Értékelés

Megint a százszor elátkozott buszozással kezdődött ez a derbi. Hihetetlen, hogy mennyire ragaszkodik ehhez a faxxxxhoz hülyeséghez az MLSZ és a rendőrség, holott csak gondolkodni kellene. Ha nem együtt érkeznének a szurkolók, kevesebb az esély a megszervezett pirotechnikára, (ha már egyszer annyira küzdenek ellene khmmm)...alacsonyabb az összesített maligán mennyiség, több néző jönne, jobb lenne a hangulat, stb...

Csaknem megtelt így is a vendégszektor, a zöldek részei azonban max. félházzal üzemeltek, pedig ők érkezhettek közvetlenül a stadionhoz.

A meccs úgy kezdődött, hogy volt egy ígéretes megindulásunk, a Fradinak meg kettő. Komoly zűr ezekből még nem adódott, de kisvártatva fiatal védőnk Pávkovics ügyetlenkedett Djuricinnak szemben, aki besétált a kapu közelébe, majd bepöttyintette Balajcza felett a labdát a bal sarokba. Egy két ijesztő zöld akció halt el még időben, majd Diarra lába sült el úgy, hogy Dibusznak esélye sem maradt a bal alsóba indított rakétát hatástalanítani. Szépen rendeződött a játékunk a bekapott gól okozta sokk után, és néhányí formás akcióval próbáltuk megközelíteni a hazaiak kapuját. Ekkor eltünk az FTC lendülete, próbálkozgattak, de recegni inkább a másik kapu volt ok, mert Balogh Balázs telibe zúzta a bal kapufát. Néhány perccel késöbb már nem hibázott. Középről balra játszottuk ki a labdát, melyet Diarra egy szép testcsellel továbbengedett Mohl felé, így két védőt tévesztett meg. A balhátvéd beadása annyira pontos volt, hogy a mezőny egyik legalacsonyabb embere, Balogh gond nélkül fejelt a kapu bal oldalába. Ez a félidő sokkal többet adott nekünk, mint amire előzetesen számíthattunk. Az, hogy a kapott gól nem okozott semmilyen mentális problémát, az azt jelenti, hogy jól értelmezték játékosaink lelki felkészítésen elhangzottakat.

Szünetben tehát mentünk 2-1-re, és a mámort csak fokozta, hogy Diarra baloldali beadásába a koreai zöld gyerek beleütött és Kassai nem habozva, büntetőt ítélt. Balogh Balázs állt a labda mögé és rendkívül higgadtan és magabiztosan bevarrta a labdát a bal felsőbe. Eddig álom történet volt és ha ekkor be lehetett volna cserélni mondjuk +100 meccs vagy 3-4 év rutint rutint, akkor ezt a találkozót megnyertük volna. Beleesetünk a mámor hibájába és más harcmodorban kezdtünk játszani. Azt hittük, hogy az FTC a padlón van, és ahelyett, hogy soroztuk volna őket tovább, szépen felszoptuk őket. Leandró bevágott egy szabadrúgást, majd Pávkovics ért bele rosszul egy belőtt labdába, amit Balajcza érinteni tudott lábbal, de csak beljebb tolta azt.

Volt hátra még majd fél óra és félő volt, hogy nem tudunk visszatérni a saját játékunkba, mert a Ferencváros vérszemet kapott. Néhány percig kerestük a ritmust, de végül ismét rátaláltunk a helyes útra. Volt szép akciónk, sőt, ha az utolsó megoldások jobban sikerülnek, ismét megrogyaszthattuk volna ellenfelünket.

Végül ez nem sikerült, így maradt a 3-3, melyet előzetesen bizonyára minden lila örömmel fogadott volna el. A meccs után azonban maradt hiányérzet is, meg néhány kérdés is.

