Szám szerint

Ha lőni akarsz, lőjj, ne pofázz!!!

Sokszor elképzelem, hogy mi hangzik el az öltözőben, a szünetben, mi lehet az a mondat, amivel motiválni lehet, és/vagy amivel helyére lehet tenni dolgokat a játékosok fejében. Régi emlék; edzőnk egy vidéki kupameccs szünetében – amikor annak ellenére, hogy végig támadtunk, gólt azt bizony nem szereztünk… - azt mondta, hogy

  • Na most akkor te, meg te, meg te – mutogatott körbe -, mehettek tusolni!
  • De mester! Ennyit nem lehet cserélni! (nem most volt… akkoriban még csak kettőt cserélhettünk)
  • Nem csere! Lejöttök ti hárman, mert túl sokan vagytok, nem fértek el egymástól a pályán!

Hááát… volt ott baj, mert – ha az ellenfél nem is volt egy világverő csapat – hármas emberhátrányban már oda kellett tenni magunkat. A 70. percig semmi, pont ugyanúgy támadtunk, mint az első félidőben, de valahol mindig becsúszott egy hiba, a gól hiányzott. Aztán – ennyi idő után már elmondhatom… - egy jobb összekötő helyén „elkövetett” visszacsel után ballábas beadásom túl sok belsőt kapott, egyenesen fel a hosszú oldali pipába! Mondanom sem kell, a vége 0:5 lett. Miért? Na nem a lecsúszott lövés miatt, hanem mert csak annak van szerencséje, aki megküzdött érte!

 

Nem tudom, hogy szombaton Vig mit mondott, de tény, hogy a második félidőre egy más csapat jött ki a pályára, az első félidő edzőmeccs hangulata után érezni lehetett, hogy ebből már lesz valami. Ahogy lett is! Tévedés ne essék, az első félidőben is látszott, hogy melyik csapat a jobb ezen a napon, de olyan érzésem volt, hogy ha reggelig játszunk, akkor sem lesz gól. Ezért gondolom, hogy valami ilyesmi hangzott el: Ha győzni akarunk, győzzünk, ne csak beszéljünk róla! Ez akár a cím szabadfordítása is lehetne. Tehát, bár már az első félidő is megmutatta csapatunk fölényét – mint korábban is szinte minden meccsen! -, de a gól is pont ugyanúgy hiányzott… A mester sokat nem tehetett hozzá a dologhoz, csak pont ugyanazt mondhatta el, mint eddig; nem elég birtokolni a labdát, nyerni kell a párharcokat, és lövéssel befejezni a támadásokat!

 

Vajon a számok visszaigazolják ezt? Vajon végre sikerült megvalósítani azt, amit korábban nem? Nevezetesen a játék minden egyes elemében az ellenfél fölé nőni, minden ponton jobban teljesíteni, ezzel biztossá téve a győzelmet, és – remélhetőleg – megszerezni a további sikerekhez elengedhetetlen önbizalmat is. Egy-egy győzelem ugyanis múlhat a szerencsén, de ha a számok is alátámasztják azt, amit láthattunk a stadionban, akkor nem kétséges, hogy elindult egy pozitív folyamat! Igen, remélem folyamat, és nem egy múló fellángolás! Nos, nézzük tehát szám szerint!

 

Rögtön kezdjük csapatunk egyik igencsak sarkalatos pontjánál; a labdabirtoklás a támadó szellemű csapatok stratégiájának alapja. Támadni csak a labda birtokában lehet, gólt elérni csak támadásból lehet, és ahol a kapura lövések pontosságával komoly problémák vannak, ott rengeteg támadás, rengeteg lövés kell a győzelemhez. Nos, a játékunk alapja rendben volt, míg csapatunk 38 percet, az ellenfél alig több mint 21 percet birtokolta a labdát! Az 59 perc körüli tiszta játékidő átlagos ugyan, de a 64/36-os labdabirtoklási arány egyáltalán nem mindennapi! Erre lehet építeni, ugyanis gondoljunk bele; az ellenfél általi labdabirtoklás minden egyes percére 1 perc 47 másodperces labdabirtoklással válaszolt csapatunk!

