Kitekintő

Sok vagy kevés?

Minden derbi előtt/után fellángol a vita arról, hogy mit is jelent ma az ország legnagyobb összecsapása, kiket mozgat meg (és kiket nem…), a kilátogató nézők száma sok, vagy kevés? Ez utóbbira kerestem a választ – történelmi kontextusban vizsgálva a kérdést.

Csak a számokat tekintve, nálam három, jól elkülöníthető nézőszám-kategória alakult ki:

-      0 – 10.000

-      10.000 – 30.000

-      30.000 felett

 

Ezek elég tág határoknak tűnnek, de – véleményem szerint – ezek a kategóriák azok, amelyek korszakokat jelölnek a derbik 112 éves történetében. Nézzük meg, hogy miként:

 

 

Az első idők:

 

Az 1905-től 1921-ig tartó időszakban nem volt jelentős az érdeklődés, de meg kell jegyezni, hogy ekkor még nem voltak nagy befogadóképességű stadionok, na meg az adatok sem feltétlen megbízhatók. Ezzel együtt feltételezhető, hogy kb. 3-4.000-es átlagok lehettek akkoriban a derbiken. Hogy el ne felejtsem; akkoriban még nem a két csapat mérkőzései voltak a leglátogatottabbak, hiszen a kor legsikeresebb csapata az MTK volt.

 

Boldog békeidők – boldogtalan háború:

 

A két csapat mérkőzéseinek jelentősége a múlt század ’20-as éveiben jelentősen megváltozott; fokozatosan nőtte ki magát derbivé, bár ekkor még mindig nem nagyon használták ezt a szót – legalábbis nem a mai értelmében. A nézőszámok emelkedtek, ami egyenes következménye a nagyobb stadionok építésének, de talán még fontosabb, hogy ebben az időszakban már egyértelműen a világ élvonalába tartozott a magyar labdarúgás.

Ez a korszak mintha kisé méltóságán alul kezelt időszak lenne , de ha azt mondom, hogy;

-      1932-ben az akkor válogatottak számár kiírt Európa kupában 3. helyezést ért el válogatottunk.

-      1934-ben 2:1 arányban győzelmet arattunk az Angol válogatott felett.

-      Ugyanez évben a Világbajnokságon csak negyeddöntőig jutottunk (az osztrákok ellen, vitatható körülmények között…), amit a közvélemény akkor elfogadhatatlannak tartott.

-      Hogy mennyire jogos volt a felháborodás, azt válogatottunk 1938-ban bizonyította, a Világbajnokságon ezüstéremig jutott!

 

Egyáltalán nem mellékes tényező, hogy Újpestet csak 1950. januárt 1-én csatolták Budapesthez, így a két csapat összecsapásai ebben az időszakban a legnagyobb főváros-vidék meccsek voltak (már csak ezért sem lehetett a derbiként elnevezni). A csapatok történelmével foglalkozó szakértők szerint ez egy igen fontos tényező volt abban, hogy a két csapat ilyen végsőkig kiélezett versenyben van a mai napig is.

 

Nos, ezekben az időkben 10.000 és 30.000 közötti nézőszámokat jegyeztek fel. Érdekes, hogy a II. Világháború kitörésének évében volt egy kisebb visszaesés, de ’44 körül – a háborús helyzet ellenére is – már újra a háború előtti látogatottság mellett rendezték a meccseket.

 

Fényes szelek, ’56, Új Gazdasági Mechanizmus

 

A II. Világháború után sok változás jött. A foci világában is megindultak a tisztogatások, a csapatokat államosították, új neveket kaptak, amik kompatibilisek voltak az akkori kommunista vezetés elvárásaival. Azzal együtt, hogy sok csapás érte a futballt, sok edző, játékos – és persze szurkolók is – külföldre távoztak/száműzettek, az eredményesség, a játék színvonala tovább javult, és főként a meccsek látogatottsága soha nem látott magasságba szökött.

