Szám szerint

Súlytalanság

Súlytalanság… Ez jutott eszembe a derbit nézve. Ez a magyar foci „leg-leg-leg” találkozója, de ezúttal csalódnunk kellett. Nem az eredmény okozott csalódást, mert bizony az több okból is igazolta a papírformát. Egy kicsontozott Újpest olyan ellenféllel találta szembe magát, akit jó ideje kedvelnek ott, ahol kell… És ez persze a kezdőcsapatok szintjén is meglátszott! Legalábbis számokban, mert bizony a pályán érdemi különbség nem volt; mindkét csapat mélyen az elvárt szint alatt teljesített. Papíron tehát a különbség:

-      Újpest:

o   kezdő 11 értéke (transfermarkt): 3,225 m€,

o   kezdő 11 játékosai átlag-értéke: 293.182 €.

-      Ellenfél:

o   kezdő 11 értéke (transfermarkt): 6,850 m€,

o   kezdő 11 játékosai átlag-értéke: 622.727 €.

A cserepadokat meg se nézem, mert ahol Heris szélső támadóként jön be (egyébként jó játékkal!), ott azért látható, hogy erősen végesek a lehetőségek. De – mint említettem – ebből a pályán sok nem látszott, sokkal inkább egy kis sufnituning az egyébként (papíron!) a hazai bajnokság nehézsúlyú ketrecharcosának. Farkas Ádám ugyanis jól szállt be a meccsbe, hatékonyan segítette csapatát!

De ne szaladjunk ennyire előre, inkább nézzük meg, mi kell ahhoz, hogy egy 55 kilós egyetemistából ;-) MMA harcost faragjunk – papíron…:

-      Először is sok-sok pénz, de a legjobb, ha ezt nem a családi költségvetésből finanszírozzuk, hanem mondjuk a társasház közös pénzét fordítjuk erre a nemes célra, mert;

o   kell neki pályát építeni, edzőtermet, amit csak kíván,

o   nagyon meg kell fizetni, hiszen hogy várhatjuk el a jó teljesítményt, ha éhezik az a szegény gyerek,

o   foglalkozni kell a lelkével is, mert ugye a nagy dolgok fejben dőlnek el, adni kell tehát neki annyi önbizalmat, amennyi csak belefér,

o   hirdetni kell égen-földön a gyerek kiválóságát, mert ugye a jó bornak is kell cégér manapság,

o   ha pedig mérkőzésre kerül sor, intézzük el a győzelmet, hiszen kár lenne túráztatni azt a túlhajszolt gyereket, mindenki tudja, hogy galaktikus bajnok!

o   bocs, de fontos; az egyébként jó nevű ellenfeleknek mérkőzés előtt jóval el kell távolíttatni egyik lábát, meg eltörni a kezét, nehogy „hibázzon”…

Ugye milyen egyszerű? Az egész nyitja a pénz, a vak is látja, hogy ha az megvan, megy minden, mint az ágybaxarás! De nem árt figyelni egy aprócska momentumra (nem röhög, rossz az, aki rosszra gondol!), mert könnyen előfordulhat, hogy nemzetközi meccsre kerül sor.

-      Mi van, ha az ellenfél nem tudja, hogy intergalaktikus bajnokkal áll szemben?

-      Mi van, ha pl. Albániában még nem hirdették ki a drága gyermekről, hogy verhetetlen?

-      Vagy mi van, ha megtörténik az a csúfság, hogy az áldott gyermek – tudván, hogy mindent vivő balkezétől csak a jobb veszélyesebb – olyan helyre téved, ahol egy hátbavágástól orra bukik?

Igen, vigyázni kell, mert a papír sokat elbír, de a tények bizony még mindig makacs dolgok! Vigyázzunk tehát gyermekeinkre, ha ilyen karriert szánunk nekik, ne érje őket csalódás! Amíg a kis homokozójukban a legnagyobb királyok, addig szóljunk nekik, hogy bizony vannak még nagypályások a világon, nem nagy baj, ha kellő alázattal először magukat építik fel, aztán másnak is bizonyítják, hogy „adminisztratív” segítség nélkül is képesek elérni szép eredményeket.

