Értékelés

Amikor az ember labdarúgó mérkőzésről beszélget, olyan körülményeket képzel el, mint például gólhelyzetek, kapusbravúrok, szép támadások, sok-sok néző, tomboló lelátó.

A kezdőrúgás előtt mintegy 1000 se ember bámészkodott a lelátón és a 30 fős mezőkövesdi drukkerek hangja sokkal messzebbre szállt, mint bárki másé.

A Fidelity elkésett, a himnusz hagjainál kezdtek el szállingózni a tagjai. Össze is jöttek kb. 30-an, hosszú idő óta a legvisszafogottabb műsort láttuk tőlük. Ennek persze az is lehet az örömteli eredménye, hogy kevesebb lesz a büntetés. Az első félidő eseményeit gyorsan le lehet írni. Volt egy mezőkövesdi lesgól valamint egy hatalmas helyzet, a másik kapunál pedig néhány fejes féle, de elkerülték a kaput.

A szünetben vártunk valami jelet, például egy cserét, de mindössze annak örülhettünk, hogy csapatunk jött ki előbb a második félidőre. Ez a nagyon régi babona szerint győzelmet kellett volna jelenteni, de annyit azért hozzá kell tenni, hogy nagyon régen a 45 perc után már több góllal vezettünk.

A 2. játékrész elején hamar vezetést szereztünk, ugyanis Andric értékesített egy büntetőt. Reménykedtünk, hogy ez egy tipikus 1 gólos meccs lehet, ahol csak az a kérdés, hogy ki szerzi azt az egyet. Sajnos nem az volt. Ez egy tipikusan 2 gólos mérkőzés lett, ahol az ellenfél az egyteln sikeresen végigvitt kontrából ki tudott egyenlíteni.

Ezt követően Andric még eltalálta a kapufát, majd Lázok lövését hárította hatalmas mentéssel az egykoron nálunk játszó Hudák.

Balogh még szereztóhetett volna egy gólt, de lövése mellé pattogott.

Tanulságként annyit lehet levonni, hogy szenvedély nélkül nem lehet ezt a játékot játszani, sem a pályán, sem a lelátón. Szürke, langyos, álmosító 90 perc volt, nagyszerű, hogy vége. Öröm, hogy Banainak nem volt sok dolga, a gólról nem tehet. Diarra nagyon hiányzott, kreativitása nélkül semmi váratlan nem volt a csapatban. Edzőnk figyelt a légiós szabályra ajánlásra, a szurkolók meg sz.rnak a csapatra.

Az legalább kiderült, hogy mivel tud többet a kecskeméti stadion a REAC-nál...van fűtés és melegvíz a WC-ben. Ez minden látogatónak igen jól esett, többen meg is jegyezték, hogy nem lefagyott végtaggal kellett a pisilési hadműveletet végrehajtani. Nagyszerű, hogy ismét tudtunk faragni egy pontot a listavezetővel szembeni hátrányból, így már csak 8 pontnyira vagyunk a Vasastól.

Ha így folytatjuk, (és ők is), áprilisra utolérhetjük őket...

Nehéz megmondani, hogy ez a szenvedélymentes kép, amit a csapat, a klub, a környezet mutat magáról, mekkora kárt okoz annak a közösségnek, melyet úgy hívnak, hogy Újpest család.

Nehéz eldönteni, hogy melyik a nagyobb probléma, az MLSZ tevékenysége, az UTE-val vívott harc vagy a totális elszigetelődés a saját bázistól, de valahol bele kellene nyúlni a folyamatokba.

Már így is rengeteg visszafordíthatatlan kár keletkezett. 

 

 

 

Arra senki sem számított, hogy telt ház és kupahangulat várja majd a csapatokat Gyirmóton, de a 900-1000 néző, aki kilátogatott az Alcufer stadionba, azért mindenképp csalódás volt.

Ennek ellenére fél órát kellett sorban állni, mire jegyhez jutott az, aki vállalta az utazást és nem interneten vásárol jegyet. A vendégszektor 500 tagjára mindössze 1 jegykiadó állt rendelkezésre, igaz 25 embernek már volt elővételben belépője…Csoda lenne, ha többen járnának meccsre...