Mindenki átérzi a csapat helyzetét az igazolási stoppal kapcsolatban. Értjük, hogy emiatt szűkös a keret, de kapusposzton például pont van 2 alternatíva, és Kovács Zoltán tavaly többször is szenzációsan bizonyított. A fiatal Pávkovics bizonyára nem játszott volna, ha egészséges lenne Heris vagy Kálnoki-Kis. Amit még érdemes megemlíteni, hogy van ez a Diarra gyerek. Valószínűleg ő a magyar mezőny legképzettebb, de mindeképpen legígéretesebb játékosa. Góljai -bár még nagyon sok nincs belőlük- élményszámba mennek, megoldásai zseniálisak. Amikor elment Suljic Újpestről, mindenki aggódott, hogy oda a látványos foci Újpestről, de akkor a szakmai stáb azt mondta, hogy van jobb nála. Igazuk volt, ez a fekete srác tényleg olyasmit tud, ami a mezőny fölé emeli -alacsony termete ellenére-legalább 2 fejjel. Ugyanakkor az idegein, vagy a hevületén nem tud uralkodni kiélezett helyzetben, sokszor kerül perpatvarba az ellenféllel, vagy a játékvezetővel. Mai cseréje azért volt teljesen indokolt, mert indulatai könnyen bajba juthatták volna a csapatot. Balogh Balázs válogatott teljesítményt nyújtott, remekül mozgatta a csapatot, voltak látványos megmozdulásai és szerzett 2 gólt is. Mellette Kecskés, Mohl, Bardhi és Cseke teljesítménye volt átlagon felüli.

Ezzel a meccsel lezárult az első kör. A bajnoki start előtt mindenki (na jó, sokan) a kiesés elleni ádáz harcra készültek, pedig Vignjevic bemondta már akkor a 6. helyet. Most éppen ott állunk és inkább több a hiányérzet a szurkolókban, mint az elégedettség, vagyis van még potenciál a csapatban. Ami a mezőnyhöz viszonyított helyzetünket illeti, az első is és az utolsó is egyaránt 7 pontra van tőlünk, tehát a számok nyelvén ugyanannyi az esélyünk a bajnoki címre, mint a szégyenletes utolsóra. Azt tudjuk, hogy szíve van az Újpestnek, ez pedig jó alap arra, hogy bizakodjunk. A hosszú szünet után remélhetőleg Heris már visszatérhet, s talán Perovic és Hazard is. Kálnoki-Kisről nincs hír, reméljük vele sincs nagy gond. Ha ők mind visszatérnek, azért nagyságrendekkel stabilabb lehet a csapat, s még az is benne van a pakliban, hogy feloldoznak bennünket az embargó alól. Talán visszatérhetünk a saját stadionunkba is a Diósgyőr elleni hazaira, s ezek együtt már elég erős bizakodást adó faktorok. Ráadásul jönnek az elvileg könnyebb meccsek, ahol ismét szorgalmasabban lehet gyűjteni a pontokat.

Hajár Lilák mindörökké!!!

 

Nehéz minden alkalommal ugyanarról mást és mást írni. Ami a Debrecen ellen történt, az megismétlődött a Videoton ellen, és csaknem megtörtént a Haladás ellen is. A különbség annyi, hogy a 2 vesztes meccs után ezúttal döntetlent játszottunk a vasiakkal, de a játék képe pontosan ugyanolyan volt. A labdabirtoklási adatokat még nem láttam, de szinte biztos, hogy fölényben voltunk, csakúgy, mint a passzok tekintetében. A kapura veszélyes akciók számát, vagy a lövésekét nem is várom meg, tudom, hogy ezekben a tényezőkben is ellenfelünk fölé nőttünk. Az első félidőben ezt a meccset el kellett volna döntenünk. Szemre tetszetős, időnként korszerű támadások és az utolsó átadásoknál vagy labdakezeléseknél rossz megoldások, rossz döntések születtek, ezért nem állt az eredményjelzőn legalább 3-0 a javunkra. Jó, legyen 4-1, mert mindkét csapat szerzett egy-egy kapufát is, szóval nem mondhatjuk, hogy a Hali nem járt a mi térfelünkön, de azért a szerencsével inkább mi álltunk hadilábon. Igaz…nem biztos, hogy ez még balszerencse. Ha egy csapat ennyi meccsen nem képes összebarátkozni Fortunával, akkor itt már nem csak a szerencse a „hibás”. Itt valami olyan faktor van, amelyet nagyon gyorsan meg kell változtatni.

Kitérő 1: Szombaton Fradi meccs idegenben, ez már érezhető volt tegnap is a lelátón. Bár szerencsére egyre többen értik, meg, hogy Újpest meccsen a sajátjainkat kell bíztatni, néhányan még rázendítettek a megszokhatatlan klasszikus Fradit „éltető” rigmusra.

