Kitekintő

VVK50! Mi lett a mi legendáinkkal? 1. rész

Kinek kellene bemutatni Legendáinkat? Ki nem ismeri őket? Nyilván nincs ilyen, de érdekes feleleveníteni életútjuk fontosabb periódusait, jó érzés kicsit visszamenni az időben, és abba a korba kalandozni kicsit, amiben ők jelentették a nemzetközi futballban a minőséget, a játszó, játékos focit. Mégpedig nem akármilyen eredményességgel!

Az Újpest stílus egyik jellemzője éppen ez; a futball játék, amit játszani kell, örömöt ad a pályán és a lelátókon! Nem egyszer öncélúnak tűnt egy-egy csel, de a csillogó technikával végrehajtott mágia abban a korban, itt nálunk hozta a díjakat, serlegeket, kupákat, és nem utolsó sorban a végletekig elkötelezett híveket a stadionba! Az ember alapvetően a szépre törekszik. Mi, Újpest szurkolók ezt pontosan tudjuk, mert nálunk biztosan igaz volt a mondás; „Ami szép, az jó is”!

Nézzük hát, hogy kik azok, akik a mai napig ható módon elültették génjeinkben a futball nevű játék szépségét!

 

Szentmihályi Antal (sz.: 1939. június 13., Győr), kapus

„Profi” (az idézőjel oka, hogy akkoriban hivatalosan nem volt ilyen státusz hazánkban, de persze mégis…) pályafutását a Győri Vasas ETO-nál indította 1958-ban. Érdekesség, hogy juniorként még a város másik csapatában, a DAC-ban szerepelt. A klub – teljes nevén Dunántúli Atlétikai Club - talán MÁV-DAC néven ismerősebb lehet. Legnagyobb sikerük a másodosztály harmadik helyei (1963 és 1972/73), de mára – sok átalakulás után… - kizárólag utánpótlás-neveléssel foglalkoznak. Nem túlzás; ha csak egy-két hasonló kaliberű játékos képesek kinevelni, igen jó úton járnak!

Hogy ma már milyen furcsának hat néha a kor: tudomásom szerint a DAC akkor éppen Győri Lokomotív SKnéven futott. Ma a Nádorvárosban található pálya az otthonuk, de az 1912-ben választott színeiket egy másik csapat használja, a majd’ 100 évvel később alapított Gyirmót FC. Ma is vannak furcsaságok…

De itt és most nem ez a fontos! Akkoriban nem nyeretlen kétéveseket igazolt a klub. Kapusunk ugyanis mielőtt 1965-ben Újpestre igazolt, az 1964-es tokiói olimpián tagja volt a győztes magyar labdarúgó-válogatottnak és az 1964-es Európa-bajnokság bronzérmes válogatottnak. Nem jött messziről, ugyanis Győrből már 1959-ben a Vasashoz került, ahol a 1960/61, és 1961/62-es szezonban bajnoki aranyat ünnepelhetett. Ez aztán nálunk még hat követte!

A válogatottban 31 alkalommal lépett pályára. A sikerek itt sem maradtak el, de mégis sokan csak a Portugália ellen 3-1-re elvesztett mérkőzésre emlékeznek. Történt ugyanis, hogy a meccs után hálóőrünk nyakába varrták a felelősséget, mert a két első gólnál hibázott. Pont akkor és pont ott? Igen, mert – mint kiderült – kapusunk a bemelegítés során Rákosi Gyulával ütközve agyrázkódást szenvedett… Akkoriban nem voltak különösebb figyelemmel az ilyesmire,

Az elsőt 1969-ben – a VVK-döntő évében – szerezte meg, majd ezt ötször megvédte. De a sikereknek ezzel nem volt vége, ugyanis az 1974-es BEK-döntős csapatban is komoly szerepet kapott! Azt ugyan tudom, hogy mit tekint pályafutása csúcsának, de tény, hogy ebben az évben, 35 évesen befejezi aktív játékos-pályafutását.

1975-ben az Újpest utánpótlás vezetőjeként dolgozott, majd vezetőedzőként megfordult a MÁV Előre, a Tatabányai Bányász, az MTK, és a Videoton, valamint a BVSC csapatainál is. Ekkor külföldön vállalt munkát (1982-1986), hazatérése után pedig Kecskeméten, majd újból Tatabányán edzősködött. Két év külföld után újra itthon dolgozott, utolsó állomáshelye a DVTK-nál volt.

Hosszú, és eredményekben gazdag pályafutása során – a kapuban és a kispadon is – hátulról irányította csapatát. Talán ez genetikai készség, hiszen fia, Szentmihályi Gábor dobosként – szintén a háttérből irányítva - olyan zenekarokban dolgozott, mint az Első Emelet, vagy a Rapülők.