A sör a büfében igencsak középszar volt, a rendőrség meg már az érkezéskor nézési fitogtatást tartott. Szerencsére dolguk nem akadt, pedig várták…

Angelov a kezdőben kapott helyet, érdemes lenne megtudni, hogy mivel érdemli ki ezt a helyet hétről-hétre. Más meglepetés nem történt. Tetőtől talpig lilában kezdtük a meccset és igyekeztünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést. Ehhez a sárgában nyomuló hazaiak eleinte partnerek is voltak, mert szépen átadták nekünk a területet, hogy a saját térfelükön megszerzett labdákkal hosszan indíthassák Simont vagy Sallóit. Az egyik ilyen kisérlet veszélyesen bontakozott ki, de Kecskés olyan tanári becsúszással mentett, amit illett alaposan megtapsolni. A félidő derekán egy gyors jobboldali támadás után a felső lécet találta Bardhi telibe. Ez idő tájt említésre méltó volt Filkor és Diarra percekig tartó kakaskodása, félő volt, hogy az egyébként igen agilisan játszó középpályás nem elégszik meg a kapott sárgával, mert sokáig nem akart lehiggadni. Néha olyan érzése volt az embernek, hogy a játékvezető túlzottan is aprólékos, ítéletei során időnként széttöredezett a játék.

Nem volt sok helyzet a szünet előtt egyik oldalon sem, mert az utolsó megoldásokba rendre hiba csúszott, pedig aktív volt mindkét csapat. Egyszer pár percre az eső is eleredt, de szerencsére számottevő csapadék nem érkezett. Ami feltétlen említést érdemel, hogy a szünetig keresve sem lehetett találni büntetésre jogosító tételt a szurkolásban.

A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy eldöntjük a 3 pont sorsát, mert nagyon beszorítottuk a sárgákat. Újabb Bardhi kapufa, néhány veszélyes támadás és tűzbe is jött a tábor, ebben az időben elég jól szóltak a dalok. Sajnos hamar elmúlt a lendület, 10 perc után kiegyenlítetté vált a játék.

Sajnos nem voltunk eléggé pontosak, Diarra két ízben is olyan helyzetben választott rossz megoldást, amikor a feladat nehezét megoldotta, majd egy egyszerű passz helyett belebonyolódott a cselekbe, és el is veszítette a labdát.

Kicsit csordogálósba fordult volna a meccs, ezért az edzők elkezdték cserélgetni, variálni csapataikat. A 76. percben némiképp váratlanul, és feltétlenül nagy csalódásunkra gólt szerzett a Gyirmót. Egy jobb oldali beadás átkeveredett a másik oldalra, ahol az érkező hazai játékos közelről beverte.

Windeckert terítették le a 11-es pont környékén, de néma maradt a síp.

Ekkor már fedélzeten volt Lázok is, aki igen jó szelleműen szállt be a csatába. Már-már siratni kezdtük a veretlenségi sorozatunkat, amikor éppen az ő lövése pattan át az egyébként magabiztosan védő Sebőkön, így visszatért mindenkibe a hit, ismét rohamokra indultunk. A Gyirmót már elfogadta volna a döntetlent, de a mieinknek volt 2 nagy lehetősége is, hogy javunkra dőljön el a találkozó. Az utolsó utáni percben egy szöglet után Windecker átbólintotta a labdát a hosszú sarokba, így miénk lett a győzelem.

Ezzel a góllal lezárult egy sorozat, de remélhetőleg egy másik kezdődhet, hiszen a Gyirmót ellen eddig 2 meccsből kétszer győztünk…

A játék nem volt világraszóló, de ahogy a meccs előtti beharangozóban írva lett, inkább legyen ezúttal gyengébb a játék, de szerezzük meg a 3 pontot. Ez teljesült, sőt ezzel a győzelemmel áttörhetünk egy gátat. Nem is a 3 pont, hanem inkább annak módja fontos, mert vesztett helyzetben tudtunk az utolsó percekben, pillanatokban fordítani. A forduló többi meccseinek zömén is születtek gólok az utolsó utáni másodpercekben, s ismét nagyon összetömörödött az élmezőny, mely egyáltalán nincs elérhetetlen távolságban.

Ne feledjük, közeledik a CAS döntés 2. határideje is. Ha kedvező döntés születne, azzal nagy teher hullhatna le a vállakról, mert a téli szünetben fel tudnánk pumpálni a keretet, ennek tudata jótékony hatással lehetne a hátralevő 3 meccsre.

Miközben már azt sem tudni, hogy ki nem veszett még össze Újpesten valakivel, s teljesen kibogozhatatlanná váltak a szálek, a listavezető ellen kellett begyűjteni csapatunknak a 3 pontot ahhoz, hogy lezárjunk egy hosszú, furcsa sorozatot úgy, hogy nem léphetett továbbra sem pályára Kálnoki, akit a védelemben a középpályás, fiatal Pávkovics helyettesített, valamint eltiltás miatt Kecskés.

