Értékelés

Három kapuralövés, három gól, három pont...

Hiába kerestük szemeinkkel, Ojo sehol, vajon mi lehet vele? Mint az álom, úgy kezdődött ez a meccs, a visszatérő Suljic beadásából Perovic betalált, ezzel felszabadulttá tette a csapatot. Ötletesen, szinte vidáman játszottunk, s ennek hamar meg is lett az újabb gyümölcse, Heris fejelt szép gólt Balogh beadása után. Az első félidei látványkép alapján simán lehetett volna négy is közte, de hatékonyságban még nem értük el a plafont. A pálya talaja mélyen alulmúlta a minimális elvárásokat, ha kimegy az ember a rétre, különb viszonyokkal találkozik, mint a dunaújvárosi stadionban. A hazai csapat nem igazán volt ott fejben, bár a félidő végén volt két helyzetük. Az embernek az volt az érzése, mindjárt jön a harmadik, amely mindent eldönt, de sajnos nem sikerült a tőrt megforgatni az újvárosi szívekben.

A második félidőben valami megváltozott. Vagy elbíztuk magunkat a vezetés tudatától, vagy a pirosak ittak gumibogyó szörpöt, de tény, egyre többször kerültünk hátul beavatkozási kényszerbe. Megfordult a kapura lövési arány is, levegőben lógott egy találat, mely meg is érkezett egy újabb fejes eredményeként. Melegnek ígérkezett a hátralévő idő, de vagy ennyire profi a csapat, vagy Fortuna átszegődött hozzánk, de tény, Balogh újabb beadása és Heris újabb fejese minden kérdőjelet kiegyenesített.

Furcsa mérkőzés volt, az ellenfél sokkal többször próbálta eltalálni a kapunkat, mi azonban a 3 pontos lövésünkkel 3 gólt szereztünk. A győzelem mindig jókor jön, de ezúttal sokkal fontosabb üzenete is van ennek a diadalnak. Helyrebillenhet az önbizalom, végre nem csak lózung, hogy elkaphatjuk a Vidit a kupavisszavágón, mert a fehérváriak teljesítménye is elég hullámzó.

Heris teljesítménye mellett nem lehet elmenni, a védelem egyébként is jól muzsikálgat, Litauszkival jól megoldják a dolgukat, és igen fontos, hogy mellettük ott van Hudák is szükség esetén. Stanisavljevic érdemel külön említést, ő a szokásos ügyetlen, de hasznos játékot hozta. Szabinak volt egy őrületes védése, Baloghnak két pontos pontrúgása.

Szinte felesleges leírni, de aki az Újpestnek szurkol, az szurkol az Újpestnek. Kedden is.

Címkék: ,