A Beharangozó kezdeti meccsélményei

Kép- és hangfoszlányok kisgyermekkoromból

 

A szülői házam a Mildenberger utcában volt. Gyerekként az udvaron játszva sokáig nem értettem a hétvégi nyüzsgést. Apám Újpest drukker volt, de nem volt nagy meccsrejáró.  A kerítésen át bámultam a vonuló népet.. Én akkor még inkább az udvaron játszottam a kutyánkkal. Illetve focizgattam egyedül az udvaron, rugdosva a labdát a garázs ajtajának, és lengettem valamiféle zászlót. Talán lehet, hogy piros zászló volt... Aztán behallatszott a morajlás, a kiabálás, jól kivehetőeen a gól ünneplése. Akkor formálódhatott időben az újpesti aranycsapat.

Aztán egyszer csak engem is kivitt apám. Nagy meccs volt a Celtic ellen játszottunk. Tömeg, hangzavar, és mintha már akkor is lett volna valamiféle lila füstbomba, sok zászló, a meccs hangulat és a lila szín itt égett az ereimbe. Aztán elköltöztünk, sokáig maradt a TV, és ritkán a kettős rangadók.     

Igen, 14 éves koromig alig voltam a Megyeri úton, mert Dél Pesten laktunk, onnan nagy túrának számított idejutni.  Sok kettős rangadón voltam apámmal. Rettegtem a vereségtől, attól, hogy gólt kapunk, és különösen utáltam ha a Fradi rúgja a gólt a kapunkba, mert akkor körülöttünk és a stadionban mindenki üvöltött mi meg ültünk csöndben... Nem szerettem Nyilasit, Ebedlit és Szokolait, mert sokszor okoztak nekem mérhetetlen fájdalmat góljaikkal.

Rajongtam először Benéért, Fazekasért később Törőért. Fantasztikus volt látni ezeket a sztárokat melegíteni testközelből a kettős rangadók előtt.  Imádtam a maroknyi Újpest tábort és utáltam a hatalmas zöld-fehér szektorokat. Egy alkalommal valami furcsa szurkolást hallottam. Azt hittem Zámbót éltetik. De aztán elmagyarázták, hogy mást kiabálnak: Táncolj Törő!! Kisgyerekként arra vágytam, hogy egyszer majd én is a szurkolótáborban fogok szurkolni.  

Nagy meccseimet  gyerekként a TV-ben láttam még fekete-fehérben: Újpest –Spartak Trnava – Fekete Laci nagy meccse. Benfica – Újpest, Újpest - Bilbaó:  Bene és Törő fantasztikus góljai...

Ebben a dél-pesti iskolában szinte mindenki a fradidrukker volt. 3-an voltunk csupán Dózsa drukkerek, de a bizonytalankodókat, Dózsa drukkerré alakítotttam.  A szünetekben így már tudott a az Újpest a Fradi ellen játszani. Néha magam köré gyűjtöttem a Dózsa drukkerré nevelt srácokat és kórusban éltettük a csapatunkat. Hát így agitáltam én Pesterzsébeten az Újpestért a 70-es években.

Aztán szépen lassan, nagyobb lettem és már egyedül illetve a haverokkal kezdtem meccsre járni nyolcadikosként. Kezdtem megtapasztalni milyen a szurkolótáborban szurkolni, ahová apám sohasem vitt... De ez már egy új fejezet lesz.

 

Addig is Hajrá Lilák!

Címkék: ,