Értékelés

Amikor az MTK stadion és a szopás szóba kerül, mindenkinek Michelle Wild ugrik be elsőre. Legalábis a mai napig. Délután ugyanis csapatunk sikeresen elhalványította a megnyitó előtti műszaki szemle során kapott szép emlékeket. Mielőtt bárki félre akarná érteni, nem a szopás a lényeg a mai napban. Sőt...ha úgy nézzük, még kicsit örülhetünk is a dolgok alakulásának, mert ma tényleg leszámolhattunk mindenféle, még valamilyen megmagyarázhatatlan módon megmaradt illúziócsökevénnyel. Mától nem kell már sem picit, sem nagyot hazudni sem másoknak, sem magunknak. És ha innen nézzük, akkor ez a helyzet, ez az érzés megkönnyebbít! 

Szinte napra pontosan öt éve mutatkozott be Nebojsa Vignjevic az Újpest vezetőedzőjeként. Egy MTK ellen aratott 1:0-ra megnyert meccsen dirigálta első alkalommal csapatunkat. Most, a 2018/19-es bajnoki évben, a második kör nyitómeccsén szintén a kék-fehérek ellen vezette meccsre játékosait. Az eredmény? Semmi, nulla, sőt ha lenne ilyen, a látott produkció alapján inkább pontlevonás járna…

Az MTK - végtelenül langyos játékkal… - sokadszor söpri be a három pontot ellenünk, talán legutóbb éppen a már említett, öt évvel ezelőtti meccsen győztünk ellenük. Ezt a cikket tehát nem egy vesztes meccs íratja, hanem az a trendszerű esemény-sorozat, ami ide vezetett! Ez nem egy görög tragédia, itt nem a sors keze mozgatja a szálakat, nem bizony! Itt kérem szisztematikus, tervszerű, előre kigondolt utat jelölt ki egy bizonyos „belga”, aki tulajdonosként azt csinál ma, amit csak akar.

És mit akar? Semmi mást, csak a lehető legtöbb pénzt! Ezért bármire képes; elüldözi a szurkolókat, lecseréli a klub egyetlen, máig hivatalos címerét, az ezzel kapcsolatban indított vesztes per ellenére sem állítja vissza a törvényes állapotokat. Megszegi az igazolásokra vonatkozó szabályokat. Faragja a kiadásokat; igazolások, bérkeret, utazási költségek, stadion-mizéria, korlátra teregetett mezek, pénzmozgás nélküli kamu szponzor-szerződések, stb. Maximálja a bevételeket; a kicsit is tehetségesebb játékosokat azonnal értékesíti, saját lőréjét méri a meccseken – azoknak a bűnöző, drogos alkoholistáknak, akik – mint kifejtette! – nem szurkolók…

Vannak olyan hangok, hogy mindezt szabadon megteheti, hiszen ő a tulajdonos, ezt csinál, amit csak akar, és még hálásak is lehetünk, hogy a Tolnai-éra után megmentőként megjelent a tulajdonosi székben. Az ezeket a fals hangokat kiadóknak csak azt tudom mondani, hogy olvassanak tovább, de figyelmesen, mert olyan dolgok következnek, amik után nehéz lesz a „belga-imádattal” együtt élni, és reggel a tükörbe nézni! Nem kell használnom a fantáziámat, elég a tényekre hagyatkoznom.

 

Törvénytelenség

Semmi mást nem kell írnom erről a témáról, elég annyi, hogy a címert törvénytelen módon tűnt el, a „belga” a bírósági döntés ellenére folytatólagos törvényszegést valósít meg napról napra, mit sem törődve azzal, hogy ez a magatartás akár a klub megszűnéséhez is vezethet. A témának ezen túlmenően igen sok és komoly vonzata van, de legyen elég annyi, hogy a tulajdonos egy kisstílű törvényszegő. Ahogy törvényeinket, úgy íratlan szabályainkat, hagyományainkat sem tiszteli, azaz semmi sem különbözteti meg egy bűnözőtől, aki törvénytelen eszközökkel élősködik a társadalom testén.

Andrade-ügy; apucinak kellet a játékos a Standard Liège-be, de az nem volt igazolható, hiszen klubjával nem állapodott meg élő szerződése felbontásáról. Sebaj, itt van az a kis magyar klub, majd ők elviszik a balhét – gondolták… És így is lett: az igazolásokból kizártak (helyesebben; nem regisztrálhattunk), de ez nem rázta meg a klub tulajdonosát. Sőt!!! A biznisz ült,  a Standard Liège 2 millió eurót fizetett (állítólag, khmmm), és ezúttal még igazolásokkal sem kellett vesződni,netán pénzt kiadni, és a szurkolók egy része még azt is elhitte, hogy a „belga” áldozat a sztoriban, és nem elkövető… De uraim! Maguk melyik adást nézik???

 

Hagyományok

A címerrel kapcsolatban már említettem, hogy a tradíció szót hírből sem ismeri. Gyökértelen emberektől ez nem meglepő, de vannak jó páran, akik bizony képesek tanulni, és legalább tolerálni a környezetüket, még ha esetleg nem is értik, mit jelent nekünk Szusza Ferenc, vagy éppen Törőcsik András neve. De ez lehet, hogy túlságosan nagy feladat lenne, legyünk nagyvonalúak, engedjük el a témát! Azt viszont egyik Újpest szurkoló sem tudja elengedni, hogy amit a pályán, a csapat körül lát, az minden, csak nem az, amit Újpesten elfogadhatónak tartunk!

Mivel a „belga” minden egyes lépését a pénz vezérli, nem képes felmérni, hogy milyen erkölcsi rombolást végez. Amit tesz, az pedig nem más, mint karaktergyilkosság; az Újpest nevét, hírét, jelentését a porba alázza… Elképzelése szerint ugyanis a foci a pénzről szól. Pedig – ha figyelt volna arra, hogy miként születtek, és buktak football-nagyhatalmak, akkor láthatná, hogy a foci a játékról szól, ami, ha sikeres, akkor bevonzza azt a pénzt, amiért él-hal!

Az elképzelés tehát az, hogy az Újpest egy transzfer-csapat: tehetséges fiatalokat szerez meg ingyen, majd kineveli őket olyan szintre, hogy eladhatóvá váljanak. Hogy kinek? Az mindegy, legyen az rivális, vagy éppen jól tejelő külföldi csapat, egyre megy, csak forogjon a pénz! A legjobbak tehát mennek, és ki marad? Azok, akikért nem kaphat a tulajdonos semmilyen pénzt, és persze, ha megfelelően szerény fizetést kérnek a meglehetősen szerény képességeik ellentételezéseként. Egy cél van csak; bent kell maradni az élvonalban, mert a finanszírozási rendszer olyan, hogy a binisz csak itt éri meg igazán; ha jól sáfárkodik, akkor bizony komoly pénzeket szedhet ki. Alacsonyabb osztályokban ez sokkal nehezebb, így ezért nem pálya a dolog, szakmai igényesség nincs e mögött, ne gondoljuk! Ha a megye kettő lenne az a szint, ahol a legnagyobb pénz figyelne be a zsebbe, azonnal ott találnánk magunkat, ne legyenek kétségeink!

Mi pedig úgy ismerjük csapatunkat, mint aki meghatározó tényező a honi és a nemzetközi szinteken is. Erre most semmi esély, kilátás sincs. Mert bizony, az nem lehetséges, hogy befektetéseket hajtson végre a tulajdonos „úr”, úgy gondolja, hogy azt megtette, éppen eleget költött, most már azon a sor, hogy kivegyen. Olcsó húsnak pedig még mindig híg leve…

 

Költség-lefaragás

Azt már láthattuk, hogy minden eszközt szentesít a cél; a pénzért bármit megtesz a „belga”. Ez a költségek oldaláról úgy néz ki, hogy a klub staff-ja létszámban nagyjából a fele az elvárhatónak, a teljesítménye pedig még annyi sem… Hol jelentkezik ez?

Az on-line jegyértékesítésre vonatkozó szabályokat nem tudja betartani a klub, mert nincs, aki időben feltöltheti az MLSz rendszerébe az aktuális meccs adatait. Nem jobb a helyzet a jegypénztári értékesítésnél sem, ott például a meccsnapi nyitva tartás, és a kinyitott pénztárak száma miatt garantáltan nem jut be kezdésre, aki akkor ejti meg a jegyvásárlást.

A klub honlapja siralmasan kevés információt nyújt, nem ritkák a helyesírási hibák, vagy a tárgyi tévedések a cikkekben. Itt két lényeges elvárás van; a tulajdonos nagyságának bizonyítása, illetve - a szurkolók nem gondolkodó részének szánva – a fekália aranypapírba csomagolása. Az, hogy egy csapatnévsor az igazolási időszak lezárását követően több hónappal sem frissül, csak úri huncutság, semmi szükség rá, mert – gondolom én - aki a honlapot szerkeszti, az ebben az időszakban a gyepet gondozza, meg a stadiont takarítja…

A sajtóval hasonló a helyzet; olyan ember kell sajtósnak, aki bizony elkéri a pénzét, mert olyan szakmában dolgozik, ahol valamivel magasabbak a keresetek, mint az észak-koreai szeméttelepi munkások körében. Így kérem kimondatik, hogy felesleges. Ennek persze egyenes következménye, hogy a sajtó egésze számára szinte láthatatlanok vagyunk, így pedig egy frissen felkerülő kiscsapatról több szó esik a nyomtatott, vagy akár az elektronikus felületeken, mint rólunk.

Az eddigiek persze nem szorosan a focihoz kapcsolódó témák (dehogynem, a foci igenis a szurkolóért van, őt pedig a meccsen túl a sajtó szolgálja ki), de szakmai igazgatói poszt esetében pontosan ugyanilyen megközelítéssel él a tulaj. Drága, beleszól mindenféle dolgokba, akadékoskodik, költeni akarja a pénzt, netán még focit is akar… Jó lesz ezt az edzőre bízni, mégiscsak neki kell majd a játékosokkal együtt dolgozni. Igen ám, csakhogy ha komolyan gondolná a csapatépítést, akkor könnyen belátná, hogy a két poszt két teljes értékű munkaerőt igényel. Most az edző vagy edzést tart, vagy a net-en böngészi a lehetőségeket. Ne feledjük, hogy nyáron nem utazgathat, mert megy a felkészülés, és elég korán elkezdődik a bajnokságunk, így információként marad az internet, meg a pénzsóvár menedzserek, és a hasonlóan gondolkodó/működő scout-irodák.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy összesen kétféle igazolás jöhet szóba; „ingyen jön a srác, és majd meglátjuk”, vagy „ha pénzt adok, csak olyanért, akit el is akarok passzolni gyorsan, tehát kötelező játszatni”. Ha ehhez van egy olyan edző, aki elviseli, hogy minden évben totál új csapatot kell építenie (kivéve, ha ki vagyunk zárva az átigazolásokból), van türelme vesződni olyanokkal, akik huszonéves korukra sem szokták meg, hogy bizony a labda gömbölyű, minden rendben! Persze bent kell maradni, de azt megoldja a fickó, ha meg mégsem, maximum kirúgom őt is, biztosan lesz olcsóbb megoldás! A gyúró bal fülén például máris látom, hogy ért a focihoz…

Na de álljunk csak meg! Baj van, mert ugye azok, akik átmenetileg itt vannak, amíg ki nem kukázzuk őket, vagy – jobb esetben – el nem adjuk, bizony pénzt kérnek, azt mondják fizetési igényeik vannak! Nos, ezt sajnos nem lehet megkerülni, de törekedni kell rá, hogy ne szaladjanak el az igények. Ha a jobbakat eladom – és persze menni is akarnak, ha meghallják, hogy egy kerülettel arrébb alsóbb osztályban is megkereshetik ugyanezt a pénzt, hát még magasabban jegyzett csapatoknál! – az ezen a helyzeten is segít. Igen ám, de ha túl sok jó focistám van, előbb-utóbb majd belázadnak, ezért kellenek a középszerek! Ők örülnek, hogy egyáltalán van aki fizet nekik, nem hogy lázadjanak, ezért hát aki nem felel meg az „olcsón vedd, drágán add” filozófiának, maradhatnak, ők lesznek majd a csapat gerince – megfelelően kis pénzért… Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezt a fejtegetést a fantázia szülte, ajánlom, nézze meg a nyilvánosan elérhető mérleg, és éves beszámoló adatokat; 2012-2013-ban befagyasztották a bérkeretet! Figyelem! Ne hagyjuk ki a matekból azt az aprócska tényt, hogy az iparági bérek közben 50-70%-kal emelkedtek!

