Értékelés

A kupagyőztes szezon értékelése 5.

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

Ott tartottunk, hogy a várakozásoktól elmaradó ősz után a téli átigazolási időszakban megérkezett Burekovic a bal oldali védő posztjára, illetve Onovo a védekező középpályás pozíciójára. Távozott Salétros, Kovács Zoltán, Angelovot kölcsönadtuk a Rabotnicskinek, és furcsa körülmények között Windecker Jocit is „elvesztettük”.

A tavaszra összeállt keret így nézett ki:

Kapus

1        Pajovic Filip

23      Banai Dávid

35      Gundel-Takács Bence

Hátvéd

2        Szűcs Kristóf

4        Kálnoki-Kis Dávid

5        Litauszki Róbert

19      Bojovic Mijusko

21      Balázs Benjámin

22      Mohl Dávid

27      Pávkovics Bence

30      Horváth Róbert

49      Pauljevic Branko

68      Dzenan Burekovic

Középpályás

8        Cseke Benjámin

14      Diallo Alassane

18      Sankovic Bojan

26      Nagy Dániel

29      Németh Gergő

7        Simon Krisztián

28      Nwobodo Obinna

24      Filipovics Marko

99      Vincent Onovo

Támadó

9        Tischler Patrik

10      Zsótér Donát

86      Novothny Soma

25      Remzifaik Selmani

 

Ahogy azt korábban említettem, elsősorban a védelem kapott erősítést (helyesebb talán azt mondani, hogy ekkor még csak reménykedhettünk, hogy a két érkező erősítést jelent majd), meghatározó játékos viszont nem távozott, ami az utóbbi évekhez mérten bizony jó hírnek tekinthető. A keret tehát összeállt, az egy hónapos szünet után, január 15-én kezdődhetett a téli felkészülés, amit szokás szerint itthon, felmérésekkel kezdett a stáb.    A felmérések szerint a korábbiakkal ellentétben a szabadságról visszatérő játékosoknál nem csak az állóképességi teszteken értek el jó eredményeket, hanem a sprint jellegű feladatoknál is. Értem ezalatt, hogy az ebben az időszakban szokásos szinthez mérten, egy havi pihenés után.

A három napos méricskélés után napi két edzéssel készült csapatunk. Ez az itthoni két hét kifejezetten az erőnlét építéséről szólt, a labda csak nagyritkán került elő… Milos Bogicevic erőnléti edző szerint ilyen jó alapokkal, és a felkészülés során elvégzett munka után az erőnléten nem múlhat semmi!

Ez biztató, de a fizikai állapot csak egy része a focinak, ahhoz több is kell. Ahogy ősszel láttuk, nem árt, ha a csapat tényleg csapatként tud funkcionálni, és nem csak tizenegy ember alkalmi tárulása… Hogy a csapatmunka, az összjáték is a helyére kerüljön, január 27-én ismét irány Törökország! A már megszokott beleki edzőtáborban a megérkezés utáni napon máris azzal a FK Septemvri Sofia-val játszottunk edzőmérkőzést, ami tavaly a bolgár másodosztályban ezüstérmet szerezve feljutott az élvonalba.

A meccsen Lita révén már a 17. percben megszereztük a vezetést, de a folytatásban aztán – 1:1-es félidőt követően – 2:1-es vereséget szenvedtünk. Ebben az időszakban még nincs sok jelentősége az eredménynek, de azért talán többet vártunk. Vignjevic a következőként értékelt: „Sajnos az összecsapás végén elvesztettük a mérkőzést, de a felkészülés ezen szakaszában a lábak még egy kicsit nehezen mozognak, ezt figyelembe véve örülök annak, hogy helyzeteket dolgoztunk ki. Ha azt nézzük, hogy ez volt idén az első mérkőzésünk, elégedettek lehetünk.”

Igen, többet vártunk, mert igaz, hogy Novothny – aki influenza miatt csak öt nappal a tábor kezdete után csatlakozhatott a többiekhez – nem játszott, de itthon így nyilatkozott: „Azt tűztük ki magunk elé, hogy folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy továbbra is nyerjük a meccseket és minél feljebbre tornásszuk magunkat a tabellán, a végén pedig iparkodjunk a harmadik helyért. A Magyar Kupában pedig egyértelműen azt várom, hogy döntőbe kerüljön a csapat.”

