Kitekintő

Holnap elkezdjük. Mondanám, hogy végre, de nem biztos, hogy igazat írnék. Az ember mindig reménykedik, eljátszik olyan gondolatokkal, melyeknek nem igazán lenne realitása egy olyan helyzetben, amiben a magyar foci tart. A sport mindig tartogathat meglepetéseket, sőt olykor a csoda is megtörténik, de nehéz elkezdeni hinni a lehetetlenben. Ahhoz ugyanis szükség van legalább egy „töltényre a tárban”, vagy egy különleges inspirációra. Az EL sorsolás pillanatában eldőlt, ez a futam nem díszlépésben lesz teljesítve. Még ha túl is tudnánk vergődni valahogy a Neftci-n, akkor ott fog tornyosulni előttünk a Sevilla, mely honi mércével egy akkora gigász, mintha a Videoton és az FTC közös, teljes kerettel állna ki ellenünk egy bajnokira. Tulajdonképpen arányait tekintve ez még alaposan alábecsült hasonlat, ugyanis a Sevilla értékben a mai teljes NB1-et is meghaladja.

A bölcselet szerint „a hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk”, ezért maradjunk egyelőre a Neftcinél. Az azeri focit mifelénk még mindig szokás lenézni, pedig nincs rá semmi okunk. Ha ránézünk a klub honlapjára, már eleve egy rendkívül profi benyomást kapunk rólunk. Az oldal elérhető azeri, orosz és angol nyelveken. A legfrissebb hír szerint a csapat új szponzora a Turkish Airlines, aki a légiközlekedésben egyáltalán nem kispályás, sőt…nem másokat támogatott, mint a Barcelonát. Az előző poszt az olasz edzővel, Roberto Bordinnal készített interjú, melyben nagyon nyugodt hangnemben nyilatkozik a csapat felkészüléséről és az esélyekről. Nem becsüli le egy szóval sem az Újpestet, de minden betűből érezhető, meg sem fordul a fejében, az, hogy ne ők jutnának tovább. Irigykedve olvastuk az új érkezőkről szóló részt, mely szerint már mindenki beilleszkedett a csapatba.

Tovább bogarászva azt tapasztaljuk, hogy játékosaik is magabiztosak.

Néhányuk nyilatkozata szerint…

Soni Mustivar: 'We must fight and win in both matches vs Ujpest'

“Harcolnunk és győznünk kell az Újpest ellen mindkét meccsen”

Anton Krivotsyuk: 'We will be able to reach next stage'

“Képesek vagyunk elérni a következő fordulót”

Egyik új érkezőjük egy ghánai csatár, Kwame Karikari tipikus centernek tűnik. Nyilatkozata szerint nagyon örül, hogy a Neftcihez érkezett, sok gólt szeretne lőni, és alig várja, hogy találkozzon a szurkolókkal. Ez a pár gondolat Újpesten bizonyára kiverné a biztosítékot, hisz annyira sablon, hogy már szinte unalmas.

A honlapon fogadott látvány szerint Azerbajdzsánban nem követték az újpesti címerháború részleteit, sajnos a WC deszkát használják a mérkőzés beharangozásakor. S még egy apró (?) érdekesség…a honlapon van egy rövid video. Bár egy szót sem értünk belőle, de így is sugárzik a nyugodtság és a szenvedélyesség.

Itt megtekinthető:

https://www.facebook.com/NeftciPFK/videos/2004701479562318/

Visszatérva a kezdeti gondolatra, a mi csapatunk sajnos most nem viszonyul a külvilághoz úgy, mint a bakuiak. Szeretnénk persze, ha továbbjutnánk, s nem is reménytelen a helyzet, de azt kell mondjam, röpke fél óra alatt több információt gyűjtöttem össze a Neftciről, mint a mieinkről. Így egy kicsit elhanyagoltnak érzi magát egy Újpest szurkoló, s mint tudjuk az ösember óta, a tüzet, a lángot táplálni kell, hogy fényesen lobogjon…

               Nyár van. Szabadságolások, nyaralások, fesztiválok ideje. Nekünk, a magyar labdarúgás szerelmeseinek viszont valami egyebet is jelent: a nemzetközi kupaporondra való kijutást. Mondani sem kell, a BL- és EL-selejtezők kevés örömöt, annál több keserűséget, bánatot hoztak a magyar futballszurkolóknak az elmúlt évek során.

