Szám szerint

A tradicionális magyar football klubok által dominált Nb1 korábban a sílusok csatája volt. Mára sajnos nem mindig látható a csapatok játékán elődeik hosszú évek alatt kimunkált focija. Megnéztem tehát, hogy mit tekinthetünk ma Újpest-stílusnak, aztán kísérletet teszek tetten érni stílusunk nyomait a 2017 őszi statisztikai adatokban.

Bár a sajtó, a lelátó, és a klubházak is az UTE-UFC ellentétről szólnak, nekünk szurkolóknak az Újpest egy, és megbonthatatlan egységet jelent. Ebbéli hitünkbe pedig nem illik belerondítani… De ez egy másik cikk témája, a lényeg az, hogy a stílusra vonatkozó leírást az UTE honlapján értem el, az utánpótlás képzési filozófiája alatt. Ezek szerint az Újpest stílusa:

  1. domináns támadójáték,
  2. labdabirtoklásra való törekvés és az abból történő gyors, kombinatív támadásvezetések, gólra törő játékkal (a mélység folyamatos keresése),
  3. döntően rövidpasszos, kreatív játék,
  4. labdakihozatal és támadás felépítés,
  5. rendkívül gyors átmenetek a játékban (pl.: labdavesztés után gyors, agresszív visszatámadás/labdaszerzés után rendezetlen védelem ellen gyors kontrajáték),
  6. elmozgó játékszervezés,
  7. kezdeményező, agresszív védekezés - a labdás folyamatos nyomás alatt tartása (középpályás presszing, támadó presszing).

Talán csak az utolsó pont a mai modern football terméke, az összes többi elem mindig is jellemezte csapatunk játékát. Ami talán érdekes lehet – de véleményem szerint ez is a mai trendek eredménye – nem említ a felsorolás kreatív irányítót. Nálunk pedig hagyományosan mindig volt ilyen játékos a pályán, de mostanság talán Suljic volt az utolsó, aki – néha akár öncélú – látványos cseleivel tűzbe hozta a közönséget. A fejlődés iránya manapság nem kedvez az ilyen típusú játékosoknak, így – bár én hiányolom – el kell fogadni, hogy a csapat egésze, a szervezettség, az egyes posztok megbízható lejátszása ma fontosabb, mint az, hogy ki tudja a fülén táncoltatni a labdát…

De nézzük sorban, mit tudunk a felsorolt elemekből számok segítségével megmutatni!

1.-2. : Domináns támadójáték…

Nekem ez a pont elsősorban arról szól, hogy az alapvető felállás, és a játék iránya mindenekelőtt elsőszándékú támadó jellegű. A gyakorlatban abban testesül meg, hogy a védekezés csak azért fontos, mert az elsődleges célt csak a labda birtokában lehet elérni. A védekezés tehát alárendeltje a támadás-építésnek – ahogy azt majd a további pontok meg is erősítik.

A dominancia kialakításának első lépcsője tehát a labdabirtoklás. Ez még nem elégséges feltétel (hiszen sok csapat a labda birtokában sem az előre-játékot erőlteti, inkább csak „alibizik”), de szükséges, ugyanis a dominancia nem csak fizikai, hanem lélektani szempontok miatt is fontos! Az a csapat, aki csak üldözi a labdát, elég hamar elveszti hitét saját csapata sikerességében, az egyes játékosok pedig – hitüket vesztve – akár mélyen egyéni képességeik alatt teljesíthetnek. Nézzük meg tehát, hogy a labdabirtoklásban mit tudtunk mutatni 2017 őszén:

Ahogy már az átlag adatokból kiderült, valamivel többet birtokoltuk a labdát, mint az ellenfelek. Eddig ez rendben is lenne, de egy stílus-elem nem önmagáért való, végül minden a győzelem elérését szolgálja, de ez most sajnos nem sikerült… Mindössze hat győzelmünkből négy (!!!) úgy született, hogy nem birtokoltuk többet a labdát, mint az ellenfél! Azt kell mondja tehát, hogy ez a fontos elem ezúttal nem támogatta az eredményeket, jogos a feltevés tehát, miszerint ez a stíluselem nem illeszkedik szervesen a mai csapat játékába!

Ennek okát abban látom, hogy a labda birtokában sok az oldalirányú, vagy kifejezetten hátráló mozgás, kevés sikeres kulcspasszt tudunk végrehajtani. Lehet, hogy mégis szükség lenne egy igazán kreatív, a csapatot jól mozgató középpályásra? Nem tudom, de tény, hogy minden egyes játékelemet nem lehet csupán szervezettséggel felépíteni.

3. Döntően rövidpasszos, kreatív játék

 Sajnos a kreativitásra nem nagyon tudok számokat hozni, de azt tudom, hogy a csapat játékából ez az elem mintha hiányozna. Ezt kifejezetten csak a látványra alapozva mondom, és gyorsan hozzá is teszem; az ősz vége felé már voltak biztató jelek ebben, ugyanis Zsótér beadásai, Novothny érkezései a kapu elé már felvillantottak valamit ebből. Véleményem szerint Vignjevic kreativitás alatt nem a jó/szép cseleket éri, hanem a kombinatív játékot inkább. Ebből a nézőpontból bizony van előrelépés.

Ami a passzokat illeti, itt már vannak adatok, és így ezt fel is dolgoztam egy chart erejéig:

Itt – véleményem szerint – tetten érhető a Mester kreativitásról alkotott véleménye, illetve annak hatása. A passzaink száma emelkedett, ugyanakkor az ellenfelek – trendszerűen – egyre kevesebb sikeres passzt hajtottak végre ellenünk. Felteszem, hogy ezért lehet, hogy a kombinatív játékban ezért láthattunk némi fejlődést, de azonnal meg kell jegyeznem, hogy ez még mindig kevés, ugyanis még mindig rengeteg hiba csúszik be. Ezek a hibák pedig végső soron mind-mind csökkentik az esélyeket a gólszerzésre.

