Kitekintő

Nyílt levél George F. Hemingway Úrhoz

Tisztelt Hemingway Úr!

Levelünk kérés Önhöz, Európa egyetlen szponzor nélküli bajnokcsapatának tulajdonosához. Kérünk még úgy is, hogy bírósági döntésekkel a hátunk mögött követelhetnénk is, de meggyőződésünk, hogy nem ez a helyes megközelítés. Tudjuk, hogy Ön elkötelezett híve a magyar labdarúgásnak, sokat tett, és tesz is érte; a Magyar Futball Akadémia már eddig is sok tehetséget nevelt, első csapatával pedig bajnoki címet ünnepelhetett 2017-ben!

Ezek „csak” eredmények (nem is akármilyenek!), a mögötte álló munka kivívja minden más klub, és szurkolója tiszteletét is.

Nem, ne gondolja, hogy a fenti bevezető az a bizonyos cukormáz, amivel ha leöntjük azt a kellemetlen szagú kupacot, amit most ezek után tálalunk! Nem, sokkal inkább azért tartottuk fontosnak, mert a fentiek okán bízunk bölcs belátásában! Reméljük, nem sértjük meg azzal, hogy névrokona, Ernest Hemingway mondatát idézzük be mondandónk nyitógondolataként:

„Ha valamely ügy a lényegében igaz, a ráfonódó hazugság sem torzítja el.”

A lényegre térve; az UFC-t működtető gazdasági társaság – Roderick Duchâtelet személyi döntésével – lecserélte a klub címerét. Eddig semmi különös, csakhogy az UFC a címer megváltoztatása ügyében kizárólag a tulajdonosi kör 100%-os hozzájárulása mellett dönthet. Ezen állításunkat két bírósági döntés is alátámasztja, melyek kötelezték a Duchâtelet úr vezette UFC-t az eredeti állapot visszaállítására. Azonban - mint bizonyára Ön is értesült róla - a bíróságok határozatainak végrehajtása a mai napig nem történt meg.

A törvényt sértő működés lehetne akár a klub belügye is (kérjük nem félreérteni a kifejezést!), de az alábbi, nyílt levél formájában megírt cikkünkben márciusban igyekeztünk felhívni a magyar football-társadalom más szereplőinek a figyelmét arra, hogy nekik is van némi felelősségük a témában:

http://ujpest1885.hu/index.php/kitekinto/1090-nyilt-level

Ha már Roderick Duchâtelet nem tesz meg, mi kérünk elnézést azért, mert ez az újpesti ex-lex helyzet Önt is érintő témává lépett elő. Arról van ugyanis szó, hogy az Ön klubja (vagy a marketinggel megbízott alvállalkozója) óriás-plakátokon propagálja a 2018.04.21-én rendezendő Budapest Honvéd – Újpest FC mérkőzést. Örömmel tapasztaljuk, hogy Ön nem csak mellébeszél marketing helyett (ahogy ez hazai football-berkekben szokás…), sőt, kifejezetten támogatjuk a szurkolók bevonzására tett minden tevékenységét.

Sajnos azonban ezeken az óriás-plakátokon az a szimbólum szerepel, ami a bíróság döntése értelmében nem használható, mint az UFC jelképe! A legnagyobb tisztelettel kérjük Önt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy klubja az UFC jelképeként az egyetlen olyan címert használja, melyet sem Roderick Duchâtelet, sem az UFC tulajdonosi gyűlése nem változtatott meg, és aminek a használatára bíróság döntések köteleznek. Kérésünk az óriás-plakátokon túl vonatkozik minden olyan megjelenésre, ami nyilvános felületen szimbólum használatával (is) jelzi az UFC-t.

Tudjuk, hogy könnyen háríthatná kérésünket, mondván, hogy „Majd akkor jöjjenek vissza uraim a kérésükkel, ha a saját házuk táján rendet tettek, és addig se a más háza előtt sepregessenek!”, de bízunk benne, hogy Ön pontosan érti – mint klub-tulajdonos, és mint szurkoló is! -, hogy milyen komoly jelentősége van ennek az ügynek.

Miért vagyunk ebben ennyire biztosak? Mert a Budapest Honvéd életében is voltak olyan időszakok, amikor a tulajdonosi és a nézőtéri elképzelések erősen elváltak egymástól, de Ön sikeresen megoldotta ezeket a problémákat. Biztosak vagyunk benne, hogy a megoldás nem volt kompromisszum-mentes, Ön is kész volt hajlítani álláspontján, ugyanakkor képes volt arra is, hogy szurkolói is engedjenek. H

Hiszen mindannyiuknak egy közös célja volt, és lesz!

Nálunk sincs ez másként, de – legnagyobb bánatunkra – Duchâtelet úr törvényi kötelezettségeit sem teljesíti, és semmilyen kompromisszumra nem hajlik. Ezt már tényleg nekünk kell megoldanunk, magyarázatképpen viszont ide kívánkozott arra vonatkozóan, hogy – látszólag! – miért is nem sepregetünk a saját portánk előtt. Látszólag, mert minden követ próbálunk megmozgatni, de – ma még – nem tudunk eredményt felmutatni, de egy újabb Ernest Hemingway idézettel élve;

„Szamárság feladni a reményt. Azonkívül bűn is, azt hiszem.”

Végezetül kérésünket megismételve, jó egészséget, sok sikert kívánva zárjuk sorainkat:

A legnagyobb tisztelettel kérjük Önt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy klubja az UFC jelképeként az egyetlen olyan címert használja, melyet sem Roderick Duchâtelet, sem az UFC tulajdonosi gyűlése nem változtatott meg, és aminek a használatára bíróság döntések köteleznek.

 

Tisztelettel:

Az ujpest1885.hu szerkesztősége