Szám szerint

... a football nevű játékot, biztosan nem erre gondoltak! De akkor mire? Nem tudom pontosan, de a szabályokat egy fontos évben fektették le először:

„Anglia, Skócia, Wales és Írország Labdarúgó-szövetsége 1885-ben megalakítja az International Football Association Board-ot, amely egyedül jogosult a szabályok módosítására és a velük kapcsolatos döntések meghozatalára.”

Nevezetes év, történt akkor egy, s más… Nem kell külön említeni, de a ma Szent István tér 19. szám alatt található házban megalakult az Újpesti Torna Egylet. Éppen ebben az évben történt, hogy Déry, Bláthy és Zipernowsky nevű urak Faraday indukciós törvényét továbbgondolva feltalálták a transzformátort. Mit csinál ez az okos szerkezet? A váltakozó áramú hálózatokban szükség szerint átalakítja a feszültséget (kicsit mórickás így, de kb. így van), ezért élvezhetjük az elektromosság áldásait a mindennapokban, ezért lehet, hogy mindig pont azt a feszültséget kapjuk a hálózaton, amivel készülékeink működni képesek. A magyar kifejezés pontosan leírja; feszültség-átalakító.

A két XIX. századi történet haladt a maga útján, a lakásklub meghatározó sportközponttá nőtte ki magát, a trafó pedig azóta is szolgálja mindennapjainkat, „beette magát” a gépkocsikba, a hűtőszekrényekbe, majd a számítástechnikába, mígnem mára nem tudnánk nélküle létezni sem. Na, ebben a két történet erősen hasonlatos, de az idők során még soha nem találkozott! Mígnem eljöttek a 2010-es évek, amikorra átalakult (transzformálódott, ha úgy tetszik…);

-      klubunk,

-      a stadionunk,

-      a játékunk,

-      a játékosaink,

-      a szurkolásunk.

Nézzük sorra:

Klub:

Erről itt írtam (mandarin)-virág nyelven.

Stadion:

Csilivili budik várnak a málladozó lelátók alatt, felett! Csak nehogy a drága fajansz sérüljön, ha netán leszakad, vagy beszakad a fel- illetve alépítmény! Köszönöm, soha nem volt még ilyen jó leereszteni a hűtővizet, de nem is olyan biztos, hogy ez a legnagyobb probléma manapság…

Játék:

A ’70-es években – a hagyományainkban rejlő kreativitást megtartva – a „látványos”, „kombinatív” jelzőkkel illeték játékunkat. Ez Vignjevic mester érkezése után visszaköszönni látszott, de néha ez is ha nem is elvész, de átalakul...

Játékosaink:

Szélső támadóból lett szélső védőnk középcsatárként lép pályára, pár perc után viszont a védelem jobb szélén vállal szerepet, a középhátvédből lett szélső védővel helyet cserélve az ék pozíciójában. Van még pár ilyen példa, a transzformerek focistáinkhoz képest kispályások.

Szurkolásunk:

Büntetés büntetés hátán azért, mert meccshangulatot teremtettek ultráink. Sokan azt mondták - gyerekekre, nőkre, öregekre, meg talán minden más, hátrányos helyzetű társadalmi csoportra hivatkozva -, hogy a legnagyobb verbális szörnyűség egy futballmeccsen maximum a „donnerwetter” lehet. Nos, lássuk be – levéve képmutató álarcunkat -, hogy márpedig az ultrák teremtik meg a hangulatot, azok a srácok, akik nem feltétlen irodalmi stílusukról híresek. Az MLSZ-nek jelentem; átalakultak, köreinkben óvodás csoportok foglalkozásait lehet tartani. Különösen ajánlott gyakorlat a „csendkirály” nevű önfegyelmezési gyakorlat elsajátítása!

A magam részéről;

A budi nem érdekel (nők számára azért legyen igazán rendben, nem kérdés!), a játékban jobb szeretem a játékot, mint az izzadságszagú rendezetlenséget, játékosainkkal kapcsolatban az jut eszembe, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, szurkolásunkról pedig az, hogy remélem, a helyzet megoldódik, és a srácok újra a legjobbak lesznek a szakmában! Nem mintha ez kérdéses lett volna valaha is.

Lehet ezt másképp gondolni, lehet ezen vitázni, de az nem lehet, hogy egy meccs úgy „történjen meg”, hogy a CSAPAT és a szurkolók közt semmilyen interakció nincs, mintha csak egy 1.800 fős településen lennénk valahol Fejér megyében található Bicskei járásban… Most csak a stadion minőségében éreztem a különbséget. De!

De tudjuk, hogy ez nem az a település, tudjuk, hogy nem az a csapat, tudjuk, hogy nem az a szurkolótábor (már csak azért, mert mi tényleg vagyunk!), és tudjuk, hogy mi egy csapat vagyunk. Ez annak ellenére is így van, hogy most ez nem nagyon látszott! Hogy a játéktéren történtekről is tudjak valamit mondani, a számokhoz kell folyamodni, mert minden eddiginél e4rősebb érzelmi szélsőségeim miatt másra nem támaszkodhatok a meccs megítélése céljából.

Komoly vita alakult ki arról, hogy csapatunk mennyire akarta a győzelmet. Erre a kérdésre (részben) válasz a csapat statisztika:

forrás: mlsz.hu

 

A labdabirtoklás azt mutatja, hogy igenis megpróbáltuk dominálni a meccset, de az olasz stílus nem a totális futball mintapéldája, sok esetben engedik az ellenfelet passzolgatni – a saját térfelén. Nem kedvelem az ilyen hozzáállást, de négy világbajnoki címet mégis összehoztak ezzel. De a tény az tény marad, a fölényt kiharcoltuk!

Ezzel pedig mit tudtunk elérni? 8 lövést (mert ugye a labdabirtoklásnak a gól a célja, nem más). Sajnos ez kevesebb, mint az ellenfél 10 kísérlete, így kicsit máris árnyaltabb a kép. Támadunk, birtokoljuk a labdát, de lövést mégis kevesebbet eresztünk meg az ellenfél kapujára. Ez nem túl jó még akkor sem, ha mi 50% pontossággal céloztunk kaput, az ellenfél pedig csak 30%-ban talált kaput. Ezen a ponton meg kell jegyezzem, hogy a minőséget nem, csak a mennyiséget látjuk, így könnyen lehetne, hogy a gyengébb találati arány mellett is elvesztjük a meccset. Szerencsére nem így történt.

A szögletek száma azt mutatja, hogy az alapvonal közelébe, a támadózónába azért eljutottunk, így nem arról volt szó, hogy lövéseink reménytelenül messziről érkeztek, hanem sokkal inkább arról, hogy nyomtunk, de végül nem alakítottunk ki megfelelő lövési pozíciót, vagy azt egyszerűen elpuskáztuk, és talán azt is, hogy még egyet toltunk, még egyet passzoltunk inkább. Kicsit a határozatlanság látszik, de lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert nem csak a számokat, hanem magát a mérkőzést is láttam élőben.

A befújt szabálytalanságok száma ezúttal a vendégek esetében jóval magasabb, ezzel körülbelül arányban is áll a kiosztott lapok száma. Statisztikailag ez rendben van, még akkor is, ha – utólag! – kiderült, hogy Szabi bizony tizenegyest vétett. Helyesebben fogalmazva Kecskés volt aki vétett, Szabi kész helyzet előtt állt, ha ott büntetőt ítél Kassai, akkor sem ő lett volna a felelős az esetért. „Utólag”, mondom, mert ott élőben pontosan úgy látszott, hogy Szabi tolja az oldalvonal felé a labdát, az csak a sokadik lassításra derült ki nekem is, hogy bizony ott büntetőt kellett volna fújni. Nem nagy ügy, összességében még mindig több tévedés történt ellenünkre, mint mellettünk ebben a bajnokságban.