Nagy Tibor a jobb védő posztján kezdett, Mohl pedig a bal oldalon, Balázs visszakerült előre, ahol Angelovval rohamozott.

A kecskeméti stadion furcsa helyszín egy Újpest-Vasas rangadóhoz, külső szemlélődőnek nagy kérdés, hogy mivel tud többet, mint a REAC, vagy a Vác stadionja.

A székekre elhelyezett 6-0 magazinok ronggyá áztak, nem valószínű, hogy bármi információ olvasható maradt akár csak egyetlen példányból is.

Miután hol erősebben, hol gyengébben esett az eső, csúszós volt a talaj, amikor kifutottak a csapatok a kezdéshez, s ezt mintegy 1500 szurkoló láthatta. Miután a két tábor kifejezetten jó viszonyt ápol egymással, nem volt ok az aggodalomra, s a közeli gyorsétteremben békésen harapdálgatták a piros/kék és lila sálakban érkező drukkerek egymás közelében a hamburgereket.

A lilák ultrái mintegy 200 fővel vonultak fel, s hamar letudták a „kötelező” rigmusokat, hogy nehogy véletlenül megszakadjon a bünti sorozat. A Vasast kb. 150 szurkoló képviselte a vendégszektorban, de elszórva találkoztunk néhányukkal a hazai oldalon is. Kicsit olyan volt a hangulat, mint anno a Népstadionbeli kettős meccseken, persze más volumenben.

A mieinken az első perctől látszódott a nagy elszántság, a vasason pedig a magabiztosság, melyet a lista vezetése adott számukra.

Az Újpest veszélyesebben játszott, néhány lövés és szöglet jelezte, hogy többet teszünk a 3 pontért, az angyalföldieknek egy olyan támadásuk volt, melynek végén egy látványos, de eredménytelen lövést láthattunk.

A félidő derekán Balogh Balázs szögletét Windecker tuszkolta a kapu felé, majd gyömöszölte a gólvonal mögé, ezzel megszereztük a vezetést.

Az első félidőben nagyon sok esemény már nem történt, hiszen Solymosi játékvezető nem vette észre a kitörő Angelov lerántását, így nem kaptunk meg egy büntetőt, de vegyük úgy, mintha kihagytuk volna, talán így könnyebb túllépni rajta…

A második félidő azzal kezdődött, hogy a Vasas a kapunk környékén tudta tartani a labdát, majd többszöri felszabadítás helyett szabálytalanság árán akasztottuk meg az akciót.

A megítélt szabadrúgás a sorfal fölött vágódott a léc alá, így hamar elolvadt az előnyünk. Ettől felpörgött a meccs és a bal oldalunk eléggé jól pörgött. Mohl és Diarra jól játszotta be a pálya szélét, több veszélyes akció is indult ettől a párostól. Beindult a meccs, volt sok futás, gyorsan járt a labda, mindkét csapat a támadásra helyezte a hangsúlyt.

Az Angelov helyére beálló Bardhi 4 perc után 6 méterről bevágta a jobb felsőbe a 2. gólunkat, így ismét nálunk volt az előny. Érdekes, hogy a Fay utcában lejátszott meccsen is csereként érkezett és győztes gólt szerzett, reméltük, hogy ebből hagyományt teremt ma.

Az, hogy ez nem így történt, annak több oka is van. Egyrészt a Vasasnak ismét adtunk egy „ajándék” szabadrúgást, melyet egykori játékosunk, az Újpestről kiutált Remili ívelt a kapu hosszú oldalához, s az ott lesről induló, szintén korábbi lila, Korcsmár testtel besodort. Nem szakmai ítélet, de oda ki kellett volna érnie a gólvonalról a kapusnak.

A hátralévő időben mindkét csapat győzni akart. A meccslabda előttünk adódott, Bardhi jobboldali elfutása után a Vasas kapusának forró lehetett a labda, mert szinte Windecker elé dobta azt, de középpályásunk nem tudta másodszor is bevenni a kaput, így végül maradt a döntetlen.

Az jól látható, hogy a csapat sikeresebben tud támadni, mint védekezni, így Vignjevic érthetően az offenzív játékot favorizálja.