Rövid statisztika: az elmúlt öt évben nem jutott be magyar csapat csoportkörbe. Utoljára 2012-ben, a Paulo Sousa-féle Videotonnak sikerült a bravúr, ami azért is volt különösen elismerésre méltó teljesítmény, mert a fehérváriak az EL-selejtezőkből indulva (nem pedig bajnokként a BL-kvalifikációból kiesve) érték azt el. A Slovan ellen 1-1-gyel (idegenben lőtt több góllal), a belga Gent ellen kettős győzelemmel (4-0), a Trabzonspor ellen pedig két gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel ment tovább a Videoton. A fenti névsor és az eredmények pontosan mutatják, rendkívül fegyelmezett védekezésre és stabil csapatra, no meg egy adag szerencsére van szüksége a honi kluboknak, hogy egyáltalán esélyük legyen bekerülni az őszi csoportkörbe.

               Akkor a Videoton a kvalifikációs sorozat második körében csatlakozott, idén nyáron a Ferencváros, a Honvéd és mi már az első körben mérkőzünk a riválisokkal. Tekintsünk meg két olyan példát, amely aggasztó is lehet – különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a keretünk relatíve szűk, és tizenegy nappal az odavágó előtt egyetlen új igazolás sem futott be. A 2016-2017-es hazai pontvadászatban a Vasas egy kifejezetten jó ősz és mérsékelt tavasz után végül befutott a harmadik, már EL-selejtezőt érő helyre. Oenning tanítványai szintén az 1. körben csatlakoztak. A cseppet sem félelmetes Beitar Jeruzsálem ellen megdöbbentő vereséget szenvedtek el Izraelben és a következő NB1-es szezon sem ért fel diadalmenettel az angyalföldiek számára. Olyannyira nem, hogy az utolsó fordulóban Kispesten elszenvedett 3-1-es vereség az első osztályból való búcsút jelentette Egerszegiéknek. Visszatérve Izraelre, hiába szereztek a hazaiak már az első húsz percben gólt, Pavlov duplája és Kulcsár találata azt jelentette, 3-1-re vezet a Vasas. A 88. percben még 1-3 állt az eredményjelző táblán – az ezt követő néhány percre nemigen van magyarázat, teljes, egészen ritkán látható összeomlás és izraeli, 4-3-as győzelem a vége. A budapesti visszavágón (amelyet a Szusza Ferenc Stadionban rendeztek) rendkívül könnyedén, iskolajátékkal oktatták Vaskó Tamásékat (0-3). Gyakran elhangzik játékosok és főként edzők szájából, nevetségesen és károsan kevés idő áll rendelkezésre az NB1-es szezon vége és az alapozás kezdete között (kb. két hét vagy akár kevesebb, az újpesti játékosok számára idén tizenöt nap). Ez pedig akár az egész szezonra, de legalábbis az őszi idényre (amely nagyobb súllyal nyom a latban, tekintve, a 2018-2019-es szezonban 18-15 az őszi-tavaszi meccsek száma). Előrelépés, hogy már május 19-én véget ér majd az NB1 (idén a 33. fordulót június 2-án rendezték). A Vasas dolgát természetesen számos egyéb tényező is nehezítette, elég, ha a magyar szinten is gyenge játékoskeretre (különösen a rossz védelemre – messze legtöbb, 61 kapott gól), klubon belüli ellentétekre vagy a hazai pálya hiányára gondolunk. A nemzetközi kupából egy év alatt egészen az NB2-ig jutott a 13. kerületi gárda, immáron Kis Károly irányításával kell kiharcolniuk az 1-2. helyezést.

