Értékelés

Felvillant egy régi meccs képe 10 évvel korábbról. A Pápa otthonában kellett pályára lépni és állt a pályán a víz. Próbáltunk játszani, mentünk, nyomtunk, de az ellenfél 2 kontrából szerzett 2 gólt.

A mai mérkőzés kísértetiesen hasonló körülmények között kezdődött, s a víz csak érkezett folyamatosan. Bár negyed órával később kezdtek a csapatok, ez inkább rontott a pálya állapotán.

Nálunk 400, a vendégeknél 300 fős volt a tábor, s az elején elsütöttük a 100.00 Ft-os nótákat. A mieink felavatták az új Joma szerkót, a Honvéd sárgában lépett pályára.

A meccs úgy kezdődött, hogy 2 ígéretes és elég pofás akciót végig tudtunk vinni, bár nagy helyzet nem alakult ki. A 4. percben a Honvéd először járt a mi oldalunkon és egy lecsorgó labdából a jobb alsó sarokba lőtt Hidi kb. 4 méterről. Ettől kezdve dőlt a meccstervünk, a mi rövidpasszos játékunk ezen a talajon ugyanis nem érvényesülhetett. A tócsák gyakran állították megoldhatatlan feladat elé játékosainkat, hol egy átadás ragadt le a vízben, hogy éppen azon gyorsult fel. A vendégek sallangmentesen játszottak, a látványra elég kevés gondot fordítottak, időnként arra rúgták a labdát amerre álltak. Az első félidő nagyobb részében mi próbálkoztunk, de mindössze egy lövésig jutottunk Andrics révén, de az sajnos középre tartott, így a hálóőr biztos kézzel hárított.

Bardhi próbálta mozgatni a csapatot, ám nem tudtunk érvényesülni. Jött az ívelgetős játék, de abban meg nem voltunk elég magasak, alig volt fejbárbaj, amelyet meg tudtunk nyerni. Mág a szünet előtt kaptunk egy mélyütést, a Honvéd ugyanis a második épkézláb támadásából megszerezte a másodikat is. Lélektanilag pokoli rosszkor jött mindkét találat.

A második játékrészre bejött Diarra, ezzel felgyorsult és kreatívabbá vált a bal oldalunk. Mohl-lal elég jól kihozták a labdát, többször is sikerült a védelem mögé kerülni. A 60. perc környékén bejött Lázok, tőle termete és tapasztalata miatt is várhattunk gólt, de a helyzetét sajnos ő is elpuskázta. Bár a Honvéd kevés levegőt kapott, de jól állták a sarat. Ebben az időszakban abszolút fölényben játszottunk, volt is lehetőségünk, de a vendégek kapusának továbbra sem volt szüksége bravúrra ahhoz, hogy megőrizze hálója érintetlenségét.

Az utolsó néhány percre már mindent egy lapra feltéve támadtunk, ennek az lett az eredménye, hogy majdnem kaptunk még egyet, de ezúttal Banai a helyén volt és jól avatkozott közbe.

A meccs krónikájához hozzátartozik Iványi tevékenysége. Érdemes lenne a hazai meccseken is bevezetni egy objektív és következetes, valamint nyilvános játékvezetői értékelést. A sípmester nem fújta el a meccset, viszont a hidegvérű profik zsenialitásával a szabályok egyik oldalon laza, még a másik oldalon szigorúbb alkalmazásával nem biztosított egyforma feltételeket a meccs azon szakaszaiban, amikor arra szüksége volt. Egyébként jól vezette a találkozót.

Sajnálhatjuk ezt a meccset. Érdemes lenne lejátszani olyan pályán is, amelyen lehet futballozni is. Értékelésként lehetne mondani, hogy a körülmények egyformák voltak mindenki számára, ami igaz is, de a Kispest a minimált jobban tudta alkalmazni, mint mi a kombináltabbat.

 

 

 

 

Ha volt is hasonló, az biztosan nagyon régen lehetett. A Magyar Kupa fináléja több embert érdekelt, mint egy egész bajnoki fordulót.

Tudta mindenki, ez a meccs, illetve kimenetele évekig lesz mérföldkő a szurkolói szívekben. Sokkal fontosabb trófea az idei mint akár a tavalyi, akár a tavalyelőtti volt.

