Értékelés

Nehéz eldönteni, hogy az elejével vagy a végével kezdjük, hát nézzük a héten történteket először.

Kiderült, hogy a Fay utca már nem marad az otthonunk. Kecskemétre sodor bennünket az élet, legalábbis 3 forduló erejéig. Nyilván lenne a helyzetnek ideálisabb megoldása is, de az MLSZ nem ismerte fel a nagylelkűség és praktikusság kombinációjának PR lehetőségét abban a helyzetben, amikor kivülről kissé érthetetlen, merevnek látszó módon egyszerre tart zárva az Ilovszky és a Szusza stadion is.

Feltűnően lassan halad az újpesti aréna felújítása, néha az az ember érzése, hogy a nyílvánosság teljes kizárásának szinte tökéletes megvalósulása összefügghet az orrunk alá tört bors mennyiségének emelésével.

Nézhetjük azonban az ügy számunkra pozitív oldalát is. A keleti, dél-keleti országrészből könnyebben juthatnak el a lila hívők a 3 kecskeméti meccsre, reméljük élnek is a lehetőséggel. A távolság Pesttől sem legyőzhetetlen, s ha a klub ügyes, jó felvezetéssel sok helyi diákot, fiatalt hozhatna ki a stadionba. Így még akár hírverő meccseknek is felfoghatjuk a Mezőkövesd, a Vasas és a Debrecen elleni bajnokikat.

A Diósgyőr elleni találkozóról előre lehetett tudni, hogy sem sétagalopp, sem "barátságos" nem lesz. A vendégek a múlt heti, Videoton elleni győzelmükkel "vérszagot fogtak", s tavaly a Megyeri úton lejátszott meccs a szezon egyik legjobb meccse volt.

Ha azt mondjuk, sikerült felülmúlnia a csapatoknak az akkori produkciót, egyáltalán nem toljuk túl a dicséretet. Fordulatos, helyzetekben bővelkedő meccs volt, mindkét csapat megszerezhette volna a 3 pontot. A vége előtt néhány perccel még örültünk volna a döntetlennek, a lefújáskor azonban inkább bosszankodtunk miatta. Ha ezt a találkozót valamelyik top bajnokságban rendezték volna mondjuk 40-50 ezer ember előtt, hetekig példálozna vele a magyar sajtó.

Időnként lüktetett a pálya, voltak formás és szellemes támadások, és persze gólok.

Az 1. félidőben a vendégek szereztek vezetést egy kontrát követően, de a 10. perctől már magunkra találtunk és csak a kapu előtti pontatlanság akadályozta meg, hogy több góllal is fordítsunk.

Mondjuk Bardhi lerántásánál nem csak az...Lázok és Cseke góljaival így is mi mehettünk előnnyel a szünetre.

A második félidőben a Diósgyőr feljebb tolta játékát és bátrabban, gyorsabban indult a kapunk felé. Sajnos egy buta szabálytalanság után büntetőhöz jutottak, melyet Banai egy pici szerencsével háríthatott volna, Bognár ugyanis a kapu közepét célozta, és hálóőrünk lába majdnem bele tudott kapni a lövésbe.

Lipták lőtt egy bődületes gólt, s ekkor kicsit messze került tőlünk a 3 pont reménye, de a csapat akart, küzdött becsülettel. Voltak is lehetőségek, sőt komoly helyzetig is eljutottunk, de sajnos ezek rendere kimaradtak, így néhány perccel a vége előtt minden mindegy alapon nyomtuk a diósgyőri "várat". Pár minutummal a vége előtt Bardhi bevágta a jobb sarokba és ekkor új erőre kapott a csapat. Bár mohl még nem tudta a labdát a vonalon túlra tolni 2 méterről, de a kipattanót Cseke igen, így a 90. perc végén már 4-3-ra mi vezettünk. A következő akciónkkal le is zárhattuk volna a találkozót, ám Andric középre adása után, a kapura tuszkolt labát Rados valahogy még össze tudta kaparászni. Az ellenfél az utolsó lehetőségéből be tudta venni hálónkat, így 4-4 lett a meccs, pedig még néztük volna egy ideig.

