Kitekintő

Az előző részben a külcsínt (mint stílus) próbáltam megfejteni a számok alapján, ezúttal lélektani kérdéseket fogok feszegetni. Elsőre furcsa lehet, hogy ehhez számokat veszek elő, de szerintem ebben is segítségünkre van a matek. Persze ezen a téren is igaz; a számok nem írnak le mindent, a valóságnak csak egy-egy szelete fogható meg általuk.

Sokat feszegetett témák;

  • Egy csapat itthon, vagy idegenben teljesít jobban?
  • A lelátói történések miként hatnak?
  • Milyen lefutása van egy meccsnek lélektani szempontból?

 

A szakirodalom foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, de népszerű, érthető formában talán nem került még feldolgozásra egy ilyen tanulmány sem, ezért ezekben a témákban leginkább megérzéseinkre hagyatkozunk. Ebben a cikkben igyekszem arra törekedni, hogy ne véleményezzek, hanem inkább csak adatokat szolgáltassak a témák kibeszéléséhez. Ennek oka egyrészt az, hogy az adatok nem teljes körűek, így komoly lélektani elemzésekre nem alkalmasak, másrészt pedig a pszichológia terén nem rendelkezem megfelelő tudással a véleményalkotáshoz… De azért nézzük sorra, mit tudtam előbányászni!

 

A hazai pálya előny? Hogyan hat a szurkolás?

Nos, ez nem is olyan egyszerű kérdés… Igaz ugyan, hogy ez egyszerű kis matek lenne, de itt is belezavar a képbe a zártkapus mizéria, ami remélem, hogy 2017 őszén tetőzött, tavasztól pedig az MLSZ kivezeti végre a napi gyakorlatból!

A számok azt mutatják, hogy csapatunk idegenben halványan jobban teljesített, de a különbség (2,22 százalékpont, ami kis kerekítéssel egyetlen pontocska…) nem számottevő. Azt látom tehát, hogy a hazai pálya ezúttal nem volt különösebben nagy hatással. A hazai pálya tehát nem jelentett előnyt. És a szurkolás?

Nos van egy rossz hírem; csapatunk akkor teljesített a legjobban, amikor zárkapus meccsen fogadta vendégeit. A végén még igaza lesz a felcsúti nyelvmesternek abban, hogy mi előnyt kovácsolunk a sorozatos zártkapus meccsekből? Neki ugyanis az az elmélete, hogy csapatunk megszokta a zártkapus körülményeket, míg az ellenfeleknek szinte ismeretlen az üresen kongó stadion.

Nem lenne ez rossz gondolat, ha nem egy olyan csapat trénere mondaná, amelyik ingyenjegyek osztogatásával sem képes érdemi szurkolói létszámot felmutatni. Persze ez nem az edző hibája…

Miután megfogadtam, hogy nem fogok messzemenő következtetésekbe bocsátkozni, ebben az esetben is meghagyom az adatokat vitaalapnak. De azért nagyjából sejtem, hogy milyen vélemények lesznek a témában, egy párat megosztok;

  • A számok alkalmatlanok a szurkolás hatásának felmérésére.
  • A sportszerűtlen szurkolás visszaveti a csapat teljesítményét.
  • A játékosok balerinák, nem bírják az elvárásokra épülő nyomást.
  • Igaza van a nyelvmesternek, tényleg előny a zártkapu.
  • A tulajdonos elérte célját a zártkapus meccsekkel.

Biztos sokféle vélemény lesz még, de szerintem valahol ezek körül fog zajlani a diskurzus, amikor ezek az adatok szóba kerülnek. Ami viszont mindenképpen idekívánkozik; nem csak az MLSZ-nek kell felhagynia teljesen értelmetlen gyakorlatával, hanem szurkolásunkat is kulturáltabbá kell tennünk! Ennek persze feltétele, hogy a tulajdonos végrehajtsa a bíróság címerrel kapcsolatos határozatát!

Lélektani hadviselés

Nehéz téma, de azt gondolom, a számok hozzáadott értékkel bírnak abban a kérdésben is, hogy lélektani szempontból mit produkált csapatunk a meccsek során. Abból indultam ki, hogy a gólhoz két összetevő kell;

  • A támadó csapat egységére épülő, jól felépített támadás
  • A védekező csapat részéről egy (vagy több) hiba a támadás levédekezésében.