A második félidő annyiban hasonlított az elsőre, hogy a Haladás itt is zöldben, mi meg lila-fehér csíkosban játszottunk. Már nem volt nyoma sem a dominanciának, a labdabirtoklás ebben a játékrészben egyenlő körülire változott, és bár volt lehetőségünk, közel sem olyan minőségű vagy mennyiségű, mint a szünet előtt.

Kitérő 2: Egy fiatal hölgy nézegetett gyakran a háta mögé, majd félhalkan megjegyezte: „minek jön meccsre az, aki folyton a sajátjait szidja?” Egy öblös orgánum ugyanis szinte minden hazai labdaérintést úgy kommentált, hogy abban nem volt sok köszönet…Tényleg, minek?

25 perccel a vége előtt a Haladás kiegyenlített egy olyan helyzetből, melyet simán le kellett volna védekezni, hiszen 4 nappal korábban ugyanolyan gólt szereztek a Vasas ellen. Ismerve edzőnk alaposságát, az ilyen szituációk le vannak modellezve, kizárt, hogy ne tudtak volna védőink erről a lehetőségről. Az utolsó 10 perc már arról szólt, hogy tud-e valamelyik csapat győztes gólt szerezni és igen hullámzóvá vált a játék. Volt helyzetünk, nekünk is, de a nagyobb ziccert a szombathelyiek hagyták ki, így nem tudtuk, hogy idegeskedjünk-e vagy megkönnyebbüljünk.

Végül maradt az x, ami annyit jelent, hogy sem előre, sem hátra nem mozdultunk el, de szombaton nem ártana végre 3 pontot szerezni, csak hogy ne kelljen hátrapillantani.

Úgy vártuk ezt a napot, hogy reménykedtünk, csapatunk a 100. Videoton elleni mérkőzésen bebizonyítja, nem csak a statisztikai porondon tudja elverni az ellenfeleket, hanem még az esélyesebbnek vélt csapatok ellen is képes sikert elérni.

Ismét a Fay utcában játszottunk, nagyon várjuk már a hazatérés pillanatát.

Az időjárás nem volt kegyes sem a nézőkhöz, sem a küzdő felekhez.

Kitérő 1: A Vasas sporttelepén még nem kezdődött el semmilyen felújítás és ez bizony meg is látszik. Nem a kiszolgálásra panaszkodva, de azért még is el kell mondani, hogy a csurom vizes székeket a nézők pucolgatták le az odakészített 6-0 magazinokkal. Ettől függetlenül jó hangulaturalkodott a lelátón, s szemmel úgy tünt, hogy valamelyest emelkedett a nézőszám a korábbiakhoz képest.

Az első negyedórában volt 2 olyan szituáció, melyekből egy kicsit több odafigyeléssel gólt is szerezhettünk volna. Lázok szöktette magát hosszan ziccerben, majd Diarra adott túl mélyen Andric elé, pedig pontos intítással óriási helyzetbe került volna csapatunk. Az időjárás nem kedvezett a focinak, zuhogott az eső, és helyenként a vihar jelei bújkáltak ki a felhők mögül.

Mégis derült égből érkezett a villámcsapás, amikor egy szabadrúgást Balajcza helyére tekert a vendégek csatára. Ennél már csak az volt fájóbb, amikor a védelmünk közepe odaajándékozta a lbdát az ellenfélnek a 16-os vonalán, aki ezután már zavartalanul gurított a hálóba. A meccs egyáltalán nem volt egyoldalú, de a szünet előtt 3 gólosra nőtt a hátrányunk. Aggasztónak tünt a helyzet, a második félidőre olyan tettet kellett végrehalytani a győzelemhez, melyet idén még nem sikerült végrehajtani, jelesül 4 gólt kellett volna szerezni. Aztán ahogy elkezdődött a játék, nem tünt lehetetlennek a küldetés, és 8 perc után 2 gólosra csökkent a hátrányunk Windecker találatának köszönhetően. Már kezdett a lelátó reménykedni, amikor jött Diarra találata és ekkor tűzbe jött a nézőtér. Úzte hajtotta a csapatot, a meccs képe alapján simán benne volt a játékban az egyenlítés. Ebben az időszakban kellett volna valahogy barátságot kötni a szerencsével de ebben a műfajban a Videoton tegnap jobb volt. Szereztek egy demoralizáló gólt, mely a háló zördülése előtt háromszor pattant számunkra kedvezőtlenül az ötösünkön belül. Ezzel a Videoton visszakapta magabiztosságát, nekünk pedig elillant a nagy feltámadás lehetősége. Próbálkozott a csapat továbbra is, de ekkor már nem csak a pirosban játszott az ellenfél...

