Értékelés

Nehéz minden alkalommal ugyanarról mást és mást írni. Ami a Debrecen ellen történt, az megismétlődött a Videoton ellen, és csaknem megtörtént a Haladás ellen is. A különbség annyi, hogy a 2 vesztes meccs után ezúttal döntetlent játszottunk a vasiakkal, de a játék képe pontosan ugyanolyan volt. A labdabirtoklási adatokat még nem láttam, de szinte biztos, hogy fölényben voltunk, csakúgy, mint a passzok tekintetében. A kapura veszélyes akciók számát, vagy a lövésekét nem is várom meg, tudom, hogy ezekben a tényezőkben is ellenfelünk fölé nőttünk. Az első félidőben ezt a meccset el kellett volna döntenünk. Szemre tetszetős, időnként korszerű támadások és az utolsó átadásoknál vagy labdakezeléseknél rossz megoldások, rossz döntések születtek, ezért nem állt az eredményjelzőn legalább 3-0 a javunkra. Jó, legyen 4-1, mert mindkét csapat szerzett egy-egy kapufát is, szóval nem mondhatjuk, hogy a Hali nem járt a mi térfelünkön, de azért a szerencsével inkább mi álltunk hadilábon. Igaz…nem biztos, hogy ez még balszerencse. Ha egy csapat ennyi meccsen nem képes összebarátkozni Fortunával, akkor itt már nem csak a szerencse a „hibás”. Itt valami olyan faktor van, amelyet nagyon gyorsan meg kell változtatni.

Kitérő 1: Szombaton Fradi meccs idegenben, ez már érezhető volt tegnap is a lelátón. Bár szerencsére egyre többen értik, meg, hogy Újpest meccsen a sajátjainkat kell bíztatni, néhányan még rázendítettek a megszokhatatlan klasszikus Fradit „éltető” rigmusra.

A második félidő annyiban hasonlított az elsőre, hogy a Haladás itt is zöldben, mi meg lila-fehér csíkosban játszottunk. Már nem volt nyoma sem a dominanciának, a labdabirtoklás ebben a játékrészben egyenlő körülire változott, és bár volt lehetőségünk, közel sem olyan minőségű vagy mennyiségű, mint a szünet előtt.

Kitérő 2: Egy fiatal hölgy nézegetett gyakran a háta mögé, majd félhalkan megjegyezte: „minek jön meccsre az, aki folyton a sajátjait szidja?” Egy öblös orgánum ugyanis szinte minden hazai labdaérintést úgy kommentált, hogy abban nem volt sok köszönet…Tényleg, minek?

25 perccel a vége előtt a Haladás kiegyenlített egy olyan helyzetből, melyet simán le kellett volna védekezni, hiszen 4 nappal korábban ugyanolyan gólt szereztek a Vasas ellen. Ismerve edzőnk alaposságát, az ilyen szituációk le vannak modellezve, kizárt, hogy ne tudtak volna védőink erről a lehetőségről. Az utolsó 10 perc már arról szólt, hogy tud-e valamelyik csapat győztes gólt szerezni és igen hullámzóvá vált a játék. Volt helyzetünk, nekünk is, de a nagyobb ziccert a szombathelyiek hagyták ki, így nem tudtuk, hogy idegeskedjünk-e vagy megkönnyebbüljünk.

Végül maradt az x, ami annyit jelent, hogy sem előre, sem hátra nem mozdultunk el, de szombaton nem ártana végre 3 pontot szerezni, csak hogy ne kelljen hátrapillantani.

Úgy vártuk ezt a napot, hogy reménykedtünk, csapatunk a 100. Videoton elleni mérkőzésen bebizonyítja, nem csak a statisztikai porondon tudja elverni az ellenfeleket, hanem még az esélyesebbnek vélt csapatok ellen is képes sikert elérni.

Ismét a Fay utcában játszottunk, nagyon várjuk már a hazatérés pillanatát.

Az időjárás nem volt kegyes sem a nézőkhöz, sem a küzdő felekhez.

Kitérő 1: A Vasas sporttelepén még nem kezdődött el semmilyen felújítás és ez bizony meg is látszik. Nem a kiszolgálásra panaszkodva, de azért még is el kell mondani, hogy a csurom vizes székeket a nézők pucolgatták le az odakészített 6-0 magazinokkal. Ettől függetlenül jó hangulaturalkodott a lelátón, s szemmel úgy tünt, hogy valamelyest emelkedett a nézőszám a korábbiakhoz képest.

Az első negyedórában volt 2 olyan szituáció, melyekből egy kicsit több odafigyeléssel gólt is szerezhettünk volna. Lázok szöktette magát hosszan ziccerben, majd Diarra adott túl mélyen Andric elé, pedig pontos intítással óriási helyzetbe került volna csapatunk. Az időjárás nem kedvezett a focinak, zuhogott az eső, és helyenként a vihar jelei bújkáltak ki a felhők mögül.