Na persze, azért valamit csepegtetni kell, mert nagyon kilógna a lóláb! Ha már nincs szponzor (mert ugye nekik is kellene a sajtó-megjelenés, meg nem szeretnek olyanokat támogatni, akik törvénytelenül működnek, ez már csak ilyen…), akkor szerezni kell olyat, aki ugyan pénzt nem ad, de segít csökkenteni a kiadásaimat! Láss csodát, beesik egy Norbi, aki eteti a csapatokat, meg egy autókereskedő cég, aki ingyen ad autókat a játékosoknak.  Végül is a teljes package számít, nem? Hát nem, (cseppet sem) kedves barátom, van olyan is, hogy a szponzor pénzzel is beszáll, de bizony vannak bizonyos kritériumok, amit ehhez teljesíteni kell! Most ebben is komoly hiátus van… ugye, azok a fránya törvények!

 

Szakmai munka

Erről már volt szó, de az edzővel kapcsolatban még adós vagyok egy-két gondolattal. Vignjevic mester érkezése után egy határozott, felismerhető hadrendre törekedve kezdte munkáját. Akkoriban úgy ismerhettük meg, mint egy nyakas, akár önfejű szerbet, aki tudja mit akar, és azt tűzzel-vassal megvalósítja! Ez elég volt a kiesés elkerülésére, két kupagyőzelemre, és egy harmadik helyre, de közben valahol elveszett a harcosság, a keménység. Helyesebben; nem veszett el, csak átalakult; látszólag öncélúvá vált a produkció. Látszólag! Mert bizony itt nem arról van szó, hogy elszabadult zseniként, elborult elmével egyre vadabb dolgokat alkot, hanem arról, hogy bölcs belátással felismerte; nincs más választása, ha maradni akar, maradéktalanul kiszolgálja a tulajdonos kizárólag pénzügyi (!!!) érdekeit!

Amikor a fiatalok utáni ajánlást komoly pénzekkel toldották meg, minden további nélkül rendszeresen szerepeltette a nem éppen tehetségéről megismert, és nem is erre a posztra nevel Pávkovicsot, majd amikor már nem jött ez a pénz, gyorsan ki is szórta. Nem nagyon érdekli, hogy minden évben új csapatot kell építenie. Mondhatjuk erre, hogy nem szereti megfogni a munka könnyebb végét, de itt sem erről van szó. Ugyanis akkor sem volt különösebb problémája, amikor évekig nem volt valódi középcsatárunk, ahogy az sem nagyon rázza meg, hogy az igazolásoknál nem fontos az érkezők posztja. Az fontosabb, hogy kiből lehet majd pénzt csinálni. Így lehetett, hogy sokáig szélső védők nélkül játszottunk (ja, odatett valakit, létszámban megvoltunk…), meg így történhetett, hogy Soma egyetlen igazi versenytársát – kölcsönzések keretében – elcseréltük egyik riválisunk fiatal játékosára, aki nem középcsatár…

Akkor sem volt különösebb reakció a részéről, amikor a bakui túrára olyan körülményeket teremtett a klub, hogy örülhettünk, ha ki tudnak menni a játékosok a pályára. És minden további nélkül kihagyja azt a Litauszkit, aki ezt – na meg a legutóbbi derbire történő beugrásának körülményeit – szóvá tette! Még akkor sem számol vele, ha Burekovic, az egyetlen bal oldali védőnk nem hadra fogható, és Ristevskit kitehetné a helyére. Utóbbi ugyan nem tipikus bal oldali védő, de legalább bal lábas, és hazai szinten képzett futballista, de Balázs, a totál jobb lábas, tavalyig támadót játszó jolly jocker jó volt ide. Csak ne kelljen Litát betenni a kezdőbe, mert rosszat mondott a klubról, és ezt a gazdi nem szereti…

Ugye emlékszünk, hogy az, aki „kidumál” a klubházból, az mit érdemel? Ahogy Windeckert kezelték, tűélesen megmutatja, hogy mit gondol a tulajdonos a játékosokról. Nem mást, mint azt, hogy csak tárgyak, befektetések, akiknek az a dolga, hogy – mint jó használati tárgyak – kiszolgálják tulajdonosukat. Ha meg nem, irány a kuka!

De nem mindenki jár pórul! Vannak nyertesei még ennek a piszkos játszmának is. Kicsit messziről kezdem. Mostanság jött ki hírként, hogy az egyik ügyvezetőtől megszabadult a klub. Egyes hírek szerint nem bírta tovább a „belga” idiotizmusát, más hírek viszont arról szóltak, hogy nyúlta a tulajdonos pénzét. Nem tudjuk az igazságot, de egyik eset sem éppen szívderítő. Ha az ügyvezető nem bírja a tulajt elviselni, pedig jól megfizeti, akkor az elég komoly szitu; egzisztenciát kockáztatva inkább kilép, avagy elhagyja a süllyedő hajót? Ha pedig a számlákon keresztül kivett pénzekről szóló pletykák igazak, akkor komolyan meg kell kérdezni, hogy vajon miért tenne ilyet egy ügyvezető? Csak nem azért, mert ő sincs megfizetve úgy, ahogy az elvárható az iparágban, a végzett munka ellentételezéseként?

Ki járt itt jól? Hosszabb távon alighanem a volt ügyvezető… De komolyra fordítva a szót; ebben az utóbbi történetben inkább megint maximum a tulaj a nyerő, ugyanis megspórol egy fizut. De nem erre gondoltam! Arra már sokkal inkább – ahogy arra már tettem célzást -, hogy nem feltétlen a legjobbak szerepelnek a csapatban. Már tavasszal is többször gyanús volt, de most, az MTK elleni meccsen szinte bizonyosságig fajult megérzésem; Mohl szerepeltetése teljesen értelmetlen szituációkban abba az irányba mutat, hogy van valami biznisz a dologban. Azt nem tudom, hogyan működik a dolog, de igencsak kilóg az a bizonyos lóláb! Olyannyira, hogy lassan már nem csak a láb lóg ki, hanem az egész paripa kiesik! Lehet, hogy nem ő az egyedüli a csapatban? Lehet, hogy vannak olyanok, akik hasonló cipőben járnak? Ezen a ponton meg kell magyaráznom, hogy került ide az ügyvezető esete. Hát bizony úgy, hogy felvetődik; lehet, hogy az edző sincs kellően megfizetve?

 

Eredmény

Nos, az eredmény az, amit az MTK elleni meccsen láttunk. Hajtás, küzdés, de eredmény? Na, az nincs! De gondoljunk csak bele; egy lassan belefáradó edző olyan játékosokkal lép pályára, akik tudatos kontraszelekcióval kerültek kiválasztásra, akik között van olyan, akit kötelezően játszatni kell (mert jó üzlet; eladható, vagy hoz egy szponzort, aki eteti a társaságot), akivel valamilyen üzlet van, és persze nem szabad pályára engedni, aki egy kicsit is „kidumál”.

Mindezt helyezzük el egy olyan környezetben, ahol napi szinten gyakorolják a törvénysértést, ahol minden szinten megy a spúr, ahol nincsenek szakmai célok, és ahol minden eddigi folyományaképpen monoton csökken a nézőszám…

De eredmény (helyesebben következmény!) az is, hogy ezen a meccsen is láthatóan ellenünk fújt a bíró; az ellenünk megadott büntető minimum véleményes volt (hasonló, de egyértelműbb helyzetben mi nem kaptuk ezt meg a végén), Novothny gólja előtt Zsótér nem volt lesen, és más, kevésbé éles szitukban is egyértelműen az ellenfélnek kedvezett a játékvezető. Mielőtt jönne a „buzi MLSz!”, gondolkodjunk kicsit; biztosak vagyunk benne, hogy ha mindenki mással perben, haragban áll a „belga”, akkor éppen a szövetséggel van jó viszonyban? Nem csak logikailag lehet ezt összerakni, személyes beszélgetések során hallottam szövetségi vezető tisztségviselőktől, hogy bizony az MLSz-t is folyamatosan támadja, illetve előírásait, szabályait nem tartja be, ahol lehet, keresztbe tesz… A hivatalos médiában ezt finoman szólva úgy írnák körül, hogy „Újpesten nem túl jó a sportdiplomáciai munka”.

Ja, ne legyenek illúzióink, a FEB büntetései is ennek szólnak, ahogy az is, hogy ha javunkra elehetne dönteni bármilyen kérdésben (meccsek ütemezése pl.), ezt biztosan elkerüli a szövetség. A klub vezetésének (azaz a „belgának”) nem az lenne a feladata, hogy magányos harcosként feltüntetve magát (valójában csak tébolyból, na meg mindenekfelett pénzért!) összerúgja a port a szövetséggel, a menedzserekkel, a polgármesterrel, az anyaklubbal (meg aki éppen szembejön…), hanem az, hogy alkalmazkodással, a rendszerbe való beágyazódással megteremtse azokat a peremfeltételeket, amelyek a sikerhez még akkor is kellenének, ha ütőképes csapatot építene fel! Nem, itt nem megy a duma politikáról, meg erkölcsről (a „belga ebben a témában különben is elvesztette a megszólalás lehetőségét is!), hasonló maszlagokról; egy sportklub nem csinálja, hanem használja a mindenkori rendszert! És miért? Mert sikereket akar, a siker pedig meghozza a pénzt, vagy így, vagy úgy. Nem kell messzire menni, látjuk, hogy van, ahol ez bizony működik!

Ugye nem gondolja senki, hogy az a problémám, hogy vereséget szenvedtünk egy meccsen az MTK-tól? Nem barátaim, ezt bármikor el tudom tenni arra a polcra, amiről soha többet nem fogok levenni semmit. Ez a meccs csak az állatorvosi ló volt; minden betegséget megmutatott, ami klubunkat emészti! Na ezt viszont nem tudom, és soha nem is akarom majd arra a bizonyos polcra helyezni! Azt a módszeres leépítést, ami most zajlik, soha nem fogom elfelejteni, és soha nem fogom elfogadni!

Ezek után biztos benne bárki, hogy van egy megmentőnk? Ha van ilyen, az sürgősen kezeltesse!

HAJRÁ LILÁK!!!                          

