Értékelés

A 2017/18-as bajnoki évadról egy hét részes sorozatban emlékeztünk meg. Ott a bajnoki mérkőzések mellett csak érintőlegesen foglalkoztunk a kupadöntővel;

„A lényeg; sikerült megvédeni azt a bástyát a betolakodó barbároktól, amit a nagy hagyományokkal rendelkező klubok évszázados munkával építettek fel! Nem véletlen, hogy ezen a döntőn egy törpe minoritáson kívül mindenki a mi győzelmünkért szurkolt… És nem véletlen, hogy az a szurkolás, amit bemutattunk a mérkőzésen olyan pluszt adott, amit pénzzel nem lehetett ellensúlyozni. Szerencsére ezt, és a tradíciót nem árulják boltban, ezeket nem lehet megvenni!”

Ez a pár mondat furcsa lehet annak, aki nem követi a hazai foci eseményeit, de azt gondolom, hogy a mi olvasóink körében nem kell különösebb magyarázatot hozzáfűzni! Talán csak annyit; a nem éppen baráti klubhoz köthető egyik oldal a döntő előtt szavaztatta szurkolóit arról, hogy kinek szurkolnak. Az eredmény? A szavazók 64%-a nekünk szurkolt!

Erről ennyit, és mivel a továbbiakban nem szeretnék az ellenféllel foglalkozni, csak annyit jegyeznék meg, hogy 2018. május 23-án a Csapdi Kultúrház elől induló buszok mintegy ezer nézőt szállítottak a döntő helyszínére. Mindezt ingyen, sőt, egyes állítások szerint még a jegyvásárlással sem kellett vesződni, az utazók nagy része nem is hallott arról, hogy a rendezvényre csak olyan jeggyel lehet bemenni, ami azonosításra alkalmas. Mindegy, eljöttek ezren, ott voltak, hazamentek… Róluk ennyit, jöjjön a lényeg!

Mi másban szocializálódtunk, így nem kértünk buszokat, (ingyen)jegyet, mezeket, zászlókat. Mi úgy tudjuk, hogy ha a szurkoló igényt tart ilyen földi hívságokra, akkor a zsebébe nyúl, és amit talál, abból megoldja! Nos, nem is akármilyen megoldást találtunk! A busz helyett – miután van mire szerénynek lennünk! – gyalogszerrel közelítettük meg a döntő helyszínét. Gyülekező a Deák téren, onnan laza séta, megtűzdelve némi látvánnyal, kisebb hanghatásokkal, és egy-két szurkolói rigmussal.

A vonulás:

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1685203691556886&id=887784927965437

A hivatalos adatok szerinti teljes nézőszám 11.270 volt. Ez azért némi pontosításra szorul! Volt körülbelül 10.000 szurkoló, a többiek nézők voltak. Igen, nézték a meccset, és gyermeki ámulattal csodálták a szurkolókat! Ilyet még nem láttak… Bár a szünetben szóltak néhány fiatalnak, hogy ők is hallassák hangjukat, de ez a gyorstalpaló nem helyettesítette az ellentábor évtizedes gyakorlatát!

Az ÚJPESTI SZURKOLKÓTÁBOR tehát a mindenféle anyagi vonzatok mellett, magára vállalta a hangulat megteremtését is, a másik félre ebben a tekintetben sem lehetett alapozni…

Nos, a hangulat megvolt, bent voltunk a „tett helyszínén”! De mit vártak az edzők, a játékosok a mérkőzés előtt? „Ebben a szezonban háromszor vertek meg minket ugyanazzal a taktikával. Vártak és védekeztek, majd kihasználták az egyéni hibáinkat” – nyilatkozta Vignjevic mester. Hegedűs Lajos (az ellenfél kapusa) arról beszélt, hogy önbizalmat ad nekik, hogy háromszor is felülmúlták az Újpestet annak ellenére, hogy a lila-fehérek általában többet birtokolták a labdát. Novothny Soma szerint a szurkolók nagy segítséget jelentenek, biztos volt benne, hogy ezen a kupadöntőn az ő nagyobb és hangosabb jelenlétük előnyt jelent az Újpestnek.

Már hetekkel a döntő előtt olyan izgalomban voltam, hogy akkor nem nagyon érték el az ingerküszöbömet a nyilatkozatok, pedig – így utólag… - a nyilatkozók megfogták a lényeget! Az ellenfél Vignjevic mester nyilatkozatát három győzelme keltette elbizakodottságában nem hallhatta meg… A Mester ugyanis kb. azt mondta, hogy az egysíkú, csak egyféle játékot ismerő ellenfél játéka kiismerhető, az ellenfél nyilatkozata pedig arra utalt, hogy – mivel ez bevált – nem kívánnak változatni játékukon! Azt pedig csak mi tudtuk, hogy szurkolás, hangerő, pozitív energiák csak tőlünk érkeznek majd! Az ellenfél erre nem számíthatott, de azt hitte, hogy ez nem lesz különösebb probléma, hiszen a bajnokikon sem volt soha nézők részéről masszív szurkolás…

Így már látható – amit mi előre tudhattunk! -, hogy a lélektani előny nálunk volt. És még valami… Ellenfelünk edzője szerint motiváltak játékosai, mivel a klub történetének legnagyobb sikerét érhetik el, ezért nem játszadozni akarnak, hanem nyerni. Nos, nem is tudom… Amit az egyébként hazai szinten igen jónak mondható csapattól nem láttam, az pont a klub iránti elkötelezettség volt! Nem tűnt fel edzőjüknek, hogy tavasszal a „külföldi urakat” éppen ezért rakta ki a kezdőből??? És az sem, hogy ezután sem változott nagyot a helyzet?

Ilyen előzményekkel vágtunk bele. A lélektani előny nálunk, a pénzügyi előny meg nem… Az ellenfél keretének értéke több mint 50%-kal magasabb volt, mint a miénk (Windecker Jocit 400.000 EUR értéket értelem szerűen nem számoltam bele). A kezdő tizenegyek közt nem volt ilyen nagy különbség, de itt is volt egy nem kicsi 67% különbség…

Már a második percben volt némi idegrángás az ellenfél technikai zónájában, tizenegyest reklamáltak. Ahogy ezt utólag is megtették… Pedig az sem akkor, sem korábban nem ért büntetőt. Arra viszont jó, hogy az önértékelési zavarral küzdő ellenfél újabb mentséget találjon. De ez legyen az ő bajuk!

Tény, hogy jó ítélet született, büntetőről szó sem lehetett, de sajnos az is tény, hogy első helyzetünket kihagytuk… Pauljevic jó pozícióból csak kapufát talált! Ezután az ellenfél percei következtek; rövid időn belül ugyanis Henty (a zárkirály), és Knezevic is – számukra – kecsegtető helyzetben rontott, így gól továbbra sem született.

Eddig kiegyenlített játék zajlott, helyzetekkel itt is, ott is, de talán az ellenfél mégis hatékonyabb volt, hiszen többször kerültek helyzetbe. Sajnos egy ilyenből Knezevic vezetést is megszerezte… Nem túl jókor, mert nem sokkal ezután vége lett az első félidőnek, így hátrányban vártuk a második felvonást.

Végül nem is lett nagy baj abból, hogy szünet következett, mert az öltözőben sikerült összeszedni a társaságot! Ahogy kijöttek a srácok a pályára, érezhető volt, hogy összeszedettebbek lettek, valahogy jobban ültek a passzok, gördülékenyebb lett a játék. Ennek hamarosan meg is lett az eredménye! Zsótér egy hatalmas bombával egyenlített! Játékosunk 2009-től egészen 2016-ig része volt a fejér-megyei játékos-keringőben… Szerencsére a Sint-Truiden és a Honvéd közbeiktatásával megmenteni az enyészettől! Egykori klubja szomorúan tapasztalta, hogy van élet a faluhatáron túl is!

Nem volt sok idejük tépelődni a témán, ugyanis ebben a periódusban Burekovic beadásai rendre jól érkeztek a kapu elé; előbb Balázs Benji fejesét kellett bravúrral hárítani kapusuknak, Soma fejesénél pedig a hálóból kellett kivennie a labdát. Góóóóóól! Gondoltuk mi… Naivitás volt, a találatot elvették les címén. Nem vagyok meggyőzve az ítélet helyességéről, de ez – utólag persze könnyű – végül nem befolyásolta a végeredményt, engedjük el!

Burek nem állt le, a következő szögletnél szintén kiváló labdát tálalt középre, ahol Bojovic remekül érkezett. Védhetetlen gól!!! Védőnk nem először bizonyítja, hogy a levegő ura; támadásban és védekezésben sem nagyon veszi fel vele a versenyt az Nb1-es mezőny döntő többsége!

A 62. percben jártunk, de olyan szituáció következett, ami a bajnoki meccsek során sokszor problémás volt. Korábban ugyanis több meccsen is előfordult, hogy vezető gólunk után rövid időn belül kaptunk is egyet, és sok esetben gond volt a meccs utolsó harmadában a koncentrációval is… Sajnos a múlt mintha kísértett volna; a 66. percben Perosevic mintegy bizonyította, hogy az előbb említett két tényező együttesen veszélyes ránk nézve… Ezzel a 2:2-es eredménnyel zárult a rendes játékidő, így hosszabbítás következett!

A ráadásban Diallo (ez ellenfél játékosa!) ugyan hálóba juttatta a labdát, de egyértelmű les előzte meg lövését, majd pedig Zsótér Doni lövését hárította nem kis bravúrral ellenfelünk kapusa… Volt tehát itt is, ott is helyzet, de további gól nem született.

Talán nem kell mondanom, de a tízezer ÚJPEST SZURKOLÓ végig talpon volt, egy emberként biztatta a csapatot, ezzel pedig olyan energiát adott a csapatnak, amire bizony a következő tizenegyes párbajban komoly szükség volt!

Onovo kezd. Kapus jobbra el, labda középre. Gól!

Perosevic. A bal alsóba köt ki a labda…

Lita jön. Jobbal a bal felső lövi ki! Gól!

Bacelis-Grgic: Pajovic jobbra, labda balra…

Alassane Diallo jelentkezik. Hegedűs jobbra, labda balra. Gól!

Ulysse Diallo: a bal felsőbe lő, Pajovic beleér, de bemegy…

Balázs Bejámin a következő. Hegedűs érzi az irányt, Benji kicsit beleemel, a labda a lécen csattan. Kimaradt!!!

Henty: hosszas készülődés után a nézőknek ajándékozza a labdát! Ideggyengesége jól jön nekünk!!!

Zsótér Doni jön. Ballal balra, félmagasan. Jó irányba mozdul a kapus, de nem érheti el. Gól!

Balogh Balázs: egykori játékosunk ballal balra lövi be. Vignjevic hiába intett, hogy hova megy a labda…

Bojovic következik. Nem egy ideges fazon, higgadtan belövi, a kapus hiába mozdul jól. Gól!

Hegedűs János: jobbal a bal alsót célozza, de Pajovic eltalálja az irány, és… És megvan, kapusunk hárít!

Érdekesség, hogy – mint Vignjevic mester nyilatkozta – kapusunkat figyelmeztette, hogy a 120 perc után fáradt játékosok szinte mindig keresztbe lövik a labdát (ballal a bal sorokba, jobbal a jobb sarokba). Az ugyanis biztosabb irány, fáradtan nehezebb kifordítani egyenesbe a lövést. Szerencsére Pajovic nem követte gépként az edzői figyelmeztetés, ugyanis Hegedűs az egyenest választotta!

A Magyar Kupa győztes csapata az Európa Liga-induláson túl 100 millió forinttal gazdagodott, míg a vesztes valamivel több, mint 20 milliót kapott. Az MLSz persze olyan 4-5 milliót azonnal lecsippentet, mondván, hogy a szurkolás nem tetszett neki… Érdekes, hogy ezen a szervezeten kívül mindenki másnak tetszett, az meg elkeserítő, hogy ez a szervezet a hazai legfelsőbb szintű foci irányítója…

De ezen most senki nem akadt fenn, különösen nem ezen az estén, amikor a győzelmet nem csak a helyszínen, hanem a Szusza Ferenc Stadionnál is megünnepeltük!

