Szám szerint

Kis pénz…???

 

Sok vita van arról, hogy hol is tart a magyar foci. Sokszor elhangzik, hogy ma már egyre jobbak az infrastrukturális viszonyok, egyre több a pénz a fociban, nincsenek látványos csődök, tehát a háttér egészen jól alakul.

Nekem azért mégis kérdés, hogy ez mire (lesz) elég, mert nem látom azokat az eredményeket, amik alátámasztják, és indokolttá teszik azt a jelentős pénzbeáramlást, amit az utóbbi években látunk. Lehet, hogy én vagyok rövidlátó, ezért egy kicsit körbenéztem, mi is a helyzet ezen a téren Európa közepén.

A szomszédos országokat vettem górcső alá (egy kivétellel, helyette felvettem Lengyelországot), mert a térség futball-történeti szempontból egy egységet alkot. Helyesebben alkotott, mert a történelem sok esetben közbeszólt…

Hogy is néznek ki tehát az egyes országok első osztályú bajnokságaiban játszó játékos-értékek? Ez egy fontos paraméter, mert habár a transfermearkt nem abszolút megbízható, de arányokat jól mutat. Íme:

Látható, hogy nem vagyunk pont a top-on ebben az összehasonlításban, nálunk csak két országban mérhető alacsonyabb piaci érték. Azt látjuk tehát, hogy az országok többsége nagyobb játékos-értéket halmozott fel, mint mi. Ez még nem nagy baj, mert ugye legjobbjaink akármelyik más, akár éppen az általam vizsgált országok valamelyikében dobja meg csapata értékét.

De most itt az a kérdés, hogy hol tart az NB1, ez pedig a +kis pénz, kis foci…” mondásból kiindulva mérvadó kell, hogy legyen. De tényleg így van? Tényleg elég a pénz ahhoz, hogy egy ország labdarúgása felemelkedjen?

Nekem így elsőre nem nagyon látszik az összefüggés, a nemzeti élvonalak, és a válogatott FIFA-helyezése között. És másodszorra sem… Ja, értem, lehet azt mondani, hogy a legjobbak külföldön játszanak. De! Nincsenek külföldön játszó legjobbak, ha egy adott bajnokság (és a mögötte álló nevelési, képzési rendszer) nem képes megadni a nagy bajnokságok számára a jó alapanyagot. Ezt a délszlávok érdekes módon képesek meglépni, „-ic” nevű játékos nélkül szinte elképzelhetetlen szinte bármelyik Európában meghatározó csapat!

De ha ez nem lenne elég, azért azt is el kell itt mondani, hogy a két kisebb értéket képviselő bajnokság nemzeti tizenegyét sem előzzük meg. Ez bizony megint csak a sokszor hangoztatott tétel (több pénz = jobb foci) cáfolata lehetne, de igazságtalan lennék, ha nem említeném, meg; manapság ez a helyezés tekinthető extrémnek, nem a korábbi 30-on belüli pozíció. De most akkor is ez van, ha tetszik, ha nem!

Összességében tehát:

  • Kizárólag a térségi országokkal való összehasonlítás alapján sem különösebben értékes a magyar bajnokság,
  • Nincs egyenes összefüggés egy adott bajnokságban szereplő játékosok összértéke és a válogatott teljesítménye között,
  • - Hosszú távon nem fenntartható, hogy a remeklő válogatott mellett egy adott bajnokság színvonala jelentős lemaradásban van a nemzetközi szinttől.

Ez utóbbira példa a magyar klubcsapatok európai kupákban minden évben bekövetkező korai búcsúja, és végső soron ez az oka annak, hogy top-managerek nem nagyon érdeklődnek magyar focisták iránt. Ez pedig egyenesen oda vezet, hogy az NB1-en túl nincs sok lehetőség. Az NB1 meg olyan, amilyen…. és itt a kör bezárult!

A fiatal ajánlásról

A hazai első osztályú klubcsapatok korszerinti összetétele a következőképp fest:

Nicsak, ittnégy, igencsak jól megkülönböztethető csoport van! Ezek:

  • Vasas-Paks-Videoton-FTC:

Maximum 25 fős keret, átlag-szinten jó korban lévő játékosokkal. A zöldek kilógnak kicsit, mert tudjuk, hogy náluk az átlag körüli játékosok pont hiányoznak, de alatta, felette sokan vannak. Lehet, hogy éppen ez utóbbi a hektikus szereplésük ok?

  • Honvéd-Újpest-DVTK:

Fiatal keretek, magasabb létszám. Ezek a klubok láthatóan szívesen alkalmaznak fiatalokat. A Honvéd a saját akadémiájára, mi viszont inkább a játékos-kereskedelemre támaszkodunk, a DVTK pedig ezeknek egyfajta keverékének tűnik.

  • M.kövesd-B.újváros:

Itt is relatív széles keretekkel dolgoznak, de tapasztaltabb játékosokkal. Ennek oka az lehet, hogy ezek olcsóbbak, saját utánpótlás pedig nem nagyon működik. A felkerülőnek a bentmaradás a cél, tovább egyelőre nem terveznek, erre pedig alkalmasak lehetnek a rutin-rókák. Nem tudom, de én ebben nem nagyon hiszek, nekem pont nem ez a meglátásom…

  • Felcsút-Debrecen-Haladás:

Más-más okok, de – majdnem – azonos korösszetételű, és szélességű keretek. A Felcsút mindenkit megvesz akit ér, a Haladás igyekszik sok fiatalt beépíteni, míg a Debrecen most éppen egy jelentős átalakulás alatt áll, nekem úgy tűnik, hogy náluk nem egy határozott stratégia mentén alakul a keret…

Itt három csoport alakult ki:

 

  • DVTK-tól a Vasas-ig:

Ezek a csapatok 6-8 mEUR közötti keretekkel gazdálkodnak. A DVTK és az Újpest láthatóan a tehetséges fiatalokat keresik, a Honvéd talán egy lépéssel előttük jár az erős akadémiai háttér miatt. A Haladás modellje is hasonló, de ott mintha kicsit inkább a mennyiség, semmint a minőség lenne a fontosabb szempont. A Felcsút kicsit kilóg ebből a társaságból, láthatóan van mit a tejbe aprítani, ennek pedig talán meg is lesz az eredménye ebben az évben (eddig kb. nulla). A Vasas jól építkezett az elmúlt 1-2 évben, ennek eredménye a viszonylag magas piaci érték, de figyelniük kell, mert öregedőben a keret.

