Értékelés

Annyira szoros a mezőny a listavezető mögött, hogy szinte kötelező győzni. Egy esetleges vereség vagy pontvesztés esetén akár 4 csapat is elénk kerülhet azonnal, ráadásul ezúttal a közvetlen riválissal találkoztunk, akivel szemben már bőven volt mit törlesztenünk az elmúlt időszak sikertelenségei miatt. A Vidi a mezőny egyik ritka tagja, akinek pozitív az örökmérlege velünk szemben, köszönhetően annak, hogy idestova 9 esztendeje képtelenek vagyunk legyőzni őket.

Értékelni mindig sokkal könnyebb egy győztes meccs után, mint vesztest követően. A győztes derby pedig szárnyakat ad a tollnak, pláne, ha az idegenben történik meg. A tegnapi siker történelmivé vált azzal, hogy első magyar csapatként győztük le a hazaiakat saját, új stadionjukban.

A meccs előtti előjeleket összegezve nyugodtak voltunk, ráadásul a közvetlen riválisok vereséggel zárták a szezont, így a várható győzelem 2. helyet eredményezhetett a tabellán. Ha jól belegondolunk, október közepén erre nem sokan számítottak. Akkoriban már kondultak a vészharangok és Vignjevic közeli távozásáról írogattak.

Ehhez képest…

Visszatérve a tegnapi meccshez, a soha meg nem szokható, megalázó, embertelen buszozással kellett kezdeni a programot. Teljesen érthetetlen, hogy még mindig nem találtak olyan, a vendégszektorhoz közelebbi helyszínt, ahol nyugodtan gyülekezhetnének a vendégszurkolók, s ahonnan rövid sétával elérhető lenne a stadion. A zöldeknél ott lehetne például a Lurdy ház parkolója, igaz ez egy külön cikk témája lesz hamarosan.

A vendégszektorhoz tartozó büfében rendkívül lassúsággal csurgatták a sört, felmerült a gyanú, hogy ennek célja is a vendégszurkolók bosszantása volt. Ettől eltekintve jól éreztük magunkat, mert megtudhattuk az EB csoportbeosztásunkat, hát legyünk őszinték, jobbat kívánni sem lehetett volna.

A tábor kicsit elkapkodta a drapi felemelését, hosszú percekig kellett tartani azt, mire végre megérkeztek a csapatok. A találkozó úgy indult, mint a legtöbb derby, felfokozott hangulat és hatalmas küzdelem jellemezte a kezdeti perceket. Vagy Böde korai kiválása zavarta meg a hazaiakat, vagy eleve nem tudtak mit kezdeni velünk, de tény, hogy ezen az estén az első pillanattól kezdve kézben volt tartva a meccs. Heris és Litauszki tanári módon dirigálta a védelmet, Sankovic jól szűrte a középpályát. Sok helyzetünk ugyan nem volt az első félidőben, de nem adtuk fel a támadás lehetőségét sem, ezért az FTC nem mehetett a falnak, könnyen ráfázhattak volna. Érezhető volt, hogy tartanak Diagne-tól, ezért több erőforrást tartottak hátul, mint szoktak. Gera és Hajnal nem tudtak kibontakozni, az egyetlen zöld helyzetet is inkább mi ajándékoztuk nekik. Az utolsó percben kicsit megrémültünk, mert rezdült a hálónk, de a fejes 20 centis lesről érkezett. Összességében a szünetben az volt a vélemény, hogy nem hogy félnivalónk nincs, hanem kifejezetten bizakodóak lehettünk. A második félidő nagyon rövid zöld fellángolást hozott, mely mintegy 2 percig tartott, aztán ismét nálunk volt a kezdeményezés. Hazard egyre többször bolondította meg az ellenfeleket, Bardhi is szépen hozogatta fel a labdákat, jól működött az egész csapat. Aztán a 60. percben eldőlt az egész. Ramirez hozott össze feleslegesen egy szögletet, mert közelében nem volt senki, de Balogh egy szenzációs beadással köszönte meg a szívességet és fejeltetett egy gólt Diagne-val. Innentől már csak az volt a kérdés, hogy tudunk-e még nagyobb csapást mérni a zöldekre, mert ők teljesen lebénultak. Mi azonban még több önbizalommal játszhattunk és volt is néhány olyan lehetőségünk, melyek ugyan kimaradtak, de arra pont elégnek bizonyultak, hogy elvegyék a Ferencváros kedvét az ész nélküli rohamozástól. A meccs vége szinte örömjátékot hozott. A lila szektor pedig olyan fergeteges tombolást csapott, melyet a zöldek sokáig emlegetni fognak. Ez a meccs bevonul a két klub történelemkönyvébe, a miénkbe hatalmas pozitív előjellel.