Bizonyára első reakciója mindenkinek az, hogy az utolsó pillanatban elveszíteni 2 pontot bosszantó dolog, de azt kell mondani, hogy végre találtunk az FTC mellett egy olyan ellenfelet, amely hajlandó a labdarúgást játszani és nem őlni azt. A kűzdő felek megcsillogtattak olyan erényeket, melyeket eddig rendszeresen irigyeltünk a német vagy angol csapatoktól.

 

 

 

 

A tegnapi meccsről bőven elég annyi, hogy folytatódott a döntetlen széria, immár a Haladás, és az FTC után a Kispesttel is ikszeltünk. 1-1 lett a meccs, Lázok megszerezte 2. újpesti gólját, mely a vezetést jelentette számunkra, de Lanzafame egyenlített. Az utolsó negyedórát kivéve nagyjából kontroláltuk a játékot, helyenként volt szép foci is. A vendégszektorban kb 400 szurkoló foglalt helyet.

Banai bíztató volt, a kapott találatról nem tehetett. Öröm, hogy Heris visszatért, így azért már van némi mozgástere az edzőnek. Továbbra is a 6. helyen állunk, jövő héten jön a Diósgyőr, tavaly az év meccsét játszottuk velük hazai pályán. Ennyit a meccsről...

Ami érdekesebb és fontosabb is, az nem a mérkőzésen történt. Sokszor került szóba ez a buszoztatás. Erőlteti ezt minden érdekelt, mert továbbra sem az a szemlélet érvényesül, hogy hogyan lehetne szurkolóbarát körülményeket kialakítani, hanem a megélhetésiek. A Határ úttól indult el a jármű. Egy ilyen program lehetne még akár csapatépítő is, de sajnos nem válogathatjuk meg az utastársakat. Erre mondja egy ismerősöm, hogy a magyar bajnokik nézőit nem színek, hanem iq szerint kellene szétválasztani...valőszínű igaza van.

Megint volt néhány idióta, akinek a legnagyobb öröm a busz tetejének minél nagyobb erejű püfölése volt. Az, hogy megint volt gyerek, akit ez riaszt, azt már felesleges is leírni. Az egyik rendező próbálta lecsítítani a hülyegyereket, de ez inkább olaj volt a tűzre a delikvensnél. A történet akkor vett csúnya fordulatot, amikor a busz megérkezett a Bozsik stadionhoz.

Angliában az ilyen esetet úgy kezelnék, (ha lenne buszoztatás) hogy a rendőrök várják a srácot a leszállásnál és elviszik a lelátó alatt elhelyezkedő cellába bezárják. Nálunk a főhős alig hogy leszállt, kicsit félrevonták és nagyon megverték. Nem védenék én senkit sem ebben a kérdésben, de kizárt, hogy ez kell legyen az elintézési módja az ilyen helyzeteknek, ráadásul ezzel nem zárult le az ügy, még a meccs után is volt folytatás. Az sem volt kesztyűsebb kézzel intézve. Most komolyan, ki kíváncsi erre?

 

 

Megint a százszor elátkozott buszozással kezdődött ez a derbi. Hihetetlen, hogy mennyire ragaszkodik ehhez a faxxxxhoz hülyeséghez az MLSZ és a rendőrség, holott csak gondolkodni kellene. Ha nem együtt érkeznének a szurkolók, kevesebb az esély a megszervezett pirotechnikára, (ha már egyszer annyira küzdenek ellene khmmm)...alacsonyabb az összesített maligán mennyiség, több néző jönne, jobb lenne a hangulat, stb...

Csaknem megtelt így is a vendégszektor, a zöldek részei azonban max. félházzal üzemeltek, pedig ők érkezhettek közvetlenül a stadionhoz.

A meccs úgy kezdődött, hogy volt egy ígéretes megindulásunk, a Fradinak meg kettő. Komoly zűr ezekből még nem adódott, de kisvártatva fiatal védőnk Pávkovics ügyetlenkedett Djuricinnak szemben, aki besétált a kapu közelébe, majd bepöttyintette Balajcza felett a labdát a bal sarokba. Egy két ijesztő zöld akció halt el még időben, majd Diarra lába sült el úgy, hogy Dibusznak esélye sem maradt a bal alsóba indított rakétát hatástalanítani. Szépen rendeződött a játékunk a bekapott gól okozta sokk után, és néhányí formás akcióval próbáltuk megközelíteni a hazaiak kapuját. Ekkor eltünk az FTC lendülete, próbálkozgattak, de recegni inkább a másik kapu volt ok, mert Balogh Balázs telibe zúzta a bal kapufát. Néhány perccel késöbb már nem hibázott. Középről balra játszottuk ki a labdát, melyet Diarra egy szép testcsellel továbbengedett Mohl felé, így két védőt tévesztett meg. A balhátvéd beadása annyira pontos volt, hogy a mezőny egyik legalacsonyabb embere, Balogh gond nélkül fejelt a kapu bal oldalába. Ez a félidő sokkal többet adott nekünk, mint amire előzetesen számíthattunk. Az, hogy a kapott gól nem okozott semmilyen mentális problémát, az azt jelenti, hogy jól értelmezték játékosaink lelki felkészítésen elhangzottakat.