  • FTC-Videoton:

Itt van pénz, tudnak vásárolni, vannak időnként jó eladások is (ez utóbbit azért a Videotonnál még tanulni kell, Ugye Burcsa úr?), ki is lógnak a mezőnyből. A Videoton idei teljesítményén már látszik az invesztíció, de a zöldek kereke még mindig mintha be lenne ragadva a sárba. A szekeret meg mintha Doll tolta volna kátyúba, de ő az, aki nem tudja onnan kirángatni. Náluk a „nem tudja, hogy mit csináljon jódógában” jellegű problémákat látok.

  • Paks-M.kövesd-B.újváros:

Ez a „futottak még” mezőnye, relatív magas átlag-életkorokkal, „élj a mának” szemlélettel. Mintha nem lenne egy hosszabb távra érvényes stratégia, mintha nem lenne megfelelő gazdasági háttér – ez így néz ki innen az íróasztal mellől. A felkerülőt értem, neki most csakis ez az év a lényeg, a továbbiakra – érthető okokból – nem terveznek. A másik kettő viszont kifejezett micsurin-társaság, amolyan kis magyar buhera, helyettük el tudnék képzelni nagyobb múlttal, komolyabb hagyományokkal, és – nem utolsó sorban! – több szurkolóval/támogatóval rendelkező klubokat.

 

Akkor hol is tartunk? Nemzetközi összehasonlításban sehol nincs az NB1, és még a mezőny egészén belül is vannak olyan csapatok, akik erősen kilógnak lefelé. Csak ezekből az adatokból – ne meg az idei eredményekből – az is látszik, hogy kevés csapatnál van határozott koncepció (Honvéd, Vasas, Haladás, Videoton), vannak, akiket csak a relatív tőkeerejük ment meg a csúnya égésektől (FTC, korábban Debrecen), van ahol ez is kevés ma még (Felcsút). Van, ahol csak alakulgat valamiféle koncepció (Újpest, DVTK), és vannak, akik egyszerűen nem ide valók. Ez utóbbiak csoportjának van közös halmaza az előzőekkel…

 

És akkor mi hol vagyunk ebben? Ha nem lenne ez a címer-ügy, azt mondanám, hogy elindultunk egy úton, alakul egy koncepció, amit kezd is működni (ígéretes tehetségek felfedezése à be/felépítés à értékesítés), de nem szabadna elfeledkezni arról, hogy közben eredmények is kellenek, mert egy semmilyen középszer csapat játékosáért csak kevesen jelentkeznek nagy bajnokságok megfigyelői közül. Na meg; kellenek végre eredmények, mert lassan más se marad, mint a múlt, és Roderick annak is képes ellopni egy darabját…

 

Igencsak hosszú tehát az út odáig, hogy nemzetközi szinten is meg tudjuk magunkat mutatni, az meg még sokkal-sokkal messzebb van ettől is, hogy ott még eredményt is tudjunk elérni! De semmi nem lehetetlen, szurkoljunk együtt a szebb jövőért!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

 

 

Szombaton előzékenységből jelesre vizsgáztunk. Jó ideig vigyáztunk ellenfelünk kapujának érintetlenségére, amikor pedig igazán nem úriemberhez méltóan mégis gólt szereztünk, szorult helyzetünkből a bírók segítettek ki. hiába, az úr a pokolban is úr, a viselkedési szabályok terén nincs bocsánat, ellenfelünket szorult helyzetéből megmentettük, szereztünk helyettük egy – mindenki más számára… - szépségdíjas gólt!

Ezúton is köszönjük hát a partvonali játékvezetőnek a segítséget, hogymegmentette becsületünket! Annak ellenére, hogy éppen ő nem volt abban a pozícióban, hogy képes legyen reális véleményt alkotni, karakán véleményével meggyőzte a vezető bírót, hogy bizony Windecker keze nem csak lendült, hanem labdát is ért. Alapvonali kollégája gólnak látta a dolgot… Nem is értem, hogy vetemedhetett ilyen alpári cselekedetre, különösen úgy, hogy ő pontosan láthatta mi is történt!

Ebben a „Tudni illik, hogy mi illik” történetben az a fájó, hogy a meg nem ítélt büntető, illetve a szerencsétlen körülmények között született öngól (amikor már emberelőnyben voltunk), nem több gólos vezetésünknél történt, hanem valójában ez a két esemény lett maga a végeredmény. Ezúttal sem volt igazi átütőerő a csapatban, nem éreztem azt, hogy góllá érhetnek támadásaink. És azt sem, hogy az ellenfél még akár ebben az éverzedben képes lenne előnyt kiharcolni…

Az ilyen meccsekre szokták volt mondani, hogy óriási taktikai csata volt. Én ebben annyira nem hiszek, inkább azt láttam, hogy egyik csapat sem mert offenzíven focizni, a biztos egy pontot nem akarták bizonytalan háromra cserélni. Ettől még persze adódtak helyzetek, de azok rendre a támadók létszámbeli hátrányán akadtak el, hiszen a védelmek támadások során is rendre zártak maradtak. Talán az ellenfél közelebb volt a gólszerzéshez, de az ő támadásaik sem okoztak jelentősebb vérnyomás-emelkedést…

Egy ilyen meccsről – a látottak alapján – egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a számok mit mutatnak majd, mert a mezőnyben pattogó labda látványa miatt a számokkal is kifejezhető dolgokra nem volt energiám odafigyelni. Ja, meg idegrendszerem, mert az mégiscsak nehezen emészthető meg, hogy két nb1-es csapat tíz egymást követő passza ellenfelet talál! Néha mintha egy fliipert néztem volna…

Na de ennyit a negatívkodásról, mert tény, hogy csapatunk produktuma nem volt túl acélos, de ellenfelünk sem volt igazán jobb. Sőt… Kíváncsi vagyok, hoyg ezt a kijelentést vajon visszaigazolják – vagy sem… - a számok.