Összegzésként elég annyi, hogy ez a találkozó elsősorban rólunk, lilákról szólt a pályán és a lelátón is. A meccs utáni ünneplés felejthetetlenné tette ezt a remek győzelmet.

Ami pedig Harangozó Ferit illeti, nem csak az eredményt, hanem a győztes gól módját is eltalálta, igazolva hihetetlen hozzáértését. 

Ritka fordulóra ébredtünk, képernyőre került csapatunk, míg a listavezető nem.

A mérkőzés előtt volt okunk derűlátónak is, meg borúlátónak is lenni. A kupadöntő óta még nem tudtuk elkapni a DVTK-t, s többször is az utolsó percekben kaptuk a vereséget jelentő gólokat. A pozitív oldalon viszont az elmúlt néhány meccs eredményessége és helyenként játéka nyomott sokat a latba. A vendégek erős nyomás alatt léptek pályára, ezt feltétlenül ki lehetett használni.

Ahogy elkezdődött a meccs, hamar vezetést szerezhettünk volna, de Lipták nyilvánvaló kezezése valamiért nem ért büntetőt, pedig gyakorlatilag a becsúszó védő kiütött egy középre induló beadást a pályáról. Miután ezt a játékvezető nem vette észre, tulajdonképpen az volt a meglepetés, hogy szöglettel jöhettünk… A meccs egyébként igen jó iramban folyt, volt helyzet itt is, ott is, talán mi közelebb jártunk a kapu bevételéhez. Bardhi gyönyörű szabadrúgásával meg is szereztük a vezetést, s szünetig szépen kézben is tartottuk a mérkőzést. A küzdelemre nem lehetett panasz, a csapatok rendkívül élvezetes 45 percet produkáltak. Ehhez a viszonylag jó színvonalhoz egyedül a játékvezetői csapat szemlélete nem tudott felnőni, valahogy a potmetert nem sikerült a sporiknak precízen középre állítani a meccs előtt.

A második játékrész, ha lehet még szórakoztatóbb volt. A Diósgyőr sokat tett az egyenlítésért és egy pontos fejessel ez sikerült is neki. Gólörömükből is látható volt, számukra ez egy igazi élet-halál meccs volt, s szerencsére a mentális erő a mieinken is nagyon érezhető volt. Ennek lett az eredménye, hogy helyenként úgy a kapu elé rögzítettük a fekete mezben pompázó piros-fehéreket, hogy „be kellett tolniuk a buszt” is a háló elé, hogy ne kapjanak gólt. Diagne kétszer is közel járt a találathoz, de ekkor ez még nem jött össze. Volt olyan perc, amikor mindkét csapat kapuja veszélyben volt, néha olyan érzése volt az embernek, hogy 2 labda van a pályán. A vége előtt néhány perccel lényegében ugyanolyan góllal szereztük meg a 3 pontot, amilyennel pontot mentettünk kedden Felcsúton. Történt ugyanis, hogy egy felküldött labdát Diagne brusztolt előre, de elvesztette a labdát. A felszabadítani vágyó védő elé beugró Sallóiról azonban visszapattant a labda Diagne elé, aki két igazítás után beverte azt a hosszúba. Ezzel a meccs eldőlt, bár akkor könnyebbültünk csak meg, amikor a játékvezető tényleg okos döntést hozva lefújta a találkozót.

Ha kicsit bogarásszuk az egyéni teljesítményeket, Diagne-vel kell kezdeni a sort. Elképesztő az ember, sorozatban 6. meccsén lőtt gólt, pedig ezen a találkozón nem kapott egyenlő elbírálást a sípmesterektől. Ráadásul azzal a teherrel játszotta végig a mérkőzést, hogy ha sárgát kap, ki kell hagynia a következő meccset, azaz a legfontosabbat. Heris tanári, zseniális, megbízható, s ez igaz immár sorozatban., igaz, ma volt egy hajmeresztő hibája. Bardhi sérülése után kezdi visszanyerni azt a formát, melyet várunk tőle, gólja európai mércével mérve is elismerésre méltó volt. Akiről kevés szó szokott esni, az Vignjevic. Kicsit több mint 2 éve van itt de remélhetőleg még sokáig marad. Harmadszor rak össze ütőképes csapatot, a sok szeptemberi kritika után nehéz lenne olyan lilát találni, aki ne akarná hosszú távon, a kispadon látni a szerbet.