Lehet persze quasi véletlenszerű gólokat szerezni, de ezek száma a foci fejlődésével egyre kisebb. Idén ősszel egy ilyenre emlékszem; Gróf szerencsétlenkedése ilyen volt, de hozzá kell tenni, hogy WindeckerJoci azt a labdát tényleg kapura szánta!

A lényeg; a lövések befejezett támadásokat jelentenek, és ebben a következőt látom:

Ebben bizony nem lehet panaszunk! Több mint 28%-kel több lövést eresztettünk meg, mint ellenfeleink! Ez bizony azt mutatja, hogy csapatszinten rendben vagyunk, és azt gondolom, hogy ez végre egy olyan mutató, amiben biztos a fölényünk. Sajnos azonban a pontossággal már vannak gondok… Csapatunk lövései csak 10%-ban értek gólt, míg ellenfeleinknél ez a szám több, mint 13%! Ezt azért elég komoly különbség, mert ha azonos pontossággal találunk kaput, akkor most 32 góllal büszkélkedhetnénk, és persze minimum 4-5 ponttal lehetne több… ami a 3-4 helyet jelentené.

Persze egy meccs nem telik el változások nélkül, az idő előrehaladtával változnak a viszonyok, így persze a lélektani szituáció is. Most egy erősen vitatható kérdést fogok - erősen vitatható adatok segítségével – boncolgatni. Íme:

A négy sor a mérkőzés négy periódusát jelöli; első félidő első szakasz, első félidő második szakasza, második félidő első szakasza, és második félidő második szakasza. Pirossal emeltem ki azokat a számokat, amelyek az egyes periódusokban a magasabbak. Ebből azt látom, hogy az egyes félidőkben jól bekezdünk, de a félidők második szakaszában már negatív a mérlegünk!

Itt jön egy érdekes (és vitatható!) meglátás; szerintem azt látjuk, hogy csapatunk lélektani szempontból nincs megfelelően felkészítve, mert nem tudnak 45 percen keresztül folyamatos, erős koncentrációra. Hogy ez miért van? Több oka lehet, de attól még tény marad; lehet, hogy fizikális hiányosságok vannak, és – mint tudjuk – erősen oxigén-hiányos állapotban a koncentráció is csökken, de az is lehet, hogy egyszerűen elfogy a figyelem/türelem valamilyen egészen más oknál fogva... Ezt nem fogom megfejteni, de ezeket a számokat is ajánlom vitalapnak!

 

Összefoglalásul;

2017 őszén, a zártkapus meccseken teljesített legjobb hatékonysággal csapatunk, legrosszabb pedig akkor volt, amikor itthon beengedték a szurkolókat. Ez a két kilengés kiütötte egymást, így jelentős különbség nem mutatkozott az összes hazai, illetve idegenbeli meccseken mutatott teljesítményben. Ez csak a véletlenek eredménye, vagy tényleg ilyen erős negatív hatása van a rossz lelátói hangulatnak? Ezt mindenki döntse el maga!

Csapatunk összességében jól vizsgázott egységesség tekintetében (lövéssel befejezett támadások száma), ugyanakkor egyéni szinten (lövések pontossága) már elmaradtunk a vetélytársak átlagától. Ez lehet, hogy lélektani okokra vezethető vissza, de az is lehet, hogy a képzettség, és az edzői filozófia eredőjeként áll elő – ennek eldöntését az olvasóra bízom.

A meccseken a félidőket jól kezdjük, de a figyelem nem tart ki végig, az előny birtokában mintha nem jönne meg egy egészséges önbizalom, hanem mintha megremegnének a lábak, vagy elkényelmesednének a fejek… Persze az is lehet, hogy egészen egyszerűen fizikális problémák állnak a hátterében, de ennek eldöntését megint csak az olvasóra hagyom.

… sem nőnek az égig! Mondják; „mostanság inkább gyökérre gyúrnak”, koronájuk csapzottan félrebillen a téli ködben. De miért ez az altesti terjengés? Kinek jó a késekkel metélt ágak látványa? Alighanem csak páraknak… Azoknak, akik a gyökerek kusza dzsungelében vélik felfedezni a maguk sütögetni való gesztenyéjét. És a többiek? Nos, őket a legjobb összezavarni, mert amíg a fenti világban a gyűlölet uralkodik, nem jut energia a mélyben lappangó démonok mesterkedésének megfékezésére.

