Kitekintő

Az ősz számai, avagy a lelki tényezők hatásai

Az előző részben a külcsínt (mint stílus) próbáltam megfejteni a számok alapján, ezúttal lélektani kérdéseket fogok feszegetni. Elsőre furcsa lehet, hogy ehhez számokat veszek elő, de szerintem ebben is segítségünkre van a matek. Persze ezen a téren is igaz; a számok nem írnak le mindent, a valóságnak csak egy-egy szelete fogható meg általuk.

Sokat feszegetett témák;

  • Egy csapat itthon, vagy idegenben teljesít jobban?
  • A lelátói történések miként hatnak?
  • Milyen lefutása van egy meccsnek lélektani szempontból?

 

A szakirodalom foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, de népszerű, érthető formában talán nem került még feldolgozásra egy ilyen tanulmány sem, ezért ezekben a témákban leginkább megérzéseinkre hagyatkozunk. Ebben a cikkben igyekszem arra törekedni, hogy ne véleményezzek, hanem inkább csak adatokat szolgáltassak a témák kibeszéléséhez. Ennek oka egyrészt az, hogy az adatok nem teljes körűek, így komoly lélektani elemzésekre nem alkalmasak, másrészt pedig a pszichológia terén nem rendelkezem megfelelő tudással a véleményalkotáshoz… De azért nézzük sorra, mit tudtam előbányászni!

 

A hazai pálya előny? Hogyan hat a szurkolás?

Nos, ez nem is olyan egyszerű kérdés… Igaz ugyan, hogy ez egyszerű kis matek lenne, de itt is belezavar a képbe a zártkapus mizéria, ami remélem, hogy 2017 őszén tetőzött, tavasztól pedig az MLSZ kivezeti végre a napi gyakorlatból!

A számok azt mutatják, hogy csapatunk idegenben halványan jobban teljesített, de a különbség (2,22 százalékpont, ami kis kerekítéssel egyetlen pontocska…) nem számottevő. Azt látom tehát, hogy a hazai pálya ezúttal nem volt különösebben nagy hatással. A hazai pálya tehát nem jelentett előnyt. És a szurkolás?

Nos van egy rossz hírem; csapatunk akkor teljesített a legjobban, amikor zárkapus meccsen fogadta vendégeit. A végén még igaza lesz a felcsúti nyelvmesternek abban, hogy mi előnyt kovácsolunk a sorozatos zártkapus meccsekből? Neki ugyanis az az elmélete, hogy csapatunk megszokta a zártkapus körülményeket, míg az ellenfeleknek szinte ismeretlen az üresen kongó stadion.

Nem lenne ez rossz gondolat, ha nem egy olyan csapat trénere mondaná, amelyik ingyenjegyek osztogatásával sem képes érdemi szurkolói létszámot felmutatni. Persze ez nem az edző hibája…

Miután megfogadtam, hogy nem fogok messzemenő következtetésekbe bocsátkozni, ebben az esetben is meghagyom az adatokat vitaalapnak. De azért nagyjából sejtem, hogy milyen vélemények lesznek a témában, egy párat megosztok;

  • A számok alkalmatlanok a szurkolás hatásának felmérésére.
  • A sportszerűtlen szurkolás visszaveti a csapat teljesítményét.
  • A játékosok balerinák, nem bírják az elvárásokra épülő nyomást.
  • Igaza van a nyelvmesternek, tényleg előny a zártkapu.
  • A tulajdonos elérte célját a zártkapus meccsekkel.

Biztos sokféle vélemény lesz még, de szerintem valahol ezek körül fog zajlani a diskurzus, amikor ezek az adatok szóba kerülnek. Ami viszont mindenképpen idekívánkozik; nem csak az MLSZ-nek kell felhagynia teljesen értelmetlen gyakorlatával, hanem szurkolásunkat is kulturáltabbá kell tennünk! Ennek persze feltétele, hogy a tulajdonos végrehajtsa a bíróság címerrel kapcsolatos határozatát!