Csapatstatisztika:

forrás: mlsz.hu

Nocsak, nocsak… Azt hittem, hogy kissé elhamarkodottan ítélek, de nem! Sajnos megint azt látom, hogy a minden mutatóban jobbak voltunk, és ugye a végeredmény megint nincs összhangban a számokkal. Pedig a számok nem csalnak, van itt valami turpisság a dologban! Elsőre az, hogy egy olyan szerencsétlen öngól, amit Heris vétett igencsak ritkaságszámba megy. Egy ilyen labdaérintés 100 esetből 99,9-szer felszabadítás, de most az a 0,1 bizony csúnyán odab…szott! De azért ez még nem minden, mert az is tény, hogy nem szereztünk – a bírók szerint – szabályos gólt sem, így pedig a maximális esély csakis az x-re volt meg… De a rend kedvéért nézzük meg az adatokat részletesebben is!

Labdabirtoklás

22%-kal többet volt nálunk a labda (22:59 vs. 28:09)! Ez bizony nem kevés, azt mutatja, hogy mezőnyben javarészt mi uraltuk a meccset. De ez még önmagában kevés, hiszen nem mindegy, hogy hol volt a labda nálunk, hátul járattuk, vagy tényleg támadásokat építettünk. Erre a lövések, a lesek, és a szögletek adnak némi rálátást.

Lövések, lesek, szögletek

A 13 kapura lövés rendben lévő lenne, de az mér nem, hogy ezeknek a kísérleteknek mindössze a 15,3%-a talált kaput, azaz összesen két lövésünk tartott kapura. Itt szerintem van egy kis bibi a számokkal, mert Andric kettő, míg Diarra egyszer biztosan kaput talált, de az így korrigált 23%-os arány sem éppen világbajnoki. Nekem az már jó eredmény, hogy ha nálunk volt a labda, 2,16 percenként veszélyeztettünk, de ilyen pontatlanság nehezen emészthető meg. És ez már a sokadik alkalom sajnos.

De az ellenfél sem volt jobb, ugyanis 12-ből mindössze kétszer találtak kaput (16,66%), valamint a labda birtokában 1,91 percenként veszélyeztettek. Ebben a pontban tehát mindkét csapat játéka gyengécske volt, nem is kérdés.

A lesek aránya (1 vs. 6) azt mutatja, hogy többet szerettünk volna kezdeményezni, de csatáraink helyezkedése nem volt éppen kimagasló, de azt is, hogy bizonyára mélyebben védekeztünk, mint az debreceniek. A szögletek aránya (5 vs. 12) szintén a mi támadójátékunk mellett szól, többször értünk le az ellenfél alapvonaláig, ergo többször volt a labda a vendéglátók kapuja előtt.

Passzok, párharcok

Ezúttal itt sem volt nagy probléma, hiszen többet, és pontosabban passzoltunk, ugyanakkor az egy-egy elleni helyzeteket is jobban oldottuk meg. Most sajnálom csak igazán azt a szerencsétlen fejest… Nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy a vezetés birtokában ezt a meccset akár több góllal is megnyerhettük volna! Csak persze megint a volna, meg a ha…

Ha ezeket az adatokat nézem, megint az jut eszembe, hogy itt szerkezeti gondok lehetnek. Voltak is, hiszen középcsatár nélkül álltunk fel, de ezúttal középpályásainkban nem volt annyi lendület, hogy a védelmen átrobogva, futva érjenek a kapu elé, ahol a védők már vert helyzetben vannak. A sok lesállás bizony rengeteg helyzettől fosztott meg minket. De lehetnek más tényezők is, hiszen igazi középcsatár nem is volt, mégiscsak 11 játékosunk volt a pályán! Nézzük meg tehát, hogy ők egyénileg mit nyújtottak:

mlsz: mlsz.hu

Nos, egyéni szinten megint nem volt meg az a különbség, ami egy győzelemhez kell! Csapatunk egyéni teljesítményeinek átlaga 223 ponton állt meg, az ellenfél ugyanitt 219 pontot teljesített. Nekünk sajnos ismét a védelmünk volt gyengébb, náluk pedig inkább a támadók voltak kissé halványabbak. Ebből az látszik, hogy bizony egy döntetlent legalább megérdemeltünk volna.

Persze, ekéztem én nem keveset azt a meccset, és az ott látottakat, de itt tényleg látszik, hogy a kapott gól tényleg a véletlen kategóriája. Ugyanis nem egy olyan helyzetből született ez az öngól, amikor a védőnek nem volt lehetősége más, mint hogy a saját hálójába juttassa szorult helyzetében a labdát! Ezzel még nem is lenne nagy baj, az inkább ott kezdődik, hogy ez nem az első eset! Az ilyen véletlenek bizony akkor sújtják a csapatot, amikor fejben nincs rendben valami. Meg kell ismételnem, hogy az éles, igazán éles helyzetekben kell a tiszta fej, mert ha ott, és akkor nincs meg a teljes koncentráció, akkor ilyen látszólag megmagyarázhatatlan eredmények születnek.

Hallottam más szurkolóktól, hogy az „Újpest már feladta a bajnokságot”, de sajnos még csak erről sincs szó, sokkal inkább arról, hogy ebben a lélektani helyzetben csak ennyire vagyunk képesek. Nem tudom, hogyan kellene ezt megfordítani, de az biztos, hogy egy győzelemmel azonnal változna a helyzet! Erre nem biztos, hogy a legjobb alkalom a következő mérkőzés, mert az ellenfél mégiscsak a bajnoki címért megy, ugyanakkor annál nagyobbat szólna, ha a „felújított stadionban végre megtörné az átkot a csapat és végre három ponttal gazdagabban jöhetne le a pályáról!

A debreceni vendégjáték láttán erre nem sok esélyt látok, ugyanakkor voltak már idén erős meglepetések, meglepő eredmények, és tudom, hogy az utóbbi meccseken látottaktól jóval többre képes csapatunk. Szeretném, ha végre rácáfolnának a fent idézett szurkolóra játékosaink, mert az utolsó fordulóban a derbire úgy akarok kimenni, hogy számunkra nincs tét, és éppen elég, ha egy jót focizunk – és természetesen nyerünk! Érdekesség, hogy ebben az esetben - matematikai értelemben - még mindig lenne esély a nemzetközi kupában indulásra jogosító helyre… Szeretném, ha ezért kellene izgulnom, nem pedig hátrafelé kellene koncentrálni!

 

HAJRÁ LILÁK!

Ennek a cikknek a bevezetője pár nappal ezelőtt már megíródott, itt találhatjátok.