Nevelési tanácsadónk után térjünk vissza a derbihez! Hogy ne hagyjam átkötés nélkül; van aki tanul, van aki meg nem… Ez mindkét klub vezetésére igaz, még akkor is, ha a tananyag nem ugyanaz. Nálunk a szocializáció, társas érintkezés, kommunikáció tantárgyból áll erős buktára a vezérkar, az ellenfél pedig magatartás, etika, valamint elsősorban gazdálkodási tárgyakban fog elhasalni, ha nem kapja össze magát. Átkötésről ennyit…

Amikor a fentieket írtam, akkor még nem láttam adatot, a számok tekintetében csak sejtéseim vannak. Ezzel együtt gyanítom, hogy a fenti tantárgyi hiányosságok visszaköszönnek majd a „matekban”. Nézzük meg tehát, hogy az érzelmeket maximumra tornázó derbi milyen számokat hozott, amit láttunk, és éreztünk, az tényleg valóság, vagy csak mi szeretnénk szurkolói elfogultságtól vezérelve belelátni csapatunkba értékeket, az ellenféltől pedig eltagadni azokat? De azt már biztosan tudom, hogy a derbi megmérettetett és könnyűnek találtatott, mint az 55 kilós egyetemista, akinek vigyáznia kell a Duna parton a horgászokkal, nehogy méreten aluliként visszadobják a folyóba!

Mielőtt elfelejteném; a teltház itt bőven nem volt tele, mert:

-      az ellenfél szurkolótábora egyszerűen nem jött el, és mert

-      a zseniális „felújítás”, meg a biztonsági intézkedések miatt nagy területek maradtak üresen a lelátón.

Ezzel együtt a szurkolás messze felülmúlta a pályán látott szintet, de sokak szerint nálunk kissé halványabb volt a produkció a szokottnál, a másik oldalon pedig nyilván savaztak. Vagy kilúgozták őket. Mindegy, kémhatástól függetlenül is azt kell mondjam, hogy adminisztratíve lassan sikerül a derbit egy Gyirmót-Mezőkövesd világbajnoki döntő szintjére süllyeszteni. Köszönjük, de nem kértük…

Hát ennyit arról, hogy egy derbit hogyan lehet érzelmek nélkül kezelni (sehogy!). De most tényleg elő a számokkal! Először a csapatszintű mutatókat nézzük meg:

forrás: mlsz.hu

Nem kérdéses, hogy a mezőnyben fölényt alakítottunk ki, a labdabirtoklás 55/45-ös aránya rendben van, különösen úgy, hogy az ellenfél – más csapatatokkal szemben – szinte minden egyes mérkőzésen dominál, kétséget nem hagyva afelől, hogy nyerni szeretné a meccset. Nos, a tehenek legeltetéséről az ellenfél 13-asát kérdezném, mint szakértő felhasználót, de nekem úgy tűnik, hogy bizony a drága (szigorúan pénzügyi értelemben!) riválist nem a zöldtakarmány, hanem a mi játékunk fogta meg!

Ez rendben is van, hiszen játékunkban fontos szerepe van a labdabirtoklásnak, annak, hogy az esetlegességet – sokakkal szemben – tudatosságra igyekszünk cserélni. Rendben, erre a játékelemre dicséretet érdemel csapatunk. De mit kezdtünk a labdával? Ugyanis a labdabirtoklás nem l’art pour l’art performansz, hanem célja a támadás, a gól!

A lövések száma (13 vs. 5) azt mutatja, hogy felértünk az ellenfél kapuja elé, ott lövéssel fejeztünk be támadásokat, szám szerint pedig sokkal több próbálkozásunk volt! Újfent dicséretes, de a probléma ott van, hogy megpróbálni, és gólt elérni nem pontosan ugyanaz… És itt bizony rögtön egy olyan pont következik, ami döntő volt a meccs végkimenetele szempontjából; a lövések pontossága gyalázatosra sikerült! Míg csapatunk nem egészen 8%-os (13-ból 1 lövés talált kaput!!!) „pontossággal” tüzelt, addig az ellenfél 60%-os hatékonyságot mutatott (5-ből 3).

