Értékelés

Már 3-ból 3!

Viccesen mondhatnánk azt, hogy megy ez…Ráadásul –amire jó néhány hete gondolni sem mertünk volna - sokkal hosszabb a győzelmi sorozatunk, mint a listavezetőé.

Pozitívum tehát van bőven, s ha ennyi nem lenne elég, akkor a Kispest elleni meccsen megszereztük a 100. bajnoki győzelmünket ellenük.

Ami a mérkőzést illeti, bizonyos tekintetben pontosan olyan volt, mint a korábbiak, vagyis labdatartás, labdajáratás, helyzetek kialakítása, majd elfecsérlése. Közben a Honvéd hozta szintén azt, amit tőlük megszoktunk. Precíz védekezgetés, szórványos kontrázgatás, pontrúgásokból zavarkeltegetés, de ezek mindegyikére jól felkészült csapatunk. Szabi helyén Kovács Zoli profi módon őrizte kapunkat, a védelem többnyire stabil volt, amikor előrefele kellett dolgozni, akkor pedig volt gólszag a munkában. Az, hogy ezek a lehetőségek nem hoztak már a konyhára gólt, annak elsősorban az az oka, hogy még mindig nem tudjuk jó döntést meghozni vagy azt kivitelezni a végjátékban.

A második félidőben egy ideig folytatódott a meccs első félidejének a képe, de a végjátékhoz közeledve megkaptuk a sorstól azt, amiért derekasan megdolgoztunk, s az első találat feloldott némi görcsösséget is. Ennek eredménye volt az a találat, melyre egyrészt már régóta vártunk, nevezetesen Hazard góljára, másrészt mely lezárhatta volna a meccset. Annyit- ha mást nem is- mindenképpen fejlődött a magyar foci, hogy a jelenlegi 12 csapatos mezőnyben már nem találni olyan csapatot, mely feltartaná a kezét 2 gólos hátrányban, így a Honvéd sem tette. Szépítettek is, s ettől felelevenedtek egy bizonyos MTK elleni meccs emlékei, de szerencsére Kovács hálóőr barúrral megőrizte az eredményt, s így végül megszereztük a 3 pontot.

Ez a győzelem elsősorban annak köszönhető, hogy az eddigi „egyéni sportoló” gondolkodás az elmúlt hetekben átváltott csapatban történőre, s ez erősödött diadallá ezen a találkozón is. A meccs színvonala még éppen alulról súrolta a nemzetközit, de hazai mércével mérve nézhető volt. Ha lett volna mondjuk 5000 néző és „kupahangulat” akkor még áradozhatnánk is a látottakról.

Így azonban azt állapíthatjuk meg, hogy csapatunk egy tipikus magyar meccsen, az egyik legnagyobb riválisunk otthonában, az eddig lejátszott 200. meccsen megérdemelten megszerezte a 100. győzelmét!

Ezzel visszaverekedtük magunkat abba a pozícióba, ahonnan már érdemes felfelé is pislogni.

Azt nem mondom, hogy innentől kezdve nincs megállás, de két győztes meccs egymás után már-már sorozat… Ha ehhez hozzáveszem a hétközi idegenbeli, meglepően magabiztos kupagyőzelmet a nagy terveket szövögető ZTE ellen, akkor ez már 3 találkozó.

A két bajnokit a Vasas és a Békéscsaba ellen nagy nyomás alatt, úgy nyertük meg, ahogy korábban elvesztettük vagy döntetlenre adtuk meccsinket, vagyis az utolsó percekben.

A viharsarki lila találkozó nem csak azért volt rendkívül fontos, mert 3 pontot lehetett érte kaszálni, hanem azért is, mert a hazaiak alighanem az utolsó szalmaszálak egyikébe próbáltak megkapaszkodni ellenünk. Úgy is kezdtek, az első néhány perc az övék volt, és picit meglepő módon ez elég is volt egy gólhoz. Sokak fejében fordult meg ekkor az, hogy a Vasas elleni győzelem csak szalmaláng volt, nem lesz elég hite a csapatnak fordításhoz. Az biztos, hogy próbálkozgattunk, tudtunk is kialakítani helyzetecskét, sőt volt annál nagyobb is, de gólt még úgy sem sikerült szerezni, hogy a hazai lilák majdnem besegítettek, de a kapufa megmentette őket.

