Szám szerint

Az ősz számai 2.

A tradicionális magyar football klubok által dominált Nb1 korábban a sílusok csatája volt. Mára sajnos nem mindig látható a csapatok játékán elődeik hosszú évek alatt kimunkált focija. Megnéztem tehát, hogy mit tekinthetünk ma Újpest-stílusnak, aztán kísérletet teszek tetten érni stílusunk nyomait a 2017 őszi statisztikai adatokban.

Bár a sajtó, a lelátó, és a klubházak is az UTE-UFC ellentétről szólnak, nekünk szurkolóknak az Újpest egy, és megbonthatatlan egységet jelent. Ebbéli hitünkbe pedig nem illik belerondítani… De ez egy másik cikk témája, a lényeg az, hogy a stílusra vonatkozó leírást az UTE honlapján értem el, az utánpótlás képzési filozófiája alatt. Ezek szerint az Újpest stílusa:

  1. domináns támadójáték,
  2. labdabirtoklásra való törekvés és az abból történő gyors, kombinatív támadásvezetések, gólra törő játékkal (a mélység folyamatos keresése),
  3. döntően rövidpasszos, kreatív játék,
  4. labdakihozatal és támadás felépítés,
  5. rendkívül gyors átmenetek a játékban (pl.: labdavesztés után gyors, agresszív visszatámadás/labdaszerzés után rendezetlen védelem ellen gyors kontrajáték),
  6. elmozgó játékszervezés,
  7. kezdeményező, agresszív védekezés - a labdás folyamatos nyomás alatt tartása (középpályás presszing, támadó presszing).

Talán csak az utolsó pont a mai modern football terméke, az összes többi elem mindig is jellemezte csapatunk játékát. Ami talán érdekes lehet – de véleményem szerint ez is a mai trendek eredménye – nem említ a felsorolás kreatív irányítót. Nálunk pedig hagyományosan mindig volt ilyen játékos a pályán, de mostanság talán Suljic volt az utolsó, aki – néha akár öncélú – látványos cseleivel tűzbe hozta a közönséget. A fejlődés iránya manapság nem kedvez az ilyen típusú játékosoknak, így – bár én hiányolom – el kell fogadni, hogy a csapat egésze, a szervezettség, az egyes posztok megbízható lejátszása ma fontosabb, mint az, hogy ki tudja a fülén táncoltatni a labdát…

De nézzük sorban, mit tudunk a felsorolt elemekből számok segítségével megmutatni!

1.-2. : Domináns támadójáték…

Nekem ez a pont elsősorban arról szól, hogy az alapvető felállás, és a játék iránya mindenekelőtt elsőszándékú támadó jellegű. A gyakorlatban abban testesül meg, hogy a védekezés csak azért fontos, mert az elsődleges célt csak a labda birtokában lehet elérni. A védekezés tehát alárendeltje a támadás-építésnek – ahogy azt majd a további pontok meg is erősítik.

A dominancia kialakításának első lépcsője tehát a labdabirtoklás. Ez még nem elégséges feltétel (hiszen sok csapat a labda birtokában sem az előre-játékot erőlteti, inkább csak „alibizik”), de szükséges, ugyanis a dominancia nem csak fizikai, hanem lélektani szempontok miatt is fontos! Az a csapat, aki csak üldözi a labdát, elég hamar elveszti hitét saját csapata sikerességében, az egyes játékosok pedig – hitüket vesztve – akár mélyen egyéni képességeik alatt teljesíthetnek. Nézzük meg tehát, hogy a labdabirtoklásban mit tudtunk mutatni 2017 őszén:

Ahogy már az átlag adatokból kiderült, valamivel többet birtokoltuk a labdát, mint az ellenfelek. Eddig ez rendben is lenne, de egy stílus-elem nem önmagáért való, végül minden a győzelem elérését szolgálja, de ez most sajnos nem sikerült… Mindössze hat győzelmünkből négy (!!!) úgy született, hogy nem birtokoltuk többet a labdát, mint az ellenfél! Azt kell mondja tehát, hogy ez a fontos elem ezúttal nem támogatta az eredményeket, jogos a feltevés tehát, miszerint ez a stíluselem nem illeszkedik szervesen a mai csapat játékába!

Ennek okát abban látom, hogy a labda birtokában sok az oldalirányú, vagy kifejezetten hátráló mozgás, kevés sikeres kulcspasszt tudunk végrehajtani. Lehet, hogy mégis szükség lenne egy igazán kreatív, a csapatot jól mozgató középpályásra? Nem tudom, de tény, hogy minden egyes játékelemet nem lehet csupán szervezettséggel felépíteni.

3. Döntően rövidpasszos, kreatív játék

 Sajnos a kreativitásra nem nagyon tudok számokat hozni, de azt tudom, hogy a csapat játékából ez az elem mintha hiányozna. Ezt kifejezetten csak a látványra alapozva mondom, és gyorsan hozzá is teszem; az ősz vége felé már voltak biztató jelek ebben, ugyanis Zsótér beadásai, Novothny érkezései a kapu elé már felvillantottak valamit ebből. Véleményem szerint Vignjevic kreativitás alatt nem a jó/szép cseleket éri, hanem a kombinatív játékot inkább. Ebből a nézőpontból bizony van előrelépés.