Mégis derült égből érkezett a villámcsapás, amikor egy szabadrúgást Balajcza helyére tekert a vendégek csatára. Ennél már csak az volt fájóbb, amikor a védelmünk közepe odaajándékozta a lbdát az ellenfélnek a 16-os vonalán, aki ezután már zavartalanul gurított a hálóba. A meccs egyáltalán nem volt egyoldalú, de a szünet előtt 3 gólosra nőtt a hátrányunk. Aggasztónak tünt a helyzet, a második félidőre olyan tettet kellett végrehalytani a győzelemhez, melyet idén még nem sikerült végrehajtani, jelesül 4 gólt kellett volna szerezni. Aztán ahogy elkezdődött a játék, nem tünt lehetetlennek a küldetés, és 8 perc után 2 gólosra csökkent a hátrányunk Windecker találatának köszönhetően. Már kezdett a lelátó reménykedni, amikor jött Diarra találata és ekkor tűzbe jött a nézőtér. Úzte hajtotta a csapatot, a meccs képe alapján simán benne volt a játékban az egyenlítés. Ebben az időszakban kellett volna valahogy barátságot kötni a szerencsével de ebben a műfajban a Videoton tegnap jobb volt. Szereztek egy demoralizáló gólt, mely a háló zördülése előtt háromszor pattant számunkra kedvezőtlenül az ötösünkön belül. Ezzel a Videoton visszakapta magabiztosságát, nekünk pedig elillant a nagy feltámadás lehetősége. Próbálkozott a csapat továbbra is, de ekkor már nem csak a pirosban játszott az ellenfél...

Kitérő 2: Iványi ebben az időszakban belezavarodott döntéseibe, ami csak tovább borzolta az egyébként sem túlzottan kisimult lila kedélyeket, a játékvezetői ellenőrnek volt bizony mit jegyzetelnie.

Az egyik ilyen jelenet az volt, amikor Mohlt faultolták le a félpályánál, ebből kontrázott a fehérvári csapat, amit Pávkovics csak úgy tudott megállítani, hogy a 16-oson belül visszarántotta a kitötő csatárt. A játékvezető először nem akart ítélni a javunkra, utána pedig nem nem merte bevállalni a döntést. Ez csak az egyik volt érthetetlen döntései közül...

A végén Bardhi szerzett egy nagyszerű gólt, de ez már csak a lelkünknek tett jót, a pontok számát nem befolyásolta.

Minden héten leírható, ezúttal sem tehetünk másként, az Újpest jobban játszott mint ellenfele, de ez ismét nem ért pontot. Tudtuk eddig is a probléma okát, de nehéz elfogadni hétről hétre azt a tényt, hogy minden meccsen saját magunkat verjük meg, holott játékunk kialakult, látványos, szórakoztató.

 

 

Dél körül nagy volt a készülődés a Megyeri úton. Szurkolóink gyülekeztek a satdionnál, hogy elinduljanak a debrceni túrára, többnyire bizakodó hangulatban.

Sajnos ismét eléggé gyér volt az érdeklődés hazai oldalról, a mieinket 400-500 rajongó képviselte.

Kitérő: Szomrú látvány a gyönyörű stadion ilyen kevés nézővel. Régóta beszél a szövetség arról, hogy vissza kellene csalogatni a nézőket a lelátóra, Nem érzékelni az intézkedéseket vagy azok hatásait...

A mérkőzés nem aszerint indult, aogy elképzeltük, a Loki néhány támadási kisérlet után egy átlövésből megszerezte a vezetést. 20 percig szinte semmilyen ritmusa nem volt a játékunknak.

A Debrecen ebben az időszakban tudta kontrolánli az eseményeket, semmilyen jel mutatott arra, hogy hogy ezt a meccset meg tudnánk fordítani, igaz az ellenfél sem volt félelmetes. Az azonban jól látszodott, hogy bizonyos pozíciokban Vignjevic kényszerhelyzetben van, nincs alternatíva egy gyengébb teljesítmény esetén.

A félidő vége ismét hozott egy olyan szituációt, amely minimum vitatott. Lázok esett el a 16-oson belül, de a játékvezető sípja néma maradt, sőt csatárunk kapott sárgát.

Kétségtelen, hogy a fault erőssége nem indokolt olyan esést, mint amit Lázok bemutatott, de az sem vitatható, hogy a kontaktus a két játékos között megtörtént.