Emlékeim szerint ez a kettős cél nyilvánosan itt fogalmazódott meg először, és ehhez képest elég gyengécske eredményt értünk el. De sebaj, tovább folyt a felkészülés, és jött a következő ellenél a Slovan, ami a szomszédos ország bajnokságában a harmadik helyen telelt. Egy kisebb közjáték után (országos foci-hakni) Janis Ikaunieks leigazolására nem került sor, így őt játékban ki sem próbálhattuk, ezen a meccsen Soma (még) szintén nem szerepelt. Gólunkat Nagy Dani szerezte, de a játékban kiegyenlített meccset azonban ismét nem mi nyertük; ismét 2:1 arányban maradtunk alul…

Az edzői nyilatkozat szerint – „Sok játékosnak adtam lehetőséget a bizonyításra, mert ez volt az utolsó mérkőzés, ahol próbálgathattuk a felállást.” – ezen a meccsen már kialakult a hadrend! Nem volt semmi komoly változás az őszhöz képest, úgy látszott, marad a 4-2-3-1, de ekkor még közel sem volt meg a kezdő tizenegy a Mester fejében. Ahogy mondta is; „A hátralevő felkészülési mérkőzéseink során… kell hoznunk a végső döntést a legjobb és a legeredményesebb csapatösszetétellel kapcsolatban”

Gólszerzőnk így nyilatkozott: „Próbáljuk kisebbre csökkenteni a csapat három része közötti távolságot, így pedig jelentősebb lesz az összjáték. Arra törekszünk, hogy mindez egyre erősebben működjön, hogy összekovácsolódjunk és folyamatos mozgásban tartsuk a labdát.” Ez a két mondat nagyon fontos témát vet fel; a csapat csak akkor működött jól ősszel, amikor kompakt tudott maradni, és viszonylag rövid tudott maradni, mert a sokpasszos játék azonnal szétesik, és az esetlegességig fokozódó ívelgetés következik, ha a csapatrészek eltávolodnak egymástól.

Azért idéztem ennyit, mert ezekből látható, hogy mit akartunk játszani. Szerintem egy 30, maximum 40 méteren belül helyezkedő csapatot, ami sokpasszos játékkal keresi meg az ellenfél gyenge pontjait, labdavesztés után pedig agresszívan, lehetőleg minél magasabban visszatámad. A védekezés nem önmagában való cél, hanem a labdaszerzésre, a labdával pedig a mezőnybeli dominancia megszerzésére irányul. A csapat egésze védekezik, és támad, az egyes szekciók minden játékhelyzetben összhangban mozognak. Ehhez a rendszerhez a fizikai felkészítés is rendkívül fontos, mert a játékrendszer sok futást igényel, és mert a bajnokság mellett a kupában is végig akarjuk vinni a tavaszt!

Nekem ez egy szimpatikus hozzáállás, mert a dominancia, a labdabirtoklás, a türelemmel felépített, de mégis elsőszándékú támadófutball szerintem a ma haladó focija! Sok hazai csapat „told be a buszt a kapu elé, oszt majd elől lesz valahogy” típusú focija idejétmúlt. Ez a félelemvezérelt hozzáállás, eleve magában hordozza a vereséget, pont azt, aminek elkerülése az elsődleges – de rosszul megközelített – cél lenne… Az már egy más kérdés, hogy az elképzelésekből mit tud megvalósítani a csapat a pályán, éles helyzetben.

Ezért is volt fontos a következő meccs. A cél ekkor már világos volt (bajnoki bronz, kupa-döntő), az eszköz (játékrendszer, stílus, felállás) rendelkezésre állt, de még nem tudtuk, hogy mindez mire lesz elég. Az egész most már „csak” azon múlt, hogy a keret hogy használja a Mester által nekik adott eszközt! Ha jól használják, akár célt is érhetnek, de ha nem, akkor komoly bukás is lehet a vége, hiszen a mezőny kiegyenlített, az egész Nb1 a körbeverések sorozatává vált erre a bajnoki idényre.

De vissza Belekbe! A következő mérkőzés egy előre nem tervezett lehetőségnek köszönhető, ugyanis a német negyedosztályú FC Viktoria Köln is bejelentkezett egy meccsre. előzetesen az ellenfelet nem tarthattuk különösebben erősnek, de edzőjük a következőképpen nyilatkozott: „Bár felkészülési mérkőzésről beszélünk, elvárom, hogy minden játékosom a legjobb tudásával rukkoljon elő a pályán. Rendkívül kitartóak vagyunk, hatalmas motivációként ér minket, hogy egy ilyen nagy múltú magyar csapattal játszhatunk, mint az Újpest.”

