Értékelés

A kupagyőztes idény elemzése 3. rész

 

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

Az előző rész tartalmából; ott tartottunk, hogy az ősz második felében kezdett beindulni a csapat, a Videotonnal játszott újabb 2:2-es döntetlen után volt egy három meccses győzelmi sorozatunk (Vasas, Kispest, Diósgyőr), de a végén egy Balmaz elleni döntetlen (ahol kétszer is vezettünk…), majd egy kis falu csapata elleni újabb vereség visszavett a lendületből. Ezzel a 18. fordulóra elért negyedik hely odalett, 5 pontra kerültünk a dobogótól, a megszerzett 26 ponttal az elsőtől meg egyenesen 15 pontra nőtt hátrányunk.

Az őszi 19 forduló során a 8 döntetlen mellett csak 6 győzelmünk volt, és sajnos 5 vereség is becsúszott. Ez utóbbiak;

  • 2017.08.12. Kispest-Újpest: 2-1
  • 2017.09.09. Újpest-Falu: 1-3
  • 2017.09.16. Haladás-Újpest: 1-0
  • 2017.10.21. FTC-Újpest: 1-0
  • 2017.12.09. Újpest-Falu: 1-2

Különösen fájó az Nb1 legkisebb lélekszámú településének csapata elleni két vereség, de a játékerők, és az addigi eredmények ismeretében a Haladás elleni „eredmény” sem szívmelengető… A derby más téma, azt mindig nyerni kell, de soha nem lehet tudni, végül mi lesz az eredmény. Egyébként a végén toronymagasan az élen végzett két csapat ellen elért 2 döntetlen, és 1 vereség nem feltétlen rossz eredmény, de a kisebb csapatok elleni kötelező győzelmek még nem nagyon mentek. Az előző bajnokság őszi idényében egy ponttal többet szereztünk, így - bár nem nagyon kommunikálta a klub… - látható volt, hogy a csapatépítés még korántsem fejeződött be! A fenti 5 meccsből legalább kettő - papírforma szerint nyerhető – meccset meg kellett volna nyernünk ahhoz, hogy lemaradásunk még behozható legyen az első kettővel szemben, de nem így történt… És akkor még a sok döntetlenről nem is ejtettem szót!

Ezzel az eredménnyel nem lehettünk elégedettek. Voltak érthető okok (nulláról kezdett csapatépítés, címer-ügy, zártkapus meccsek), de az, hogy egy évvel korábbihoz képest nem történt előrelépés, mindenképpen csalódás volt. Még mindig az volt a legnagyobb probléma, hogy a mezőnyben domináltunk, de a kapuk előtt bizonytalanok voltunk! Ez pedig a játék kiforratlanságára utal; eggyel ugyan kevesebb gólt kaptunk, de néggyel kevesebbet lőttünk, azaz védekezésben maradtunk, ahol voltunk, támadásban pedig visszaestünk…

 Általános vélemény, hogy a védekezés a könnyebben oktatható játékelem, az ellenfél játékának elrontása gyorsabban megtanulható, könnyebb kialakítani a csapat együttmozgását defenzív üzemmódban. A támadásokhoz azonban több kell! Nem elég a jó együttmozgás, a begyakorolt figurák egymás utáni ismétlése, mert az kiismerhetővé teszi a játékot, ezért kreatívnak kell lenni. És nem csak az egyéni megmozdulásokra gondolok, hanem a csapat egészének mozgásaira, ritmus- és irányváltásaira is! Ha ugyanis van egy pár művészi szinten játszó, irányító, cselező játékos, akkor egyénileg megoldható a támadás-építés, de ilyen játékosaink nem nagyon vannak, és – sajnos, nem sajnos… - a globális trend is ebbe az irányba mutat. Manapság nincsenek már egyemberes csapatok!

De nézzük meg, hogy mit tett a klub annak érdekében, hogy javuljon a teljesítmény! Hogyan, hol, miként készült a csapat, milyen erősítések voltak a téli átigazolási időszakban? Vajon felismerte a vezetés, hogy még mindig vannak hiányposztok? Vajon látták, hogy vannak olyanok, akik - kényszerűségből – nem az általuk legjobban lejátszható posztokon kapnak helyet a csapatban?

 

Téli játékos-mozgások

A fentieket látszik alátámasztani, hogy a gyengébb támadójáték ellenére sem támadók érkeztek, ott – ezek szerint – nem személyi problémákat láttak, sokkal inkább a csapatjáték megerősítésében látták a megoldást. Különösen érzékeny pont volt a bal oldali védő posztja. Az ősszel rendre ott játszó Mohl inkább a középpályán mozog otthonosan, a gyors szélsők ellen sokszor tehetetlen volt, ezért sok esetben inkább a védő-harmadban maradt támadásban is, ezzel pedig kevésbé tudta kiszolgálni beadásaival támadóinkat.

A másik ilyen sarkalatos pont a védelem közepén adódott; a két belső védőnkre sokszor egy az egyben érkeztek meg a támadók, így ha a két szűrő (ez legtöbbször Sankovic, és Windecker volt) nem tudott játékba avatkozni, máris gólveszély alakult ki kapunk előtt. Ez nem csak a szűrők hibája volt, hiszen a belső védők erőssége kell, hogy legyen a párharcok megnyerése! A probléma ott volt, hogy a fiatal-ajánlás betartása okán a védelemben sokszor Pávkovics szerepelt, aki alapvetően inkább védekező középpályásként szerepelt eddig csapataiban! Ő tehát szintén nem a neki megfelelő poszt feladatait látta el – ennek minden következményével együtt…

A bal oldali védő kérdésének megoldását Burekovic leigazolásában látták, aki gyors, kiváló rúgótechnikával rendelkezik, de – Lita folyamatos instrukcióiból gondolom – kissé hajlamos elkalandozni a számára kijelölt területekről. Persze akkor ezt még nem tudtuk, de az mindenképpen jó jel volt, hogy a posztra érkezik egy játékos végre! Az akkor 22 éves játékos a Vojvodinától érkezett, attól a csapattól, amit Vignjevic mester korábban bajnoki bronzig, és kupadöntőig vezetett.

A védelem további megerősítése is fontos volt, de itt nem csak a már említett problémák, hanem a Windecker-ügy miatt is szükségessé vált az erősítés… Azt már – így utólag – nem sikerült kibogozni, hogy a posztjára történő igazolás a botrány kirobbanása idején hogy állt, de tény, hogy a nyáron lejáró szerződésű játékosunk nem fogadta el a klub ajánlatát. A klub – elég érdekes módon – közölte, hogy milyen összegre mondott nem-et Joci, és azzal a lendülettel száműzte az első csapattól… A felek azóta sem tettek pontot az ügy végére, így nyáron várható, hogy távozik Windecker – immár szabadon igazolhatóként. Erről az esetről sokan, sok helyen írtak, én csak abban maradnék, hogy ezt az ügyet egyik fél sem kezelte megfelelően.

De az élet megy tovább, nem volt idő sokat gondolkodni, kellett egy szűrő! A bal oldal megoldott (de legalábbis tettek erre lépéseket), a két belső védő kb. adott volt, a jobb oldalon pedig Balázs Benji, és Pauljevic egész jól megoldották a védekezést – legalábbis ezt gondolhatta a vezetés, mert ide nem kerestek játékosokat.

Így érkezett meg a 22 éves Vincent Onovo, aki az Inter Turku-ban tűnt fel, ott elég gyorsan nőtt az ázsiója, de a HJK Helsinki-be történt átigazolása után volt egy kis mélypont a pályafutásában. Visszaküzdötte magát a kezdőbe, de akkor már újabb váltáson gondolkodott, így nem hosszabbította meg szerződését. Ekkor találta meg klubunk a masszív nigériai srácot, aki próbajátékon meggyőzte a stábot, ugyanakkor sok szurkoló nem nagyon értette szerződtetése okát… Tény, hogy lassúnak tűnik kötött, mokány alkata miatt, ugyanakkor stabil, kiszámítható, jó átlagteljesítményre képes, és egy-egy kifejezetten jó meccse is volt. A csapatban egyre inkább meghatározóvá válik, de mindig megmarad vízhordónak, posztja, habitusa sem teszi őt feltűnővé.

Ezúttal nem volt olyan távozó – hacsak ide nem számítjuk Jocit, akit valójában elvesztettünk -, aki meghatározó lett volna az ősz folyamán; Angelov kölcsönbe a Rabotnicskinál, Salétros kölcsönből vissza az AIK Solna-nál, míg Kovács Zoltán kapusunk a ZTE-nél folytatta pályafutását.