Honnan is jutott eszembe a címbéli zenekar? Valamiért ez a pár sor ugrott be a Tégla című számukból:

Legutolsó tégla vagyok,

Helyemet épphogy megkaptam,

De büszkén elmondhatom,

Hogy ez a legújabb tégla a falban.

Nos, szomorú hírrel jelenkezem; a hárpiák károgása ellenére sem sikerül ott hatni, ahol akarnak. Ezek az ördögi lények csak fogatlan öregasszonyok és kopott varjak micsurin-torzói, bár illik vigyázni velük, mert korcs testük hasonlóan torz lelket hordoz!

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!” Ma is mondogatják, mantrázzák örökké, de valahogy csak nem sikerül a hőn áhított győzelem. Pedig pénz, paripa (és minden más, ami kell!) rendelkezésre áll. Akkor miért nem sikerül? Mert győzni, versengeni rombolva nem lehet! Egy vaskereszt (mit nem mondok… egy Becsület érdemérem!) sem ér semmit, ha azt a halott bajtárs melléről tépte le az, aki magát győztesnek kikiáltva kérkedik vele!

Még egyszer (de nem utoljára!); az ellenfél nem ellenség! Aki ellenséget kreál, az tudja, hogy mit vállal, kard ki kard megvívja háborúját. Nem biztos, hogy ez jó irány, de mindenki maga hordja keresztjét… De!!! Aki másnak gyárt ellenséget, aki gyűlöletet szít, nemtelen eszközökkel egymásra haragít békés tömegeket, azt háborús bűnösöknek szokták nevezni katonai konfliktusokat tárgyaló bíróságokon!

Persze ilyenek mindig lesznek. Az emberi természet már csak ilyen, és vannak korok, amikor mindent eluralnak, sötét mesterkedéseikkel, arctalanul az események irányítóivá válnak. Szerencsére a sötét középkor káoszát, és a XX. század derekán dúló háborúkat is magunk mögött hagytuk! Talán tanultunk is valamit;

NEM HAGYJUK MAGUNKAT ESZKÖZKÉNT HASZNÁLNI SÖTÉT ERŐK JÁTÉKAIHOZ!

Végezetül egy újabb az Üllői úti fuck idézet következik a „Téged barátom már nem szeretnek a pestiek” című számból, ezzel zárom soraimat;

Te már csak a föld alatt zenélsz,

Pedig minden számod világszám,

A buliból te csak ronda nőt vihetsz haza,

És pont te nem férsz be a taxiba!

 

„Tiszteld az ellenfeled, mert minden küzdelem tanít neked valamit.” Ez egyszerű, de mégis nagyszerű mondat jutott eszembe, amikor az ulloi129.hu cikkét olvastam a december 28.-án rendezett jégkorong derby után.
A cikk:
https://ulloi129.hu/2017/12/28/ismet-fradi-szurkolokra-tamadtak-a-dozsasok/

A tisztelet egy olyan természetű dolog, amit kikövetelni nem lehet, ugyanakkor illik megadni. Arra kérek hát mindenkit, hogy tegye meg maga, és legyen annyira ember, legyen annyira sportember, hogy mindig meg is tartsa! Kérem tehát, hogy;

Tiszteld ellenfeled…
… azzal, hogy megtanulod a nevét. Pontosan tudjuk, hogy volt egy olyan rendszer, amikor az FTC-ből ÉDOSZ lett, majd Kinizsi, ahogy az sem titok számunkra, hogy Fóti TSZ SE voltaképpen melyik csapatot jelölte. 
De! Hála az égnek, ezek az idők elmúltak, és ahogy elmúltak, kívánom, hogy úgy múljon el a rossz érzés is ezekkel a nevekkel kapcsolatban a IX. kerületben is! 