Szünetig maradt is az állás. A második félidőben már érezhető volt, valami történt az öltözőben, mert sokkal határozottabb, energikusabb csapat jött ki a folytatásra. Csak idő kérdése volt az egyenlítés, de mikor a hajrára kanyarodtunk, már-már az fogalmazódott meg az ember fejében, hogy vajon eljön-e az valaha. Aztán mintha a sors mindent vissza akart volna adni egy váratlan gondolattal nekünk, mert 12 perc alatt berámoltunk 3 gólt és teljesen megérdemelten megnyertük a meccset. A Békéscsaba elfáradt a védekezésben, majd az egyenlítő gól után össze is zavarodott.

A meccs után mindenki a riválisok meccseinek eredményeit és a tabellát kezdte fürkészni. A két találkozón begyűjtött 6 pontnak köszönhetően ugyanis ismét meccsben vagyunk a dobogóért, igaz az alsó régió sem távolodott el teljesen megnyugtatóan.

Bár van aki sajnálja, hogy szünet következik a bajnokságban, de ne feledjük, a mi játékunk rendszerint a szezonok végére tud összeérni. Most ismét van két hét arra, hogy tovább csiszolja mesterünk a taktikát. Ami említést érdemel a tegnapi meccsel kapcsolatban, hogy Diagne ismét betalált, ráadásul az ő találata kulcsfontosságú volt, mert az törte meg az ellenfelet. Nehezen értelmezhető hírek keltek szárnyra vele kapcsolatban a héten, ugyanis a pletyka szerint a Juventus fontolgatja a játékos visszarendelését. Ugyanakkor klubunk honlapja szerint 4 éves szerződése van hozzánk a szenegálinak, így eléggé ellentmondásos a kép. Nem lenne meglepő, ha a sajtó szeretne rendeződő soraink között zavart kelteni, de volt már példa arra is, hogy szerződtetett olyan játékost a klub, akiről nem is tudott senki…

Már megint egy tanulságos meccs. Nem győztes, hanem tanulságos.

Vajon létezik-e az, hogy egy csapat immár zsinórban negyedszer képes az utolsó negyed órában megváltoztatni a meccs állását, de mindannyiszor saját magára nézve negatívan?

Annyi a szerencsénk, hogy a mezőny az élen álló FTC mögött nagyon tömör, két győzelemmel ismét a dobogón vagy annak közvetlen közelében lennénk, de ezt mondogatjuk már fordulók óta.

Mi is történt tegnap? Bár a színvonal nem verdeste az eget, azt nem lehet állítani, hogy eseménytelen lett volna a mérkőzés. Viszonylag hamar vezetést szereztünk, s örömteli volt, hogy ezúttal kidolgozott akcióból tettük ezt. Mohl hosszú oldalra ívelt labdáját Balogh visszafejelte Diagne-hez, aki a kapu közepébe bólintott. Szemre is tetszetős volt a találat, nem úgy, mint a folytatás, melyben az MTK helyzetek sorát dolgozta ki. Volt olyan akció, melyben a gólvonalon álló védőnk kétszer kellett tisztázzon, nehogy átlépje a labda a gólvonalat.

Andric kiharcolt egy büntetőt, szomorúságunk az volt ezúttal, hogy sajnos a saját kapunk előtt, így Szabinak kellett felkötnie a nadrágot, s ezt ő meg is tette, jobbra vetődve kitenyerelte Kanta lövését. Néha mi is átténferegtünk a túloldalra, de ezek olyan baráti látogatások voltak, veszélyt nem hordoztak magukban.

A második félidőben olyan találattal növeltük előnyünket, melyet a luxemburgi tartományi bajnokságban komolytalan játék miatt nem adnak meg…történt, hogy Bardi lőtte középre a labdát balról, Diagne fogta magát és nem találta el a labdát, ezt megtévesztette Hegedűst, aki bemozdult a támadó lépésére, így a labda átcsorgott a lábai között egészen a kapufáig, ahonnan bekocogott a vonalon túlra.