 

Káposzta Benő (sz.: 1942.06.07, Budapest) jobbhátvéd

Juniorként 1958-ig a Budapesti Gyárépítők játékosa volt, majd 16 évesen Újpestre igazolt. A ZAC (Zuglói Athletikai Club) 1911-ben alakult, de 1950-ben fúzionált a Budafoki MTE együttesével. Védőnk a váltással klubot cserélt, de a színekhez hű maradt, ugyanis az Újpest Budapesthez történt csatlakozása évében megszűnt ZAC szintén lila-fehér mezben lépett pályára. Az akkor Angyalföldön játszó csapat igen jó nevelő egyesület hírében állt, ami nem csoda, hiszen onnan került ki – sok más meghatározó játékos mellett - Kuharszki Béla is.

A jó alapokat bizonyítja az is, hogy 17 évesen csatlakozott a felnőtt kerethez, hogy a következő 14 év alatt 272 mérkőzésen legyen alapembere a legjobb magyar csapatnak! Hatszoros bajnokként vonult vissza 1973. Ekkorra - bár még csak 31 éves volt – hatszoros magyar bajnok volt, kétszeres kupagyőztes, KEK-elődöntős, és természetesen VVK döntős. A válogatottal 6. helyezésig jutott Angliában, és a lejátszott 19 válogatott meccsén a csapat 52 találatot jegyzett, és mindössze 25 gólt kapott!

Esetében fontos kiemelni a szerzett gólok számát is, hiszen támadásban is kiválóan teljesített, hiszen előszeretettel vezette fel az oldalvonal mellett a labdát, és kiváló beadásokkal tömte a támadókat. Mi sem jellemzi jobban az irányunkba megnyilvánuló „szeretetet”, mint hogy Fenyvesi Máté egy nyilatkozatában azt mondta, hogy védőnk annyira lassú volt, hogy nem ette meg a cseleit. Erről azonban szó sem volt! Káposzta egyszerűen csak nem kapkodott, olvasta a játékot, és a labdát egyszerűen elvette a labdát. Savanyú a szőlő barátaim…

Sajnos az aktív évek után nem nagyon tudunk beszámolni sportsikerekről, hiszen visszavonulása után szinte teljesen megszakadt kapcsolata a focival, csak egy rövidebb időre dolgozott a II. kerületben utánpótlás edzőként.

 

Solymosi Ernő „Pixi” (1940. június 21., Diósgyőr),

Sajnos már nyolc nincs közöttünk, de felejthetetlen marad arról, hogy a meccsek elejétől a végéig teljes erőbedobással teljesített, erőteljes játékos volt, ugyanakkor kiválóan bánt a labdával, kétlábas játékosként a védelem, vagy a középpálya több posztján is bevethető volt. Védekezésben és támadásban egyaránt jó teljesítményt nyújtott, talán csak a sebessége nem volt kiemelkedő. Ezt viszont kiváló játékintelligenciájával bőven ellensúlyozta, hiszen abban a korban, amikor világversenyek meghatározó csapatai közé tartoztunk, 38 válogatottsága nem lehetett a véletlen műve!

A diósgyőri junior évek után, 21 évesen, 1961-ben került Újpestre. Bár a IX. kerületben tartja magát a városi legenda, hogy Pixi csak azért nem őket választotta, mert - amikor kiderült, hogy eljön Diósgyőrből – az akkori vezetők két lehetőséget vázoltak fel neki; 27 hónap határőrség vagy Dózsa sportszázad. Ezzel „csak” annyi baj van, hogy maga az érintett ezt soha nem erősítette meg (kérdésre sem!), és az, hogy az aktív évek után sem cipészként tevékenykedett, hanem kormányőrként dolgozott tovább. Testőre volt többek között Kádár Jánosnak és Göncz Árpádnak is!

De vissza a pályára! Pixi 10 éven át (1961 – 1971) alapember volt, előbb védekező középpályásként, majd középhátvédként. Ez utóbbi minőségében az ő feladata volt a védelem megszervezése, a társak mozgását ő kontrollálta, nem véletlen tehát, hogy 1969-től sorozatban háromszor volt bajnokcsapat tagja! Ezek után a Pécsi Dózsánál egy évet levezetéssel töltött, majd 32 éves korában visszavonult.

A VVK döntő mellett a már említett bajnoki címeket, egy olimpiai bronzérmet szerzett, kétszeres MNK győztes, valamint KEK elődöntős, világbajnoki ötödik, és EB harmadik címet is magáénak tudhat! Játékos évei után nem maradt a sport világában, az edzői karrier így messziről elkerülte.