Ezzel az eredménnyel nem is lenne önmagában gond, de az elmúlt fordulókban elért sok döntetlen miatt már nem lehetünk elégedettek. Ebben a 12 csapatos bajnokságban nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, ezért hamar lehet sokat emelkedni, vagy zuhanni. Négy meccs maradt hátra, sorrendben Gyírmót, Mezőkövesd, MTK, majd Loki. Bármelyik nyerhető, de szükség lenne valami pluszra, hogy visszataláljunk a győzelmek útjára.

Öröm, hogy a Vasas csapatában olyan ellenfelet találtunk, amely szintén játszani akarja a labdarúgást, nem pedig elfojtani azt.

Már jó ideje leszoktam arról, hogy a Paks meccsektől várjak valami vérpezsdítőt és ez teljesen független attól, hogy a tolnai csapat épp hol áll a tabellán.

Nem volt másként ez a mai napon sem, egyszerűen arra vágyott a legtöbb Újpest szurkoló, hogy valahogy nyerjünk.

Az elmúlt időszak bíztató játékával nem párosuló eredményesség azonban óvatosságra intett mindenkit, annak ellenére is, hogy a Paks az utolsó helyen szerénykedik.

Amolyan gyömöszkölös meccs sikeredett ebből a 90 percből, a tradíciót tehát továbbra is ápolja a hazai csapat. Bár egy méretes védelmi hibából Balázs Benjámin meg tudta szerezni a vezetést a fehérben játszó Újpestnek, de nem volt érezhető, hogy itt bármiféle henger elindulhatna. Kicsit nálunk volt a labda többet, de mindkét oldal rengeteg hibával toligálta azt.

A második félidő ismét azoknak kedvezett, akik bosszankodni szeretnek, ez a találkozó csemege volt számukra. Ekkor már inkább a saját térfelére húzódtunk, és a Paks kissé feljebb tudott jönni. Az 55. pertől Mohl időszaka következett. Egy ízben összehozott egy teljesen felesleges 11-est, majd olyan ovodás trükköt nyelt be, melyet még a serdülőben is kiröhögnek. A büntetőt szerencsére Banai kivédte. A másik eseten azonban még most is fogja a hasát mindenki. Történt, hogy egy sérülést követően a paksiak vissza akarták adni a labdát, de a ravasz helyi vagány a kis partdobás után megállította a labdát az oldalvonalon úgy, hogy annak 3/4 része kívül volt, de egy negyed rész még a mészcsík felett. Tehát nem volt kint. Mohl odament és teljes természetességgel kézbe vette, hogy elvégezze a bedobást. Azt a bedobást, amit az 1 méterre helyezkedő asszisztens nem ítélt meg. Persze, hogy szabadrúgást kapott a Paks. Ha ezt egy debütáló 17 éves gyerek kajálja meg, arra annyit mond az ember, hogy rutintalan. Na de na...

Az utolsó negyed óra úgy telt, hogy már szinte csak védekeztünk. Bár volt egy veszélyes lövése a hazaiaknak, azért a gól nem lógott a levegőben. Aztán mégis megszületett, ráadásul olyan, amilyen egy tipikus paksi gól csak lehet. Begyötörték a labdát középre, az egyébként jól védő Banai páncéljáról kijött az, ami egy arra kószáló zöld mezesről bepattant a hálóba.

A végjátékban még volt két ordító ziccerünk, ugyanis elkezdtünk támadni. Mindkettőt Windecker hagyta ki, előbb középről, mintegy 6 méterről magasan fölé fejelt, majd Angelov kapufára fejelt labdáját stukkolta a kapus kezeibe 4 méterről úgy, hogy sem a kutya, sem a macska nem zavarta.

Ebből a meccsből nem érdemeltünk többet. Nem ismerem sem a statisztikai adatokat, sem az edzői nyilatkozatokat, de az a csapat, amelyik ennyire szenvedélyektől mentesen képes végignyomni 90 percet, annak nem jár a 3 pont. Ez nem jelenti azt, hogy ne küzdöttek volna, de az energiaszint nagyon alacsony volt a mai napon egy olyan csapat ellen, amely hosszú ideje az álmos, színtelen-szagtalan stílusáról híresedett el, s mi ebbe a szürkeségbe simán beleolvadtunk.

Ugyanakkor a teljesítményt lehet másként is értékelni. Az első három fordulót követően 3 pontunk és -2-es gólkülönbségünk volt, a második kör elején, azonos időszakban szintén 3 pontunk van, nullás gólkülönbséggel.

Nem kell pezsgőt bontani, de azért temetni sem kell a csapatot a mai produkciót követően.