Nos, Olaf Janßen, a németek vezetőedzője nem viccelt! Már az elsőő félidőben vezettek, a folytatásban pedig még két gólt lőttek, mi pedig csak kettővel tudtunk válaszolni (Cseke a 70 percben, Balázs a 85. percben volt eredményes). Burekovic nem szerepelt, mert kisebb sérüléssel bajlódott, de ezt a meccset inkább olyanok tesztelésére szánta a Mester, akik várhatóan kevesebbet szerepelnek majd. Az eredmény tehát nem feltétlen mérvadó, még akkor se, ha mi szurkolók azt szeretnénk, hogy minden meccsen nyerjen csapatunk…

Nos, ezekkel az előzményekkel érkeztünk el a FK Crvena Zvezda elleni meccshez, aki a téli pihenőre a szerb bajnokságot 9 pontos előnnyel vezette a Partizan előtt. Ezen a meccsen ismét vezetést szereztünk (Mohl Dávid révén), de az ellenfél büntetőből végül 1:1-re tudott egalizálni. A kezdő tizenegy:

Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Bojovic, Mohl - Diallo, Obinna - Nagy, Simon, Zsótér – Novothny

Ez a kezdő ismerős lehet, tavasszal már nem volt jelentős változás a legerősebb kezdőben. Csak Burekovic, valamint Onovo lépett Mohl, illetve Diallo helyére. Ennek megfelelően az eredmény sem rossz, az ellenfél kifejezetten erős csapat volt, a mutatott játék pedig már látni engedte a rendszert, sokkal kevésbé volt zűrzavaros a meccs, mint a korábbiak. Nem véletlen, hogy Vignjevic a következőképpen látta a meccset: „Amióta itt vagyunk, ez volt az első olyan játék, amikor láttam, hogy beértek az edzéseken tanultak, illetve csakugyan ez volt az első olyan mérkőzésünk, ahol majdnem mindegyik játékos végig játszotta a 90 percet.”

Biztatóan alakult tehát a csapat játéka, de még mindig nem volt vége a felkészülési meccsek sorának! A cseh bajnokság akkori tizedik helyezettje, az FK Dukla Praha következett a sorban. Ezen a mérkőzésen nem esett gól, pedig a kezdő egy erősen tartalékos csapat volt, a csereként beállók pedig viszonylag rövid időt töltöttek a pályán. Vignjevic mester azokat játszatta, akik addig kevés lehetőséget kaptak, és végül elégedetten nyilatkozott; „Sajnos nem lőttünk gólt, de a csapatjáték, amit az edzéseken is rengeteget gyakoroltunk, végig megmutatkozott.”

Ezzel zárult a téli edzőtábor, de azért még volt egy-két történés a klub körül. Csak miután hazaért a csapat, derült ki, hogy Angelov távozik, két próbajátékos nem felet meg (Timo Parthoens és Radic Danko). A stáb is változott, kapusedzőként a klubhoz került Babócsy András. Az ötszörös finn bajnok és kupagyőztes kapus BL és KEK kupamérkőzéseken is védett, saját kapus iskolát működtet, így joggal bíztunk a szakmai munka színvonalának javulásában.

A csapat február 8-án ért haza Belekből, de még nem volt vége a felkészülési időszaknak! További edzések, újabb edzőmeccsek vártak a fiúkra, mert Vignjevic mester még stabilizálni szerette volna azt a játékot, amit a Crvena Zvezda ellen látott, és persze fokozni akarta a támadások hatékonyságát.

Elsőként február 14-én a Gyirmóttal játszottunk, és Simon, valamint Nagy Dani góljaival 2:1 arányban nyertünk. Sajnos ezúttal sem tartott ki végig a koncentráció, az ellenfél gólját a 87. percben szerezte. Sajnos Burekovic még mindig nem játszhatott, de csereként Onovo már beállhatott. „Összeségében nem mondanám tökéletes felkészülési mérkőzésnek ezt a találkozót, de az előrelépésünket szolgálta”- mondta a meccs után Soma, aki ezúttal nem szerzett gólt, de hasznosan játszott, sokat birkózott a belső védőkkel.

Az utolsó felkészülési meccsen ismét volt egy kis kísérletezés, mert ezúttal – a Balassagyarmat ellen – Gundel-Takács védett, a kezdőben kapott helyet Onovo, és Koré is. Tischler góljával végül 1:0-ra nyertük a meccset, de itt inkább még mindig a próbázók, illetve a kevesebb szerepet kap játékosok tesztelése zajlott, hiszen február 20-án (a Gyarmat elleni meccs után három nappal) már a Paks ellen kellett megnyitni a tavaszt egy kupamérkőzéssel, hogy aztán szombaton a Haladás ellen már bajnokit játsszunk!

A csapat tehát felkészült, a munkát elvégezték, ami esetleg elmaradt, vagy amit nem sikerült tökéletesre csiszolni, azt már ezek után szinte lehetetlen pótolni, nincs más hátra, mint maximális fordulaton végig pörögni a tavaszt, hogy a célokat valósággá tegye a csapat! Voltak kétségeink, voltak kérdéseink, voltak még mindig erősen megosztó helyzetek a klub körül, de itt már abban a helyzetben voltunk, mint az F1-es pilóta a rajtrácson; nincs több állítgatás, nincs több próba, nincs több szerelés, a futam indul! „Szemed az úton, kezed a kormányon”!!!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!