22:48-kor jelent meg a klub honlapján a felhívás: „Aranybuli a Szuszánál!” címmel. Nem kellett kétszer mondani, mindenki, aki tudott, irányt vett a Megyeri út felé! Az ünneplésről készült képek:

http://www.ujpestfc.hu/article?id=6383

Ordenáré nagy buli kerekedett, szűnni nem akaró ünneplés csak valamikor hajnal 1 körül ért véget. Itt is, és még a döntő helyszínén is volt egy név, ami sokszor elhangzott, pedig a tulajdonosa nem lehetett jelen. Lázár Bence! Igen, ő is ott volt, ő megint kellett, és ő megint segített!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

A tavaly nyári igazolások után az ősz elején még döcögött a szekér, az első körben épp csak 40%-ot meghaladó teljesítménnyel a 7. helyen álltunk, de az ősz második fele, valamint a tavaszi kezdés sokkal jobban sikerült. Ezzel feljöttünk a negyedik helyre, a kupában ott voltunk a negyeddöntőben! Kétségtelen, hogy ez még mindig jócskán elmarad a mágikus Újpesttől, na meg a szurkolói várakozásoktól, de az idény közben mutatott fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Hogy aztán ez mire lesz elég? Nézzük!

 

Paks-Újpest: 0:0

(2018.03.18, 400 néző)

A Paks ellen hagyományosan nem tudunk jó játékot produkálni – legalábbis a bajnokságban… A kupában ugyanis oda-vissza vertük őket két góllal, és 4:0-s összesítéssel, elég könnyedén jutottunk túl rajtuk. De akkor hogy lehet, hogy a bajnokin nem tudtuk őket megadásra kényszeríteni? Nos, úgy hogy a Paks kínosan ügyel a középcsapat szerepére, céljuk az, hogy ne essenek ki, de semmiképpen se érjenek el kiugró (persze, az ő szintjükhöz viszonyítva) eredményt. A kupát feladták, mert az elsődleges céljukat ekkor még veszélyben érezték. Igaz, hogy mi csak egy ponttal és egy helyezéssel voltunk jobbak, de senkinek nem fordult meg a fejében a kiesés gondolata! De nem volt ezzel egyedül az atomváros csapata! A Debrecen vezetőedzője, Herczeg András, annak ellenére, hogy csapata a harmadik helyen volt ekkor, még mindig a kiesés elkerüléséről beszélt…

Akárhogy is nézem, nem ez a győztes mentalitás! Ugyanis félelemből, negatív érzésekkel nem lehet komoly eredményeket elérni. Csapatunk bizonyította, hogy ha meccsről meccsre lélekben erősen, pozitív érzésekkel lép pályára egy csapat, akkor igenis tud javítani játékán, és képes olyan meccseket is megnyerni, ahol nem feltétlen neki áll a zászló! De nem szabad ezt összekeverni az elbizakodottsággal!

Ez azért jutott eszembe, mert még a paksi meccset megelőzően az MTK ellen, itthon vívtuk meg az MK negyeddöntő első meccsét. Itt – komoly meglepetést okozva! – az MTK kulturált focival jelentkezett, és a most először kezdő Gundel-Takács Bencének szüksége volt egy-két bravúrra, hogy végül 2:1-es győzelemmel zárjunk. A kulturált passzjátékra épülő foci jellemzője az MTK játékának, de akkor mégis csak az Nb2-ben voltak… Már a kezdő tizenegy sem volt éppen a legjobb, de ezt még be lehetett tudni annak, hogy ebben a sűrű programban rotálni kell a játékosokat, de a meccs elején mintha megbénultunk volna a meglepetéstől, amit az MTK okozott! Fél óra után már felvettük a ritmust, és a 37. percben Bojovic fejesével megszereztük végre a vezetést!

Sajnos nem örülhettünk sokáig, mert egy perc múlva érkezett a válasz… Látható volt, hogy a kezdeti lélektani beállítódás (könnyű meccs, könnyű győzelem) okozta langyos játékon igencsak nehéz változtatni. Vignjevic mester ezért cserére szánta el magát, behozta Obinnát, és Nagy Danit. A csere jó gondolat volt, ugyanis pár perc múlva Obi kiugrott a jobbszélen, középre adott labdáját pedig Nagy Dani senkitől sem zavartatva gólra váltotta! Ezek után már nem változott az eredmény, de ehhez nagyon kellett „Kisgundi” egy-két bravúrja! Ezúttal Vig a következőt nyilatkozta: „A mérkőzés során elkövettem azt a hibát, hogy két csatárral kezdtem, sajnos nem játszottak össze, így ez nem jelentett előnyt az együttes számára.” Ha jól gondolom, ezt a hibát többet nem követte el…

De vissza a bajnokihoz! A Paks ellen egyszerűen semmi nem működött, mi nem tudtuk a labdabirtoklást gólra váltani, a Paks meg mintha eleve le is mondott volna a gólszerzés lehetőségéről… Újabb kis tréfa volt a sorstól, hogy megint egy döntetlen repített a dobogóra, ugyanis a környezetünkben vitézkedők ebben a fordulóban nem szereztek pontot. Még egy szó a Paksról; ha játszani nem is, de rombolni akartak, és ez sikerült is nekik… Simon Krisztiánra úgy rácsúsztak (nem éppen véletlenül!!!), hogy ismét szalagszakadást szenvedet!!! Újabb műtét, újabb hosszas rehabilitáció… Ideje lenne, ha a bírók ahelyett, hogy szereplési vágytól vezérelve szét-trollkodják a meccseket, inkább felelősségteljes módon, egy lépéssel hátrébb vonulva az ilyen esetek megelőzését, vagy megfelelő büntetését tekintenék céljuknak. Ja, meg azt, hogy pártatlanok legyenek… De ez már túl messze vezet, inkább elengedem a témát.

 

Derby: 0:0

(2018.03.31, 9.596 néző)

A magyar foci csúcsát jelentő mérkőzésre most is mindenki felfokozott hangulatban készült, így nem csoda, hogy teltház volt a Szusza Ferenc stadionban. Azt nem nagyon értem, hogy egy alapból 12.670 férőhelyes (forrás: magyarfutball.hu) létesítményben mi értelme van olyan korlátorzásoknak, amelyek 3.000 férőhellyel kurtítják meg a nézőteret, de biztos vannak olyan okos emberek, akik pontosan tudják, miért van erre szükség… Jó lenne, ha megosztanák, az meg egyenesen fantasztikus lenne, ha elmennének inkább valami tisztességes munkát vállalni ahelyett, hogy focimeccsek hangulatának rombolásával foglalkoznak!

Na de a derby!!! Mi történt itt? Hááát… nem sok semmi! Még az erőteljesen zöld-elfogult NS is fanyalogva fogadta azt, amit a pályán látott: „A Megyeri úton telt ház, zsúfolt lelátók, füstbombák, hanggránátok, szép indítások, kisebb helyzetek is akadtak – csak éppen a legfontosabb, a játék sava-borsa hiányzott, a gól! Hiába érkezett jó formában lévő Ferencváros a Szusza Ferenc Stadionba, a zöld-fehérek nem tudtak mit kezdeni az újpestiekkel, sőt Thomas Doll együttese az első félidőben meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtott.”

Ez az orgánum nyilván az ellenféltől várta a jó focit, de meg kell jegyeznünk, hogy mi sem voltunk éppen top-formában. Bár… Nekem akkor az volt a véleményem (és ezt továbbra is tartom!), hogy ezen a meccsen két olyan edző, és két olyan csapat küzdött meg egymással, akik pontosan ismerik a másik minden egyes gondolatát! Így ebben az esetben nem azért volt kevésbé szórakoztató a játék, mert két béna társaság szerencsétlenkedett pálya szerte, hanem azért, mert alaposan felkészültek egymásból, így kioltották a másik erősségeit.

Érdekesség, hogy ez a döntetlen letaszított a dobogóról, addigi helyünket pedig éppen az a Paks foglalta el, ami ezután már kénye-kedve szerint „hullajthatta” a pontokat, hogy a végén pont a közepén (7. hely) végezzen 6 pontra a kiesőtől, 7 pontra a dobogótól…

Az előzőtől sokkal fontosabb, hogy a klub a derby előtt vezette be azt a mobil alkalmazást, ami sokunknak tetszik, sok hasznos funkciója van, de sajnos ezen is egy olyan jelkép szerepel, amit nem zártunk a szívünkbe.

 

Videoton-Újpest: 3-0

(2018.04.07, 2.568 néző)

In medias res, edzői nyilatkozattal kezdem: „A Ferencváros elleni derbi és az MTK Budapesttel szembeni kupameccs nagyon sok erőt kivett a fiúkból, ami sajnos meglátszódott a mai teljesítményünkön.” Vignjevic mester nem volt elkeseredett, nem korholta játékosait, mert pontosan tudta, hogy a kupát már korábban feladó (és valljuk be, jobb kerettel rendelkező…) ellenféllel szemben ekkor nem volt sok esély.

Nézzük meg, hogy miért mondta a mester, hogy ez a két utóbbi meccs sokat kivett a csapatból! Nos, a derby esetében nem kérdés, hogy minden játékosnak az utolsó leheletéig küzdenie kell, nem is kérdés. Az viszont nem volt egyértelmű, hogy az MTK elleni kupavisszavágón ennyire meg kell izzadnunk! Necces volt ez a továbbjutás, ugyanis az ellenfél már 3:1-re is ment (és ezzel továbbjutásra állt!). Az első félidőben máris vezetett az ellenfél, de az 53. percben a cserként beálló Novothny (Tischlert váltotta) egalizált. Ekkor jött az igazi feketeleves! A 60. percben tizenegyesből, majd a 62. percben egy „soha többet ilyet nem lő” távoli lövésből már két gólos hátrányban voltunk… A 83. percben ismét Soma érkezett egy Obi által lefejelt labdára, így tovább tarthatott a menetelés. Nem mondom, hogy a hátralévő percek eseménytelenül teltek, itt is, ott is veszélyben forogtak a kapuk, de – szerencsére! – már nem változott az eredmény.

A kupában tehát nem állhattunk ki egy tartalék-csapattal, legjobbjaink nem pihenhettek, és ez most megbosszulta magát. Azt talán nem is kell említenem, hogy az ellenfél játékosai a tőlük megszokott gusztustalan módon viselkedtek a pályán – és mindez persze megtorlatlan maradt! Eddigre tökélyre fejlesztették irritáló jelenlétüket, újabb szintet léptek; az alattomos szabálytalanságok, a tragikomikus fetrengések, és a bíró hajának leordítása után már az ellenfél szurkolóinak hergelése is felkerült gyomorforgató étlapjukra!

Nem is érdemeltek itt ennyi szót, de nem hallgathatjuk el, hogy az egyenlőknél egyenlőbbek mindent megengednek maguknak manapság… Fontosabb, hogy a meccs előtt egy nappal tudtuk meg a kupa-elődöntő sorsolásának eredményét: ezek szerint itthon kezdünk, 2018.04.17.-én a Balmaz ellen, a hazai visszavágó pedig 2018.05.09.-én kerül megrendezésre.

 

Újpest-Vasas: 4:2

(2018.04.14, 2.418 néző)

„Ha választhatnék, hogy a csapat érjen fel a bajnoki dobogó harmadik helyére, vagy én legyek a gólkirály, akkor a bronzérmet választanám!” Az idézett szöveg Somától hangzott el a meccs előtt két nappal. A kérdező a riportban megemlíti, hogy csatárunk régen szerzett gólt… Nos, ezen a meccsen kettőt is gurított, így megtörte a rossz sorozatot. Ami még érdekesebb, az, hogy Soma jövőbelátónak bizonyult, ugyanis gólkirály nem lett, de a bronzot besöpörtük!