 

Feltehető, hogy az „elvtársak” szerencsére (!!!) nem végeztek alapos munkát, nem sikerült kiirtani teljesen a régi rendszer minden maradványát, így a sikeres focit sem. Sőt, népszerűségének növelésére az akkori állampárt sportfejlesztésekbe fogott, a klubok finanszírozását pedig szocialista nagyvállalatok, illetve minisztériumok közbeiktatásával a kor akkori általános gazdasági helyzetéhez mérten kiválóan oldotta meg. Persze már akkor elkezdődött a lemaradás – egyelőre még csak pénzügyit téren…

 

Érdekes, hogy az ’54-es Világbajnokságon drámaként, nemzeti csapásként megélt ezüstérem után is nőttek meg igazán a nézőszámok, ezen a téren látszólag nem hagyott nyomot az Aranycsapat szétszéledése, ahogy az ’56-os események sem. De meg kell jegyezni, hogy ’54-’56 után ismét gyengült a hazai foci, ismét sok tudás, szellemi tőke áramlott ki az országból, ami a mai napig is hiányként jelentkezik…

 

Ebben az időszakban még nincs televízió, a stadionok már elég nagyok ahhoz, a biztonsági szabályok még nem szabnak jelentős gátat a befogadóképességen felüli nézőszámoknak, a szocializmusban pedig nem sok szórakozási lehetőség van, a játék színvonala pedig még mindig közel van a nemzetközi élvonalhoz. Nem csoda tehát (dehogynem!), hogy ebben az időszakban 30.000 és 75-80.000 közötti nézőszámú – immár derbiket! – rendeznek. A ’60-as évek elején jelenik meg magyar specialitásként a kettős rangadók intézménye, ami további nézőszám emelkedést jelent statisztikai szempontból. Ezt jeleztem az ábrán szaggatott vonalakkal, ugyanis – igen nagyvonalúan! – a kettős rangadók nézőszámait megfeleztem (folytonos vonal).

 

A lényeg; ez az időszak soha nem látott népszerűséget hozott a labdarúgásnak, eben az időszakban a derbik átlagos nézőszáma 30.000-40.000 körül mozgott!!!

 

 

Olajválság!

 

A ’70-es évek elején hirtelen jött egy visszaesés, ami – leginkább csak véletlenszerűen! – egybeesik a két nemzetközi olajválsággal. Tény persze, hogy a gazdaságban is volt egy kisebb törés, de ami fontosabb; elképzelhető, hogy az ebben az időszakban tapasztalható játékszínvonal- illetve szurkolószám-visszaesés okán dönthettek az akkori futball-vezetők, hogy a hazai foci addigi belső fejlődési folyamataiban belenyúlnak, és szovjet mintájú, minden csapat számára előírt, kötelezően teljesítendő edzésmódszereket vezetett be…

 

Szerencsére voltak csapatok, akik ezeken a diktátumokon legalább részben képesek voltak felülemelkedni, a még nagyobb szerencse, hogy ebben az Újpest járt az élen! Ezzel együtt a ’70-es évek elején újra a boldog békeidők látogatottsági szintjére estünk vissza…

 

 

Sikerszéria!

 

Aztán – persze nem a semmiből! – újra emelkedésnek indultak a nézőszámok, ami az Újpest sikereinek köszönhető nagy részben! Ebben az időszakban bajnoki aranyak sora, nemzetközi kupaszereplések, tehát siker siker hátán jött! Ahogy az egész korszak, úgy a labdarúgás is ellentmondásos fejlődési pályát járt be, mert válogatott szinten már látszott, hogy bizony lefelé tartunk…

 

Ezzel együtt újra 30.000 fölé emelkedtek a nézőszámok, a – most már tudjuk, csak látszólagos… - jólét emelkedett, ebben az időben mi voltunk a legvidámabb barakk. Ahogy a korszak elején nekünk köszönhetően emelkedtek a nézőszámok, lehet, hogy mi tehetünk (részben) a nézőszámok újbóli csökkenéséről is. Csapatunk akkoriban ugyanis olyan sikerszériát tudott produkálni, hogy más csapatok szurkolói számára kezdett érdektelenné válni a bajnokság.

 

Ettől azonban biztosan sokkal nagyobb szerepe volt a rossz tendenciában annak, hogy beléptünk a ’80-as évek pangásába, a televíziós közvetítések már gyakorlatilag mindenki számára elérhetővé váltak, és általában is jellemző volt, hogy a társadalom egésze pepunnyadt látszólagos (ér erősen relatív!) jólétébe.

 

’80-as évek, rendszerváltozás, őskáosz

 

A ’80-as években egyre nyitottabbá váló ország egyre több lehetőséget kínált a szórakozásra, miközben a gazdaság egyre lejjebb haladt a csőd közelébe vezető spirálon. Ez nyomot hagyott a fociban is, hiszen addigra nyugaton már kialakult a mai értelemben vett profizmus. Nálunk pedig még mindig bújtatott állásokkal próbálták a nyugati profiknál megszokott fizetések töredékét biztosítani a játékosok számára, a valamikori magyar stílus eltűnt a pályákról.