Ez a gól meg kellett volna, hogy nyugtassa a csapatot, ehelyett továbbra is idegesen játszottunk, az MTK pedig újabb büntetőhöz jutott. Történt, hogy a kiugró támadó elrúgta a labdát, Balajcza mellett, mely ezáltal veszélytelenné vált, majd nekiszaladt a kifutó kapusunknak. Iványi nem habozott a 11-es pontra mutatni. Torghelle, tanulva Kanta hibájából, nem alsó sarkot választott, hanem erőből fölfelé helyezett, de túlzottan megemelte a labdát, így a kapufa hárított. Balajcza az esetet egy sárga kártyával tudta le, ennek később komoly szerepe lesz.

Torghelle a bűvös utolsó negyedórába lépve belespiccelt a labdába a 16-os vonalán, mely akadálytalanul bekocogott a sarokba, majd kapusunk úgy szabálytalankodott a 16-os területén, hogy az MTK ismét 11-est rúghatott. Szabi megkapta 2. sárgáját, így –miután Vignjevic kihasználta már cserelehetőségeit- mezőnyjátékos kapta meg a kapus sárga mezét. Diagne vállalta a közel sem hálás feladatot, de középről el sem mozdulva nem háríthatta a Kanta által elvégzett lövést. Félő volt, hogy újabb gólt kapunk, mert csatárunkról lerítt, hogy kapuban rendkívül ritkán áll. Azért egy kósza lövést magabiztosan felszedett, így elmondhatja, hogy ő volt a legsokoldalúbb játékosunk ezen a meccsen.

Az, hogy valami nagyon nem stimmel a csapaton belül, le sem kell írni, mert aki látta meccseinket, vagy azok közül néhányat, annak messziről lejön, hogy nincs összhang.

Apróságok:

-          Ritka eset, hogy egy csapatnak 3 tizenegyest adjon a bíró egyazon meccsen, s még ritkább, hogy ezek közül 2-t kihagyjanak. Vitatni a 2. esetet lehet, de annak azért van jelentősége, mert az volt Balajcza 1. sárgája, vagyis ha nincs ez a büntető, Diagne helyett Szabi marad a kapuban a 3. esetnél, és mint láthattuk is, neki azért sokkal több az esélye, mint első gólunk szerzőjének. Diagne egyébként állhatott volna háttal is a lövésnek, nem lett volna kevesebb esélye, hogy hárítson, mert meg sem mozdult.

-          Megint lehoztunk egy meccset úgy, hogy elvileg nem lehet büntetés, mert a lelátóról nem lett szóba hozva sem az MLSZ elnökkel, sem bármelyik ellenféllel kapcsolatban sem az édesanyja, de még hanggránát sem durrant. Mondjuk, a szövetségnél soha nem lehet tudni, jöttünk már ki meccsből úgy, hogy nálunk rend volt, a túloldalon nem, mégis mi húztuk a rövidebbet…

-          Bántóan kevés volt a néző. Értjük, hogy akkor jönnek a nézők, ha lesz foci, de ha a tegnapi meccset telt ház előtt nyomták volna a csapatok, most a sajtó arról cikkezne, hogy micsoda meccs volt. Az alacsony létszám ellenére a kis „kerti” kapukon lehetett kimenni, így a hazainduló emberek egymás lábán tapostak. Amikor valaki ráförmedt az egyik biztonságira, hogy miért nem lehet kinyitni a nagy kaput, a válasz csak annyi volt, hogy a „vezetőséget kell megkérdezni…”

 

-          Egyszer valaki mondja meg, hogy a szektor lezáratásának mi lehet a lényege. Ameddig nincs telt ház, addig anyagi veszteséget nem okoz, mindössze annyi történik, hogy magasabb kategóriájú jegyet kell vegyen az, aki ott akar lenni a meccsen.

A meccs előtt nem számítottunk favoritnak, még annak ellenére sem, hogy a Vidi a hátunk mögött állt a tabellán. A két, egymást követő vereség rányomta bélyegét az érdeklődés szintjére, pedig Fehérvár igazán nincs messze, s a környéken is vannak bőven lilák.

Az első 5 perc a miénk volt, letámadtuk a hazaiakat, s volt egy veszélyes akciónk, de a kapus előbb ért oda, mint Sallói.