Ezen a meccsen belecsaptak a csapatok, minkét alakulat nyíltsisakos támadójátékkal jött ki. Az első gólt Obi szerezte a 25. percben, de rá három percre már 1:1 volt az állás. Az első félidőt így zártuk, de rögtön a második elején (54’) Soma találatának örülhettünk. Megint nem tartott sokáig az ünneplés, mert egy percre rá ismét egál volt az állás… Ezek után a 66., és a 76. percben (Pauljevic, illetve Novothny) szerzett gólokkal végül megnyertük a szomszédvárak csatáját!

Ebben az időszakban olyan érzésem volt, hogy azonnal bajba kerülünk, ha vezetést szerzünk, mert a koncentráció azonnal elszáll, és a szétesett csapat azonnal kap egy gólt! Nem volt jó érzés tartani attól, hogy gólt szerzünk… De végül megnyertük a 180. Vasas elleni meccset, és ez a lényeg!

A Mester így értékelt: „A mai győzelemmel ismét megcéloztuk a dobogót. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, de ha csak egy meccsre koncentrálunk, akkor könnyen megint nehéz helyzetbe kerülhetünk. Az első félidőben inkább egyéni akciók jellemezték a játékot, nem dolgoztunk kollektívan össze, hiányzott a csapatmunka. A második 45 percben megváltozott a játék képe, Obinna egészen fantasztikus volt, nemcsak a gólja miatt emelném ki a teljesítményét, hanem igazi motorja, vezére volt az együttesnek. Gratulálok a fiúknak a mai sikerhez”

Nekem a lényegi mondanivaló a második mondatban van; Vignjevic végig sorozatban gondolkodott (ideértve a kupa-meccseket is!), nem pedig egy-egy találkozóban. Ez magyarázhatja az időnként elég furcsa kezdőket, és cseréket, de az elért eredmény mindenképpen edzőnket igazolta. Obi tényleg ezen a meccsen nyújtotta idénybeli legjobbját, de sajnos nem tudta állandósítani ezt a szuper formát.

 

 

Kispest-Újpest: 0-0

(2018.04.21, 2.640 néző)

Ez a meccs ismét nem hozott gólt, így tavasszal ez volt már a harmadik gólnélküli meccsünk. Korábban ez nem volt jellemző, de úgy látszik, hogy tavaszra megtanultunk védekezni, és el tudtunk csípni pontot, pontokat olyan meccseken is, amikor nem játszottunk különösebben jól.

„Nem volt egy szép mérkőzés, de nagyon sok harcot és kemény munkát láthatott a közönség. Akadt néhány lehetőség mindkét kapu előtt, de a csapatok ezen az összecsapáson többet foglalkoztak a védekezéssel, mint a támadásépítéssel.” – hangzott az értékelés. Edzőnk az eredmény ellenére elégedett volt, mert végre látta a korábban hiányolt harcosságot, küzdést, és azt, hogy igazi csapatként egymást kisegítve működnek a játékosok.

Ebben a döntetlenben persze ismét benne volt az éppen aktuális kupa-forduló hétközi meccse. A Balmaz elleni meccs előtt először hangzott el a klub részéről, hogy nem csak a kupa-döntő, hanem egyenesen a kupa a cél! Ennek megfelelően kezdtük a meccset, a 33. percre máris két góllal vezettünk. Góljainkat Nagy Dani szerezte a 19. és 33. percben. Mindkét találat tanári megmozdulás volt, Dani ezen a meccsen játszotta a tavaszi legjobbját talán. Sajnos a koncentráció nem tartott ki a végéig, a 85. percben alakult ki a 2:1-es végeredmény…

Ismét előny, de ismét megadtuk az idegenben szerzett gól jelentett előnyt az ellenfélnek. Nem igazán szerencsés helyzet, de volt már ilyen! Igen ám, de ezúttal edzőnk a következőt mondta a meccs után: „A Balmazújváros várta a lehetőségeit, mi pedig a saját kreativitásunkat „öltük” meg, és innentől a csapatjáték helyett az egyéni próbálkozások domináltak. A ritmusunk leüléséhez a túlzott egyéni megoldások vezettek.”

Úgy látszik, hogy a játékosok meghallgatják és értik edzőjük szavát, mert a Kispest elleni meccsre pont a csapategység területén sikerült komoly előrelépést tenni! Ezzel pedig – végre pontelőnnyel! – ismét a dobogón álltunk.

 

Újpest-Diósgyőr: 1-0

(2018.04.28, 2.836 néző)

„Ahogyan kialakítottuk a helyzeteket, és ahogyan futballoztunk, az egyszerűen gyönyörű volt. Szerintem ez az egyik legjobb félidőnk volt, amit idáig mutattunk ebben a szezonban. A második 45 percben több labdát is vesztettünk, hiányzott a szervezettség, illetve pár labdarúgón már a fáradtság jelei is megmutatkoztak.”

Ilyen komoly dicséretet eddig még nem hallottunk Vig-től, és ez a három pont különösen fontos volt a végén, ugyanis ebben a fordulóban közvetlen riválisaink is győzelemmel vették az akadályt. Közel volt a vége, de közel sem volt vége… A harmadik hely nem volt bebetonozva, bármi lehetett, de éerzni lehetett, hogy fokozódik az érdeklődés. A klub is érezte, hogy most mindennél nagyobb szükség van a buzdításra, így a következő felhívással jelentkezett: „Lila-fehér fanatikusaink csütörtökön és pénteken féláron válthatnak belépőt a DVTK elleni összecsapásunkra. Nincs apróbetű, szektorkorlátozás, egyéb feltétel, van viszont 9.700 darab félárú, elővételes jegyünk. Ja, és igazi futballidő várható!”

 

Balmaz-Újpest: 1-1

(2018.05.05, 1.604 néző)

Eddig még soha nem volt olyan komoly lehetőségünk elszakadni az üldözőktől, mint most! A Debrecen a Kispesttel játszott, a Paks pedig a Fehérvárral. Erre mi történik? Nem nyerünk, a Debrecen visszajön a versenybe egy 3:0-s győzelemmel, a Paks meg nyer a bajnoki aranyért hajtó Fehérvárral szemben… Az egy pont így csak arra volt elég, hogy versenyben maradjunk a dobogóért, de meglépni nem sikerült…

2018. május 01-én ünnepelte Törőcsik András 63. születésnapját. A klub írásában köszöntötte legendánkat, de sajnos a bajnokin nem sikerült játékunkkal örömöt szerezni neki… Ezen a ponton minden eddiginél jobban reménykedtem, és minden eddiginél nagyobb kétségek merültek fel a kijelölt célok elérése tekintetében. Ott voltunk mindkét sorozatban a cél előtt, jó helyzetben voltunk, de amikor ilyen papírforma meccseket nem sikerül nyerni, akkor elbizonytalanodik az ember…

Két érdekesség is volt ezen a meccsen: az ellenfél gólját Andric szerezte, aki korábban évekig erősítette csapatunkat, az egyenlítő gólt pedig belső védőnk. Litauszki szerezte. Ez utóbbi nagy öröm, de az, hogy középpályásaink, csatáraink ezen a meccsen elég impotensnek mutatkoztak, kissé elkeserített – bevallom. Nem nagy baj ám, hogy később cáfolták félelmem alapját!!!

 

Újpest-Falu: 0:1

(2018.05.12, 2.040 néző)

Ez egy igen pikáns meccs volt – legalábbis így a következő történések ismeretében. A meccs nem volt különösebben érdekes, az egyetlen gól a 64. percben született. Nem játszottunk rosszul, de kicsit enervált volt a társaság, és a rotáció miatt nem a legerősebb kezdővel álltunk fel. És ne feledjem; a hétközi kupameccs (ismét a Balmaz ellen!) nyilván sokat kivett a társaságból. Mentségünkre legyen mondva (dehogyis mentség, ellenben tény!), hogy Nagy Dani a Balmaz elleni kupameccsen megsérült. „Ahogy én érzem kicsit meghúzódtak a szalagok. Csütörtökön a csapattal regenerálódunk, ami nekem különösen nagy segítség lesz, hiszen így több idő jut pihentetni a bokám. Szerencsére már rá tudok állni, de még érzem a fájdalmat. Bízom benne, hogy nem lesz súlyos a sérülésem” – nyilakozta hét közben, de nem léphetett pályára.

A kupa-továbbjutást egy újvárosi 0:0-al sikerült elérnünk, ahol már az elejétől védekezésre rendezkedtünk be. Ez a játék nem feltétlen jellemző ránk, így nem volt problémamentes a megvalósítás, és ne feledjük, hogy ez a játék rettenet nagy kockázatos volt! Az első meccsen szerzett idegenbeli gól miatt a Balmaz egyetlen találattal a kupadöntőben találhatta volna magát. Ezzel pedig nem csak az lett volna a baj, hogy mi nem szerepelünk a kupa-döntőn, hanem az a magyar foci egészét megcsúfoló esemény is bekövetkezhetett volna, hogy a döntőt a két legkisebb lélekszámú település csapata vívja meg. A két település összesen kevesebb, mint 20.000 lakosnak ad otthont… gondolom, micsoda fergeteges tömeg lett volna a döntőn! Szent ég!

 

A kistelepülés tehát otthon tartotta a három pontot, de ezen a tavaszon utoljára nyert ellenünk… Így utólag azt mondom, hogy legyenek vele boldogok, mi meg valahogy majdcsak megvigasztalódunk a kupával…

 

Haladás-Újpest: 1:1

(201805.19, 5.882 néző)

Na, ezen a meccsen elértük a tavaszi mélypontot… Értem én, hogy Hipp (hopp) összeszedte a csapatát, de az mégsem helyénvaló, hogy az egész meccset uraljuk, az ellenfélnek esélye sincs, csak egy… és azzal máris elvesz két pontot!

„Összességében szeretnék gratulálni a fiúknak, mert mindent megtettek a győzelemért.” A nyilatkozat eleje ugyan megemlített némi kritikát, de azt gondolom, hogy Vignjevic mester itt már nem szeretett volna beletiporni játékosai lelkivilágába, hiszen minden erőnkkel a kupa-döntőre koncentráltunk!

Ezzel együtt is azt mondom, hogy ezen a meccsen bizony „rendesen” kitoltak velünk! A klub közleményéből: „Az M4 Sport hivatalos Facebook oldalán megtekinthető az egy perces bejátszás, melyben tisztán látszódik, - a legtöbb kommentelő szerint is - szabályos góltól fosztottak meg minket. Sajnálatos módon, az esetleges sorsfordító, győzelmet elősegítő találatot nem vágták be a hétvégi rangadók után már megszokottnak mondható bővebb, hosszú összefoglalóba, így a kérdéses találat a nézők számára nehezen hozzáférhetővé vált.”

Kár erre pazarolni sok szót, a lényeg; a bíráskodás minősége még a nem éppen csúcsminőségű focit is messze alulmúlja kishazánkban, a média-jogokat birtokló MLSz pedig ehhez boldogan asszisztál! Takargatja azt, amit képtelenség elfedni…

 

Kupadöntő!

Itt csak pár sorban emlékeznék meg erről a mindenki számára feledhetetlen estéről, mert a tizedik kupagyőzelmünkről egy külön cikkben szeretnénk bővebben is megosztani örömünket Veletek!

A lényeg; sikerült megvédeni azt a bástyát a betolakodó barbároktól, amit a nagy hagyományokkal rendelkező klubok évszázados munkával építettek fel! Nem véletlen, hogy ezen a döntőn egy törpe minoritáson kívül mindenki a mi győzelmünkért szurkolt… És nem véletlen, hogy az a szurkolás, amit bemutattunk a mérkőzésen olyan pluszt adott, amit pénzzel nem lehetett ellensúlyozni. Szerencsére ezt, és a tradíciót nem árulják boltban, ezeket nem lehet megvenni!

