Értékelés

A mumus ellen léptünk pályára. Hihetetlen a statisztika, de sajnos igaz. Reménykedtünk abban, hogy faragunk valamit hátrányunkból velük szemben, s egy esetleges győzelemmel visszatérhetnek a dobogós remények is. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy a legfontosabb meccsünk május 7.-én lesz, s ha annak sikere azon múlik, hogy addig hogy épülnek fel a sérültek, illetve hogy tudnak pihenni a kulcsemberek, akkor nincs ember Újpesten, aki nem fogadná ezt el.

Persze garancia semmire sincs, szóval, ha lehet, azért mégiscsak inkább győzzünk mindig –mondogattuk a meccs előtt.

Maga a találkozó álmosítóan kezdődött és kifejezetten úgy is folytatódott. A mindössze 1000 néző sem csapott nagy lármát, így elég szendergős volt a hangulat. A lila tábor nagyon gyér számban jelent meg, érdemes lenne lassan elgondolkodni, hogy ennek mi az ellenszere.

Annyi előny azért származott ebből, hogy várhatóan vékonyabban fog a FB ceruzája fogni, alig került elő olyan nóta, amire érzékenyek a szövetségben, s azok is haloványan szóltak.

A meccsen Bardhi próbált meg fazont szabni bal oldalunknak, ám ez ritkán sikerült neki. A Paks időnként profin tartotta és járatta a labdát, s a félidő közepén Hanh 20-ról szépen betekerte a jobb alsóba.

Szünetig nem tudtunk mit kezdeni magunkkal s a Pakssal sem, akiknek ultrái a 20. perc után időnként hangosabban szóltak, mint a mieink.

A második játékrészben már jobban irányítottunk, de komoly helyzetig vagy legalább lövésig nem sikerült eljutni. Próbálkozott a csapat, de sem átütőerő, sem élmény nem szorult játékunkba. A második 45 percben kapura szánt lövésnek nevezhető cselekmény mindössze kétszer fordult elő, de veszélyt egyik kísérlet sem hordott magában. A 70. percben kettős cserét hajtottunk végre annak érdekében, hogy élénkítsük játékunkat, de ez azzal a kockázattal járt, hogy a Paks kihasználhatja a megnyíló területeket. Rá is éreztek a vendégek erre a lehetőségre és volt két labdarúgásra emlékeztető akciójuk, de ezeket megúsztuk szerencsésen.

A végén ismét csattant egy ostor, Windecker fejelt egy Diarra beadást a kapuba. Ha Lencse kicsit higgadtabb, még meg is nyerhettük volna a találkozót, de sajnos a 16-os sarkáról durván fölé nyeste a labdát.

Maradt az 1-1, mellyel semmire sem megyünk, de legalább nem mélyült a két csapat statisztikai különbsége.

Ha a kupadöntőre tartalékolunk, akkor profik vagyunk, ha nem, akkor viszont egyelőre nem látni, hogy mitől lehet majd sikeres a csapat a május 7.-i meccsen.

A Lokival jó meccseket szoktunk játszani, reménykedtünk hát ismét ebben.

A tábor hamar letudta a már szinte kötelező csekkigénylő dalokat, ez már nyilván nem véletlen, hisz tudják, hogy ártanak vele, mégis nyomják rendületlenül. A minap azt mondta valaki, hogy addig megy a cirkusz, ameddig amnesztiát nem kapnak azok, akiket a cirkuszok miatt kitiltottak a meccseinkről.

Sérülések miatt gyakorlatilag a csapat lelke, szíve és motorja, vagyis a Bardhi, Balogh páros hiányzott és Diarra is a padon kezdett.

A mai meccs előtt volt néhány érdekesség, mely feltétlen említést érdemel.

