Értékelés

Fásult lelkek focija

A csabai vereség, valamint az eltiltások hatására valami megváltozott. Az egyik újpesti kocsmában régi szurkolók várakoztak a meccs előtt, de már nem indultak a stadion felé, mint tették azt évtizedeken át.

-Elfáradtunk – mondja egyikük, s hangján érezni, hogy maga sem érti, hogy jutott eddig ez az ügy.

A stadionnál már 6 órakor ott várakozott néhány drukker, hogy bemehessenek arra a meccsre, melynek az internet szerint már alig van szabad jegye a vendégszektorba…

Miután az MLSZ okosan az el classicóval egy időben kezdette a találkozót, a hazai oldalon mintegy 300 néző foglalt helyet. A vendégbe ugyan eljött a szokásos létszám, de az első félidőben némaságra ítéltették saját magukat, így a többség az egész meccsre bepunnyadt és már nem tudott onnan felpörögni a megfelelő hőfokra.

Ami a mérkőzést illeti, csapatunk nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint a Vasas, egyszerűen kikaptunk. Az első félidőben a hazaiak lőttek egy döbbenetesen nagy gólt, melyre mi egy igen potyaszagúval tudtunk válaszolni. Ebben a játékrészben volt még 2, esetleg 3 épkézláb támadásunk, néhány szép szerelésünk, labdaszerzésünk.

Szünet után a Vasas széttörte a felső lécet, majd ismét megszerezte a vezetést, melyre akkor tudtunk válaszolni, amikor még bármit ki lehetett volna hozni a meccsből. Ez meg is történt, az utolsó percek egyikében ugyanis egy valóban szemet gyönyörködtető támadás (a második félidőben volt belőle legalább 4) után ragyogó lövőhelyzetből hátba lőtte Bardhi a Vasas védőjét, s ezzel indította is azt a kontrát, melyből gólt kaptunk.

A Vasas azzal kerekedett fölénk, hogy sokkal jobban akarta a győzelmet, mi pedig akartuk ugyan, de fásult volt a csapat lelke. A lelátóról úgy tűnt, hogy nincs igazi összhang a játékosok között, inkább csak kötelességszerűen nyomják végig a 90 percet.

Diarra egyébként az egész mezőnyből kiemelkedett, szép cselei és remek labdái mellett jeleskedett a labdaszerzésekben is. Sokkal jobb helyen van a középpálya balközepén, mint szélsőhátvédként.

A bajnokság hajrájára ismét elővettük a pontszórós arcunkat, a Békéscsaba után a másik kiesőjelöltnek is adtunk belőle bőven. Ezzel gyakorlatilag el is szórakoztuk azt az előnyt, melyet az ősz végi sorozatunkkal kapirgáltunk össze, bár két győzelem ismét sokat érhetne.

A találkozó után arról beszélgettek a szurkolók, hogy jó lenne, ha már véget érne ez a szezon, ha lehet, a Magyar Kupát nyerjük meg, aztán kezdjük el szépen rendezni a sorokat, mert annyi fele vagyunk jelenleg, amenyien összesen. S ez a szám rohamosan csökken.

Azért hajrá Lilák mindörökké!