Ott tartottam, hogy nincs adat, így aztán a meccsről a látottak alapján alkotott képet nem tudtam szembesíteni az adatokkal. Nos, az adatok megérkeztek, így aztán gyorsan bele is csapok a közepébe!

Csapatstatisztika:

forrás: mlsz.hu

Te Atyaúristen!!! A bevezetőben megengedtem magamnak valami olyasmit, hogy saját jogon értük el a nulla pontot, de hogy ennyire csak rajtunk múlt, azt nem gondoltam volna… Nekem erről a gerillaharc jut eszembe, ahol a cél szentesíti az eszközt; az erre a harcmodorra építő harcoló fél embert, állatot, senkit, és semmit nem kímélve mindent alávet a célnak, a győzelemnek. Mindezt akkor is, ha az ellenség betartja a háború írott és íratlan szabályai. Hja kérem, van ahol a Genfi Egyezmény úri huncutság, nem egyéb...

Labdabirtoklás:

Ilyen adattal a csapatok jelentős része győzelmet arat, mert az ellenfélnek a rendelkezésére álló, mindössze 25 perc egyszerűen nem elég arra, hogy jelentős számú támadást építsen fel! Gondoljunk csak bele; 42%-kal több időnk volt (36:28 vs. 25:45) arra, hogy gólt, gólokat szerezzünk! Ehhez képest… az eredmény tudott.

Lövés – kapura lövés:

17 lövésünk azt mutatja, hogy nem volt teljesen reménytelen a dolog, ugyanis ha nálunk volt a labda, csak egy kicsivel kellett több mint 2 perc (!!!) ahhoz, hogy lövéssel fejezzünk be támadást. Ebben a mutatóban is gyengébb volt az ellenfél, nekik 6,5 perc kellett ahhoz, hogy lövésig jussanak. Nos, a labdát nem birtokolta az ellenfél, kapura nem volt igazán veszélyes, de akkor meg miért nem sikerült egy nyomorult pontot sem szerezni???

Hogy fokozzam; a lövések pontosságában is jobbak voltunk!!! A két tizenegyest kivettem a képletből, mert az azért nem feladat, hogy büntetőnél kaput találjon a végrehajtója. Az jött ki, hogy csapatunk 35,%-os, míg a vendégek 25%-os találati pontosságot értek el, és mezőnyből mindössze egyszer (a góljuknál…) találták el a kaput! Ez egész egyszerűen borzasztó! Nem és nem értem, hogy ezt a meccset hogyan lehetett elbukni!!! Nem kérdés, hogy a kaput találó lövések minősége alapvető probléma… De menjünk tovább, nézzük meg, hogy ki volt az, aki játszotta a focit, és ki volt az, aki csak csalta!

Passzok:

Ebben is brutális fölény mutatkozik, talán mondanom sem kell… Nem elég, hogy számbeli téren (556 vs. 325), de minőségben is (86,2% vs. 80,65%) bőven az ellenfél fölé nőttünk! Egyébként az, hogy mindkét csapat 80% felett teljesített, nekem azt jelenti, hogy mindkét csapat hagyta a másikat passzolgatni, nem volt egy kifejezett harcos meccs. Erről később azért még szeretnék egy-két gondolatot megosztani, de most a lényeg az, hogy még mindig nem látom azt a tényezőt, ami miatt ki kellett kapnunk a labdát nem birtokló, kapura nem veszélyes, sokkal pontatlanabb, passzívabb csapattól…

Párharcok:

Korábban rendszeres volt, hogy ebben a „tételben” bizony csődöt mondtunk, de most itt is fölényt látok. Ha ez nem is jelentős (51,1% vs. 48,9%), de mégis azt jelenti, hogy a párharcokban, egy-egy ellen jobbak voltunk! Eddig tehát láttuk, hogy a csapat egészének működését jellemző adatok szerint csakis a győzelem lenne elfogadható, de a párharcok azt mutatják, hogy egyéni szinten is jobbak voltunk. Akkor meg hol a búbánatban van már az a pont, ami miatt még mindig kerülget a sikítófrász???

Szabálytalanságok – lapok:

Hát bizony… Nem akarok különösebben „bírózni”, meg mindent valami külső tényezőre fogni, de nekem bizony továbbra is határozott véleményem, hogy egy lábtörés-gyanús belépő, egy félköríves rúgás, vagy egy arcba-könyöklés nem focipályára való, de legalábbis büntetendő. Nem tudom, hogy a sípmester mostanság mennyi MMA meccset néz, de tanácsolom, hogy sürgősen fejezze be, mert elég rosszul hat bíráskodása minőségére!

Ja, hogy ne felejtsem; ha a szabálytalanságok a spori részéről megtorlatlanok maradnak, az nem csak fizikai, hanem lélektani értelemben is hat. Most – erős a gyanúm! – lelki tényezők miatt nem sikerült a mérkőzés. Játékosaink bizony fejben elfáradtak a 2016/17-es megpróbáltatások miatt, és ez most visszaütött. Igazából érthető ez, de van egy aprócska probléma; a bajnokságból még vannak hátra meccsek, és – matematikai értelemben – még mindig megvan az esély az nb2-re…

A párharcok alapján úgy tűnik, hogy egyéni teljesítményekben is jobbak voltunk, de ezt nézzük meg kicsit részletesebben:

forrás: mlsz.hu

Nos, a két csapat egyéni teljesítményeinek átlagában gyakorlatilag nincs különbség!!! A 213 pontos átlagok azt jelentik, hogy a meccs egészének színvonala épp csak megütötte az általam önkényesen felállított mércét. Ez annak tudható be, hogy mi próbálkoztunk, de – a bírói „ráhatással” együtt – egyszerűen csak ennyire voltunk képesek, az vendégcsapat pedig meg sem próbált focihoz hasonlót mutatni…

Mindenkit nem szeretnék egyesével górcső alá venni, de mindennél árulkodóbb, hogy támadóink közül Bardhi, Perovic, és Lázok sem ütötte meg a szintet (200 pont), míg az ellenfélnél a kapus nyújtott kimagasló teljesítményt. A gólképtelenség így már nem is olyan meglepő, ahogy az sem, hogy Kálnoki messze a leggyengébb produkciót nyújtotta. Bár elsőre én sem értettem, de az adatok megmutatják, nagyon nem véletlen, hogy Heris megint elől találta magát…

Ha végtelenül egyszerű akarok lenni, a meccs végkimenetelét Petkovic kimagasló, és Kálnoki magát és másokat is messze alulmúló teljesítménye határozta meg! Védőnk nem „csak” kapott gólunknál nem volt a helyzet magaslatán, a többi megmozdulása sem volt fociként értelmezhető. A pályán töltött mindössze 14 perce alatt védőként egyetlen labdát sem szerzett, egyetlen párharcot nyert! Ez így nem megfelelő, még akkor sem, ha passzainak pontossága 83,33% alapvetően jó érték még akkor is, ha a csapat egészének átlagától elmarad.