               Sokat nem kell visszamennünk az időben, hogy egy másik budapesti csapat hasonló vesszőfutására leljünk! Az MTK 2016-ban az NB1 negyedik helyét szerezte meg – hogy aztán egy évre rá, pontegyenlőség, ám kevesebb győzelem mellett (a DVTK-val szemben) elbúcsúzzon az „elittől”. A kazah Aktobét még viszonylag könnyen búcsúztatták Kantáék (3-1) az azeri Gabala viszont kettős győzelemmel (1-4) lépett túl a gyengécske fővárosiakon. Míg a Vasas vesztét a kifejezetten eredménytelen tavasz hozta (ezzel némiképp megcáfolva azt, hogy a búcsúhoz jelentős köze lenne az EL-szereplésnek és rövid nyári pihenőnek, ősszel: 19 meccsen 21 pont (átlag: 1,1 pont meccsenként), tavasszal 14 meccsen 13 pont, átlag: 0,93 pont), addig az MTK-nál már jobban megfigyelhető a pocsék ősz. A közel sem olyan gyenge keret (Petkovics, Kanta, Torghelle, Gera D., Vass Ádám, Poór, Vadnai, Ramos, Szatmári, Okuka stb.) 19 találkozón 20 pontot gyűjtött (1,052-es átlag) ősszel, tavasszal 14 alkalommal csupán 17 egységet szorgoskodtak össze Tamási Zsolték (1,21). Az elmúlt két évből tehát két példát is be tudtunk mutatni a kupaindulás és NB1-es kiesés tekintetében, ám mielőtt bárki eret vágna, gyorsan szólok: ne tegye. Ugyanis nem jelenti automatikusan a kiesést az Európa Liga-indulás! Újpesten stabilabb a háttér, a szurkolótábor képes lökést adni a csapatnak – és egyébként is: felejtsük el a kiesést!

Az MTK és a Vasas kudarcához kellett az edzői válság is (Teodoru Vasziliszt Tamási Zsolt váltotta és bár Angyalföldön Michael Oenning készítette fel az elsőtől a 33. fordulóig a csapatot, okkal gondolhatjuk, közel sem volt minden rendben az öltözőben). Nálunk Nebojsa Vignjevics stabilitást, tartást ad a csapatnak. Ha az elmúlt esztendőt megtekintjük, tavaszra sikerült összerakni a csapatot, az őszi 1,37 pont / meccs mutatóhoz képest jelentős javulást érzékelhettünk (1,64). Vignjevics akkor sem fog pánikba esni, ha ne adj Isten a rajtnál beragadunk, előbb vagy utóbb biztosan meg fogja találni az ideális felállást és taktikát. Ahogy már korábban megjegyeztem, átigazolások terén nem sok dolog történt a Megyeri úton – leginkább semmi. Viktor Angelov egy egészen sikeres macedóniai tavasz után visszatért, Balázs Benjámin két esztendővel meghosszabbította lejáró szerződését, így nem igazol Szombathelyre vagy Debrecenbe. Próbajátékon szerepel a Guingamp II. középhátvédje, Idrissa Mané és a Haladás jobbhátvédje, Angyal Zsolt. Marko Filipovics súlyos sérülése miatt vélhetően a teljes őszt kihagyja, Simon Krisztián hónapokig nem játszhat – Mohl és Onovo több hétig gyarapítja még a „maródiak listáját”, előbbivel kapcsolatban kérdés, marad-e a Megyeri úton.

               Utoljára 2009. július 23-án játszottunk külföldi csapat ellen tétmérkőzést (Steaua ellen 1-2), azaz közel egy évtized után mérethetjük meg magunkat „idegen vizeken”. Jómagam tizenhárom évesen élhettem át a románok elleni mérkőzéseket (még ha nem is Bukarestben), sok fiatalabb Újpest-szurkolónak még nem adatott meg, hogy nemzetközi tétmeccsen lássa kedvenceit. Ha a svájci másodosztály idei indulóit megtekintjük, a Servette mellett egy még fájóbb korábbi ellenfelünket is fellelhetjük: a Vaduz csapatát. 2004 óta egyedül a Servette ellen jutottunk tovább (utána jött a Stuttgart, 1-7 összesítésben) nemzetközi selejtezősorozatban. Itt az idő javítani – és elhozni Budapestre a sztárokkal teletűzdelt Sevillát!