Kitérő 2: Iványi ebben az időszakban belezavarodott döntéseibe, ami csak tovább borzolta az egyébként sem túlzottan kisimult lila kedélyeket, a játékvezetői ellenőrnek volt bizony mit jegyzetelnie.

Az egyik ilyen jelenet az volt, amikor Mohlt faultolták le a félpályánál, ebből kontrázott a fehérvári csapat, amit Pávkovics csak úgy tudott megállítani, hogy a 16-oson belül visszarántotta a kitötő csatárt. A játékvezető először nem akart ítélni a javunkra, utána pedig nem nem merte bevállalni a döntést. Ez csak az egyik volt érthetetlen döntései közül...

A végén Bardhi szerzett egy nagyszerű gólt, de ez már csak a lelkünknek tett jót, a pontok számát nem befolyásolta.

Minden héten leírható, ezúttal sem tehetünk másként, az Újpest jobban játszott mint ellenfele, de ez ismét nem ért pontot. Tudtuk eddig is a probléma okát, de nehéz elfogadni hétről hétre azt a tényt, hogy minden meccsen saját magunkat verjük meg, holott játékunk kialakult, látványos, szórakoztató.

 

 

Dél körül nagy volt a készülődés a Megyeri úton. Szurkolóink gyülekeztek a satdionnál, hogy elinduljanak a debrceni túrára, többnyire bizakodó hangulatban.

Sajnos ismét eléggé gyér volt az érdeklődés hazai oldalról, a mieinket 400-500 rajongó képviselte.

Kitérő: Szomrú látvány a gyönyörű stadion ilyen kevés nézővel. Régóta beszél a szövetség arról, hogy vissza kellene csalogatni a nézőket a lelátóra, Nem érzékelni az intézkedéseket vagy azok hatásait...

A mérkőzés nem aszerint indult, aogy elképzeltük, a Loki néhány támadási kisérlet után egy átlövésből megszerezte a vezetést. 20 percig szinte semmilyen ritmusa nem volt a játékunknak.

A Debrecen ebben az időszakban tudta kontrolánli az eseményeket, semmilyen jel mutatott arra, hogy hogy ezt a meccset meg tudnánk fordítani, igaz az ellenfél sem volt félelmetes. Az azonban jól látszodott, hogy bizonyos pozíciokban Vignjevic kényszerhelyzetben van, nincs alternatíva egy gyengébb teljesítmény esetén.

A félidő vége ismét hozott egy olyan szituációt, amely minimum vitatott. Lázok esett el a 16-oson belül, de a játékvezető sípja néma maradt, sőt csatárunk kapott sárgát.

Kétségtelen, hogy a fault erőssége nem indokolt olyan esést, mint amit Lázok bemutatott, de az sem vitatható, hogy a kontaktus a két játékos között megtörtént.

A második félidőre egy ugyanolyan Debrecen, de egy másik Újpest jött ki a pályára. Teljesen megváltozott a meccs képe, és a mezőnyben teljesen ráerőltettük az akaratunkat a Debrecenre. Diarra feljavult, jól mozgatta a csapatot. és ha lenne igazi befejező csatárunk, be is tudnánk fejezni a támadásainkat. Voltak távoli és veszélyes próbálkozások, jó beívelések, tetszetős kombinációk. Teljes mértékben átvette csapatunk az irányítást, de mégsem érezhettük azt, hogy ez a mérkőzés zsebben lesz, mert kévés éle volt a csapatnak. Aztán addig gyötörtük a labdát a kapu irányába, ameddig az egyszer hajlandó volt átjutni a gólvonalon. 10 perc maradt hátra és a játék képe azt sugallta, hogy ha itt születik még gól, akkor az mi szerezzük. Ezzel szemben 5 perc elteltável a Loki talált egy momentumot, amikor a védelmünk rutntalanul próbálta meg fedezni a kapunkat és ezzel el is dólt a meccs.