Sokan, sokféle lehetséges távozót, és érkezőt említettek már most, holott még tart a bajnokság. Sajnos nem csak szurkolói körökben, hanem a játékosok között is megy a sakkozás, így egy kicsit sem csodálkozom azon, hogy egyesek mélyen tudásuk alatt teljesítenek. Fejben bizony páran teljesen máshol járnak, így viszont – jó adatok ide, mezőnyfölény oda – a kiélezett szituációkat nem tudjuk megnyerni! Vignjevic mester kitalálhat bármilyen felállást, stratégiát, pakolgathatja posztról posztra a fél csapatot, ha igazolásról, pénzről, szerződésről álmodoznak a játékosok a pályán, egyszerűen nem fog sikerülni…

Sajnos ezzel eljutottunk oda, hogy a Debrecen elleni meccs akár kiesési rangadóként is felfogható, és azt csak remélni tudom, hogy a mindenféle más gondolatok mellett a kiesés réme van annyira erős érzelmi ráhatással csapatunkra, hogy végre a játékra, a pályára koncentrálnak majd! Ellenkező esetben akár utazni is kár, de bízom benne - mert volt már példa erre is! -, hogy ezúttal pozitív meglepetést okoz csapatunk! Minden erőre, koncentrációra, minden fineszre, okosságra szükség lesz, mert a hajdúságiak láthatóan felfogták, egy kieséssel csapatukat, és magukat a játékosokat is komoly veszteség éri…

Sőt, folytatom: 2001, 2010, 2014, 2017. Ha már szám szerint, akkor ugye legyenek itt számok dögivel, de magyarázat nélkül semmit nem jelentenek. Nos, a megfejtés:

2001.szeptember 11-én omlottak össze New Yorkban az ikertornyok az al-Kaida támadása következtében, és 2010-ben ezen a napon omlott össze az örök rivális Újpesten… Azon a mérkőzésen6:0 lett a vége, soha el nem felejthető mérkőzésen!

2014-ben2:1-re nyertük a derbyt, két tizenegyes után, a 72. percben Simon Krisztián találatával. Ezt a sikert egy igen érdekes, addig itthon még nem látott formáció hozta meg, ugyanis a (már akkor is!!!) csatár-gondokkal küzdő Vignjevic mester először alkalmazta a 4-6-0felállást.

Eltelt pár év, a Mester egyre másra próbált középcsatárt találni. Volt itt már Diagne, Ojo, akik beleillettek a képbe, de nem róluk mintázták a klubhűség szobrát! Majd ezen a poszton kaptak szerepet Stanisavljevic,Vasiljevic, és még sokan mások… Itt már érezhető volt, hogy komoly hiátus van középcsatár fronton, de – miután a regisztrációs stop életbe lépett, mondjuk így! – a már szerződést kötő Novothny Soma sem érkezhetett meg.

Vignjevic mester megint váltott, posztjukat tekintve középcsatárokkal kísérletezve. Jött a sorban Perovic, Angelov, Lázok, de ezért, vagy azért egyikük sem megoldás egy egész bajnokságra, ezért újabb fordulattal következett Cseke, majd Heris, végül aztán legutóbb Mezőkövesden a jobbszélsőből lett jobbhátvéd, Balázs Benjámin találta magát az ék pozíciójában! Szerencsére ez utóbbi két húzás totálisan bejött, Heris kettő, Bendzsi pedig egy góllal hálálta meg a bizalmat!

Bár azt írtam, hogy Balázs középcsatárként lépett pályára, ez csak erős formalitás, ugyanis a játéka alapján még csak a „hamiskilences” játékát sem hozta, sokkal inkább támadó középpályásként működött. Nem is akárhogy, ugyanis a passzokban mutatott 85% feletti pontossága, valamint gólja jelentősen hozzájárult győzelmünkhöz. Jelentem; 2017-ben visszatért a 4-6-0!!! Azt tudjuk, hogy a 6:0 jól áll nekünk, a 4 pedig a személyes kedvencem, így aztán – látva a kezdés utáni felállást – végig arra gondoltam, hogy ugyan mi bajunk lehet??? A történet igazolta a számmisztikát, egy percig sem kellett izgulni, most nem volt egyetlen olyan pillanat sem, amikor veszélyben lett volna győzelmünk!

Nos, a számok után következzenek újabbak, nézzük a matyóföldi vendégszereplés statisztikáit! Remélem, hogy ezúttal minden mutatóban látható lesz a fölény, mert amit láthattunk, az megnyugtató volt akár a jövőre nézve is. De előbb még a felállásról, mert ez bizony „megér egy misét”!

forrás: mlsz.hu

A fenti ábra az elvi felállás, a 2. viszont a mérkőzésen ténylegesen látható hadrend. Jól látható, hogy ék, vagy ékek valójában nem voltak, és igyekeztem azt is érzékeltetni, hogy végre sikerült jelentősen leszűkíteni a teret azáltal, hogy a középpályán megszálltuk a pályát. Ezúttal nem fordult elő az a sokszor jelentkező hiba, hogy légüres tér alakul ki az elől sikertelen letámadás után a védelmünk előtt, ahova a lendületből érkezhet ellenfél, jelentős sebességbeli és pozíciós előnnyel. Így maradéktalanul megvalósult a letámadás alapja; a labdás játékost ketten támadják, lezárva a lehetséges passzvonalakat, mögöttük pedig egy játékos biztosít, arra az esetre, ha a labdás csellel áthámozza magát az őt támadó játékosokon. Ez a formáció eddig is működött, de inkább csak oldalirányban, így azzal, hogy mélységben összetolódott a csapat, ebben az irányban is hatékonyan tudtuk alkalmazni.