               Bár egyesek a közelgő tulajdonosváltást rebesgetik, intő jel lehet, hogy hasonló értesülésekre az elmúlt nagyjából két évben szinte folyamatosan volt példa, a tulajdonos pedig továbbra is Roderick Duchatelet. Szurkolói szemüvegen keresztül a képlet viszonylag egyszerű: az elérhető legtöbb erősítést jelentő játékost le kell igazolni, bajnokesélyes csapatot kialakítani! A valóság viszont ennél árnyaltabb; a Videoton és a Ferencváros elhúzott a mezőnytől, fölényük a nyáron akár tovább növekedhet (bár Joseph Paintsil távozása érzékenyen érinti a zöld-fehéreket, Davide Lanzafame évekre megoldhatja a csatárkérdést, Fehérvárra pedig bizonyára befut legalább egy-két komolyabb igazolás, ha nem lenne elég a Huszti-Lazovics-Scsepovics-Scsepovics-Hadzsics ötös). Számunkra ez azt jelenti, hogy az idei év eredményeinek megismétlése tűnik a legideálisabb forgatókönyvnek, no persze azzal számolni kell, a 2018/2019-es kiírásban nem fogják NB2-es csapatok búcsúztatni a kupából a „két nagyot”. Az Európa Ligában pedig négy kört kellene menni a csoportkörhöz, ahol már jelentősebb pénzeket lehet beszedni. „Apróbb” probléma, hogy továbbjutásunk esetén a spanyol Sevilla érkezne a Megyeri útra! Ha valaki nem érzékelné, mennyi esélyünk van az andalúziaiak ellen, keretük öt legértékesebb játékosának (Nzonzi, Yedder, Lenglet, Sarabia, Banega) összértéke több, mint amennyit az NB1-ben szereplő játékosok együttesen érnek a piacon. Az idei BL-kiírás negyeddöntőjében a Bayern München 2-1-gyel búcsúztatta Sarabiáékat, a nyolcaddöntőben ugyanilyen aránnyal a spanyolok győztek – a Manchester United ellen. Májusban nem mást vertek hazai pályán – mint a Real Madridot! A második körös búcsúnk tehát egészen biztos, de nagy kérdés, hogyan hat ez a feltételezés Duchatelet igazoláspolitikájára. Talán nem lövünk nagyon mellé, ha azt várjuk, néhány 19-22 éves, a jövőben piacképes játékos mellé egy-két rutinosabb igazolás is befut majd.

               Ha a bajnokságban közelebb akarunk kerülni az első két helyezetthez és reális esélyt szeretnénk a kupa ismételt elhódítására, legalább két-három minőségi játékosra lesz szükség – a mostani kulcsemberek megtartása (utóbbi előző nyáron egyáltalán nem sikerült) mellett! A jobbhátvéd, belső középpályás és szélső posztján feltétlenül kellene némi frissítés. Következő írásomban a Neftci Baku elleni párharcot veszem górcső alá, addig is – mindörökre: Hajrá Lilák!

Ma Újpesten szinte mindenki, szinte mindig a Magyar Kupa döntőjével foglalkozik. Háttérbe szorult a bajnokság, gyakorlatilag lélekben egy lapra, a Magyar Kupa győzelemre lett feltéve minden, legalábbis a szurkolók körében. Sok értelmezése van ennek, és mindegyik érthető is valamennyire, de a teljes képhez egyik sem elegendő önmagában. Jól érzékelhető a rivális táborokban az a hangulat (még a zöldeknél is, a kispestiekről meg nem is beszélve!), hogy inkább nekünk szurkolnak a Felcsút ellen. Mi vagyunk az utolsó „bástya” ugyanis, amely megállíthatja ennek a műcsapatnak a legitimációját. Ha ugyanis a Pintér Attila által vezetett „bónusz-brigád” elhódítja a serleget, többé nyom nélkül már nem törölhető le a magyar foci térképéről. Ez nem csak hatalmas felelősség, de egyben nagy lehetőség is számunkra. A pártcsapatok „árnyékában”, a széllel szemben lavírozni Magyarországon ugyanis eleve szimpatikus jelenség, s ha ehhez párosulna egy siker is, az amolyan „Robin Hood”-os mesehőst csinálna csapatunkból.