Az egész városban nyugalom honolt, délután 4 körül is nyugodtan lehetett sétálni lila mezben a Nagyvárad téren. Járt arra néhány zöld, s pár lila is, de nem vetett még pillantást sem senki a másikra.

Mint régen a kettős rangadók előtt, a stadion körüli utcákban kisebb csoportokban jöttek újpestiek és fradisták. A rendőröket mintha kicserélték volna. Nem fenyegetően, agresszívan, hanem segítően álltak a szurkolókhoz, szürreálisan hatott a viselkedésük.

Bárki bármilyen jeggyel bemehetett, szó sem volt azonosításokról. Ha a belépő szerepelt az adatbázisban, már több kérdés nem maradt egy hevenyészett ruhaátvizsgáláson kivül. Pirót, vagy bármilyen tiltott cuccot az nem vitt be, aki nem akart, hát na…nem ez lesz az MLSZ oktatófilmje a „hogyan rendezzünk derbit úgy, hogy utána ne büntessen meg a szövetség” témában.

Nyugodtan lehetünk őszinték, a Groupama stadion fenséges látvány, amikor telt ház van benne. Majd a fele lila volt, ez páratlan is, kár, hogy nem terjeszkedtünk tovább, nem sok ilyen esély lesz az életben.

Amikor kijöttek a csapatok, kiderült, a szövetség nem engedélyezte a koreo használatát, így kárba veszett rengeteg munka és több százezer forint.

Windecker nem volt a kezdőbe jelölve, ezen felül mindössze annyi volt a meglepetés, hogy Szabi továbbra is élvezi a bizalmat a kapuban.

Végre igazi focimeccsen érezhette magát a magyar. Felemelő volt, hogy a magyar himnuszt elénekeltük, végre ki merték engedni a hangjukat a lilák is, otthon sajnos nem jellemző ez a hazai meccseinken.

6.000 lila üvöltése túl tudta harsogni a kétszer annyi zöldét. A Fidelity felhívása értelmet nyert, nem volt látványosan lealjasodott ember, erős, masszív és pozitív energia sugárzott belőlünk.

A meccs első félidejében hatalmas küzdelem folyt a pályán. Az FTC veszélyesebb volt a kapura, lőttek egy zúgó kapufát, de nálunk is megvoltak a lehetőségek. Az egyik ilyen során Andric lőhetett kapura, de éppen középre tartott a labda, így Dibusz könnyen hárított. Többnyire a tizenhatosok között folyt a harc, ha mégis meg tudott lépni valaki, akkor hamar leterítették. A félidő végén volt egy 12 perces időszak, amikor inkább mi domináltunk, de ez sajnos nem volt elég egy találathoz. Hazard megsérült, ez nagy érvágás volt nekünk, mert gyorsasága egyik pillérje volt a taktikánknak. A helyére érkező Mohl Dávidnak más a feladata, nem tőle várjuk, hogy lefussa a Fradi védelmét.

A 2. félidőben 15 percig mi irányítottunk, de ez sem helyzetet, s így gólt sem hozott.

A meccs továbbra is szenzációs hangulatban zajlott, de elkezdtek jönni a Fradi helyzetek. Egy ideig elég rosszul lövöldöztek, de aztán már kellett az önfeláldozás is néha. Miután a mi kapunk előtt pattogott többet a labda, várható volt, hogy előbb vagy utóbb baj lehet. Nem bírtuk ki, sajnos 10 perccel a vége előtt Gera befejelte győztes góljukat. A hátralévő időben mesterünk lekapta a középpályán építkező Bardhit és egyértelműen arra játszott, hogy átíveljük a labdát a csatárok felé, de a zöld védők termetüknél is fogva simán megették ezeket a kísérleteket.

Maradt a 0-1, vagyis a FTC nyerte a trófeát, ugyanakkor láttuk, hogy nem adtuk olcsón a bőrünket. Küzdött, hajtott a csapat, s bár nem a maximumot hozta ki a meccsből, de nagyon megnehezítette a sokkal könnyebb „pályán”, mondhatni baráti környezetben mozgó nagy rivális dolgát az idei szezon mind a 4 meccsén. Sok teher volt a kezdőcsapaton a tavaszi szezonban, elég rövid a padunk, fontos, hogy ez változzon a következő szezonra. Ellenfelünk minden posztra legalább 2 egyforma képességű játékost tud felvonultatni, nálunk inkább az emberek folyamatos mozgatása a posztok között a jellemző.