Tiszteld ellenfeled…
… azzal, hogy nem aggatsz rá álságos titulusokat. A „rendőrcsapat híveit” senki ne keresse sorainkban! Igen, 1950-ben Kádár János a belügyi tárca egyesületével való fúzió után a belügyminisztérium vezetése alá vonta az UTE-t, kétségtelen tény. A ma fradistája pontosan tudhatja, hogy mit jelent egy „állami gondozott” egyesület; sokszor többet vesz el, mint ad… 
De! Hála az égnek, ezek az idők nálunk már elmúltak, és őszintén kívánom az FTC minden szurkolójának, hogy soha ne nevezze őket senki a pártigazgató-csapat szurkolóinak!

Tiszteld ellenfeled…
… azzal, hogy tényszerű maradsz. A vendégszektor mögött landoló görögtüzet, ne nevezd vendégszektorba csapódó petárdának, a szájkaratét pedig ne állítsd be leütésnek, és földön fekvők rugdalásának. Ezen igaztalan állításokkal az ellenfélből ellenséget kreálsz, nemes küzdelem helyett nemtelen háborúskodást szítasz. Sokakhoz szólni, őket (félre)tájékoztatni nagy felelősség. Petőfi – aki igazán pontosan tudta, mit jelent tömegeket megszólítani! - intelmével élve; „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!”.
Hála az égnek, ma már tudjuk, hogy nem kell ugranunk szavakra, melyek nem minket illetnek, nem kell ellenséggé válnunk. Nem tesszük, mert nekünk ellenfeleink vannak, akiket tisztelünk! Kívánom, hogy ellenfeleink is tapasztalják meg, milyen érzés ezzel a lelki békével élni!

Tiszteld az ellenfelet azzal…
… hogy önnön problémáid nem rovod fel neki. A két neves klub, mint társadalmi szervezet - mert minden erőlködés ellenére is azok maradtunk ott a Ferencvárosban, és itt Újpesten! – természetükből fakadóan szurkoló széles tömegeit egyesítik. A számosság szép dolog, de a tömeg mögött megbúvó, arctalan agresszió sajnos ebben a közegben bizony gyakran felüti fejét. Ez néhol egy görögtűz, vagy némi szócsata formájában jelenik meg az ellenfél irányába, van ahol pedig kések marcangolják a belső egységet.
Hála az égnek, ma már tudjuk, hogy ennek nem kell így lennie! Ezek kétség kívül mind olyan negatív jelenségek, amikre nincs szükség sem sportpályákon, sem azon kívül! Kívánom, hogy soha ne ismétlődjenek meg a 2017-es év drámai eseményei, és minden meccset végigszurkolva érezzük sportszerű küzdelem mámorát!

Tiszteljük egymást!
A két klub szurkolói közötti kommunikációt meglehetősen sok negatív érzelem viszi félre. A fentiek nem a „kötelező” ellentmondás jegyében fogantak, nem a szembenállás, vagy éppen a feszültség fokozását célozzák! Éppen ellenkezőleg, szerkesztőségünk egyöntetű álláspontja szerint:
Újpest szurkolóként is tiszteljük a Ferencváros csapatait, szurkolóit! Nem gondoljuk, hogy örök barátságot kell fogadnunk, ugyanakkor; 
Fontosnak tartjuk felhívni a mindkét oldal figyelmét arra, hogy – nem első alkalommal!!! – feszültséget szító ellenség-kép gyárosok árnya vetül a két klub világszinten is példa nélküli nemes versengésére! 
Kérem, egyik oldalon se hagyjuk, hogy ellenfélből ellenséggé változtassanak! Mi magunk azzal kezdjük tehát, hogy ezúton is tiszteletünket fejezzük ki minden Fradi szurkolónak!

 

Nincs könnyű helyzetben az, aki a jelenlegi viszonyok közepette értékelni szeretné a magyar labdarúgás történéseit, ám nem szeretném magam felmenteni ezalól. Ugyanis az „írástudók” kötelessége és felelőssége, hogy felhívják a figyelmet a problémákra, ellentmondásokra, sőt megoldási javaslatokkal jelentkezzenek. A 2017-es esztendő sok sikerben nem bővelkedett a honi labdarúgásban (igaz ez az Újpestre, a magyar klubcsapatokra és a válogatottra egyaránt), reméljük, egy év múlva esedékes értékelőmnéljobb „anyagból” meríthetek.Az első részben az Újpest 2017-es évét veszem górcső alá – kiemelten a 2017/2018-as bajnokságot.

