa-párbaj, így van lehetőség visszavágni! Mi kell a továbbjutáshoz? Nézzük:

  • a legjobb tizenegy,
  • két lőtt gól,
  • nulla kapott gól,
  • frenetikus szurkolás.

Nos, mire számíthatunk, mi van meg – és mi nincs? A legjobb tizenegyre jó esélyünk van, hacsak Lita esetleg „valamiért” nem játszhat… De erre ne is gondoljunk, nélküle a védelem sebezhető, és egy kapott gól már szinte reménytelen helyzetbe hozna minket. Gondoljunk bele; három szerzett gól is csak a hosszabbításra lenne elég. Ez nem pálya, sajnos nincs bennünk ennyi gól… Még akkor sem, ha itthon biztosan játszik majd két afrikai illetőségű játékosunk. Hiába, Magyarország az egyik legbefogadóbb ország a világon. Ja, nem… De mégis van rá mód, hogy profi sportolókat alkalmazzunk – jöjjenek a világ bármely tájáról is. És viszonylag egyszerű vízumhoz jutni is!

Két gól? Igen, erre esélyesek vagyunk, ha nem leszünk fizikálisan nullán, mert esznek a játékosok, nem utaznak egész nap, és még edzésre is lesz lehetőségük. Az tény, hogy a kinti meccsen fásultak lassúk voltunk, de arra számítok, hogy frissebb, jobban mozgó és gondolkodó játékosokkal eltűnik ez a különbség.

A nulla kapott gólra nincs ugyan garancia, de Litával, Bojoval középen, és egy nem csak támadó Burekkel, és Pauljevic-csel a széleken nem lesz gond! Mert bizony, én Pauljevic-et most beáldoznám szélső védőben, a középpályát ráhagynám Donira, Danira, és Obira.

Frenetikus szurkolás… Hát igen, az van, hogy ez a 2:0 csak akkor érhető el, ha a szurkolás – a megszokott módon – profibb lesz, mint a mérkőzés maga. Erre most nem tudom mennyi az esély, mert azok, akiket ebben a cikkben nem említek meg, újfent sokat tettek azért, hogy sok vérbeli szurkert távol tartsanak a stadiontól! Szerintem pedig most kell a lehető legtöbben kint lenni, és nyíltan szurkolni, és nyíltan tiltakozni! Még a végén azt hihetik egyesek, hogy áldatlan tevékenységükkel célt értek…

Összességében tehát egyáltalán nem látom elveszettnek a továbbjutást, de ezt most komolyan kell venni! A klubnak legalább próbát kell tenni arra, hogy az amatőrizmus helyett most profi üzemmódba kapcsol, a játékosoknak pedig meg kell mutatniuk – a reményeim szerint szép számú fanatikus szurkoló előtt, hogy a bakui szereplés tényleg nem rajtuk múlt! Ha hitelesek akarnak maradni, most olyat kell nyújtani, mint még soha!

A felállás:

Gundel-Takács – Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Burekovic – Sankovic, Diallo - Obinna, Zsótér, Nagy D. – Novothny

Nálam nem kérdés, hogy Pajovic-nak most időt kell adni arra, hogy formába lendüljön, helyette Gundel-Takács egy jó alternatíva. Csereként el tudnám képzelni Angelovot, mert teljesen más típusú játékot játszik, mint Soma, még akkor is, ha a minőséggel kapcsolatban vannak kételyeim… És nem ártana, ha egy ilyen cserével egy időben a csapat is szerkezetet váltana. Balázs szintén jó csere lehet, mert a sebesség benne van, ha az kell, érdemes lehet hozzányúlni. Sajnos ezzel a végére is értem azoknak a felsorolásának, akik megütik a szintet és egészségesek. Nagyon hiányzik Simon Krisztián és Onovo, de ők most csak szurkolni tudnak. Én meg annak szurkolok, hogy épüljenek fel minél hamarabb!