A passzok számában és a pontosságban is jobbak voltunk, de ez egyenesen következik a magasabb arányú labdabirtoklásból (a logikai sorrend valójában fordított). Ugyanakkor látható, hogy a pontos passzok aránya, amiben szintén jobbak voltunk (75,5% vs 71,43%) összességében alacsony volt. Ez magyarázat arra, hogy miért nem volt látványos a játék. Ezt betudhatjuk az egyéni hibák tömkelegének, de annak is, hogy mindkét edző jól felkészült ellenfele játékából, így hatékonyan semlegesített az ellenfél építkezését. Maradok a másodiknál, azzal a kitétellel, hogy egyáltalán nem vagyok meggyőzve ítéletem helyességéről…

A párharcok terén én bizony meglepve tapasztaltam, hogy javukra billent a mérleg (52,4 vs. 47,6%). Nem a látottak alapján mondom ezt, hanem azért, mert bizony az olasz stílustól azt várná az ember, hogy ebben erősek. Nem így volt, sikerült ezt a játékelemet is szépen hoznunk! A dominancia tehát nem csak a „labdázásban”, hanem a harcosságban is megvolt, így – szerintem – nem csapatszinten kell keresnünk az okát annak, hogy nem tartottuk itthon a három pontot. Mondhatnám azt is a jobb csapatszintű teljesítményt látva, hogy nem az ellenfél vitt el egy pontot, hanem mi adtunk neki kettőt.

Ha nem csapatszinten, akkor egyéni szinten kell keresnünk az okokat. Erre a játékosok táblázata adhat támpontot:

forrás: mlsz. hu

Elsőre azt látom, hogy bizony ebben is jobbak voltunk, hiszen míg nálunk 12 játékos is az nb1 beugrónak számító 200 pont felett teljesített, addig az ellenfélnél csak 10 ilyen játékos volt, az átlagunk pedig 226,14, szemben az ellenfél 215,3 pontos átlagával. Nem mondom, hogy ez egetverő különbség, de azzal együtt, hogy csapatként is jobbak voltunk, bizony az mondom, hogy ezt a meccset nyernünk kellett volna.

Amiért mégsem így lett, az egyéni hibáknak köszönhető, mert például Mohl hiába volt összességében a jobbak között, az ellenfél gólját megelőzően ő volt az, aki rosszul szabadított fel (azaz nem szabadított fel, hanem kb. gólpasszt adott). Rajta kívül szembetűnő, hogy Kecskés ezúttal a gyengébbek közt volt, és a meg nem adott tizenegyes előtt ő is egy nagy egyéni hibába szaladt bele. De nem hiszek abban, hogy egy 1:1-es meccsen az egyéni hibák a meghatározóak, sokkal inkább szerkezeti gondok lehetnek ott, ahol a döntetlent úgy hoztuk össze, hogy mind egyéni, mind csapat szinten fölényben voltunk.

Miért nem? Mert elég beszédes, hogy a gyengébbek közt szinte kivétel nélkül a támadó-szekció tagjai szerepelnek. Andric és Lázok még a 200 pontos beugró szintet sem érték el, az ő várakozáson aluli szereplésük persze nem feltétlen egyéni hiba, ott is a szerkezet lehet a felelős. Nem véletlen a lesek számában mutatkozó 8:3-as „fölényünk! Az ellenfél szűk sávban tartotta a meccset, támadóink ezért nem tudtak lendülettel érkezni a kapu közelébe, támadásaink statikusak lettek, mélységből pedig nem volt érkezőnk, mert mi hosszabbak voltunk.

Diarra például nem ért lőtávolba, egyetlen lövési kísérlete sem volt. Az egyik legjobb lövőnk tehát a fent említett okok miatt kiesett az ellenfél kapuja előtti játékból, pedig az ilyen jellegű védelmet csak akkor lehet igazán megbontani, ha a mélységből érkezők meg tudják osztani a védők figyelmét. De csak az képes erre, akiről tudható, látható, hogy 30 méteren belülről lő, és pontosan lő. Most ilyen sajnos nem volt… 8 lövésünkből csupán egy indult a tizenhatoson kívülről, de tizenegy métert meghaladó távolságról is csak hármat próbálkoztunk.

Összefoglalva az előzőeket, arra jutottam, hogy ezúttal a csapat szerkezete valamiért nem volt igazán ütőképes. Ennek számos magyarázata lehet, mert kifejezett edzői elgondolást, vagy pontatlanul végrehajtott stratégiát, de akár egyéni hibákat is fel lehetne hozni okként. Azt hiszem, hogy mindegyiknek része volt, kicsit ez is az is. A mélyebb okok meg ismertek, a keret adott, és nem volt lehetőség turbózni az utóbbi két átigazolási időszakban, na meg azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezúttal Vignjevic mester kicsit „túltolta” a taktikát. Ez utóbbi szorosan összefügg az előbbivel, én sok esetben nem tudom eldönteni, hogy egy-egy stratégia, felállás, csapatszerkezet menyire kényszer, és mennyire tudatos elgondolás eredménye.

Hogy ne felejtsem a trafót, el kell mondanom, hogy a történelmi találkozás nem lesz hosszú életű egymás mellett élés, a történet ismét szétválik majd, mindenki megy a maga útján. A trafó csak egy egyszerű elektronikai alkatrész marad, némi matéria megfelelően összerakva, de a klub egy élő, létező, nem csak test, hanem lélek is, így mindig képes a megújulásra! A rossz időket pedig jobbak követik, a mélypontok után van felfelé vezető út, mert a klub nem egy tárgy, hanem cselekvő, önálló entitás, aki - mint egy modern Münchhausen báró – saját hajánál fogva húzza ki magát a mocsárból!

HAJRÁ LILÁK!

Súlytalanság… Ez jutott eszembe a derbit nézve. Ez a magyar foci „leg-leg-leg” találkozója, de ezúttal csalódnunk kellett. Nem az eredmény okozott csalódást, mert bizony az több okból is igazolta a papírformát. Egy kicsontozott Újpest olyan ellenféllel találta szembe magát, akit jó ideje kedvelnek ott, ahol kell… És ez persze a kezdőcsapatok szintjén is meglátszott! Legalábbis számokban, mert bizony a pályán érdemi különbség nem volt; mindkét csapat mélyen az elvárt szint alatt teljesített. Papíron tehát a különbség:

-      Újpest:

o   kezdő 11 értéke (transfermarkt): 3,225 m€,

o   kezdő 11 játékosai átlag-értéke: 293.182 €.

-      Ellenfél:

o   kezdő 11 értéke (transfermarkt): 6,850 m€,

o   kezdő 11 játékosai átlag-értéke: 622.727 €.

A cserepadokat meg se nézem, mert ahol Heris szélső támadóként jön be (egyébként jó játékkal!), ott azért látható, hogy erősen végesek a lehetőségek. De – mint említettem – ebből a pályán sok nem látszott, sokkal inkább egy kis sufnituning az egyébként (papíron!) a hazai bajnokság nehézsúlyú ketrecharcosának. Farkas Ádám ugyanis jól szállt be a meccsbe, hatékonyan segítette csapatát!

De ne szaladjunk ennyire előre, inkább nézzük meg, mi kell ahhoz, hogy egy 55 kilós egyetemistából ;-) MMA harcost faragjunk – papíron…:

-      Először is sok-sok pénz, de a legjobb, ha ezt nem a családi költségvetésből finanszírozzuk, hanem mondjuk a társasház közös pénzét fordítjuk erre a nemes célra, mert;

o   kell neki pályát építeni, edzőtermet, amit csak kíván,

o   nagyon meg kell fizetni, hiszen hogy várhatjuk el a jó teljesítményt, ha éhezik az a szegény gyerek,

o   foglalkozni kell a lelkével is, mert ugye a nagy dolgok fejben dőlnek el, adni kell tehát neki annyi önbizalmat, amennyi csak belefér,

o   hirdetni kell égen-földön a gyerek kiválóságát, mert ugye a jó bornak is kell cégér manapság,

o   ha pedig mérkőzésre kerül sor, intézzük el a győzelmet, hiszen kár lenne túráztatni azt a túlhajszolt gyereket, mindenki tudja, hogy galaktikus bajnok!

o   bocs, de fontos; az egyébként jó nevű ellenfeleknek mérkőzés előtt jóval el kell távolíttatni egyik lábát, meg eltörni a kezét, nehogy „hibázzon”…

Ugye milyen egyszerű? Az egész nyitja a pénz, a vak is látja, hogy ha az megvan, megy minden, mint az ágybaxarás! De nem árt figyelni egy aprócska momentumra (nem röhög, rossz az, aki rosszra gondol!), mert könnyen előfordulhat, hogy nemzetközi meccsre kerül sor.

-      Mi van, ha az ellenfél nem tudja, hogy intergalaktikus bajnokkal áll szemben?

-      Mi van, ha pl. Albániában még nem hirdették ki a drága gyermekről, hogy verhetetlen?