Ez egy kegyelmi pillanat, itt most mindenkinek csak egy dologra, csak a sikerre szabad koncentrálnia.

Van most nálunk egy olyan plusz, amit se edző, se pszichológus, se fizetés nem tud megadni! Ez pedig az a korlátlan energia, amit a szurkolók határtalan lelkesedése, buzdítása ad! Lehet szakmázni, lehet a költségvetések számaival dobálózni, lehet még akár politikai lózungokat is durrogtatni, amikor az esélyeket latolgatjuk, de ezek mind semmit sem érnek! A kupadöntő „egy meccs az élet” hangulata egész egyszerűen elsodorja ezeket az okoskodásokat, jelentőségüket a kezdő sípszó elhangzása eliminálja!

De vigyázzunk! Mert csak akkor, és csak úgy, ha mi, a szurkolók a lehető legnagyobb energiát közvetítjük a pálya felé! Mi kell ehhez? Mindenki a kupadöntőre!!! Minden lilának a döntőn a helye, vegyük ki részünket a sikerből, dolgozzunk, lelkesedjünk, és ünnep lesz a vége!

Ja, hogy lesz egy ellenfél? Semmit nem jelent, senkit ne zavarjon, senki ne foglalkozzon vele! Ha mi egyként állunk a csapat mellett, nem lehet akadály, nem lehet megoldhatatlan szituáció, nem lehet fáradtság!!! Így pedig mindegy is ki az ellenfél, a végén szétverve, letarolva, hitét vesztetten fog hazaballagni! Mi pedig újra megtapasztaljuk az örök igazságot: „Mi a remény? A remény egy maszlag. Az embernek cselekednie kell.” Ne csak reménykedjünk, de ne is kételkedjünk, cselekedjünk hát! MINDENKI KUPADÖNTŐRE!!!

HAJRÁ LILÁK!!!

Két év után ismét döntőt játszik csapatunk – a 2016-os ezüstérem után ezúttal is a Groupamában lépnek pályára Litauszkiék, méghozzá a Puskás Akadémia ellen. Két részes felvezetőnk első felében felelevenítjük az Újpest FC kupamúltját.

Klubunk kilenc alkalommal hódította el a Magyar Kupát. Némiképp meglepő lehet, hogy habár a magyar bajnokságot négyszer is behúztuk a második világháború előtt, a kupasorozatban először 1969-ben értünk a csúcsra. Ha már ezt megtettük és az elődök megérezték a siker ízét, újra meg akarták ízlelni azt, így egy évre rá ismét a Megyeri útra került a kupaarany. Ám maradjunk 1969-nél, augusztus 20-án mintegy 15 ezer néző előtt győztük le a kispestieket, Szentmihályi – Káposzta, Solymosi, Noskó, Bánkuti, Dunai Ede, Göröcs, Fazekas, Bene, Dunai Antal, Nagy László felállású csapatunkkal. Baróti legénysége 47 perc alatt hármat vert a Honvédra (gólszerzők: Dunai, Bene, Nagy), a végén már csak kozmetikázásra futotta az ellenféltől.

Egy évre rá, ugyancsak az augusztusi nemzeti ünnepen, immáron Dunai góljával és Fazekas duplájával szereztünk három gólt a Komló ellen, akik csak kettővel válaszoltak, a trófea pedig – ismét – Újpesten landolt!

Habár 1969-ig kupagyőzelemmel nem büszkélkedhetett klubunk, döntőkben már ekkor sem volt hiány, a ’20-as években több alkalommal kellett megelégednünk az ezüsttel, 1933-ban pedig az ősi rivális Ferencváros bizonyult jobbnak. Visszatérve a csodálatos esztendőkhöz, 1969 és 1970 után 1975-ben hódítottuk el a trófeát. Ekkor már Várhidi Pál ült a kispadon, a Fazekas-Dunai-Fekete-Nagy László négyes meghatározó szerepet töltött be. A május elsejei döntőnek a hőse viszont nem közülük került ki – 2-0-ás szombathelyi vezetésnél Horváth József a második félidőben kilenc perc alatt mesterhármast ért el, a feljegyzések szerint mindössze háromezer néző előtt.