A 4-6-0 az egyik kedvenc formációm, mert ebben a speciális alakzatban benne van az a sokat hangoztatott, de csak ritkán megvalósított mondás, hogy „a csapat egésze védekezik, és a csapat egésze támad”. Ez a rendszer rugalmas is, mert lehet védekező és támadó felfogásban is játszatni, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem igazán lehet meccsről meccsre váltogatni, inkább az egyes klubok alapvető játékfelfogásától függ, hogy a támadás, vagy a védekezés hangsúlyosabb ezen az alapon.

„Hidegkuti is azzal kavarta meg az angolok védelmét ’53-ban, hogy középcsatár létére nem szégyellt hátrafelé, a középpálya irányába mozogni… de hasonló taktikával nyerte meg a BL-t 2008-ban Sir Alex Ferguson és a Manchester United is. Huzamosabb ideig a Barcelona is próbálkozott középcsatár nélkül felállni (sőt, igazából ma sem használ klasszikus befejezőt), Ibrahimovic kiteljesedése is a visszavonásához köthető, de a szisztéma valódi feltalálójának szerepében LucianoSpallettit tisztelhetjük, aki 2005/2006-ban a Roma vezetőedzőjeként Tottit vezényelte vissza 10-esnek.”

forrás:http://www.hatharom.com/2011/11/06/a_korszeruseg_atka_meccselemzes_vidi_ujpest

Nos, azt gondolom, hogy nem kell félnünk a klasszik erőcsatár hiányától, mert a saját és mások példája is azt mutatja, hogy meg lehet találni a gólhoz vezető utat igazi kilences nélkül is. Sőt, mintha ez a poszt egyébként is kehalóban lenne, mintha a tornyok, erőgépek kora lejárt volna. Aztán persze a fejlődés mindig hoz újat, nem tartom kizártnak, hogy ezt a posztot a következő években valaki alaposan megreformálja, és ismét beköszönt a „középcsatár szerzi a gólt” korszaka.

Szerintem tehát ez a jó irány, még akkor is, ha Soma egyszer végre-valahára megérkezik (reményeim szerint Zsótérral együtt!), mert ahogy nézem Bódog sem éppen egy hagyományos kilences pozícióban játszatja, azaz a rendszerbe beilleszthető, miközben testi ereje segíthet a hatékonyabb labdatartásban az ellenfél kapuja előtt. Ne feledjük, hogy az érkezők mellett Hazard, Diarra, Bardhi, Balogh mind képesek arra, amit a 4-6-0 támaszt a középpályásokkal szemben! Persze kérdés, hogy ki megy, ki marad, ma még talán korai erről beszélni.

Időszerű viszont megnézni végre, hogy a két csapat milyen számokat produkált! Csapatstatisztika:

forrás: mlsz.hu

Ha akarnék, se tudnék belekötni ezekbe a számokba! Bizony, itt mindenben jobbak voltunk, nem is kicsivel! Na, pont ezt láttam én a meccsen, ezeket a számokat vártam. A győzelem mellett ez is fontos, mert bizony, ha a számok ellentmondásosak, vagy egyszerűen értelmezhetetlenek (van ilyen!), akkor sokra nem megyünk velük. Persze a nyilvános adatbázisnál lényegesen mélyebb elemzést engedő rendszer-verziók minden bizonnyal nem hagynak kérdéseket válasz nélkül, de akkor van rendben a meccs, ha már kissé felszínesebb adatok alapján is egyértelmű fölényt jeleznek!

Külön ki kell emelnem a passzok számát, illetve a passzok pontosságát, ugyanis a boncolgatott 4-6-0 felállásnak az az alfája és omegája! Ha ez nincs meg, akkor nem működik a rendszer, a játékosok folyamatosan úton lesznek a labda felé, többet futnak, hamarabb elkészülnek az erejükkel. mint az ellenfél. Fontos ugyanis, hogy ebben a hadrendben az azt alkalmazó csapat rendre kevesebbet fut, mint ellenfele, így a presszinget tovább képes fenntartani. Mindez annak köszönhető, hogy a lehető legtöbb játékos a lehető legkisebb területen akadályozza meg az ellenfél kibontakozását. Ha pedig nála a labda, a pontos passzokkal folyamatosan fárasztja az ellenfelet.

És láss csodát, ez történt ezen a mérkőzésen is! A felállás nem elég, azt végre kell hajtani, és Vignjevic mester nem véletlenül dicsérte játékosait; pontosan, fegyelmezetten játszottak, tudták mit akarnak, és tudták (sőt hittek benne!) hogyan kell azt megvalósítani!

forrás: mlsz.hu

Mindennél többet mond, hogy kizárólag Sanko volt éppen csak 200 pont alatt, a többiek mind hozták a „kötelező” szintet, vagy éppen még extrákat is hozzá tudtak tenni. Az egyetlen csere sem véletlen; Szivics persze érezte vesztét, mert pánikszerű cserékkel próbált életet lehelni csapatába – sikertelenül…

Ahogy a csapatszintű összesítés, úgy az egyéni teljesítmények is jelentős fölényt mutatnak; 232 pontos átlagunkkal szemben vendéglátónk mindössze 193-t szenvedett ki magából. Ha csak ezt a két adatot ismerném, nyugodtan fogadnék nagyobb összegbe a győztesre. Ja, mindez úgy, hogy Diarra nem volt pályán, mert éppen „sárgaságban” szenvedett! Sajnosa következő meccsen hasonló okok miatt Andric, illetve Balázs Bendzsi is hiányozni fognak, de jöhet végre a hétvégén a B-csapattal két gólt szerző Hazard, visszatér Didi, és – mivel ellenfelünk nemzetközi kupainduló volt (???) - ezúttal egyszerre öt légiós is pályára léphet úgy, hogy még a kassza is csörren…

Ezen a meccsen Bardhi, Mohl, Andric dicsérhető, ahogy Cseke is (talán az utóbbi időszakban nem volt az igazi), és ismét ki kell külön emelni, hogy Szűcs személyében megoldódni látszik a jobboldali védő problémaköre! Különösen tetszik, hogy tőle értő játékot láthatunk, tudatos játékos, és ne feledjük, hogy remek egyéni akciójának köszönhetően pirossal tusolni küldték Pauljevic-et. Ez azért fontos, mert meg merte csinálni az egy-egyet, harcosan tört kapu felé, és ha az ellenfél nem szabálytalankodik, bizony könnyen újabb gólt kaphattak volna. Ez a szituáció sem volt tehát egy kapu helyzet, nem megjátszotta, hogy leütik, hanem olyan helyzetet teremtett, amikor nem volt más lehetősége a védőnek! Ez pedig igencsak komoly különbség!