Összességében tehát a védelem megerősítése volt a cél, de akkor még szurkolóként nem tudtuk felmérni, hogy a két fiatal, védekező poszton bevethető játékos leigazolásának, és Windecker furcsa távozásának mi lesz az eredője. Ahogy azt sem, hogy mennyire sikerül összerakni a csapatjátékot, és ezzel javítani támadásaink hatékonyságát. Sok volt a kérdőjel a csapatot illetően, és talán még több megválaszolatlan kérdés maradt a klub körül; az ősszel kipattant ügyek mellett Joci ügye, illetve a tavasszal várhatóan bevetésre kerülő „lepel” (annak léte, vagy nem-megléte is!) borzolta a kedélyeket!

A csapat a fenti változásokkal összeállt a tavaszi menetre – legalábbis szám szerint, mert azt, hogy mi következik senki nem tudhatta. A mezőny szoros volt, aki ekkor stabil középcsapatnak látszott, könnyen kieshetett, de a kieső helyeken lévők sem voltak olyan komoly lemaradásban, hogy a végén akár még a dobogó közelébe is kerülhettek volna. A két első ugyan már ekkor sem volt különösebben kérdéses, de – mint tudjuk – a hazai foci most olyan, hogy a tényleges bajnokság utánuk következik, mert az a brutális pénzügyi különbség, amivel dolgoznak, a pályán, hosszabb távon ma már nem leküzdhető.

De semmi nem tart örökké, fordulhatnak a szelek, és a papírforma borulhat, egy-egy csapat képes lehet csodákat tenni időnként! Sokakat ez nem vígasztal, sokan ezért (is) jelzik távolmaradásukkal véleményüket, de azért még mindig vannak, akik bíznak a sikerben, bíznak abban, hogy az elvégzett munka végül meghozza az eredményeket is. Így lehetett ezzel Vignjevic mester is, aki – bár néha hitehagyottnak tűnt a kispadon üldögélve… - újra törökországi edzőtáborra vezette csapatát 2018 telén.

Folytatás következik; megnézzük, hogy mi történt az edzőtáborozás alatt, milyen meccseket játszottunk, és akkor mit gondoltunk, mit láttunk, milyen várakozásaink voltak a tavaszt illetően.

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!

 

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

A “leleplezésnél” tartottunk... Végül hazai lett a Szusza, de sok köszönet ebben nem volt! Itthon játszani zártkapu mellett nem éppen lélelkemelő feladat, de - mit ad Isten? - ősszel a hazai-zártkapus-idegenbeli hármas felosztásban a zártkapu volt a legeredményesebb. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy jelenlétünkkel csak zavarjuk csapatunkat, fel kell hívnom a figyelmet a kupadöntő eseményeire... Erről majd jóval később lesz szó, addig még el is kellett jutni valahogy!

Nos, Vignjevic mester azt mondta, hogy jó volt a felkészülés, összerakta a csapatot, harcra kész a társaság. Hittük is, meg nem is, mert ugyan mit is mondhatna az edző? Hát, egy szokásos kamugép - akikből jócskán akad nb1-szerte... - csakis ezt mondhatja, de a Mester idén bizonyította, hogy nem mellébeszél, csak úgy simán beszél, és amit mond, annak bizony van alapja! Semmi sem véletlen, semmit nem kapunk érdemtelenül, sőt, ezen az őszön olyan érzésem volt, hogy sokkal többet kell tennünk a pontokért, mint egyes kegyelteknek. Na persze, nem a sors tisztelte meg őket, gyanúsan emberi eredetűnek tűnik, ahogy náluk “a sors keze betette a lábát”... Vagy ahogy egyesek lába betette az ajtót... Lássuk a mérkőzéseket!

Tétmeccsek

A bajnokság alatt a meccsekhez kötöm az eseményeket, de nem csak a pályán látottakról lesz szó!

 

1. Paks-Újpest: 2-2

(2017.07.15, 1.330 néző)

Jött az első forduló, ahol senki nem az eredmény, vagy a látott játék miatt fog emlékezni, hanem azért, mert akkor kezdődött el egy folyamat, ami a későbbiekben zártkapus meccsekbe torkollott. Azaz, dehogy is itt indult el! Az korábban azzal a bizonyos szavazással, amit a címerrel kapcsolatban szervezett a klub… Az eredmény? A pályán 2:2, a nézőtérről pedig az MLSz döntött. Ami a pályát illeti; Pauljevic korai góljára (13’) gyors válasz érkezett (16’), majd hátrányba kerültünk a 48. percben. Az egy pontot Windecker gólja jelentette, aki a 68. percben talált be az ellenfél kapujába. Ami pedig az MLSz döntété illeti, idézem: „A gyakorlatban, a jogerőre emelkedés után, újabb szurkolói fegyelmi vétség esetén zárt kapus mérkőzés megrendezésére kötelezi az Újpest FC-t a Fegyelmi Bizottság. Emellett a klubot 500 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte a FEB (a rasszizmus esetén kiszabható legsúlyosabb pénzbüntetés 10 millió forint).”

Ez egy elég érdekes megfogalmazás… Nem tudom, hogy a klubot értesítő hivatalos levélben hogyan fogalmaztak, de ennek később még komoly jelentősége lesz! A lényeg az, hogy itt beindult egy erős, és sok elemében büntethető tiltakozás-hullám, hogy ezzel egyidőben meginduljon egyfajta boszorkány-üldözés is a szövetség részéről. Sokan, sokféle véleményt mondtak már erről az időszakról, így inkább nem ismételném el a már hallottakat, de ebben az időszakban kisemmizettnek éreztem magam, akit sarokba szorítottak, falhoz állítottak a diktátumok.

 

2. Derby: 2-2

(2017.07.23, 6.567 néző)

A második fordulóban derby! Az előző meccset értékelve Vignjevic mester még azt mondta, hogy „Az új igazolásokkal elégedett vagyok, vannak köztük olyanok, akiknek még kell egy kis idő, hogy összeszokjanak és felvegyék a bajnokság ritmusát.”, most pedig egyből mélyvíz, a magyar foci legfontosabb mérkőzése állt a srácok előtt! Nem könnyű feladat, különösen úgy, hogy az ellenfélnél nem voltak olyan nagy változások, igazolásaik pedig kifejezetten jónak tűntek.

Nos, a 221. derby döntetlennel zárult, ismét 2:2-es eredménnyel fejeztük be a mérkőzést. Kétszer is sikerült vezetést szerezni (Novothny és Nagy Dani a 27. és 63. percekben találtak be), de a 36. percben, illetve a 90.-ben (!!!) az ellenfélnek sikerült egyenlítenie. Két meccs – két pont, a derbyn is elszórtunk kettőt… Vig nem véletlenül volt bosszús, amikor így nyilatkozott: „Sajnos a hajrában sok rossz döntést hoztunk, a hosszú labdáink rendre ellenfelet találtak, majd a 90. percben egyenlíteni tudott ellenfelünk."

Ennek a meccsnek is volt utózöngéje! Blablabla-ért… „600.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a nézők nélküli, zárt sportrendezvényben történő mérkőzésrendezést 1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésre.” Okos, nagyon okos! Itt mindenki azt hitte, hogy akkor most – miután az „újabb szurkolói fegyelmi vétség” esete volt – quasi automatikusan életbe lépett a Paks elleni meccsre kirótt büntetés zárkapus kitétele.

 

3. Videoton-Újpest: 2-2

(2017.07.30, 2.364 néző)

Nem csak a döntetleneket, hanem a gólok számát is fixáltuk, úgy látszik… Nos, újra vezettünk, ezúttal ráadásul az elsőre sikerült megrúgni a másodikat is, de a végjátékot megint elbuktuk! Nagy Dani két góljára a 86. és a 88. percben érkezett válasz, így Vigjevic mester megint nem lehetett elégedett. Idézem: „Újabb győzelmet engedtünk ki a kezeink közül. Remekül építettük fel a játékunkat, majd két gólos vezetést szereztünk, aztán az utolsó tíz percben mindezt leromboltuk a koncentráció hiánya miatt.”

Három forduló után három ponttal a hetedik helyen álltunk, de – mentségünkre legyen mondva – a két, vélhetően legerősebb csapat ellen letudtuk az első kört! Akárhogy is, de megint ott voltunk a közepén, a kieséshez erős, a dobogóhoz gyenge csapatként – gondoltuk sokan akkor. De még sok volt hátra! Például az, hogy ezután a vasárnapi döntetlen után következő hétfőn a klub bejelentette, hogy „Klubunk visszalépett a fellebbezés jogától, ezért előreláthatólag a Vasas FC elleni mérkőzés zártkapus találkozó lesz.”! A klub tehát – még a keddig Fegyelmi bizottsági ülés előtt! – kijelentette, hogy nem kíván élni a számára biztosított jogával, és fellebbezés hiányában a derby okán hozott FEB döntés „élesedik”.