A mai meccs több szempontból is különleges súllyal bírt. Korábban csapatunkra jellemző volt, hogy lélektani pillanatokban megremegett a lábunk, de ez az átok ma megtört. A derbinek immár jól megalapozott önbizalommal mehetünk, s ez érezhető volt Vignjevic meccs utáni nyilatkozatán is. Az eddig a mi környezetünkben rendkívül tömör tabella is szétrázódott valamelyest, a sok egyforma pontszámmal álló csapat közül mi húztuk a leghosszabbat. Odaérkeztünk a második mögé 2 pontra, jövő héten akár előzhetünk is. Miután riválisaink egymás ellen játszanak, nyílván pontokat vesznek el egymástól, ám annak élvezetéhez győznünk kell. Ott, ahol a legédesebb a siker, mely a legnehezebbnek ígérkezik, de képesek vagyunk rá. A magyar labdarúgás legnagyobb eseménye következik, s ezúttal úgy mehetünk az ellenfélhez, hogy van okuk tartani tőlünk. A győzelemhez azonban szükség van minden egyes lila torkára, mert tudjuk, együtt erősebbek vagyunk!

"A türelem kér, sohasem követel. A türelem elviseli mások tökéletlenségét." (Gary Chapman)

 

Két különböző következtetést lehet levonni ebből a 4 bajnokiból, amit legutóbb játszottunk.

Arra bizonyára mindenki emlékszik, hogy néhány hete már sokan arról beszéltek, hogy „elfáradt” az edző és a csapat kapcsolata, s itt az ideje a mielőbbi váltásnak. Nos, azóta 4 nyert meccs zsinórban a bajnokságban, sima továbbjutás a kupában, s az eddig sokak számára elérhetetlenként kezelt dobogó máris ott villog az orrunk előtt. Akárhogy nézzük a tabella 3. helyén álló MTK mindössze egy pontra van tőlünk, s kedélyünket tovább javíthatja, hogy a kupasorsolás is elég kedvezőnek tűnik számunkra. Ameddig a bajnoki címvédő és a listavezető egymást fogja gyepálni, valamint a Debrecen a tavaly még az NB1-ben is a középmezőnyben végzett, s azóta gyakorlatilag változatlan erősségű Nyíregyházát kapta, addig mi elkerültük a fennmaradó 1. osztályú Békéscsabát és az „óriásölő” Kozármislenyt is. Szóval jobbnál jobb hírek, s ezek után lássuk mi is az a két következtetés amit a nálunk természetesen szakértő publikum levont kb másfél hónapja. Az első, hogy előbb kellett volna az edző menesztését pedzegetni, mert akkor előbb kapta volna össze magát a csapat. A másik tábor pedig azt mondja, hogy az eredményes szereplés záloga az eltelt idő, mely összekovácsolta a társaságot, összeillesztette a részecskéket.

Hogy melyik véleménynek mennyire van igaza, azt később eldöntheti mindenki, nézzük mi is történt velünk tegnap.

Egyrészt ugye nyertünk, méghozzá simán.Másrészt tettük ezt jó játékkal, gördülékeny támadásokkal. Ez azért is nagy szó, mert ezt a még velünk rendkívül negatívan bánó „zöld sport” is elismerte. A tegnapi meccs első néhány pillanatát leszámítva teljes kontroll alatt tartottuk a mérkőzést és az ellenfelet is. Szereztünk 4 szabályos gólt, de ezúttal (a múlt heti kispesti meccshez hasonlóan) egyet megint nem adtak meg. A Honvég ellen Balázs gólját annulálták állítólagos les miatt, de a baj nem az volt vele, hogy az volt-e vagy sem (nem volt az), hanem az, hogy a partjelző zászlója nem akkor emelkedett, amikor az eset megtörtént, hanem amikor a labda jó néhány fázissal később a hálóban kötött ki. Tegnap a Hali ellen „kezezés” miatt vonták vissza Diagne találatát, ezúttal is tévesen. Persze, hogy előfordul ez időnként még a legjobb játékvezetőkkel, nem is ez a baj, de azt látni lehetett, hogy 2-0 után kicsit megpróbálta a Halit visszasegíteni a meccsbe a játékvezető. Nem jelenthető ki 100%-kal, de egy igen gyanús büntető is elmaradt, melyet Litauszki ellen követtek el, s ezek még csak a kézzel fogható dolgok.  A lényeg, hogy a csapat ezeket is simán elbírta, s az idény eddigi legjobb játékával tényleg magabiztosan zsebelte be a pontokat. Nem túlzás mondani, a 3-0 a hazaiakra volt hízelgő, maradt még gól a csapatban. Persze ehhez Szabi is hozzátett 2 nagy mozdulatot, de az ő posztjának pont az a lényege, hogy oldja meg ha sz.r van a palacsintában. Megoldotta. Úgy látszik neki is kell a versenyhelyzet, Kovács Zoli jó hatással van rá.