 A 2016-2017-es hazai pontvadászatban az előkelőnek nem nevezhető hetedik helyen végeztünk, vagyis csak eggyel több csapatot előztünk meg, mint ahányan előttünk zártak. A Ferencváros elleni három derbin egyetlen döntetlenre futotta két vereség mellett, a bajnoki címet elhódító Honvéd ellen két döntetlen, egy vereség a mérleg, míg az ezüstérmes Videoton mindháromszor legyűrte az Újpestet. A középszert az elmúlt években megszokhattuk, azt viszont talán senki nem gondolta volna, hogy Duchatelet olyan „merényletre” készül a klub és szurkolói ellen, ami idehaza eddig példátlan volt. A nyári szünet némi bizakodásra adhatott (volna) okot, hiszen korábbi újpesti alapemberek (Litauszki Róbert és Simon Krisztián) mellett olyan futballisták is érkeztek, mint Zsótér Donát, Novothny Soma vagy Tischler Patrik. Bardhi, Balogh Balázs, Heris és Diarra távozása viszont azt is jelentette, hogy teljesen új csapat épül, annak néhány előnyével és számos hátrányával. A címerügy viszont akkora botrányt eredményezett, amelyre minden bizonnyal nem volt felkészülve klubunk tulajdonosa sem, nem tévedünk nagyot, ha Gyarmati Eszter ügyvezető asszony későbbi távozása is jórészt ennek a következménye.

                2017 telét a hatodik helyen töltöttük 27 ponttal, most ötödikek vagyunk 26 ponttal, mérlegünk szinte megegyezik – mindössze egy tavalyi vereség „kárára” értünk el idén egy döntetlent. Ez az egy helyben toporgás az, ami joggal és okkal frusztrálhat minket, hiszen bár idén és tavaly is voltak biztató momentumok, mindig akadnak olyan hiányosságok, amelyek kulcsfontosságúnak bizonyulnak. A kontinuitásról sokat elmond, hogy az előző bajnokságot a Balajcza – Szűcs, Kálnoki, Pávkovics, Mohl – Windecker, Szankovics – Hazard, Andrics, Balogh – Bardhi kezdővel zártuk az Üllői úton (2-0) oda, míg az idei rajton (Pakson 2-2) a Pajovics – Szűcs, Litauszki, Bojovics, Balázs – Szankovics, Windecker – Obinna, Nagy, Pauljevics - Novothny összeállításban találkozhattunk a mieinkkel. Csupán Szűcs, Windecker és Szankovics a közös metszet, ám az őszt tekintve Szűcsöt bátran kivehetjük (a jobbhátvéd nem igazán tudott élni a kezdeti bizalommal) és „kicserélhetjük” Pávkovicsra, aki az idő múlásával egyre stabilabb teljesítményt nyújtott, ám sokak szerint még most sem NB1-es szintű hátvéd (ráadásul korábbi edzőinél inkább védekező középpályásként kapott szerepet, így talán nem véletlen, hogy kissé idegenül mozog a védelem tengelyében).

                A nézőtéri botrányok és az MLSZ Fegyelmi Bizottságának túlkapásai miatt öt hazai találkozót kellett nézők nélkül megrendezni, ezeken két győzelem, két döntetlen és egy vereség volt a mérlegünk, ám a temetői hangulat még a jobban sikerült összecsapásokat is beárnyékolta. Újdonság, hogy érzékelvén a futballtól idegen feelinget, bizonyos újságírók is szót emeltek a pályabezárás ellen, sőt ősz végére annyira kilógott a kettős mérce lólába (Ferencváros – DVSC szünetében történtek és az újpesti események között, melyek közé nehéz egyenlőségjelet tenni), hogy az teret kapott a sajtóban.