 

Volt még egy utolsó feltámadás a ’86 VB selejtezőjében, ahol kiváló játékkal sikerült kiharcolni a bejutást, hogy aztán bekövetkezzen a katasztrófa… Ezt más sokszor, sokan megénekelték, én inkább csak maradok a ténynél; onnantól kezdve nem volt megállás a lejtőn, a társadalom jelentős része kiábrándult a fociból, elfordult a pályáktól. Ekkorra kialakult a „bunkó focista” állandósult szókapcsolata is, ami pontosan leírja a társadalom labdarúgásunkról alkotott véleményét.

 

Nem csoda, hogy a nézőszámok visszaestek a korábbi 10.000-30.000-es sávba, a játék színvonala szinte hétről hétre romlott, a szurkolótáborok pedig erősen radikalizálódtak. Ezek a hatások további potenciális nézőket tartottak távol a pályáktól, a trend pedig egy öngerjesztő folyamattá vált… Ez egészen ’97-’98-ig tartott, amikor bizony a kezdeti időket idéző szintekre esett vissza a derbik látogatottsága…

 

A legalja…

 

1997-től 2007-ig emberemlékezet óta nem látott mélységekbe esett a látogatottság. Ennek sok oka volt, de alapvetően újra csak társadalmi, és gazdasági okokra vezethető vissza. A labdarúgás megítélése szemernyit sem javult, a politika nem hogy nem támogatta, de kifejezetten a futball ellen dolgozott, a klubok pedig csődhelyzetből csődhelyzetbe menekültek. Nem mellesleg a vidéki csapatok ereje relatíve megnőtt, ami a fővárosi (fővárosi kötődésű) szurkolók érdeklődésére szintén negatívan hatottak.

 

Igazán nem szeretnék megbántani senkit, de ez is mutatja, hogy bizony, egy-két központon túl nem érdemes különösebben nagy erőforrásokat vidékre csoportosítani a foci fejlesztésére… Azt nem tudom, hogy ez miért van, de talán a lakosság koncentráltsága, a szomszédvárak versengése, és – egyáltalán nem utolsó sorban! – éppen maga a derbi ennek az oka!

 

 

Mai napság

 

A statisztika szerint bizony mostanság éppen egy kisebb fellendülésnek lehetünk tanúi a derbi látogatottsága tekintetében. Ez sajnos – mint tudjuk – nem általános jelenség, az nb1 látogatottsága továbbra is csökkenő trendet mutat.

 

Újra sikerült betalálni a 10.000–30.000–es sávba, de annak azért inkább annak alsó széle környékére. Nálunk már csak a stadion mérete sem enged meg sokkal többet, de az is tény, hogy ezért nem sokan szoktak a kapukon kívül rekedni… Van tehát potenciál, de ezt ki is kellene használni. Elsősorban az MLSZ, és a klubok felelőssége, hogy végre elemi érdekké váljon végre a szurkolók visszacsábítása a stadionokba. Ehhez jó irány a stadionok építése, korszerűsítése, de nem jó irány az, hogy nincs koncepció, és az sem, hogy az Újpestet, a derbi egyik szereplőjének lesajnáltként, budiépítéssel szúrják ki a szemét!

 

Sok, vagy kevés?

 

Nem tudok dönteni, nem tudom még mindig pontosan megítélni, de azt gondolom, hogy a derbikkel ma sincs nagy baj! Most, amikor szombaton reggel írom a cikket, a számláló 6.870 hazai szurkolót jelez, és a 7.500 körüli hazai maximális létszám biztosan meglesz! Ettől több nem is lehet (lehetne, csak akarni kellene a megfelelő helyeken!), így azt gondolom, hogy ez eddig rendben is van!

 

Azaz csak lenne… Mert bizony a bajnokság nem csak a derbiből áll, az bizony 33 meccs, és ott már sajnos azt tapasztaljuk, hogy minket is megtizedelt a szurkolókat érintő kriminalizálás, a klubfinanszírozás szurkolót feleslegessé tévő rendszere, a büntetések, a kizárások, az újpesti klubok civakodása, és az ezekből (is) fakadó kiábrándultságunk.

 

Szeretném, ha az átlagos nézőszámban 4-5.000-es szintet elérnénk, mert manapság az már egy komoly érték, arra már figyelni kell, az már jelzi, hogy az Újpest nem egy tucatklub, hanem a legjobbak, legnépszerűbbek egyike! És persze ha ez a létszám megvan, tovább növekedhetünk, mígnem – ha már más okból nem… - az állandó túltelítettség meg nem győzi a döntéshozókat egy új stadion építésének szükségességéről!

 

HAJRÁ LILÁK!!!