A szabálytalanságokra nem térek ki (23 vs. 9), csak annyit említek, hogy az ellenfél 12-ik játékosa (ha már szurkolójuk nem volt…), a játékvezető volt, így a számok nem tényszerű, hanem a részrehajló igazságot mutatják. Hozzá kell tennem azonban, hogy a 79. percben ott volt a lehetőség a döntetlenre, de nem tudtunk élni a minden addiginál nagyobb lehetőséggel sem. De! Külön ki kell emelnem, hogy a két dolog közt semmiféle összefüggés nincs, ha hibáztunk is sokat, a kritikán aluli bírói ténykedés attól még tény marad…

A passzok száma, illetve pontossága (417 vs. 275, ill. 80,50% vs. 72,94%) megint rendben lévő, ugyanis az ellenfél 80% feletti átlaggal (!) fordult a derbire. Játékunkkal ezt bőven megakadályoztuk, és nekünk sikerültek a passzok, átadás helyett nem találtuk telibe a 13-as számú tehenet sem… Eddig tehát a lövések pontosságával volt probléma (nem kicsi!!!), de ezen túl, a többi mutató jelentős fölényünket mutatja!

Mielőtt megveregetnénk vállunkat, nézzük tovább! A párharcok bizony az ellenfél fölényét hozták (44/56), ebben bőven alulmaradtunk… Nem gondolom, hogy ez az akarat hiányára vezethető vissza, sokkal inkább arra gondolok, hogy a zöldek harcolni, mi pedig játszani szerettünk volna – ezúttal elfelejtve azt, hogy a játék az egyik legkomolyabb harc a világon. Ha jobban belegondolok, ez a két klub alapvető filozófiájával teljesen konzisztens, az már más kérdés, hogy most nem sikerült a kérődző méretű ellenfelet körbefutni. Mert bár jól felmértük, hogy fizikális erőben nem tudjuk felvenni a versenyt tehenekkel, de nem volt elég kreativitás játékunkban.

Igen, ezúttal nem volt Diarra, aki a jól kimunkált, és ezért bizony kiismerhető játékrendszerünkben képes behúzni a nem várt cseleket, oldalt forgatni, nyesett, csavart labdákkal akár távolról is veszélyeztetni ellenfelünk kapuját. De Bardhi hiánya is érezhető volt, mert sebessége, harcossága, és különösen gólérzékenysége javunkra vált volna. De – tanulva Vignjevic mester higgadt értékeléseiből – nincs igazán helye a „ha” kezdetű mondatoknak, ezen a mérkőzésen a pályára lépő 14 játékos volt az Újpest, tetszik, nem tetszik, nekik kellett (volna) nyerni a mérkőzést.

Előre tudtuk, hogy mindenkinek tudása legjavát kell adnia, mert egyéni képességek terén az anyagilag jobban elengedett ellenfél bizony jobb, több olyan játékost is pályára tud küldeni, aki képes lehet meccseket eldönteni. Mi a csapatjátékban bízhattunk, amit képességeink szerint tisztességgel meg is csináltunk. De mit mutatnak az egyéni számok? Imé, a játékosok táblázata:

forrás: mlsz.hu

 

Azt kell, hogy mondjam, mindenki kitett magáért, hiszen a korábbi mérkőzések átlagát (215 pont) jóval meghaladta az egyéni pontszámok átlaga, ami ezúttal 231 ponton állt meg. Védősorunkat külön ki kell emelnem, hiszen ők négyen végeztek az élen, de meg kell jegyeznem, hogy Balázs Bandzsi párharcokban lemaradó, ahogy Kálnoki Kisnek (belső védőként!) is több párharcot kell nyernie ahhoz, hogy igazán maradandót alkosson, de Mohl sem kiemelkedő sajnos.