Ha már hibák! Nézzük meg az is, hogy vajon a számbeli javulás együtt járt a minőség javulásával is, vagy sem! Ezt azzal tudom megfogni, hogy az összes passz-kísérletet összevetem a sikeres passzok számával. Ezt kaptam:

Ha az ellenfelek adatai nélkül mutatnám meg az ábrát, ez bizony elég gyenge eredménynek mutatkozna. A tény ettől még tény; a passzok sikeressége romlott, az ősz folyamán egyre több hiba csúszott be. De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ellenfél is van a pályán! Ez a trendszerű romlás az ellenfeleinkre is pontosan úgy igaz, akár csak ránk, így én ezt javarészt annak tudom be, hogy a csapatok egyre jobban kiismerték egymás játékát, így könnyebben el is tudták rontani azt.

Ezzel együtt én azt gondolom, hogy ebben a mutatóban minden egyes meccsen meg kellene tartani a 75-80%-os szintet ahhoz, hogy tetszetős, a szemnek is kellemes játékot láthassunk a pályán. És a stílus? Nos, itt megint hasonló a helyzet; hat győzelmünkből csak kettő (!!!) esetben volt jobb passzpontosságunk, illetve volt több sikeres passzunk, mint az ellenfeleinknek...

4.-7. pontok:

Sajnos itt nem tudok sok adattal szolgálni, de talán a párharcok, illetve a lövések száma adnak némi támpontot.

A párharcok abban, hogy egyéni szinten mennyire képesek játékosaink agresszív, gyors letámadásra, védekezésre, labdaszerzésre, illetve azt, hogy a labda birtokában mennyire képesek az ellenfél ugyanezen törekvéseit kivédeni. A lövések száma támpont lehet arra nézve, hogy mennyi olyan szituációt tudunk kialakítani, amit lövéssel fejezhetünk be, ez pedig a labdakihozatal, és a hatékony támadás-építés terén lehet mérvadó.

Nézzük tehát a párharcok terén mit mértek az ősz folyamán:

Ahogy az előzőekben láttuk, a passzok hatékonysága aaz ősz folyamán romlott, ugyanakkor – ahogy a párharcokat bemutató chart mutatja – egyre több volt az egy-egy elleni szituáció. A csapatok tehát egyre közelebb tudtak helyezkedni a támadó ellenfélhez, mert egyre jobban kiismerték játékukat.

Ez örvendetes, hiszen, ha az egy-egy ellen jobbak vagyunk, játékunk is javul, de a párharcok számának növekedésével csak épphogy lépést tudtunk tartani! Sajnos a megnyert párharcok százalékos megoszlásában nem volt érdemi fejlődés; a minimális fölény – kisebb ingadozások mellett – végig megmaradt. Erős a gyanúm, hogy ha ebben a mutatóban tartósan 55% körül teljesítenénk, a tabellán is előreléphetnénk.

Végezetül tehát nézzük meg, hogy mit láttunk lövések terén:

Itt is megfigyelhető a trend; ahogy a csapatok egyre jobban kiismerték egymás játékát, egyre hatékonyabban tudták megakadályozni ellenfeleik gólszerzési kísérleteit. Egy igazán jó hír viszont van! Ellenfeleink lövéseinek száma meredekebb ütemben csökkent, mint nálunk, ami azt mutatja, hogy védekezésünkben történt azért előrelépés az ősz folyamán!

Azt láttuk tehát, hogy labdabirtoklásban, passzok számában, a passzok hatékonyságában, valamint a párharcokban is volt némi fölényünk az ősz folyamán, előrelépést talán a passzok, és egyértelműen a védekezés  terén látok. Ezek az elemek, illetve ezek egymásra való hatása immár elég komoly szelete a csapat játékának, ezért elmondható, hogy 2017-ben bizony nem történt igazán komoly áttörés. De az mégis valódi eredmény, hogy a teljesítmény korábban látható komoly ingadozása mintha csökkent volna. Ezt erősíti az is, hogy tavaly ilyenkor (19 forduló után) egyetlen ponttal gyűjtöttünk többet, ami mindössze egy döntetlennel több…

Ha már itt tartunk; számomra most az is nyilvánvaló, hogy miért van ilyen sok döntetlenünk! A játékelemek döntő részében fölényt tudunk kiharcolni, de semelyik tényező, illetve a tényezők összessége terén sincs olyan erős fölényünk, ami képesség tenne minket sokmeccses győzelmi sorozatokra. A jó hír persze az, hogy ellenfeleink sem képesek ellenünk döntő dominanciát kiépíteni, de ez összességében csak középmezőnybeli státuszt jelenthet számunkra. Nem lennék meglepve, ha a fent említett stíluselemek beépítésével, megvalósításával sokat javulna játékunk, de ezt a feladatot hagyjuk meg a stábnak. A magam részéről látom a törekvést ezen a téren, azt pedig majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég…

Összességében tehát – a most elemzett adatok szerint - az ősz a stabilitás keresése jegyében telt el. Miután ebben láthatók eredmények, tavasszal már jöhet a komolyabb előrelépés! A stabil alapokra már sokkal jobb, látványosabb, és főként eredményesebb játék építhető egy komoly téli felkészülés után!

 

HAJRÁ LILÁK!

 

2017 őszéről az első szám, ami beugrik, az öt. Igen, mert öt olyan hazai meccsünk volt, amit élőben nem látogathattunk. Ez szerintem csúcs a honi focitörténelemben - más olvasatban pedig a legalja. Hogy mindez miért, és hogyan, azt mindenki tudja.

Ha most nem is erről lesz szó, soha nem felejtjük a kollektív büntetés XXI. századi rehabilitációját, ahogy azt sem, hogy mások esetében súlyosabb bűnök is enyhébb büntetéseket érnek! Szintén emlékezetes marad az a nagyvonalú kicsinyesség, amivel sikerült a fellebbezés jogáról előre lemondani!

Volt olyan, aki beírta magát az Újpest történelemkönyvébe, de a szurkolói harag (és a pofátlan visszaélést leleplező jog!) kiradírozta a gyermeteg firkálmányt szeretett klubunk 2017-ről szóló lapjairól. Megemlítem, de felejtsük is el gyorsan, hogy volt olyan elképzelés, miszerint egy WC-deszka kiváló marketing eszköz. Volt olyan, aki annak ellenér is így gondolta, hogy annak használata a magyar jog – és nem utolsó sorban minden lila érzelmű szurkoló, na meg az anya-egyesület – nyilvános arculcsapása volt!