Tehát ez így már 4 győztes meccs. Van még három az idén, remélhetőleg tudjuk folytatni a sorozatot, itt van például a felcsúti meccs kedden. Ott tavaly az év meccsét játszottuk, idén is várható valami hasonló.

Arra a bizonyos következtetésre visszatérve, van aki azt mondja, hogy legközelebb előbb kell kongatni a vészharangot, mások szerint a türelem hozta meg a gyümölcsét. Ha azt nézzük, hogy az éllovas FTC 2 éve játszik együtt, a Paks, mely a 2. helyen tanyázik, szintén. A nyáron szinte teljesen kicserélődött csapatok közül a Vasas hajtja a sereget, a Kispest is szenved, a bajnok Vidi most kezd magára találgatni. A Loki helyzete kicsit furcsa, ott nem akar összeállni az, aminek már kész volt az alapja. Szóval összességében jól eldönthető, hogy mi a fontos egy csapat életében.

Már 3-ból 3!

Viccesen mondhatnánk azt, hogy megy ez…Ráadásul –amire jó néhány hete gondolni sem mertünk volna - sokkal hosszabb a győzelmi sorozatunk, mint a listavezetőé.

Pozitívum tehát van bőven, s ha ennyi nem lenne elég, akkor a Kispest elleni meccsen megszereztük a 100. bajnoki győzelmünket ellenük.

Ami a mérkőzést illeti, bizonyos tekintetben pontosan olyan volt, mint a korábbiak, vagyis labdatartás, labdajáratás, helyzetek kialakítása, majd elfecsérlése. Közben a Honvéd hozta szintén azt, amit tőlük megszoktunk. Precíz védekezgetés, szórványos kontrázgatás, pontrúgásokból zavarkeltegetés, de ezek mindegyikére jól felkészült csapatunk. Szabi helyén Kovács Zoli profi módon őrizte kapunkat, a védelem többnyire stabil volt, amikor előrefele kellett dolgozni, akkor pedig volt gólszag a munkában. Az, hogy ezek a lehetőségek nem hoztak már a konyhára gólt, annak elsősorban az az oka, hogy még mindig nem tudjuk jó döntést meghozni vagy azt kivitelezni a végjátékban.

A második félidőben egy ideig folytatódott a meccs első félidejének a képe, de a végjátékhoz közeledve megkaptuk a sorstól azt, amiért derekasan megdolgoztunk, s az első találat feloldott némi görcsösséget is. Ennek eredménye volt az a találat, melyre egyrészt már régóta vártunk, nevezetesen Hazard góljára, másrészt mely lezárhatta volna a meccset. Annyit- ha mást nem is- mindenképpen fejlődött a magyar foci, hogy a jelenlegi 12 csapatos mezőnyben már nem találni olyan csapatot, mely feltartaná a kezét 2 gólos hátrányban, így a Honvéd sem tette. Szépítettek is, s ettől felelevenedtek egy bizonyos MTK elleni meccs emlékei, de szerencsére Kovács hálóőr barúrral megőrizte az eredményt, s így végül megszereztük a 3 pontot.

Ez a győzelem elsősorban annak köszönhető, hogy az eddigi „egyéni sportoló” gondolkodás az elmúlt hetekben átváltott csapatban történőre, s ez erősödött diadallá ezen a találkozón is. A meccs színvonala még éppen alulról súrolta a nemzetközit, de hazai mércével mérve nézhető volt. Ha lett volna mondjuk 5000 néző és „kupahangulat” akkor még áradozhatnánk is a látottakról.

Így azonban azt állapíthatjuk meg, hogy csapatunk egy tipikus magyar meccsen, az egyik legnagyobb riválisunk otthonában, az eddig lejátszott 200. meccsen megérdemelten megszerezte a 100. győzelmét!

Ezzel visszaverekedtük magunkat abba a pozícióba, ahonnan már érdemes felfelé is pislogni.