Kitekintő

Azért ez a középszakasz egész más...

Szóval két derbivel startolt a középszakasz és bár a megszerezhető 6-ból csupán 1 pontot sikerült behúzni a Ferencvárostól, aki látta a meccseket és képes tiszta fejjel mérlegre tenni az eseményeket, az tudja, nem állítok vele hagymázas valótlanságot, hogy ha fikarcnyi szerencséje van az újpesti legényeknek, akkor hatból hat is összejöhetett volna. Tegnap aztán kiszakadt végre a gólzsák és sikerült 7-0-ra verni a Megyeri úton vendégszereplő Brassó csapatát.

Ebben az írásban nem akarom követni az elmúlt bejegyzések hagyományát, nem írok klasszikus értelemben vett tudósítást, inkább az első héttel kapcsolatos szubjektív benyomásaimat, érzéseimet szeretném elétek tárni.

(foto: Benkő Regina)

A tavalyi középszakasz mindenkiben mély nyomokat hagyott. Nem véletlenül. A múlt idényben csak az alapszakasz utolsó meccsén dőlt el, hogy a felső házban folytatjuk a bajnokságot, ahol végül hat sima, nagy gólarányú vereséggel zártuk a szereplésünket. A folytatás szintén ismert, a rájátszás első körében végül 4-2-vel búcsúztatott minket a Brassó csapata. A kupadöntőig tartó sikeres szereplés után keserű csalódás volt ez a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt. Nincs mit finomítani a dolgon: az edző stáb akkor alaposan elrontotta a formaidőzítést.

Ezek után nem csoda, hogy az újpesti szurkolók némi szorongással és egy jó adag kíváncsisággal várták az idei középszakaszt. Vajon „sikerül-e” megismételni a tavalyi mélyrepülést, tanult-e stáb az akkor elkövetett hibákból? Lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni?

Nos, véleményem szerint, habár az első két mérkőzést elveszítette a csapat – külön méreg, hogy ezt az ősi riválissal szemben tették – nyugodtan kijelenthető, hogy a nyugtalanító kérdésekre megkaptuk a választ: egészen más mentalitású és erejű csapatot láthattunk jégre lépni, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ezt éreztem már hétfőn este is, a maradék kérdőjelek pedig csütörtök nyolc óra körül végleg elenyésztek. Még csak három meccsen vagyunk túl és máris négy ponttal többet szereztünk, mint a tavalyi középszakaszban. De nem is az a lényeg, hogy a lila-fehér fiúk felülmúlták az akkori gyalázatos 0 pontot. A lényeg, hogy össze sem lehet hasonlítani a játékot a tavaly mutatottal.

(fotó: Benkő Regina)

Persze az első két meccsen ismét előjöttek a korábban már ismertetett típushibák. Sok volt a saját harmadban vagy annak közvetlen előterében eladott korong. A támadó harmadban lövésre visszatett pakkok pontatlanságából több esetben vezethetett ellenakciót a Fradi. Pesterzsébeten nem sikerült megtartani a két harmad alatt megszerzett kétgólos előnyt. A fizikai párharcok megnyerésével is akadtak néha gondjaink, ahogy sajnos az emberelőnyös játék sem pörgött még fel olyan hőfokra, ahogy azt a szurkolók és valószínűleg maguk a srácok is szeretnék látni – ám… Minden iménti negatívum ellenére, már tisztán látható volt, hogy megvan a szív, az erő és a lehetőség a csapatban.

Kövezzen meg, aki másképp látta, de a Megyeri úton elképesztő szerencséje volt a zöld-fehéreknek. Hiába dolgoztak teljes erőbedobással a srácok, lőttek több mint tízzel többször kapura, mint az ellenfelük, hiába álltak fel két gólos hátrányból, a vezetést nem sikerült megszerezni. 3-3-nál pedig elképesztő mákkal szerzett újra vezetést az ellenfél, de az ekkor összeszedett kétgólos hátrányt is majdnem sikerült kiegyenlíteni, ám Kocsis Feri sajnos és a meccsre jellemző módon, a kapuvasat lőtte telibe nem sokkal a vége előtt. Szóval a két vereség és az egy megszerzett pont ellenére is azt érezte az ember, hogy ez közel van már a szükségeshez.

Így vágtam neki a Megyeri útnak csütörtök este, teljes szívemből bízva abban, hogy a Brassó ellen végre meg lesz a jutalma az előző meccseken látott küzdőszellemnek és a megalkuvás nélküli robotnak. A meccs kezdése előtt díjátadásra került sor, melyen a szurkolók által az alapszakasz legjobb védőjének és támadójának választott Varga Arnold és Benk András vehetett át egy-egy oklevelet és pezsgőt a UTEHoki szrukolói (Facebook) csoport két tagjától. Aztán beindult a gálaelőadás, amit sajnos csupán 328 néző tekintett meg a helyszínen, ám reményeim szerint sokan láttak a hazai meccseken már megszokott stream jóvoltából. A 7-0 és a mutatott játék önmagáért beszél: az Újpest 37 alkalommal lőtt kapura, szebbnél szebb támadásokat vezetett, a támadók ezúttal nem hagyták, hogy a védők szerezzék a gólokat. Végre a hosszú ideje régi önmagát kereső Andrej Hebarnak is sikerült betalálnia, ahogy az agyrázkódásából valamivel korábban visszatért Ropret is gólt szerzett.

Egyszóval minden adott ahhoz, hogy ma egy éles és jó meccset játsszon a csapat a Csíkszeredával, mely tegnap 3-2-es vereséget szenvedett a Debrecen csapatától. A magam részéről bízom a jó folytatásban, annál is inkább, mert az erdélyi túra előtt nagy szükség volna az újabb behúzott 3 pontra.

És persze arra bíztatok mindenkit, aki teheti, hogy látogasson ki a csarnokba és a helyszínen támogassa szurkolásával a srácokat!

 

Hajrá Lilák! Csak az Újpest!

 

ErSzob

 

Fotók: Benkő Regina