Ami a passzokat illeti, itt már vannak adatok, és így ezt fel is dolgoztam egy chart erejéig:

Itt – véleményem szerint – tetten érhető a Mester kreativitásról alkotott véleménye, illetve annak hatása. A passzaink száma emelkedett, ugyanakkor az ellenfelek – trendszerűen – egyre kevesebb sikeres passzt hajtottak végre ellenünk. Felteszem, hogy ezért lehet, hogy a kombinatív játékban ezért láthattunk némi fejlődést, de azonnal meg kell jegyeznem, hogy ez még mindig kevés, ugyanis még mindig rengeteg hiba csúszik be. Ezek a hibák pedig végső soron mind-mind csökkentik az esélyeket a gólszerzésre.

Ha már hibák! Nézzük meg az is, hogy vajon a számbeli javulás együtt járt a minőség javulásával is, vagy sem! Ezt azzal tudom megfogni, hogy az összes passz-kísérletet összevetem a sikeres passzok számával. Ezt kaptam:

Ha az ellenfelek adatai nélkül mutatnám meg az ábrát, ez bizony elég gyenge eredménynek mutatkozna. A tény ettől még tény; a passzok sikeressége romlott, az ősz folyamán egyre több hiba csúszott be. De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ellenfél is van a pályán! Ez a trendszerű romlás az ellenfeleinkre is pontosan úgy igaz, akár csak ránk, így én ezt javarészt annak tudom be, hogy a csapatok egyre jobban kiismerték egymás játékát, így könnyebben el is tudták rontani azt.

Ezzel együtt én azt gondolom, hogy ebben a mutatóban minden egyes meccsen meg kellene tartani a 75-80%-os szintet ahhoz, hogy tetszetős, a szemnek is kellemes játékot láthassunk a pályán. És a stílus? Nos, itt megint hasonló a helyzet; hat győzelmünkből csak kettő (!!!) esetben volt jobb passzpontosságunk, illetve volt több sikeres passzunk, mint az ellenfeleinknek...

4.-7. pontok:

Sajnos itt nem tudok sok adattal szolgálni, de talán a párharcok, illetve a lövések száma adnak némi támpontot.

A párharcok abban, hogy egyéni szinten mennyire képesek játékosaink agresszív, gyors letámadásra, védekezésre, labdaszerzésre, illetve azt, hogy a labda birtokában mennyire képesek az ellenfél ugyanezen törekvéseit kivédeni. A lövések száma támpont lehet arra nézve, hogy mennyi olyan szituációt tudunk kialakítani, amit lövéssel fejezhetünk be, ez pedig a labdakihozatal, és a hatékony támadás-építés terén lehet mérvadó.

Nézzük tehát a párharcok terén mit mértek az ősz folyamán:

Ahogy az előzőekben láttuk, a passzok hatékonysága aaz ősz folyamán romlott, ugyanakkor – ahogy a párharcokat bemutató chart mutatja – egyre több volt az egy-egy elleni szituáció. A csapatok tehát egyre közelebb tudtak helyezkedni a támadó ellenfélhez, mert egyre jobban kiismerték játékukat.

Ez örvendetes, hiszen, ha az egy-egy ellen jobbak vagyunk, játékunk is javul, de a párharcok számának növekedésével csak épphogy lépést tudtunk tartani! Sajnos a megnyert párharcok százalékos megoszlásában nem volt érdemi fejlődés; a minimális fölény – kisebb ingadozások mellett – végig megmaradt. Erős a gyanúm, hogy ha ebben a mutatóban tartósan 55% körül teljesítenénk, a tabellán is előreléphetnénk.

Végezetül tehát nézzük meg, hogy mit láttunk lövések terén:

Itt is megfigyelhető a trend; ahogy a csapatok egyre jobban kiismerték egymás játékát, egyre hatékonyabban tudták megakadályozni ellenfeleik gólszerzési kísérleteit. Egy igazán jó hír viszont van! Ellenfeleink lövéseinek száma meredekebb ütemben csökkent, mint nálunk, ami azt mutatja, hogy védekezésünkben történt azért előrelépés az ősz folyamán!

Azt láttuk tehát, hogy labdabirtoklásban, passzok számában, a passzok hatékonyságában, valamint a párharcokban is volt némi fölényünk az ősz folyamán, előrelépést talán a passzok, és egyértelműen a védekezés  terén látok. Ezek az elemek, illetve ezek egymásra való hatása immár elég komoly szelete a csapat játékának, ezért elmondható, hogy 2017-ben bizony nem történt igazán komoly áttörés. De az mégis valódi eredmény, hogy a teljesítmény korábban látható komoly ingadozása mintha csökkent volna. Ezt erősíti az is, hogy tavaly ilyenkor (19 forduló után) egyetlen ponttal gyűjtöttünk többet, ami mindössze egy döntetlennel több…

Ha már itt tartunk; számomra most az is nyilvánvaló, hogy miért van ilyen sok döntetlenünk! A játékelemek döntő részében fölényt tudunk kiharcolni, de semelyik tényező, illetve a tényezők összessége terén sincs olyan erős fölényünk, ami képesség tenne minket sokmeccses győzelmi sorozatokra. A jó hír persze az, hogy ellenfeleink sem képesek ellenünk döntő dominanciát kiépíteni, de ez összességében csak középmezőnybeli státuszt jelenthet számunkra. Nem lennék meglepve, ha a fent említett stíluselemek beépítésével, megvalósításával sokat javulna játékunk, de ezt a feladatot hagyjuk meg a stábnak. A magam részéről látom a törekvést ezen a téren, azt pedig majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég…

Összességében tehát – a most elemzett adatok szerint - az ősz a stabilitás keresése jegyében telt el. Miután ebben láthatók eredmények, tavasszal már jöhet a komolyabb előrelépés! A stabil alapokra már sokkal jobb, látványosabb, és főként eredményesebb játék építhető egy komoly téli felkészülés után!

 

HAJRÁ LILÁK!