„A fellebbezési jogról történt lemondás napján a FEB FEV-I-8/2017-18. számú határozata jogerőre emelkedett, végrehajthatóvá vált, amely alapján a sportszervezetnek a soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzését nézők nélkül, zárt sportlétesítményben kell megrendeznie.” Olyan hévvel igyekezett a klub zártkapus meccseket játszani, hogy egy apróságról elfeledkeztek… Vagy pontosan tudták, hogy mi az MLSz pontos jogi álláspontja. Ez még rosszabb!

A három döntetlen és a meccs végi koncentráció-hiány okán megkérdezték Milos Bogicevic erőnléti edzőt, hogy mit gondol a csapatról. Ő a következőket mondta: „Ami biztos, hogy ellenfeleinknél ismét minden esetben többet futunk, ezt a riportjaink is alátámasztják, mikor kiértékeljük játékosaink teljesítményeit. Meglátjuk, hogy mit hoz a következő pár forduló, de én bizakodó vagyok, hogy a jövőben az elvégzett munkánk kifizetődő lesz.” Kíváncsian vártuk hát, mi lesz…

 

4. Újpest-Vasas: 1-0

(2017.08.16, zártkapus)

A mérkőzés előtt a Mester így nyilatkozott:

„Remélem, többnyire azt a játékunkat fogjuk játszani a Vasas ellen is, mint amit az eddigi összecsapásokon, annyi változtatással, hogy a koncentrációnk kilencven percig tart majd.” „Kicsit furcsa lesz úgy játszanunk, hogy a saját stadionunkban lépünk majd pályára, de nézők, szurkolók nélkül, de ebben az esetben is szükségünk van a győzelemre és a három pontra.”

Utána pedig:

„A legfontosabb, hogy három ponttal lettünk gazdagabbak. A gólok száma miatt hiányérzetem van, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amiket értékesítve lezárhattuk volna az összecsapást.”

Gólunkat ismét Nagy Dani jegyezte, négy forduló, négy gól, remek kezdés! lőben nem sokan láthatták ezt az összecsapást… de azért a zártkapu ellenére több százan kilátogattak a Megyeri útra, és biztattak, tiltakoztak, tüntettek és szurkoltak. Ezzel együtt siralmas hangulat volt, de hát egy zártkapus meccs milyen lenne???

 

5. Kispest-Újpest: 2:1

(2017.08.12, 3.478 néző)

A mérkőzés előtt Soma azt nyilatkozta, hogy „Ez az Újpest, így az előttünk álló három mérkőzésen kilenc pontot várok magunktól.” Nem volt egyedül ezzel az egyébként igen helyes hozzáállással, hiszen Vignjevic is hasonlóan biztos volt csapatában: „Folyamatosan egyre jobbak vagyunk, és megvan a képességünk és a játékunk a sikerhez. Úgy megyünk Kispestre, hogy a saját focinkat fogjuk játszani, és mindent megteszünk a három pont begyűjtéséhez.”

A magabiztos nyilatkozatok után meggyőző volt a csapat játéka, megszereztük a vezetést, de a második játékrészre a jelentős taktikai váltást végrehajtó Kispest ledolgozta hátrányát (73’), majd megszerezte a győzelmet jelentő gólt is (83’)… Kialakult egy játék, megvolt a rendszer, de itt volt az a pont, ahol kiderült, hogy még nem tudjuk tartósan valódi tartalommal megtölteni, így erősen hullámzó a teljesítményünk.

Csak érdekességként; miközben teljes erővel dúlt a címer-ügy miatt kirobbant botrány, a klub kommunikációs munkatárs keresésére hívta fel a figyelmet honlapján. Nem tudom, hogy mi állt az ügy hátterében, de itt látható volt, hogy valami változás következik… Egyre feszültebb volt a klubon belüli helyzet is, ahogy teltek, múltak a napok, ez egyre nyilvánvalóbb lett.

És – mit ad Isten… - újabb büntetés várt ránk, az FEB szokásos, keddi performansza után a következő verdiktet adta ki: Blablablabla… „valamint tárgy játéktér közelébe történt bedobásáért 1.000.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a nézők nélküli, zárt sportrendezvényben történő mérkőzésrendezést 1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésre.”

Még hogy a történelem nem ismétli önmagát… A klub ismét eltekintett a fellebbezés jogától! A csütörtöki végleges FEB-határozat azonban nem csak hogy megerősítette a kispesti meccsel kapcsolatos határozatát, hanem élesítette a Paks elleni felfüggesztett büntetést is. Akárhogy is, de kétszer büntettek ugyanazért, de mintha a legjobban a klub örült volna ennek…

Nem tudom, hogy ez valóban így volt, vagy csak egy városi legenda, de az biztos, hogy ebben az időszakban a klub nem nagyon kereste a szurkolók kegyeit! Ahogy fordítva is igaz volt; a szurkolók a klub ellen fordultak, ami persze a meccseken csúcsosodott ki, így a helyzet a csapat játékára sem volt jó hatással. Az ötödik forduló után csapatunk a kilencedik helyen állt, mindössze hat pontot gyűjtve, sorozatban zártkapuk mögötti meccsek következtek…

 

6. Újpest-Diósgyőr: 1-1

(2017.08.19, zártkapu)

Móci a meccs előtt nyilatkozott, nagyon optimista volt, mert érezte, hogy kezdi visszaszerezni valamikori formáját; „Örülök az eddig lehetőségeknek, mind az öt meccsünkön szerepet kaptam, összesen körülbelül kilencven perc van mögöttem. Természetesen szeretnék több időt a pályán tölteni, semmi fizikai tényező nem hátráltat, hogy ez ne így legyen.” Vignjevic arról beszélt, hogy reményei szerint a srácok megtanulták a leckét Kispesten, de továbbra is bízott magában, és az elvégzett munkában: „Továbbra is uralnunk kell a labdát, és a saját játékunkat kell játszanunk. Saját stadionunkban meg kell nyernünk ezt az összecsapást.”- nyilatkozta.

Sajnos Makrai már a 12. percben betalált a kapunkba, de most először – annak ellenére, hogy a Mester szerint „nem tudtuk játszani saját játékunkat” – komoly mentális erőről tettek tanúságot! A szinte végig hátrányban játszott meccsen végül a 81. percben sikerült megszerezni az egy pontot, Viktor Angelov góljának köszönhetően! Akkoriban ezt nem nagyon tudtuk értékelni, mert ez az egy pont megint semmire sem volt jó – legalábbis akkor úgy tűnt. Bár a hetedik helyre léptünk (azonos pontszámmal az 5.-6. helyezettel), de az akkori első fehérváriak máris elléptek 7 ponttal…

Litauszki Robi ezen a meccsen vehette át a 100-as számú mezt, ami a klub kötelékében lejátszott meccsek számát jelölte. Csapatkapitányunk minden vitán felül egyre jobb formába lendült, láthatóan túltette magát a rossz emlékű lengyel kalandon, de azért még mindig voltak bizonytalanságok a játékában. Talán éppen ez a százas szám hozta meg azt a magabiztosságot, ami ezek után szinte egész évben jellemezte játékát? Elhitte végre, hogy ez nem véletlen? Nem tudhatjuk, de önmagunkba vetett hit nélkül nehéz lenne elérni céljainkat – nyilatkozta talán éppen ekkoriban.

 

7. Balmaz-Újpest: 0-1

(2017.08.26, 2.062 néző)

Ez volt az Újpest 3.000. Nb-1-es mérkőzése!!! Egy olyan csapat ellen, akinek ez volt a hetedik… Azóta lett még nekik, 25-tel növelték ezt a számot, ez legyen is elég pár évtizedre! Persze nekünk igazából mindegy kell, hogy legyen, kik jönnek szembe, a feladat az, hogy elgázoljuk őket!

Ha ez nem is volt gázolás, inkább csak egy kisebb koccanás, akkor is meglett a három pont. Ami pedig legalább ilyen fontos; Simon Krisztián 64. percben szerzett góljával győztünk! Jó volt látni, hogy előző heti nyilatkozata után a pályán is bizonyította, hogy végre ismét régi formáját mutatja.

Ami viszont aggodalomra adott okot, az volt, hogy Pávkovics Bence egyre több játékpercet kapott, méghozzá a védelem tengelyében. Igen, a fiatal-ajánlás őt is Nb1-es kezdőbe repítette, de ennek még esetében nem volt itt az ideje, és talán nem is azon a poszton szerepelt, ahol a legjobb lehetett volna. A védelem közepén viszont állandó veszélyt jelentett – a saját kapunkra!

