Szám szerint

„A politikai korrektség, mint beszédmód a szellemi elnyomás egyik legnyilvánvalóbb eszköze volt.”

 

Vannak, akik szerint kísért a múlt, mert bizony ez egy politikailag korrekt eredmény volt. Egyetért Ön ezzel? Nos, nem fogok ebbe belemenni, még akkor sem, ha nagy a kísértés, mert ez a téma nem ide való, annak ellenére sem, hogy ma nehezen láthatók a politika és a sport határai. Én maradok annál az álláspontnál, hogy kizárólag sport oldalról is vereséget szenvedtünk, a többit meg tárgyalják meg mások!

 

A számok – szerintem – továbbra sem hazudnak, tisztán megmutatják (a maguk korlátozott módján) a mérkőző felek közti különbségeket. Persze, van aki ezekre a számokra közvetlen hatást gyakorolhat, bele tud nyúlni a történésekbe, de gólt szerezni mégiscsak a pályán lévő játékosoknak van lehetőségük… Ha úgy tudjuk, hogy ezen a téren mínuszból indulunk, akkor erre is készülnünk kell! És bizony volt már arra példa, hogy csapatunk ezzel is képes volt megküzdeni. Reményeim szerint ezt a tartást/kitartást újra magunkénak tudhatjuk. Ezúttal sajnos megroppantunk, nem bírtuk el a terhet.

 

Nézzük meg tehát, hogy mit mutatnak a számok, miben maradtunk el az ellenféltől, hol hibázhattunk! Igen, a hibáinkat kell keresnünk, mert másra hivatkozni gyengeség, még akkor is, ha úgy érezzük minden, és mindenki ellenünk van. Miért? Mert amire nem lehetünk hatással, azzal meg kell tanulni együtt élni. Jobb esetben képesek lehetünk a körülményeket nem csak elviselni, hanem a magunk javára fordítani! Nos, ha most megbuktunk, tanulnunk kell belőle, és talán a számok segítenek ebben.

Csapatstatisztika:

Forrás: mlsz.hu

A labdabirtoklás adataiban nincs drámai különbség, az a nem egészen 6%-os különbség semmire predesztinál. Ezen a téren tehát nem volt probléma, a gólszerzésre rendelkezésre álló időket tekintve a 4 perc eltérés nem releváns. Az eredményben látható jelentős különbség nem ezen a szinten realizálódott. Na de akkor hol?

Most – sajnos – egyértelmű a válasz; a lövések számában látható jelentős különbség azt mutatja, hogy labdabirtoklásunk meddő maradt, hiszen a 8 próbálkozásunk közül mindössze 2 alkalommal találtunk kaput! Nem elég, hogy az ellenfélnél jobb arányú volt a kaput találó lövések aránya (18-ból 8 - 44%), de még a kaput találó lövésekből is nagyobb arányban születtek gólok (8-ból 5 – 62,5%). Nálunk ezek a mutatók rendre; 8-ból 2 – 25%, illetve 2-ből 1 – 50%. Erre bizony nincs hatással egyik bíró sem!

A szabálytalanságok az a terület, ahol már azt kell mondanom, nem biztos, hogy érdemes foglalkozni vele. Itt bizony sok olyan vitatható ítélet született, ami végső soron befolyásolhatta az eredményt (a gólok számát tekintve), de ahogy a lövések pontossága is megmutatta, a megszerzett pontok számát nem befolyásolta…

A bírói ténykedéssel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy van egy pont, ami a kisebb-nagyobb szabálytalanságok megítélésén túlmutat. Tudjuk, helyesebben úgy tudjuk, hogy nem mi vagyunk az a csapat, aki megkapja a támogatást a bíróktól. Ehhez képest még mindig nem tudjuk a helyén kezelni a dolgot, még mindig beleszaladunk a pofonba! Akit ugyanis be lehet kóstolni, azt be is kóstolják…

Hányszor láttunk olyat Suljic-tól, hogy kifejezetten utazott az ellenfelére? De nem csak ő, hanem minden játékos, akiben megvan a zsiványság, utazik erre. Ezt persze csak egyfajta módon lehet elérni; maga mellé kell állítania a bírót, és ezt ezek a minden hájjal megkent focisták meg is teszik! Mi pedig felülünk ennek… Ki azért, mert túlságosan naiv (Kálnoki), ki azért, mert eleve követel magának előjogokat (Diarra), amit tudása, képességei alapján meg kellene kapnia, de ehhez még a bíró előtt is illene bizonyítania. Mert bizony élből semmi nem jár!