-      Vagy mi van, ha megtörténik az a csúfság, hogy az áldott gyermek – tudván, hogy mindent vivő balkezétől csak a jobb veszélyesebb – olyan helyre téved, ahol egy hátbavágástól orra bukik?

Igen, vigyázni kell, mert a papír sokat elbír, de a tények bizony még mindig makacs dolgok! Vigyázzunk tehát gyermekeinkre, ha ilyen karriert szánunk nekik, ne érje őket csalódás! Amíg a kis homokozójukban a legnagyobb királyok, addig szóljunk nekik, hogy bizony vannak még nagypályások a világon, nem nagy baj, ha kellő alázattal először magukat építik fel, aztán másnak is bizonyítják, hogy „adminisztratív” segítség nélkül is képesek elérni szép eredményeket.

Nevelési tanácsadónk után térjünk vissza a derbihez! Hogy ne hagyjam átkötés nélkül; van aki tanul, van aki meg nem… Ez mindkét klub vezetésére igaz, még akkor is, ha a tananyag nem ugyanaz. Nálunk a szocializáció, társas érintkezés, kommunikáció tantárgyból áll erős buktára a vezérkar, az ellenfél pedig magatartás, etika, valamint elsősorban gazdálkodási tárgyakban fog elhasalni, ha nem kapja össze magát. Átkötésről ennyit…

Amikor a fentieket írtam, akkor még nem láttam adatot, a számok tekintetében csak sejtéseim vannak. Ezzel együtt gyanítom, hogy a fenti tantárgyi hiányosságok visszaköszönnek majd a „matekban”. Nézzük meg tehát, hogy az érzelmeket maximumra tornázó derbi milyen számokat hozott, amit láttunk, és éreztünk, az tényleg valóság, vagy csak mi szeretnénk szurkolói elfogultságtól vezérelve belelátni csapatunkba értékeket, az ellenféltől pedig eltagadni azokat? De azt már biztosan tudom, hogy a derbi megmérettetett és könnyűnek találtatott, mint az 55 kilós egyetemista, akinek vigyáznia kell a Duna parton a horgászokkal, nehogy méreten aluliként visszadobják a folyóba!

Mielőtt elfelejteném; a teltház itt bőven nem volt tele, mert:

-      az ellenfél szurkolótábora egyszerűen nem jött el, és mert

-      a zseniális „felújítás”, meg a biztonsági intézkedések miatt nagy területek maradtak üresen a lelátón.

Ezzel együtt a szurkolás messze felülmúlta a pályán látott szintet, de sokak szerint nálunk kissé halványabb volt a produkció a szokottnál, a másik oldalon pedig nyilván savaztak. Vagy kilúgozták őket. Mindegy, kémhatástól függetlenül is azt kell mondjam, hogy adminisztratíve lassan sikerül a derbit egy Gyirmót-Mezőkövesd világbajnoki döntő szintjére süllyeszteni. Köszönjük, de nem kértük…

Hát ennyit arról, hogy egy derbit hogyan lehet érzelmek nélkül kezelni (sehogy!). De most tényleg elő a számokkal! Először a csapatszintű mutatókat nézzük meg:

forrás: mlsz.hu

Nem kérdéses, hogy a mezőnyben fölényt alakítottunk ki, a labdabirtoklás 55/45-ös aránya rendben van, különösen úgy, hogy az ellenfél – más csapatatokkal szemben – szinte minden egyes mérkőzésen dominál, kétséget nem hagyva afelől, hogy nyerni szeretné a meccset. Nos, a tehenek legeltetéséről az ellenfél 13-asát kérdezném, mint szakértő felhasználót, de nekem úgy tűnik, hogy bizony a drága (szigorúan pénzügyi értelemben!) riválist nem a zöldtakarmány, hanem a mi játékunk fogta meg!

Ez rendben is van, hiszen játékunkban fontos szerepe van a labdabirtoklásnak, annak, hogy az esetlegességet – sokakkal szemben – tudatosságra igyekszünk cserélni. Rendben, erre a játékelemre dicséretet érdemel csapatunk. De mit kezdtünk a labdával? Ugyanis a labdabirtoklás nem l’art pour l’art performansz, hanem célja a támadás, a gól!

A lövések száma (13 vs. 5) azt mutatja, hogy felértünk az ellenfél kapuja elé, ott lövéssel fejeztünk be támadásokat, szám szerint pedig sokkal több próbálkozásunk volt! Újfent dicséretes, de a probléma ott van, hogy megpróbálni, és gólt elérni nem pontosan ugyanaz… És itt bizony rögtön egy olyan pont következik, ami döntő volt a meccs végkimenetele szempontjából; a lövések pontossága gyalázatosra sikerült! Míg csapatunk nem egészen 8%-os (13-ból 1 lövés talált kaput!!!) „pontossággal” tüzelt, addig az ellenfél 60%-os hatékonyságot mutatott (5-ből 3).

A szabálytalanságokra nem térek ki (23 vs. 9), csak annyit említek, hogy az ellenfél 12-ik játékosa (ha már szurkolójuk nem volt…), a játékvezető volt, így a számok nem tényszerű, hanem a részrehajló igazságot mutatják. Hozzá kell tennem azonban, hogy a 79. percben ott volt a lehetőség a döntetlenre, de nem tudtunk élni a minden addiginál nagyobb lehetőséggel sem. De! Külön ki kell emelnem, hogy a két dolog közt semmiféle összefüggés nincs, ha hibáztunk is sokat, a kritikán aluli bírói ténykedés attól még tény marad…

A passzok száma, illetve pontossága (417 vs. 275, ill. 80,50% vs. 72,94%) megint rendben lévő, ugyanis az ellenfél 80% feletti átlaggal (!) fordult a derbire. Játékunkkal ezt bőven megakadályoztuk, és nekünk sikerültek a passzok, átadás helyett nem találtuk telibe a 13-as számú tehenet sem… Eddig tehát a lövések pontosságával volt probléma (nem kicsi!!!), de ezen túl, a többi mutató jelentős fölényünket mutatja!

Mielőtt megveregetnénk vállunkat, nézzük tovább! A párharcok bizony az ellenfél fölényét hozták (44/56), ebben bőven alulmaradtunk… Nem gondolom, hogy ez az akarat hiányára vezethető vissza, sokkal inkább arra gondolok, hogy a zöldek harcolni, mi pedig játszani szerettünk volna – ezúttal elfelejtve azt, hogy a játék az egyik legkomolyabb harc a világon. Ha jobban belegondolok, ez a két klub alapvető filozófiájával teljesen konzisztens, az már más kérdés, hogy most nem sikerült a kérődző méretű ellenfelet körbefutni. Mert bár jól felmértük, hogy fizikális erőben nem tudjuk felvenni a versenyt tehenekkel, de nem volt elég kreativitás játékunkban.

Igen, ezúttal nem volt Diarra, aki a jól kimunkált, és ezért bizony kiismerhető játékrendszerünkben képes behúzni a nem várt cseleket, oldalt forgatni, nyesett, csavart labdákkal akár távolról is veszélyeztetni ellenfelünk kapuját. De Bardhi hiánya is érezhető volt, mert sebessége, harcossága, és különösen gólérzékenysége javunkra vált volna. De – tanulva Vignjevic mester higgadt értékeléseiből – nincs igazán helye a „ha” kezdetű mondatoknak, ezen a mérkőzésen a pályára lépő 14 játékos volt az Újpest, tetszik, nem tetszik, nekik kellett (volna) nyerni a mérkőzést.

Előre tudtuk, hogy mindenkinek tudása legjavát kell adnia, mert egyéni képességek terén az anyagilag jobban elengedett ellenfél bizony jobb, több olyan játékost is pályára tud küldeni, aki képes lehet meccseket eldönteni. Mi a csapatjátékban bízhattunk, amit képességeink szerint tisztességgel meg is csináltunk. De mit mutatnak az egyéni számok? Imé, a játékosok táblázata:

forrás: mlsz.hu

 

Azt kell, hogy mondjam, mindenki kitett magáért, hiszen a korábbi mérkőzések átlagát (215 pont) jóval meghaladta az egyéni pontszámok átlaga, ami ezúttal 231 ponton állt meg. Védősorunkat külön ki kell emelnem, hiszen ők négyen végeztek az élen, de meg kell jegyeznem, hogy Balázs Bandzsi párharcokban lemaradó, ahogy Kálnoki Kisnek (belső védőként!) is több párharcot kell nyernie ahhoz, hogy igazán maradandót alkosson, de Mohl sem kiemelkedő sajnos.