 

Ilyen alapokkal nehéz elbukni egy mérkőzést, de önmagában nem elég! A labdabirtoklás ugyanis nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy nyomást gyakoroljunk az ellenfélre, és eljussunk a kapuig, ott pedig lövéssel fejezzük be a támadást. Ezúttal pedig itt is jó számokat látok; a lövések „versenyszámban” 19/4-re leléptük az ellenfelet! Na jó, de mi van a pontossággal? Kaput 10 lövésünk talált (53%), az ellenfél pedig mindössze 1 lövéssel válaszolt (25%)… Nincs mese, az adatok azt mutatják, hogy a focit ezen az estén az ÚJPEST játszotta! Nem a számok világa, érzelmi jellegű megjegyzés: sajnos a stadionban nem ezt lehetett érezni

 

A szögletek száma megerősíti a fentieket; a 8/2-es arány arról árulkodik, hogy sokszor felértünk az ellenfél kapujához, ahol csak elrontani tudták játékunkat, építkezni már nem. Ez adat nem csak azért fontos, mert megmutatja támadásbeli fölényünket, hanem azért is, mert a szöglet rendszerint egy támadást követő újabb lehetőséget jelent. Sarokrúgások jellemzően támadások után következnek, amikor az ellenfél nem tudja megszerezni a labdát, nem tud ellencsapással élni, viszont továbbra nyomás alatt tarthatjuk, így pedig előbb-utóbb lankad a figyelmük… Fáradnak, és a sokadik ilyen helyzetben egyre könnyebben hibáznak. Bár szögletből nem értünk el gólt, mégis a minél többet tartjuk a támadóharmadban a labdát, annál könnyebben késztethetők hibára védők. A tizenegyest tipikusan egy ilyen nyomás alatt vétett hiba váltotta ki!

 

A szabálytalanságok 13/14-es aránya nem érdemi különbség, összességében pedig nem túlzott, a mérkőzésen nem voltak kirívóan nagy szabálytalanságok, bár itt – a számok világán túl – meg kell jegyezni, hogy a bíráskodás közel sem volt tökéletes. Volt egy olyan öt perces periódus, ahol az ellenfél három alkalommal érintette kézzel a labdát (ebből egyszer a tizenhatoson belül), majd nálunk is volt egy kezezés, de a síp végig néma maradt… Ezzel együtt sem mondhatnánk, hogy részrehajló volt a bíráskodás, de azt igen, hogy minőségében nem érte el a meccs színvonalát. De visszatérve a számokhoz; a labdabirtoklás ilyen fölénye mellett az ellenünk elkövetett szabálytalanságok száma arról árulkodik, hogy az ellenfél nem élt nemtelen eszközökkel, ezért nem is tudta megszakítani játékunk folytonosságát. A játék képét jól leírja, hogy a 27 fault közül csak 9 esett saját térfelünkön!

 

A lesek száma – bár az 1/2 a rettenet alacsony elemszám miatt nem alkalmas számszaki következtetések levonására -, mégis árulkodik valamiről! Az ellenfél mélyen védekezett (nem tudtak a nyomás alatt felfejlődni támadáskor sem, így nem futhattunk lesre), két lesre futásuk pedig akkor volt már, amikor átálltunk a cserék után egy támadóbb felállásra (védő helyett támadó jött be), és vaktában előre vágott labdákkal igyekeztek az eredmény után rohanni. Ezzel együtt nem voltak ezek a labdák veszélytelenek, de ezúttal védőink jól mozogtak együtt, nem lógtak be a támadók mögé.

 

A következő adat viszont egyrészt magyarázza, hogy miért is tudtuk lehengerlő fölénnyel birtokolni a labdát: a pontos passzok száma bizony osztálykülönbséget mutat. Csapatunk 506 pontos passzával szemben csak 249 piros-kék passz áll… Ez bizony olyan különbség, ami nem „csak” az ÚJPEST fölényét, hanem felveti az ellenfél minőségi problémáit is! Egy szubjektív megjegyzés; a stadionban, élőben nem látszott, hogy ilyen drasztikus a különbség. Ez azonban csakis érzéki csalódás, ugyanis az természetes, hogy nálunk van a labda, viszont az ellenfél nem birtokolja, hanem csak átmenetileg bitorolja… A szurkolók – köztük én is– így látják, természetes elfogultságuk okán. Ez pedig arra világít rá, hogy a szubjektíve megélt élmény néha nem engedi látni a valóságot!

 

De vissza a passzokhoz! A passzok pontossága is rendben volt, ugyanis ezúttal passzaink 81,74%-a célt ért! Nem akarok nagy szavakat használni, de 80% felett ez az adat már majdnem tökéletesnek tekinthető, most csak azért nem gondolom, hogy ez világverő mutató, mert – ahogy láttuk – az ellenfél ezen a mérkőzésen nem volt azonos súlycsoport… Bár, a Vasas 72,38%-os pontossága sem rossz, de - mivel eleve keveset birtokolták a labdát -, náluk a pontosság különösen fontos lett volna. A labdabirtoklással összevetve a passzok száma még egy fontos dologról is árulkodik, ez pedig a játék ritmusa. Ebben nem volt jelentős fölényünk; míg csapatunk 4,5, az ellenfél 5,2 másodpercenként hajtott végre pontos átadást. Bár ez cca. 14%-kal gyorsabb labdajáratást jelent, nem érdemi a különbség.