Szóval, voltak itt szép számmal… események, de én most azt szeretném megmutatni, hogy csapatunk teljesítménye hogy néz ki a számok világa felől közelítve. Ez egy furcsa műfaj, ugyanis a számok csak pont a lényeget, a játék szépségét, egy-egy csel, egy trükk finomságát, a remek lövésben a hihetetlen kiflit, az örömöt, és bánatot nem képesek leírni. Az érzelmi, és érzéki élmények visszaadása más eszközökkel sem lehetséges, a mérkőzés pedig tipikusan a „csak akkor, és csak ott”, a totális jelenlét eseménye! A számok talán mégis mutatnak valamit; azt, amit éppen az érzelmeink, és érzékeink tobzódása miatt nem veszünk észre!

Mik ezek? Rögtön itt van az a kérdés, hogy csapatunk hol helyezkedik el a mezőnyben, a többiekhez képest milyen mutatói vannak. Milyen játékelemekben vagyunk jók, és milyenekben kevésbé? Az első kérdésre egy táblázat a válaszom. Az őszi 19 meccs alapján a következő tipikus kép rajzolódik ki:

A sokpasszos játék egyértelmű jellemző, az ellenfelek átlaga a passzok számában és pontosságában is elmarad. A passzokban mutatkozó fölény nem önmagáért való, jól látható, hogy lövéseink száma is magasabb, tehát a labdajáratással többször jutunk el az ellenfél kapuja elé, mint fordítva. Mielőtt pezsgőt bontanánk, jeleznem kell, hogy a gólkülönbségünk mindössze plusz egyes értéket jelez… Hiába ugyanis a relatíve sok lövés, azoknak nem egészen 40%-a talál kaput! Ezzel szemben ellenfeleink majdnem minden második lövése kapura megy.

Ebben tehát van hova fejlődnünk, nem kérdés. Az 50%-os arány már egész jó a hazai mezőnyben, a szám szerint nem is olyan nagy különbség 19 forduló alatt már tetemes különbséget jelent. Ha ugyanis a hatékonyság (gól/kaput találó lövések) nem is javulna, akkor is 39 gólnál tartanánk, a mai 26 helyett. Hogy ez pontokban mit jelentene? A 8 döntetlent le tudnánk felezni, azaz 26 helyett 34 pontunk lehetne! Ez pedig – jelen állás szerint – egy biztos harmadik hely, mindössze négy pontra a másodiktól. Szóval, nagyon nem mindegy, hogy kint maradnak játékosaink edzés után (ahogy Bardhi tette/teszi!) gyakorolni azokat a fránya lövéseket!

Persze itt csak átlagokról van szó, egy-egy meccs sok tényezőtől függ, így mindig vannak hullámvölgyek, és hullámhegyek egy sorozatban. Erre egy kicsit talán nyakatekert, de matematikailag értelmezhető táblázatot találtam ki. A lényeg; a 19 forduló utáni tabella alapján értékeltem az egyes meccseket. Egyszerű formulát használtam; aki előttünk végzett, azok ellen papírforma a vereség, aki utánunk, azokat pedig papírforma szerint vernünk illik. Ha bejött a papírforma, egy „P” értékkel jeleztem, ha alulteljesítettünk (döntetlen, vagy vereség egy ősszel utánunk végzett ellen), egy negatív előjelet adtam, ha felül (nyertünk, vagy döntetlent játszottunk egy előttünk végzett ellen), akkor egy plusz jellel honoráltam. Imé:

Két jobb periódust látok, a 2-5, és a 10-17 fordulók között. Ekkor sikerült a három élcsapat ellen pontokat szerezni, győzni a negyedik ellen, a vereségek – ebben a megközelítésben - papírforma szerintiek, ugyanakkor csak egy utánunk rangsorolt csapat ellen kaptunk ki. Ebben a két periódusban 20 pontot szereztünk (55,55%-os teljesítmény), míg a többi 7 meccsem mindössze 6 pontot gyűjtöttünk (28,57%). Ha előbbit tudjuk hozni egész ősszel, akkor 32 ponttal a dobogón telelünk, ha viszont a rosszabb periódus lett volna az állandó, akkor 16 pontunkkal, a Mezőkövesddel megosztva citromdíjas kiesők lennénk…

Szóval nagyon nem mindegy, hogy milyen szériát sikerül kifogni, hogyan tudnak játékosaink meccsről meccsre kiegyensúlyozottan teljesíteni. Ősszel a Felcsúttal, Haladással szemben minimum 3, a Pakssal, Balmazújvárossal szemben minimum 2, azaz összesen 10 pont ragadt be, mert nem voltunk elég hatékonyak ezeken a meccseken. Nem nehéz kitalálni, hogy mi lehet a probléma; kreatív középpálya hiányában egyszerűen képtelenek vagyunk felállt védelmek ellen jó eredményt elérni, mert nincs, aki felvállaljon egy-egyeket, és nincs aki váratlan passzokkal, kiugratásokkal megbontsa a védelmeket.

Persze ez önmagában még nem lenne nagy baj, mert taktikai elemekkel megoldható, hogy a védelmek mögé kerüljünk. Itt fel kell hívnom a figyelmet, hogy a taktika nem keverendő sematikus elemek ismételgetésével! Attól, hogy felismerhető egy csapat játéka, még nem biztos, hogy jó takitikán van, sok esetben csak annyit tesz, hogy kiismerhető a játéka! Nézzük meg, hogy mi mit tanultunk az ellenfelekből. Ehhez egy táblázatot csatoltam, ami azt mutatja meg, hogy az egyes ellenfelekkel játszott meccsek tapasztalatai hogyan épültek be a következő, azonos ellenféllel vívott mérkőzés taktikájába legalábbis, amit a számok megmutatnak):

A Paks ellen a tipikus hibát látok; a meccs egészét domináltuk, a második meccsen ezt még fokoztuk is, de a kaput még kevesebb lövésünk találta el, mint az első meccsen, gólt pedig nem tudtunk szerezni. Ilyen mezőnybeli fölényt, mint amit ezen a két meccsen a labdabirtoklás, és a pontos passzok mutatnak, illene gólra váltani.