Ezzel együtt sem gondolom, hogy a védelmen ment el a meccs, pedig Pávkovics azért erősen kilóg a sorból, miután ő a sor végén szerénykedik. Az ő szerepeltetése szükségmegoldás, igyekszik is becsülettel, de tudomásul kell venni, hogy ebben a helyzetben egyszerűen nem volt jobb választás. És ez nem a játékos hibája, egész egyszerűen nem hibáztatható! Akik hibáztak, azok máshol keresendők, de róluk sokan, sokszor érteleztünk már, hagyjuk őket, hátha egyszer változik a helyzet!

Problémásabb Sankovic, Balogh Bubu, Cseke hármasa, akiktől joggal várhattunk volna többet, mert – szerintem – többre képesek. Igaz, hogy Bubu csak a cserék után húzódhatott középre, ahol sokkal jobban élt, de neki meg kellene tudni oldani a szélső pozíciót is, ahogy arra volt már nem egy példa. Nekem kissé indiszponáltnak tűnt, sok esetben a tutit választotta a meglepő helyett. Csekénél a harcot, a keménységet hiányoltam kissé, ő az, aki fizikálisan képes felvenni a versenyt a zöld tankokkal, de most talán megfogta a bíró  különös „érzékenysége” szabálytalanságainkra.

A középső traktus (Heris, Lázok, Perovic, Andric) játékosait – Heris kivételével, aki viszont csak kevés időre tudott bejönni – felőrölték a monoton brusztoló védők, de jót küzdöttek, nem kérdés. Mégis náluk buktuk el a meccset, mert a beadásokra valahogy nem értek oda, amikor meg mégis, akkor Lázok Jani pár lépésről fölé vágta a labdát…

Összességében tehát egyáltalán nem volt rossz az összteljesítmény, de mindenhol hiányzott egy-egy játékelem, egy-egy mozdulat ahhoz, hogy győztesen hagyhassuk el a küzdőteret. Mivel az ellenfél egy kicsivel sem volt jobb, különösen fáj a vereség, de meg kell jegyezni, hogy – a jelentősen legyengült keret ellenére – a meccs fejben ment el. Amikor ugyanis csak nüansznyi dolgok döntenek, tapasztalatom szerint bőven nem a fizikális tényezők döntenek! Ezt a részt persze volt, aki intézze; Ádámnak az ő Évája zöld jelzést adott, működött a kémia, a pár egymásra talált!

A számok is, a tapasztalatok is azt mutatják, hogy bizony itt volt egy három pontot elvesztő, de erkölcsi, és sportemberi értelemben győztes csapat, és volt egy, aki három pontot elvitte. Feri kolléga egészen pontosan megfogalmazta, mire gondolok:

„Sokat mondóak voltak a meccs utáni reakciók. Egy győztes derbi után örülni, ünnepelni kellene. Ehelyett Csukics azzal volt elfoglalva, hogy az újpesti szurkolókat hergelje, Doll pedig nyilatkozatában semmi másról nem beszélt, csak arról, hogy egy ilyen rangadóhoz méltatlan volt a pálya talaja. Nem tükröződött sem arcán, sem szavaiban egyetlen mikroöröm sem. Mindkettőnek úszni kellett volna a boldogságban...Két esetet tudok elképzelni...vagy tudták az eredményt előre, vagy nem érdemelték meg a győzelmet. Vagy mindkettő...”

A teljes cikk itt érhető el:

http://ujpest1885.hu/index.php/ertekeles/951-miert-nem-oeruel-az-aki-megnyeri-a-derbit

Mindent egybevetve; csapatunk igenis mindent megtett, de ez most csak erre volt elég. Ez – figyelembe véve a körülményeket – bizony nem semmi, az ellenfél pályán mutatott produkciója alapján pedig fájó. Az eredmény nem, de az ahhoz vezető út zavar, igenis nagyon rossz irányba mennek a dolgok, de csapatunk emelt fővel hagyhatta el a játékteret, ahogy mi, szurkolók is! Lélekben megerősödve a legközelebbi derbit nyerjük, mert most aztán végleg bebizonyosodott, hogy nem félni, de még csak tartani sincs mitől amikor a IX. kerületiek ellen lépünk pályára!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

Az átigazolási piac a szerencselovagok Mekkája. Mekka pedig igencsak közel lehet Szombathelyhez, mert ott aztán nagyban játszanak! Télen például Kevin Kurányi jelentkezett próbajátékra, de nem felelt meg, hiszen posztrivális érkezett az utánpótlás galaktikus központjából. Igaz, cserébe az egyetlen valamirevaló védőt be kellett áldozni, de ahol Illés B. egyengeti a leendő csatárok útját, ott a támadásra építenek! Azt persze már Radó Andris óta tudjuk, hogy az átigazolások sokféleképpen hasznosulhatnak, aki pedig az igazolásokat kizárólag a csapata megerősítésére használja, az botor ember… Van az úgy, hogy egy-egy jól irányított játékos-eladás mentesít bizonyos alaptőke követelmények alól, vagy éppen a tulajdonos/szponzor kap zsíros megbízásokat cserébe.

De most télen bizony belecsaptak a lecsóba, hírek jöttek, hírek mentek nagy nevekkel, majd érkeztek is páran. Azt hittem, hogy akkor most tényleg van mitől tartani, hiszen nálunk adott a keret… Aztán látva a meccset, rájöttem, hogy itt valami nagy kamu van! Nézzük csak; két játékos visszatért kölcsönből, aminek csak annyi volt az értelme, hogy ne a riválisokat erősítsék, érkezett egy galaktikus, aki az NB2-ben nem állta meg a helyét, ahogy egy másik érkező Debrecenben, és végül egy nigériai srác. Utóbbi egész ügyes gyerek, de ő csak a hiba a mátrixban! Szülőföldjén nincs folyamatban semmiféle vasúti fejlesztés…

Nem fejtegetem tovább, de – mivel sokak szerint a szezon legrosszabb játékával nyertünk – megpróbáltam magyarázatot adni arra, hogy egy elvileg erősödő gárda otthon miért kapott simán két gólt egy olyan csapattól, akik nem igazolhattak, hiányos kerettel utaztak, csatárként egy tőről metszett középső védő cseréltek be – míg ősszel még döntetlent ért el. Meg kellene tanulni a focival foglalkozni a kisstílű helyezkedés, dörgölőzés helyett! De miért adok én tippeket az ellenfeleknek??? Tényleg ejtem a témát!

Rátérve a lényegre; csapatunk bizony ismét bizonyított! Annak ellenére, hogy nálunk aztán tényleg lehetne keresni a kifogásokat (nem igazolhattuk le Messit, pedig már minden le volt beszélve pl.), viszont játékosaink - ha nem is a világ legjobb produkciójával, de alázatos munkával – kétséget sem hagytak afelől, hogy ki nyeri ezt a mérkőzést! Ja, hogy lassan a szertárosnak kell gólt rúgni? Kit érdekel! Ha kell, Vignjevic mester is beszáll, de legalábbis összerakja a CSAPATOT, ahogy csak keveseknek sikerülne! Nincsenek milliárdok, vagy ha lennének, akkor sem lehet igazolni, de ezen most a srácok nagyvonalúan felülemelkedtek! Dicséret érte! Mivel, hogyan sikerült ezt elérni? A számok talán segítenek megfejteni.

Géza mester bizony bajban van, amit csapata 4-5-1 (vagy 4-1-4-1?) felállása is jól mutat. Nincs támadója, nincs aki elől tartsa a labdát, így kénytelen betonvédelem mögé rejteni kapuját, és pontrúgások, meg erősen esetlegesen előrevágott labdákból éldegélni. Pedig lehet ezt másképp is, de tény, hogy az melósabb. Nehezebb ugyanis megtanítani a játékot, felépíteni a támadójátékot, elszöszölni azzal, hogy minden egyes játékos képes legyen a romboláson túl valami másra is a pályán. Vig ezt a nehezebb utat választotta, és ezúttal bizony meg is lett az eredmény. Alighanem az ő stratégiája lesz a nyerő hosszabb távon is; a napokban Cesc Fàbregas fejtegette, hogy az angol foci leszálló ágba került, amiért – véleménye szerint – az a felelős, hogy a PL-ben kizárólag a védekezés megszervezésével foglalkoznak az edzők, a kreatív játékosok, a látványos támadójáték mostanság nem fontos. Lehet ebben valami – annak ellenére is, hogy bárcsak ott tartanánk lefelé, ahol most az angolok vannak!