 

 

Nehéz eldönteni, hogy az elejével vagy a végével kezdjük, hát nézzük a héten történteket először.

Kiderült, hogy a Fay utca már nem marad az otthonunk. Kecskemétre sodor bennünket az élet, legalábbis 3 forduló erejéig. Nyilván lenne a helyzetnek ideálisabb megoldása is, de az MLSZ nem ismerte fel a nagylelkűség és praktikusság kombinációjának PR lehetőségét abban a helyzetben, amikor kivülről kissé érthetetlen, merevnek látszó módon egyszerre tart zárva az Ilovszky és a Szusza stadion is.

Feltűnően lassan halad az újpesti aréna felújítása, néha az az ember érzése, hogy a nyílvánosság teljes kizárásának szinte tökéletes megvalósulása összefügghet az orrunk alá tört bors mennyiségének emelésével.

Nézhetjük azonban az ügy számunkra pozitív oldalát is. A keleti, dél-keleti országrészből könnyebben juthatnak el a lila hívők a 3 kecskeméti meccsre, reméljük élnek is a lehetőséggel. A távolság Pesttől sem legyőzhetetlen, s ha a klub ügyes, jó felvezetéssel sok helyi diákot, fiatalt hozhatna ki a stadionba. Így még akár hírverő meccseknek is felfoghatjuk a Mezőkövesd, a Vasas és a Debrecen elleni bajnokikat.

A Diósgyőr elleni találkozóról előre lehetett tudni, hogy sem sétagalopp, sem "barátságos" nem lesz. A vendégek a múlt heti, Videoton elleni győzelmükkel "vérszagot fogtak", s tavaly a Megyeri úton lejátszott meccs a szezon egyik legjobb meccse volt.

Ha azt mondjuk, sikerült felülmúlnia a csapatoknak az akkori produkciót, egyáltalán nem toljuk túl a dicséretet. Fordulatos, helyzetekben bővelkedő meccs volt, mindkét csapat megszerezhette volna a 3 pontot. A vége előtt néhány perccel még örültünk volna a döntetlennek, a lefújáskor azonban inkább bosszankodtunk miatta. Ha ezt a találkozót valamelyik top bajnokságban rendezték volna mondjuk 40-50 ezer ember előtt, hetekig példálozna vele a magyar sajtó.

Időnként lüktetett a pálya, voltak formás és szellemes támadások, és persze gólok.

Az 1. félidőben a vendégek szereztek vezetést egy kontrát követően, de a 10. perctől már magunkra találtunk és csak a kapu előtti pontatlanság akadályozta meg, hogy több góllal is fordítsunk.

Mondjuk Bardhi lerántásánál nem csak az...Lázok és Cseke góljaival így is mi mehettünk előnnyel a szünetre.

A második félidőben a Diósgyőr feljebb tolta játékát és bátrabban, gyorsabban indult a kapunk felé. Sajnos egy buta szabálytalanság után büntetőhöz jutottak, melyet Banai egy pici szerencsével háríthatott volna, Bognár ugyanis a kapu közepét célozta, és hálóőrünk lába majdnem bele tudott kapni a lövésbe.

Lipták lőtt egy bődületes gólt, s ekkor kicsit messze került tőlünk a 3 pont reménye, de a csapat akart, küzdött becsülettel. Voltak is lehetőségek, sőt komoly helyzetig is eljutottunk, de sajnos ezek rendere kimaradtak, így néhány perccel a vége előtt minden mindegy alapon nyomtuk a diósgyőri "várat". Pár minutummal a vége előtt Bardhi bevágta a jobb sarokba és ekkor új erőre kapott a csapat. Bár mohl még nem tudta a labdát a vonalon túlra tolni 2 méterről, de a kipattanót Cseke igen, így a 90. perc végén már 4-3-ra mi vezettünk. A következő akciónkkal le is zárhattuk volna a találkozót, ám Andric középre adása után, a kapura tuszkolt labát Rados valahogy még össze tudta kaparászni. Az ellenfél az utolsó lehetőségéből be tudta venni hálónkat, így 4-4 lett a meccs, pedig még néztük volna egy ideig.

Bizonyára első reakciója mindenkinek az, hogy az utolsó pillanatban elveszíteni 2 pontot bosszantó dolog, de azt kell mondani, hogy végre találtunk az FTC mellett egy olyan ellenfelet, amely hajlandó a labdarúgást játszani és nem őlni azt. A kűzdő felek megcsillogtattak olyan erényeket, melyeket eddig rendszeresen irigyeltünk a német vagy angol csapatoktól.