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A 2017/18-as bajnoki évadról egy hét részes sorozatban emlékeztünk meg. Ott a bajnoki mérkőzések mellett csak érintőlegesen foglalkoztunk a kupadöntővel;

„A lényeg; sikerült megvédeni azt a bástyát a betolakodó barbároktól, amit a nagy hagyományokkal rendelkező klubok évszázados munkával építettek fel! Nem véletlen, hogy ezen a döntőn egy törpe minoritáson kívül mindenki a mi győzelmünkért szurkolt… És nem véletlen, hogy az a szurkolás, amit bemutattunk a mérkőzésen olyan pluszt adott, amit pénzzel nem lehetett ellensúlyozni. Szerencsére ezt, és a tradíciót nem árulják boltban, ezeket nem lehet megvenni!”

Ez a pár mondat furcsa lehet annak, aki nem követi a hazai foci eseményeit, de azt gondolom, hogy a mi olvasóink körében nem kell különösebb magyarázatot hozzáfűzni! Talán csak annyit; a nem éppen baráti klubhoz köthető egyik oldal a döntő előtt szavaztatta szurkolóit arról, hogy kinek szurkolnak. Az eredmény? A szavazók 64%-a nekünk szurkolt!

Erről ennyit, és mivel a továbbiakban nem szeretnék az ellenféllel foglalkozni, csak annyit jegyeznék meg, hogy 2018. május 23-án a Csapdi Kultúrház elől induló buszok mintegy ezer nézőt szállítottak a döntő helyszínére. Mindezt ingyen, sőt, egyes állítások szerint még a jegyvásárlással sem kellett vesződni, az utazók nagy része nem is hallott arról, hogy a rendezvényre csak olyan jeggyel lehet bemenni, ami azonosításra alkalmas. Mindegy, eljöttek ezren, ott voltak, hazamentek… Róluk ennyit, jöjjön a lényeg!

Mi másban szocializálódtunk, így nem kértünk buszokat, (ingyen)jegyet, mezeket, zászlókat. Mi úgy tudjuk, hogy ha a szurkoló igényt tart ilyen földi hívságokra, akkor a zsebébe nyúl, és amit talál, abból megoldja! Nos, nem is akármilyen megoldást találtunk! A busz helyett – miután van mire szerénynek lennünk! – gyalogszerrel közelítettük meg a döntő helyszínét. Gyülekező a Deák téren, onnan laza séta, megtűzdelve némi látvánnyal, kisebb hanghatásokkal, és egy-két szurkolói rigmussal.

A vonulás:

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1685203691556886&id=887784927965437

A hivatalos adatok szerinti teljes nézőszám 11.270 volt. Ez azért némi pontosításra szorul! Volt körülbelül 10.000 szurkoló, a többiek nézők voltak. Igen, nézték a meccset, és gyermeki ámulattal csodálták a szurkolókat! Ilyet még nem láttak… Bár a szünetben szóltak néhány fiatalnak, hogy ők is hallassák hangjukat, de ez a gyorstalpaló nem helyettesítette az ellentábor évtizedes gyakorlatát!

Az ÚJPESTI SZURKOLKÓTÁBOR tehát a mindenféle anyagi vonzatok mellett, magára vállalta a hangulat megteremtését is, a másik félre ebben a tekintetben sem lehetett alapozni…

Nos, a hangulat megvolt, bent voltunk a „tett helyszínén”! De mit vártak az edzők, a játékosok a mérkőzés előtt? „Ebben a szezonban háromszor vertek meg minket ugyanazzal a taktikával. Vártak és védekeztek, majd kihasználták az egyéni hibáinkat” – nyilatkozta Vignjevic mester. Hegedűs Lajos (az ellenfél kapusa) arról beszélt, hogy önbizalmat ad nekik, hogy háromszor is felülmúlták az Újpestet annak ellenére, hogy a lila-fehérek általában többet birtokolták a labdát. Novothny Soma szerint a szurkolók nagy segítséget jelentenek, biztos volt benne, hogy ezen a kupadöntőn az ő nagyobb és hangosabb jelenlétük előnyt jelent az Újpestnek.

Már hetekkel a döntő előtt olyan izgalomban voltam, hogy akkor nem nagyon érték el az ingerküszöbömet a nyilatkozatok, pedig – így utólag… - a nyilatkozók megfogták a lényeget! Az ellenfél Vignjevic mester nyilatkozatát három győzelme keltette elbizakodottságában nem hallhatta meg… A Mester ugyanis kb. azt mondta, hogy az egysíkú, csak egyféle játékot ismerő ellenfél játéka kiismerhető, az ellenfél nyilatkozata pedig arra utalt, hogy – mivel ez bevált – nem kívánnak változatni játékukon! Azt pedig csak mi tudtuk, hogy szurkolás, hangerő, pozitív energiák csak tőlünk érkeznek majd! Az ellenfél erre nem számíthatott, de azt hitte, hogy ez nem lesz különösebb probléma, hiszen a bajnokikon sem volt soha nézők részéről masszív szurkolás…

Így már látható – amit mi előre tudhattunk! -, hogy a lélektani előny nálunk volt. És még valami… Ellenfelünk edzője szerint motiváltak játékosai, mivel a klub történetének legnagyobb sikerét érhetik el, ezért nem játszadozni akarnak, hanem nyerni. Nos, nem is tudom… Amit az egyébként hazai szinten igen jónak mondható csapattól nem láttam, az pont a klub iránti elkötelezettség volt! Nem tűnt fel edzőjüknek, hogy tavasszal a „külföldi urakat” éppen ezért rakta ki a kezdőből??? És az sem, hogy ezután sem változott nagyot a helyzet?

Ilyen előzményekkel vágtunk bele. A lélektani előny nálunk, a pénzügyi előny meg nem… Az ellenfél keretének értéke több mint 50%-kal magasabb volt, mint a miénk (Windecker Jocit 400.000 EUR értéket értelem szerűen nem számoltam bele). A kezdő tizenegyek közt nem volt ilyen nagy különbség, de itt is volt egy nem kicsi 67% különbség…

Már a második percben volt némi idegrángás az ellenfél technikai zónájában, tizenegyest reklamáltak. Ahogy ezt utólag is megtették… Pedig az sem akkor, sem korábban nem ért büntetőt. Arra viszont jó, hogy az önértékelési zavarral küzdő ellenfél újabb mentséget találjon. De ez legyen az ő bajuk!

Tény, hogy jó ítélet született, büntetőről szó sem lehetett, de sajnos az is tény, hogy első helyzetünket kihagytuk… Pauljevic jó pozícióból csak kapufát talált! Ezután az ellenfél percei következtek; rövid időn belül ugyanis Henty (a zárkirály), és Knezevic is – számukra – kecsegtető helyzetben rontott, így gól továbbra sem született.

Eddig kiegyenlített játék zajlott, helyzetekkel itt is, ott is, de talán az ellenfél mégis hatékonyabb volt, hiszen többször kerültek helyzetbe. Sajnos egy ilyenből Knezevic vezetést is megszerezte… Nem túl jókor, mert nem sokkal ezután vége lett az első félidőnek, így hátrányban vártuk a második felvonást.

Végül nem is lett nagy baj abból, hogy szünet következett, mert az öltözőben sikerült összeszedni a társaságot! Ahogy kijöttek a srácok a pályára, érezhető volt, hogy összeszedettebbek lettek, valahogy jobban ültek a passzok, gördülékenyebb lett a játék. Ennek hamarosan meg is lett az eredménye! Zsótér egy hatalmas bombával egyenlített! Játékosunk 2009-től egészen 2016-ig része volt a fejér-megyei játékos-keringőben… Szerencsére a Sint-Truiden és a Honvéd közbeiktatásával megmenteni az enyészettől! Egykori klubja szomorúan tapasztalta, hogy van élet a faluhatáron túl is!

Nem volt sok idejük tépelődni a témán, ugyanis ebben a periódusban Burekovic beadásai rendre jól érkeztek a kapu elé; előbb Balázs Benji fejesét kellett bravúrral hárítani kapusuknak, Soma fejesénél pedig a hálóból kellett kivennie a labdát. Góóóóóól! Gondoltuk mi… Naivitás volt, a találatot elvették les címén. Nem vagyok meggyőzve az ítélet helyességéről, de ez – utólag persze könnyű – végül nem befolyásolta a végeredményt, engedjük el!

Burek nem állt le, a következő szögletnél szintén kiváló labdát tálalt középre, ahol Bojovic remekül érkezett. Védhetetlen gól!!! Védőnk nem először bizonyítja, hogy a levegő ura; támadásban és védekezésben sem nagyon veszi fel vele a versenyt az Nb1-es mezőny döntő többsége!

A 62. percben jártunk, de olyan szituáció következett, ami a bajnoki meccsek során sokszor problémás volt. Korábban ugyanis több meccsen is előfordult, hogy vezető gólunk után rövid időn belül kaptunk is egyet, és sok esetben gond volt a meccs utolsó harmadában a koncentrációval is… Sajnos a múlt mintha kísértett volna; a 66. percben Perosevic mintegy bizonyította, hogy az előbb említett két tényező együttesen veszélyes ránk nézve… Ezzel a 2:2-es eredménnyel zárult a rendes játékidő, így hosszabbítás következett!

A ráadásban Diallo (ez ellenfél játékosa!) ugyan hálóba juttatta a labdát, de egyértelmű les előzte meg lövését, majd pedig Zsótér Doni lövését hárította nem kis bravúrral ellenfelünk kapusa… Volt tehát itt is, ott is helyzet, de további gól nem született.

Talán nem kell mondanom, de a tízezer ÚJPEST SZURKOLÓ végig talpon volt, egy emberként biztatta a csapatot, ezzel pedig olyan energiát adott a csapatnak, amire bizony a következő tizenegyes párbajban komoly szükség volt!

Onovo kezd. Kapus jobbra el, labda középre. Gól!

Perosevic. A bal alsóba köt ki a labda…

Lita jön. Jobbal a bal felső lövi ki! Gól!

Bacelis-Grgic: Pajovic jobbra, labda balra…

Alassane Diallo jelentkezik. Hegedűs jobbra, labda balra. Gól!

Ulysse Diallo: a bal felsőbe lő, Pajovic beleér, de bemegy…

Balázs Bejámin a következő. Hegedűs érzi az irányt, Benji kicsit beleemel, a labda a lécen csattan. Kimaradt!!!

Henty: hosszas készülődés után a nézőknek ajándékozza a labdát! Ideggyengesége jól jön nekünk!!!

Zsótér Doni jön. Ballal balra, félmagasan. Jó irányba mozdul a kapus, de nem érheti el. Gól!

Balogh Balázs: egykori játékosunk ballal balra lövi be. Vignjevic hiába intett, hogy hova megy a labda…

Bojovic következik. Nem egy ideges fazon, higgadtan belövi, a kapus hiába mozdul jól. Gól!

Hegedűs János: jobbal a bal alsót célozza, de Pajovic eltalálja az irány, és… És megvan, kapusunk hárít!

Érdekesség, hogy – mint Vignjevic mester nyilatkozta – kapusunkat figyelmeztette, hogy a 120 perc után fáradt játékosok szinte mindig keresztbe lövik a labdát (ballal a bal sorokba, jobbal a jobb sarokba). Az ugyanis biztosabb irány, fáradtan nehezebb kifordítani egyenesbe a lövést. Szerencsére Pajovic nem követte gépként az edzői figyelmeztetés, ugyanis Hegedűs az egyenest választotta!