1982 és 1992 között volt az Újpest FC a legtermékenyebb elhódított kupatrófeák terén, hiszen tizenegy sorozatból négyet (1982, 1983, 1987, 1992) is megnyertünk. Sorrendben a Videoton, a Honvéd, a Pécs és a Vác volt tehetetlen a lila-fehér hengerrel szemben (2-0, 3-2, 3-2, 1-0, utóbbi hosszabbítás után).

A 21. században kétszer ismételtük meg a korábbi bravúrokat, először 2002-ben. Ekkor Győrben rendezték a finálét (tízezer néző), Posza Zsolt kapus mellett a mezőnyben lehetőséget kapott Kunzo Frantisek, Kozel Lubos, Tamási, Szélesi, Korolovszky, Erős, Sloncik, Lőw, Tokody és Vágner Robert. Utóbbi, az akkor már cseh válogatott Vágner, 26. percben szerzett góljával szereztük meg a vezetést, ám a még ma is aktív Halmosi Péter egalizált. A rendes játékidő végén 1-1-et mutatott az eredményjelző, de szép újpesti hagyományainkhoz méltóan (lásd a tíz évvel azelőtti, Vác elleni meccs) a hosszabbítás utolsó percében a cseh légiós ismét betalált, ezzel tíz év után ismét lila-fehér ünnep kezdődött a kupa fináléját követően. Rögös út vezetett a döntőbe, a Ferencvárossal már a legjobb 32 között összekerültünk (tizenegyesekkel 4-1), aztán a BKV és a Sopron rendes játékidős legyűrése után a Tatabánya ellen (2-2 után 4-2 tizenegyesekkel) ismét mi kerültünk ki győztesen a büntetőpárbajból.

A legutóbbi kupaserleget 2014-ben szereztük meg, ekkor már az a Nebojsa Vignjevic ült kispadunkon, aki 23-án este is vezetni fogja – remélhetőleg győzelemre - az Újpest FC-t. Közös a 2014-es és a 2002-es kupamenetelésben, hogy előbbi évben is korai fázisban sorsolták össze az Újpestet a budapesti zöld-fehérekkel, egy idegenbeli 0-0-át követően tanári játékkal vertük otthon 1-0-ra a Ferencvárost. Gólunkat Vasiljevic szerezte a 72. percben – fejjel -, de egészen a lefújásig nyitott volt a továbbjutás. Csereként Lázár Bence is pályára lépett a visszavágón. Bence 2018. február 22-én tragikus módon távozott - érte, miatta is kell majd küzdenie a srácoknak a felcsútiak ellen.

A Pécset a negyeddöntőben 7-1-gyel intéztük el (Vasiljevic [3], Zamostny [2], Balogh, Suljic), az elődöntőben pedig az MTK-t búcsúztattuk (idegenben 0-0, a Szuszában 3-0, Juanan, Balogh és Kabát góljaival). Aztán a kupadöntőben olyan élménnyel lettünk gazdagabbak, amelyet azóta sem felejtett el egyikünk sem, akár a televízión keresztül, akár a Puskásban élveztük a találkozó izgalmait. Balajcza – Ngawa, Heris, Litauszki, Antón – Stanisavljevic, Vasiljevic – Simon, Balogh, Suljic – Kabát kezdővel álltunk fel, csereként Juanan, Nagy János és Bavon került bevetésre. Jelenlegi csapatkapitányunk, Litauszki Róbert gyors gólja után sokáig nekünk állt a zászló, ám a jelenleg is Miskolcon futballozó Bacsa a 91. percben közelről egyenlített. A 2x15 perc inkább újpesti helyzeteket hozott Kádár kiállítása után, ám az eredmény nem változott, jöhettek a tizenegyesek. A mi oldalunkon senki (Vasiljevic, Litauszki, Bavon és Simon) nem rontott, a vendégektől viszont két légiósnak (a brazil védőnek, Alvesnek és a balbekk Huszicsnak) is megremegett a lába, utóbbi célt tévesztett büntetője után jöhetett a hosszú órákig tartó fieszta. A felsorolt kezdő és cserejátékosok mellett a kispadon lehetett részese a sikernek Ligot, Proesmans, Zamostny és Dmitrovic is. Érdemes megjegyezni, hogy a DVTK sportigazgatója ekkor az újpesti ikon, a korábbi csatár és sportigazgató, Kovács Zoltán volt.