Szünetben tehát mentünk 2-1-re, és a mámort csak fokozta, hogy Diarra baloldali beadásába a koreai zöld gyerek beleütött és Kassai nem habozva, büntetőt ítélt. Balogh Balázs állt a labda mögé és rendkívül higgadtan és magabiztosan bevarrta a labdát a bal felsőbe. Eddig álom történet volt és ha ekkor be lehetett volna cserélni mondjuk +100 meccs vagy 3-4 év rutint rutint, akkor ezt a találkozót megnyertük volna. Beleesetünk a mámor hibájába és más harcmodorban kezdtünk játszani. Azt hittük, hogy az FTC a padlón van, és ahelyett, hogy soroztuk volna őket tovább, szépen felszoptuk őket. Leandró bevágott egy szabadrúgást, majd Pávkovics ért bele rosszul egy belőtt labdába, amit Balajcza érinteni tudott lábbal, de csak beljebb tolta azt.

Volt hátra még majd fél óra és félő volt, hogy nem tudunk visszatérni a saját játékunkba, mert a Ferencváros vérszemet kapott. Néhány percig kerestük a ritmust, de végül ismét rátaláltunk a helyes útra. Volt szép akciónk, sőt, ha az utolsó megoldások jobban sikerülnek, ismét megrogyaszthattuk volna ellenfelünket.

Végül ez nem sikerült, így maradt a 3-3, melyet előzetesen bizonyára minden lila örömmel fogadott volna el. A meccs után azonban maradt hiányérzet is, meg néhány kérdés is.

Mindenki átérzi a csapat helyzetét az igazolási stoppal kapcsolatban. Értjük, hogy emiatt szűkös a keret, de kapusposzton például pont van 2 alternatíva, és Kovács Zoltán tavaly többször is szenzációsan bizonyított. A fiatal Pávkovics bizonyára nem játszott volna, ha egészséges lenne Heris vagy Kálnoki-Kis. Amit még érdemes megemlíteni, hogy van ez a Diarra gyerek. Valószínűleg ő a magyar mezőny legképzettebb, de mindeképpen legígéretesebb játékosa. Góljai -bár még nagyon sok nincs belőlük- élményszámba mennek, megoldásai zseniálisak. Amikor elment Suljic Újpestről, mindenki aggódott, hogy oda a látványos foci Újpestről, de akkor a szakmai stáb azt mondta, hogy van jobb nála. Igazuk volt, ez a fekete srác tényleg olyasmit tud, ami a mezőny fölé emeli -alacsony termete ellenére-legalább 2 fejjel. Ugyanakkor az idegein, vagy a hevületén nem tud uralkodni kiélezett helyzetben, sokszor kerül perpatvarba az ellenféllel, vagy a játékvezetővel. Mai cseréje azért volt teljesen indokolt, mert indulatai könnyen bajba juthatták volna a csapatot. Balogh Balázs válogatott teljesítményt nyújtott, remekül mozgatta a csapatot, voltak látványos megmozdulásai és szerzett 2 gólt is. Mellette Kecskés, Mohl, Bardhi és Cseke teljesítménye volt átlagon felüli.