A zöldek ellen is sikerült kissé fokozni a mezőnybeli dominanciát, ráadásul itt már a kaput találó lövések aránya is egész jó (44%), de szerzett gól nélkül maximum egy vérszegény döntetlent lehet elérni… A Videoton ellen aztán már minden együtt volt, hiszen a lövések pontossága, és hatékonysága végre helyrebillent – amellett, hogy az első meccs labdabirtoklási arányát egyenesen megfordítottuk! Sajnos itt meg az volt a baj, hogy már az elején odaadtuk a három pontot, amibő sok munkával csak egyet tudtunk visszaszerezni.

A Vasast oda-vissza vertük, és ez az adatok alapján (is) teljesen megérdemelt, míg a Hanvéd ellen – hasonló javulással, mint a Fehérvár ellen! – az első meccs döntetlenjét győzelemre tudtuk fordítani a 16. fordulóban! Látható, hogy a kispestiek kerete bőven nem éri el a fehérvárét, mert egy hasonlóan megszerkesztett csapattal magabiztosan vertük őket.

A Balmazújváros elleni második meccs, és a Felcsút elleni két meccs sajnos az a kategória, amit említettem fentebb; felállt védelmek ellen nem megy a játék… Ennek lehet az eredménye, hogy jobb csapatok ellen - akik elsősorban nyerni szeretnének… - tudunk akár komoly meglepetéseket is okozni. Ezzel szemben, azok ellen, akik eleve feladják a szervezett támadójátékot (bízva a véletlenszerűen előrevágott labdákban…), sokszor a papírfroma eredményeket sem tudjuk hozni.

Ma tehát arra jutottam, hogy a lövésekkel komolyan foglalkozni kell, ha jobb eredményeket akarunk elérni, na meg azzal, hogy a középpálya kreativitását növelni kell, mert a felállt védelmek áttörése problémát okoz. Amennyiben ezt a két tényezőt – minden más változatlansága mellett – sikerülne javítani, a mostani elég kiszámíthatatlan bajnokságban könnyen oda lehetne érni a dobogóra. Ellenkező esetben (mert az ellenfelek is fejlődnek!), marad a középszer…

A következő részben az egyes játékelemeket mélyebben is szeretném áttekinteni, hiszen az egyes játékelemek tekintetében fontos a is, hogy milyen trendek figyelhetők meg. Ezekből talán az is kiderül, hogy a stáb milyen irányba igyekszik fejleszteni a társaságot, hol vannak a súlyponti elemek, és mik azok, amiket nem tartanak különösebben fontosnak.

Mint mindig, most is bízom a szebb jövőben, így sorozatunk első részét szokásos módon zárom;

 

HAJRÁ LILÁK!

Kis pénz…???

 

Sok vita van arról, hogy hol is tart a magyar foci. Sokszor elhangzik, hogy ma már egyre jobbak az infrastrukturális viszonyok, egyre több a pénz a fociban, nincsenek látványos csődök, tehát a háttér egészen jól alakul.

Nekem azért mégis kérdés, hogy ez mire (lesz) elég, mert nem látom azokat az eredményeket, amik alátámasztják, és indokolttá teszik azt a jelentős pénzbeáramlást, amit az utóbbi években látunk. Lehet, hogy én vagyok rövidlátó, ezért egy kicsit körbenéztem, mi is a helyzet ezen a téren Európa közepén.

A szomszédos országokat vettem górcső alá (egy kivétellel, helyette felvettem Lengyelországot), mert a térség futball-történeti szempontból egy egységet alkot. Helyesebben alkotott, mert a történelem sok esetben közbeszólt…

Hogy is néznek ki tehát az egyes országok első osztályú bajnokságaiban játszó játékos-értékek? Ez egy fontos paraméter, mert habár a transfermearkt nem abszolút megbízható, de arányokat jól mutat. Íme:

Látható, hogy nem vagyunk pont a top-on ebben az összehasonlításban, nálunk csak két országban mérhető alacsonyabb piaci érték. Azt látjuk tehát, hogy az országok többsége nagyobb játékos-értéket halmozott fel, mint mi. Ez még nem nagy baj, mert ugye legjobbjaink akármelyik más, akár éppen az általam vizsgált országok valamelyikében dobja meg csapata értékét.

De most itt az a kérdés, hogy hol tart az NB1, ez pedig a +kis pénz, kis foci…” mondásból kiindulva mérvadó kell, hogy legyen. De tényleg így van? Tényleg elég a pénz ahhoz, hogy egy ország labdarúgása felemelkedjen?

Nekem így elsőre nem nagyon látszik az összefüggés, a nemzeti élvonalak, és a válogatott FIFA-helyezése között. És másodszorra sem… Ja, értem, lehet azt mondani, hogy a legjobbak külföldön játszanak. De! Nincsenek külföldön játszó legjobbak, ha egy adott bajnokság (és a mögötte álló nevelési, képzési rendszer) nem képes megadni a nagy bajnokságok számára a jó alapanyagot. Ezt a délszlávok érdekes módon képesek meglépni, „-ic” nevű játékos nélkül szinte elképzelhetetlen szinte bármelyik Európában meghatározó csapat!

De ha ez nem lenne elég, azért azt is el kell itt mondani, hogy a két kisebb értéket képviselő bajnokság nemzeti tizenegyét sem előzzük meg. Ez bizony megint csak a sokszor hangoztatott tétel (több pénz = jobb foci) cáfolata lehetne, de igazságtalan lennék, ha nem említeném, meg; manapság ez a helyezés tekinthető extrémnek, nem a korábbi 30-on belüli pozíció. De most akkor is ez van, ha tetszik, ha nem!