                Különösen fájó, hogy a Videotont egyszer sem sikerült legyűrni (bár ez is nagy előrelépés a tavalyi 3/3 zakóhoz képest), hiszen Felcsúton a 85. percben még 2-0-ra vezettünk, időnként remek játékot mutatva, hazai pályán pedig 0-2-ről fordítottuk volna meg a mérkőzést, ha Tischler nem hibázik a büntetőnél. A Ferencváros ellen sajnos mindkétszer kaptunk gólt a 80. perc után, ez egyszer döntetlent, egyszer pedig vereséget eredményezett. Ha a Vidi elleni két pont fájó, nem mehetünk el szó nélkül a Puskással vívott összecsapások mellett sem. Ezeken öt gólt kapva (kettőt rúgva) mindkétszer vereséget szenvedtünk – attól a csapattól, amely – dacára a nagy várakozásoknak – a 8. helyen telel, három pontra tőlünk, négyre a már kiesőhelyen lévő Balmazújvárostól.

                A kupában állunk, ami az eddigi ellenfeleinket nézve nem nagy fegyvertény, ám a Videoton és a Ferencváros esete jól mutatja, könnyedén megéghetnek az élvonalbeli „sztárcsapatok” erősebb NB2-esek ellen. A mieink az Öttevény, Gödöllő, Vecsés trión „mentek át”, 14-0-as gólkülönbséggel (amelyből Tischler egymaga kilencet vállalt). A bajnokságban a korábbi MTK- és Videoton-csatár csupán háromszor talált be, az ex-diósgyőriNovothny Soma viszont tízszer, amellyel nálam kiérdemelte az „ősz újpesti játékosa” titulust.

                A keretet és a teljesítményeket megvizsgálva a kapuban nagyon könnyű dolgom van, Balajcza egyre romló teljesítménye, bizonytalankodásai után felüdülés volt Pajovicsot nézni. Ez még akkor is igaz, ha két olyan potyát szedett össze (DVTK és Balmazújváros elleni hazai mérkőzéseken), amelyek után szégyenkezhetett a délszláv hálóőr. Pontrúgásoknál magabiztos, lábbal egészen jó, a vonalon megmutatkoznak átlagon felüli reflexei. Ne feledjük, profi pályafutása során sehol nem kapott teljes és hosszantartó bizalmat, tavasszal még jobb teljesítményt várhatunk tőle. Banai és Kovács Zoltán esetében nem zárok ki váltást, hiszen az újpesti érzelműBanai minden bizonnyal szívesebben védene NB2-ben, mint padozik nálunk, míg Kovács talán feleségéhez közelebb, Cipruson légióskodna (ami számára inkább a hazatérés lehet). Bármelyik kapus is távozik, szükség van a pótlásra, sőt kérdés, hogy érkezik-e kapusedző, vagy marad a „beugró” Pleskó László (Rabóczki a szezon közben, próbaideje lejárta után távozott).

                Jobbhátvédként láthattuk Szűcs Kristófot – talán nem függetlenül attól, hogy kell a motiváció a Roderick-féle utánpótláscsapat tagjainak, „el lehet jutni az NB1-be is”. Egyelőre Szűcsöt inkább egy NB2-es középcsapatban tudom elképzelni, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Sajnos igazi jobbhátvédünk nincs, hiszen Pauljevics inkább egy sorral előrébb képes jó teljesítményre, de eltekintve néhány nagyon gyenge meccsétől (például a Puskás elleni első vereségünk), összességében közepes teljesítményt nyújtott. A másik szélsőhátvéd poszton az a Balázs Benjámin játszott, aki rosszul sikerült külföldi kalandjai után nem találja számítását az NB1-ben. Játszott középpályást, jobbhátvédet, az ősz jó részében pedig balbekket – nem olyan rosszul, nem is jól.

                Vignjevics eredeti elképzeléseiben egy Bojovics-Litauszki belső páros volt, ám hamar rá kellett jönni: előbbi nem üti meg az NB1 színvonalát sem. Meglehetősen lassú, körülményes és túlzottan egyszerű játékával kiérdemelte a padozást, majd jött a sérülése. A Gyirmótról érkező védőtől egyesek sokat vártak, tekintettel belgiumi múltjára (és mert „Vignjevics jól ismeri Montenegróból, tudja, mire számíthat tőle”), mégis csalódást okozott. Pávkovics közel sem olyan rossz, mint volt, engem Korcsmárra emlékeztet, aki rengeteget fejlődött viszonylag rövid időn belül Urbányi kezei alatt. Kálnoki-Kis pedig bizonyára csalódott a kevés játéklehetőség miatt, az ő pályafutásának nem tett jót az újpesti kitérő. Salétrosról talán a mester azt várta, hogy megoldja a balbekk problémát, de már bemutatkozó interjújában elmondta, egyik oka érkezésének (azaz a Stockholmból való távozásának) az volt: szeretne a középpályán szerepet kapni. A hírek szerint a svéd-magyar futballista meg sem várta az őszi idén végét és távozott Újpestről.