A Magyar Kupa győztes csapata az Európa Liga-induláson túl 100 millió forinttal gazdagodott, míg a vesztes valamivel több, mint 20 milliót kapott. Az MLSz persze olyan 4-5 milliót azonnal lecsippentet, mondván, hogy a szurkolás nem tetszett neki… Érdekes, hogy ezen a szervezeten kívül mindenki másnak tetszett, az meg elkeserítő, hogy ez a szervezet a hazai legfelsőbb szintű foci irányítója…

De ezen most senki nem akadt fenn, különösen nem ezen az estén, amikor a győzelmet nem csak a helyszínen, hanem a Szusza Ferenc Stadionnál is megünnepeltük!

22:48-kor jelent meg a klub honlapján a felhívás: „Aranybuli a Szuszánál!” címmel. Nem kellett kétszer mondani, mindenki, aki tudott, irányt vett a Megyeri út felé! Az ünneplésről készült képek:

http://www.ujpestfc.hu/article?id=6383

Ordenáré nagy buli kerekedett, szűnni nem akaró ünneplés csak valamikor hajnal 1 körül ért véget. Itt is, és még a döntő helyszínén is volt egy név, ami sokszor elhangzott, pedig a tulajdonosa nem lehetett jelen. Lázár Bence! Igen, ő is ott volt, ő megint kellett, és ő megint segített!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

A tavaly nyári igazolások után az ősz elején még döcögött a szekér, az első körben épp csak 40%-ot meghaladó teljesítménnyel a 7. helyen álltunk, de az ősz második fele, valamint a tavaszi kezdés sokkal jobban sikerült. Ezzel feljöttünk a negyedik helyre, a kupában ott voltunk a negyeddöntőben! Kétségtelen, hogy ez még mindig jócskán elmarad a mágikus Újpesttől, na meg a szurkolói várakozásoktól, de az idény közben mutatott fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Hogy aztán ez mire lesz elég? Nézzük!

 

Paks-Újpest: 0:0

(2018.03.18, 400 néző)

A Paks ellen hagyományosan nem tudunk jó játékot produkálni – legalábbis a bajnokságban… A kupában ugyanis oda-vissza vertük őket két góllal, és 4:0-s összesítéssel, elég könnyedén jutottunk túl rajtuk. De akkor hogy lehet, hogy a bajnokin nem tudtuk őket megadásra kényszeríteni? Nos, úgy hogy a Paks kínosan ügyel a középcsapat szerepére, céljuk az, hogy ne essenek ki, de semmiképpen se érjenek el kiugró (persze, az ő szintjükhöz viszonyítva) eredményt. A kupát feladták, mert az elsődleges céljukat ekkor még veszélyben érezték. Igaz, hogy mi csak egy ponttal és egy helyezéssel voltunk jobbak, de senkinek nem fordult meg a fejében a kiesés gondolata! De nem volt ezzel egyedül az atomváros csapata! A Debrecen vezetőedzője, Herczeg András, annak ellenére, hogy csapata a harmadik helyen volt ekkor, még mindig a kiesés elkerüléséről beszélt…

Akárhogy is nézem, nem ez a győztes mentalitás! Ugyanis félelemből, negatív érzésekkel nem lehet komoly eredményeket elérni. Csapatunk bizonyította, hogy ha meccsről meccsre lélekben erősen, pozitív érzésekkel lép pályára egy csapat, akkor igenis tud javítani játékán, és képes olyan meccseket is megnyerni, ahol nem feltétlen neki áll a zászló! De nem szabad ezt összekeverni az elbizakodottsággal!

Ez azért jutott eszembe, mert még a paksi meccset megelőzően az MTK ellen, itthon vívtuk meg az MK negyeddöntő első meccsét. Itt – komoly meglepetést okozva! – az MTK kulturált focival jelentkezett, és a most először kezdő Gundel-Takács Bencének szüksége volt egy-két bravúrra, hogy végül 2:1-es győzelemmel zárjunk. A kulturált passzjátékra épülő foci jellemzője az MTK játékának, de akkor mégis csak az Nb2-ben voltak… Már a kezdő tizenegy sem volt éppen a legjobb, de ezt még be lehetett tudni annak, hogy ebben a sűrű programban rotálni kell a játékosokat, de a meccs elején mintha megbénultunk volna a meglepetéstől, amit az MTK okozott! Fél óra után már felvettük a ritmust, és a 37. percben Bojovic fejesével megszereztük végre a vezetést!

Sajnos nem örülhettünk sokáig, mert egy perc múlva érkezett a válasz… Látható volt, hogy a kezdeti lélektani beállítódás (könnyű meccs, könnyű győzelem) okozta langyos játékon igencsak nehéz változtatni. Vignjevic mester ezért cserére szánta el magát, behozta Obinnát, és Nagy Danit. A csere jó gondolat volt, ugyanis pár perc múlva Obi kiugrott a jobbszélen, középre adott labdáját pedig Nagy Dani senkitől sem zavartatva gólra váltotta! Ezek után már nem változott az eredmény, de ehhez nagyon kellett „Kisgundi” egy-két bravúrja! Ezúttal Vig a következőt nyilatkozta: „A mérkőzés során elkövettem azt a hibát, hogy két csatárral kezdtem, sajnos nem játszottak össze, így ez nem jelentett előnyt az együttes számára.” Ha jól gondolom, ezt a hibát többet nem követte el…

De vissza a bajnokihoz! A Paks ellen egyszerűen semmi nem működött, mi nem tudtuk a labdabirtoklást gólra váltani, a Paks meg mintha eleve le is mondott volna a gólszerzés lehetőségéről… Újabb kis tréfa volt a sorstól, hogy megint egy döntetlen repített a dobogóra, ugyanis a környezetünkben vitézkedők ebben a fordulóban nem szereztek pontot. Még egy szó a Paksról; ha játszani nem is, de rombolni akartak, és ez sikerült is nekik… Simon Krisztiánra úgy rácsúsztak (nem éppen véletlenül!!!), hogy ismét szalagszakadást szenvedet!!! Újabb műtét, újabb hosszas rehabilitáció… Ideje lenne, ha a bírók ahelyett, hogy szereplési vágytól vezérelve szét-trollkodják a meccseket, inkább felelősségteljes módon, egy lépéssel hátrébb vonulva az ilyen esetek megelőzését, vagy megfelelő büntetését tekintenék céljuknak. Ja, meg azt, hogy pártatlanok legyenek… De ez már túl messze vezet, inkább elengedem a témát.

 

Derby: 0:0

(2018.03.31, 9.596 néző)

A magyar foci csúcsát jelentő mérkőzésre most is mindenki felfokozott hangulatban készült, így nem csoda, hogy teltház volt a Szusza Ferenc stadionban. Azt nem nagyon értem, hogy egy alapból 12.670 férőhelyes (forrás: magyarfutball.hu) létesítményben mi értelme van olyan korlátorzásoknak, amelyek 3.000 férőhellyel kurtítják meg a nézőteret, de biztos vannak olyan okos emberek, akik pontosan tudják, miért van erre szükség… Jó lenne, ha megosztanák, az meg egyenesen fantasztikus lenne, ha elmennének inkább valami tisztességes munkát vállalni ahelyett, hogy focimeccsek hangulatának rombolásával foglalkoznak!

Na de a derby!!! Mi történt itt? Hááát… nem sok semmi! Még az erőteljesen zöld-elfogult NS is fanyalogva fogadta azt, amit a pályán látott: „A Megyeri úton telt ház, zsúfolt lelátók, füstbombák, hanggránátok, szép indítások, kisebb helyzetek is akadtak – csak éppen a legfontosabb, a játék sava-borsa hiányzott, a gól! Hiába érkezett jó formában lévő Ferencváros a Szusza Ferenc Stadionba, a zöld-fehérek nem tudtak mit kezdeni az újpestiekkel, sőt Thomas Doll együttese az első félidőben meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtott.”

Ez az orgánum nyilván az ellenféltől várta a jó focit, de meg kell jegyeznünk, hogy mi sem voltunk éppen top-formában. Bár… Nekem akkor az volt a véleményem (és ezt továbbra is tartom!), hogy ezen a meccsen két olyan edző, és két olyan csapat küzdött meg egymással, akik pontosan ismerik a másik minden egyes gondolatát! Így ebben az esetben nem azért volt kevésbé szórakoztató a játék, mert két béna társaság szerencsétlenkedett pálya szerte, hanem azért, mert alaposan felkészültek egymásból, így kioltották a másik erősségeit.

Érdekesség, hogy ez a döntetlen letaszított a dobogóról, addigi helyünket pedig éppen az a Paks foglalta el, ami ezután már kénye-kedve szerint „hullajthatta” a pontokat, hogy a végén pont a közepén (7. hely) végezzen 6 pontra a kiesőtől, 7 pontra a dobogótól…

Az előzőtől sokkal fontosabb, hogy a klub a derby előtt vezette be azt a mobil alkalmazást, ami sokunknak tetszik, sok hasznos funkciója van, de sajnos ezen is egy olyan jelkép szerepel, amit nem zártunk a szívünkbe.

 

Videoton-Újpest: 3-0

(2018.04.07, 2.568 néző)

In medias res, edzői nyilatkozattal kezdem: „A Ferencváros elleni derbi és az MTK Budapesttel szembeni kupameccs nagyon sok erőt kivett a fiúkból, ami sajnos meglátszódott a mai teljesítményünkön.” Vignjevic mester nem volt elkeseredett, nem korholta játékosait, mert pontosan tudta, hogy a kupát már korábban feladó (és valljuk be, jobb kerettel rendelkező…) ellenféllel szemben ekkor nem volt sok esély.

Nézzük meg, hogy miért mondta a mester, hogy ez a két utóbbi meccs sokat kivett a csapatból! Nos, a derby esetében nem kérdés, hogy minden játékosnak az utolsó leheletéig küzdenie kell, nem is kérdés. Az viszont nem volt egyértelmű, hogy az MTK elleni kupavisszavágón ennyire meg kell izzadnunk! Necces volt ez a továbbjutás, ugyanis az ellenfél már 3:1-re is ment (és ezzel továbbjutásra állt!). Az első félidőben máris vezetett az ellenfél, de az 53. percben a cserként beálló Novothny (Tischlert váltotta) egalizált. Ekkor jött az igazi feketeleves! A 60. percben tizenegyesből, majd a 62. percben egy „soha többet ilyet nem lő” távoli lövésből már két gólos hátrányban voltunk… A 83. percben ismét Soma érkezett egy Obi által lefejelt labdára, így tovább tarthatott a menetelés. Nem mondom, hogy a hátralévő percek eseménytelenül teltek, itt is, ott is veszélyben forogtak a kapuk, de – szerencsére! – már nem változott az eredmény.

A kupában tehát nem állhattunk ki egy tartalék-csapattal, legjobbjaink nem pihenhettek, és ez most megbosszulta magát. Azt talán nem is kell említenem, hogy az ellenfél játékosai a tőlük megszokott gusztustalan módon viselkedtek a pályán – és mindez persze megtorlatlan maradt! Eddigre tökélyre fejlesztették irritáló jelenlétüket, újabb szintet léptek; az alattomos szabálytalanságok, a tragikomikus fetrengések, és a bíró hajának leordítása után már az ellenfél szurkolóinak hergelése is felkerült gyomorforgató étlapjukra!

