Kitekintő

A legdrágább ékszer

Azt mondja sok szülő, hogy a legdrágább ékszer az ember nyakán, amit valaha viselhet, a gyermeke karja.

A békés megyei lilák karácsonykor egy kósza gondolattól vezérelve elindultak, gyűjtésbe kezdtek, és meglátogatták a gyulai kórház gyerekosztályát. Játékokkal, és egyéb ajándékokkal lepték meg a pici gyermekeket, akik nem mehettek haza a szeretet ünnepére. A gyermekek részéről az öröm és a meglepetés leírhatatlan volt. Ezután több megyéből jelezték lila szurkolók, hogy csináljuk meg ezt az akciót helyi szinten, keressük meg a kórházak illetékeseit, hogy mire van szükségük, és mit gyűjtsünk. Először megijedtem, mert arra gondoltam, hogy a gyerekosztályok több százmilliós gépeket fognak kérni, de döbbenten tapasztaltam, hogy a fővárosban és vidéken is, játék, gyümölcs, lázmérő és egyéb apróság hiányában szenvednek. Meglepő volt ez a válasz. Valóban jó irányba haladunk? Szülőkkel beszélve, szomorú volt látni a könnyes szemeket, amikor elmondták, hogy nekik kell bevinni pelenkát, és minden mást, mert sajnos a kórházak nem tudjak ezeket biztosítani. Nincs még gyerekem, de mások szomorúságát látva, számomra elképzelhetetlen érzés, hogy mit érezhet egy szülő, amikor a gyermeke lesz beteg – természetesen erről nem tehet – és nincs megfelelő ellátás. Amikor a tenni akarás vágyával a szívükben, ott állnak tehetetlenül. A médiában sem hír, mert minden más fontosabb. Tennünk kell valamit! Kis lépésekkel kezdődik el minden, valakinek el kell indulni az úton, hogy legyenek követők, mert bár sokan félnek egy járhatatlan, vagy beláthatatlannak és járhatatlannak tűnő ösvénytől, de amikor látják, hogy van lehetőség végig menni, akkor mások is elindulnak, követve a látott példát. Azt gondolom, és érzem, hogy nem csak hetente 90 percig vagyunk lilák. Hirdetjük büszkén, hogy minket a hűség és a becsület, ami vezérel és összetart. Akkor segítsünk. Induljunk el egy, talán járhatatlannak tűnő úton, hogy látható ösvény legyen mások számára is, világítsunk, mint fény a sötétségben. Kezdjük el a gyerekosztályok részére a gyűjtést, amit az UTE és az UTE Baráti Kör is nagy örömmel támogat. Gondoljunk bele, hogy gyerekek nélkül nincs jövő, és nincs semmi. Ha nem vigyázunk, nem gondoskodunk róluk, hol lesz majd a következő egészséges generáció, akikre építhetünk? Nem maradhatunk szótlanok. Jogosan felmerülhet bárkiben a kérdés, egy ilyen akcióról: Mi hasznunk lehet? Mit nyerhetünk ezzel? Talán könnyebb lesz az életünk? Vagy talán tennem is kell valamit? Egy alkalom megoldja a kórházak problémáját? Erre nem adhatom meg a választ, mert nem tudom, csak annyit tudok: tenni és lépni kell, mert így lesz jövőnk, és reménységünk. Vannak az életben érhetetlen helyzetek, rosszul végződő gondolatok, mert sokszor nem látjuk meg, hogy valóban mire is van szükség. Keresünk értelmetlenül, és elméleteket gyártunk. Nem kell mindig az okokat keresni, egyszerűen csak az odafordulásra kell koncentrálni, mind külsőleg, mind belsőleg. Legyen példa előttünk a gyulaiak terve, akik meg is valósították, nemcsak próbálkoztak, hanem megtették az első lépést.

 

Hajrá Lilák! Mindig Újpest, örök Újpest!

Címkék: ,