Ezzel a meccsel lezárult az első kör. A bajnoki start előtt mindenki (na jó, sokan) a kiesés elleni ádáz harcra készültek, pedig Vignjevic bemondta már akkor a 6. helyet. Most éppen ott állunk és inkább több a hiányérzet a szurkolókban, mint az elégedettség, vagyis van még potenciál a csapatban. Ami a mezőnyhöz viszonyított helyzetünket illeti, az első is és az utolsó is egyaránt 7 pontra van tőlünk, tehát a számok nyelvén ugyanannyi az esélyünk a bajnoki címre, mint a szégyenletes utolsóra. Azt tudjuk, hogy szíve van az Újpestnek, ez pedig jó alap arra, hogy bizakodjunk. A hosszú szünet után remélhetőleg Heris már visszatérhet, s talán Perovic és Hazard is. Kálnoki-Kisről nincs hír, reméljük vele sincs nagy gond. Ha ők mind visszatérnek, azért nagyságrendekkel stabilabb lehet a csapat, s még az is benne van a pakliban, hogy feloldoznak bennünket az embargó alól. Talán visszatérhetünk a saját stadionunkba is a Diósgyőr elleni hazaira, s ezek együtt már elég erős bizakodást adó faktorok. Ráadásul jönnek az elvileg könnyebb meccsek, ahol ismét szorgalmasabban lehet gyűjteni a pontokat.

Hajár Lilák mindörökké!!!

 

Nehéz minden alkalommal ugyanarról mást és mást írni. Ami a Debrecen ellen történt, az megismétlődött a Videoton ellen, és csaknem megtörtént a Haladás ellen is. A különbség annyi, hogy a 2 vesztes meccs után ezúttal döntetlent játszottunk a vasiakkal, de a játék képe pontosan ugyanolyan volt. A labdabirtoklási adatokat még nem láttam, de szinte biztos, hogy fölényben voltunk, csakúgy, mint a passzok tekintetében. A kapura veszélyes akciók számát, vagy a lövésekét nem is várom meg, tudom, hogy ezekben a tényezőkben is ellenfelünk fölé nőttünk. Az első félidőben ezt a meccset el kellett volna döntenünk. Szemre tetszetős, időnként korszerű támadások és az utolsó átadásoknál vagy labdakezeléseknél rossz megoldások, rossz döntések születtek, ezért nem állt az eredményjelzőn legalább 3-0 a javunkra. Jó, legyen 4-1, mert mindkét csapat szerzett egy-egy kapufát is, szóval nem mondhatjuk, hogy a Hali nem járt a mi térfelünkön, de azért a szerencsével inkább mi álltunk hadilábon. Igaz…nem biztos, hogy ez még balszerencse. Ha egy csapat ennyi meccsen nem képes összebarátkozni Fortunával, akkor itt már nem csak a szerencse a „hibás”. Itt valami olyan faktor van, amelyet nagyon gyorsan meg kell változtatni.

Kitérő 1: Szombaton Fradi meccs idegenben, ez már érezhető volt tegnap is a lelátón. Bár szerencsére egyre többen értik, meg, hogy Újpest meccsen a sajátjainkat kell bíztatni, néhányan még rázendítettek a megszokhatatlan klasszikus Fradit „éltető” rigmusra.

A második félidő annyiban hasonlított az elsőre, hogy a Haladás itt is zöldben, mi meg lila-fehér csíkosban játszottunk. Már nem volt nyoma sem a dominanciának, a labdabirtoklás ebben a játékrészben egyenlő körülire változott, és bár volt lehetőségünk, közel sem olyan minőségű vagy mennyiségű, mint a szünet előtt.

Kitérő 2: Egy fiatal hölgy nézegetett gyakran a háta mögé, majd félhalkan megjegyezte: „minek jön meccsre az, aki folyton a sajátjait szidja?” Egy öblös orgánum ugyanis szinte minden hazai labdaérintést úgy kommentált, hogy abban nem volt sok köszönet…Tényleg, minek?

25 perccel a vége előtt a Haladás kiegyenlített egy olyan helyzetből, melyet simán le kellett volna védekezni, hiszen 4 nappal korábban ugyanolyan gólt szereztek a Vasas ellen. Ismerve edzőnk alaposságát, az ilyen szituációk le vannak modellezve, kizárt, hogy ne tudtak volna védőink erről a lehetőségről. Az utolsó 10 perc már arról szólt, hogy tud-e valamelyik csapat győztes gólt szerezni és igen hullámzóvá vált a játék. Volt helyzetünk, nekünk is, de a nagyobb ziccert a szombathelyiek hagyták ki, így nem tudtuk, hogy idegeskedjünk-e vagy megkönnyebbüljünk.