A lényeg tehát az, hogy igenis elérhető az a két gól, és egyéni hibák nélkül kivédekezhető az ellenfél támadójátéka!

Előre a továbbjutásért!

 

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!

Itt az idő...

... toljad Soma! Megint győzni kell, megint, és megint... De most nem ám azért, mert egyszer majd valamikor jól jönnek a pontok, most újra “egy meccs az élet” hangulatban kell megszerezni a győzelmet, amimután máris következhet az eredményhirdetés! Nyernünk kell, mert nyerni akarunk! Igen, így többes szám harmadik személyben, mert nem “csak” a pályán van szükség hideg fejre és forró szívre, hanem a lelátón is szükség van minden hangra, minden kézre, minden LILÁRA! 

Szerencse, hogy itt tartunk? Körbeverések, rivalisok érthetetlen pontvesztései, bírói tévedések, szerencsés gólok okán játszuk le a bronzmeccset? Lehet, hogy így látszik, de szerencse nincs, vagy ha van, annak olyan a természete, hogy csak az lehet a kegyeltje, aki megharcol érte, a szerencsét is ki kell érdemelni! És ezt nem más, mint aza csapat érte el, aki tizedszer is elhozta a kupát, aki bizonyította, hogy ki-ki meccseken helyén van a szíve. 

Utolsó bajnoki ebben a szezonban, utolsó nagy erőpróba. Nincs értelme tartalékolni, most a legjobbakkal a legjobbat kell nyújtani, ezért a legjobb tizenegyet várom a kezdőbe, azzal a kitétellel, hogy Nagy Dani nem biztos, hogy végig bírja sérüléséből visszatérve. És persze Simon Krisztián ezúttal sem lesz jelölve a keretbe, de már nagyon várjuk vissza, szükség van hitére, góljaira, és arra a rosszcsont-kölyök mosolyra, amit egy-egy találata az arcára varázsol, örömbombákat lődözve a szurkolótábor felé!

Nálam a kezdő így nézne kim

Pajovic - Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Burekovic - Onovo, Sankovic - Obinna, Zsótér, Nagy D. - Novothny

Ezúttal hátravonnám Pauljevicet, de lenne azért támadó feladata bőven, mert a nálam jobb oldalon játszó Obinnával gyorsaságukkal sokszor a védelem mögé érhetnek, és ezen a ponton szerintem egyébként is sebezhető a Loki védelme. Nagy Dani viszont nem középen, hanem kicsit bal szélre húzódva helyezkedne nálam, ezzel biztosítva egy kicsit több teret Zsótérnek a megindulásokhoz, és átlövésekhez. Nemkülönben azért, mert Dani a bal oldalról indulva, befelé cselezve a bal összekötő pozíciójából már nem egy gyönyörű találatot jegyzett! 

Persze Obival lehet cserélgetni a széleket, és nem feledjük, hogy Burekovic beadásaira is komoly szükség van, így neki alapvonaltó alapvonalig kell bejátszania a pályát - ahogy a másik oldalon Pauljevicnek is. Ennek a játékrendszernek ugyanis a két legfontosabb eleme a két szélső védő, nem véletlen tehát, hogy ezeken a posztokon folyamatos a kísérletezés. A jelenlegi keretből azonban - szerintem - az én kezdőmbe jelölt két játékos a legjobb választás. 

Ez a kezdő - elképzelésem szerint - összetételében elég offenzívre sikerült, de a két védekező középpályást most nem nagyon engedném nagyon felmenni, mert adott esetben komoly szükség lehet szélső védekezésre is részükről. Vignjevic mester persze total másként gondolkodik, ő lehet, hogy kicsit óvatosabban kezdene, és inkább a második félidő elejére, közepére összpontosítja majd a totális támadófocit. Nem tudhatom, de abban joggal bízhatunk, hogy ezúttal sem fog rosszul meccselni, még akkor sem, ha Herczeg András is kifejezetten jó taktikusnak számít!