Tudom én, hogy védeni kell a játékot tényleg játszó – szó szerint játékos! – focistákat, de előbb adni kell, hogy elvárjuk azt, hogy kapjunk is. Lehet, hogy most olyan témára terelem a szót, ami sokak számára sértő lesz, de nem tudok elmenni Diarra kiállítása mellett. Eszembe jutott ugyanis, hogy ő nyilván egy másik kultúrkörből érkezve nehezebben viseli el az őt ért – vélt, vagy valós – sérelmeket. Erről beugrott az a – szerintem – létező összefüggés, hogy a sport, és különösen a foci a társadalom leképezése. Ha ez igaz, akkor a részrehajló bíráskodás, és az adott ország korrupciós mutatói között bizony kell lennie összefüggésnek!

Ezt azért gondolom, mert ha a korrupció minden létező formája sújtja az embert, akkor – mint a betegségek esetében – egyfajta védettség alakul ki. Aki erre nincs trenírozva, az persze nehezen tudja elfogadni, hogy létezik a részrehajlás, a korrupció, és ez őt bizony nehéz helyzetbe hozza. Nem voltam rest, és megnéztem Mali, illetve Magyarország korrupciós mutatóit. Hááát… Nem örülök, hogy hazánk a 176 országból csak az 57. helyen végzett, de Mali 116. helyezése azt mutatja, hogy ott nagyságrendekkel komolyabb a helyzet ezen a téren. Nem folytatom, szerintem érezhető; a gondolatmenet arra mutat, hogy itt bizony egy egyéni probléma van, nem lehet külső tényezők mögé bújni, nincs mentség. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy nem egyedül a játékos, hanem a vezetés, a vezetés által biztosított szakember segítsége kell ahhoz, hogy Diarra végre a játékra koncentráljon, mert abban nagyon jó, bőven kiemelkedik az nb1 mezőnyéből! Még ezen a meccsen is - amikor egyébként kissé halványabb volt a szokottnál – látványos volt, hogy amikor ritmust váltott, oldalt forgatott, vagy a rá jellemző cseleket megcsinálta, az ellenfél a teljes csapattal kereste a labdát. De ez kevés, az adottság nem elég, tudatosság, alázat és – igen! – néha megalkuvás is kell a sikerhez, ahhoz, hogy a tehetség tényleg utat törjön magának.

Nem is tudom, hogy egy egyéni problémának itt van a helye, vagy sem, de megyek tovább, ugyanis ezúttal is igaz lett (sajnos!), hogy a párharcokat nem lehet „megúszni”, bizony ott dől el a pontok sorsa! A 8% (helyesebben százalékpont, de ebbe nem bonyolódnék bele) eltérés nem sokkal több, mint a labdabirtoklás esetében, de itt sokkal kisebb eltérések is nagyobb hatással vannak a végeredményre! Nem tudom, hogy más csapatoknál ez hogy alakul, de a mi játékunk mellett bizony a csapatteljesítményre ez a mutató igen erősen hat. Ez a mutató már az egyéni szintű mutatók világába vezet, nézzük meg, hogy ezen a téren mi a helyzet!

 

Nem is biztos, hogy részletesen bele kellene mennem ebbe a témába… Látványos a különbség, és nekem leginkább csak azt mutatja, hogy két, az adott pénzügyi keretek között megfelelő játékos-politikát folytató stáb által felkészített csapat volt a pályán. Igen, megint felvetődhet a bírói felelősség, de ezzel kapcsolatban azért egy-két számot nem árt bevésni:

-      a két csapat átlaga 281,5, illetve 202,5 – a magasabb átlag nem nálunk volt...,

-      legjobbunktól (Balogh Balázs) az ellenfélnél 9(!!!) jobb összesített teljesítményt látunk,

-      Két középső védőnk, valamint jobb oldali védőnk is a – szerintem – nb1-es belépő-szintet jelentő 200 pont alatt teljesített.