                Az újonnan igazolt Selmani érdemben nem kapott szerepet, Cseke Benjámin is csupán kihagyott ziccere miatt (a Honvéd ellen a 93. percben 2-1-nél megdöbbentően rossz megoldást választott) élhet őszi emlékezetünkben. Simon Krisztiántól és Zsótér Donáttól nagyon sokat vártunk,–viszonylag keveset kaptunk. Egyikőjük esetében sem az akarással van probléma, ám valami – még – nem kerek, nem teljes. Zsótér adott fontos gólpasszokat (Vasas ellen Dunaújvárosban, Diósgyőr ellen Debrecenben kettőt is – mindegyiknél Novothny volt a befejezőember), Simonnak is voltak jó megoldásai (a Balmaz ellen idegenben fontos, győztes gólt szerzett). Tavasszal több kell tőlük, ám Zsótérnak talán nem a szélen, hanem középen, Nagy helyén kellene futballoznia, míg Simon egyre jobban futballozó vetélytárssal rendelkezik (ObinnaNwobodo). Az az Obinna, akit a lila-fehér fanatikusok jelentős része elzavart volna a 3-4. forduló táján. Fiatalon, távol családjától, távol a megszokott kultúrától – mégis, egyre jobb teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A kapu elé ritkán ér oda, mindössze egy gól (az is csupán a szépítésre volt elég a szezonzárón) fűződik a nevében, ebben mindenképpen fejlődnie kell. Kiszámíthatatlan mozgása és gyorsasága viszont sok fejtörést okozott az ellenfeleknek.

                Nagy Dániel őszi performansza és teljes pályafutása akár egy külön bejegyzést megérne, mert több volt, van benne, mint amit eddigi karrierjéből kihozott. Fantasztikus gólokkal (a Ferencváros elleni derbin és a Videoton ellen összesen három gól) kezdett, majd egyre akaratgyengébb, kilátástalanabb futballal rukkolt elő. Esetében nem ritka, hogy a szurkolók alibizéstemlegetnek. A szombathelyi vereség utáni kimutogatásával nem sok lila-fehér szurkoló feltétlen bizalmát nyerte el, nagy megújulás kellene tőle tavaszra. Erőnléti és mentális problémákkal egyaránt küzd Nagy, aki az elmúlt években rendre epizódszerepet kapott klubjaiban. A belső középpálya két motorja Windecker és Szankovics, akik megbízhatóan robotolnak, ám ennél többre nemigen képesek. Windecker kezdeményezőbb, de többet is hibázik, Szankovics hiánya inkább akkor mutatkozik meg, amikor nincs a pályán. Összességében nagyon hiányzik egy Mitrovics-szerű labdarúgó, talán maga Nikola Mitrovics, aki góljaival kevésbé, gólpasszaival és mezőnymunkájával annál inkább kivívta a tiszteletet és szeretet mind Újpesten, mind Fehérváron – és egyes híresztelések szerint akár vissza is térhet a Megyeri útra. AlessaneDiallo technikás labdarúgó, jó lenne, ha a délszláv harcmodorból átmentene valamit magának – akkor Vignjevics mester is jobban bízna benne.

                És ha már pletykák, Gyurcsó Ádám a hírek szerint tárgyal tulajdonosunkkal, de menedzsere felvette a kapcsolatot Felcsúttal és a IX. kerületiekkel is, nincs könnyű dolga tehát Duchateletnek. A kegyvesztett, Vignejvics bizalmát mérsékelten élvező Tischler Angyalföldre távozhat – érkezhet helyette az ukrán-orosz Evgen Pavlov (191 cm magas, 26 éves, csatár létére eddig nemigen szórta a gólokat). Tischler lőtte a legtöbb gólt az ősszel, de az alacsonyabb osztályú csapatok elleni MK-gólok vajmi keveset érnek, annál többet nyom a latban a mesternél Tischlersajtóbeli kifakadása és kihagyott büntetője. Novothny megtalálta góllövő cipőjét, emellett csupaszív játékával sok szép pillanatot okozott nekünk. Amolyan Szalai-típusú csatár, aki agresszívan letámadja ellenfelét, csúszik-mászik, nem ismer elveszett labdát. Angelov alig kapott lehetőséget, bár a Diósgyőr ellen ő egalizált a mérkőzés vége felé, jó eséllyel télen távozik Újpestről.