Banai ezúttal jól védett, a hosszabbításban kapott gólban ugyan benne volt, de abban mindenki nyakig sáros, ugyanis akkor már nem koncentráltunk, a biztos vezetés birtokában a 90. perc után kicsit szétcsúsztunk. Ezzel együtt azt látom, hogy kapusunknak kezd megjönni az önbizalma, de még további löketet kell adni ennek a folyamatnak, mert az előző meccsen elég volt az, hogy az első labdaérintése nem volt hibátlan, és máris odalett a meccs!

Heris belső védőként az igazi, mert bár nem gyűjtött sok pontot, de helyezkedései, lekapcsolt támadásai mindenképpen kellettek a látott szép játékhoz. Nekem Bubu kicsit csalódás, mert jobbnak éreztem, viszont a párharcokban mért 33% körüli teljesítmény tőle nem igazán elfogadható. Azért nem, mert ő bőven tud többet, láttuk, tapasztaltuk, hogy képes foxterrier módjára csípni, harapni, képes lelkesen, és odaadóan segíteni, irányítani csapatát. Hogy ez most nem (sem) volt így, sok oka lehet, de én itt most maradok a ténynél; többet várok tőle, mert tudom, hogy többre képes!

Az előbbi mondat nem feddés, sokkal inkább biztatás, hiszen egy győztes meccs után nincs helye ilyen hangoknak! Vegyük tudomásul, hogy ezen a meccsen mi voltunk a jobbak, az ellenfél képtelen volt kibontakozni, mert nem hagytuk! Ők csak annyira voltak jók (semennyire!), amennyire hagytuk (semennyire!). Véleményem szerint kishitűség egy izgulnivaló nélküli, sima győzelem után azt állítani, hogy „persze, gyenge volt az ellenfél”, másképp fogalmazva pedig saját csapatunk érdemeit csorbítjuk, amire pedig ezúttal biztosan nem szolgáltak rá! És ha hallják az ilyen hangokat játékosaink, ettől aztán nem lelkesednek, mert nem látják visszaigazolni sikerüket a szurkolók részéről!

Márpedig nekünk szurkolóknak ez a „feladatunk” (idézőjel, mert ha feladat lenne, az régen rossz!), a csapatnak pedig a győzelem, amit ezúttal tisztességgel leszállított! A következő meccsre gondolva, csak remélem, hogy a hadrend megmarad, ahogy a harci morál is, mert akkor az általában langyoskásan focizó ellenfél AirSanyi lelkesedésével sem megy semmire ellenünk! A tippem egy újabb győzelem, még akkor is, ha az ellenfélnek bizony mindent bele kell majd adnia, hogy elkerüljék a kiesést! Mi már nyugodtan mehetünk az újabb pontokért, és remélem, hogy játékosaink is így élik meg a szituációt!

 

HAJRÁ LILÁK!!!!

A kék-sárga színek megboldogult ifjúságom idején a vegyész csapatok színe volt. Nem tudom, hogy miért éppen ez a két szín volt alkalmas arra, hogy Kazincbarcika, Leninváros, Sajóbábony, és még ki tudja hány csapat ezeket a színeket kapja. Erre találtam egy kissé erőltetett összefüggést; ha már kémia, akkor kijelenthetjük, hogy a Gyirmót ellen nem működött a kémia… Hiába az ordító helyzetek, hiába a mezőnyfölény, egy-két egyéni hiba, és odalett két pont. Ráadásul egy olyan csapat vitte el, akinek igazából édes-mindegy!

Bosszantott a dolog, de ezek már tények, nincs mit tenni. Azért a színek továbbra is izgatták a fantáziám, ezért utánanéztem, hogy a heraldikában (címertan) mit jelentenek. Nos;

Sárga: tisztelet, hatalom, királyhűség

Kék: őszinteség, kegyesség, egység

Most már tudjuk legalább, hogy miért van a Gyirmótnak, és a Mezőkövesdnek azonos színösszeállítása. A tiszteletet, az őszinteséget, na meg a kegyességet nem nagyon fedeztem fel, de a többi bizony telitalálat, nem is lehetett volna jobbat kitalálni! De hogy jön ez ide? Elsőre úgy tűnik, hogy a csalódott szurkoló kötözködése mindez, sőt lehet, hogy másodszorra is… de valójában azért néztem utána a dolgoknak, mert az említett két csapat nb1-es tagságát elég nehezen emésztem meg. Nem kell itt politikát sejteni, mert nincs, csak azt gondolom, hogy ha egyszer majd üzleti alapon szeretné működtetni az MLSZ az nb1-et, akkor az ilyeneknek egyszerűen nincs keresnivalója a legfelsőbb osztályban!

Mivel szombati vendégünkkel már nem játszunk többet ebben a bajnokságban (remélem, hogy máskor sem!), ezért összesítette az ellenük elért eredményeinket:

Ahogy látjuk, a megszerezhető 9 pontból 7 sikerült. Ez nem tűnik rossznak, de ha egy kicsit jobban megnézzük, rá kell jönnünk, hogy a jótól is messze áll. A Gyirmót ugyanis összesen 15 gólra volt képes a 27 forduló alatt, ami önmagában is elszomorító (a klub drukkereinek mindenképpen!), de engem kifejezetten az bosszant, hogy a másokkal játszott 24 mérkőzésen mindössze 0,46 gólt lőttek meccsenként, míg ellenünk a meccsátlaguk 1,33 gól… Ez bizony igencsak gyengécske, akárhogy is nézem.

Ettől még nem kell azért a Dunának menni, voltak azért ennél jobb teljesítmények is, hiszen a Vasas ellen is bezsebeltünk 9-ből 7 pontot! Az angyalföldi gárda meg mégiscsak a harmadik helyen áll, ami ennyi forduló után nem nevezhető véletlennek! Íme, a meccseink ellenük:

Csak egy darab lőtt gól a különbség, pontokban pedig nem is jelentkezik semmi mérhető különbség! Értem én, hogy ez a 12 csapatos mezőny kiegyenlített(nek mondott), de hogy a kieső és a harmadik között mindössze ennyi különbség lenne, azt azért nem hiszem el! Úgy tűnik, hogy a régi tendencia tartja magát; a gyengébb csapatok ellene nem tudunk megfelelő játékot produkálni, és ezen aztán sok pont megy el. A végén ezek a pontok (nem ám az extrák!) hiányoznak ahhoz, hogy egyértelműen a mezőny elején legyünk. Amíg ez így marad, nem is reménykedhetünk abban, hogy javul a helyzet.