Eredmény? A bronz a biztos, de hogy milyen arányú győzelem lesz, azt most nincs komolyabb megérzésem, de ha tippelnem kell, akkor 2-0-t mondok. Mi lendületben vagyunk, itthon játszunk, akarunk, mi lehetne más, mint győzelem??? De! A hazai pálya csak akkor ér valamit, ha mindenki úgy szurkol, mint a pupadöntőn, ahol már csak ezért sem győzhetett az ellenfél! MINDEKI A SZUSZÁBA!

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

Szituációba kerültünk barátaim! Megvan a 10. kupagyőzelem, de ott van még a bronz lehetősége. Elérhető, a matek azt mondja, ragadjuk meg! Na de mit mond énünk azon része, ami nem matek, ami sokkal inkább emóció? A kérdés az, hogy szétesünk, vagy szárnyakat kapunk az év legfontosabb győzelme után!

Ilyen helyzetben semmi értelme a szakmai alapú okoskodásnak, nem is kontárodok ide korábbi eredményeket, felállást, taktikát, esélyeket. Lehet, hogy túlsagosan is érzelmi lény vagyok, de én most kicsit szabadjára engedném a srácokat! Kérdés, hogy ezzel a jótevő Dzsinnt szabadítanám ki, vagy a pokol kapuját tárnám szélesre... Most - az egész éves fegyelem után - csak azt mondanám a meccs előtt; ma nem mondok semmit, csak azt, hogy megtanultátok a leckét, győztesek vagytok, csak az a kérésem, hogy menjetek fel, tartsátok fejetekben a tanultakat - és élvezzétek a játékot!

Mi lenne ennek az eredménye? Vagy gála (Dzsinn-verzió), vagy rémes égés (pokol-verzió)... De! Ha valamikor, akkor most végre van lehetőség egy kis zsugára, a laza (de nem rendszertelen!) örömfocira! Ha értő fülekre találna szavam, nem is aggódnék az eredmény miatt. Na itt van az a pont, ahol felébredek, hogy bilibe lóg a kezem... Nem tudom, nem tudhatom, hogy a jaátékosoknál ez a húzás betalálna, vagy sem, ahogy azt sem tudom, hogy a mindig feszes Vignjevic mester gondolati koordináta-rendszerében egyáltalán létezik az a térrész, ahol ilyen előfordulhat.

Tapasztalatom szerint szinte soha nem azt húzza a mester, amit gondolok, hiszen alapból másként gondolkodik mint én (már csak pozícójából adódóan is), de azért is, mert sokkal mélyebb ismeretekkel, komplexebb tudással bír a lehetőségei tekintetében. Nos, akkor most mi lesz? Nem tudom, most egy gyenge tippem sincs (dehogyis nincs; az érzelmi énem győzelmet mondat velem!), de az biztos, hogy én, mint szurkoló - bármi is lesz! -, örömszurkolást fogok bemutatni! 

Szóval (csak nem állom meg...) 3:1-es győzelmet várok, és ami legalább ennyire fontos, jó játékot!

HAJRÁ LILÁK!

… nincs itt semmi látnivaló! Mondta Kovács főtörzs, majd feloszlatta az általa tömegnek titulált, három tagú társaságot. Az eset még a ’80-as években volt, a „tömeg” békés szándékkal jött össze, nevezetesen, hogy hármasban elfogyasszanak fél liter töményet! Nem volt nagy esemény, mégis máig emlékszem rá, pedig abban az évben sokkal nagyobb történesek is voltak, hogy mást ne említsek, például az irapuatói 6:0… Most, a Kupa-döntő árnyékában kerül megrendezésre a Haladás elleni idegenbeli meccs, de én szeretném, ha emlékezetes maradna. Egy újabb zöld stadion szüzességét elvenni? Na, arra emlékezni fogok harminc év múlva, az biztos!