Ezután egy kisebb szünet következett, mert a válogatottnak sok idő kellett a Portugália elleni 1:-0-s vereségre felkészülni. Különösen nehéz volt Priskin esetében, aki többféle küzdősport megsemmisítő erejű ütését is meg kellett, hogy tanulja! Sikerül, a vereség, és a leütés is megvolt, érdemes volt hát három hétre hidegre tenni a teljes magyar bajnokságot! Újpesti vonatkozása annyi volt a válogatottnak, hogy Nagy Dani is részt vett a felkészülésben, ott volt a lettek és portugálok elleni keretben is, de nem kapott végül szerepet.

Nekünk minden esetre jól jött a szünet, mert eléggé szétestünk ahhoz képest, hogy a bajnokság elején egész jól működött a csapat a mezőnyben, csak a gólok, és a mérkőzések végén a koncentráció nem volt rendben.

 

8. Újpest-Felcsút: 1-3

(2017.09.09, zártkapu)

Pintér Attila (ma már csak ex-felcsúti edző, gyakorló nyelvmester, bírózás-ügyi főelőadó) a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy jelentős az előnyünk, ugyanis mi direkte hozzászoktattuk játékosainkat a zártkapuhoz, ezzel is megzavarva a riválisokat. Háááát… egy felcsúti átlag-nézőszám hangulata vetekszik az újpesti zártkapussal, de ezen ne nyissunk vitát, a tények makacs dolgok ugyanis… Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy három ponttal távoztak; ezek szerint felkészültek voltak hangulati téren!

A kistelepülés csapatának három góljára mindössze egy Novothny-találat jött válaszként, az is már akkor, amikor három volt közte. Ezen a meccsen nem voltunk jók, a párharcokat elvesztettük, és olyan gólokat kaptunk, amilyeneket addig nem! Bizony ez nem volt az év csúcspontja…

Sajnos a meccs előtti szünet sem segített a csapaton, pedig a szünetben a Slaven Belupo ellen játszottunk egy mérkőzést. „A mérkőzés kiváló atmoszférában zajlott, de az ünnepi hangulat és a barátságos felfogás miatt nem a csapatok játékán volt a hangsúly. Emiatt az eredményt sem kell komolyan firtatni.” – nyilatkozta Vignjevic mester. Akkor még nem tudtunk, hogy a következő tétmeccs eredményét érdemes lesz majd firtatni…

 

9. Haladás-Újpest: 1-0

(2017.09.16, 1.710 néző)

A Sopronban rendezett meccsen sem látszott, hogy a szünetben összekaptuk magunkat… Helyesebben; a nagy mezőnyfölény, a több nyert párharc, és a több kaput találó lövés ellenére sem sikerült gólt szerezni, míg az ellenfél egy helyzetéből gólig jutott. Egyre aggasztóbb volt, hogy a csapatjáték fejlődése nem jár együtt győzelmekkel, a kaput csak könnyen védhető labdákkal érjük el, a támadásoknak nem volt érdemi befejezése.

A Mester így értékelt: „Játékosaimat nem illeti dicséret. Tanulnunk kell a hibáinkból, és a jövőben meg kell találnunk azt a játékot, amivel gólokat szerezhetünk.” Ekkor tehát még mindig nem állt össze az a játék, amit elképzelt, a csapat még mindig alakulóban volt. Ez elég komoly probléma volt, hiszen lassan a bajnokság harmadánál voltunk…

A mérkőzés előtt sorsoltak a kupában. A 6. fordulóban csatlakoztunk a sorozathoz, és szeptember 20-ra Öttevényt kaptuk ellenfélnek. Erre a meccsre igen rövid felkészülést kaptunk tehát, de nem is gondoltuk, hogy a Győr-Sopron-Moson megyei első osztályban vitézkedő csapat ellen különleges tréningekkel kellett volna felkészíteni csapatunkat. A meccs végeredménye igazolta is, hogy az ellenfél nem igazán állította komoly erőpróba elé mieinket! A 6:0 arányú győzelmet Tischler négy (!), valamint Pávkovics és Simon Krisztián góljaival értük el.

 

10. Mezőkövesd-Újpest: 2-4

(2017.09.23, 2.386 néző)

Az addigi öt találkozón négy győzelmünk mellett mindössze egy döntetlent sikerült kiharcolnia a matyóknak, és ezt a veretlenségi sorozatot nem szerettük volna megszakítani.

Ennek ellenére nem kezdtünk jól, Cseri 28. percben szerzett találatával hátrányba kerültünk. Aztán sokáig csak a mezőnyben pattogott a labda, de egyik csapat sem tudott újabb találatot elérni. Az 57. prcben aztán beállt Tiscler, aki szinte azonnal gólig jutott! Rá két percre (62’) Novothny találatával a vezetést is megszereztük, majd a 78. percben már 3:1-re módosítottuk az eredmény (szintén Soma révén!). Az ellenfél ekkor sem adta fel, egy Fótyik-találattal feljött 3:2-re, azonban a 86. percben Soma végül lehűtötte a hazaiak lelkesedését. Mesterhármast elérő csatárunk itt mutatta meg igazán, hogy mire képes!

A meccs – azon túl, hogy fordulatos, jó iramú találkozó volt – azért volt különösen érdekes, mert ezúttal a Mester Tischler becserélése után két-támadós játékot választott. Ennek oka éppen az lehetett, hogy valószínűleg elege lett a mezőnyben jól muzsikáló együttes góliszonyától, kicsit kockáztatott! Ez bejött, de mégsem volt felhőtlenül boldog, mert látható volt, hogy így a csapatjáték, és a védekezés volt erősen billegő minőségű…

Már a meccs előtt is többször felvetődött két csatárunk egyidejű szerepeltetése, és kíváncsian vártuk, hogy mi lesz a folytatás. Nos, folytatás az nem volt, a Mester a kockázatok miatt továbbra sem preferálja a két-támadós játékot, legalábbis addig nem, amíg nem veszik ki jobban a részüket a letámadásokból, illetve a csapatjátékból. Ezzel a meccsel viszont az egész idényre konzerválta azt a szurkolói nyomást, ami a két támadónk egyidejű szerepeltetését szorgalmazta. Mivel azonban megvolt a rendszer, megvolt az elképzelés, így – miután Vignjevic önmagába vetett hitét nem lehet ám egykönnyen megingatni! – nem változtatott a játékrendszeren.

Ezen a meccsen azonban – átmenetileg – eldobta elveit, kockáztatott, és nyert! Így utólag sejthettük volna, mert a kisebb betegség miatt a kupameccsről, és a bajnokiról is lemaradó Zsótér így nyilatkozott a meccs előtt: „Véleményem szerint lelassult a játékunk az első 4 fordulóhoz képest. Muszáj ezen változtatunk, valamint meg kell tanulnunk rossz játékkal is nyerni. Még több koncentrációra van szükség, valamint kevés helyzetből is gólt kell tudnunk szerezni.” Sikerült!

Közben az MK-ban újabb sorsolást tartottak, az október 25-i fordulóra a Gödöllői SK-t sorsolták ki ellenfélként.

 

11. Újpest-Debrecen: 1-1

(2017.09.30, 3.139 néző)

A meccs előtt nyilatkozó Obinna a következőket mondta: „Sajnos az eddigi eredményekről nem tudok sok jót mondani. Ez egyelőre nem az az út, amit a szezon elején elképzeltünk magunknak, még nem ott állunk a tabellán, ahol szeretnénk, vagy ahol terveztük, hogy ilyenkor fogunk állni.”…” Tudom, hogy képes vagyok magasabb szintre emelni a játékom. Ismerem a képességeimet és az adottságaimat, és annak ellenére, hogy a múlt heti mérkőzés második félideje nekem is kiválóan sikerült, egyáltalán nem vagyok csúcsformában.” A játékosok láthatóan nem voltak elégedettek, tudták, hogy több van bennük!

De nem csak magukkal, hanem a meccsek körítésével sem lehettek elégedettek, hiszen legutóbb 2017.07.23-án, a derbyn játszhattak hazai pályán szurkolók előtt… Ez pedig – akárhogy is nézem – több, mint két hónap volt!!! Nem jöttek az eredmények, a játék akadozott, de a legutóbbi meccsen kamikaze taktikával mégis sikerült győzni. Mivel magukkal nem lehettek elégedettek, tudták, hogy a hosszú idő után újra szurkolók előtt rendezett meccsen meg kell mutatniuk, hogy ezek nem csak üres szavak, hanem tényleg képesek jobb, eredményesebb játékra is! Windecker arról beszélt meccs előtti videójában, hogy vissza kell szerezniük a szurkolók bizalmát! Nem nehéz belelátni, hogy a bizalmi vákuumot nem csak a csapat, hanem a klub irányába is érezte védekező középpályásunk…

Ennek megfelelően be is kezdtünk, a 24. percben Pávkovics találatával már vezettünk is, de ezúttal sem tudtuk megtartani előnyünket, mert egy Takács-góllal egalizáltak a hajdúságiak az első félidő derekán. Ezek után gólok nem estek, maradt a döntetlen.