Ennél is lényegesebb, hogy a csapattal edzett (és ünnepelt) ekkor már az a Darwin Andrade, aki néhány hónappal később élete első és egyetlen újpesti tétmérkőzésén pályára lépett (így egyike azoknak, akik minden újpesti mérkőzésüket három ponttal abszolválták). Azért is pikáns a szituáció, mert később éppen Andrade miatt tiltották el a klubot két átigazolási időszaktól, a DVTK ellen pedig hiába harcoltuk ki a pályán a nemzetközi kupaszereplést, a licencátruházás miatt nem indulhattunk az Európa Liga selejtezőjében.

Azért is lenne nagyon fontos a kupagyőzelem, mert így kvalifikálnánk magunkat az EL-selejtezőkre. Amire rég volt már példa, szigorúan véve egyszer, hiszen mióta UEFA-kupából Európa Liga lett, mindösszesen egyszer mérethettük meg magunkat. Szentes Lázár távozása után a skót McStay vette át a csapat irányítását. A meccs inkább a vendéglátó románok kritikán aluli transzparenséről (melyre aztán mieink frappánsan válaszoltak a visszavágón) maradt emlékezetes. Hiába kerültünk emberelőnybe, tíz emberrel is a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd Korcsmár leküldése után immáron létszámazonosságban szereztek még egy gólt a bukarestiek. A budapesti mérkőzésen sem termett babér számunkra, Vaskó gólja csak a szépítésre (1-2) volt elegendő. Azóta legfeljebb nyári és téli felkészülési mérkőzéseken találkozhattunk nem magyar klubokkal, így elmondható, hogy egy kupagyőzelem úgy kellene, mint éhezőnek egy falat kenyér.

Legközelebb idei kupamenetelésünkkel, illetve a Puskás Akadémia csapatával és természetesen magával a szerdai kilencven perccel foglalkozunk. Addig is próbálja meg mindenki meggyőzni régi újpesti barátját, meccsre évek óta ritkán járó ismerősét – hiszen május 23-án döntőt játszunk, a csata sikeres megvívásához pedig a helyszínen legalább tízezer torokból kell zengenie a hajrá Újpestnek és zúgnia a hajrá Liláknak! Ahogy a népszerű rigmus szól: VÁR A FINÁLÉ!

 

Tisztelt Hemingway Úr!

Levelünk kérés Önhöz, Európa egyetlen szponzor nélküli bajnokcsapatának tulajdonosához. Kérünk még úgy is, hogy bírósági döntésekkel a hátunk mögött követelhetnénk is, de meggyőződésünk, hogy nem ez a helyes megközelítés. Tudjuk, hogy Ön elkötelezett híve a magyar labdarúgásnak, sokat tett, és tesz is érte; a Magyar Futball Akadémia már eddig is sok tehetséget nevelt, első csapatával pedig bajnoki címet ünnepelhetett 2017-ben!

Ezek „csak” eredmények (nem is akármilyenek!), a mögötte álló munka kivívja minden más klub, és szurkolója tiszteletét is.

Nem, ne gondolja, hogy a fenti bevezető az a bizonyos cukormáz, amivel ha leöntjük azt a kellemetlen szagú kupacot, amit most ezek után tálalunk! Nem, sokkal inkább azért tartottuk fontosnak, mert a fentiek okán bízunk bölcs belátásában! Reméljük, nem sértjük meg azzal, hogy névrokona, Ernest Hemingway mondatát idézzük be mondandónk nyitógondolataként:

„Ha valamely ügy a lényegében igaz, a ráfonódó hazugság sem torzítja el.”