Amikor elindult a lila tömeg az Albert Flórián úton hazafelé, jó volt látni, hogy nem hőbörgő hülyegyerekek, hanem szomorú szurkolók bandukoltak.

Olyan hangulat uralkodott, hogy…

AKKOR IS, HAAAAAAAAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ LILÁÁÁÁÁÁÁÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Vissza fogja ezt adni még nekünk a sors bő kézzel (vagy bő nyállal)

 

A derbi, az mindig derbi, még ha ezúttal egy másik, egy még fontosabb derbi árnyékában van.

Szinte teljesen megtelt vendégszektor hangorkánja előtt kezdtek a csapatok, a mieink a hét közben pontot érő gólt fejelő Windecker nélkül.

Káprázatosan indítottunk, Cseke adott egy pontos labdát Andricnak a 6. percben, aki szépen behelyezte azt a bal alsóba. A Fradi nem találta a játékát, mi azonban annál inkább, ugyanis 20 perc után Lencse lépett ki egy gyönyörű kontrával, de a lövés előtt egy hangyányit felpattant a labda, így sajnos a kísérlet fölé, mellé szállt.

Okosan járatgattuk a labdát, és amikor lehetett szépen meglódultunk.

Az egyik kontrát, melyet Heris indított, Hazard húzott meg a jobb oldalon és szenzációsan játszott középre, ahol Lencse, védőjét megelőzve pörgetett a bal sarokba.  Ez minden várakozást felülmúló eredmény volt, melyre teljesen rászolgáltunk a játék képe alapján.

Amennyire magabiztosan játszottunk, annyira váratlanul érkezett az FTC szépítése, ugyanis egy baloldali beadást Szabi ezúttal nagyon elnézett, így korábbi játékosunk, Varga a kapu közepébe bólinthatott. A szünetre úgy mentek a csapatok, hogy visszahoztuk a meccsbe az addig sehol nem lévő zöldeket.

Sajnos az indiszponáltság a 2. félidőre is kitartott, mert egy baloldali szabadrúgás kifogott védőinken. Úgy tűnt, hogy Litauszki ért utoljára a labdába, mielőtt az a hálónkba került.

Ezt követően sikerült stabilizálni magunkat és egy csodálatos Andric szóló végén Lencsének volt hosszú egy hangyányit, így sajnos odalett a hatalmas lehetőség. Andric úgy vezette 40 méteren át a labdát, hogy 4 védőn is átjutott, s bár mind megpróbálta, egyiknek sem sikerült felrúgnia. Negyed órával a vége előtt ismét frászba hoztuk a zöldeket, de Diarra elrúgta a labdát a háta mögött érkező Bardhi elől.  Nagy küzdelem folyt a pályán, közelebb álltunk a döntő csapás beviteléhez és a siker érdekében bejött Kabát is a pályára.

Uraltuk a pályát, de egy-egy buta hibából a Fradi könnyen került a kapunk elé. Szerencsére ezekből egyrészt nem volt sok, másrészt az ellenfél nem tudta azokat sem kihasználni.

A vége felé az edzők elkezdték kevergetni a paklikat, s továbbra is az volt az ember érzése, hogy ha mi nem ajándékozunk a zöldeknek valamit, akkor ők nem tudják maguk javára fordítani ezt a meccset. A végén Ramirez és Diarra kakaskodtak egy kicsit, némi meglepetésre csak a mi fiúnk kapott sárgát.

A hosszabbításban gyömöszöltük a labdát a kapu elé, de mi sem boldogultunk, így döntetlennel zárult a valaha volt „legkevésbé fontos derbi”.

A mai meccs alapján bizakodóan nézhetünk a kupadöntőre, mert ez a csapat nagyon együtt volt ma és a meccs nagyobb részében bőven ráerőltettük az akaratunkat az FTC-re. Fontos tanulság kell legyen, hogy a meccs nem csak 90 percig tart, hanem sípszótól sípszóig. Minden játékrészben. Összességében, ha ezt a meccset kielemzi a két edző, akkor Dollnak maradt több aggódnivalója.