Mi tehát egy 4-4-2-es formációval álltunk fel, de Cseke mint az egyik támadó azért erős túlzás, ő inkább a védekezésben jeleskedik. A négy védő előtti két szűrő (Windecker, Sankovic) sem utal támadó felállásra, de Diarra és Bardhi hiányzása sem utalt gólzáporos győzelemre. Szerencsére, mint csapat, egyáltalán nem néztünk ki rosszul, a játék játékos megközelítése, a teljes pályára érvényesen megszervezett taktika sikert ért!

Csapatszinten miben voltunk jobbak?

forrás: mlsz.hu

Labdabirtoklásban ezúttal nem tudtunk fölényt kialakítani, de ez talán bele volt kódolva a felállásba, talán készakarva el is engedte ezt a stratégiai pontot Vignjevic mester. A labda birtoklásának ugyanis kettős célja van; a labda birtokában tudunk gólt szerezni, és amíg nálunk a labda, az ellenfélnek nincs esélye betalálni. Az ellenfelet szerzett gólok számába csak két kieső helyen álló, illetve egy, közvetlenül a kiesés ellen harcoló gárda képes alulmúlni, nem kellett tartani attól, hogy többet birtokolják a labdát. Volt ebben persze kockázat, mert bizony utaztak a pontrúgásokra, kapunkhoz közelítve 25 méteren belül egy gyenge szellő is földre vitte az ellenfél játékosait.

Ebben pedig jó partner volt a játékvezető, ugyanis a szabálytalanságok egészen elképesztő különbséget mutatnak. A 28 általunk elkövetett fault-tal szemben mindössze 11 hazai szabálytalanság áll. Nem is tudom, de nem úgy ismerem a vasi gárdát, mint akik a szomszédba mennek egy kis alattomos belépőért… Szóval megvolt a támogatás, de ezúttal a pontrúgásokat – egy-két kisebb megingástól eltekintve – jól kezelte védelmünk.

Ezt mutatja az is, hogy az ellenfél 10 lövéséből mindössze 2 talált kaput (azok sem voltak túl veszélyesek, míg nálunk a 12 lövésből 5 talált kaput (és ebből 2 gólt is ért!). A mi 40%-ot meghaladó lövési pontosságunk bizony bőven nagy fölény, a meccset pedig gólokkal lehet megnyerni. Nem kérdés, hogy a Mester most szándékosan úgy építette fel a stratégiát, hogy a gyors ellentámadásokat lövéssel tudjuk befejezni, lendületből érkezzünk a kapu elé, de alapvetően hátul biztosan álljunk a lábunkon.

A passzok számában mutatkozó hazai fölény körülbelül megfelel a labdabirtoklásnál látottakkal, a játék átlagosan mért gyorsasága szinte pontosan megegyező volt. De volt egy jelentős különbség! Nálunk voltak ritmusváltások, míg az ellenfél egy ritmusban robotolta végig a meccset. Igen, a játszott játéknak hullámzó ritmusa van, ez pedig sok esetben kiszámíthatatlanná is teszi, de a játékot csak szükséges rossznak tekintő stratégia nem nagyon enged teret a hirtelen impulzusoknak.

Eddig tehát azt találtam, hogy a teret átengedve, gyors ellentámadásokra épült játékunk, megkockáztatva azt, hogy a többet támadó ellenfél rossz találati mutatóit ezúttal is hozza. Ez eddig még azért elég gyenge lábakon áll, mert az ellenfél hiányosságaira nem lehet mindent feltenni! Kellett a győzelemhez még valami, ez pedig a párharcok terén kivívott fölény! Szinte teljesen biztos, hogy ennek hiányában nem lehetett volna a három pontot bezsebelni, mert nem sikerült volna megakasztani a támadásokat, a gólokhoz pedig végképp szükséges, hogy az egy-egy elleni szituációkban jól szerepeljünk!

A csapatszintű adatok szerint tehát azt mutatják, hogy a kontrákra építő csapat agresszív védekezéssel, gyors ritmusváltásokkal operált. Ezúttal lemondtunk a pálya minden területére kiterjedő dominanciáról, mondhatni takarékosan focizva sikerült győzelmet aratni. A takarékosság ott is tetten érhető, hogy két támadónk is pihenőt kapott, ami ezúttal különösen fontos volt, hiszen a derbire a pályára lépőknek top-formában kell lenniük!

Vignjevic mester jól sáfárkodott, ugyanis Perovic eddig is kiváló gól/perc mutatóját ezúttal sem rontotta le, de Szűcs Kristóf még őt is képes volt túlszárnyalni! Fiatal támadónknak ugyanis első felnőtt bajnoki mérkőzésén mindössze 17 percre volt szüksége a gólhoz! Ezúton is gratulálok Kristófnak, bízva abban, hogy még sok ilyen szép találattal örvendeztet meg minket!

De nem csak góllövőink kellettek a győzelemhez, ezért nézzük meg, hogy a játékosok táblázatát!

forrás: mlsz.hu

Hoppá-hoppá! Itt bizony azt látom, hogy nagyon nem volt véletlen ez a győzelem! Az igaz, hogy

- az ellenfél sem volt rossz (átlag 210 pont), de

- nálunk minden pályára lépő értéke 200 pont fölött volt (átlag 245 pont!!!),

- 8 (!) játékosunk teljesített 250 pont felett, ami az NB1-ben kiemelkedő,

- az ellenfél legjobbja sem érte el a mi csapat-átlagunkat!

Ugye mennyire fontos, hogy az igazolásoknál a foci legyen az elsődleges szempont? Ugye milyen nagy jelentősége van az egyéni képességeknek, az egyéni felkészítésnek, és a játék minden elemére kiterjedő stratégiának? Csapatunk bizony csattanós választ adott ezekre a kérdésekre, a számok pedig cáfolják a véleményeket, miszerint a szezon leggyengébb produkciójával hoztuk el a három pontot! Itt bizony az egyes játékosok szintjén is komoly teljesítményeket láthattunk!

A Windecker-Sankovic szűrő-páros a passzok pontosságával (90+%), valamint párharcokban mutatott kiváló teljesítményével is kitűnt, tőlük csak a passzok terén marad el a védelemben Mohl, Kálnoki Kis, és Pávkovics, míg Balázs Bendzsi épp fordítva, nála a passzok rendben voltak (80+%), de a párharcokban ezúttal elmaradt a csapat átlagától. Védőinknél van tere a fejlődésnek, de az a jó hírem van, hogy láttunk már a most kisség relatív gyengébb adatoknál sokkal jobbakat is tőlük, így egy jó formaidőzítéssel csúcsra járatható a védelem.

Elől Perovic és Szűcs góljáért dicsérhető, míg Andric azért, mert láthatóan jobb erőben van, és gyorsult is valamelyest a téli felkészítés során. Ez bizony kellett gólpasszához, fejlődése nem hasztalan tehát! Cseke hozta a szokott hajtós erőjátékot, de ő nem az a típus, aki csillog-villog, mégis fontos szerepe van a gépezetben. Balogh Bubu gólpassza, és általában is a csapat mozgatásában játszott nagy szerepet. Ez ugyan most nem sikerült feltétlen látványosra, de annál hasznosabbnak bizonyult! De ne feledkezzek meg Szabiról! Ezúttal a beadások, pontrúgások, kijövetelek rendben voltak, a többi elemet tekintve pedig eddig sem voltak problémák, így a csapat legtöbb pontot elérő játékosaként neki is jár a gratuláció!

Összességében tehát azt látom, hogy ezen a meccsen a Mester által kitalált taktika működött, mert nem volt gyenge láncszem, többen is tudásuk javát adták, a mérkőzés eredményét befolyásoló hibákat pedig nem vétettünk. Lehet, hogy ez a győzelem nem volt látványos, de rengeteg munka, fegyelmezettség, szervezettség kellett hozzá – a számok legalábbis ezt mutatják.