 

Az első kör összegzése

Itt zártuk az első kört, mindenkivel játszottunk, és ezek alapján;

  •  a 7. helyre kerültünk,
  • 5 ponttal lemaradva a dobogótól,
  • 5 pontra a kieső helytől, és
  • 10 pontra az elsőtől.
  • Három győzelem (Vasas, Balmaz, Mezőkövesd – 11, 12, 9),
  • öt döntetlen (Paks, FTC, Videoton, Diósgyőr, Debrecen – 7, 2, 1, 10, 5),
  • és három vereség (Kispest, Felcsút, Haladás – 4, 6, 8)

Zárójelben feltüntettem az ellenfelek végső helyezéseit is a csapatok sorrendjében, mert - számomra legalábbis – érdekes. A végére kieső két csapat, illetve a Mezőkövesd elleni győzelem (szigorúan a végső helyezéseket figyelembe véve!) kötelező jellegű feladat volt, ugyanakkor a Paks, és a Diósgyőr elleni döntetlen, valamint a Hali és a Felcsút elleni vereség viszont nem mutat összefüggést a végső helyezésekkel. Tehát;

  • ekkor csak a kötelezőket tudtuk hozni, de
  • könnyen döntetlenre adtunk pár meccset,
  • nagy nehézségek árán a jobbakkal is sikerült ikszelni,
  • legalább két vereség nehezen magyarázható(nak tűnik).

16 lőtt gólunk nem számított rossz eredménynek, de ezek eloszlása meglehetősen szerencsétlen volt. Csak egy olyan mérkőzés akadt, amit úgy nyertünk meg, hogy egy gólnál többet szereztünk (Mezőkövesd elleni 4:2), és a 42,5%-os, nem éppen acélos produktumot úgy értük el, hogy csak egy csapatnak (Haladás) nem tudtunk gólt lőni. A 16 kapott gól kifejezetten sok, a majdnem 1,5-es átlag nem ígért sok jót a folytatásra.

A fentiek alapján azt gondolom, hogy a Mester ebben az időben tett nyilatkozatai pontosan megmutatták, mi volt a legnagyobb probléma! A játék-elképzelés megvolt, de a keret szinte teljes cseréje miatt még nem érett össze, folyamatos egyensúlytalanság jellemezte meccsinket. Ha meg is volt az alapjáték, a támadás-védekezés egyensúlyt nem sikerült megtalálni. Talán ezeknek „köszönhető”, hogy ekkor senki nem gondolta volna a későbbi eredményeket. Felesleges lenne egy-két játékosra kihegyezni ezeket a problémákat, de a továbbiakban nyilvánvaló lett – utólag persze könnyű okoskodni! -, hogy a sok igazolással együtt sem volt meg a keret ideális összetétele. Persze minden kereten lehet javítani, minden játékosnál lehet jobbat találni ezen a szinten, de a folytatásban javuló eredményekben sok szerepe volt a majd csak később beépülő játékosoknak.

Folytatás következik holnap

 

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

 

Előzmények

Tavaly nyáron egy elbukott derby-vel zártuk a bajnokságot... Ezzel a hetedik helyen végeztünk, de a hajó nem az utolsó fordulóban úszott el, egy magabiztos győzelemmel is csak egy hellyel tudtunk volna feljebb zárni. Ennek a szereplésnek nem egyetlen oka volt, egy klub eredményessége igen sok tényezőtől függ. 2016 tavaszán azonban az UEFA (az MLSZ közreműködésével) két igazolási periódusra (2016 nyár, és 2017 tél) eltiltotta az Újpest FC-t új játékosok regisztrációjától! A júliusban - a fellebbezés ellenére - a CAS sem változtatta meg a döntést, így bizony komoly hátrányba kerültünk már a rajtvonalon…

Az eltiltás előtt tető alá hozott megállapodások sem léphettek életbe, így Novothny Soma, és Zsótér Donát - a tulajdonosi klub-birodalom közbeiktatásával – kölcsönbe kerültek Diósgyőrbe, illetve Kispestre. Más lehetőség híján a kölcsönben nálunk lévő játékosok (Cseke, Nagy Tibor, Tóth Patrik) szerződését véglegesítették (ez nem jelentett regisztrációt!), Kecskés Ákost kölcsönszerződését pedig meghosszabbították, az utánpótlásból pedig Pávkovics kapott profi szerződést.

Ma már tudjuk, hogy az akkori érkezők - Kecskés és Cseke kivételével – nem lettek meghatározó játékosok, így sajnos erősítést nem jelentettek, de legalább a létszám megvolt nagyjából. Közben ugyanis visszavonult Kabát Peti, Litauszki pedig megkezdte nem túl jól sikerült kalandját Krakkóban, Filkor Attilát pedig elengedte a klub, mert sajnos nem tudott igazán hozzátenni játékunkhoz az előző idény során. Ne feledjük el, hogy a három éves nemzetközi eltiltás még életben volt, így ha a jelentősen meggyengült csapat valami csoda folytán kivívja a nemzetközi kupaindulás jogát, akkor sem léphet európai porondra…

Az erősen behatárolt lehetőségek vezettek tehát ahhoz a hetedik helyhez, akkor egyszerűen nem volt lehetőség jobbat alkotni, de sokak szerint igazán nem is lett volna értelme. De ezt az időszakot is túléltük, következett a 2017 nyári igazolási időszak, amikor végre megnyílt a lehetőség a csapat megerősítésére! Nem is tétlenkedett a klub, mindjárt 16 játékos került az első kerethez (Novothnyt és Zsótért is ideszámítva), de érkeztek a második csapatba is fiatalok.

Az érkezők: Bojovic, Diallo, Filipovic, Gundel-Takács, Litauszki, Nagy Dániel, Németh Gege, Novothny, Obinna, Pajovic, Pauljevic, Simon Krisztián, Selmani, Zsótér, Tischler, Salétros.

De nem ám csak azért kellett ilyen sok játékos, mert ennyire elfogytunk a reménytelenséggel teli előző bajnokságban! Tischler egy „csere+cash” konstrukcióban érkezett egy kis vidéki csapattól, cserébe távozott Heris, és Balogh Bubu. Balajcza Szabi Siófokra távozott, Andric Balmazújvárosban folytatta, Hazard a Chelsea másiodik csapatát vette célba, elköszönt továbbá Nagy Gábor és Perovic is. Diarra sem maradt; ő mintha nem tudott volna beilleszkedni a csapatba, és talán az országba sem, ezért kölcsönbe került a Lens-hoz. És – ugye nem is kell mondani – akkor kezdte meg dicsőséges első évét a Levanténál Enis Bardhi!

Ebből a két névsorból jól látszik, hogy a nulláról kellett indítani a 2017/18-as szezont, vadonatúj csapatott kellett kialakítani. Milyen anyagból tudott gazdálkodni Vignjevic mester?

  • Litauszki egy igen rosszul sikerült lengyelországi kitérő után volt, fel kellett építenie magát újra.
  • Ugyanúgy, mint az 1860 München-től visszatérő Simon Krisztiánnak, aki másfél év alatt két térdszalagszakadáson volt túl…
  • Nagy Dani a német harmadosztályú Würzburger Kickers-től érkezett, aki - miután korábban távozott a zöldektől, ahol nem sikerült stabil kezdőként beépülnie – erősen ellentmondásos megítélés alá esett szurkolói körökben.
  • Bojovic a kieső Gyirmóttól érkezett, ahogy ugyan jól játszott, de az ott bekapott 51 gól kissé árnyalta a megítélését.
  • Pauljevic a Mezőkövesdtől érkezett (ott kölcsönben volt a kistelepülésről), sok borsot tört az orrunk alá ellenfélként, biztató volt szerződtetése.
  • Pajovic is hasonlóan jó vételnek tűnt a szurkolók szemében, mert Banai és Szabi az előző szezonban bizony nem voltak nagy formában…
  • Zsótér bajnokként érkezett meg végre hozzánk, tőle is igen sokat vártunk.
  • Igaz ez Somára is, de kezdetben inkább Tischlert vártuk volna a stabil kezdőbe, de – mint később világos lett – Novothny más szerepkörben (csúcsék) hatékonyabb góltermelő, mint a kissé visszavont szerep esetébe, amit a Diósgyőr játszatott vele.
  • Tischler; ki is felejthetné el azt a 2015 május végi meccset, ahol négyet gurított nekünk, de végül mégis vesztesként kellett elhagynia a pályát! Igen, ő is - ahogy Bojovic, Pauljevic, Zsótér, és Soma is – korábban gólt, gólokat szerzett ellenünk.
  • Diallo, Selmani, Salétros, Obinna mind-mind zsákbamacska volt akkoriban, Filipovic, Gundel-Takács, Gege pedig igen fiatalok, a többség nem számított arra, hogy sokat szerepelnek majd a bajnokság során.