Kezdjen hát mindenki készülődni, sokaknak ugyanis május 7.-én jön el élete meccse! Mi lehet nagyobb élmény annál, mint az FTC ellen saját stadionjában egyforma feltételekkel pályára lépni és elhozni a trófeát? Egy közösség vagyunk, együtt fogunk harcolni, higgye el mindenki, meg tudjuk csinálni!

A mumus ellen léptünk pályára. Hihetetlen a statisztika, de sajnos igaz. Reménykedtünk abban, hogy faragunk valamit hátrányunkból velük szemben, s egy esetleges győzelemmel visszatérhetnek a dobogós remények is. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy a legfontosabb meccsünk május 7.-én lesz, s ha annak sikere azon múlik, hogy addig hogy épülnek fel a sérültek, illetve hogy tudnak pihenni a kulcsemberek, akkor nincs ember Újpesten, aki nem fogadná ezt el.

Persze garancia semmire sincs, szóval, ha lehet, azért mégiscsak inkább győzzünk mindig –mondogattuk a meccs előtt.

Maga a találkozó álmosítóan kezdődött és kifejezetten úgy is folytatódott. A mindössze 1000 néző sem csapott nagy lármát, így elég szendergős volt a hangulat. A lila tábor nagyon gyér számban jelent meg, érdemes lenne lassan elgondolkodni, hogy ennek mi az ellenszere.

Annyi előny azért származott ebből, hogy várhatóan vékonyabban fog a FB ceruzája fogni, alig került elő olyan nóta, amire érzékenyek a szövetségben, s azok is haloványan szóltak.

A meccsen Bardhi próbált meg fazont szabni bal oldalunknak, ám ez ritkán sikerült neki. A Paks időnként profin tartotta és járatta a labdát, s a félidő közepén Hanh 20-ról szépen betekerte a jobb alsóba.

Szünetig nem tudtunk mit kezdeni magunkkal s a Pakssal sem, akiknek ultrái a 20. perc után időnként hangosabban szóltak, mint a mieink.

A második játékrészben már jobban irányítottunk, de komoly helyzetig vagy legalább lövésig nem sikerült eljutni. Próbálkozott a csapat, de sem átütőerő, sem élmény nem szorult játékunkba. A második 45 percben kapura szánt lövésnek nevezhető cselekmény mindössze kétszer fordult elő, de veszélyt egyik kísérlet sem hordott magában. A 70. percben kettős cserét hajtottunk végre annak érdekében, hogy élénkítsük játékunkat, de ez azzal a kockázattal járt, hogy a Paks kihasználhatja a megnyíló területeket. Rá is éreztek a vendégek erre a lehetőségre és volt két labdarúgásra emlékeztető akciójuk, de ezeket megúsztuk szerencsésen.

A végén ismét csattant egy ostor, Windecker fejelt egy Diarra beadást a kapuba. Ha Lencse kicsit higgadtabb, még meg is nyerhettük volna a találkozót, de sajnos a 16-os sarkáról durván fölé nyeste a labdát.

Maradt az 1-1, mellyel semmire sem megyünk, de legalább nem mélyült a két csapat statisztikai különbsége.

Ha a kupadöntőre tartalékolunk, akkor profik vagyunk, ha nem, akkor viszont egyelőre nem látni, hogy mitől lehet majd sikeres a csapat a május 7.-i meccsen.

A Lokival jó meccseket szoktunk játszani, reménykedtünk hát ismét ebben.

A tábor hamar letudta a már szinte kötelező csekkigénylő dalokat, ez már nyilván nem véletlen, hisz tudják, hogy ártanak vele, mégis nyomják rendületlenül. A minap azt mondta valaki, hogy addig megy a cirkusz, ameddig amnesztiát nem kapnak azok, akiket a cirkuszok miatt kitiltottak a meccseinkről.

Sérülések miatt gyakorlatilag a csapat lelke, szíve és motorja, vagyis a Bardhi, Balogh páros hiányzott és Diarra is a padon kezdett.