Óriási gratuláció minden játékosunknak, a stábnak, mindazoknak, akik ebben a sikerben szerepet vállaltak! Azokat pedig, akik hátráltatták a sikerhez vezető utat, csak sajnálni tudom, mert bizony ők lehet, hogy végül belátják; leginkább maguk ellen fejtik ki áldatlan tevékenységüket. A rébuszok helyett csak egy szót írok ide; címer! Ugye érti, akinek kell?

 

Kövesd-Újpest: 0:1

(2018.05.27, 2.826 néző)

Ezen a meccsen az volt a legnehezebb, hogy az alig négy napja aratott siker (és ünneplés…) után fel kellett pörgetni a játékosokat. Nem volt egyszerű feladat, de végül sikerült. Most a szerencse a mi oldalunkra állt, mert a szerencse az egy olyan érdekes dolog, hogy csak annak kedvez, aki tesz is érte! Ezúttal Pauljevic egy lecsúszott beadása képében jelent meg. A labda valahogy elvánszorgott a kapusig, majd tovább… Érthetetlen módon Dombó kapus 10 éves kor feletti gyerekektől sem látható hibát vétett, ezzel pedig meg is szereztük a három pontot!

Hogy milyen volt a meccs??? Kit érdekel! Engem azért kicsit mégis… Az egész mérkőzést jellemezte, hogy nem igazán tudtunk úgy játszani, ahogy szerettünk volna, mert volt itt fáradság, kis megelégedettség is, de azt meg kell jegyeznem, hogy koncentrációban ott voltunk, a kínos helyzetekben sem hibáztunk nagyot. Márpedig ilyenek voltak, mert az ellenfél tényleg komolyan vette ezt a találkozót! Nem is ok nélkül! Az ellenfél kiesési problémákkal küzdött, amit végül – nem kis bánatomra… - megoldott. A bánatom az, hogy a Vasas búcsúzott. Az említett bástyát megvédtük, de továbbra is ott állnak falainknál a barbárok seregei…

A lényeg végül az, hogy lélektani szempontból nehéz szituációban hoztuk a három pontot, így pedig abszolút nyílt maradt a dobogó harmadik fokáért folytatott küzdelem! Sőt! A sors megint „belepiszkált” kicsit a dolgok menetébe, ugyanis a Debrecen (akivel majd az utolsó bajnokit játsszuk ezen a tavaszon) döntetlent játszott, a Kispest pedig vereséget szenvedett. Ezzel két pont előnnyel vághattunk bele az utolsó, a bronz sorsáról döntő fordulóba!

 

Újpest-Debrecen: 2-1

(2018.06.02, 4.249 néző)

A meccs előtt jelentős mennyiségű eső esett, komoly kis vihar vonult át Újpest felett. Ahogy azonban a viharfelhők elvonultak, és megkezdődött a meccs, világos lett, hogy itt csak egy győztes csapat lehet! A debreceniekben nem volt meg az a fajta tettvágy, az a lelkesedés, amit a mieinktől láthattunk. Nem is lehetett, mert szurkolóik igen gyér számban érkeztek és azok is inkább csak a gyalázkodással foglalkoztak, mintsem azzal, hogy pozitív energiákkal segítsék csapatukat…

Ez persze nekünk nem nagyon fájt, a szép számmal érkezők Újpest-drukkerek végig énekelték a meccset, hogy aztán együtt ünnepelhessenek a csapattal! Mert bizony itt nem volt kérdés, hogy öröm ez! És igen, voltak, akik azt mondták/mondják, hogy ez a bronz nem olyan eredmény, amit meg kell ünnepelni Újpesten. Én mégis azt mondom, hogy van ok az örömre, mert előreléptünk, láthatóan fejlődtünk, és az adott keretek között igenis jó eredményt értünk el! Aki ezzel elégedetlen, az ne a csapatban, ne ezekben az eredményekben keresse a hibát, hanem abban, aki ezeket a kereteket meghatározza! Nem véletlen, hogy mindig két rövid mondattal fejezem be cikkeimet, ahogy most is;

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

Véget ért a 2018 január-februári felkészülési időszak. Belek után február 14-én a Gyirmót FC Győrrel, 17-én pedig a Balassagyarmat együttesével játszottunk edzőmérkőzést. Ezzel belevágtunk a február 20-án kezdődő, Paksi FC elleni Magyar Kupa és a február 24-én rajtoló bajnoki sorozatba.

Pályán kívüli történés erre az időszakra is jutott, ugyanis ekkor jelentette be a klub, hogy „a közeljövőben további újítások, ráncfelvarrások, szépészeti beavatkozások várhatóak, amiket klubunk saját tökéjéből finanszíroz, ahogy eddig is”. Ennek értelmében a klub a diákok számára a Megyeri úti két kanyarra érvényes kedvezményes jegyeket biztosít, a Legendák szektorát, amit egykori nagyjaink élethosszig látogathatnak.

Élethossz… 2018. február 21-én a klub fontos felhívást tett közzé: „Lázár Bencének gyógyulása érdekében vérkészítményekre lenne szüksége. Szeretnénk megkérni Titeket, hogyha tehetitek, irányított véradás formájában segítsetek egykori, de máig szeretett játékosunknak.” Sajnos Bence már nem kaphatott a szurkolók azonnali segítségéből, és már arra sem volt lehetősége, hogy elfoglalja megérdemelt helyét a Legendák szektorában.

Élethossz… Bence! Az élet megadatott, de a hosszát elvette tőled az aljas kór. Életed hosszát emlékezetünk adja vissza, örökre velünk maradsz! Remélem, tudod, és láttad, hogy ezen a tavaszon nem csak a csapat, nem csak a szurkolók voltak a stadionban. Igen, Te adtad azt a pluszt, ami a kupagyőzelemhez és a bajnoki bronzhoz kellett! Az élet megy tovább… Kegyetlen a sors, nem igazságos, elvesz és ad. A jó Bencétől elvett, nekünk itt maradottaknak pedig az ő példája adott erőt, kitartást a továbbiakhoz.

Tehát belevágtunk… Azaz, csak belevágtunk volna! Történt ugyanis, hogy „A reggel óta szűnni nem akaró, folytonos erős havazás végett a játékvezetők nem engedték elkezdeni a várva várt Magyar Kupa összecsapásunkat a Paksi FC ellen. A Magyar Labdarúgó Szövetség által kirendelt játékvezetők a körülményekre való tekintettel nem adtak engedélyt a találkozó lejátszására, ezért az mulasztásra került.”

Ezzel tehát a február 20-i kezdés kitolódott… Mint a klub közleményéből kiderül, a havazás volt az ok. Ekkor erős vita alakult ki arról, hogy akkor most az a „lepel”, amit az MLSz – mint átmeneti megoldás – engedélyezett a felújítás során elmaradt pályafűtés helyett, létezik, avagy nem? Ha létezett, akkor nem volt világos, hogy miért nem használták, ha meg nem volt… Azt meg hogy???

Végül kiderült, hogy nagyon is létezik, és egészen kiválóan működik, ugyanis az időjárás továbbra sem volt kegyes hozzánk! Nekünk valójában kedvezett - így a kezdésnél – a meccs elmaradása, de abba nem mennék bele, hogy ekkor miért nem használták a „leplet”. Az viszont tény, hogy csak a kupameccs előtti napon (február 19-én) jelentették be Onovo szerződtetését, azaz, mintha – az előkészületek ellenére – nem lett volna teljesen kész a csapat az előtte álló feladatokra. Ermlíthetném még itt, hogy Burekovic sérülése után csak a Paks elleni kupamérkőzésen (amit halasztottak) játszott először 90 percet… Nem állítom, de utólag, az események sorozat akár erre is utalhat.

Újpest-Haladás: 1-0

(2018.02.24, 2.050 néző)

Az elmaradt kupameccs másnapján végre előkerül a lassan mesebelinek hitt „lepel”, így sikerült a pályát olyan állapotba hozni, hogy azon már bajnoki meccset lehetett játszani. A klub beharangozójában az 1974. szeptember 25-i meccsel is foglalkozott. Azon a meccsen Bene Ferenc (4), Horváth József (2), Dunai III Ede és Fazekas László góljaival 8-0-ra győztünk. Ezek az idők régen elmúltak, a Hali mindig nehéz dió mostanság, de azért még mindig a kötelező győzelem kategóriája az ellenük játszott mérkőzés!

Sajnos az első kanyarban 1:0-s vereséget szenvedtünk, méghozzá úgy, hogy a szombathelyieknek sok közük nem volt a meccshez, de egy kósza előrevágott labdából mégis három pontot hoztak össze. Nos, ezúttal sem volt gond a mezőnyfölénnyel, de az első félidőben nem sikerült feltörni az ellenfél védelmét! A második félidőben azonban már az 52. percben villant Soma! Gólja után taktikusan, okosan játszva megőriztük előnyüket!

Ez egy harcos meccs volt, az ellenfél – alattomosságot sem mellőző… - kellemetlen játéka ellenére is sikerült megszerezni a győzelmet. Ezen a meccsen mindenki nagyon odatette magát, és még ha akadozott is a csapatjáték, a küzdőszellem senkiből nem hiányzott! Vignjevic mester egy „Nem feledünk Bence!” efliratú pólóban a következőképp nyilatkozott: „az elmúlt napok érzelmi hullámvasútja után minden játékosom úgy ment ki a pályára, hogy ma mindenképp nyerni kell. Ezzel üzentek Bencének, hogy sosem felejtik el és mindig velük marad.” Tudjuk, hogy a Mester nem szokott a levegőbe beszélni…

Kellett is most az extra motiváció, hiszen az elmaradt kupameccset is pótolni kellett, erre a meccsre pedig március 03-án (a bajnoki után három nappal) került sor. Még mindig elég rosszak voltak a körülmények, az idő kicsit hidegebb lett, és így – mivel a kezdésre lekerülő lepel a meccs folyamán nem védte a pálya talaját – az A-oldal felé eső részen, a pálya teljes hosszában lefagyott. Szerencsére senki nem sérült meg, és a győzelmet arattunk!

 

Ezúttal már a meccs első szakaszában, a 15. percben sikerült megszereznünk a vezetést, amikor Simon Krisztián beadását Nagy Dániel váltotta gólra! Végig fölényben voltunk, de egy alkalommal bravúrra volt szükség Pajovictól, aki Hahn fejesét a léc alól tornázta ki. Még az első félidőben növelhettük volna előnyünket, de a Zsótér lövését bravúrral védő kapusról Simon Krisztián elé pattanó labdát a kapufára rúgta. A második játékrészben Móci egy megszerzett labdával kapura húzott, de ismét nem sikerült a gólszerzés! Négy perc múlva (67’) viszont nem volt ellenszer; Nagy Dani 17 méterről eleresztett szabadrúgásával kialakult a 2:0-s végeredmény! „Rendkívül elégedett vagyok ezzel az eredménnyel… kicsit sajnálom, hogy a meccs végén nem szereztük meg a harmadik találatunkat, de így is nagyon büszke vagyok a csapatra.”

Emlékeim szerint az ősz folyamán valamikor november környékén hangzott el olyan mondat a Mestertől, ami elégedettségre utal, így – persze csak utólag – azt tudom mondani, hogy tavasszal minden bizonnyal jobban összeállt az, amit edzőnk elképzelt.