Lélektani hadviselés

Nehéz téma, de azt gondolom, a számok hozzáadott értékkel bírnak abban a kérdésben is, hogy lélektani szempontból mit produkált csapatunk a meccsek során. Abból indultam ki, hogy a gólhoz két összetevő kell;

  • A támadó csapat egységére épülő, jól felépített támadás
  • A védekező csapat részéről egy (vagy több) hiba a támadás levédekezésében.

Lehet persze quasi véletlenszerű gólokat szerezni, de ezek száma a foci fejlődésével egyre kisebb. Idén ősszel egy ilyenre emlékszem; Gróf szerencsétlenkedése ilyen volt, de hozzá kell tenni, hogy WindeckerJoci azt a labdát tényleg kapura szánta!

A lényeg; a lövések befejezett támadásokat jelentenek, és ebben a következőt látom:

Ebben bizony nem lehet panaszunk! Több mint 28%-kel több lövést eresztettünk meg, mint ellenfeleink! Ez bizony azt mutatja, hogy csapatszinten rendben vagyunk, és azt gondolom, hogy ez végre egy olyan mutató, amiben biztos a fölényünk. Sajnos azonban a pontossággal már vannak gondok… Csapatunk lövései csak 10%-ban értek gólt, míg ellenfeleinknél ez a szám több, mint 13%! Ezt azért elég komoly különbség, mert ha azonos pontossággal találunk kaput, akkor most 32 góllal büszkélkedhetnénk, és persze minimum 4-5 ponttal lehetne több… ami a 3-4 helyet jelentené.

Persze egy meccs nem telik el változások nélkül, az idő előrehaladtával változnak a viszonyok, így persze a lélektani szituáció is. Most egy erősen vitatható kérdést fogok - erősen vitatható adatok segítségével – boncolgatni. Íme:

A négy sor a mérkőzés négy periódusát jelöli; első félidő első szakasz, első félidő második szakasza, második félidő első szakasza, és második félidő második szakasza. Pirossal emeltem ki azokat a számokat, amelyek az egyes periódusokban a magasabbak. Ebből azt látom, hogy az egyes félidőkben jól bekezdünk, de a félidők második szakaszában már negatív a mérlegünk!

Itt jön egy érdekes (és vitatható!) meglátás; szerintem azt látjuk, hogy csapatunk lélektani szempontból nincs megfelelően felkészítve, mert nem tudnak 45 percen keresztül folyamatos, erős koncentrációra. Hogy ez miért van? Több oka lehet, de attól még tény marad; lehet, hogy fizikális hiányosságok vannak, és – mint tudjuk – erősen oxigén-hiányos állapotban a koncentráció is csökken, de az is lehet, hogy egyszerűen elfogy a figyelem/türelem valamilyen egészen más oknál fogva... Ezt nem fogom megfejteni, de ezeket a számokat is ajánlom vitalapnak!

 

Összefoglalásul;

2017 őszén, a zártkapus meccseken teljesített legjobb hatékonysággal csapatunk, legrosszabb pedig akkor volt, amikor itthon beengedték a szurkolókat. Ez a két kilengés kiütötte egymást, így jelentős különbség nem mutatkozott az összes hazai, illetve idegenbeli meccseken mutatott teljesítményben. Ez csak a véletlenek eredménye, vagy tényleg ilyen erős negatív hatása van a rossz lelátói hangulatnak? Ezt mindenki döntse el maga!

Csapatunk összességében jól vizsgázott egységesség tekintetében (lövéssel befejezett támadások száma), ugyanakkor egyéni szinten (lövések pontossága) már elmaradtunk a vetélytársak átlagától. Ez lehet, hogy lélektani okokra vezethető vissza, de az is lehet, hogy a képzettség, és az edzői filozófia eredőjeként áll elő – ennek eldöntését az olvasóra bízom.

A meccseken a félidőket jól kezdjük, de a figyelem nem tart ki végig, az előny birtokában mintha nem jönne meg egy egészséges önbizalom, hanem mintha megremegnének a lábak, vagy elkényelmesednének a fejek… Persze az is lehet, hogy egészen egyszerűen fizikális problémák állnak a hátterében, de ennek eldöntését megint csak az olvasóra hagyom.