A második félidőre egy ugyanolyan Debrecen, de egy másik Újpest jött ki a pályára. Teljesen megváltozott a meccs képe, és a mezőnyben teljesen ráerőltettük az akaratunkat a Debrecenre. Diarra feljavult, jól mozgatta a csapatot. és ha lenne igazi befejező csatárunk, be is tudnánk fejezni a támadásainkat. Voltak távoli és veszélyes próbálkozások, jó beívelések, tetszetős kombinációk. Teljes mértékben átvette csapatunk az irányítást, de mégsem érezhettük azt, hogy ez a mérkőzés zsebben lesz, mert kévés éle volt a csapatnak. Aztán addig gyötörtük a labdát a kapu irányába, ameddig az egyszer hajlandó volt átjutni a gólvonalon. 10 perc maradt hátra és a játék képe azt sugallta, hogy ha itt születik még gól, akkor az mi szerezzük. Ezzel szemben 5 perc elteltável a Loki talált egy momentumot, amikor a védelmünk rutntalanul próbálta meg fedezni a kapunkat és ezzel el is dólt a meccs.

Kitérő: Nagyjából az egész meccsen, de különösen a 2. félidőben az Újpest szinte hazai pályán játszott. A szurkolás minősége közti különbséget le sem lehet szinte írni. Kár, hogy még mindig kötelező elem a trágársaág...

Olyan találkozót veszítettünk el, amelyen simán kellett volna nyernünk, legalábbis a játék képe alapján. Valószínúleg a mentális erők nem a mi oldalunkon harcoltak ezen az estén, legalábbis az első félidőben.

Nagyon várja minden újpesti a CAS döntését, mer kedvező ítélet estén nagyságrendekkel növelni tudnánk csapatunk eredményességét, persze ha találunk a center poziciójára éppen szerződés nélküli játékost. Vagy csináltatunk. Ez nyilván mindössze anyagi kérdés, de az biztos, hogy növelni kell a gyilkos ösztön szintjét a csapaton belül.

Ami feltétlen pozitívum, hogy visszatért Balogh Balázs, reméljük hamar játékba tud lendülni. Várjuk Herist is nagyon!

 

4 győzelem után bizakodtunk abban, hogy a rosszul induló MTK ellen sikerül tovább gyarapítani győzelmeink számát. Sokan gondolták ezt így, egyre izmosabb létszám előtt játssza meccseit az Újpest.

A tábornak kijelölt szektor gyakorlatilag tele volt, a fedett oldalon is erősebb létszám volt, mint szokott. A vendégoldal azonban rendkívül soványra sikeredett, mindössze 120 nézőjük volt.

Kitérő 1.

Az MTK valóban nézőket vonzott erre a meccsre. Egyszer "harsant" fel a csatakiálltásuk, kb 10 másodpercig tartott. Nem sajnáljuk tőlük a stadiont, de kinek készül az?

A meccs úgy kezdődött, hogy nem történt semmi. Próbálkozgattunk hol az egyik, hol a másik oldalon, de a vendégek lezártak minden területet, nem jutottunk a kapujuk közelébe. Ők egy-egy kontra sikerében bíztak, valamint Torghelle erőszakosságában. Vele Kálnoki Kis vállalta a harcot, az esetek többségében remekül megoldva azt. Az Újpest az első játékrészben nem találta el a kaput, az MTK sem lőtte szét a mienket, így kicsit álmosító hangulatban csordogáltak a percek.

Kitérő 2.

A hétközi mezőkövesdi meccsen a szoty kb harmadába került, mint a Fay utcában.

A szünetben rózsaszín ruhás csajok rugdostak büntetőket, sajnos ebben sem leltünk nagyobb örömet, mint az első félidei játékban.

Szünet után kicsit élénkült a játék, próbálkoztunk becsülettel, némi veszély volt is bennünk, de ahoz nem elég, hogy ezt gólra váltsuk. Az MTK a 2. játékrészben sem adta fel harcmodorát, és 10 perc után érezhető volt, aki gólt szerez, az meg is nyeri a találkozót. Ezt érezték a kűzdő felek is, ezért kockázatot nem nagyon vállalt egyik fél sem.

Ennek ellenére megszerezhettük volna a győztes gólt, mert Andric a 72. percben át tudta játszani a labdát a túloldalra, ahol Cseke érkezett, de keresztbe ellőtte a labdát, pedig sem a kutya, sem a macska nem zavarta.

Közben a táborból felcsendülgettek a százezres nóták, és eldurrantak a még drágább petárdák. Rajtuk kívül már nincs ember aki érti...

Az idő előrehaladtával kicsit előrébb merészkedtünk, többet tettünk a 3 pontért mint a kék-fehérek, egyszer volt egy kipattanó, melyet 16-ról a nagynéném, két káposztával a hóna alatt is bevarr a léc alá, de Sankovicnál nem volt káőoszta, így fölé lőtte.