Összességében tehát:

  • Kizárólag a térségi országokkal való összehasonlítás alapján sem különösebben értékes a magyar bajnokság,
  • Nincs egyenes összefüggés egy adott bajnokságban szereplő játékosok összértéke és a válogatott teljesítménye között,
  • - Hosszú távon nem fenntartható, hogy a remeklő válogatott mellett egy adott bajnokság színvonala jelentős lemaradásban van a nemzetközi szinttől.

Ez utóbbira példa a magyar klubcsapatok európai kupákban minden évben bekövetkező korai búcsúja, és végső soron ez az oka annak, hogy top-managerek nem nagyon érdeklődnek magyar focisták iránt. Ez pedig egyenesen oda vezet, hogy az NB1-en túl nincs sok lehetőség. Az NB1 meg olyan, amilyen…. és itt a kör bezárult!

A fiatal ajánlásról

A hazai első osztályú klubcsapatok korszerinti összetétele a következőképp fest:

Nicsak, ittnégy, igencsak jól megkülönböztethető csoport van! Ezek:

  • Vasas-Paks-Videoton-FTC:

Maximum 25 fős keret, átlag-szinten jó korban lévő játékosokkal. A zöldek kilógnak kicsit, mert tudjuk, hogy náluk az átlag körüli játékosok pont hiányoznak, de alatta, felette sokan vannak. Lehet, hogy éppen ez utóbbi a hektikus szereplésük ok?

  • Honvéd-Újpest-DVTK:

Fiatal keretek, magasabb létszám. Ezek a klubok láthatóan szívesen alkalmaznak fiatalokat. A Honvéd a saját akadémiájára, mi viszont inkább a játékos-kereskedelemre támaszkodunk, a DVTK pedig ezeknek egyfajta keverékének tűnik.

  • M.kövesd-B.újváros:

Itt is relatív széles keretekkel dolgoznak, de tapasztaltabb játékosokkal. Ennek oka az lehet, hogy ezek olcsóbbak, saját utánpótlás pedig nem nagyon működik. A felkerülőnek a bentmaradás a cél, tovább egyelőre nem terveznek, erre pedig alkalmasak lehetnek a rutin-rókák. Nem tudom, de én ebben nem nagyon hiszek, nekem pont nem ez a meglátásom…

  • Felcsút-Debrecen-Haladás:

Más-más okok, de – majdnem – azonos korösszetételű, és szélességű keretek. A Felcsút mindenkit megvesz akit ér, a Haladás igyekszik sok fiatalt beépíteni, míg a Debrecen most éppen egy jelentős átalakulás alatt áll, nekem úgy tűnik, hogy náluk nem egy határozott stratégia mentén alakul a keret…

Itt három csoport alakult ki:

 

  • DVTK-tól a Vasas-ig:

Ezek a csapatok 6-8 mEUR közötti keretekkel gazdálkodnak. A DVTK és az Újpest láthatóan a tehetséges fiatalokat keresik, a Honvéd talán egy lépéssel előttük jár az erős akadémiai háttér miatt. A Haladás modellje is hasonló, de ott mintha kicsit inkább a mennyiség, semmint a minőség lenne a fontosabb szempont. A Felcsút kicsit kilóg ebből a társaságból, láthatóan van mit a tejbe aprítani, ennek pedig talán meg is lesz az eredménye ebben az évben (eddig kb. nulla). A Vasas jól építkezett az elmúlt 1-2 évben, ennek eredménye a viszonylag magas piaci érték, de figyelniük kell, mert öregedőben a keret.

  • FTC-Videoton:

Itt van pénz, tudnak vásárolni, vannak időnként jó eladások is (ez utóbbit azért a Videotonnál még tanulni kell, Ugye Burcsa úr?), ki is lógnak a mezőnyből. A Videoton idei teljesítményén már látszik az invesztíció, de a zöldek kereke még mindig mintha be lenne ragadva a sárba. A szekeret meg mintha Doll tolta volna kátyúba, de ő az, aki nem tudja onnan kirángatni. Náluk a „nem tudja, hogy mit csináljon jódógában” jellegű problémákat látok.

  • Paks-M.kövesd-B.újváros:

Ez a „futottak még” mezőnye, relatív magas átlag-életkorokkal, „élj a mának” szemlélettel. Mintha nem lenne egy hosszabb távra érvényes stratégia, mintha nem lenne megfelelő gazdasági háttér – ez így néz ki innen az íróasztal mellől. A felkerülőt értem, neki most csakis ez az év a lényeg, a továbbiakra – érthető okokból – nem terveznek. A másik kettő viszont kifejezett micsurin-társaság, amolyan kis magyar buhera, helyettük el tudnék képzelni nagyobb múlttal, komolyabb hagyományokkal, és – nem utolsó sorban! – több szurkolóval/támogatóval rendelkező klubokat.

 

Akkor hol is tartunk? Nemzetközi összehasonlításban sehol nincs az NB1, és még a mezőny egészén belül is vannak olyan csapatok, akik erősen kilógnak lefelé. Csak ezekből az adatokból – ne meg az idei eredményekből – az is látszik, hogy kevés csapatnál van határozott koncepció (Honvéd, Vasas, Haladás, Videoton), vannak, akiket csak a relatív tőkeerejük ment meg a csúnya égésektől (FTC, korábban Debrecen), van ahol ez is kevés ma még (Felcsút). Van, ahol csak alakulgat valamiféle koncepció (Újpest, DVTK), és vannak, akik egyszerűen nem ide valók. Ez utóbbiak csoportjának van közös halmaza az előzőekkel…

 

És akkor mi hol vagyunk ebben? Ha nem lenne ez a címer-ügy, azt mondanám, hogy elindultunk egy úton, alakul egy koncepció, amit kezd is működni (ígéretes tehetségek felfedezése à be/felépítés à értékesítés), de nem szabadna elfeledkezni arról, hogy közben eredmények is kellenek, mert egy semmilyen középszer csapat játékosáért csak kevesen jelentkeznek nagy bajnokságok megfigyelői közül. Na meg; kellenek végre eredmények, mert lassan más se marad, mint a múlt, és Roderick annak is képes ellopni egy darabját…

 

Igencsak hosszú tehát az út odáig, hogy nemzetközi szinten is meg tudjuk magunkat mutatni, az meg még sokkal-sokkal messzebb van ettől is, hogy ott még eredményt is tudjunk elérni! De semmi nem lehetetlen, szurkoljunk együtt a szebb jövőért!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

 

 

Szombaton előzékenységből jelesre vizsgáztunk. Jó ideig vigyáztunk ellenfelünk kapujának érintetlenségére, amikor pedig igazán nem úriemberhez méltóan mégis gólt szereztünk, szorult helyzetünkből a bírók segítettek ki. hiába, az úr a pokolban is úr, a viselkedési szabályok terén nincs bocsánat, ellenfelünket szorult helyzetéből megmentettük, szereztünk helyettük egy – mindenki más számára… - szépségdíjas gólt!