Kb. eddig tartott számunkra a meccs örömteli része, innen számítva sokáig csak próbálkozás félék voltak, de folyton visszapattantunk a védőkről. A Videoton lassan felébredt és a 20. perc tájékán már nem csak egyenrangúvá vált, hanem átvette a kezdeményezést. Kétszer ugyan eljutottunk odáig, hogy megemelkedett a pulzusunk, de az egyiknél Diagne önzőzte és messzire rúgta el a kontrát, a másiknál meg nem tudtuk bekotorni a védők által összeügyetlenkedett esélyt.

Az első helyzetnél Andric és a mali-i fiú elég furcsán kakaskodott, ami arról árulkodik, hogy nincs minden rendben a csapatnál a morált illetően.

Szabinak kellett hárítania bravúrral egy Nego és egy Oliviera lövést, ezek azt jelezték, hogy a fehérváriak jobban fel tudják építeni akcióikat, mint mi.

A második félidőben sokáig folytatódott, ami az elsőben ment, gyűrték egymást a csapatok becsülettel, s reménykedtünk, hogy az első gólt mi szerezzük. Sajnos nem így lett. Mohl Dávid kapott bele egy beadásba a 16-oson belül rendkívül feleslegesen, s Gyurcsó higgadtan a kapu közepébe lőtte a megítélt büntetőt. Kapusunknak esélye sem volt a hárításra. Az elmúlt időszak mérkőzései alapján és a mai látvány miatt is csodaszámba ment volna, ha egyenlítünk, de próbálkoztunk. Becsülettel mentünk előre, de Heris második sárgája felvetett bizonyos kérdéseket az idegállapotokat illetően ismét. Edzőnk lemondó gesztusai is arról árulkodtak, hogy kevés reményt fűz a gólszerzéshez, de megpróbálta cserékkel frissíteni a csapatot. Aztán amikor Gyurcsó lőtt egy olyan gólt, melyet a kölyök 2-ben sem szabad kapni, akkor eldőlt végleg. Bedobás után úgy tört kapura a találat szerzője, hogy teljesen egyedül lépett ki, pedig édesanyám is tudja, hogy ilyenkor nincs les. Kabát is visszatért a pályára, ez némi örömre adhatott volna okot, de sajnos nem találkozott a labdával, így orvosi szempontból mindössze annyit tudtunk meg, hogy térde bírja a sóstói stadion talaját.

A végén Suljic kiosztott egy fájdalmas gólpasszt Kovácsnak, így 3 lett a vége, de lehetett volna rosszabb is, ha Balajcza nem állja útját néhány 100%-os ziccernek.

A gólszerzés nem az erősségünk, ezt tudtuk eddig is. Két eset van, vagy még magyar szinten sem állunk olyan szinten játékoskeretet tekintve, hogy bennünk legyen néhány felépített, veszélyes támadás, vagy a játékosok egy része edzetlenül érkezett meg a múlt hónap végén. Mindkét eset nagyon elgondolkodtató, a 2 annyival jobb, hogy talán október 2. felére lesz összeérett játékunk.

 

Ami a jövőt illeti, ha az MTK ellen nem nyerünk, akkor igencsak nehéz időszak vár ránk, igaz addig vár még ránk egy kupamérkőzés, ahol remélhetőleg tudunk szerezni egy kis önbizalmat.

A bajnokság 2. fordulójában történt, a Videoton a Diósgyőr vendégeként 0-1-ről fordított a hosszabbítás perceiben. Az okos a más kárán tanul, tartja a jó magyar közmondás, s ennek igazságtartalmát ki ismerhetné jobban manapság, mint egy Újpest szurkoló.

2 hete úgy vesztettünk ugyanott, hogy a 90. percben még nálunk volt az előny. Megemésztettük, mert jött a derby, előtte meg a románok elleni meccs, nem is volt időnk túl sokat dörmögni.

A mondás második részét már a pesti szleng szülte 1-2 évtizeddel ezelőtt, miszerint…a hülye még a sajátján sem. Nos, ha ebből indulunk ki, akkor nekünk elég hülye csapatunk van.