Újpest-Mezőkövesd: 2-3

(2018.03.03, 1.546 néző)

Ez volt a két csapat hetedik mérkőzése. Mi ugye mindig is itt voltunk, de az ellenfél mindenféle más osztályokban próbálkozott. Arrafelé nem volt különösebben nagy sportélet, a legkorábbi előd-egyesület is csak 1975-ben kezdte meg működését. A másodosztályt először 2006-ban érték el, az élvonal levegőjébe pedig 2013-ban szagolhattak bele. Azóta sem folyamatos a tagságuk…

Nem véletlen tehát, hogy az addigi hat meccsen öt győzelmünk mellé mindössze egy döntetlent tudtak összehozni, de egyszer minden sorozat megszakad! Sajnos… Különösen bosszantó a történetben, hogy kétszer is vezettünk, de egyetlen pontot sem szereztünk! Novothny már a negyedik percben megszerezte a vezetést (tizenegyesből), a 41. percben már 1:1 volt. Nagy Dani az 56. percben ismét vezetéshez jutatta a csapatot, de a 70. és 78. percben kapott két góllal mégis elbuktuk a meccset.

Sajnos megint előjött a korábban is rendre jelentkező probléma; a meccsek végét nem tudtuk teljes koncentrációval kézben tartani… Bizony, a meccs bevezetőjében említett gondolatok nem csak nekem jutottak eszembe. „Úgy gondolom, a legnagyobb problémát az okozta, hogy a találkozó előtt mindenki a győzelemről, az elkönyvelt három pontról beszélt, ami már a dobogó legalsó fokát jelenthette volna.” Vignjevic tehát pontosan látta, hogy ezt a meccset saját hibánkból vesztettük el, megint bebizonyosodott, hogy nem elég kitenni a csukát a pályára. Bele is kell lépni, és komolyan meg kell gyötörni ahhoz, hogy a kívánt eredményt el is érjük, ne csak beszéljünk róla!

DVSC-Újpest: 1-2

(2018.03.10, 2.701 néző)

Erre a meccsre az újabb – ezúttal Pakson rendezett – kupa-visszavágó után került sor. Én erősen tartottam tőle, hogy a bajnoki kudarc visszaveti a csapatot, de éppen ellenkezőleg hatott az elvesztegetett három pont; csapatunk továbbjutást érő 2:0-s győzelmet aratott Pakson! Az első félidő 0:0-al zárult, de aztán a második játékrészben Simon Krisztián elfutása után Tischler Patrikot találta meg a kapu előtt, aki ezzel megszerezte 10. gólját a sorozatban, majd Obinna csent el egy labdát, amit ő maga rúgott el a kapus mellet. A Paks játékán azt lehetett érezni, hogy az első negyedóra után elengedték a meccset, mert látható volt, hogy csak olyan extra erőkifejtéssel érhetnének el eredményt, ami a bajnokságban már komoly hátrányt jelentett volna. A továbbjutás megvolt, sőt még a héten kiderült, hogy a negyeddöntős ellenfél az MTK lesz.

Nem úgy a mi csapatunk! A sűrű menetrend ellenére menetből elhoztuk a három pontot Debrecenből! Na, azért nem volt ez olyan egyszerű, hiszen az első félidei 0:0 után csak az 58. percben született meg első gólunk (Novothny), amire azonban az akkoriban jó formát mutató Könyves válaszolt a 76. percben, a győztes gólt pedig csak a 90. percben sikerült megszerezni Tischler révén. Hogy sikerült ez egy olyan csapatnak, amelyiknek eddig nem volt erőssége a végjáték? Erre magyarázatként a klub március 07-i cikke ad magyarázatot; „A mai, szerdai napon Bencére emlékezünk, klubunk tehetséges játékosára, aki február 22-én lépett az örök futballpályák mezejére. A megemlékezés 13:00 órai kezdettel, a kerekegyházi Borbás Gáspár Sportpályán került megrendezésre, ahol Bence először rúgott a bőrbe.” Csapatunk minden tagja részt vett a megemlékezésen, és ismét jött az extra motiváció, Bence ismét segített!

Bár a Mezőkövesd ellen kicsit kisiklani látszott a szerelvény, végül a Loki tért le a pályáról… ny, és a játék felkeltette Leekens (akkor még) regnáló szövetségi kapitány figyelmét is, így Nagy Daninak meghívót küldött a március 23-án Kazahsztán, és 27-én Skócia elleni válogatott mérkőzésekre.

Ezzel lezárult a második kör, immár minden ellenféllel szemben két meccsen voltunk túl, és közben kiharcoltuk az MK negyeddöntőbe jutást. Nézzük meg, hogy a két kört összehasonlítva mit látunk!

Örömmel jelentem, hogy a győzelmek és döntetlenek számát elcseréltük, és így aztán 4 ponttal többet sikerült elérni a második tizenegy mérkőzésen! A lőtt gólokban nem volt komoly változás, viszont látható, hogy a védekezés határozottan javult, már majdnem sikerült elérni az 1-es meccsenkénti átlagot (ami még mindig nem kevés!).

Ha a megszerezhető pontokat nézzük, határozottan javuló tendenciát látunk! Míg az első körben 42% körül volt a teljesítmény, a másodikban már ~54%, a tavaszi 3 meccsre már a 66% is meghaladtuk!

Bevallom, hogy menet közben ezeket az adatokat nem figyeltem, sokkal jobban érdekelt, hogy mit látok a meccseken, hogy mozog a csapat, miként alakul az egyes csapatrészek kapcsolata, és vajon látom azt a – szerintem - elképzelt játékrendszert, amiről a korábbi részekben már ejtettem pár szót. De a tények makacs dolgok, így vitathatatlan, hogy a bajnokságban javuló eredményesség, valamint az ezzel párhuzamos a kupa-menetelés arról árulkodik, hogy határozott fejlődést mutatott csapatunk a 2017/18-as bajnokság első két körét felölelő időszakban!

A negyedik helyen vártuk az utolsó kört, és persze kupameccsek is következtek (ez utóbbiakról nem tudtuk, hogy kettő lesz, vagy több…), tehát minden esélyünk megvolt a kitűzött célok elérésére. Sokan szkeptikusok voltak, de így visszatekintve, és a fent idézett számokat figyelembe véve azt kell, hogy mondjam, azoknak volt igaza, akik kerek-perec kijelentették, hogy mindkét cél megvalósul a végén! A magam részéről úgy voltam ezzel, hogy szerettem volna dobogót és kupát, de nagyon nem voltam biztos benne, hogy képesek leszünk végül elérni mindkettőt… Talán leginkább még mindig a klub körüli bizonytalanságok adtak okot a kétkedésre, talán az, hogy még mindig nem láttam teljes egészében megvalósulni azt a játékot, ami – szerintem – ekkor még 100%os formában csak Vignjevic mester fejében létezett.

Meglátjuk – gondoltam, és folyamatos matekolásban voltam, hogy miként is lesz meg a bronz, és kiken keresztül vezet majd az út a kupa megnyeréséhez! Lehet, hogy ez még nem bizakodás, inkább csak álom volt, de az biztos, hogy a korábbi évekhez mérten többet vártam!

A következő részben meglátjuk, hogy az álom hogyan valósult meg végül…(holnap)

 

HAJRÁ LILÁK!!!
NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

Ott tartottunk, hogy a várakozásoktól elmaradó ősz után a téli átigazolási időszakban megérkezett Burekovic a bal oldali védő posztjára, illetve Onovo a védekező középpályás pozíciójára. Távozott Salétros, Kovács Zoltán, Angelovot kölcsönadtuk a Rabotnicskinek, és furcsa körülmények között Windecker Jocit is „elvesztettük”.

A tavaszra összeállt keret így nézett ki:

Kapus

1        Pajovic Filip

23      Banai Dávid

35      Gundel-Takács Bence

Hátvéd

2        Szűcs Kristóf

4        Kálnoki-Kis Dávid

5        Litauszki Róbert

19      Bojovic Mijusko

21      Balázs Benjámin

22      Mohl Dávid

27      Pávkovics Bence

30      Horváth Róbert

49      Pauljevic Branko

68      Dzenan Burekovic

Középpályás

8        Cseke Benjámin

14      Diallo Alassane

18      Sankovic Bojan

26      Nagy Dániel

29      Németh Gergő

7        Simon Krisztián

28      Nwobodo Obinna

24      Filipovics Marko

99      Vincent Onovo

Támadó

9        Tischler Patrik

10      Zsótér Donát

86      Novothny Soma

25      Remzifaik Selmani

 

Ahogy azt korábban említettem, elsősorban a védelem kapott erősítést (helyesebb talán azt mondani, hogy ekkor még csak reménykedhettünk, hogy a két érkező erősítést jelent majd), meghatározó játékos viszont nem távozott, ami az utóbbi évekhez mérten bizony jó hírnek tekinthető. A keret tehát összeállt, az egy hónapos szünet után, január 15-én kezdődhetett a téli felkészülés, amit szokás szerint itthon, felmérésekkel kezdett a stáb.    A felmérések szerint a korábbiakkal ellentétben a szabadságról visszatérő játékosoknál nem csak az állóképességi teszteken értek el jó eredményeket, hanem a sprint jellegű feladatoknál is. Értem ezalatt, hogy az ebben az időszakban szokásos szinthez mérten, egy havi pihenés után.

A három napos méricskélés után napi két edzéssel készült csapatunk. Ez az itthoni két hét kifejezetten az erőnlét építéséről szólt, a labda csak nagyritkán került elő… Milos Bogicevic erőnléti edző szerint ilyen jó alapokkal, és a felkészülés során elvégzett munka után az erőnléten nem múlhat semmi!

Ez biztató, de a fizikai állapot csak egy része a focinak, ahhoz több is kell. Ahogy ősszel láttuk, nem árt, ha a csapat tényleg csapatként tud funkcionálni, és nem csak tizenegy ember alkalmi tárulása… Hogy a csapatmunka, az összjáték is a helyére kerüljön, január 27-én ismét irány Törökország! A már megszokott beleki edzőtáborban a megérkezés utáni napon máris azzal a FK Septemvri Sofia-val játszottunk edzőmérkőzést, ami tavaly a bolgár másodosztályban ezüstérmet szerezve feljutott az élvonalba.

A meccsen Lita révén már a 17. percben megszereztük a vezetést, de a folytatásban aztán – 1:1-es félidőt követően – 2:1-es vereséget szenvedtünk. Ebben az időszakban még nincs sok jelentősége az eredménynek, de azért talán többet vártunk. Vignjevic a következőként értékelt: „Sajnos az összecsapás végén elvesztettük a mérkőzést, de a felkészülés ezen szakaszában a lábak még egy kicsit nehezen mozognak, ezt figyelembe véve örülök annak, hogy helyzeteket dolgoztunk ki. Ha azt nézzük, hogy ez volt idén az első mérkőzésünk, elégedettek lehetünk.”

Igen, többet vártunk, mert igaz, hogy Novothny – aki influenza miatt csak öt nappal a tábor kezdete után csatlakozhatott a többiekhez – nem játszott, de itthon így nyilatkozott: „Azt tűztük ki magunk elé, hogy folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy továbbra is nyerjük a meccseket és minél feljebbre tornásszuk magunkat a tabellán, a végén pedig iparkodjunk a harmadik helyért. A Magyar Kupában pedig egyértelműen azt várom, hogy döntőbe kerüljön a csapat.”