Az, hogy a hétközi rangadón mindössze 113akármennyi ember foglalt helyet a lelátón, még magyarázható azzal, hogy munkaidőben rendezték a találkozót. Az azonban, hogy szombaton 18.00-i kezdésnél is csak alig több mint 2000 szurkoló jön ki a stadionba, már több mint elgondolkodtató…

Aztán el is gondolkodtunk…aki bérlettel érkezik, az nem jut be simán az objektumba. Igazolványát ugyanis nem fogadja el a beléptető rendszer, ezért van egy rendező, aki a kapuk között szaladgál egy anonim jeggyel, ami beengedi a szezonjegyest. Természetesen ez várakozással jár…időnként nem kevéssel.

Ha azt mondjuk, hogy gyéren szállingózott a közönség az Újpest-Kispest mérkőzésre, akkor igen óvatosan fogalmazunk.

Bár sokan leírták már, de nem lehet elégszer, ezt nem lehet a TV közvetítések kényszerével magyarázni. Aki ugyanis nem tud kimenni a meccsre munkaidőben, az a készülék elé sem tud leülni, hisz dolgozik.

A csabai vereség, valamint az eltiltások hatására valami megváltozott. Az egyik újpesti kocsmában régi szurkolók várakoztak a meccs előtt, de már nem indultak a stadion felé, mint tették azt évtizedeken át.

-Elfáradtunk – mondja egyikük, s hangján érezni, hogy maga sem érti, hogy jutott eddig ez az ügy.

A stadionnál már 6 órakor ott várakozott néhány drukker, hogy bemehessenek arra a meccsre, melynek az internet szerint már alig van szabad jegye a vendégszektorba…

Miután az MLSZ okosan az el classicóval egy időben kezdette a találkozót, a hazai oldalon mintegy 300 néző foglalt helyet. A vendégbe ugyan eljött a szokásos létszám, de az első félidőben némaságra ítéltették saját magukat, így a többség az egész meccsre bepunnyadt és már nem tudott onnan felpörögni a megfelelő hőfokra.

Ami a mérkőzést illeti, csapatunk nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint a Vasas, egyszerűen kikaptunk. Az első félidőben a hazaiak lőttek egy döbbenetesen nagy gólt, melyre mi egy igen potyaszagúval tudtunk válaszolni. Ebben a játékrészben volt még 2, esetleg 3 épkézláb támadásunk, néhány szép szerelésünk, labdaszerzésünk.

Szünet után a Vasas széttörte a felső lécet, majd ismét megszerezte a vezetést, melyre akkor tudtunk válaszolni, amikor még bármit ki lehetett volna hozni a meccsből. Ez meg is történt, az utolsó percek egyikében ugyanis egy valóban szemet gyönyörködtető támadás (a második félidőben volt belőle legalább 4) után ragyogó lövőhelyzetből hátba lőtte Bardhi a Vasas védőjét, s ezzel indította is azt a kontrát, melyből gólt kaptunk.

A Vasas azzal kerekedett fölénk, hogy sokkal jobban akarta a győzelmet, mi pedig akartuk ugyan, de fásult volt a csapat lelke. A lelátóról úgy tűnt, hogy nincs igazi összhang a játékosok között, inkább csak kötelességszerűen nyomják végig a 90 percet.

Diarra egyébként az egész mezőnyből kiemelkedett, szép cselei és remek labdái mellett jeleskedett a labdaszerzésekben is. Sokkal jobb helyen van a középpálya balközepén, mint szélsőhátvédként.

A bajnokság hajrájára ismét elővettük a pontszórós arcunkat, a Békéscsaba után a másik kiesőjelöltnek is adtunk belőle bőven. Ezzel gyakorlatilag el is szórakoztuk azt az előnyt, melyet az ősz végi sorozatunkkal kapirgáltunk össze, bár két győzelem ismét sokat érhetne.

A találkozó után arról beszélgettek a szurkolók, hogy jó lenne, ha már véget érne ez a szezon, ha lehet, a Magyar Kupát nyerjük meg, aztán kezdjük el szépen rendezni a sorokat, mert annyi fele vagyunk jelenleg, amenyien összesen. S ez a szám rohamosan csökken.

Azért hajrá Lilák mindörökké!