A 3. percben Diagne vezető góljától számítva az egész első félidőt profin kézben tartva futballozott csapatunk, a zöldeknek nem volt esélyük kibontakozni. Uraltuk a pálya minden szegletét, támadásaink, lövéseink veszélyt hordoztak magukban. Dibusznak volt egy nagy bravúrja, Szabinak ellenben csak akkor volt dolga, ha egy hosszú előreívelést kellett lefülelnie. Heris jól takarított, a szélen jól szövögettük akcióinkat, a mi akaratunk érvényesült és szereztünk is egy gólt.

A második félidő eleje még nem, de 10 perc után a folytatás már hozott olyan jeleket, melyek aggodalomra adhattak okot. Elkezdtünk hátra cserélni, és a középpályás szűrést erősíteni. Átadtuk a kezdeményezést a zöldeknek, akiknek nem is volt más választásuk, mint magukhoz ragadni azt, hát köszönték szépen és elkezdtek olyasmit csinálni, amit már az első félidőben is akartak, csak nem hagytuk nekik, vagyis támadtak. Telt múlt az idő és sokáig jól álltuk azt a bizonyos sarat, sőt jöhettek a kontrák is, de azokat olyan játékosok vezették, akiknek zöme a napokban csatlakozott a csapathoz. Márpedig lejátszani egy 5 a 3 ellenit, összeszokottságot igényel, tudni kellene, hogy kinek mi a dolga, ki hova mozog, s ki hova passzolja a labdát. Nálunk összeszokottságról azonban nem lehet beszélni, a lehetőségek kimaradtak, s mint ahogy a fenti példa is mutatja, mi beleestünk a hülye példájába.

Az eredmény azért is fájó, mert túl azon, hogy az FTC-től szenvedtük el, az ellenfél nem hogy jobb nem volt jobb, de a küzdőképességen kívül nem mutatott semmi olyat, amitől hanyatt kellett volna dobnunk magunkat…

 

Szösszenetek: Diagne selfizése gólja után nem volt túl szimpatikus dolog. Lehet, hogy Totti a Rómában megtehet ilyen allűröket, de ez a viselkedés egyszerre volt tiszteletlen és nagyképű, szóval mindkettőből egy kevéske. Ráadásul, mint később kiderült, korai is volt.

A szkennerellenesek akciója hatástalan volt, semmi nem szűrődött át jelenlétükből, sőt, ami érezhető volt, az a forgalomkorlátozás, s emiatt inkább ellendrukkereket szereztek ügyüknek, mint támogatókat.

A rendőrség: lám-lám…bebizonyosodott, hogy lehet egy Újpest-FTC empátiával, ésszerűen is dolgozni. Szinte csodaként említhető, hogy a vendégszurkolók a város különböző pontjairól, de például a Szusza Ferenc stadion környékén gyülekezve is találkozhattak. Adott a példa, decemberben ez fordítva is működhet.

Zárt kapu: egyre közelebb ez a lépés a FB részéről, szerencsére hamarosan inkább idegenbeli meccseket fogunk játszani, de nyilván találnak olyan büntetést, mely egyenértékű lesz azzal, hogy nem mehetünk meccsre.

Nézőszám: Csalódás, egyértelmű csalódás az, hogy mindössze 8.000 ember volt kíváncsi a legnagyobb csatánkra. Állítólag mi vagyunk a második legnagyobb tábor, szeretném hát megtudni, hol van ilyenkor az a sok-sok ember, aki lilának vallja magát. Sajnálatos, hogy még erre a meccsre sem tudunk összeverbuválni egy csurig telt házat.

 

Kassai: Profin balanszírozott azon a határon, amikor rá lehetett volna sütni a részrehajló jelzőt. Aki kicsit is jártas a foci világában, az érezhette, bár a megadott faultok számában valamint a sárga lapok tekintetében nem volt komoly különbség, de egyrészt mi kb. a saját térfelünkről kaphattunk szabadrúgást, még a figyelmeztetésekért egy zöldnek sokkal jobban meg kellett dolgoznia, mint egy lilának. Ezen látszólag nem múlt semmi, de soha nem lehet tudni, hogy egy kecsegtető helyről elvégezhető szabadrúgás hogy végződhetett volna, ha azt megítélik.

Címkék: ,