Ahogy a számok arról is tanúskodnak, hogy a hétvégi derbire érkező ellenfelünk a 0:0-s döntetlenjét a miénknél kissé gyengébb egyéni teljesítmény átlaggal érte el (235 pont), ezért bizony nagyon komoly koncentrációra lesz szükség, valamint rettenetes fegyelemre. És akkor helyet cserélhetnek derbik résztvevői a tabellán – végre helyre áll a világ rendje!

 

HAJRÁ LILÁK!

„A politikai korrektség, mint beszédmód a szellemi elnyomás egyik legnyilvánvalóbb eszköze volt.”

 

Vannak, akik szerint kísért a múlt, mert bizony ez egy politikailag korrekt eredmény volt. Egyetért Ön ezzel? Nos, nem fogok ebbe belemenni, még akkor sem, ha nagy a kísértés, mert ez a téma nem ide való, annak ellenére sem, hogy ma nehezen láthatók a politika és a sport határai. Én maradok annál az álláspontnál, hogy kizárólag sport oldalról is vereséget szenvedtünk, a többit meg tárgyalják meg mások!

 

A számok – szerintem – továbbra sem hazudnak, tisztán megmutatják (a maguk korlátozott módján) a mérkőző felek közti különbségeket. Persze, van aki ezekre a számokra közvetlen hatást gyakorolhat, bele tud nyúlni a történésekbe, de gólt szerezni mégiscsak a pályán lévő játékosoknak van lehetőségük… Ha úgy tudjuk, hogy ezen a téren mínuszból indulunk, akkor erre is készülnünk kell! És bizony volt már arra példa, hogy csapatunk ezzel is képes volt megküzdeni. Reményeim szerint ezt a tartást/kitartást újra magunkénak tudhatjuk. Ezúttal sajnos megroppantunk, nem bírtuk el a terhet.

 

Nézzük meg tehát, hogy mit mutatnak a számok, miben maradtunk el az ellenféltől, hol hibázhattunk! Igen, a hibáinkat kell keresnünk, mert másra hivatkozni gyengeség, még akkor is, ha úgy érezzük minden, és mindenki ellenünk van. Miért? Mert amire nem lehetünk hatással, azzal meg kell tanulni együtt élni. Jobb esetben képesek lehetünk a körülményeket nem csak elviselni, hanem a magunk javára fordítani! Nos, ha most megbuktunk, tanulnunk kell belőle, és talán a számok segítenek ebben.

Csapatstatisztika:

Forrás: mlsz.hu

A labdabirtoklás adataiban nincs drámai különbség, az a nem egészen 6%-os különbség semmire predesztinál. Ezen a téren tehát nem volt probléma, a gólszerzésre rendelkezésre álló időket tekintve a 4 perc eltérés nem releváns. Az eredményben látható jelentős különbség nem ezen a szinten realizálódott. Na de akkor hol?

Most – sajnos – egyértelmű a válasz; a lövések számában látható jelentős különbség azt mutatja, hogy labdabirtoklásunk meddő maradt, hiszen a 8 próbálkozásunk közül mindössze 2 alkalommal találtunk kaput! Nem elég, hogy az ellenfélnél jobb arányú volt a kaput találó lövések aránya (18-ból 8 - 44%), de még a kaput találó lövésekből is nagyobb arányban születtek gólok (8-ból 5 – 62,5%). Nálunk ezek a mutatók rendre; 8-ból 2 – 25%, illetve 2-ből 1 – 50%. Erre bizony nincs hatással egyik bíró sem!

A szabálytalanságok az a terület, ahol már azt kell mondanom, nem biztos, hogy érdemes foglalkozni vele. Itt bizony sok olyan vitatható ítélet született, ami végső soron befolyásolhatta az eredményt (a gólok számát tekintve), de ahogy a lövések pontossága is megmutatta, a megszerzett pontok számát nem befolyásolta…

A bírói ténykedéssel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy van egy pont, ami a kisebb-nagyobb szabálytalanságok megítélésén túlmutat. Tudjuk, helyesebben úgy tudjuk, hogy nem mi vagyunk az a csapat, aki megkapja a támogatást a bíróktól. Ehhez képest még mindig nem tudjuk a helyén kezelni a dolgot, még mindig beleszaladunk a pofonba! Akit ugyanis be lehet kóstolni, azt be is kóstolják…

Hányszor láttunk olyat Suljic-tól, hogy kifejezetten utazott az ellenfelére? De nem csak ő, hanem minden játékos, akiben megvan a zsiványság, utazik erre. Ezt persze csak egyfajta módon lehet elérni; maga mellé kell állítania a bírót, és ezt ezek a minden hájjal megkent focisták meg is teszik! Mi pedig felülünk ennek… Ki azért, mert túlságosan naiv (Kálnoki), ki azért, mert eleve követel magának előjogokat (Diarra), amit tudása, képességei alapján meg kellene kapnia, de ehhez még a bíró előtt is illene bizonyítania. Mert bizony élből semmi nem jár!

Tudom én, hogy védeni kell a játékot tényleg játszó – szó szerint játékos! – focistákat, de előbb adni kell, hogy elvárjuk azt, hogy kapjunk is. Lehet, hogy most olyan témára terelem a szót, ami sokak számára sértő lesz, de nem tudok elmenni Diarra kiállítása mellett. Eszembe jutott ugyanis, hogy ő nyilván egy másik kultúrkörből érkezve nehezebben viseli el az őt ért – vélt, vagy valós – sérelmeket. Erről beugrott az a – szerintem – létező összefüggés, hogy a sport, és különösen a foci a társadalom leképezése. Ha ez igaz, akkor a részrehajló bíráskodás, és az adott ország korrupciós mutatói között bizony kell lennie összefüggésnek!

Ezt azért gondolom, mert ha a korrupció minden létező formája sújtja az embert, akkor – mint a betegségek esetében – egyfajta védettség alakul ki. Aki erre nincs trenírozva, az persze nehezen tudja elfogadni, hogy létezik a részrehajlás, a korrupció, és ez őt bizony nehéz helyzetbe hozza. Nem voltam rest, és megnéztem Mali, illetve Magyarország korrupciós mutatóit. Hááát… Nem örülök, hogy hazánk a 176 országból csak az 57. helyen végzett, de Mali 116. helyezése azt mutatja, hogy ott nagyságrendekkel komolyabb a helyzet ezen a téren. Nem folytatom, szerintem érezhető; a gondolatmenet arra mutat, hogy itt bizony egy egyéni probléma van, nem lehet külső tényezők mögé bújni, nincs mentség. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy nem egyedül a játékos, hanem a vezetés, a vezetés által biztosított szakember segítsége kell ahhoz, hogy Diarra végre a játékra koncentráljon, mert abban nagyon jó, bőven kiemelkedik az nb1 mezőnyéből! Még ezen a meccsen is - amikor egyébként kissé halványabb volt a szokottnál – látványos volt, hogy amikor ritmust váltott, oldalt forgatott, vagy a rá jellemző cseleket megcsinálta, az ellenfél a teljes csapattal kereste a labdát. De ez kevés, az adottság nem elég, tudatosság, alázat és – igen! – néha megalkuvás is kell a sikerhez, ahhoz, hogy a tehetség tényleg utat törjön magának.

Nem is tudom, hogy egy egyéni problémának itt van a helye, vagy sem, de megyek tovább, ugyanis ezúttal is igaz lett (sajnos!), hogy a párharcokat nem lehet „megúszni”, bizony ott dől el a pontok sorsa! A 8% (helyesebben százalékpont, de ebbe nem bonyolódnék bele) eltérés nem sokkal több, mint a labdabirtoklás esetében, de itt sokkal kisebb eltérések is nagyobb hatással vannak a végeredményre! Nem tudom, hogy más csapatoknál ez hogy alakul, de a mi játékunk mellett bizony a csapatteljesítményre ez a mutató igen erősen hat. Ez a mutató már az egyéni szintű mutatók világába vezet, nézzük meg, hogy ezen a téren mi a helyzet!

 

Nem is biztos, hogy részletesen bele kellene mennem ebbe a témába… Látványos a különbség, és nekem leginkább csak azt mutatja, hogy két, az adott pénzügyi keretek között megfelelő játékos-politikát folytató stáb által felkészített csapat volt a pályán. Igen, megint felvetődhet a bírói felelősség, de ezzel kapcsolatban azért egy-két számot nem árt bevésni:

-      a két csapat átlaga 281,5, illetve 202,5 – a magasabb átlag nem nálunk volt...,

-      legjobbunktól (Balogh Balázs) az ellenfélnél 9(!!!) jobb összesített teljesítményt látunk,

-      Két középső védőnk, valamint jobb oldali védőnk is a – szerintem – nb1-es belépő-szintet jelentő 200 pont alatt teljesített.