 

Felkészülés

Megint egy olyan év állt előttünk, amikor újra kellett építeni a csapatot. Akkor sokan úgy gondolták (gondoltuk!), hogy ez az év megint rámegy arra, hogy egyáltalán felismerjék egymást a játékosok, ha találkoznak az utcán, aztán jövőre, amikor már képesek lennének egymáshoz is passzolni a labdát, addigra újra a feje tetejére áll minden. Nos, ez utóbbit még nem tudjuk, de az – utólag! - valószínű, hogy ezúttal sikerült a korábbiaknál ütőképesebb csapatot összehozni! Igen, csak valószínű, mert két bajnokságot, két ennyire eltérő összetételű keretet nem igazán lehet pontosan összevetni. Vitaalapnak minden esetre jó, ha tényszerűen, időrendi sorrendben látjuk az eseményeket.

De menjünk is tovább! A keret ezúttal Felső-Ausztriában, a festői környezetben fekvő Aigen im Mühlkreis-ben, az alig kétezer fős falvacskában kezdte meg felkészülését. A hely kiválasztásában a nyáron is megfelelő klímán túl az akkor frissen felkerült csapatoknál várható családias hangulatra való felkészülés is szerepet játszott… Az edzői stábhoz csatlakozott Rabóczki Balázs, aki kapusedzői tevékenységét nem sokáig folytatta a klub berkein belül (róla később lesz még szó).

Felkészülési meccsink sorát az előző idényben az osztrák első osztály tizedik helyezettjeként végző SV Ried ellen nyitottuk meg, 1:0 arányú győzelemmel zártunk, a gólszerző: Novothny Soma. A próbajátékon nálunk szereplő Hadaró Valentin kiállítása miatt az összecsapás nagy részében emberhátrányban játszottunk, így a győzelem kifejezetten jó kezdés volt! Ezen kívül sok új hír ekkoriban nem volt, addig talán csak Mohl kisebb sérülése zavart be a felkészülés menetébe. Bal oldali védőnk kapott egy rúgást, így a táborban már nem léphetett pályára.

Ezután jött az Apollon Limassol elleni mérkőzés (ciprusi harmadik), ahol korán vezetést szereztünk (ismét Soma révén), de a továbbiakban az ellenfél sorra rúgta a gólokat, a vége így 4:1 arányú vereség lett. Ez a meccs sem maradt nyom nélkül… Zsótér Doni csuklója eltört (!!!), Bojovicnak pedig korábbi combsérülés újult ki. A Limassol európai kupaszereplésre készült, így ők egy egészen más periódusában voltak a felkészülésnek, a vereség így nem is volt annyira fájó, Doni kiesése viszont annál inkább!

Következő ellenfélként a Linz jelentkezett. Az osztrák csapat akkor jutott fel az első osztályba a Leifering előtt 17 (!!!) pont előnnyel. Ellenfelünk vezetést szerzett, majd hosszas gólcsend következett, de csapatunk a 89. percben egyenlített a próbajátékon lévő Filip Vorotovic révén. Itt azonban nem volt vége, egy szabadrúgásgóllal 2:1 arányban ellenfelünk nyerte az összecsapást.

Ezzel befejeződött a táborban játszott meccsek sora, amit Vignjevic mester pedig a következőképpen értékelt: „A mérkőzés folyamán láttam jó és rossz dolgokat is. Néhány momentumunk szépen sikerült, voltak szépen felépített támadásaink. Messze vagyunk még attól a formától és játéktól, amit elképzeltünk magunknak az előttünk álló idényben.” Sajnos ez a nyilatkozat nem adott sokkal több támpontot, mint a meglehetősen rossz minőségű stream-ek… Szurkolói berkeken belül nem volt felhőtlen a hangulat, de a legrosszabb ezek után következett!

2017. július 03. Ezen a napopn jelent meg „Megvan a nyertes címer!” címen egy rövid hír, ami arról értesítette a szurkolókat, hogy „A beérkezett és összesített szavazatok alapján, egyértelmű többséggel, a B és a C tervet megelőzve az A jelű grafika győzött. A eredményt követően, valamint a visszajelzések alapján a grafikusok kismértékben átdolgozták és készre szabták a címert, így a tervből kész alkotás lett.” Igen, megérkezett a „buditető”… Ezt most idézőjelbe raktam, mert megfogadtam, hogy inkább csak a tényeknél maradok! Így erről itt és most nem is írok többet…

Az utolsó – immár itthoni – felkészüésii meccset a Váccal vívtuk meg. Már az első félidőre kialakult a végeredmény; Pauljevic, Novothny és Windecker góljaira csak egy vendégválasz érkezett, így 3:1-es győzelemmel készülhettünk a szezon első tétmeccsére a Paks ellen. A főpróba után a Mester így értékelt: „Örülök, hogy hibáinkat, amik még az edzőtáborban akadtak, javítani tudtuk. Tényleg egy jó és hasznos utolsó felkészülési meccsen vagyunk túl a bajnokság kezdete előtt.”

Ekkor már olyan helyzet alakult ki azonban, hogy Vignjevic szavát nem sokan hallották, vagy ha el is ért hozzájuk, nem nagyon érdekelte a szurkolókat… Július 8án ugyanis egy sokkal fontosabb téma tartott lázban mindenkit, az edzőmeccs jószerével elsikkadt; tüntetés szerveztek a szurkolói csoportok, akik ezúttal – félretéve régi sérelmeket – egyként álltak a szurkolói akarat hangos, és igen határozott megnyilvánulása élére!  De nem csak a címerrel volt baj…

A bajnoki rajt kezdete előtt mindössze három nappal (!!!) derült ki, hogy a hazai meccseinket végül is a Szusza Ferenc Stadionban játszhatjuk, így nem kell ismét költöznünk, és száz kilométereket utazni az így csak idézőjelesen hazai meccsekre! Az ok ismert, a 800 milliós felújítás során nem volt senki, akinek a pályafűtésre gondja lett volna, pedig 2016-tól már tudható volt, hogy kötelező lesz a 2017/18-as bajnokságra… Megérkezett viszont az a „lepel”, ami – hosszas egyeztetés után – megfelelt végül az MLSz-nek. Éppen „időben”…

Folytatás holnap a mérkőzésekkkel-

Az évértékelők sajátja, hogy a szerző nem csupán számvetést, de előretekintést is készít. Azaz a 2017-es honi események önmagukban nem érdekesek; azokból következtetéseket kell levonni: mi lesz velünk, újpestiekkel és a magyar labdarúgás egészével 2018-ban. Sajnos – véleményem szerint – a dolgok rossz irányba mennek, így érdemi és tartós előrelépést legfeljebb a kincstári optimizmussal bírók vizionálhatnak.

          Óriási meglepetést okozva a Budapest Honvéd hódította el a bajnoki aranyat – a pénzzel, paripával és fegyverrel ellátott Videoton előtt. Klasszikus bajnoki döntőt láthattunk május végén, hiszen a Honvéd-Videoton találkozó döntötte el, ki lesz az első helyezett a 2016-2017-es kiírásban. A Honvédnak a döntetlen is elég lett volna, ám 1-0-s győzelmével három pontot szerzett, így három ponttal megelőzte a fehérváriakat. Nem sokan várták a bajnokság kezdetekor az angyalföldieket a dobogó harmadik fokára – az őszi jó szereplés (egy igen harmatos tavaszival együtt) harmadik helyet ért a Vasasnak. Az utolsó forduló nem csupán az élbolyban tartózkodók számára volt érdekes, hiszen a kiesésről is döntött. Végül a Pakson ikszelő MTK-nak kellett búcsúznia, a Gyirmót felett már rég meghúzták a képzeletbeli vonalat.