A lényegre térve; az UFC-t működtető gazdasági társaság – Roderick Duchâtelet személyi döntésével – lecserélte a klub címerét. Eddig semmi különös, csakhogy az UFC a címer megváltoztatása ügyében kizárólag a tulajdonosi kör 100%-os hozzájárulása mellett dönthet. Ezen állításunkat két bírósági döntés is alátámasztja, melyek kötelezték a Duchâtelet úr vezette UFC-t az eredeti állapot visszaállítására. Azonban - mint bizonyára Ön is értesült róla - a bíróságok határozatainak végrehajtása a mai napig nem történt meg.

A törvényt sértő működés lehetne akár a klub belügye is (kérjük nem félreérteni a kifejezést!), de az alábbi, nyílt levél formájában megírt cikkünkben márciusban igyekeztünk felhívni a magyar football-társadalom más szereplőinek a figyelmét arra, hogy nekik is van némi felelősségük a témában:

http://ujpest1885.hu/index.php/kitekinto/1090-nyilt-level

Ha már Roderick Duchâtelet nem tesz meg, mi kérünk elnézést azért, mert ez az újpesti ex-lex helyzet Önt is érintő témává lépett elő. Arról van ugyanis szó, hogy az Ön klubja (vagy a marketinggel megbízott alvállalkozója) óriás-plakátokon propagálja a 2018.04.21-én rendezendő Budapest Honvéd – Újpest FC mérkőzést. Örömmel tapasztaljuk, hogy Ön nem csak mellébeszél marketing helyett (ahogy ez hazai football-berkekben szokás…), sőt, kifejezetten támogatjuk a szurkolók bevonzására tett minden tevékenységét.

Sajnos azonban ezeken az óriás-plakátokon az a szimbólum szerepel, ami a bíróság döntése értelmében nem használható, mint az UFC jelképe! A legnagyobb tisztelettel kérjük Önt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy klubja az UFC jelképeként az egyetlen olyan címert használja, melyet sem Roderick Duchâtelet, sem az UFC tulajdonosi gyűlése nem változtatott meg, és aminek a használatára bíróság döntések köteleznek. Kérésünk az óriás-plakátokon túl vonatkozik minden olyan megjelenésre, ami nyilvános felületen szimbólum használatával (is) jelzi az UFC-t.

Tudjuk, hogy könnyen háríthatná kérésünket, mondván, hogy „Majd akkor jöjjenek vissza uraim a kérésükkel, ha a saját házuk táján rendet tettek, és addig se a más háza előtt sepregessenek!”, de bízunk benne, hogy Ön pontosan érti – mint klub-tulajdonos, és mint szurkoló is! -, hogy milyen komoly jelentősége van ennek az ügynek.

Miért vagyunk ebben ennyire biztosak? Mert a Budapest Honvéd életében is voltak olyan időszakok, amikor a tulajdonosi és a nézőtéri elképzelések erősen elváltak egymástól, de Ön sikeresen megoldotta ezeket a problémákat. Biztosak vagyunk benne, hogy a megoldás nem volt kompromisszum-mentes, Ön is kész volt hajlítani álláspontján, ugyanakkor képes volt arra is, hogy szurkolói is engedjenek. H

Hiszen mindannyiuknak egy közös célja volt, és lesz!

Nálunk sincs ez másként, de – legnagyobb bánatunkra – Duchâtelet úr törvényi kötelezettségeit sem teljesíti, és semmilyen kompromisszumra nem hajlik. Ezt már tényleg nekünk kell megoldanunk, magyarázatképpen viszont ide kívánkozott arra vonatkozóan, hogy – látszólag! – miért is nem sepregetünk a saját portánk előtt. Látszólag, mert minden követ próbálunk megmozgatni, de – ma még – nem tudunk eredményt felmutatni, de egy újabb Ernest Hemingway idézettel élve;

„Szamárság feladni a reményt. Azonkívül bűn is, azt hiszem.”

Végezetül kérésünket megismételve, jó egészséget, sok sikert kívánva zárjuk sorainkat:

A legnagyobb tisztelettel kérjük Önt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy klubja az UFC jelképeként az egyetlen olyan címert használja, melyet sem Roderick Duchâtelet, sem az UFC tulajdonosi gyűlése nem változtatott meg, és aminek a használatára bíróság döntések köteleznek.

 

Tisztelettel:

Az ujpest1885.hu szerkesztősége