A két csapat közös történelme egészen 1936-ig nyúlik vissza, a mérleg pedig jelentős fölényt mutat javunkra. Ez most ugyan semmit nem jelent, mondhatnám, de annyit mégis érdemes tudni játékosainknak, hogy a múlt kötelez! A folyó bajnokságban két hazai 1:0-s győzelmet jegyezhettünk fel, és általában is jellemző az utóbbi évekre, hogy nem születik sok találat a két csapat meccsein. Ez azért van, mert a Haladás nem éppen híres támadójátékáról híres, na meg annak, hogy védekezésben minden eszközt felhasználnak a gól elkerülése érdekében.

Az ellenfél tehát olyan csapat, akit vagy fizikálisan kell legyőzni, megsemmisíteni, vagy okos, technikás, jól együtt dolgozó csapatjátékkal kell elvenni a kedvét a labdarúgás nevű játék gyakorlásától… Véleményem szerint az első lehetőséget nyugodtan elengedhetjük, mert nem stílusunk a focit verekedéssé degradálni, a másodikhoz viszont komoly feltételeket kell teljesítenünk! A legfőbb ilyen, hogy össze kell állnia végre a csapatnak, egy irányba kell húzni, támogatni, segíteni egymást, és koncentráltan ügyelni arra, hogy a Vignjevic által megálmodott csapatszerkezet ne boruljon!

Lehetne másképp is, de arra most nem tudunk győzelmeket alapozni, hogy egy-két labdazsonglőr majd megoldja, a többiek meg húzzák az igát, mert ilyenünk most nincs. És éppen ezért hoztam szóba a Mestert! Mert ha nincs pár klasszisunk, akkor nem is lehet más választásunk, mint a fegyelmezett csapatjáték, a feszes hadrend, az edzői utasítások legmesszebb menő betartása. Ha ezt nem tudjuk megcsinálni, akkor komoly bajban lehetünk, „jó” eséllyel el is búcsúzhatunk dobogós reményeinktől… Kérdés persze, hogy a dobogó milyen prioritást kap négy nappal a kupa-döntő előtt!

Érzésem szerint nem állunk ki a legjobb gárdával, de a cserepadon ott lesznek azok, akikkel kiegészülve egy komplettnek tekinthető csapat játszik majd a meccs vége felé. Ez kell is, mert fontos lenne a döntő előtt még egy kis összeszokás, gyakorlás. Ha így lesz, akkor csak az a kérdés, hogy a relatíve gyengébb kezdő milyen eredményességgel szerepel majd 60-70 percig. Szerintem lehetünk jók egy tartalékos csapattal is, ha azok, akik esetleg eddig kevesebb szerepet kaptak, most bizonyítani akarnak! Ez persze nehéz téma, mert van, akit a mellőzöttség érzése tönkretesz, és van akiből új energiákat csal elő a bizonyítási vágy. Ki így, ki úgy, de bízom benne, hogy a második hatás lesz az erősebb!

A kezdő nálam;

Pajovic – Balázs, Bojovic, Kálnoki, Burekovic – Sankovic, Onovo, - Zsótér, Diallo, Obinna – Tischler

A padon pedig ott lesz Novothny, Nagy D., Litauszki, akik az utolsó 20-30 percre akár be is állhatnak.

Persze ez csak egy teória, és – ahogy azt már lassan meg kell szoknom – rendre kiderül, hogy Vignjevic mester általában teljesen más megközelítéssel él egy-egy meccs, egy-egy sorozat megvívása tekintetében. Az minden esetre – sajnos – nem kérdés, hogy a kezdő tizenegytől erőteljesen függ az eredmény, hiszen nincs 22-25 közel azonos képességű, és formáját tekintve is közel azonos játékosunk…

Az eredményre tehát csak egy egész halványlila tippem van; 2-1 arányban nyerünk egy küzdelmes meccsen! Ne feledjük, miénk a „Ius primae noctis”, éljünk vele!

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!