Vegyük észre, hogy ez bizony nem külső körülmények, nem „bmlsz”, nem bíráskodás, de még csak nem is igazolás kérdése! Ha ugyanis képesek vagyunk a tabella elején állók ellen jól teljesíteni, akkor a végén állók ellen egyértelműen nagy gólarányú győzelmekkel kellene kirukkolnunk. Ennek belső okai vannak, és ezek az okok gyanúm szerint inkább lélektani dolgok, semmint fizikális, vagy éppen képességbeli problémák. Van persze más verzió is, de mert az masszívan büntetőjogi kategória, és mert saját csapatomat nem gyanúsíthatom alaptalan vádakkal, meg sem említem.

De most már rákanyarodok a meccsre; a vendégek elleni, eddigi két győztes meccsünk, valamint a helyezésbeli különbségek okán bizakodók lehettünk. Ez nem volt alaptalan, de kimaradt a képletből, hogy védelmünk gólképessége vetekszik támadó sorunkéval – csak éppen ellenkező előjellel…

forrás: mlsz.hu

Az eleje rendben van. A labdabirtoklás, illetve a lövési kísérletek száma azt mutatja, hogy fölényben voltunk, méghozzá nem is csak alibi-passzokkal operáltunk, mert sokszor felértünk a vendégek kapuja elé, a 13 lövés rendben lévő dolog, jó meccset feltételez. Az, hogy közben az ellenfél is próbálkozhatott 9 lövéssel, nem lep meg, mert védelmünk nem egy bombabiztos catenaccio, de ez csak annyit kell(ene), hogy jelentsen, volt miért izgulni kicsit, nem volt a semleges szurkoló számára nézhetetlenül nagy a fölényünk. Na de…

… a kaput találó lövések bizony épp csak minimális különbséget mutatnak! A 31%-os találati pontosságunk nagyon nincs rendben, különösen akkor nem, ha a tökutolsó 56%-ot képes elérni ellenünk! Ha ezeket a számokat nézzük, bizony nem is nagyon lehet más eredmény, mint döntetlen, különösen úgy, hogy a szögletek száma azonosságot mutat.

A szabálytalanságok száma miatt nem tudtam felfedezni ellenfelünk játékában a tisztelet, az őszinteség, de meg a kegyesség irmagját sem, ugyanis 20 megítélt szabálytalanság több mint megengedhető. Csak egy esetet ragadnék ki; Simon Ádám Diarrával szembeni „akciója” bizony a világ minden táján megérne egy piros színű lapot, de ez most (is) elmaradt! Az ellenfél ugyan kapott öt sárgát, de ez minket egyáltalán nem érint, mert – remélem – soha többet nem találkozunk az ellenfél csapatával, így előnyünk biztosan nem származik ebből.

Annál nagyobb kárunk származik viszont abból, hogy bár csapatunk csak egy lapot kapott, de az éppen Diarra, persze ki más… Erről már sokat értekeztem, szinte minden meccsen előjön a téma, most nem foglalkozom vele, de az újabb kiesése (sárgalapjai után…) érzékeny veszteség lesz. Különösen akkor érezzük hiányát, amikor olyan bombagólok tulajdonosa, mint amit most is láthattunk tőle. És nem „csak” a gól volt egészen káprázatos, hanem az, ahogy megcsinálta magának a pozíciót, az ellenfelet többször is úgy beültetve a hintába, hogy nem csodálkoznék rajta, ha a jobboldali védő helyén védekező játékos elgondolkodna pályafutása gyors lezárásán!

Ezzel a bekezdéssel el is értünk a játékosok táblázatához:

forrás: mlsz.hu

Nem tudok sok jót mondani, hacsak azt nem, hogy Bardhi teljesítménye erősen javuló, noha a meccsen látottak alapján tőle (is) többet vártam kicsit. De ennél is elszomorítóbb, hogy mindössze öt (!!!) játékosunk érte el az nb1-ben minimum-szintnek tekintett 200 pontos értéket! A meccs egészének színvonalát jól írja le, hogy mindkét csapat átlagai is 200 pont alatt maradt (194,76 / 195,33), a mieink minimális hátránya mellett…

Különleges meccset láthattunk tehát; az nb1 keretein belül sikerült lehozni egy nb2-es meccset! Ez még csak érthető lenne a jó eséllyel jövőre tényleg nb2-es Gyirmóttól, de tőlünk egészen egyszerűen elfogadhatatlan! Értem én, hogy sorozatterhelés, szűk keret, sattöbbi, sattöbbi, de mindez nem ok arra, hogy elfelejtsük a labdarúgás alapjait, azt amit pedig igenis ez a csapat tud! Mert bizony – ahogy a Vasas elleni eredmények is mutatják! – ez a csapat is tud jól, és eredményesen focizni, de ahhoz persze akarat, és csapategység kell.

Ezek azért (lennének) különösen fontosak, mert még mindig van esélyünk egy tavalyinál jobb helyezés megszerzésére, sőt még a nemzetközi szereplés lehetősége is fennáll – matematikai értelemben. A matek szép dolog, de nincs benne szív, nincs érzelem, se lelkesedés, a 2x2 mindig csak 4!!! A fociban viszont a 2x2 lehet öt is akár, meg –ahogy mi bizonyítjuk – akár 3 is… Nem gondolom, hogy ebben a bajnokságban esélyünk lenne az 5 elérésére, de talán még elérhetjük a matematikai igazság 4-es értékét! Ehhez az kell, hogy az eddigi 3-as helyett a továbbiakban 5-ös szintet hozzunk!

Nem tudom, hogy ez lehetséges, vagy sem, de nem tudok mást tenni, mint bízni ebben, és lehetőségeim szerint meg is adni a támogatást a jobb eredmény eléréséhez. A szurkoló tehát szurkol, a játékos pedig játsszon, és ha mindketten a maximumot hozzák, a lehetetlennek tűnő feladat is befuthatóvá válik! Továbbra is;

 

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!