Ezúton is köszönjük hát a partvonali játékvezetőnek a segítséget, hogymegmentette becsületünket! Annak ellenére, hogy éppen ő nem volt abban a pozícióban, hogy képes legyen reális véleményt alkotni, karakán véleményével meggyőzte a vezető bírót, hogy bizony Windecker keze nem csak lendült, hanem labdát is ért. Alapvonali kollégája gólnak látta a dolgot… Nem is értem, hogy vetemedhetett ilyen alpári cselekedetre, különösen úgy, hogy ő pontosan láthatta mi is történt!

Ebben a „Tudni illik, hogy mi illik” történetben az a fájó, hogy a meg nem ítélt büntető, illetve a szerencsétlen körülmények között született öngól (amikor már emberelőnyben voltunk), nem több gólos vezetésünknél történt, hanem valójában ez a két esemény lett maga a végeredmény. Ezúttal sem volt igazi átütőerő a csapatban, nem éreztem azt, hogy góllá érhetnek támadásaink. És azt sem, hogy az ellenfél még akár ebben az éverzedben képes lenne előnyt kiharcolni…

Az ilyen meccsekre szokták volt mondani, hogy óriási taktikai csata volt. Én ebben annyira nem hiszek, inkább azt láttam, hogy egyik csapat sem mert offenzíven focizni, a biztos egy pontot nem akarták bizonytalan háromra cserélni. Ettől még persze adódtak helyzetek, de azok rendre a támadók létszámbeli hátrányán akadtak el, hiszen a védelmek támadások során is rendre zártak maradtak. Talán az ellenfél közelebb volt a gólszerzéshez, de az ő támadásaik sem okoztak jelentősebb vérnyomás-emelkedést…

Egy ilyen meccsről – a látottak alapján – egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a számok mit mutatnak majd, mert a mezőnyben pattogó labda látványa miatt a számokkal is kifejezhető dolgokra nem volt energiám odafigyelni. Ja, meg idegrendszerem, mert az mégiscsak nehezen emészthető meg, hogy két nb1-es csapat tíz egymást követő passza ellenfelet talál! Néha mintha egy fliipert néztem volna…

Na de ennyit a negatívkodásról, mert tény, hogy csapatunk produktuma nem volt túl acélos, de ellenfelünk sem volt igazán jobb. Sőt… Kíváncsi vagyok, hoyg ezt a kijelentést vajon visszaigazolják – vagy sem… - a számok.

Csapatstatisztika:

forrás: mlsz.hu

Nocsak, nocsak… Azt hittem, hogy kissé elhamarkodottan ítélek, de nem! Sajnos megint azt látom, hogy a minden mutatóban jobbak voltunk, és ugye a végeredmény megint nincs összhangban a számokkal. Pedig a számok nem csalnak, van itt valami turpisság a dologban! Elsőre az, hogy egy olyan szerencsétlen öngól, amit Heris vétett igencsak ritkaságszámba megy. Egy ilyen labdaérintés 100 esetből 99,9-szer felszabadítás, de most az a 0,1 bizony csúnyán odab…szott! De azért ez még nem minden, mert az is tény, hogy nem szereztünk – a bírók szerint – szabályos gólt sem, így pedig a maximális esély csakis az x-re volt meg… De a rend kedvéért nézzük meg az adatokat részletesebben is!

Labdabirtoklás

22%-kal többet volt nálunk a labda (22:59 vs. 28:09)! Ez bizony nem kevés, azt mutatja, hogy mezőnyben javarészt mi uraltuk a meccset. De ez még önmagában kevés, hiszen nem mindegy, hogy hol volt a labda nálunk, hátul járattuk, vagy tényleg támadásokat építettünk. Erre a lövések, a lesek, és a szögletek adnak némi rálátást.

Lövések, lesek, szögletek

A 13 kapura lövés rendben lévő lenne, de az mér nem, hogy ezeknek a kísérleteknek mindössze a 15,3%-a talált kaput, azaz összesen két lövésünk tartott kapura. Itt szerintem van egy kis bibi a számokkal, mert Andric kettő, míg Diarra egyszer biztosan kaput talált, de az így korrigált 23%-os arány sem éppen világbajnoki. Nekem az már jó eredmény, hogy ha nálunk volt a labda, 2,16 percenként veszélyeztettünk, de ilyen pontatlanság nehezen emészthető meg. És ez már a sokadik alkalom sajnos.

De az ellenfél sem volt jobb, ugyanis 12-ből mindössze kétszer találtak kaput (16,66%), valamint a labda birtokában 1,91 percenként veszélyeztettek. Ebben a pontban tehát mindkét csapat játéka gyengécske volt, nem is kérdés.

A lesek aránya (1 vs. 6) azt mutatja, hogy többet szerettünk volna kezdeményezni, de csatáraink helyezkedése nem volt éppen kimagasló, de azt is, hogy bizonyára mélyebben védekeztünk, mint az debreceniek. A szögletek aránya (5 vs. 12) szintén a mi támadójátékunk mellett szól, többször értünk le az ellenfél alapvonaláig, ergo többször volt a labda a vendéglátók kapuja előtt.