Emlékeim szerint ez a kettős cél nyilvánosan itt fogalmazódott meg először, és ehhez képest elég gyengécske eredményt értünk el. De sebaj, tovább folyt a felkészülés, és jött a következő ellenél a Slovan, ami a szomszédos ország bajnokságában a harmadik helyen telelt. Egy kisebb közjáték után (országos foci-hakni) Janis Ikaunieks leigazolására nem került sor, így őt játékban ki sem próbálhattuk, ezen a meccsen Soma (még) szintén nem szerepelt. Gólunkat Nagy Dani szerezte, de a játékban kiegyenlített meccset azonban ismét nem mi nyertük; ismét 2:1 arányban maradtunk alul…

Az edzői nyilatkozat szerint – „Sok játékosnak adtam lehetőséget a bizonyításra, mert ez volt az utolsó mérkőzés, ahol próbálgathattuk a felállást.” – ezen a meccsen már kialakult a hadrend! Nem volt semmi komoly változás az őszhöz képest, úgy látszott, marad a 4-2-3-1, de ekkor még közel sem volt meg a kezdő tizenegy a Mester fejében. Ahogy mondta is; „A hátralevő felkészülési mérkőzéseink során… kell hoznunk a végső döntést a legjobb és a legeredményesebb csapatösszetétellel kapcsolatban”

Gólszerzőnk így nyilatkozott: „Próbáljuk kisebbre csökkenteni a csapat három része közötti távolságot, így pedig jelentősebb lesz az összjáték. Arra törekszünk, hogy mindez egyre erősebben működjön, hogy összekovácsolódjunk és folyamatos mozgásban tartsuk a labdát.” Ez a két mondat nagyon fontos témát vet fel; a csapat csak akkor működött jól ősszel, amikor kompakt tudott maradni, és viszonylag rövid tudott maradni, mert a sokpasszos játék azonnal szétesik, és az esetlegességig fokozódó ívelgetés következik, ha a csapatrészek eltávolodnak egymástól.

Azért idéztem ennyit, mert ezekből látható, hogy mit akartunk játszani. Szerintem egy 30, maximum 40 méteren belül helyezkedő csapatot, ami sokpasszos játékkal keresi meg az ellenfél gyenge pontjait, labdavesztés után pedig agresszívan, lehetőleg minél magasabban visszatámad. A védekezés nem önmagában való cél, hanem a labdaszerzésre, a labdával pedig a mezőnybeli dominancia megszerzésére irányul. A csapat egésze védekezik, és támad, az egyes szekciók minden játékhelyzetben összhangban mozognak. Ehhez a rendszerhez a fizikai felkészítés is rendkívül fontos, mert a játékrendszer sok futást igényel, és mert a bajnokság mellett a kupában is végig akarjuk vinni a tavaszt!

Nekem ez egy szimpatikus hozzáállás, mert a dominancia, a labdabirtoklás, a türelemmel felépített, de mégis elsőszándékú támadófutball szerintem a ma haladó focija! Sok hazai csapat „told be a buszt a kapu elé, oszt majd elől lesz valahogy” típusú focija idejétmúlt. Ez a félelemvezérelt hozzáállás, eleve magában hordozza a vereséget, pont azt, aminek elkerülése az elsődleges – de rosszul megközelített – cél lenne… Az már egy más kérdés, hogy az elképzelésekből mit tud megvalósítani a csapat a pályán, éles helyzetben.

Ezért is volt fontos a következő meccs. A cél ekkor már világos volt (bajnoki bronz, kupa-döntő), az eszköz (játékrendszer, stílus, felállás) rendelkezésre állt, de még nem tudtuk, hogy mindez mire lesz elég. Az egész most már „csak” azon múlt, hogy a keret hogy használja a Mester által nekik adott eszközt! Ha jól használják, akár célt is érhetnek, de ha nem, akkor komoly bukás is lehet a vége, hiszen a mezőny kiegyenlített, az egész Nb1 a körbeverések sorozatává vált erre a bajnoki idényre.

De vissza Belekbe! A következő mérkőzés egy előre nem tervezett lehetőségnek köszönhető, ugyanis a német negyedosztályú FC Viktoria Köln is bejelentkezett egy meccsre. előzetesen az ellenfelet nem tarthattuk különösebben erősnek, de edzőjük a következőképpen nyilatkozott: „Bár felkészülési mérkőzésről beszélünk, elvárom, hogy minden játékosom a legjobb tudásával rukkoljon elő a pályán. Rendkívül kitartóak vagyunk, hatalmas motivációként ér minket, hogy egy ilyen nagy múltú magyar csapattal játszhatunk, mint az Újpest.”

Nos, Olaf Janßen, a németek vezetőedzője nem viccelt! Már az elsőő félidőben vezettek, a folytatásban pedig még két gólt lőttek, mi pedig csak kettővel tudtunk válaszolni (Cseke a 70 percben, Balázs a 85. percben volt eredményes). Burekovic nem szerepelt, mert kisebb sérüléssel bajlódott, de ezt a meccset inkább olyanok tesztelésére szánta a Mester, akik várhatóan kevesebbet szerepelnek majd. Az eredmény tehát nem feltétlen mérvadó, még akkor se, ha mi szurkolók azt szeretnénk, hogy minden meccsen nyerjen csapatunk…

Nos, ezekkel az előzményekkel érkeztünk el a FK Crvena Zvezda elleni meccshez, aki a téli pihenőre a szerb bajnokságot 9 pontos előnnyel vezette a Partizan előtt. Ezen a meccsen ismét vezetést szereztünk (Mohl Dávid révén), de az ellenfél büntetőből végül 1:1-re tudott egalizálni. A kezdő tizenegy:

Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Mohl - Diallo, Obinna - Nagy, Simon, Zsótér – Novothny

Ez a kezdő ismerős lehet, tavasszal már nem volt jelentős változás a legerősebb kezdőben. Csak Burekovic, valamint Onovo lépett Mohl, illetve Diallo helyére. Ennek megfelelően az eredmény sem rossz, az ellenfél kifejezetten erős csapat volt, a mutatott játék pedig már látni engedte a rendszert, sokkal kevésbé volt zűrzavaros a meccs, mint a korábbiak. Nem véletlen, hogy Vignjevic a következőképpen látta a meccset: „Amióta itt vagyunk, ez volt az első olyan játék, amikor láttam, hogy beértek az edzéseken tanultak, illetve csakugyan ez volt az első olyan mérkőzésünk, ahol majdnem mindegyik játékos végig játszotta a 90 percet.”

Biztatóan alakult tehát a csapat játéka, de még mindig nem volt vége a felkészülési meccsek sorának! A cseh bajnokság akkori tizedik helyezettje, az FK Dukla Praha következett a sorban. Ezen a mérkőzésen nem esett gól, pedig a kezdő egy erősen tartalékos csapat volt, a csereként beállók pedig viszonylag rövid időt töltöttek a pályán. Vignjevic mester azokat játszatta, akik addig kevés lehetőséget kaptak, és végül elégedetten nyilatkozott; „Sajnos nem lőttünk gólt, de a csapatjáték, amit az edzéseken is rengeteget gyakoroltunk, végig megmutatkozott.”

Ezzel zárult a téli edzőtábor, de azért még volt egy-két történés a klub körül. Csak miután hazaért a csapat, derült ki, hogy Angelov távozik, két próbajátékos nem felet meg (Timo Parthoens és Radic Danko). A stáb is változott, kapusedzőként a klubhoz került Babócsy András. Az ötszörös finn bajnok és kupagyőztes kapus BL és KEK kupamérkőzéseken is védett, saját kapus iskolát működtet, így joggal bíztunk a szakmai munka színvonalának javulásában.

A csapat február 8-án ért haza Belekből, de még nem volt vége a felkészülési időszaknak! További edzések, újabb edzőmeccsek vártak a fiúkra, mert Vignjevic mester még stabilizálni szerette volna azt a játékot, amit a Crvena Zvezda ellen látott, és persze fokozni akarta a támadások hatékonyságát.

Elsőként február 14-én a Gyirmóttal játszottunk, és Simon, valamint Nagy Dani góljaival 2:1 arányban nyertünk. Sajnos ezúttal sem tartott ki végig a koncentráció, az ellenfél gólját a 87. percben szerezte. Sajnos Burekovic még mindig nem játszhatott, de csereként Onovo már beállhatott. „Összeségében nem mondanám tökéletes felkészülési mérkőzésnek ezt a találkozót, de az előrelépésünket szolgálta”- mondta a meccs után Soma, aki ezúttal nem szerzett gólt, de hasznosan játszott, sokat birkózott a belső védőkkel.

Az utolsó felkészülési meccsen ismét volt egy kis kísérletezés, mert ezúttal – a Balassagyarmat ellen – Gundel-Takács védett, a kezdőben kapott helyet Onovo, és Koré is. Tischler góljával végül 1:0-ra nyertük a meccset, de itt inkább még mindig a próbázók, illetve a kevesebb szerepet kap játékosok tesztelése zajlott, hiszen február 20-án (a Gyarmat elleni meccs után három nappal) már a Paks ellen kellett megnyitni a tavaszt egy kupamérkőzéssel, hogy aztán szombaton a Haladás ellen már bajnokit játsszunk!

A csapat tehát felkészült, a munkát elvégezték, ami esetleg elmaradt, vagy amit nem sikerült tökéletesre csiszolni, azt már ezek után szinte lehetetlen pótolni, nincs más hátra, mint maximális fordulaton végig pörögni a tavaszt, hogy a célokat valósággá tegye a csapat! Voltak kétségeink, voltak kérdéseink, voltak még mindig erősen megosztó helyzetek a klub körül, de itt már abban a helyzetben voltunk, mint az F1-es pilóta a rajtrácson; nincs több állítgatás, nincs több próba, nincs több szerelés, a futam indul! „Szemed az úton, kezed a kormányon”!!!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

 

Előzmények

2017 szeptember végére lement az első kanyar, minden csapattal játszottunk. A helyezés az előző idénybelivel totálisan megegyező volt, maradtunk a hetedik helyen… Akkor nem nagyon láttuk annak hasznát, hogy nyáron 14-15 játékos is érkezett!

Ilyen helyzetben kezdtük a második kört, nem volt rózsás a helyzet, a csapat nem állt össze, a címerügy, és az azzal összefüggő rendszeres zártkapuk miatt a szurkoló-csapat egység is szétesőben volt. Akkor nem gondoltuk, hogy a végére nagyot fordul a világ! Pedig (eltekintve a címer-ügytől) fokozatosan javult a helyzet. Hogy mennyire komoly változásokon ment keresztül az egész élvonal az idény során, talán a Vasas esete szemlélteti a legjobban; az első kör után a harmadik helyen álltak, öt ponttal többet gyűjtöttek, mint mi, és ekkor úgy látszott, hogy tavalyi jó szereplésüket folytatni tudják. Nem így lett…

Ahogy mi sem maradunk abban a helyzetben, amiben ekkor voltunk! Nálunk pozitív változások következtek, de a téli szünet idején elért ötödik, majd a második kör végére kiharcolt negyedik helyezésünk nem volt olyan nagy változás, hogy ezt ott, és akkor jelentős eredményként értékeljük. Persze a szurkoló mindig a csapatáért, a jobb játékért, az eredményért szurkol, de az Nb1 ebben a bajnokságban olyan körbeverésekkel keverte meg a lapokat, hogy nehéz volt felfedezni a pozitív tendenciákat. De nézzük meg, hogy alakult a második kör!

 

Újpest-Paks: 0-0

(2017.10.14, 2.047 néző)

Az újabb kéthetes szünet után (ismét a válogatott világraszóló eredményei indokolták szabadságra küldeni a teljes mezőnyt…) lejátszott meccsen nem született gól, de a sokszor mumusnak kikiáltott csapat ellen kapott gól nélkül lehozott meccs azt mutatta, hogy talán a védekezés javulóban van. Ezzel együtt sajnos a támadások hatékonysága romlott kissé, de ezúttal bízhattunk benne, hogy a szünet alatti gyakorlás hosszabb távon sikeresebbé teszi csapatunkat.

A szünetben ismét volt egy „barátságos” meccs, méghozzá a Kispest ellen. Ezen a meccsen ugyan kikaptunk, de kifejezetten harcos arcát mutatta a társaság! Ezen a héten a Sport TV Bardhiról forgatott egy kis összeállítást, ugyanis a honi közvélemény csak körülbelül ekkor figyelt fel rá, hogy van olyan labdarúgó, aki képes a magyar élvonalból eljutni egy top-bajnokságba… A szünet tehát nem telt munka nélkül, a gól nélküli döntetlenért járó egy pont viszont nem lendített sokat a helyezésen és a csapat megítélésén sem. Ekkor ünnepeltük Zámbó Sándor 73. születésnapját, Fazekas László a 70.-et, hazalátogatott Lőw Zsolt. A sajtóról ennyit; nem Bardhi az első, és nem is az utolsó, aki a foci világában a globális élvonalat jelenti!