Nem is érdemeltek itt ennyi szót, de nem hallgathatjuk el, hogy az egyenlőknél egyenlőbbek mindent megengednek maguknak manapság… Fontosabb, hogy a meccs előtt egy nappal tudtuk meg a kupa-elődöntő sorsolásának eredményét: ezek szerint itthon kezdünk, 2018.04.17.-én a Balmaz ellen, a hazai visszavágó pedig 2018.05.09.-én kerül megrendezésre.

 

Újpest-Vasas: 4:2

(2018.04.14, 2.418 néző)

„Ha választhatnék, hogy a csapat érjen fel a bajnoki dobogó harmadik helyére, vagy én legyek a gólkirály, akkor a bronzérmet választanám!” Az idézett szöveg Somától hangzott el a meccs előtt két nappal. A kérdező a riportban megemlíti, hogy csatárunk régen szerzett gólt… Nos, ezen a meccsen kettőt is gurított, így megtörte a rossz sorozatot. Ami még érdekesebb, az, hogy Soma jövőbelátónak bizonyult, ugyanis gólkirály nem lett, de a bronzot besöpörtük!

Ezen a meccsen belecsaptak a csapatok, minkét alakulat nyíltsisakos támadójátékkal jött ki. Az első gólt Obi szerezte a 25. percben, de rá három percre már 1:1 volt az állás. Az első félidőt így zártuk, de rögtön a második elején (54’) Soma találatának örülhettünk. Megint nem tartott sokáig az ünneplés, mert egy percre rá ismét egál volt az állás… Ezek után a 66., és a 76. percben (Pauljevic, illetve Novothny) szerzett gólokkal végül megnyertük a szomszédvárak csatáját!

Ebben az időszakban olyan érzésem volt, hogy azonnal bajba kerülünk, ha vezetést szerzünk, mert a koncentráció azonnal elszáll, és a szétesett csapat azonnal kap egy gólt! Nem volt jó érzés tartani attól, hogy gólt szerzünk… De végül megnyertük a 180. Vasas elleni meccset, és ez a lényeg!

A Mester így értékelt: „A mai győzelemmel ismét megcéloztuk a dobogót. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, de ha csak egy meccsre koncentrálunk, akkor könnyen megint nehéz helyzetbe kerülhetünk. Az első félidőben inkább egyéni akciók jellemezték a játékot, nem dolgoztunk kollektívan össze, hiányzott a csapatmunka. A második 45 percben megváltozott a játék képe, Obinna egészen fantasztikus volt, nemcsak a gólja miatt emelném ki a teljesítményét, hanem igazi motorja, vezére volt az együttesnek. Gratulálok a fiúknak a mai sikerhez”

Nekem a lényegi mondanivaló a második mondatban van; Vignjevic végig sorozatban gondolkodott (ideértve a kupa-meccseket is!), nem pedig egy-egy találkozóban. Ez magyarázhatja az időnként elég furcsa kezdőket, és cseréket, de az elért eredmény mindenképpen edzőnket igazolta. Obi tényleg ezen a meccsen nyújtotta idénybeli legjobbját, de sajnos nem tudta állandósítani ezt a szuper formát.

 

 

Kispest-Újpest: 0-0

(2018.04.21, 2.640 néző)

Ez a meccs ismét nem hozott gólt, így tavasszal ez volt már a harmadik gólnélküli meccsünk. Korábban ez nem volt jellemző, de úgy látszik, hogy tavaszra megtanultunk védekezni, és el tudtunk csípni pontot, pontokat olyan meccseken is, amikor nem játszottunk különösebben jól.

„Nem volt egy szép mérkőzés, de nagyon sok harcot és kemény munkát láthatott a közönség. Akadt néhány lehetőség mindkét kapu előtt, de a csapatok ezen az összecsapáson többet foglalkoztak a védekezéssel, mint a támadásépítéssel.” – hangzott az értékelés. Edzőnk az eredmény ellenére elégedett volt, mert végre látta a korábban hiányolt harcosságot, küzdést, és azt, hogy igazi csapatként egymást kisegítve működnek a játékosok.

Ebben a döntetlenben persze ismét benne volt az éppen aktuális kupa-forduló hétközi meccse. A Balmaz elleni meccs előtt először hangzott el a klub részéről, hogy nem csak a kupa-döntő, hanem egyenesen a kupa a cél! Ennek megfelelően kezdtük a meccset, a 33. percre máris két góllal vezettünk. Góljainkat Nagy Dani szerezte a 19. és 33. percben. Mindkét találat tanári megmozdulás volt, Dani ezen a meccsen játszotta a tavaszi legjobbját talán. Sajnos a koncentráció nem tartott ki a végéig, a 85. percben alakult ki a 2:1-es végeredmény…

Ismét előny, de ismét megadtuk az idegenben szerzett gól jelentett előnyt az ellenfélnek. Nem igazán szerencsés helyzet, de volt már ilyen! Igen ám, de ezúttal edzőnk a következőt mondta a meccs után: „A Balmazújváros várta a lehetőségeit, mi pedig a saját kreativitásunkat „öltük” meg, és innentől a csapatjáték helyett az egyéni próbálkozások domináltak. A ritmusunk leüléséhez a túlzott egyéni megoldások vezettek.”

Úgy látszik, hogy a játékosok meghallgatják és értik edzőjük szavát, mert a Kispest elleni meccsre pont a csapategység területén sikerült komoly előrelépést tenni! Ezzel pedig – végre pontelőnnyel! – ismét a dobogón álltunk.

 

Újpest-Diósgyőr: 1-0

(2018.04.28, 2.836 néző)

„Ahogyan kialakítottuk a helyzeteket, és ahogyan futballoztunk, az egyszerűen gyönyörű volt. Szerintem ez az egyik legjobb félidőnk volt, amit idáig mutattunk ebben a szezonban. A második 45 percben több labdát is vesztettünk, hiányzott a szervezettség, illetve pár labdarúgón már a fáradtság jelei is megmutatkoztak.”

Ilyen komoly dicséretet eddig még nem hallottunk Vig-től, és ez a három pont különösen fontos volt a végén, ugyanis ebben a fordulóban közvetlen riválisaink is győzelemmel vették az akadályt. Közel volt a vége, de közel sem volt vége… A harmadik hely nem volt bebetonozva, bármi lehetett, de éerzni lehetett, hogy fokozódik az érdeklődés. A klub is érezte, hogy most mindennél nagyobb szükség van a buzdításra, így a következő felhívással jelentkezett: „Lila-fehér fanatikusaink csütörtökön és pénteken féláron válthatnak belépőt a DVTK elleni összecsapásunkra. Nincs apróbetű, szektorkorlátozás, egyéb feltétel, van viszont 9.700 darab félárú, elővételes jegyünk. Ja, és igazi futballidő várható!”

 

Balmaz-Újpest: 1-1

(2018.05.05, 1.604 néző)

Eddig még soha nem volt olyan komoly lehetőségünk elszakadni az üldözőktől, mint most! A Debrecen a Kispesttel játszott, a Paks pedig a Fehérvárral. Erre mi történik? Nem nyerünk, a Debrecen visszajön a versenybe egy 3:0-s győzelemmel, a Paks meg nyer a bajnoki aranyért hajtó Fehérvárral szemben… Az egy pont így csak arra volt elég, hogy versenyben maradjunk a dobogóért, de meglépni nem sikerült…

2018. május 01-én ünnepelte Törőcsik András 63. születésnapját. A klub írásában köszöntötte legendánkat, de sajnos a bajnokin nem sikerült játékunkkal örömöt szerezni neki… Ezen a ponton minden eddiginél jobban reménykedtem, és minden eddiginél nagyobb kétségek merültek fel a kijelölt célok elérése tekintetében. Ott voltunk mindkét sorozatban a cél előtt, jó helyzetben voltunk, de amikor ilyen papírforma meccseket nem sikerül nyerni, akkor elbizonytalanodik az ember…

Két érdekesség is volt ezen a meccsen: az ellenfél gólját Andric szerezte, aki korábban évekig erősítette csapatunkat, az egyenlítő gólt pedig belső védőnk. Litauszki szerezte. Ez utóbbi nagy öröm, de az, hogy középpályásaink, csatáraink ezen a meccsen elég impotensnek mutatkoztak, kissé elkeserített – bevallom. Nem nagy baj ám, hogy később cáfolták félelmem alapját!!!

 

Újpest-Falu: 0:1

(2018.05.12, 2.040 néző)

Ez egy igen pikáns meccs volt – legalábbis így a következő történések ismeretében. A meccs nem volt különösebben érdekes, az egyetlen gól a 64. percben született. Nem játszottunk rosszul, de kicsit enervált volt a társaság, és a rotáció miatt nem a legerősebb kezdővel álltunk fel. És ne feledjem; a hétközi kupameccs (ismét a Balmaz ellen!) nyilván sokat kivett a társaságból. Mentségünkre legyen mondva (dehogyis mentség, ellenben tény!), hogy Nagy Dani a Balmaz elleni kupameccsen megsérült. „Ahogy én érzem kicsit meghúzódtak a szalagok. Csütörtökön a csapattal regenerálódunk, ami nekem különösen nagy segítség lesz, hiszen így több idő jut pihentetni a bokám. Szerencsére már rá tudok állni, de még érzem a fájdalmat. Bízom benne, hogy nem lesz súlyos a sérülésem” – nyilakozta hét közben, de nem léphetett pályára.

A kupa-továbbjutást egy újvárosi 0:0-al sikerült elérnünk, ahol már az elejétől védekezésre rendezkedtünk be. Ez a játék nem feltétlen jellemző ránk, így nem volt problémamentes a megvalósítás, és ne feledjük, hogy ez a játék rettenet nagy kockázatos volt! Az első meccsen szerzett idegenbeli gól miatt a Balmaz egyetlen találattal a kupadöntőben találhatta volna magát. Ezzel pedig nem csak az lett volna a baj, hogy mi nem szerepelünk a kupa-döntőn, hanem az a magyar foci egészét megcsúfoló esemény is bekövetkezhetett volna, hogy a döntőt a két legkisebb lélekszámú település csapata vívja meg. A két település összesen kevesebb, mint 20.000 lakosnak ad otthont… gondolom, micsoda fergeteges tömeg lett volna a döntőn! Szent ég!

 

A kistelepülés tehát otthon tartotta a három pontot, de ezen a tavaszon utoljára nyert ellenünk… Így utólag azt mondom, hogy legyenek vele boldogok, mi meg valahogy majdcsak megvigasztalódunk a kupával…

 

Haladás-Újpest: 1:1

(201805.19, 5.882 néző)

Na, ezen a meccsen elértük a tavaszi mélypontot… Értem én, hogy Hipp (hopp) összeszedte a csapatát, de az mégsem helyénvaló, hogy az egész meccset uraljuk, az ellenfélnek esélye sincs, csak egy… és azzal máris elvesz két pontot!

„Összességében szeretnék gratulálni a fiúknak, mert mindent megtettek a győzelemért.” A nyilatkozat eleje ugyan megemlített némi kritikát, de azt gondolom, hogy Vignjevic mester itt már nem szeretett volna beletiporni játékosai lelkivilágába, hiszen minden erőnkkel a kupa-döntőre koncentráltunk!

