Értékelés

2 gól, 1 pont. Ennyi.

Váratlan helyzet állt elő, Perovic és Andric is Vignjevic rendelkezésére állt, így Ojo játéka immár szóba sem került. Andric kezdőben, Perovic a padról beszállva lett részese a mai mérkőzésnek, amely -még mindig szokatlan- érdektelenségben zajlott. A hétközbeni történésekből megtudhattuk, az MLSZ vezetője továbbra sem érti, hova vezet az út, melyet konokul építenek...khmmm rombolnak.

Számtalanszor elhangzott, egy közepes meccs is botrány gyengévé silányul üres lelátók előtt, még telt ház és jó hangulat esetén egy gyengébb meccs is képes jó élményt adni. 

A Honvédtól nem várhattuk, hogy parádés csatárjátékkal fogja szórakoztatni a publikumot, inkább egy gyötrelmes találkozóra volt kilátás. Ez számunkra sem sejtetett sok jót, hisz eredményesebben tudunk játszani azok ellen, akik nem csak védekezni akarnak. 

A meccs aztán igazolta ezt, sok hiba és kevés foci tarkította az eseményeket. 

A meccs elején a Kispest aktívabb volt, de igazi veszélyt nem tudtak teremteni kapunk előtt. A félidő fele környékén Nagy Gábor idei legértékesebb mozdulata ért büntetőt, melyet Vaszke árazott be egy hibátlan lövéssel. Nem voltunk stabilak, nem irányítottuk a játékot, így senkit nem érhetett váratlanul, hogy Hudák időleges kiválásával a védelem teljesen rendezetlenné vált és a Kispest éppen akkor talált be a hálóba, amikor a felvidéki srác visszatért a pályára. Az egyenlítés csorbított játékunk addig sem túl penge éléből, és némiképp meglepetés volt, hogy a szünet előtt Nagy Gábor immár második gólt érő megmozdulása után, Andric révén ismét vezettünk. 

Fordulás után sem emelkedett a nívó a felhők fölé, ám Iványi játékvezető furcsa viselkedése minket alaposan felbosszantott. Történt, hogy egy félpályánál történt civakodás végén a Kispest furcsa hajú középpályása törlesztés gyanánt ágyékon rúgta Addot akkor, amikor a labda már rég messze járt. A dirigens jól látta az eseményeket, sőt a folytatódó akció közben, azt kísérve, visszafelé mutogatott az időközben 3 hazai játékos által lökdösött és regulázott Addo és fenyegetői felé, ösztönözve őket a perpatvar befejezésére, holott simán kijárt volna legalább egy piros lap a legaktívabb rugdalódzónak.  

Az jól látható volt, hogy Suljic hiányában nem annyira erőltettük a kombinatív játékot, gyakran átíveltük a középpályát, ám ehhez a játékhoz egy olyan játékosra lenne szükség a center pozíciójában, mint Ojo. Csakhogy ő nem játszott, igaz, eddigi teljesítménye alapján jobb is.

Aminek mindenképp örülhetünk, hogy Andric nagyon agilis volt, valamint szereztünk 2 gólt és egy pontot, ugyanakkor Balajcza mindkét gólban ludas volt.

Ma nem sikerült feltenni a pontot az i-re, de ha így folytatjuk, a következő meccsen 3 gól és 3 pont lesz a jutalmunk.

 

Címkék: ,