Vissza a bajnokihoz! Ezúttal ismét két csatárral kezdtük, de a második félidőre visszaálltunk a szokásos 4_2-3-1-re, valószínű, hogy ennek a hadrendnek ez a meccs ásta meg végleg a sírját… Vignjevic mester a következőképpen értékelt: „Nem volt szép meccs, az első félidőben két csatárral támadtunk, de nem voltunk elég agresszívek, a második játékrészre váltottunk, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket.” Ezúttal tehát ismét megpróbálta a két támadót egyszerre a pályán tartani, de látható volt, hogy így – mint későbbi nyilatkozatában említette is – két részre szakad a csapat. A két támadó az ellenfél védelmében küzd, de tőlük messze kerül a középpálya. Így az addigi sok, rövid passzra épülő játék helyét átveszi az ívelgetős, csapkodó foci… Ebben pedig nem vagyunk erősek, az alapvető játékfelépítésünk nem ez, és az ilyen antifoci-stílusban sokan jobbak ma az Nb1-ben, mint mi.

 

13. Derby: 1-0

(2017.10.21, 14.114 néző)

Az idegenben rendezett találkozón sokáig úgy tűnt, hogy újabb döntetlen születik, de a 82. percben Böde „Százkilóvagyokbazzeg” Dániel gólja döntött, vereséget szenvedtünk… Pedig jobban kezdtünk, az első fél órában az ellenfél nem jutott el a kapunk közelébe, de a labdát sem nagyon tudta megtartani. Sajnos ezt a fölényt most sem tudtuk gólra váltani. A második félidőre fordult a játék képe, a zöldeknek volt egy erős fél órája, de ők sem tudtak gólt szerezni. Mikor már lassan mindenki elkönyvelte a döntetlent - ismét a végjátékban! – megkaptuk a meccset eldöntő gólt…

Az Nb1-ben a két leghosszabban azonos csapatnál regnáló edző csatája ezúttal elmaradt, Doll ugyanis az előző fordulóban a Felcsút ellen nem tudta türtőztetni magát az erősen véleményes bírói döntések után. Nem tudjuk, de egyes Üllői úti szurkolók szerint ez inkább előnyt jelentett a riválisnak, semmint hátrányt… Vignjevic mester nyilatkozata: „Nagyon jól kezdtük a meccset, az első játékrészben kontrolláltuk az összecsapást, voltak helyzeteink, míg a Fradi nem jutott a kapunk elé. Sajnos a döntő pillanatokban hibáztunk, míg a hazaiak kihasználták a kínálkozó alkalmat és megszerezték a vezetést és vele együtt a győzelmet is a találkozón.”

Ezúttal nem volt bosszús, egész nyugodtan nyilatkozott. Valószínű, hogy úgy érezte, ezúttal mi ennyit tudtunk, nem volt több a csapatban. Ez igaz is lehet abból a szempontból, hogy az ellenfél pénzügyi lehetőségei okán, magyar szinten korlátlan lehetőségekkel rendelkezik. Játékosaink lelkes hozzáállása, bátran megvívott párharcaik alapján ez egy reális értékelés volt abban az időben, de – a verség ellenére! – látszott, hogy a jobb csapatok ellen is stabilabbak vagyunk, és a támadások felépítése sem okoz problémát. Most „csak” a gól hiányzott…

 

14. Újpest-Videoton: 2-2

(2017.10.28, 1.593 néző)

Itt egy kicsit sűrű lett a program, mert a Fehérvár elleni meccs előtt három nappal a kupában, Gödöllőn is volt egy jelenésünk. Ezen a meccsen egy tartalékos csapattal is 3:0 arányban nyertünk, a gólokat pedig egytől egyig Tischler jegyezte. Megvolt tehát a továbbjutás! Persze ez is egy kötelező győzelem volt, de ne feledjük el, hogy a bajnokságban már ekkor is komoly előnyben lévő két csapat a negyeddöntőket sem érték meg…

A bajnokin ebben a szezonban „szokásos” 2-2-t hozta a két csapat. Az egész meccs azonban ennél sokkal többről szólt! Nem mindennapi, hogy az 5. percben máris két gólos hátrányban voltunk, és a szünetre is ezzel vonultunk az öltözőbe, a második játékrészben viszont Pauljevic, és Tischler találatával végül itthon tartottunk egy pontot. Sőt, megvolt a lehetőség mindhárom pont megszerzésére is, de ez már sajnos nem sikerült…

Ez a meccs azonban nem csak ezért maradt emlékezetes! Történt ugyanis, hogy az ellenfél játékosai folyamatosan hergelték az egyébként elég kevés szurkolónkat… Kevesen voltunk, pedig a klub így zárta beharangozóját: „Csapatunk szombaton a listavezető Videotont fogadja, legyünk minél többen, töltsük meg stadionunk lelátóit, és szóljon minél hangosabban a Hajrá, Lilák!” Háááát… abban az időben ennek nem volt hatása, hacsak nem az, hogy még keveebben látogattak ki a meccsre! De vissza a meccshez! Pauljevic leütésért– nagyon helyesen, még akkor is, ha Branko „mutatta” a bírónak, hogy mi történt! – Hadzic a 37. percben a kiállítás sorsára jutott… De ez még nem volt elég, pontosan így járt Suljic is a 89. percben! Hogy legyen kifutása a dolognak Henty szétvert egy-két ajtót a pályáról levonulva, majd még ő vádolta meg Sankovic-ot, hogy rasszista kijelentéseket tett rá!

Nos, az igaztalanul megvádolt Sankovic-ról kiderült, hogy meg se szólalt. Henty-t - aki az egész történetet saját minősíthetetlen viselkedése eltussolására találta ki - az MLSz FEB valamiért elfelejtette megbüntetni! Pedig még klubja is teljes mellszélességgel beállt mögé – hogy aztán a későbbiek folyamán ki is álljanak mögüle, és egy kis faluba száműzzék! Kicsit ugrok az időben; ugye hogy nem véletlen, hogy nem a Videoton, hanem az Újpest kapta a 2017/18-as évre a fair play díjat!!!!

Ez a kis közjáték jól mutatja, hogy milyen viszonyok voltak ki ebben az időben; az egyenlők közt is egyenlőbbek minden eszközt megragadtak annak érdekében, hogy az ellenfelet legyőzzék, legyen az bármennyire is sportszerűtlen, nem a pályára való, vagy egyenesen pályán kívüli akció! A végül bajnoki aranyat szerző fehérváriak ebben az időszakban ezres nagyságrendben szereztek maguknak ellenségeket szurkolói körökből!

De ez legyen az ő problémájuk! Nálunk az látszott, hogy nem lehet kizökkenteni a saját játékunkból, kitartunk elképzelésünk mellett még akkor is, ha az akkor még nem tűnt túl eredményre vezetőnek. Ne feledjük, a meccs után ismét a kilencedik helyre csúsztunk vissza, hat pontra a kiesőtől, kilencre a dobogótól, és tizenháromra az elsőtől… Ekkor látszott először, hogy van lélekjelenléte a csapatnak, mentálisan erős játékosok alkotják a keretet, és nem nagyon lehet kizökkenteni, még ilyen nemtelen provokációkkal sem! Nem véletlen, hogy a Mester véleményét összegző cikk címe ez volt; „Ez nem meccs, hanem háború volt”.

 

15. Vasas-Újpest: 0-1

(2017.11.04, 1.200 néző)

A Dunaújvárosban (!!!) történő rendezés oka az volt, hogy a Vasas a Szusza Ferenc Stadionban játszotta mérkőzéseit saját pályája felújítás miatt, és vezetőik úgy gondolták, hogy jobb lesz, ha saját szurkolóik is utaznak 160 kilométert, csak ne a mi hazai pályánkon kelljen fogadniuk minket… Ez a szurkolóbarát hozzáállás jellemezte őket egész évben, meg is lett az eredménye! Az Nb2-ben biztosan nagynak számít majd a Vasas szurkolótábora…

Akkor még nem tudhattuk, de az angyalföldiek elleni újabb egy gólos győzelmünkkel újabb szöget vertünk koporsójukba. Ekkor egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy kiesési gondjaik lesznek, hiszen ez után a meccs után is még mindig előttünk voltak a tabellán, igaz, csak egy pont előnnyel.

Nekünk viszont itt indult egy olyan sorozat, ami a végén nagyon kellett, mert végre elléphettünk a kilencedik hely környékéről abba a régióba, ahol olyan csapatok voltak már akkor is, akik a végén is esélyesek voltak a dobogóra (Kispest, Debrecen).

Pályán kívüli események ebben az időszakban; előző héten távozott dr. Gyarmati Eszter, és ekkor már folytak az egyeztetések az utódlásról („jó érzékkel” az erről szóló hírben hívta a szurkolókat a klub a Videoton elleni meccsre…). Még nem állt össze a triumvirátus, de az addig igen mérsékelt ügyvezető távozását sokan pozitívan értékelték máris, de ez még nem mutatkozott meg nézőszámban, és a szurkolásban sem. Ekkor – a kezdeti, mérkőzéseken hallható drasztikus tiltakozás helyett – a távolmaradással tüntetett a szurkolók nagy része.

További esemény – ami csak részben érint minket -, hogy október 30-án az MLSz bejelentette az új szövetségi kapitányt, Georges Leekens-t. A klub erről szóló közleménye gyorsan leszögezte, hogy mindig szeretettel várjuk… nehogy a végén még azt gondolja, hogy Storck állítólagos „nem-beengedése” nálunk a mindennapos gyakorlat része! A válogatott azért is lehet téma ebben az írásban, mert itt megint elküldték szabira a teljes élvonalat, hiszen ki kellett kapnunk Luxemburgtól, és Costa Rica-tól. Mintha menetből nem lehetett volna „kiharcolni” ezt a blamát…

 

16. Újpest-Kispest: 2-1

(2017.11.18, zártkapu)

„A FEB az Újpest - Videoton FC mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet, mint visszaesőt, bla-bla-bla-bla-ért 1.500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá kötelezi a sportszervezetet a soron következő 2 hazai NB I-es bajnoki mérkőzésének nézők nélkül, zárt sportlétesítményben történő megrendezésére.”

Nos, megint zártkapu, megint egy olyan meccsen, amikor pedig fontos lett volna csapatunknak a támogatás… A bla-bla-bla-ban benne volt az is, hogy „szurkolói részéről tárgy játéktérre dobásáért” ami ugye egy jól formázott, akril anyagú, tört-fehér színű tárgy volt, ami a „keresztségben” a buditető nevet kapta. Az „elkövetőt” kivették a tömegből, gondolom, hogy kapott valami büntetés is tettéért, de nem hiszem, hogy sokan vannak szurkolói körökben, akik erre a momentumra, mint elítélendő cselekményre emlékeznek vissza! Már csak azért is, mert világossá válhatott mindenki számára (talán még az Újpest FC tulajdonosa számára is!), hogy itt bizony nem simán arról van szó, hogy egy alkoholista-bűnöző-drogos társaság randalírozik, hanem még az is lehet, hogy olyan szurkolók tiltakoznak, akik akár még támogathatnák is jelenlétükkel a csapatot…

Volt itt bőven baj, de szerencsére ekkorra játékosaink talán túljutottak a címer-ügy lélekromboló hatásain, és játékunk is kezdett összeállni végre. Ennek megfelelően Tischler 22. percben szerzett gólját Windecker toldotta meg egy soha el nem feledhető góllal, amit Gróf a saját lábában történt hasraesés következtében nem védhetett! Lanzafame – mi sem természetesebb ez a kispestieknél – megszerezte csapata becsületgólját, de ezért pont nem járt, itthon tartottuk mindhármat! Ezúttal a válogatott szünet jól jött, kicsit megint sikerült előrelépni, és egy meglehetősen kellemetlen, keményen védekező ellenféllel szemben is sikerült győztes meccset lehozni! Ezt mutatja Vig meccs utáni értékelése is: „Lanzafame lövése után is álltuk a sarat, mindenki jól teljesített, nem csak a hátvédjeink. Gratulálok a fiúknak, megérdemelten tartották itthon a három pontot!” Figyelem! Ebben a bajnokságban először volt elégedett csapatával a Mester!