Ezzel együtt sem gondolom, hogy a védelmen ment el a meccs, pedig Pávkovics azért erősen kilóg a sorból, miután ő a sor végén szerénykedik. Az ő szerepeltetése szükségmegoldás, igyekszik is becsülettel, de tudomásul kell venni, hogy ebben a helyzetben egyszerűen nem volt jobb választás. És ez nem a játékos hibája, egész egyszerűen nem hibáztatható! Akik hibáztak, azok máshol keresendők, de róluk sokan, sokszor érteleztünk már, hagyjuk őket, hátha egyszer változik a helyzet!

Problémásabb Sankovic, Balogh Bubu, Cseke hármasa, akiktől joggal várhattunk volna többet, mert – szerintem – többre képesek. Igaz, hogy Bubu csak a cserék után húzódhatott középre, ahol sokkal jobban élt, de neki meg kellene tudni oldani a szélső pozíciót is, ahogy arra volt már nem egy példa. Nekem kissé indiszponáltnak tűnt, sok esetben a tutit választotta a meglepő helyett. Csekénél a harcot, a keménységet hiányoltam kissé, ő az, aki fizikálisan képes felvenni a versenyt a zöld tankokkal, de most talán megfogta a bíró  különös „érzékenysége” szabálytalanságainkra.

A középső traktus (Heris, Lázok, Perovic, Andric) játékosait – Heris kivételével, aki viszont csak kevés időre tudott bejönni – felőrölték a monoton brusztoló védők, de jót küzdöttek, nem kérdés. Mégis náluk buktuk el a meccset, mert a beadásokra valahogy nem értek oda, amikor meg mégis, akkor Lázok Jani pár lépésről fölé vágta a labdát…

Összességében tehát egyáltalán nem volt rossz az összteljesítmény, de mindenhol hiányzott egy-egy játékelem, egy-egy mozdulat ahhoz, hogy győztesen hagyhassuk el a küzdőteret. Mivel az ellenfél egy kicsivel sem volt jobb, különösen fáj a vereség, de meg kell jegyezni, hogy – a jelentősen legyengült keret ellenére – a meccs fejben ment el. Amikor ugyanis csak nüansznyi dolgok döntenek, tapasztalatom szerint bőven nem a fizikális tényezők döntenek! Ezt a részt persze volt, aki intézze; Ádámnak az ő Évája zöld jelzést adott, működött a kémia, a pár egymásra talált!

A számok is, a tapasztalatok is azt mutatják, hogy bizony itt volt egy három pontot elvesztő, de erkölcsi, és sportemberi értelemben győztes csapat, és volt egy, aki három pontot elvitte. Feri kolléga egészen pontosan megfogalmazta, mire gondolok:

„Sokat mondóak voltak a meccs utáni reakciók. Egy győztes derbi után örülni, ünnepelni kellene. Ehelyett Csukics azzal volt elfoglalva, hogy az újpesti szurkolókat hergelje, Doll pedig nyilatkozatában semmi másról nem beszélt, csak arról, hogy egy ilyen rangadóhoz méltatlan volt a pálya talaja. Nem tükröződött sem arcán, sem szavaiban egyetlen mikroöröm sem. Mindkettőnek úszni kellett volna a boldogságban...Két esetet tudok elképzelni...vagy tudták az eredményt előre, vagy nem érdemelték meg a győzelmet. Vagy mindkettő...”

A teljes cikk itt érhető el:

http://ujpest1885.hu/index.php/ertekeles/951-miert-nem-oeruel-az-aki-megnyeri-a-derbit

Mindent egybevetve; csapatunk igenis mindent megtett, de ez most csak erre volt elég. Ez – figyelembe véve a körülményeket – bizony nem semmi, az ellenfél pályán mutatott produkciója alapján pedig fájó. Az eredmény nem, de az ahhoz vezető út zavar, igenis nagyon rossz irányba mennek a dolgok, de csapatunk emelt fővel hagyhatta el a játékteret, ahogy mi, szurkolók is! Lélekben megerősödve a legközelebbi derbit nyerjük, mert most aztán végleg bebizonyosodott, hogy nem félni, de még csak tartani sincs mitől amikor a IX. kerületiek ellen lépünk pályára!

 

HAJRÁ LILÁK!!!