Végül maradt az x, ami annyit jelent, hogy sem előre, sem hátra nem mozdultunk el, de szombaton nem ártana végre 3 pontot szerezni, csak hogy ne kelljen hátrapillantani.

Úgy vártuk ezt a napot, hogy reménykedtünk, csapatunk a 100. Videoton elleni mérkőzésen bebizonyítja, nem csak a statisztikai porondon tudja elverni az ellenfeleket, hanem még az esélyesebbnek vélt csapatok ellen is képes sikert elérni.

Ismét a Fay utcában játszottunk, nagyon várjuk már a hazatérés pillanatát.

Az időjárás nem volt kegyes sem a nézőkhöz, sem a küzdő felekhez.

Kitérő 1: A Vasas sporttelepén még nem kezdődött el semmilyen felújítás és ez bizony meg is látszik. Nem a kiszolgálásra panaszkodva, de azért még is el kell mondani, hogy a csurom vizes székeket a nézők pucolgatták le az odakészített 6-0 magazinokkal. Ettől függetlenül jó hangulaturalkodott a lelátón, s szemmel úgy tünt, hogy valamelyest emelkedett a nézőszám a korábbiakhoz képest.

Az első negyedórában volt 2 olyan szituáció, melyekből egy kicsit több odafigyeléssel gólt is szerezhettünk volna. Lázok szöktette magát hosszan ziccerben, majd Diarra adott túl mélyen Andric elé, pedig pontos intítással óriási helyzetbe került volna csapatunk. Az időjárás nem kedvezett a focinak, zuhogott az eső, és helyenként a vihar jelei bújkáltak ki a felhők mögül.

Mégis derült égből érkezett a villámcsapás, amikor egy szabadrúgást Balajcza helyére tekert a vendégek csatára. Ennél már csak az volt fájóbb, amikor a védelmünk közepe odaajándékozta a lbdát az ellenfélnek a 16-os vonalán, aki ezután már zavartalanul gurított a hálóba. A meccs egyáltalán nem volt egyoldalú, de a szünet előtt 3 gólosra nőtt a hátrányunk. Aggasztónak tünt a helyzet, a második félidőre olyan tettet kellett végrehalytani a győzelemhez, melyet idén még nem sikerült végrehajtani, jelesül 4 gólt kellett volna szerezni. Aztán ahogy elkezdődött a játék, nem tünt lehetetlennek a küldetés, és 8 perc után 2 gólosra csökkent a hátrányunk Windecker találatának köszönhetően. Már kezdett a lelátó reménykedni, amikor jött Diarra találata és ekkor tűzbe jött a nézőtér. Úzte hajtotta a csapatot, a meccs képe alapján simán benne volt a játékban az egyenlítés. Ebben az időszakban kellett volna valahogy barátságot kötni a szerencsével de ebben a műfajban a Videoton tegnap jobb volt. Szereztek egy demoralizáló gólt, mely a háló zördülése előtt háromszor pattant számunkra kedvezőtlenül az ötösünkön belül. Ezzel a Videoton visszakapta magabiztosságát, nekünk pedig elillant a nagy feltámadás lehetősége. Próbálkozott a csapat továbbra is, de ekkor már nem csak a pirosban játszott az ellenfél...

Kitérő 2: Iványi ebben az időszakban belezavarodott döntéseibe, ami csak tovább borzolta az egyébként sem túlzottan kisimult lila kedélyeket, a játékvezetői ellenőrnek volt bizony mit jegyzetelnie.

Az egyik ilyen jelenet az volt, amikor Mohlt faultolták le a félpályánál, ebből kontrázott a fehérvári csapat, amit Pávkovics csak úgy tudott megállítani, hogy a 16-oson belül visszarántotta a kitötő csatárt. A játékvezető először nem akart ítélni a javunkra, utána pedig nem nem merte bevállalni a döntést. Ez csak az egyik volt érthetetlen döntései közül...

A végén Bardhi szerzett egy nagyszerű gólt, de ez már csak a lelkünknek tett jót, a pontok számát nem befolyásolta.

Minden héten leírható, ezúttal sem tehetünk másként, az Újpest jobban játszott mint ellenfele, de ez ismét nem ért pontot. Tudtuk eddig is a probléma okát, de nehéz elfogadni hétről hétre azt a tényt, hogy minden meccsen saját magunkat verjük meg, holott játékunk kialakult, látványos, szórakoztató.