 

Nem is folytatom, mert látható, hogy az egyéni teljesítményekben drámai a különbség. Jó-jó, lehet itt most mindenféle dolgokra hivatkozni (egyik oldalról politikára, másik oldalról Roderick-re), de egy a vége; a tények makacs dolgok, amik most azt mutatják, hogy felsültünk!

 

Véleményem szerint ezt a meccset el kell felejteni, de nem teljes egészében! Van miből tanulni, van mit rendbe tenni, van mit korrigálni! Nekem most elsőre generális problémaként eszembe jutott, hogy – de ez biztos csak az én mániám… - szeretném egy (kezdő)csapatban látni Windeckert, és Sankovic-ot, ahogy nem szeretném ennyire visszavont szerepkörben látni Diarrát. Sajnos ez utóbbi teljesül, mert kedden kiderül majd, hogy hány meccsen kell majd megküzdeni a hiányával - hátravontan sem lesz pályán.

 

Amit nem szoktam, de most mégis; szerintem a következőkben valami hasonló csapattal kellene kimenni a pályára (és ez nem Vig kritikája, hanem csak egy elképezelés:

Szabi – Balázs, Pávkovics, Kálnoki, Mohl – Windecker, Sankovic – Balogh, Bardhi, Andric (Hazard) – Lázok

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Heris, valamint Kecskés nem kész a játékra, ők hiányoznak a védelemből, Diarra pedig eltiltása miatt nem került be (Andric helyett őt szerepeltetném). Elsőszámú csere Cseke lenne, aki a Sanko-Windecker kettős helyett tudna támadóbb, vagy hasonlóan védekező feladatot ellátni. Diarra csak akkor lenne jó választás Sanko, vagy Windecker helyére, ha a Kecskés-Heris kettős ott van a védelemben, addig két szűrő kell.

 

Ahogy most végig sakkoztam a felállás lehetőségeit, én is rájöttem, hogy erősen korlátosak a lehetőségek, mert a csapat elejére nincs igazi megoldás, a védelem pedig csak akkor lehet elfogadható, ha mindenki egészséges. A középpálya kínál lehetőséget a variációkra, de ezt a csapatrészt meg a második kettő hiányosságai határozzák meg…

 

Egész eddig nem lehet éppen optimistának nevezni az elemzést, de azért nem kell temetni a csapatot! Ősszel is megmutatták, hogy van tartás, van küzdenitudás, játékban is tudunk alkotni, de sajnos ma nem lehet az eleje a cél. A következő meccs éppen ezért különösen fontos! A szombathelyi csapat elleni meccs tipikus „hatpontos” mérkőzés, amit nyerni kell, ha a mezőny első feléhez akarunk tartozni. Márpedig ez kötelező, mert szoros a mezőny, és mert – minden nehézség ellenére! – is ott a helyünk, akkor is, ha az ellenfelek télen látványosan (de nem biztos, hogy hatékonyan!) erősítettek.

 

HAJRÁ LILÁK!

Felkészülés, transzfer, FIFA, MLSZ, keret, sérülés, hazai pálya, szurkolás, büntetés, helyezés, értékelés…

Ez jutott eszembe – címszavakban – az őszről. Volt sok öröm, lehet, hogy még több csalódás, de küzdelem is volt, nagy pillanatok, és olyanok is, amelyeket jobb lenne elfelejteni! A külső körülmények szót sem érdemelnek, annál inkább az, hogy miként is alakult ki a bajnoki szünet előtti helyezés. Sokan kérdezik/kérdezzük, hogy hol a helyünk a mezőnyben, mit ér, mit jelnet az, hogy most a 6. helyen telelünk? Ismerve a körülményeket, ezt jónak kell tekintetnünk? Hagytunk pontokat az ellenfeleknél, amiért nem küzdöttek meg? Hol hibáztunk? Miben tudtunk fejlődni? Mit kell helyretenni?

Rengeteg kérdés van, amire nem tudom a helyes válaszokat, de el tudom mondani a véleményemet. Az a csodálatos játék, amit focinak nevezünk, szerencsémre van olyan összetett játék, hogy akár még igazam is lehet! Mindezt ráadásul úgy, hogy más, más szemszögből egészen eltérő véleménnyel is lehet, és neki pontosan annyira lesz igaza, mint nekem. Ezért nem is az igazság keresése a célom, hanem inkább a benyomásaimat igyekszem megfogalmazni.  Ehhez azért egy pár adatot idecitálok, de nem szeretnék senkit táblázatok tanulmányozásával untatni.