Passzok, párharcok

Ezúttal itt sem volt nagy probléma, hiszen többet, és pontosabban passzoltunk, ugyanakkor az egy-egy elleni helyzeteket is jobban oldottuk meg. Most sajnálom csak igazán azt a szerencsétlen fejest… Nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy a vezetés birtokában ezt a meccset akár több góllal is megnyerhettük volna! Csak persze megint a volna, meg a ha…

Ha ezeket az adatokat nézem, megint az jut eszembe, hogy itt szerkezeti gondok lehetnek. Voltak is, hiszen középcsatár nélkül álltunk fel, de ezúttal középpályásainkban nem volt annyi lendület, hogy a védelmen átrobogva, futva érjenek a kapu elé, ahol a védők már vert helyzetben vannak. A sok lesállás bizony rengeteg helyzettől fosztott meg minket. De lehetnek más tényezők is, hiszen igazi középcsatár nem is volt, mégiscsak 11 játékosunk volt a pályán! Nézzük meg tehát, hogy ők egyénileg mit nyújtottak:

mlsz: mlsz.hu

Nos, egyéni szinten megint nem volt meg az a különbség, ami egy győzelemhez kell! Csapatunk egyéni teljesítményeinek átlaga 223 ponton állt meg, az ellenfél ugyanitt 219 pontot teljesített. Nekünk sajnos ismét a védelmünk volt gyengébb, náluk pedig inkább a támadók voltak kissé halványabbak. Ebből az látszik, hogy bizony egy döntetlent legalább megérdemeltünk volna.

Persze, ekéztem én nem keveset azt a meccset, és az ott látottakat, de itt tényleg látszik, hogy a kapott gól tényleg a véletlen kategóriája. Ugyanis nem egy olyan helyzetből született ez az öngól, amikor a védőnek nem volt lehetősége más, mint hogy a saját hálójába juttassa szorult helyzetében a labdát! Ezzel még nem is lenne nagy baj, az inkább ott kezdődik, hogy ez nem az első eset! Az ilyen véletlenek bizony akkor sújtják a csapatot, amikor fejben nincs rendben valami. Meg kell ismételnem, hogy az éles, igazán éles helyzetekben kell a tiszta fej, mert ha ott, és akkor nincs meg a teljes koncentráció, akkor ilyen látszólag megmagyarázhatatlan eredmények születnek.

Hallottam más szurkolóktól, hogy az „Újpest már feladta a bajnokságot”, de sajnos még csak erről sincs szó, sokkal inkább arról, hogy ebben a lélektani helyzetben csak ennyire vagyunk képesek. Nem tudom, hogyan kellene ezt megfordítani, de az biztos, hogy egy győzelemmel azonnal változna a helyzet! Erre nem biztos, hogy a legjobb alkalom a következő mérkőzés, mert az ellenfél mégiscsak a bajnoki címért megy, ugyanakkor annál nagyobbat szólna, ha a „felújított stadionban végre megtörné az átkot a csapat és végre három ponttal gazdagabban jöhetne le a pályáról!

A debreceni vendégjáték láttán erre nem sok esélyt látok, ugyanakkor voltak már idén erős meglepetések, meglepő eredmények, és tudom, hogy az utóbbi meccseken látottaktól jóval többre képes csapatunk. Szeretném, ha végre rácáfolnának a fent idézett szurkolóra játékosaink, mert az utolsó fordulóban a derbire úgy akarok kimenni, hogy számunkra nincs tét, és éppen elég, ha egy jót focizunk – és természetesen nyerünk! Érdekesség, hogy ebben az esetben - matematikai értelemben - még mindig lenne esély a nemzetközi kupában indulásra jogosító helyre… Szeretném, ha ezért kellene izgulnom, nem pedig hátrafelé kellene koncentrálni!

 

HAJRÁ LILÁK!

Ennek a cikknek a bevezetője pár nappal ezelőtt már megíródott, itt találhatjátok.

Ott tartottam, hogy nincs adat, így aztán a meccsről a látottak alapján alkotott képet nem tudtam szembesíteni az adatokkal. Nos, az adatok megérkeztek, így aztán gyorsan bele is csapok a közepébe!

Csapatstatisztika:

forrás: mlsz.hu

Te Atyaúristen!!! A bevezetőben megengedtem magamnak valami olyasmit, hogy saját jogon értük el a nulla pontot, de hogy ennyire csak rajtunk múlt, azt nem gondoltam volna… Nekem erről a gerillaharc jut eszembe, ahol a cél szentesíti az eszközt; az erre a harcmodorra építő harcoló fél embert, állatot, senkit, és semmit nem kímélve mindent alávet a célnak, a győzelemnek. Mindezt akkor is, ha az ellenség betartja a háború írott és íratlan szabályai. Hja kérem, van ahol a Genfi Egyezmény úri huncutság, nem egyéb...

Labdabirtoklás:

Ilyen adattal a csapatok jelentős része győzelmet arat, mert az ellenfélnek a rendelkezésére álló, mindössze 25 perc egyszerűen nem elég arra, hogy jelentős számú támadást építsen fel! Gondoljunk csak bele; 42%-kal több időnk volt (36:28 vs. 25:45) arra, hogy gólt, gólokat szerezzünk! Ehhez képest… az eredmény tudott.

Lövés – kapura lövés:

17 lövésünk azt mutatja, hogy nem volt teljesen reménytelen a dolog, ugyanis ha nálunk volt a labda, csak egy kicsivel kellett több mint 2 perc (!!!) ahhoz, hogy lövéssel fejezzünk be támadást. Ebben a mutatóban is gyengébb volt az ellenfél, nekik 6,5 perc kellett ahhoz, hogy lövésig jussanak. Nos, a labdát nem birtokolta az ellenfél, kapura nem volt igazán veszélyes, de akkor meg miért nem sikerült egy nyomorult pontot sem szerezni???

Hogy fokozzam; a lövések pontosságában is jobbak voltunk!!! A két tizenegyest kivettem a képletből, mert az azért nem feladat, hogy büntetőnél kaput találjon a végrehajtója. Az jött ki, hogy csapatunk 35,%-os, míg a vendégek 25%-os találati pontosságot értek el, és mezőnyből mindössze egyszer (a góljuknál…) találták el a kaput! Ez egész egyszerűen borzasztó! Nem és nem értem, hogy ezt a meccset hogyan lehetett elbukni!!! Nem kérdés, hogy a kaput találó lövések minősége alapvető probléma… De menjünk tovább, nézzük meg, hogy ki volt az, aki játszotta a focit, és ki volt az, aki csak csalta!