 

17. Diósgyőr-Újpest: 1:2

(2017.11.25, 1.412 néző)

Nem ám csak a Vasasnál, vagy éppen nálunk voltak szurkolóbarát szurkolókat üldöző akciók, a Diósgyőr sem játszhatott az Estadio della Tallai-ban… így Debrecenbe kellett menni! Ha jól emlékszem, az volt a mondás, hogy a gyep nem bírná el, ha a Diósgyőr is ott játszana. Miskolcról egy mezőkövesdi kiruccanás 70 km. utazással megvan, Debrecenbe viszont 230 km alatt nem lehet megúszni a túrát. Ezt a „nagyszerű, sportbaráti” húzást a diósgyőriek többször, több fórumon is megköszönték, de nekünk is meg kell tennünk; az alig 260 km-es túra helyett sikerült elintézni egy 460 km-est. Köszönjük, ó minden adózók atyja!

Szerencsére a diósgyőri stadiont azóta átadták (mint a Mobil óta tudjuk; „180 kilométer, néha több”), és Balmazújváros egy másik osztályban folytatja… Sajnos a „beugró” Kisvárda (remélem, epizódszereplő marad!) még távolabbi vidék, egy túra egyenesen 560 km!!! Gondolom egy Haladás-Kisvárda meccs – bármelyik félnél is rendezik – rengeteg vendég szurkolót vonz majd…

Nos, ezen a mérkőzésen végre bemutathatta a diósgyőri szurkolóknak Soma, hogy mi is az ő igazi posztja! Soma ugyanis az előző évben a vendéglátókat erősítette, és 23 meccsen mindössze 4 gólt, és 2 gólpasszt jegyzett… Gondolom, hogy mindenki tudja, de idén ezek a mutatók sorrendben; 31/17/1! Szóval, Soma kettőt gurított, és bár a kettő között Ugrai még meccsben tudta tartani a DVTK-t, de a végén megszereztük a három pontot!

A meccs előtti edzői várakozások részünkről a következők voltak: „Szeretnénk minimum megtartani a mostani pozíciónkat a bajnoki tabellán, viszont ehhez győzelemre lesz szükségünk a Diósgyőr ellen. A DVTK mindig nehéz ellenfél, mivel egy nagyon agresszív csapat, és a támadóik képesek 90 percen keresztül harcolni elöl. Ugyanakkor erre mi is képesek vagyunk, meglátjuk, ki bírja tovább.” Bódog Tamás így nyilatkozott: „Amennyiben hozzuk a formánkat, és ötletesen, jó kedvvel játszunk, akkor van esélyünk a győzelemre. Az elmúlt napok alapján, optimistán várjuk a hétvégét, a csapat jó erőben, jó formában van. Bízom benne, hogy nemcsak a forma, hanem az eredmény is jó lesz! A mérkőzést mindenféleképpen szeretnénk megnyerni.”

Azt nem tudom, hogy melyik csapat volt fáradtabb a végén, de azt tudom, hogy a második félidőben a Diósgyőr mindent megpróbált, de nem tudott változtatni az első félidőben kialakult eredményen! Győzelmünk sorozatban a harmadik volt, és Vigjnjevic mester ismét elégedettségének adott hangot a mérkőzés után: „Ma egy nagy győzelmet arattunk egy nagy ellenféllel szemben. Az első félidőben több teret kaptunk, amit ki is használtunk. A második 45 percben a DVTK mindent megpróbált, de álltuk a sarat, büszke vagyok a fiúkra, megérdemelten hoztuk el a három pontot, gratulálok a csapatomnak.”

Érdekes, hogy „megtartani a mostani pozíciót” csakis a győzelemmel lehetett, mert közvetlen riválisaink is győzelemmel zárták meccseiket. A Mester várakozásai tehát maximálisan bejöttek,  ebben az időszakban pedig tényleg jó játékkal nyertük meccseinket!

A hét pályán kívüli fő eseménye az volt, hogy november 24-én a klub bejelentett a triumvirátust; Berta Csaba (ügyvezető igazgató), Böőr Zoltán (klubmenedzser), Dr. Dzodzoglu Sziderisz (operatív igazgató) vette át az irányítást. Ekkor még nem tudtuk, hogy ez milyen irányt jelent majd, így nem is volt különösebb visszhangja a vezetésben történt változásnak. Ekkor még csak ott tartottunk, hogy Eszter távozása mindenképpen pozitív…

 

18. Újpest-Balmazújváros: 2-2

(2017.12.02, zártkapu)

Újabb zártkapu… Itt már nagyon unalmas lett az élet, ez a sokadik szurkoló nélküli meccs volt, ami az eredményen is látszik! A három győzelem után elhittük magunkról, hogy elég csak a csukát kitenni a pályára? Ez is lehet, de ne feledjük, hogy ezen a héten megint volt egy kupameccsünk is, az ellenfél a Vecsés csapata volt. OK, nem komoly ellenfél, az eredmény nem is volt kérdéses, de a nagyarányú győzelem egy kicsit talán még jobban elkényelmesítette játékosainkat.

Ennek megfelelően álmosan kezdtük a meccset, a 40. és 47. percben kapott gólokkal hátrányba is kerültünk, de ekkor megérkezett a meccsbe Soma! A 67. és a 79. percben szerzett góljaival sikerült megmenteni legalább egy pontot. Bosszantó volt, mert az ellenfél már ekkor a kiesés felé kacsingatott, láthatóan gyengébb erőt képviselt, és mégis sikerült megfosztania minket két fontos ponttól!

Vignjevic edzőben egy jövőkutató veszett el, mert így nyilatkozott a meccs után „Az első félidőben nagyon rosszul és arrogánsan játszottunk, azt hittük elég csak a mezünket kivinni a pályára. Sem támadásban, sem védekezésben nem nyertünk ekkor párharcot, a vendégek megérdemelten szerezték meg a góljaikat. A második 45 percben sem futballoztunk szépen, de nyomtunk, harcoltunk és némi szerencsénk is volt, ugyanakkor megmondtam a fiúknak, ezeket az összecsapásokat mindenképpen meg kell nyernünk ahhoz, hogy kijussunk az európai futballporondra. Remélem többet nem látok ehhez hasonló teljesítményt.”

Nem először fordult elő – és nem is utoljára… -, hogy egy-egy jobb meccs után leeresztünk, de ne feledjük el, hogy az ebben az időben jelentkező probléma már sokkal enyhébb, mint az idény elején, amikor nemhogy meccseken keresztül, de sokszor egy félidő erejéig sem tudtuk fenntartani koncentrációnkat! Ha ezt akkor nem is éreztük, de ez bizony határozott fejlődés.

Érdekesség, hogy míg az előző héten győzelmünk ellenére sem sikerült feljebb lépni a tabellán, míg ezúttal a döntetlen elég volt arra, hogy közvetlenül a dobogó alatti pozícióba érjünk.

 

19. Felcsút-Újpest: 2-1

(2017.12.09, 1.328 néző)

Ebben az időszakban Pintér éppen „magyaros” korszakát élte, mindössze négy külföldivel állt fel kezdőcsapata. Nem tudom, nem ismerem ennek a kiscsapatnak a belső ügyeit, de az tény, hogy ezen a meccsen nyertek… Ekkor még nem tudtuk, hogy a legfontosabb ellenük játszott meccsen majd alulmaradnak, de az kiderült, hogy a relatíve erős keretükkel sem tudnak olyan jó játékot mutatni, ami ellen nem léphetnénk fel eredményesen. Sajnos van olyan, hogy az ellenfél nyer, hanem mi magunk tesszük vesztessé magunkat.

Erről tanúskodik az edzői nyilatkozat is: „Csalódott vagyok, soha nem hittem volna, hogy azt az arcát lássam a fiúknak, amikor nem csapatként lépnek pályára, és sem védekezésben, sem támadásban nem nyújtanak semmit. Az első 45 percben nem voltunk ott a meccsen, nem harcoltunk, könnyű gólokat kaptunk. A félidőt követően már máshogy álltunk a találkozóhoz, nagy nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, de a második, egyenlítő gólt már nem sikerült megszereznünk, de meg sem érdemeltük volna. Nagyon fontos, hogy akkor is stabilan tudjunk futballozni, amikor nem megy a játék, nem szabad ilyen könnyű gólokat ajándékozni az ellenfeleinknek.”

Ezzel a meccsel lezárult a 2017-es futball-ősz, következett a mindig hosszú téli szünet, az ötödik helyen vártuk a tavaszt… Eddig – eltekintve a hármas győzelmi széria meccseitől – nem nagyon láttunk sokkal többet, mint az előző évben, de látható volt némi fejlődés még így is az őszi kezdethez mérten. Nekem úgy tűnt, hogy a védekezés egész jól alakul, a mezőnyben jók vagyunk, de az egyes csapatrészek közti kapcsolat még döcögős, és ha egy-két kulcsjátékos nincs formában, azt a csapat még nem bírja el. Örültem Obinna góljának, de most ez nem hozott pontot.

Lélektani szempontból ugyanakkor ez az ötödik helyezés lehet, hogy a legjobb volt. Furcsa lehet ez az állítás, de ekkor öt pont volt a lemaradásunk a dobogóhoz mérten, azaz a feladat SMART volt tavaszra. SMART, mint: Specific (Konkrét), Measurable (Mérhető), Achievable (Elérhető), Relevant (Releváns), Time-boxed (Időben korlátozott).

Ami különösen fontos; elérhető, de csak úgy elérhető a cél, hogy azt kényelmesen nem lehet abszolválni, tehát előre lehet tudni, hogy keményen, koncentráltan kell készülni a tavaszra!  ŐSz végére némileg javultak mutatóink (zárójelben az első kör utáni eredmény):

  • 5. helyezés (7.),
  • 5 pontra a dobogótól (5),
  • 7 pontra a kiesőtől (5),
  • 15 pontra az elsőtől (10),
  • 3 győzelem (Vasas, Kispest, Diósgyőr – 12, 4, 10)
  • 3 döntetlen (Paks, Videoton, Balmaz – 7, 1, 11)
  • 2 vereség (Derby, Felcsút – 2, 6)

A Balmaz elleni döntetlen, valamint a felcsúti vereség miatt kimaradó öt pont sokat jelentett volna a továbbiakra, ezek olyan meccsek voltak, amiket győzelemmel kellett volna zárni. A többivel nincs különösebb gond, hacsak nem az, hogy az Újpestnek MINDIG győznie kell! A realitásokat figyelembe véve azonban ezek nem lógnak ki túlzottan a sorból.

Az első kör lezárása után a téli szünetig lejátszott 8 meccseken a megszerezhető pontok 50%-át sikerült megszerezni. Ez bizony előrelépés volt – bár nem látványos -, mert az első körben ez az adat csak mindegy 42,5%-on állt. 10 lőtt gólunk nem túl sok (1,25 gól meccsenként), a 9 kapott viszont még mindig több mint meccsenként egy… Volt tehát némi javulás, de sajnos az utolsó két őszi meccs (és a Balmaz elleni) kissé belerondított a képbe.   

Továbbra is azt éreztem ekkor, hogy nincs meg minden posztra a megfelelő ember, vannak gyenge csapatrészek, és ezek folyamatos, rendszeres kisegítése miatt egyensúlytalanság jellemzi játékunkat, továbbra sem volt meg az egészséges védekezés-támadás arány. Kínácsian vártuk, hogy télen milyen erősítések érkeznek…