A fentebb megfogalmazott kérdésekre érzésem szerint nincs önmagukban értelmezhető válaszok (de legalábbis én nem tudok ilyenekkel szolgálni). Azért persze van mihez mérni a teljesítményt, csak az a nagy kérdés, hogy mihez mérjünk.  A ’70-es rég elmúlt (érzem is a csontjaimon…), az ellenfelekkel történő összevetésről pedig semmi nem árulkodik jobban, mint a tabella. Persze lehet most a körülményekkel, állami pénzekkel, meg mindenfélékre hivatkozva azt mondani, hogy ez nem reális, de bizony a megítélés, a hazai labdarúgásban betöltött szerepünk, és nem utolsó sorban az MLSZ-pénzek jó része is a tabellán elfoglalt helyezéstől függ, ami bizony kizárólag a pályán mutatott teljesítményt méri!

Ezzel együtt el kell ismerni, hogy a mai körülmények extrémnek tekinthetők, így akkor, amikor értékeljük csapatunkat, nehéz függetleníteni magunkat ettől. Szerintem azért van valami abban, hogy a 6. hely ezúttal nem pontosan mutatja meg csapatunk valós teljesítményét. Ezt pedig nem csak én állítom, hanem az ellenfelek, és a sportsajtó sem tudja pontosan megítélni csapatunkat. Az ellenfelek tudják, érzik, hogy ellenünk mindennél többet kell nyújtaniuk, mert egy játszós, passzolós csapat ellen kell megküzdeniük, akik a játékosságukkal együtt is tudnak igencsak agresszíven küzdeni! A sajtó pedig áradozik a játékunkról, de legalábbis szinte minden orgánum elismeri, hogy az ÚJPEST meccseit érdemes megnézni, mert mindig történik valami, ami emlékezetes marad! Hol a cselek, hol az összjáték, hol a sok gól, hol a küzdelem, de mindig extrát tud mutatni a csapat!

Nos, ha nem tudnánk a helyezésünket, akkor azt gondolhatnánk, hogy valahol a tabella elején, hanem a tetején csücsülünk ebben a téli szünetben. De sajnos ez nem így van… Itt van ugyanis az az „aprócska malőr”, ami miatt nagyon nem egyszerű értékítéletet mondani – ez pedig a helyezés.  Nagyon komoly „szakmázás” helyett ezért szerintem a tavalyi teljesítménnyel érdemes összevetni az ideit. Az, hogy egy-egy meccsen mi történt, végigkövettük itt az ujpest1885.hu cikkeiben, ezeket nem ismételném újra, inkább a tabellát boncolgatom kicsit.

Tavaly ilyenkor igen biztatóan alakultak a dolgok; 2015. december 12-én emlékezetes meccsen arattunk győzelmet a zöldek felett! Ez bizony történelmi tett volt, hiszen ez volt az ellenfél első veresége az új arénájában. És ugye ki vette volna el veretlenségüket, mint az ÚJPEST???

De ez a győzelem nem „csak” egy történelmi tett volt, – részben – magyarázat is arra, hogy miért nem sikerült elérni a tavalyi 31 pontot idén. Eddig egy döntetlen és egy vereség az ősi rivális elleni mérleg. Mivel tavaly a derbiket a 19. fordulóig egy vereséggel, és egy győzelemmel hoztuk le, két ponttal többet kasszíroztunk a hazai klubfutball csúcsmeccsein! Ilyenkor lehet azt mondani, hogy nem feltétlen a sokszoros költségvetéssel dolgozó klubok ellen kell nekünk győzelmeket győzelemre halmozni. Én erre csak azt tudom mondani, hogy a derbi az derbi, nem érdekes, melyik csapat hol van a tabellán, melyik hogy fekszik az éppen hatalmon lévőknek, és melyik mennyi pénzből gazdálkodik!