Passzok:

Ebben is brutális fölény mutatkozik, talán mondanom sem kell… Nem elég, hogy számbeli téren (556 vs. 325), de minőségben is (86,2% vs. 80,65%) bőven az ellenfél fölé nőttünk! Egyébként az, hogy mindkét csapat 80% felett teljesített, nekem azt jelenti, hogy mindkét csapat hagyta a másikat passzolgatni, nem volt egy kifejezett harcos meccs. Erről később azért még szeretnék egy-két gondolatot megosztani, de most a lényeg az, hogy még mindig nem látom azt a tényezőt, ami miatt ki kellett kapnunk a labdát nem birtokló, kapura nem veszélyes, sokkal pontatlanabb, passzívabb csapattól…

Párharcok:

Korábban rendszeres volt, hogy ebben a „tételben” bizony csődöt mondtunk, de most itt is fölényt látok. Ha ez nem is jelentős (51,1% vs. 48,9%), de mégis azt jelenti, hogy a párharcokban, egy-egy ellen jobbak voltunk! Eddig tehát láttuk, hogy a csapat egészének működését jellemző adatok szerint csakis a győzelem lenne elfogadható, de a párharcok azt mutatják, hogy egyéni szinten is jobbak voltunk. Akkor meg hol a búbánatban van már az a pont, ami miatt még mindig kerülget a sikítófrász???

Szabálytalanságok – lapok:

Hát bizony… Nem akarok különösebben „bírózni”, meg mindent valami külső tényezőre fogni, de nekem bizony továbbra is határozott véleményem, hogy egy lábtörés-gyanús belépő, egy félköríves rúgás, vagy egy arcba-könyöklés nem focipályára való, de legalábbis büntetendő. Nem tudom, hogy a sípmester mostanság mennyi MMA meccset néz, de tanácsolom, hogy sürgősen fejezze be, mert elég rosszul hat bíráskodása minőségére!

Ja, hogy ne felejtsem; ha a szabálytalanságok a spori részéről megtorlatlanok maradnak, az nem csak fizikai, hanem lélektani értelemben is hat. Most – erős a gyanúm! – lelki tényezők miatt nem sikerült a mérkőzés. Játékosaink bizony fejben elfáradtak a 2016/17-es megpróbáltatások miatt, és ez most visszaütött. Igazából érthető ez, de van egy aprócska probléma; a bajnokságból még vannak hátra meccsek, és – matematikai értelemben – még mindig megvan az esély az nb2-re…

A párharcok alapján úgy tűnik, hogy egyéni teljesítményekben is jobbak voltunk, de ezt nézzük meg kicsit részletesebben:

forrás: mlsz.hu

Nos, a két csapat egyéni teljesítményeinek átlagában gyakorlatilag nincs különbség!!! A 213 pontos átlagok azt jelentik, hogy a meccs egészének színvonala épp csak megütötte az általam önkényesen felállított mércét. Ez annak tudható be, hogy mi próbálkoztunk, de – a bírói „ráhatással” együtt – egyszerűen csak ennyire voltunk képesek, az vendégcsapat pedig meg sem próbált focihoz hasonlót mutatni…

Mindenkit nem szeretnék egyesével górcső alá venni, de mindennél árulkodóbb, hogy támadóink közül Bardhi, Perovic, és Lázok sem ütötte meg a szintet (200 pont), míg az ellenfélnél a kapus nyújtott kimagasló teljesítményt. A gólképtelenség így már nem is olyan meglepő, ahogy az sem, hogy Kálnoki messze a leggyengébb produkciót nyújtotta. Bár elsőre én sem értettem, de az adatok megmutatják, nagyon nem véletlen, hogy Heris megint elől találta magát…

Ha végtelenül egyszerű akarok lenni, a meccs végkimenetelét Petkovic kimagasló, és Kálnoki magát és másokat is messze alulmúló teljesítménye határozta meg! Védőnk nem „csak” kapott gólunknál nem volt a helyzet magaslatán, a többi megmozdulása sem volt fociként értelmezhető. A pályán töltött mindössze 14 perce alatt védőként egyetlen labdát sem szerzett, egyetlen párharcot nyert! Ez így nem megfelelő, még akkor sem, ha passzainak pontossága 83,33% alapvetően jó érték még akkor is, ha a csapat egészének átlagától elmarad.

Sokan, sokféle lehetséges távozót, és érkezőt említettek már most, holott még tart a bajnokság. Sajnos nem csak szurkolói körökben, hanem a játékosok között is megy a sakkozás, így egy kicsit sem csodálkozom azon, hogy egyesek mélyen tudásuk alatt teljesítenek. Fejben bizony páran teljesen máshol járnak, így viszont – jó adatok ide, mezőnyfölény oda – a kiélezett szituációkat nem tudjuk megnyerni! Vignjevic mester kitalálhat bármilyen felállást, stratégiát, pakolgathatja posztról posztra a fél csapatot, ha igazolásról, pénzről, szerződésről álmodoznak a játékosok a pályán, egyszerűen nem fog sikerülni…

Sajnos ezzel eljutottunk oda, hogy a Debrecen elleni meccs akár kiesési rangadóként is felfogható, és azt csak remélni tudom, hogy a mindenféle más gondolatok mellett a kiesés réme van annyira erős érzelmi ráhatással csapatunkra, hogy végre a játékra, a pályára koncentrálnak majd! Ellenkező esetben akár utazni is kár, de bízom benne - mert volt már példa erre is! -, hogy ezúttal pozitív meglepetést okoz csapatunk! Minden erőre, koncentrációra, minden fineszre, okosságra szükség lesz, mert a hajdúságiak láthatóan felfogták, egy kieséssel csapatukat, és magukat a játékosokat is komoly veszteség éri…