 

Utolsóként jöjjön talán a legfontosabb adat! Fontos, mert ez csapatunk Achilles-sarka, rendre ezen a ponton bukjuk el a mérkőzéseket – legalábbis a számok ezt mondják. Jelentem; SIKER!!! A párharcokat 116/102 (másképp 48/42%) arányban nyertük! Ez végre azt mutatja, hogy az egy-egy elleni szituációkban határozottabbak voltunk, jobban küzdöttünk, de azt is, hogy a szokásosnál védekezőbb csapat-összetétel (Heris középpályásként is inkább védekezett) is jót tett!

 

Ahogy láttuk tehát, a játék minden elemében felülmúltuk az ellenfelet ezen az estén. De akkor miért kellett 80 percet várni a vezető gólra, és a gólokban miért csak ekkora a különbség? Ennek sok oka van, amit a számok mutatnak, azok pedig az alábbiak:

  • A korábbiaknál védekezőbb csapat-összetétel,
  • Csak minimálisan volt jobb a csapat ritmusa, mint az ellenfélé,
  • Bár sok lövésünk volt, sok talált kaput, de a 19 lövésből csak 6 indult a tizenhatoson belülről,
  • A kaput találó lövések nagy része nem okozott különösebb problémát az ellenfél kapusának, könnyen védhető volt,
  • Az ellenfél masszívan védekezett, jól tömörült kapuja előtt (a szabálytalanságok helye alapján legalábbis).

 

Összefoglalva tehát azt mondhatom, hogy fölényünk nem kérdéses, a játék minden egyes elemében az ellenfél fölé nőttünk, de szükség van még finomhangolásra! A kapu előtti szituációknál jobb koncentrációra, pontosabb játékra van szükség! Már csak azért is, mert Diagne személyében végre van olyan középcsatárunk, akit érdemes labdákkal tömni, ahogy láttuk szombaton, Kabát Peti is képes még hozzátenni a játékhoz, Perovic pedig egy tehetséges fiatal (aki talán több szerepet is kaphatna). Ez utóbbit bízzuk V. mesterre, de tény, hogy ha a szélsőjátékban javulást tudunk elérni, beadásaink pontossága javul, az eredményességünk is javulni fog!

 

A beadásokhoz még egy gondolat (mert talán sokan nem értik, hogy mit akar játszatni a mester); szélsőink ellenkező lábasok, azaz Andric inkább ballal, Bardhi, illetve Balázs Benjámin pedig inkább jobbal erős, de sorrendben jobb, illetve baloldalon játszanak, a beadások, az alapvonalig lefutások pedig inkább a szélső védőik feladata. Enne oka az, hogy pl. jobb oldalon egy bal lábas szélső jól tud a pálya belseje felé indulni, onnan kapura fordulni akár, ugyanakkor a felérkező szélső védő felé is ki tudja forgatni szélre (quasi a saját helyére) a labdát. Mindkét lehetőség jól lábra jön, könnyebben kivitelezhető, mint jobb lábbal. Az pedig, hogy több lehetőséget rejt a játék, megosztja a védőket. Ez egy jó rendszer, de ehhez fel kell érnie a szélső védőnek, be kell játszania teljes hosszában a teljes oldalvonal melletti pályarészt. Van benne kockázat, mert egy lefülelt támadás után is vissza kell érnie a védőnek, és ebbe a jelentős terhelésbe a mérkőzés végére könnyen belefáradhat. Ilyenkor vagy a védekezést, vagy a támadást fel kell adnia (legalább részben), ezzel viszont borul a játékrend… Fizikálisan Forró képes megoldani a feladatot, beadásain viszont sokat kell csiszolni, Mohl pedig, aki pedig technikailag képes a feladatra, gyorsaságban, robbanékonyságban kissé elmarad a kívánt szinttől. A másik oldalra pedig sajnos nincs jó megoldásunk, ezért nem véletlen, hogy Vig már sokakat kipróbált ezen a poszton.

 

Elnézést kérek a kalandozásért, máris visszatérek a számokhoz. Kíváncsian várom, hogy vajon mit mutatnak az egyéni teljesítményre vonatkozó adatok!

  • Lövések:

Bardhi (7), Diagne (4), Balogh (3), Hazad, Balázs (2-2) a sorrend. Dicséretes a sok lövés, de mégis van némi hiányérzetem! Andric nem lőtt kapura, pedig egy olyan támadó, akitől képességei alapján gólt, gólokat várunk.

  • Kapura lövések:

Az első három sorrendje nem változott 4, 3, illetve 2 kaput találó lövéssel, és öröm, hogy bejelentkezett egy fejessel Lita is, mert a szögleteknél magas védőinkre is szükség van ahhoz, hogy veszélyeztetni tudjunk!