                Elkelne az erősítés, a hírek szerint zajlanak a tárgyalások és nagyon valószínű, hogy nagy távozó nem lesz. Ha a „zuhanyhíradó” által beharangozott nevekből érkezne valaki, különös tekintettel a Lengyelországból távozó Gyurcsóra, bizakodva várhatnánk a tavaszt. A címerrel kapcsolatban az UTE pert nyert, a jogi következmények terén azonban egyelőre nem látunk tisztán, a klub tulajdonosa tárgyalást szeretne, a másik fél viszont – zsebében a bírósági ítélettel – minden bizonnyal nem szívesen ül tárgyalóasztalhoz azzal, aki korábban kategorikusan elzárkózott. Öt pontra vagyunk az Európa Liga-selejtezőt érő 3. helytől, tizennégy mérkőzés alatt sok dolog megtörténhet. A Magyar Kupában február 20-án fogadjuk a Paksot, amely sok keserűséget okozott nekünk az elmúlt évtizedben, van miért visszavágni. A Videoton és a Ferencváros már kiesett, így nincs igazi esélyese a kupának – ha túljutunk a Pakson, a Debrecen és a Honvéd jelentheti a két legnagyobb vetélytársat.

                A Groupamában megrendezendő döntőig azonban még sok idő van. Egyelőre vannak kérdőjelek, ám miért ne reménykedhetnénk abban, hogy az őszinél összeszedettebb, szemre is tetszetősebb és legfőképp: eredményesebb játékot láthatunk Litauszkiéktól?! Remélni, bizakodni – és meccsre menni, szurkolni: ez a szurkoló reszortja. Reméljük, sokszor fog kilencven percen keresztül zengeni a hajrá Újpest és zúgni a hajrá Lilák!

 

Tárgyalni kell...-mondja az Újpest FC vezetősége.

Ez a mondat elég sok biztosítékot vert ki mostanság. Bár az amnézia elég gyakori jelenség hazánkban, de azért na. Pofa kell ahhoz, hogy azok után, hogy Rodi megváltoztatta a címert mindenki tiltakozása ellenére, és az ügyben senkivel sem volt hajlandó tárgyalni, most mégis.

Rodi vazze...ezt komolyan gondoltad? Nem beszélsz senkivel, hiába könyörög neked mindenki, de most, amikor megszoptad a bíróságon, már tárgyalnál? 

Szerinted van bárki, aki leülne veled ebben az ügyben (és ahogy halljuk, más dolgokban is) azok után, ahogy ezt a kérdést kezelted? 

Naiv vagy Rodi. Itt az ideje megértened, hogy a magas ló még nem vitt messzire senkit sem. 

Mindamellett továbbra is az lenne a legésszerűbb, ha megvalósulhatna az UTE felnőtt csapata és te meg szépen vennéd a sátrad fáját. Akkor ugyanis oda és akkor biggyeszthetnéd a wc deszkádat, ahova és amikor csak akarod, s még csak egyeztetned sem kellene senkivel erről. Azt ugyanis nem szeretsz. Eljutottál oda, hogy már nem figyel rád senki, és az lenne az új esztendő legnagyobb meglepetése, ha a győztes bírósági tárgyalás után az UTE engedékennyé válna címer kérdésben. Gondolod, hogy van esélyed meggyőzni bárkit is arról, hogy az önkényesen megváltoztatott történelmi címer foggal-körömmel történő visszaszerzése után egy jó kávézás mellett meg tudsz egyezni abban, hogy legyen mégis wc deszka? Ló...t Rodi!

Azt a haragot, ami eddig rád irányult, senki nem akarja tőled elvenni!