Diarra ezúttal is próbálkozott becsülettel, idönként megforgatta az MTK jobb bekkjét, de lövései nagyon rosszul sikerültek. Cseke és Mohl ma pontatlanabbak voltak, Andric kapkodó volt. Szabinak egyszer kellett komolyabban résen lennie, azt megtette. Kálnoki jól kivette Torghellét a játékból, de a többiekről ezúttal sok jót nem lehet írni.

A veretlenségi sorozat tovább tart, legközelebb 2 hét szünet után Debrecenben lépünk pályára.

 

Mezőkövesd 2 év után újra. A meccs előtt arról beszélgettek a városba érkező vendégek, hogy amikor legutóbb erre járt az Újpest, éppen élet és halál között volt a klub.A tabellára nézve hátrafelé kellett pillantgatnunk, egyszóval fenyegett minket a megszűnés és a kiesés réme is. Ehhez képest kisimult arcok, viccelődő szurkolók érkeztek ezúttal Matyóföldre.

Kitérő 1.

A rendőrök megmutatták, lehet ezt így is. Ott voltak, de barátság volt a viselkedésükben, nem akarták fontossabbá tenni magukat, mint a kellete.

A hazai és vendégszurkolók beszélgettek egymással a lehető legnagyobb békességben a bejáratok környékén.

A meccs úgy kezdődött ahogy egy focimeccsnek indulnia kell, a csapatok egymásnak ugrottak. A Mezőkövesdnek volt néhány perces erős periódusa, lőttek is egy embereset kapura, melyet Szabi igen jó érzékkel hárított, de a labda középre jött ki róla, melyet a center a hálónkba pofozott, szerencsére lesről. 15 perc után mi is megérkeztünk a meccsbe és szebbnél szebb akciókat vezettünk, s az egyik végén Andric szépen a hálóba helyezett. Megjött a hangulat, zúgott a lila oldal, percekig a mi hangunk töltötte be a stadiont.

Kitérő 2.

A Mezőkövesd stadionja nem egy Wembley, de igen takaros létesítmény. Az csak hab a tortán, hogy a büfében és a jegyeladó fülkékben is szép és barátságos látványok fogadták a vendégeket. Ráadásul a sört tálcákon, poharakban kihozták a lelátóra is, szóval olyan kiszolgálás féleség érzése volt az embernek.

 

Folytattuk az offenzivát, a Kövesd nem igazán fért a kapunk közelébe,nálunk pedig Diarra és Bardhi elemében volt. 10 perccel a gólunk után olyan találatot láthattunk, melyet még sokáig emlegetünk majd. Diarra cselezgette magát befele balról, majd a 16-os sarkától bődületes gólt ragasztott a hosszú felsőbe. A gólöröm beszédes volt. Diarra Vignjevichez rohant, és amikor odaért, úgy ugrott a nyakába, mint a gyermek az apjáéba. A csapat próbálta üldözni a gólszerzőt, de csak a cserepadnál érték utól. Innentől a hangulat még forróbb volt, folyamatos volt a bíztatás.

A szünet előtt már el is dönthettük volna a találkozót, de hagytunk izgalmakat a 2. félidőre inkább.

A második játékrész őrült helyzettel kezdődött, de egykori hátvédünk Hudák az utolsó pillanatban a labda elé tudott vetődni. Negyed óra után feljött a Kövesd a cseréknek köszönhetően és volt néhány langyos és egy forró pillanat a kapunk előtt, de Szabi remekül helyt állt. Feltünő volt, hogy mennyire magabiztosan mozdult ki a vonalról kapitányunk.

Jól védekeztünk és megpróbáltunk kontrázni, ha picit pontosabban szőttük volna akcióinkat, akkor szerezhettünk volna még gólokat. A játékvezető jól vezette a meccset, egyetlen műfajban volt bajban időnként, valamiért a bedobásokat nem sikerült jól megítélnie.

Az utolsó 10 perc úgy telt el, hogy izgulnunk csak a kötelező minimális mértékben kellett.

Ez a győzelem egy férfias, érett munka gyümölcse volt, ráadásul megérdemelt volt. Koncentrált, helyenként látványos volt a csapat játéka, ha ez minimum ezen a szinten állandósul, akkor nincs félnivalónk senkitől sem.

Meg kell említeni Pávkovics játékát is. Sokan féltették a csapatot attól, hogy túl mély még a víz ennek a fiúnak, de ha így folytatja, hamar meg fogjuk szeretni. Sankovic is remekül szűrt, jól tartotta meg a labdákat, sok akció indult tőle. Diarra ismét látványos volt, gólja pedig élményszámba ment.

Ezzel az eredménnyel továbbra is 100%-os a mérlegünk a Mezőkövesd ellen és immár a dobogón tanyázunk.

Csak így tovább!