                Az átlagnézőszám 2695 volt, ami bár csekély, 2,6%-os javulás a 2015-2016-os NB1-hez képest, mégis: elkeserítően kevés. Az Újpest ebben is (a bajnokságban 7.-ek lettünk) a középmezőnyben végzett, 2335 nézővel hatodik hely. Ritkán fordul elő, hogy az első és második helyezett csapatoknál egyaránt edzőváltás következik be, de ez most mégis megtörtént. A Honvédnál Rossit Erik van derMeer (akit az őszi közepes szereplés után menesztettek, Supka Attila az új vezetőedző), Berget MarkoNikolics váltotta. Bár Rossit nem rúgták ki, mégis, ha összerakjuk a kirakós darabjait, azt láthatjuk, hogy némi anyagi áldozattal és megbecsüléssel Hemingway Budapesten tarthatta volna a sikeredzőt. Aki egyébiránt Dunaszerdahelyre távozott, köszöni szépen, jól van, csapata 19 kör után 4., 2 ponttal lemaradva a 2.-tól és merész terveket szövögethet a rájátszásos elven működő Fortuna Ligában. Nikoliccsal pedig szinte semmivel nincs előrébb a fehérvári alakulat, mint egy éve az északi szakemberrel. A kupából ugyanúgy szégyenteljesen búcsúztak (akkor a Budafok kalapálta el őket 2-1-re, idén Vácott égtek [1-3]), a bajnokságban 19 meccsből csupán 11-et nyertek (ezzel a Ferencváros mögött három ponttal telelnek), az utolsó két bajnokit egyaránt elbukták Juhászék. A hírek szerint Henty biztosan (feltehetően a Slovanba) eladják, ám AsmirSuljic is követheti őt, Fejessel sem számol a szakmai stáb, viszont némi meglepetésre Juhász (Negoval, Scepoviccsal és Kovácsikkal együtt) szerződést hosszabbított.

                A magyar bajnokcsapat azonnal búcsúzott a BL-selejtezősorozatától, az izraeli bajnok Hapoel Beer-Sheva mindkét mérkőzésen egy góllal győzte le van derMeer csapatát, így még az EL-kvalifikációba sem került be a Honvéd. Szintén azonnal elbukott a Vasas, nem is akárhogy. A Beitar otthonában 3-1-re vezettek Oenning tanítványai, ám az utolsó néhány percben teljesen megzavarodott a hátsó alakzat, aminek három bekapott gól lett a végeredménye. Magyarországon (Újpesten) „megúszta” a Vasas hárommal, így 3-7-es gólkülönbséggel búcsúzni kényszerült.

                A Ferencváros is csak a minimális kötelezőt hozta, a lett Jelgava ellen oda-vissza győzött, ám a dán Midtjylland ellenében hiába vezettek Vargáék az első félidő közepén 2-0-ra, már az odavágót is két góllal bukta a „nemzet csapata” – ahogy idegenben is hasonló különbséggel kaptak kiDollék (összesítésben 3-7, akárcsak a Vasasnál). Az egyetlen értékelhető teljesítmény a Videotonhoz fűződött, ugyanis egy máltai és észt csapat búcsúztatása (noha egyiket sem sikerült a párharc mindkét mérkőzésén legyűrni) után a francia Bordeaux vérzett el a Panchóban (2-2, idegenben lőtt góllal továbbjutás). Aztán összejött egy 0-0 a Partizan otthonában, a folytatásra nemigen van magyarázat. 0-4, megalázó vereség, Juhász kiállítása, Suljic érthetetlen megmozdulása a mérkőzés legelején (ebből kapták az első gólt), Nikolics túlzottan támadó szellemű kezdő tizenegye..

                Sok jó tehát nem történt csapatainkkal. Elvileg 33 fordulón keresztül azért küzdenek a klubok, hogy eldöntsék, ki lesz az a négy szerencsés, aki megmérettetheti magát nemzetközi vizeken. Valójában a klubvezetők akár szívesen le is mondanának e lehetőségről, hiszen ha csak egymás között játszunk és „körön kívüliekkel” nem találkozunk, akár el is hihetjük egy idő után: nem vagyunk mi olyan rosszak. A valóság keserű, egyenesen megdöbbentő. Az elmúlt nyolc évben egyetlen egyszer sem érte el magyar csapat a Bajnokok Ligája főtábláját és az EL-be is csupán kétszer kvalifikáltuk magunkat – 2010 őszén a Debrecen 6 mérkőzésből ötöt elbukott, a Sampdoriát viszont megverte a Puskásban, méghozzá Kabát duplájával, a Sousa-féle Videoton belga és török klubok búcsúztatása után került az EL-be, ahol 2-0-4-es mérleggel zárt, ám még az utolsó forduló előtt is volt esélye a továbbjutásra. 2012-ben, több mint öt éve láthattunk magyar klubot nemzetközi sorozat csoportkörében, a jelenlegi állás szerint minden esély megvan arra, hogy a következő években folytatódjon e gyalázatos sorozat.

                Bár már sokszor elhangzott, mégsem mehetek el szó nélkül amellett, hogyan kerülhetnek az első osztályba olyan klubok, mint a Puskás Akadémia, a Mezőkövesd, a Paks vagy a Balmazújváros. A négy település (várost a felcsútiak miatt nem írhatunk) kb. hatvanezres lélekszámmal bír együttesen. Nem csoda, hogy a négy említett klub hazai mérkőzéseire az ősszel átlagosan 1624 fő ment ki, bár nekünk sincs okunk büszkélkedni a 2000 alatti átlagunkkal és természetesen utóbbi tény is mutatja, hogy nincs egyértelmű  és kizárólagos kapcsolat a két tényező (lakosság és nézőszám) között. A Puskás egyébként kettőből kétszer vert minket, az évzárón Spandler volt az egyetlen játékos a felcsútiaknál, akinek fehérvári-felcsúti kötődése van. Négy légiós is helyet kapott a kezdőben és ez a szám nőhet tavaszra, hiszen Pintér Attila megkezdte a téli bevásárlást (ha már a nyári nemigen jött össze) és leigazolta az uruguayi Gonzalo Vegát. Nehéz értelmezni azt, ami Felcsúton zajlik, hiszen azt meg tudnám érteni, ha három-négy rutinos játékos mellé évről évre több tehetséges fiatalt megpróbálnának beépíteni, akikből profitál a magyar futball. Akkor még némileg akceptálható lenne a sokmilliárdos TAO-támogatás. Jelenleg a szándék sincs meg arra, hogy lehetőséget adjanak magyar fiataloknak. Ha már így van, legalább az eredményesség lenne meg, de e téren is rosszul áll a miniszterelnök kedvenc csapata; 19 forduló után nyolcadik hely, négy pontra a kieséstől.

                Az őszi szezont elnézve – a két éllovason kívül – alig van olyan klub, ahol előremutató munkát végeznek. Szombathelyen az új stadion átadásával és a második edzőváltással valami elindult, Pakson évről évre stabil csapat jön össze Csertői kezei alatt (más kérdés, mennyire szimpatikus ez a játékfelfogás és a langyos közeg), Miskolcra energia és szakértelem érkezett Bódoggal, Herczeg pedig újra bebizonyította, hogy jó edző és remek pedagógus. Doll és csapata megtalálta önmagát, nagyot húztak Paintsilkölcsönvételével, a fehérváriaknak pedig jól jött a téli szünet. Nehéz bármi jót írni összességében, hiszen tovább csökkent az átlagnézőszám (közel öt százalékot a 2016-17-es szezonhoz képest), ami azt jelenti, átlagosan 2571-en látogattak ki a találkozókra. A valós szám ennél akár kisebb is lehet, ami meglehetősen siralmas. Akkor különösen, ha megnézzük, mennyi pénzt öltek az elmúlt években a honi labdarúgásba. Mindhiába.