  • Passzok száma:

Vezetnek középső védőink (Lita, Kálnoki-Kis), de Bardhi és Balogh közvetlen utánuk következik. Hátul tehát sokat járattuk a labdát, de azok középpályásaink is sokat találkoztak a labdával, akik a támadójátékot építik.

  • Passzok pontossága:

Szabi vezet, de kapusként ez elvárás, utána viszont Lita, Kabát, Kálnoki-Kis, Balogh következik. Hátul tehát stabilak vagyunk, Peti jól szállt be, Bubu pedig eddig minden pontban jól szerepel. Semmiben nem a legjobb ugyan, de a játék minden elemében valamivel az átlag felett teljesít.

  • Párharcok:

Belső védőinket megelőzve Diagne vezet, látszik, hogy sokat küzd, vállalja az egy-egy elleni szituációkat, támadásainkba nem csak közvetlen a kapu előtt lép be, hanem a hosszú labdák megtartása, és elosztása is feladata egy-egy gyorsabb támadás esetén.

  • Párharcok (%):

Forró vezeti a listát 69%-kal, ami azért megmutatja kvalitásait, hiszen ehhez hasonló eredményességet csak belső védőink (Lita, Kálnoki-Kis), illetve a kimagasló teljesítményt nyújtó Bardhi tudott hozni.

  • Index:

Az összesítésben Diagne két góljának, és nyert párharcainak köszönhetően magasan vezet (314 pont!), de Bardhi 237 pontja is kiváló eredmény, míg Bubu 217 pontja arról árulkodik, hogy kiegyensúlyozott, de egyik elemében sem kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő. 200 pont felett még Kálnoki-Kis végzett, de Forró 192 pontját is jónak értékelem, mivel sok időt kihagyott az nb1-ből. Sajnos Nagy T. 150 pontjával megint erősen kilóg lefelé, nem véletlen tehát, hogy amikor védő helyett támadót cserélt V. mester, akkor őt hozta le.

Biztató, hogy 180 pont alatt csak öten teljesítettek, de közte volt Szabi, aki ugye nem összevethető a mezőnyjátékosokkal, illetve Kabát Peti, aki csak 20 percet kapott, ugyanakkor nem öröm, hogy ebbe a csoportba focizta magát Heris és Lita is. Heris esetében ez érthető, hiszen, az első félidőben a láthatóan komfortzónán kívüli középpályás pozícióban próbált megfelelni, de Lita jobban szokott teljesíteni. Reméljük, hogy ez csak pillanatnyi formaingadozás, és már a jövő héten változik a helyzet!

 

A végére hagytam azt, amit már elsőre, az adatokba bepillantva is láttam; ez egy olyan mérkőzés volt végre, ahol játék minden egyes mért elemében felülkerekedtünk, ehhez kiegyensúlyozott teljesítmény párosult. Elindult tehát valami, de nem feledjük a 80/20-as szabályt, ami arról szól, hogy az eredmény 80%-át 20% munkával lehet elérni, a többi 20%-hoz viszont a munka 80%-át kell beletenni! A számok azt mutatják, hogy a 80%-ot elértük, sőt már a maradék 20%-ot építgetjük, azt viszont nem tudom, hogy az ehhez szükséges 80% munka mekkora hányadát sikerült elvégezni. Hovatovább azt is el tudom képzelni, hogy az eredményes játék és a szép játék találkozik meccseinken! Ehhez már csak finomhangolások kellenek, mert a játék egésze mintha összeállt volna, de az egyes rész-elemein még bőven van mit javítani! Ezért kalandoztam kicsit a szélsőjáték témájában; ez az elem hatékony fegyver, modern, haladó szellemű stratégia része, de ha nem működik megfelelően, akkor sem a szélső védekezés, sem a támadások nem lesznek rendben!

 

Ahogy láttuk tehát, van mit javítani, van hova fejlődni, de a mostani győzelem átlendítheti csapatunkat egy nehéz időszakon. OK, elfogadom, az ellenfél nem volt túl acélos – csak vasas volt… -, de ahhoz, hogy ilyen adatokat, hasonló eredményességű játékot produkáljunk magasabban jegyzett csapatok ellen is, ahhoz talán már nem is kell olyan sok!

 

Remélem, hogy a Zete ellen tudjuk gyakorolni, csiszolni azt, amit ezen a hétvégén láthattunk csapatunktól, aztán pedig a viharsarokból elhozzuk azt a három pontot, amire szükség van ahhoz, hogy megkezdjük végre a felzárkózást! Ne feledjük, ha az őszt a dobogó közelében fejezzük be, akkor a hagyományosan jobb tavaszunk még sok örömet tartogathat!

 

HAJRÁ LILÁK!