Ezzel együtt is azt mondom, hogy ezen a meccsen bizony „rendesen” kitoltak velünk! A klub közleményéből: „Az M4 Sport hivatalos Facebook oldalán megtekinthető az egy perces bejátszás, melyben tisztán látszódik, - a legtöbb kommentelő szerint is - szabályos góltól fosztottak meg minket. Sajnálatos módon, az esetleges sorsfordító, győzelmet elősegítő találatot nem vágták be a hétvégi rangadók után már megszokottnak mondható bővebb, hosszú összefoglalóba, így a kérdéses találat a nézők számára nehezen hozzáférhetővé vált.”

Kár erre pazarolni sok szót, a lényeg; a bíráskodás minősége még a nem éppen csúcsminőségű focit is messze alulmúlja kishazánkban, a média-jogokat birtokló MLSz pedig ehhez boldogan asszisztál! Takargatja azt, amit képtelenség elfedni…

 

Kupadöntő!

Itt csak pár sorban emlékeznék meg erről a mindenki számára feledhetetlen estéről, mert a tizedik kupagyőzelmünkről egy külön cikkben szeretnénk bővebben is megosztani örömünket Veletek!

A lényeg; sikerült megvédeni azt a bástyát a betolakodó barbároktól, amit a nagy hagyományokkal rendelkező klubok évszázados munkával építettek fel! Nem véletlen, hogy ezen a döntőn egy törpe minoritáson kívül mindenki a mi győzelmünkért szurkolt… És nem véletlen, hogy az a szurkolás, amit bemutattunk a mérkőzésen olyan pluszt adott, amit pénzzel nem lehetett ellensúlyozni. Szerencsére ezt, és a tradíciót nem árulják boltban, ezeket nem lehet megvenni!

Óriási gratuláció minden játékosunknak, a stábnak, mindazoknak, akik ebben a sikerben szerepet vállaltak! Azokat pedig, akik hátráltatták a sikerhez vezető utat, csak sajnálni tudom, mert bizony ők lehet, hogy végül belátják; leginkább maguk ellen fejtik ki áldatlan tevékenységüket. A rébuszok helyett csak egy szót írok ide; címer! Ugye érti, akinek kell?

 

Kövesd-Újpest: 0:1

(2018.05.27, 2.826 néző)

Ezen a meccsen az volt a legnehezebb, hogy az alig négy napja aratott siker (és ünneplés…) után fel kellett pörgetni a játékosokat. Nem volt egyszerű feladat, de végül sikerült. Most a szerencse a mi oldalunkra állt, mert a szerencse az egy olyan érdekes dolog, hogy csak annak kedvez, aki tesz is érte! Ezúttal Pauljevic egy lecsúszott beadása képében jelent meg. A labda valahogy elvánszorgott a kapusig, majd tovább… Érthetetlen módon Dombó kapus 10 éves kor feletti gyerekektől sem látható hibát vétett, ezzel pedig meg is szereztük a három pontot!

Hogy milyen volt a meccs??? Kit érdekel! Engem azért kicsit mégis… Az egész mérkőzést jellemezte, hogy nem igazán tudtunk úgy játszani, ahogy szerettünk volna, mert volt itt fáradság, kis megelégedettség is, de azt meg kell jegyeznem, hogy koncentrációban ott voltunk, a kínos helyzetekben sem hibáztunk nagyot. Márpedig ilyenek voltak, mert az ellenfél tényleg komolyan vette ezt a találkozót! Nem is ok nélkül! Az ellenfél kiesési problémákkal küzdött, amit végül – nem kis bánatomra… - megoldott. A bánatom az, hogy a Vasas búcsúzott. Az említett bástyát megvédtük, de továbbra is ott állnak falainknál a barbárok seregei…

A lényeg végül az, hogy lélektani szempontból nehéz szituációban hoztuk a három pontot, így pedig abszolút nyílt maradt a dobogó harmadik fokáért folytatott küzdelem! Sőt! A sors megint „belepiszkált” kicsit a dolgok menetébe, ugyanis a Debrecen (akivel majd az utolsó bajnokit játsszuk ezen a tavaszon) döntetlent játszott, a Kispest pedig vereséget szenvedett. Ezzel két pont előnnyel vághattunk bele az utolsó, a bronz sorsáról döntő fordulóba!

 

Újpest-Debrecen: 2-1

(2018.06.02, 4.249 néző)

A meccs előtt jelentős mennyiségű eső esett, komoly kis vihar vonult át Újpest felett. Ahogy azonban a viharfelhők elvonultak, és megkezdődött a meccs, világos lett, hogy itt csak egy győztes csapat lehet! A debreceniekben nem volt meg az a fajta tettvágy, az a lelkesedés, amit a mieinktől láthattunk. Nem is lehetett, mert szurkolóik igen gyér számban érkeztek és azok is inkább csak a gyalázkodással foglalkoztak, mintsem azzal, hogy pozitív energiákkal segítsék csapatukat…

Ez persze nekünk nem nagyon fájt, a szép számmal érkezők Újpest-drukkerek végig énekelték a meccset, hogy aztán együtt ünnepelhessenek a csapattal! Mert bizony itt nem volt kérdés, hogy öröm ez! És igen, voltak, akik azt mondták/mondják, hogy ez a bronz nem olyan eredmény, amit meg kell ünnepelni Újpesten. Én mégis azt mondom, hogy van ok az örömre, mert előreléptünk, láthatóan fejlődtünk, és az adott keretek között igenis jó eredményt értünk el! Aki ezzel elégedetlen, az ne a csapatban, ne ezekben az eredményekben keresse a hibát, hanem abban, aki ezeket a kereteket meghatározza! Nem véletlen, hogy mindig két rövid mondattal fejezem be cikkeimet, ahogy most is;

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

Véget ért a 2018 január-februári felkészülési időszak. Belek után február 14-én a Gyirmót FC Győrrel, 17-én pedig a Balassagyarmat együttesével játszottunk edzőmérkőzést. Ezzel belevágtunk a február 20-án kezdődő, Paksi FC elleni Magyar Kupa és a február 24-én rajtoló bajnoki sorozatba.

Pályán kívüli történés erre az időszakra is jutott, ugyanis ekkor jelentette be a klub, hogy „a közeljövőben további újítások, ráncfelvarrások, szépészeti beavatkozások várhatóak, amiket klubunk saját tökéjéből finanszíroz, ahogy eddig is”. Ennek értelmében a klub a diákok számára a Megyeri úti két kanyarra érvényes kedvezményes jegyeket biztosít, a Legendák szektorát, amit egykori nagyjaink élethosszig látogathatnak.

Élethossz… 2018. február 21-én a klub fontos felhívást tett közzé: „Lázár Bencének gyógyulása érdekében vérkészítményekre lenne szüksége. Szeretnénk megkérni Titeket, hogyha tehetitek, irányított véradás formájában segítsetek egykori, de máig szeretett játékosunknak.” Sajnos Bence már nem kaphatott a szurkolók azonnali segítségéből, és már arra sem volt lehetősége, hogy elfoglalja megérdemelt helyét a Legendák szektorában.

Élethossz… Bence! Az élet megadatott, de a hosszát elvette tőled az aljas kór. Életed hosszát emlékezetünk adja vissza, örökre velünk maradsz! Remélem, tudod, és láttad, hogy ezen a tavaszon nem csak a csapat, nem csak a szurkolók voltak a stadionban. Igen, Te adtad azt a pluszt, ami a kupagyőzelemhez és a bajnoki bronzhoz kellett! Az élet megy tovább… Kegyetlen a sors, nem igazságos, elvesz és ad. A jó Bencétől elvett, nekünk itt maradottaknak pedig az ő példája adott erőt, kitartást a továbbiakhoz.

Tehát belevágtunk… Azaz, csak belevágtunk volna! Történt ugyanis, hogy „A reggel óta szűnni nem akaró, folytonos erős havazás végett a játékvezetők nem engedték elkezdeni a várva várt Magyar Kupa összecsapásunkat a Paksi FC ellen. A Magyar Labdarúgó Szövetség által kirendelt játékvezetők a körülményekre való tekintettel nem adtak engedélyt a találkozó lejátszására, ezért az mulasztásra került.”

Ezzel tehát a február 20-i kezdés kitolódott… Mint a klub közleményéből kiderül, a havazás volt az ok. Ekkor erős vita alakult ki arról, hogy akkor most az a „lepel”, amit az MLSz – mint átmeneti megoldás – engedélyezett a felújítás során elmaradt pályafűtés helyett, létezik, avagy nem? Ha létezett, akkor nem volt világos, hogy miért nem használták, ha meg nem volt… Azt meg hogy???

Végül kiderült, hogy nagyon is létezik, és egészen kiválóan működik, ugyanis az időjárás továbbra sem volt kegyes hozzánk! Nekünk valójában kedvezett - így a kezdésnél – a meccs elmaradása, de abba nem mennék bele, hogy ekkor miért nem használták a „leplet”. Az viszont tény, hogy csak a kupameccs előtti napon (február 19-én) jelentették be Onovo szerződtetését, azaz, mintha – az előkészületek ellenére – nem lett volna teljesen kész a csapat az előtte álló feladatokra. Ermlíthetném még itt, hogy Burekovic sérülése után csak a Paks elleni kupamérkőzésen (amit halasztottak) játszott először 90 percet… Nem állítom, de utólag, az események sorozat akár erre is utalhat.

Újpest-Haladás: 1-0

(2018.02.24, 2.050 néző)

Az elmaradt kupameccs másnapján végre előkerül a lassan mesebelinek hitt „lepel”, így sikerült a pályát olyan állapotba hozni, hogy azon már bajnoki meccset lehetett játszani. A klub beharangozójában az 1974. szeptember 25-i meccsel is foglalkozott. Azon a meccsen Bene Ferenc (4), Horváth József (2), Dunai III Ede és Fazekas László góljaival 8-0-ra győztünk. Ezek az idők régen elmúltak, a Hali mindig nehéz dió mostanság, de azért még mindig a kötelező győzelem kategóriája az ellenük játszott mérkőzés!

Sajnos az első kanyarban 1:0-s vereséget szenvedtünk, méghozzá úgy, hogy a szombathelyieknek sok közük nem volt a meccshez, de egy kósza előrevágott labdából mégis három pontot hoztak össze. Nos, ezúttal sem volt gond a mezőnyfölénnyel, de az első félidőben nem sikerült feltörni az ellenfél védelmét! A második félidőben azonban már az 52. percben villant Soma! Gólja után taktikusan, okosan játszva megőriztük előnyüket!

Ez egy harcos meccs volt, az ellenfél – alattomosságot sem mellőző… - kellemetlen játéka ellenére is sikerült megszerezni a győzelmet. Ezen a meccsen mindenki nagyon odatette magát, és még ha akadozott is a csapatjáték, a küzdőszellem senkiből nem hiányzott! Vignjevic mester egy „Nem feledünk Bence!” efliratú pólóban a következőképp nyilatkozott: „az elmúlt napok érzelmi hullámvasútja után minden játékosom úgy ment ki a pályára, hogy ma mindenképp nyerni kell. Ezzel üzentek Bencének, hogy sosem felejtik el és mindig velük marad.” Tudjuk, hogy a Mester nem szokott a levegőbe beszélni…

Kellett is most az extra motiváció, hiszen az elmaradt kupameccset is pótolni kellett, erre a meccsre pedig március 03-án (a bajnoki után három nappal) került sor. Még mindig elég rosszak voltak a körülmények, az idő kicsit hidegebb lett, és így – mivel a kezdésre lekerülő lepel a meccs folyamán nem védte a pálya talaját – az A-oldal felé eső részen, a pálya teljes hosszában lefagyott. Szerencsére senki nem sérült meg, és a győzelmet arattunk!