 

Nem is folytatom, mert látható, hogy az egyéni teljesítményekben drámai a különbség. Jó-jó, lehet itt most mindenféle dolgokra hivatkozni (egyik oldalról politikára, másik oldalról Roderick-re), de egy a vége; a tények makacs dolgok, amik most azt mutatják, hogy felsültünk!

 

Véleményem szerint ezt a meccset el kell felejteni, de nem teljes egészében! Van miből tanulni, van mit rendbe tenni, van mit korrigálni! Nekem most elsőre generális problémaként eszembe jutott, hogy – de ez biztos csak az én mániám… - szeretném egy (kezdő)csapatban látni Windeckert, és Sankovic-ot, ahogy nem szeretném ennyire visszavont szerepkörben látni Diarrát. Sajnos ez utóbbi teljesül, mert kedden kiderül majd, hogy hány meccsen kell majd megküzdeni a hiányával - hátravontan sem lesz pályán.

 

Amit nem szoktam, de most mégis; szerintem a következőkben valami hasonló csapattal kellene kimenni a pályára (és ez nem Vig kritikája, hanem csak egy elképezelés:

Szabi – Balázs, Pávkovics, Kálnoki, Mohl – Windecker, Sankovic – Balogh, Bardhi, Andric (Hazard) – Lázok

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Heris, valamint Kecskés nem kész a játékra, ők hiányoznak a védelemből, Diarra pedig eltiltása miatt nem került be (Andric helyett őt szerepeltetném). Elsőszámú csere Cseke lenne, aki a Sanko-Windecker kettős helyett tudna támadóbb, vagy hasonlóan védekező feladatot ellátni. Diarra csak akkor lenne jó választás Sanko, vagy Windecker helyére, ha a Kecskés-Heris kettős ott van a védelemben, addig két szűrő kell.

 

Ahogy most végig sakkoztam a felállás lehetőségeit, én is rájöttem, hogy erősen korlátosak a lehetőségek, mert a csapat elejére nincs igazi megoldás, a védelem pedig csak akkor lehet elfogadható, ha mindenki egészséges. A középpálya kínál lehetőséget a variációkra, de ezt a csapatrészt meg a második kettő hiányosságai határozzák meg…

 

Egész eddig nem lehet éppen optimistának nevezni az elemzést, de azért nem kell temetni a csapatot! Ősszel is megmutatták, hogy van tartás, van küzdenitudás, játékban is tudunk alkotni, de sajnos ma nem lehet az eleje a cél. A következő meccs éppen ezért különösen fontos! A szombathelyi csapat elleni meccs tipikus „hatpontos” mérkőzés, amit nyerni kell, ha a mezőny első feléhez akarunk tartozni. Márpedig ez kötelező, mert szoros a mezőny, és mert – minden nehézség ellenére! – is ott a helyünk, akkor is, ha az ellenfelek télen látványosan (de nem biztos, hogy hatékonyan!) erősítettek.

 

HAJRÁ LILÁK!

Felkészülés, transzfer, FIFA, MLSZ, keret, sérülés, hazai pálya, szurkolás, büntetés, helyezés, értékelés…

Ez jutott eszembe – címszavakban – az őszről. Volt sok öröm, lehet, hogy még több csalódás, de küzdelem is volt, nagy pillanatok, és olyanok is, amelyeket jobb lenne elfelejteni! A külső körülmények szót sem érdemelnek, annál inkább az, hogy miként is alakult ki a bajnoki szünet előtti helyezés. Sokan kérdezik/kérdezzük, hogy hol a helyünk a mezőnyben, mit ér, mit jelnet az, hogy most a 6. helyen telelünk? Ismerve a körülményeket, ezt jónak kell tekintetnünk? Hagytunk pontokat az ellenfeleknél, amiért nem küzdöttek meg? Hol hibáztunk? Miben tudtunk fejlődni? Mit kell helyretenni?

Rengeteg kérdés van, amire nem tudom a helyes válaszokat, de el tudom mondani a véleményemet. Az a csodálatos játék, amit focinak nevezünk, szerencsémre van olyan összetett játék, hogy akár még igazam is lehet! Mindezt ráadásul úgy, hogy más, más szemszögből egészen eltérő véleménnyel is lehet, és neki pontosan annyira lesz igaza, mint nekem. Ezért nem is az igazság keresése a célom, hanem inkább a benyomásaimat igyekszem megfogalmazni.  Ehhez azért egy pár adatot idecitálok, de nem szeretnék senkit táblázatok tanulmányozásával untatni.

A fentebb megfogalmazott kérdésekre érzésem szerint nincs önmagukban értelmezhető válaszok (de legalábbis én nem tudok ilyenekkel szolgálni). Azért persze van mihez mérni a teljesítményt, csak az a nagy kérdés, hogy mihez mérjünk.  A ’70-es rég elmúlt (érzem is a csontjaimon…), az ellenfelekkel történő összevetésről pedig semmi nem árulkodik jobban, mint a tabella. Persze lehet most a körülményekkel, állami pénzekkel, meg mindenfélékre hivatkozva azt mondani, hogy ez nem reális, de bizony a megítélés, a hazai labdarúgásban betöltött szerepünk, és nem utolsó sorban az MLSZ-pénzek jó része is a tabellán elfoglalt helyezéstől függ, ami bizony kizárólag a pályán mutatott teljesítményt méri!

Ezzel együtt el kell ismerni, hogy a mai körülmények extrémnek tekinthetők, így akkor, amikor értékeljük csapatunkat, nehéz függetleníteni magunkat ettől. Szerintem azért van valami abban, hogy a 6. hely ezúttal nem pontosan mutatja meg csapatunk valós teljesítményét. Ezt pedig nem csak én állítom, hanem az ellenfelek, és a sportsajtó sem tudja pontosan megítélni csapatunkat. Az ellenfelek tudják, érzik, hogy ellenünk mindennél többet kell nyújtaniuk, mert egy játszós, passzolós csapat ellen kell megküzdeniük, akik a játékosságukkal együtt is tudnak igencsak agresszíven küzdeni! A sajtó pedig áradozik a játékunkról, de legalábbis szinte minden orgánum elismeri, hogy az ÚJPEST meccseit érdemes megnézni, mert mindig történik valami, ami emlékezetes marad! Hol a cselek, hol az összjáték, hol a sok gól, hol a küzdelem, de mindig extrát tud mutatni a csapat!

Nos, ha nem tudnánk a helyezésünket, akkor azt gondolhatnánk, hogy valahol a tabella elején, hanem a tetején csücsülünk ebben a téli szünetben. De sajnos ez nem így van… Itt van ugyanis az az „aprócska malőr”, ami miatt nagyon nem egyszerű értékítéletet mondani – ez pedig a helyezés.  Nagyon komoly „szakmázás” helyett ezért szerintem a tavalyi teljesítménnyel érdemes összevetni az ideit. Az, hogy egy-egy meccsen mi történt, végigkövettük itt az ujpest1885.hu cikkeiben, ezeket nem ismételném újra, inkább a tabellát boncolgatom kicsit.

Tavaly ilyenkor igen biztatóan alakultak a dolgok; 2015. december 12-én emlékezetes meccsen arattunk győzelmet a zöldek felett! Ez bizony történelmi tett volt, hiszen ez volt az ellenfél első veresége az új arénájában. És ugye ki vette volna el veretlenségüket, mint az ÚJPEST???

De ez a győzelem nem „csak” egy történelmi tett volt, – részben – magyarázat is arra, hogy miért nem sikerült elérni a tavalyi 31 pontot idén. Eddig egy döntetlen és egy vereség az ősi rivális elleni mérleg. Mivel tavaly a derbiket a 19. fordulóig egy vereséggel, és egy győzelemmel hoztuk le, két ponttal többet kasszíroztunk a hazai klubfutball csúcsmeccsein! Ilyenkor lehet azt mondani, hogy nem feltétlen a sokszoros költségvetéssel dolgozó klubok ellen kell nekünk győzelmeket győzelemre halmozni. Én erre csak azt tudom mondani, hogy a derbi az derbi, nem érdekes, melyik csapat hol van a tabellán, melyik hogy fekszik az éppen hatalmon lévőknek, és melyik mennyi pénzből gazdálkodik!

