Kitekintő

Nulla pont Erdélyből vezéráldozattal...

Az UTE jégkorong csapata az alapszakasz utolsó erdélyi túráján vett részt a hétvégén. Pénteken a Csíkszereda, vasárnap a Gyergyói HK vendégei voltunk. Mindkét meccsen kemény csatára lehetett számítani és ez a várakozás be is igazolódott. Az újpesti fiúk a Vasas-Schiller ellen büntetőlövésekkel elvesztett mérkőzés miatt nem éppen a legjobb előjellel várták a mérkőzéseket.

A korábbi hiányzók közül csupán a kanadai Jed Kiss-Rusk jelentkezett játékra, azaz a csatár Anze Ropret (agyrázkódás) és a védő Szaller Márk (tüdőgyulladás) nem utazott el a csapattal. Mivel Rusk is csak órákkal a túra kezdete előtt tért vissza a tengerentúlról, nagy kérdés volt, hogy az átállás mennyire nyomja rá bélyegét a játékára.

A csíkszeredai mérkőzés első percei kiegyenlített játékot hoztak, ami alapján úgy tűnt, hogy szoros meccset játszik majd egymással a két csapat, ám az első harmad derekán a korábban Újpesten is megfordult Becze Tihamér, aki nemrégiben a magyar válogatott mezét is magára húzhatta, alattomosan és indokolhatatlan durvasággal ütközte le a lila-fehérek legrutinosabb védőjét, Peter Hubát, aki mint később kiderült, komoly agyrázkódást szenvedett. Beczét öt perces büntetéssel végleg kizárták a játékból (a fegyelmi bizottságtól 2 meccses eltiltást kapott), ami elvileg komoly lehetőséget jelentett az Újpest számára, hogy megszerezze a vezetést, sőt akár egy komolyabb előnyt is ki lehetett volna építeni a meccs hátralévő részére. A csapat azonban érezhetően idegessé vált és ez az idegesség a túra további részére is jellemző maradt. Az öt perces előnyben nemhogy gólt nem sikerült szerezni, de egy rossz átadás következtében az ellenfélnek sikerült emberhátrányból betalálnia.

A sok kiállítást hozó mérkőzés hátralévő részében már a Csíkszereda dominált, az Újpestnek csupán 3-0-ás hátránynál sikerült betalálnia Taylor Stefishen révén. A meccs végén még esett egy üres kapus találat, így a Csíkszereda 4-1-re diadalmaskodott ezen a feszült hangulatú és a jégkorongot kedvelő szurkolók körében később is nagy vihart kavaró összecsapáson. A Fegyelmi Bizottság által Becze Tihamér számára kiszabott eltiltás meglehetősen enyhének tűnik, hiszen nem is olyan régen a debreceniek cseh légiósa, Behal négy meccses felfüggesztést kapott az Anze Ropret elleni palánkra lökésért, ami, szubjektív véleményem szerint, lényegesen kevesebb indulattal elkövetett szabálytalanság volt, mint az, mint a Csíkszereda támadójáé. Felvetül a kérdés, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség politikai korrektsége nem lépi-e át az egészséges határt, amikor a romániai csapatokkal szemben kell határozatokat hozni…

Vasárnap tehát a csapatkapitány-helyettesi funkciót is ellátó Peter Huba nélkül, felforgatott védelemmel és sorokkal korcsolyáztak ki a fiúk a gyergyószentmiklósi jégcsarnokban és jó ritmusban, fölényben játszva vetették bele magukat a küzdelembe. Ennek tükrében nyugodtan kijelenthető, hogy elképesztően furcsa mérkőzést láthattak mindazok, akik a helyszínen vagy az online közvetítés jóvoltából, a képernyőn figyelték a csapatokat. Az Újpest támadott és fölényben játszott, ám minden helyzetét és mindkét emberelőnyét elpuskázta. A Gyergyó kontrákra játszott és kíméletlenül belőtt kettőt a számára megítélt kisbüntetések közül. Hiába eresztett el az Újpest 52 lövést Ruczuj Gellért kapujára, hiába alakított ki számtalan nagy helyzetet a székely csapat kapuja előtt, a befejezést minden alkalommal elpuskázták. Az is feltűnő volt, hogy a kapusról menetrendszerűen kipattanó korongokból sem tudtunk gólt szerezni, azaz az alapszakasz két típushibája ismét visszaütött egy 3-0-ás vereség formájában, hiszen a Gyergyó a meccs végén még egy üres kapus találatot is szerzett.

Az erdélyi túra tehát nem termett babért, csupán az újabb vezéráldozattól és a csapatot mindkét meccsen jellemző ideges hangulatról marad emlékezetes. Ezúttal talán egyedül a kapusaink érdemelnek kiemelést, hiszen mindketten 93,75%-os védési hatékonysággal és jó formával vétették észre magukat. Duschek Dávid a Sportklub, Ales Sila a Gyergyói HK ellen őrizte a ketrecünket.

            2019-ben tehát három vereséggel és 1 szerzett ponttal áll eddig a csapat, ami nem túl bíztató évkezdet, viszont az alapszakaszból hátralévő négy meccsen csupán 2 pontot kell szerezni ahhoz, hogy matematikailag is biztossá váljon a felsőházi tagság, vagyis tulajdonképpen a rájátszásban való részvétel. Ezen a héten ismét pénteken és vasárnap lépünk pályára, előbbi alkalommal a Hokiklub Budapest ellen játszunk a Tüskecsarnokban (18:40), vasárnap viszont a Csíkszereda látogat Újpestre (18:30), soraiban az eltiltását addigra letöltő Becze Tihamérral. Akárhonnan is nézem, pikáns meccsre van kilátás!

 

Hajrá Lilák!