 

Ezúttal már a meccs első szakaszában, a 15. percben sikerült megszereznünk a vezetést, amikor Simon Krisztián beadását Nagy Dániel váltotta gólra! Végig fölényben voltunk, de egy alkalommal bravúrra volt szükség Pajovictól, aki Hahn fejesét a léc alól tornázta ki. Még az első félidőben növelhettük volna előnyünket, de a Zsótér lövését bravúrral védő kapusról Simon Krisztián elé pattanó labdát a kapufára rúgta. A második játékrészben Móci egy megszerzett labdával kapura húzott, de ismét nem sikerült a gólszerzés! Négy perc múlva (67’) viszont nem volt ellenszer; Nagy Dani 17 méterről eleresztett szabadrúgásával kialakult a 2:0-s végeredmény! „Rendkívül elégedett vagyok ezzel az eredménnyel… kicsit sajnálom, hogy a meccs végén nem szereztük meg a harmadik találatunkat, de így is nagyon büszke vagyok a csapatra.”

Emlékeim szerint az ősz folyamán valamikor november környékén hangzott el olyan mondat a Mestertől, ami elégedettségre utal, így – persze csak utólag – azt tudom mondani, hogy tavasszal minden bizonnyal jobban összeállt az, amit edzőnk elképzelt.

Újpest-Mezőkövesd: 2-3

(2018.03.03, 1.546 néző)

Ez volt a két csapat hetedik mérkőzése. Mi ugye mindig is itt voltunk, de az ellenfél mindenféle más osztályokban próbálkozott. Arrafelé nem volt különösebben nagy sportélet, a legkorábbi előd-egyesület is csak 1975-ben kezdte meg működését. A másodosztályt először 2006-ban érték el, az élvonal levegőjébe pedig 2013-ban szagolhattak bele. Azóta sem folyamatos a tagságuk…

Nem véletlen tehát, hogy az addigi hat meccsen öt győzelmünk mellé mindössze egy döntetlent tudtak összehozni, de egyszer minden sorozat megszakad! Sajnos… Különösen bosszantó a történetben, hogy kétszer is vezettünk, de egyetlen pontot sem szereztünk! Novothny már a negyedik percben megszerezte a vezetést (tizenegyesből), a 41. percben már 1:1 volt. Nagy Dani az 56. percben ismét vezetéshez jutatta a csapatot, de a 70. és 78. percben kapott két góllal mégis elbuktuk a meccset.

Sajnos megint előjött a korábban is rendre jelentkező probléma; a meccsek végét nem tudtuk teljes koncentrációval kézben tartani… Bizony, a meccs bevezetőjében említett gondolatok nem csak nekem jutottak eszembe. „Úgy gondolom, a legnagyobb problémát az okozta, hogy a találkozó előtt mindenki a győzelemről, az elkönyvelt három pontról beszélt, ami már a dobogó legalsó fokát jelenthette volna.” Vignjevic tehát pontosan látta, hogy ezt a meccset saját hibánkból vesztettük el, megint bebizonyosodott, hogy nem elég kitenni a csukát a pályára. Bele is kell lépni, és komolyan meg kell gyötörni ahhoz, hogy a kívánt eredményt el is érjük, ne csak beszéljünk róla!

DVSC-Újpest: 1-2

(2018.03.10, 2.701 néző)

Erre a meccsre az újabb – ezúttal Pakson rendezett – kupa-visszavágó után került sor. Én erősen tartottam tőle, hogy a bajnoki kudarc visszaveti a csapatot, de éppen ellenkezőleg hatott az elvesztegetett három pont; csapatunk továbbjutást érő 2:0-s győzelmet aratott Pakson! Az első félidő 0:0-al zárult, de aztán a második játékrészben Simon Krisztián elfutása után Tischler Patrikot találta meg a kapu előtt, aki ezzel megszerezte 10. gólját a sorozatban, majd Obinna csent el egy labdát, amit ő maga rúgott el a kapus mellet. A Paks játékán azt lehetett érezni, hogy az első negyedóra után elengedték a meccset, mert látható volt, hogy csak olyan extra erőkifejtéssel érhetnének el eredményt, ami a bajnokságban már komoly hátrányt jelentett volna. A továbbjutás megvolt, sőt még a héten kiderült, hogy a negyeddöntős ellenfél az MTK lesz.

Nem úgy a mi csapatunk! A sűrű menetrend ellenére menetből elhoztuk a három pontot Debrecenből! Na, azért nem volt ez olyan egyszerű, hiszen az első félidei 0:0 után csak az 58. percben született meg első gólunk (Novothny), amire azonban az akkoriban jó formát mutató Könyves válaszolt a 76. percben, a győztes gólt pedig csak a 90. percben sikerült megszerezni Tischler révén. Hogy sikerült ez egy olyan csapatnak, amelyiknek eddig nem volt erőssége a végjáték? Erre magyarázatként a klub március 07-i cikke ad magyarázatot; „A mai, szerdai napon Bencére emlékezünk, klubunk tehetséges játékosára, aki február 22-én lépett az örök futballpályák mezejére. A megemlékezés 13:00 órai kezdettel, a kerekegyházi Borbás Gáspár Sportpályán került megrendezésre, ahol Bence először rúgott a bőrbe.” Csapatunk minden tagja részt vett a megemlékezésen, és ismét jött az extra motiváció, Bence ismét segített!

Bár a Mezőkövesd ellen kicsit kisiklani látszott a szerelvény, végül a Loki tért le a pályáról… ny, és a játék felkeltette Leekens (akkor még) regnáló szövetségi kapitány figyelmét is, így Nagy Daninak meghívót küldött a március 23-án Kazahsztán, és 27-én Skócia elleni válogatott mérkőzésekre.

Ezzel lezárult a második kör, immár minden ellenféllel szemben két meccsen voltunk túl, és közben kiharcoltuk az MK negyeddöntőbe jutást. Nézzük meg, hogy a két kört összehasonlítva mit látunk!

Örömmel jelentem, hogy a győzelmek és döntetlenek számát elcseréltük, és így aztán 4 ponttal többet sikerült elérni a második tizenegy mérkőzésen! A lőtt gólokban nem volt komoly változás, viszont látható, hogy a védekezés határozottan javult, már majdnem sikerült elérni az 1-es meccsenkénti átlagot (ami még mindig nem kevés!).

Ha a megszerezhető pontokat nézzük, határozottan javuló tendenciát látunk! Míg az első körben 42% körül volt a teljesítmény, a másodikban már ~54%, a tavaszi 3 meccsre már a 66% is meghaladtuk!

Bevallom, hogy menet közben ezeket az adatokat nem figyeltem, sokkal jobban érdekelt, hogy mit látok a meccseken, hogy mozog a csapat, miként alakul az egyes csapatrészek kapcsolata, és vajon látom azt a – szerintem - elképzelt játékrendszert, amiről a korábbi részekben már ejtettem pár szót. De a tények makacs dolgok, így vitathatatlan, hogy a bajnokságban javuló eredményesség, valamint az ezzel párhuzamos a kupa-menetelés arról árulkodik, hogy határozott fejlődést mutatott csapatunk a 2017/18-as bajnokság első két körét felölelő időszakban!

A negyedik helyen vártuk az utolsó kört, és persze kupameccsek is következtek (ez utóbbiakról nem tudtuk, hogy kettő lesz, vagy több…), tehát minden esélyünk megvolt a kitűzött célok elérésére. Sokan szkeptikusok voltak, de így visszatekintve, és a fent idézett számokat figyelembe véve azt kell, hogy mondjam, azoknak volt igaza, akik kerek-perec kijelentették, hogy mindkét cél megvalósul a végén! A magam részéről úgy voltam ezzel, hogy szerettem volna dobogót és kupát, de nagyon nem voltam biztos benne, hogy képesek leszünk végül elérni mindkettőt… Talán leginkább még mindig a klub körüli bizonytalanságok adtak okot a kétkedésre, talán az, hogy még mindig nem láttam teljes egészében megvalósulni azt a játékot, ami – szerintem – ekkor még 100%os formában csak Vignjevic mester fejében létezett.

Meglátjuk – gondoltam, és folyamatos matekolásban voltam, hogy miként is lesz meg a bronz, és kiken keresztül vezet majd az út a kupa megnyeréséhez! Lehet, hogy ez még nem bizakodás, inkább csak álom volt, de az biztos, hogy a korábbi évekhez mérten többet vártam!

A következő részben meglátjuk, hogy az álom hogyan valósult meg végül…(holnap)

 

HAJRÁ LILÁK!!!
NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

Ott tartottunk, hogy a várakozásoktól elmaradó ősz után a téli átigazolási időszakban megérkezett Burekovic a bal oldali védő posztjára, illetve Onovo a védekező középpályás pozíciójára. Távozott Salétros, Kovács Zoltán, Angelovot kölcsönadtuk a Rabotnicskinek, és furcsa körülmények között Windecker Jocit is „elvesztettük”.

A tavaszra összeállt keret így nézett ki:

Kapus

1        Pajovic Filip

23      Banai Dávid

35      Gundel-Takács Bence

Hátvéd

2        Szűcs Kristóf

4        Kálnoki-Kis Dávid

5        Litauszki Róbert

19      Bojovic Mijusko

21      Balázs Benjámin

22      Mohl Dávid

27      Pávkovics Bence

30      Horváth Róbert

49      Pauljevic Branko

68      Dzenan Burekovic

Középpályás

8        Cseke Benjámin

14      Diallo Alassane

18      Sankovic Bojan

26      Nagy Dániel

29      Németh Gergő

7        Simon Krisztián

28      Nwobodo Obinna

24      Filipovics Marko

99      Vincent Onovo

Támadó

9        Tischler Patrik

10      Zsótér Donát

86      Novothny Soma

25      Remzifaik Selmani

 

Ahogy azt korábban említettem, elsősorban a védelem kapott erősítést (helyesebb talán azt mondani, hogy ekkor még csak reménykedhettünk, hogy a két érkező erősítést jelent majd), meghatározó játékos viszont nem távozott, ami az utóbbi évekhez mérten bizony jó hírnek tekinthető. A keret tehát összeállt, az egy hónapos szünet után, január 15-én kezdődhetett a téli felkészülés, amit szokás szerint itthon, felmérésekkel kezdett a stáb.    A felmérések szerint a korábbiakkal ellentétben a szabadságról visszatérő játékosoknál nem csak az állóképességi teszteken értek el jó eredményeket, hanem a sprint jellegű feladatoknál is. Értem ezalatt, hogy az ebben az időszakban szokásos szinthez mérten, egy havi pihenés után.

A három napos méricskélés után napi két edzéssel készült csapatunk. Ez az itthoni két hét kifejezetten az erőnlét építéséről szólt, a labda csak nagyritkán került elő… Milos Bogicevic erőnléti edző szerint ilyen jó alapokkal, és a felkészülés során elvégzett munka után az erőnléten nem múlhat semmi!