A nehéz megítélhetőségre ebben a párharcban is van példa; a 3:3-as döntetlen bizony az ellenfélre nézve hízelgő, azon a meccsen bizony mi vesztettünk két pontot – és ajándékoztunk egyet… Ezen túmenően azonban nekem most igazán az hiányzott – ami már korábban is probléma volt, de most „jobban szorít a nadrág” -, hogy a kötelező jellegű feladatokat sem sikerült mindig csont nélkül megoldani. Ennek egyik okaként – és ezért bizony nem tehetünk semmilyen külső körülményt felelőssé! – a kapusgondokat kell említenem. Ez a probléma bizony nem kívülről jött, hanem kifejezetten belső probléma. Nem gondolom, hogy Szabiról kell lehúzni a keresztvizet, az ő szokottnál gyengébb produkciója mellett ugyanis klub sara az, hogy Szabi mellett csak egy tehetséges, de zöldfülű hálóőr került bevetésre, a harmadik kapus meg egy percet sem kapott…

Nekem a Paks, Hali, MTK, Mezőkövesd elleni döntetlenekkel van komoly bajom. Ezeket a meccseket nem csak papírforma szerint, hanem a játék képe alapján is meg kellett volna nyerünk, és ha ezeket behúzzuk, még a rontott derbi sem lett volna akadálya annak, hogy tavalyi teljesítményünket túlszárnyaljuk. Arról nem is beszélve, hogy az itt megszerezhető 8 pont többlettel a tabella élén (!!!) telelhetnénk! Egyet kell, hogy értsek tehát Vignjevic mesterrel, aki azt mondta (nem szó szerint!), hogy a rutintalanság, az ebből adódó egyéni hibák akadályoznak meg bennünket a komolyabb eredmények elérésében.

Ez – bármilyen furcsa is! – engem örömmel tölt el, mert bizony azt kell mondjam, hogy csapatunk a rettenetes ellenszélben is képes jól teljesíteni. Ha pedig ezt tényleg el is hiszik magukról, akkor egy Debrecent, vagy egy szinte végig listavezető Vasast megverünk. A regisztrációra vonatkozó tiltás a már jól ismert negatívumai mellett pozitívumot is hoz; tavasszal nem kell új csapat építésével foglalkozni, a keret adott, igazából csak Hazard fel- és beépítése lesz egy komolyabb feladat. De ha már külső körülmények, akkor nézzük meg, hogy mit jelentett a hazai pálya részleges hiánya, azaz mit hoztak a „hazai” mérkőzések – összehasonlítva a tavalyiakkal:

Egy meccsel több jutott „hazai környezetben” erre az őszre, de ebből azonos pontszám elérésére futotta. Az idén 1,4 pontos átlag tavaly még 1,55 volt. Ennyit biztosan jelent a Szusza Ferenc Stadion, ennyit biztosan jelent az, hogy sokan nem utaztak el Kecskemétre… Azt mondanom sem kell ugye, hogy ezért „köszönettel” tartozunk azoknak, akik a felújítási munkálatokban részt vettek! Ha nem említettem volna; a meccsek eredményét is jutalmazza az MLSZ, így a felújítást bűnszervezetben elkövetők az erkölcsi káron túl anyagi kárt is okoztak, és ugye azt sem kell mondanom, hogy a bérletesek, akik aztán Kecskemétre nem tudtak/akartak elutazni, szintén anyagi veszteséget szenvedtek – azon túl persze, hogy szeretett csapatukat maximum tré minőségű net-es stream-en láthatták…

Az eddigieket összefoglalva; a derbiken szerzett mindössze egyetlen pont, a kötelező győzelmek elmaradása, kapusproblémák azok, amik közvetlenül negatív ható tényezők voltak, de ehhez kell vennünk még a hazai pálya hiányát is. Ha ehhez hozzávesszük a FIFA-tiltást, és az egyébként is tagadhatatlan ellenszelet, akkor azt kell hogy mondjam, csapatunk bizony jól helytállt! A kisebb keret, az erősségnek számító Litauszki eligazolása, Bubu, Hazard, Perovic, Sankovic hosszan elhúzódó sérülése is az ellenünk fogadók érveit erősítette, de mégsem tettük meg azt a luxust, hogy a tabella aljáról nézzük a „nagyok” küzdelmeit! És idegenben sem ingott meg a csapat komolyabban:

A különbség ugyan nagyjából azonos a hazai meccseken mutatottakkal, (2015/16: 1,7 pont/meccs vs. 2016/17 1,44 pont/meccs), így azt kell mondjam, hogy itt általában lemérhető a gyengébb teljesítmény, ami nem függ a rendezés helyétől. Ez sajnos igaz, ahogy az is, hogy hazai környezetben (függetlenül attól, hogy valódi hazai pálya volt, vagy nem…) mindkét évben gyengébben teljesített csapatunk, mint idegenben! Erre nem találok jó magyarázatot, ha csak azt nem, hogy a fogyatkozó drukkerek száma ellenére még mindig képesek vagyunk idegenben nagyobb támogatást adni csapatunknak, mint az otthon játszó ellenfelek szurkerei. Ehhez hasonló magyarázat lehet az, hogy idegenben kisebb nyomást éreznek a játékosok, ezért felszabadultabbak tudnak lenni, hiszen egy-egy pontvesztés otthon nem, viszont az ellenfél otthonában jobban elfogadható. Legalábbis ezt gondolhatják a srácok…

Persze erre nincs pontos információm, de mégis, két egymás utáni év alapján azt kell, hogy mondjam, fiatal csapatunk még nem minden lélektani helyzetet képes jól kezelni. Ez nem meglepő, de fel kell hívnom a figyelmet egy tényre; az ősz vége felé stabilizálódott védelmünk, ennek pedig csak részben (de nem kis részben!) Heris az oka, a másik okként azt tudom felhozni, hogy fiatal belső védőink – például a Debrecen elleni meccsen – már fejben is felnőnek a feladathoz. Az lehet, hogy folyamatos játékuk a keret hiányosságai miatt – na meg a fiatal-szabály okán – biztosított, de ezen az őszön bizony sok-sok tapasztalatot szerezhettek!

Ők tavasszal már biztosan jobban teljesítenek, Kálnoki felépülésével pedig Heris a jobb oldali védő szerepét veheti át. Ezzel pedig még nehezebb feladata lesz annak a csapatnak, aki győzni akar ellenünk! Pedig most, a 19 forduló alatti 4 vereség a legkevesebb, amit az idényben csapat képes volt elérni! Összességében tehát bizakodó vagyok, még akkor is, ha a hatodik helyezés most nem az a hely, ahova várjuk csapatunkat!

Végül egy ábra arról, hogy miként is alakultak ki a helyezések a téli szünet előtt a két idényben:

A problémák, amiket említettem, nekem pont elégséges magyarázatot jelentenek a gyengébb kezdésre, és az ezúttal gyengébb hajrára. A két év összevetésében azonban mindenképpen fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy egy évvel ezelőtt az ősz folyamán átlagban mindössze egy hellyel voltunk jobb pozícióban. Akkor az ötödik hely volt átlagban, most hatodik. A különbség tehát közel nem akkora, mint a két helyezés alapján az várható lenne, miközben – véleményem szerint – a helyzetünk jelentősen rosszabb lett.

A tavasz tehát pozitív meglepetéseket fog hozni, csapatunk bizony a nagy – jellemzően csak magukat nagynak gondoló… - csapatok ellen éppúgy, mint a gyengébbek ellen, jobb teljesítménnyel rukkol majd elő! Várakozásaim szerint a tavaszi 25 ponttal már (összesen 52 ponttal!) oda lehet érni a dobogóra, vagy annak közvetlen közelébe! Lehet ugyan a téli pihenőn azon keseregni, hogy csak hatodikak vagyunk, de tegyük ezt úgy, hogy jusson eszünkbe, minden lehetőségünk megvan arra, hogy a végén sokkal jobb pozícióban zárjuk a 20116/17-es bajnokságot! Mielőtt még rám borítaná valaki az asztalt javíthatatlan optimizmusom, azt mondom, hogy erre térjünk vissza majd a bajnokság végén, az asztalt pedig ne borogassuk, hanem tartsuk rajta a jól behűtött söröket!

 

HAJRÁ LILÁK!

MINDÖÖRKKÉ!