                Bár csúcsminőségű foci öt vagy tíz éve sem volt, ennél kilátástalanabb helyzetre nem emlékszem. Számtalanszor és számtalan helyen elmondták már, mik a főbb problémák. Teljesítmény nélkül kapnak a klubok rengeteg pénzt, a játékosok pedig csillagászati fizetéseket, noha nagyon keveset tesznek le az asztalra. A nézők egyre kevésbé vevők a kilátástalan, sokszor lelketlen produkcióra – és gyanús, esetlegesen manipulált mérkőzésekből sincs hiány az NB1-ben. Sztárjaink Japánban, az Egyesült Államokban vagy Közép-Amerikában pihenik ki fáradalmaikat. Ne legyen félreértés: ostobaság és demagógia lenne azt gondolni, hogy ideális állapot, ha egy első osztályban szereplő játékos 250 ezret visz haza. Azonban ma már ott tartunk, hogy egy kövesdi cserejátékos is megkeresi havi egymillióját. A másik oldalról nézve még ez sem lenne gond, ha a piacról élnének meg. Erről viszont szó sincs: szerencsejáték-bevételekből, MLSZ-pénzekből és TAO-támogatásokból élnek a klubok. A nemzetközi mezőnytől egyre távolabb kerülünk (de még az optimista forgatókönyv is az, hogy nem közeledünk). Korábban lelkesen lestük a híreket, hallgattuk a bennfentes „tűzközelieket”, kik érkezhetnek és kik távoznak. Ma csak a leglelkesebbek teszik meg ugyanezt. Eközben a labdarúgás társadalmi megítélése tovább romlott. Bár a Fidesz-KDNP a választások toronymagas esélyese, mégis, a nem kormánypártiak egyre hangosabban elégedetlenkednek és gyakran előkerül a „remek, még egy újabb stadion” kezdetű vélemény is. Tegyük hozzá: joggal. Az év végén kiderült, Nyíregyházán 10,3 milliárdból egy nyolcezer néző befogadására alkalmas stadion épül, a Fradiváros újabb 16 milliárd forintot kap a költségvetésből, de jut pénz Egerbe, Mogyoródra, Dorogra, nem is beszélve a határontúli akadémiákról (összesen 8 milliárd forint) és Seszták miniszter birodalmáról (kisvárdai akadémia: 700 millió). Az esztelen, értelmetlen pénzszórás természetesen semmilyen érdemi eredményt nem fog hozni, ám könnyen beláthatjuk, hogy a sportszakmai fejlődés legfeljebb sokadrangú cél a döntéshozók fejében. Hét évnyi túlköltekezés és eredménytelenség után nem túlzás azt mondani, hogy a mainál racionálisabb állami szerepvállalást várna a magyar közvélemény. Szinte konszenzus van arról, hogy ingyenélő, semmirekellő lébecolók a magyar labdarúgók, a mérkőzésekre kilátogatók pedig mazochisták. Ebből az állapotból kellene elmozdulni. Szokták mondani: biztató a helyzet, hiszen ennél lejjebb már úgysem lehet süllyedni.

                A magyar labdarúgás hanyatlása nem állt meg tehát 2017-ben sem. A nemzetközi kupakudarcoknál nem nehéz észrevenni, milyen döbbenetesen sok gólt kapunk. A Vidi egy négyest nyelt be otthon a szerbek ellen, a Fradi összesen hetet kapott egy középszerű, harcos, ám virtuóznak nehezen nevezhető dán együttestől, a Vasas ugyancsak 3-7-tel búcsúzott, ellenfele egy sehol sem jegyzett, a későbbiekben azonnal elvérző izraeli klub volt, míg a magyar bajnoknak egy percig sem volt esélye és a 3-5-ös gólkülönbség nem tükrözi a valós különbséget a két csapat között. Szintén szembeötlő, hogy míg akár a 2000-es években is voltak nagy egyéniségek a futballpályáinkon, ma ilyeneket nagyítóval kell keresnünk. Bár Újpesten szerencsére nem örvendenek nagy népszerűségnek, Tököli vagy Gera játéka meghatározó volt az Üllői úton, Újpesten Kovács Zoltán, Rajczi Péter, vagy akár Tóth Norbert, Kabát Péter okozott szép perceket a lila-fehér tábornak, Debrecenben Sándor Tamás, Kerekes Zsombor, Dombi Tibor. Nem arról van szó, hogy az ő idejükben csodálatosan versenyképes volt a magyar klubfutball, de mégis, sokkal nagyobb volt a szurkolói várakozás, a kapott élmény.

                Valahogyan ezt kellene visszahozni a modern, XXI. századi követelményeknek megfelelő stadionjainkba is. Talán még nem késő.

Mottó: Urbányi István mondása: „a meccset gólok nélkül kell értékelni...””

Egykori edzőnk, korábbi válogatott futballista edzői - mottómnak választott - aranyköpése jutott eszembe a meccsről.

Mert tulajdonképpen nem játszottunk rosszul (legalábbis az elmúlt két forduló teljeítményéhez képest), mégis kikaptunk 3-1-re.

Most akkor hogy is van ez?

Kezdődik minden mindjárt a zártkapuval. Az újpesti stadion ismért üresen kongott. Lelkes,, fanatikus szurkolóit ismét kitíltották a stadionból. Hogy miért? Láttátok a Tanút? Valami hasonló filmet lehetne forgatni az újpesti és a mai magyar labdarúgásról is. Van ebben minden. Kitíltott szurkoló, koncepciós üldözés, betílétott stadion, megváltoztatott címer,  aztán van a Párt, az MLSZ, a belga kapitalista, a naív szurkoló, a szurkoló nélküli kluboknak épített csili-vili óriás stadionok, és még sokan mások. És még néhány futballista is van. Ha nem is túl sok.

Na de akkor a tegnapi mecccs. Szóval mezőnyben jól adogattunk, sok jó rágyorsítás, sok labdaérintés és passz az ellenfél 16-osánál, jelentős labdabirtoklási fölény, sok kapurarúgás, és még lőttünk egy szép gólt is.

Na de mégis akkor hogy kaphattunk ki? Hát úgy, hogy volt egy jelentősen megerősített Felcsút, magyar szinten sok jó labdarúgóval, és volt egy egészen hatásos, kontára épített taktika.

A problémák ott kezdődtek, amikor az egykori újpesti Balogh remek labdát csavart középre, ahol a magas és jól fejelő frissenigazolt Diallo remekül fejelte a labdát a kapunkba. Hogy ki volt a hibás? Nehéz kérdés, mert remekül volt benyesve a labda, én azt gondolom, hogy bizonyos esetekben nem kivédekezhető a gól. Csak szerencsével. Ezt is ebbe a kategróiába sorolom. Utána mentünk mint a motolla, kapujához szögeztük a Felcsútot, ott pattogott a labda szinte végig az ellenfél térfelén, sokszor az ellenfél 16-osán, de a védők hősiesen küzdöttek, a beíveléseinkből pedig hiányzott a pontosság. Egyszer Obinna barátunk került 99,5%-os gólhelyzetbe de még kaput sem talált, amatőr strandfocista mozdulattal fölé stukkolt. Aztán lőttünk kapufát is, szóval a szerencse is elpártolt tőlünk. A második félidőben az első félidei játék alapján bíztam az egyenlítésben, sőt még a győzelemben is, de ekkor jött a meccs játékvezetője aki nagyvonalúan, befújt ellenünk a 2. percben egy olyan büntetőt, amelyet a Fradi pályáján a Fradi ellen 10-ből 10-szer továbbengedtek volna. De itt befúja a játékvezető, az itéletvégrehajtó pedig végrehajtotta az ítéletet. Tulajdonképpen már ekkor eldőlt.

Támadtunk tovább azért, a csapat láthatólag nem adta fel, azonban egy ellenfél kapusa által végrehajtott tökéletes indítás után, valamint az ellenfél csatárának a remek helyzetfelismerése  után máris 0-3 lett. Ekkor eldőlt, bár még tudtunk szépíteni egy remekreszabott góllal, de a játékban már nem volt benne, hogy itt szerezhetünk akár egy pontot is. Az ellenfél 5 kapurarúgásából 3 gólt ért el, mi 10-12-ből kettőt.

Szóval lehetne gól nélkül is értékelni a meccseket, csak az ugyanolyan hiba lenne, mintha csak a gólok alapján értékelnénk. Szóval azt gondolom, hogy tegnap egy hajtós meccset játszottunk, mezőnyben helyenként jó megoldásokkal, de az ellenfél a szervezett védekezésének és egy-két minőségi játékosának remek egyéni alakításával került fölénk, megspékelve a játékvezető közreműködésével.

Mert a másdoik félidő 2. percében a játékvezető egy nagy gyomrost vitt be nekünk a 11-es befújásával.

De azért húzzuk rá a vízes lepedőt a csapatra is. Mert mit csinált gólhelyzetben Obinna? Mit csinált két alkalommal Pauljevics védkezésben? Hol állt a kapus a 3. gólnál? Mt csinált ott Pauljevics? Hogy a fészkes fenébe nem lehet beívelni oldalról a labdát soha pontosan a csatáraink fejére? Mit gyakorol Simon? És Pauljevics?

És akkor a pontok:

Mindenki 5-ös. Nem csillagos. Hanem a 10-es skálán. De csak azért, mert igyekeztem mégis csak a gólok nélkül értékelni a mérkőzést.

Se címer, se nézők, se összefogás, se Fair play bajnokság, se nyerő edzői húzások.

Ellenben nézhetjük Negot, Suljicsot, Baloghot, Herist, Bardhit, Hazart, Diarrát és a többieket más klubok mezeiben. Nekünk ez maradt. Meg a savanyú szőlő. Meg a nihil.

Nem jó most Újpest drukkernek lenni.

Hajrá Lilák! Vissza a címerünket!