Ez biztató, de a fizikai állapot csak egy része a focinak, ahhoz több is kell. Ahogy ősszel láttuk, nem árt, ha a csapat tényleg csapatként tud funkcionálni, és nem csak tizenegy ember alkalmi tárulása… Hogy a csapatmunka, az összjáték is a helyére kerüljön, január 27-én ismét irány Törökország! A már megszokott beleki edzőtáborban a megérkezés utáni napon máris azzal a FK Septemvri Sofia-val játszottunk edzőmérkőzést, ami tavaly a bolgár másodosztályban ezüstérmet szerezve feljutott az élvonalba.

A meccsen Lita révén már a 17. percben megszereztük a vezetést, de a folytatásban aztán – 1:1-es félidőt követően – 2:1-es vereséget szenvedtünk. Ebben az időszakban még nincs sok jelentősége az eredménynek, de azért talán többet vártunk. Vignjevic a következőként értékelt: „Sajnos az összecsapás végén elvesztettük a mérkőzést, de a felkészülés ezen szakaszában a lábak még egy kicsit nehezen mozognak, ezt figyelembe véve örülök annak, hogy helyzeteket dolgoztunk ki. Ha azt nézzük, hogy ez volt idén az első mérkőzésünk, elégedettek lehetünk.”

Igen, többet vártunk, mert igaz, hogy Novothny – aki influenza miatt csak öt nappal a tábor kezdete után csatlakozhatott a többiekhez – nem játszott, de itthon így nyilatkozott: „Azt tűztük ki magunk elé, hogy folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy továbbra is nyerjük a meccseket és minél feljebbre tornásszuk magunkat a tabellán, a végén pedig iparkodjunk a harmadik helyért. A Magyar Kupában pedig egyértelműen azt várom, hogy döntőbe kerüljön a csapat.”

Emlékeim szerint ez a kettős cél nyilvánosan itt fogalmazódott meg először, és ehhez képest elég gyengécske eredményt értünk el. De sebaj, tovább folyt a felkészülés, és jött a következő ellenél a Slovan, ami a szomszédos ország bajnokságában a harmadik helyen telelt. Egy kisebb közjáték után (országos foci-hakni) Janis Ikaunieks leigazolására nem került sor, így őt játékban ki sem próbálhattuk, ezen a meccsen Soma (még) szintén nem szerepelt. Gólunkat Nagy Dani szerezte, de a játékban kiegyenlített meccset azonban ismét nem mi nyertük; ismét 2:1 arányban maradtunk alul…

Az edzői nyilatkozat szerint – „Sok játékosnak adtam lehetőséget a bizonyításra, mert ez volt az utolsó mérkőzés, ahol próbálgathattuk a felállást.” – ezen a meccsen már kialakult a hadrend! Nem volt semmi komoly változás az őszhöz képest, úgy látszott, marad a 4-2-3-1, de ekkor még közel sem volt meg a kezdő tizenegy a Mester fejében. Ahogy mondta is; „A hátralevő felkészülési mérkőzéseink során… kell hoznunk a végső döntést a legjobb és a legeredményesebb csapatösszetétellel kapcsolatban”

Gólszerzőnk így nyilatkozott: „Próbáljuk kisebbre csökkenteni a csapat három része közötti távolságot, így pedig jelentősebb lesz az összjáték. Arra törekszünk, hogy mindez egyre erősebben működjön, hogy összekovácsolódjunk és folyamatos mozgásban tartsuk a labdát.” Ez a két mondat nagyon fontos témát vet fel; a csapat csak akkor működött jól ősszel, amikor kompakt tudott maradni, és viszonylag rövid tudott maradni, mert a sokpasszos játék azonnal szétesik, és az esetlegességig fokozódó ívelgetés következik, ha a csapatrészek eltávolodnak egymástól.

Azért idéztem ennyit, mert ezekből látható, hogy mit akartunk játszani. Szerintem egy 30, maximum 40 méteren belül helyezkedő csapatot, ami sokpasszos játékkal keresi meg az ellenfél gyenge pontjait, labdavesztés után pedig agresszívan, lehetőleg minél magasabban visszatámad. A védekezés nem önmagában való cél, hanem a labdaszerzésre, a labdával pedig a mezőnybeli dominancia megszerzésére irányul. A csapat egésze védekezik, és támad, az egyes szekciók minden játékhelyzetben összhangban mozognak. Ehhez a rendszerhez a fizikai felkészítés is rendkívül fontos, mert a játékrendszer sok futást igényel, és mert a bajnokság mellett a kupában is végig akarjuk vinni a tavaszt!

Nekem ez egy szimpatikus hozzáállás, mert a dominancia, a labdabirtoklás, a türelemmel felépített, de mégis elsőszándékú támadófutball szerintem a ma haladó focija! Sok hazai csapat „told be a buszt a kapu elé, oszt majd elől lesz valahogy” típusú focija idejétmúlt. Ez a félelemvezérelt hozzáállás, eleve magában hordozza a vereséget, pont azt, aminek elkerülése az elsődleges – de rosszul megközelített – cél lenne… Az már egy más kérdés, hogy az elképzelésekből mit tud megvalósítani a csapat a pályán, éles helyzetben.

Ezért is volt fontos a következő meccs. A cél ekkor már világos volt (bajnoki bronz, kupa-döntő), az eszköz (játékrendszer, stílus, felállás) rendelkezésre állt, de még nem tudtuk, hogy mindez mire lesz elég. Az egész most már „csak” azon múlt, hogy a keret hogy használja a Mester által nekik adott eszközt! Ha jól használják, akár célt is érhetnek, de ha nem, akkor komoly bukás is lehet a vége, hiszen a mezőny kiegyenlített, az egész Nb1 a körbeverések sorozatává vált erre a bajnoki idényre.

De vissza Belekbe! A következő mérkőzés egy előre nem tervezett lehetőségnek köszönhető, ugyanis a német negyedosztályú FC Viktoria Köln is bejelentkezett egy meccsre. előzetesen az ellenfelet nem tarthattuk különösebben erősnek, de edzőjük a következőképpen nyilatkozott: „Bár felkészülési mérkőzésről beszélünk, elvárom, hogy minden játékosom a legjobb tudásával rukkoljon elő a pályán. Rendkívül kitartóak vagyunk, hatalmas motivációként ér minket, hogy egy ilyen nagy múltú magyar csapattal játszhatunk, mint az Újpest.”

Nos, Olaf Janßen, a németek vezetőedzője nem viccelt! Már az elsőő félidőben vezettek, a folytatásban pedig még két gólt lőttek, mi pedig csak kettővel tudtunk válaszolni (Cseke a 70 percben, Balázs a 85. percben volt eredményes). Burekovic nem szerepelt, mert kisebb sérüléssel bajlódott, de ezt a meccset inkább olyanok tesztelésére szánta a Mester, akik várhatóan kevesebbet szerepelnek majd. Az eredmény tehát nem feltétlen mérvadó, még akkor se, ha mi szurkolók azt szeretnénk, hogy minden meccsen nyerjen csapatunk…

Nos, ezekkel az előzményekkel érkeztünk el a FK Crvena Zvezda elleni meccshez, aki a téli pihenőre a szerb bajnokságot 9 pontos előnnyel vezette a Partizan előtt. Ezen a meccsen ismét vezetést szereztünk (Mohl Dávid révén), de az ellenfél büntetőből végül 1:1-re tudott egalizálni. A kezdő tizenegy:

Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Mohl - Diallo, Obinna - Nagy, Simon, Zsótér – Novothny

Ez a kezdő ismerős lehet, tavasszal már nem volt jelentős változás a legerősebb kezdőben. Csak Burekovic, valamint Onovo lépett Mohl, illetve Diallo helyére. Ennek megfelelően az eredmény sem rossz, az ellenfél kifejezetten erős csapat volt, a mutatott játék pedig már látni engedte a rendszert, sokkal kevésbé volt zűrzavaros a meccs, mint a korábbiak. Nem véletlen, hogy Vignjevic a következőképpen látta a meccset: „Amióta itt vagyunk, ez volt az első olyan játék, amikor láttam, hogy beértek az edzéseken tanultak, illetve csakugyan ez volt az első olyan mérkőzésünk, ahol majdnem mindegyik játékos végig játszotta a 90 percet.”

Biztatóan alakult tehát a csapat játéka, de még mindig nem volt vége a felkészülési meccsek sorának! A cseh bajnokság akkori tizedik helyezettje, az FK Dukla Praha következett a sorban. Ezen a mérkőzésen nem esett gól, pedig a kezdő egy erősen tartalékos csapat volt, a csereként beállók pedig viszonylag rövid időt töltöttek a pályán. Vignjevic mester azokat játszatta, akik addig kevés lehetőséget kaptak, és végül elégedetten nyilatkozott; „Sajnos nem lőttünk gólt, de a csapatjáték, amit az edzéseken is rengeteget gyakoroltunk, végig megmutatkozott.”

Ezzel zárult a téli edzőtábor, de azért még volt egy-két történés a klub körül. Csak miután hazaért a csapat, derült ki, hogy Angelov távozik, két próbajátékos nem felet meg (Timo Parthoens és Radic Danko). A stáb is változott, kapusedzőként a klubhoz került Babócsy András. Az ötszörös finn bajnok és kupagyőztes kapus BL és KEK kupamérkőzéseken is védett, saját kapus iskolát működtet, így joggal bíztunk a szakmai munka színvonalának javulásában.

A csapat február 8-án ért haza Belekből, de még nem volt vége a felkészülési időszaknak! További edzések, újabb edzőmeccsek vártak a fiúkra, mert Vignjevic mester még stabilizálni szerette volna azt a játékot, amit a Crvena Zvezda ellen látott, és persze fokozni akarta a támadások hatékonyságát.

Elsőként február 14-én a Gyirmóttal játszottunk, és Simon, valamint Nagy Dani góljaival 2:1 arányban nyertünk. Sajnos ezúttal sem tartott ki végig a koncentráció, az ellenfél gólját a 87. percben szerezte. Sajnos Burekovic még mindig nem játszhatott, de csereként Onovo már beállhatott. „Összeségében nem mondanám tökéletes felkészülési mérkőzésnek ezt a találkozót, de az előrelépésünket szolgálta”- mondta a meccs után Soma, aki ezúttal nem szerzett gólt, de hasznosan játszott, sokat birkózott a belső védőkkel.

Az utolsó felkészülési meccsen ismét volt egy kis kísérletezés, mert ezúttal – a Balassagyarmat ellen – Gundel-Takács védett, a kezdőben kapott helyet Onovo, és Koré is. Tischler góljával végül 1:0-ra nyertük a meccset, de itt inkább még mindig a próbázók, illetve a kevesebb szerepet kap játékosok tesztelése zajlott, hiszen február 20-án (a Gyarmat elleni meccs után három nappal) már a Paks ellen kellett megnyitni a tavaszt egy kupamérkőzéssel, hogy aztán szombaton a Haladás ellen már bajnokit játsszunk!

A csapat tehát felkészült, a munkát elvégezték, ami esetleg elmaradt, vagy amit nem sikerült tökéletesre csiszolni, azt már ezek után szinte lehetetlen pótolni, nincs más hátra, mint maximális fordulaton végig pörögni a tavaszt, hogy a célokat valósággá tegye a csapat! Voltak kétségeink, voltak kérdéseink, voltak még mindig erősen megosztó helyzetek a klub körül, de itt már abban a helyzetben voltunk, mint az F1-es pilóta a rajtrácson; nincs több állítgatás, nincs több próba, nincs több szerelés, a futam indul! „Szemed az úton, kezed a kormányon”!!!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!