Kitérő: Nagyjából az egész meccsen, de különösen a 2. félidőben az Újpest szinte hazai pályán játszott. A szurkolás minősége közti különbséget le sem lehet szinte írni. Kár, hogy még mindig kötelező elem a trágársaág...

Olyan találkozót veszítettünk el, amelyen simán kellett volna nyernünk, legalábbis a játék képe alapján. Valószínúleg a mentális erők nem a mi oldalunkon harcoltak ezen az estén, legalábbis az első félidőben.

Nagyon várja minden újpesti a CAS döntését, mer kedvező ítélet estén nagyságrendekkel növelni tudnánk csapatunk eredményességét, persze ha találunk a center poziciójára éppen szerződés nélküli játékost. Vagy csináltatunk. Ez nyilván mindössze anyagi kérdés, de az biztos, hogy növelni kell a gyilkos ösztön szintjét a csapaton belül.

Ami feltétlen pozitívum, hogy visszatért Balogh Balázs, reméljük hamar játékba tud lendülni. Várjuk Herist is nagyon!

 

4 győzelem után bizakodtunk abban, hogy a rosszul induló MTK ellen sikerül tovább gyarapítani győzelmeink számát. Sokan gondolták ezt így, egyre izmosabb létszám előtt játssza meccseit az Újpest.

A tábornak kijelölt szektor gyakorlatilag tele volt, a fedett oldalon is erősebb létszám volt, mint szokott. A vendégoldal azonban rendkívül soványra sikeredett, mindössze 120 nézőjük volt.

Kitérő 1.

Az MTK valóban nézőket vonzott erre a meccsre. Egyszer "harsant" fel a csatakiálltásuk, kb 10 másodpercig tartott. Nem sajnáljuk tőlük a stadiont, de kinek készül az?

A meccs úgy kezdődött, hogy nem történt semmi. Próbálkozgattunk hol az egyik, hol a másik oldalon, de a vendégek lezártak minden területet, nem jutottunk a kapujuk közelébe. Ők egy-egy kontra sikerében bíztak, valamint Torghelle erőszakosságában. Vele Kálnoki Kis vállalta a harcot, az esetek többségében remekül megoldva azt. Az Újpest az első játékrészben nem találta el a kaput, az MTK sem lőtte szét a mienket, így kicsit álmosító hangulatban csordogáltak a percek.

Kitérő 2.

A hétközi mezőkövesdi meccsen a szoty kb harmadába került, mint a Fay utcában.

A szünetben rózsaszín ruhás csajok rugdostak büntetőket, sajnos ebben sem leltünk nagyobb örömet, mint az első félidei játékban.

Szünet után kicsit élénkült a játék, próbálkoztunk becsülettel, némi veszély volt is bennünk, de ahoz nem elég, hogy ezt gólra váltsuk. Az MTK a 2. játékrészben sem adta fel harcmodorát, és 10 perc után érezhető volt, aki gólt szerez, az meg is nyeri a találkozót. Ezt érezték a kűzdő felek is, ezért kockázatot nem nagyon vállalt egyik fél sem.

Ennek ellenére megszerezhettük volna a győztes gólt, mert Andric a 72. percben át tudta játszani a labdát a túloldalra, ahol Cseke érkezett, de keresztbe ellőtte a labdát, pedig sem a kutya, sem a macska nem zavarta.

Közben a táborból felcsendülgettek a százezres nóták, és eldurrantak a még drágább petárdák. Rajtuk kívül már nincs ember aki érti...

Az idő előrehaladtával kicsit előrébb merészkedtünk, többet tettünk a 3 pontért mint a kék-fehérek, egyszer volt egy kipattanó, melyet 16-ról a nagynéném, két káposztával a hóna alatt is bevarr a léc alá, de Sankovicnál nem volt káőoszta, így fölé lőtte.

Diarra ezúttal is próbálkozott becsülettel, idönként megforgatta az MTK jobb bekkjét, de lövései nagyon rosszul sikerültek. Cseke és Mohl ma pontatlanabbak voltak, Andric kapkodó volt. Szabinak egyszer kellett komolyabban résen lennie, azt megtette. Kálnoki jól kivette Torghellét a játékból, de a többiekről ezúttal sok jót nem lehet írni.

A veretlenségi sorozat tovább tart, legközelebb 2 hét szünet után Debrecenben lépünk pályára.