A nehéz megítélhetőségre ebben a párharcban is van példa; a 3:3-as döntetlen bizony az ellenfélre nézve hízelgő, azon a meccsen bizony mi vesztettünk két pontot – és ajándékoztunk egyet… Ezen túmenően azonban nekem most igazán az hiányzott – ami már korábban is probléma volt, de most „jobban szorít a nadrág” -, hogy a kötelező jellegű feladatokat sem sikerült mindig csont nélkül megoldani. Ennek egyik okaként – és ezért bizony nem tehetünk semmilyen külső körülményt felelőssé! – a kapusgondokat kell említenem. Ez a probléma bizony nem kívülről jött, hanem kifejezetten belső probléma. Nem gondolom, hogy Szabiról kell lehúzni a keresztvizet, az ő szokottnál gyengébb produkciója mellett ugyanis klub sara az, hogy Szabi mellett csak egy tehetséges, de zöldfülű hálóőr került bevetésre, a harmadik kapus meg egy percet sem kapott…

Nekem a Paks, Hali, MTK, Mezőkövesd elleni döntetlenekkel van komoly bajom. Ezeket a meccseket nem csak papírforma szerint, hanem a játék képe alapján is meg kellett volna nyerünk, és ha ezeket behúzzuk, még a rontott derbi sem lett volna akadálya annak, hogy tavalyi teljesítményünket túlszárnyaljuk. Arról nem is beszélve, hogy az itt megszerezhető 8 pont többlettel a tabella élén (!!!) telelhetnénk! Egyet kell, hogy értsek tehát Vignjevic mesterrel, aki azt mondta (nem szó szerint!), hogy a rutintalanság, az ebből adódó egyéni hibák akadályoznak meg bennünket a komolyabb eredmények elérésében.

Ez – bármilyen furcsa is! – engem örömmel tölt el, mert bizony azt kell mondjam, hogy csapatunk a rettenetes ellenszélben is képes jól teljesíteni. Ha pedig ezt tényleg el is hiszik magukról, akkor egy Debrecent, vagy egy szinte végig listavezető Vasast megverünk. A regisztrációra vonatkozó tiltás a már jól ismert negatívumai mellett pozitívumot is hoz; tavasszal nem kell új csapat építésével foglalkozni, a keret adott, igazából csak Hazard fel- és beépítése lesz egy komolyabb feladat. De ha már külső körülmények, akkor nézzük meg, hogy mit jelentett a hazai pálya részleges hiánya, azaz mit hoztak a „hazai” mérkőzések – összehasonlítva a tavalyiakkal:

Egy meccsel több jutott „hazai környezetben” erre az őszre, de ebből azonos pontszám elérésére futotta. Az idén 1,4 pontos átlag tavaly még 1,55 volt. Ennyit biztosan jelent a Szusza Ferenc Stadion, ennyit biztosan jelent az, hogy sokan nem utaztak el Kecskemétre… Azt mondanom sem kell ugye, hogy ezért „köszönettel” tartozunk azoknak, akik a felújítási munkálatokban részt vettek! Ha nem említettem volna; a meccsek eredményét is jutalmazza az MLSZ, így a felújítást bűnszervezetben elkövetők az erkölcsi káron túl anyagi kárt is okoztak, és ugye azt sem kell mondanom, hogy a bérletesek, akik aztán Kecskemétre nem tudtak/akartak elutazni, szintén anyagi veszteséget szenvedtek – azon túl persze, hogy szeretett csapatukat maximum tré minőségű net-es stream-en láthatták…

Az eddigieket összefoglalva; a derbiken szerzett mindössze egyetlen pont, a kötelező győzelmek elmaradása, kapusproblémák azok, amik közvetlenül negatív ható tényezők voltak, de ehhez kell vennünk még a hazai pálya hiányát is. Ha ehhez hozzávesszük a FIFA-tiltást, és az egyébként is tagadhatatlan ellenszelet, akkor azt kell hogy mondjam, csapatunk bizony jól helytállt! A kisebb keret, az erősségnek számító Litauszki eligazolása, Bubu, Hazard, Perovic, Sankovic hosszan elhúzódó sérülése is az ellenünk fogadók érveit erősítette, de mégsem tettük meg azt a luxust, hogy a tabella aljáról nézzük a „nagyok” küzdelmeit! És idegenben sem ingott meg a csapat komolyabban:

A különbség ugyan nagyjából azonos a hazai meccseken mutatottakkal, (2015/16: 1,7 pont/meccs vs. 2016/17 1,44 pont/meccs), így azt kell mondjam, hogy itt általában lemérhető a gyengébb teljesítmény, ami nem függ a rendezés helyétől. Ez sajnos igaz, ahogy az is, hogy hazai környezetben (függetlenül attól, hogy valódi hazai pálya volt, vagy nem…) mindkét évben gyengébben teljesített csapatunk, mint idegenben! Erre nem találok jó magyarázatot, ha csak azt nem, hogy a fogyatkozó drukkerek száma ellenére még mindig képesek vagyunk idegenben nagyobb támogatást adni csapatunknak, mint az otthon játszó ellenfelek szurkerei. Ehhez hasonló magyarázat lehet az, hogy idegenben kisebb nyomást éreznek a játékosok, ezért felszabadultabbak tudnak lenni, hiszen egy-egy pontvesztés otthon nem, viszont az ellenfél otthonában jobban elfogadható. Legalábbis ezt gondolhatják a srácok…

Persze erre nincs pontos információm, de mégis, két egymás utáni év alapján azt kell, hogy mondjam, fiatal csapatunk még nem minden lélektani helyzetet képes jól kezelni. Ez nem meglepő, de fel kell hívnom a figyelmet egy tényre; az ősz vége felé stabilizálódott védelmünk, ennek pedig csak részben (de nem kis részben!) Heris az oka, a másik okként azt tudom felhozni, hogy fiatal belső védőink – például a Debrecen elleni meccsen – már fejben is felnőnek a feladathoz. Az lehet, hogy folyamatos játékuk a keret hiányosságai miatt – na meg a fiatal-szabály okán – biztosított, de ezen az őszön bizony sok-sok tapasztalatot szerezhettek!

Ők tavasszal már biztosan jobban teljesítenek, Kálnoki felépülésével pedig Heris a jobb oldali védő szerepét veheti át. Ezzel pedig még nehezebb feladata lesz annak a csapatnak, aki győzni akar ellenünk! Pedig most, a 19 forduló alatti 4 vereség a legkevesebb, amit az idényben csapat képes volt elérni! Összességében tehát bizakodó vagyok, még akkor is, ha a hatodik helyezés most nem az a hely, ahova várjuk csapatunkat!

Végül egy ábra arról, hogy miként is alakultak ki a helyezések a téli szünet előtt a két idényben:

A problémák, amiket említettem, nekem pont elégséges magyarázatot jelentenek a gyengébb kezdésre, és az ezúttal gyengébb hajrára. A két év összevetésében azonban mindenképpen fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy egy évvel ezelőtt az ősz folyamán átlagban mindössze egy hellyel voltunk jobb pozícióban. Akkor az ötödik hely volt átlagban, most hatodik. A különbség tehát közel nem akkora, mint a két helyezés alapján az várható lenne, miközben – véleményem szerint – a helyzetünk jelentősen rosszabb lett.

A tavasz tehát pozitív meglepetéseket fog hozni, csapatunk bizony a nagy – jellemzően csak magukat nagynak gondoló… - csapatok ellen éppúgy, mint a gyengébbek ellen, jobb teljesítménnyel rukkol majd elő! Várakozásaim szerint a tavaszi 25 ponttal már (összesen 52 ponttal!) oda lehet érni a dobogóra, vagy annak közvetlen közelébe! Lehet ugyan a téli pihenőn azon keseregni, hogy csak hatodikak vagyunk, de tegyük ezt úgy, hogy jusson eszünkbe, minden lehetőségünk megvan arra, hogy a végén sokkal jobb pozícióban zárjuk a 20116/17-es bajnokságot! Mielőtt még rám borítaná valaki az asztalt javíthatatlan optimizmusom, azt mondom, hogy erre térjünk vissza majd a bajnokság végén, az asztalt pedig ne borogassuk, hanem tartsuk rajta a jól behűtött söröket!

 

HAJRÁ LILÁK!

MINDÖÖRKKÉ!

 

 

 

Az év utolsó elemzését egy kicsit rendhagyó módon kezdtem; mielőtt egy betűt is írtam volna, megnéztem a csapat statisztikát. Nem ért nagy meglepetés, azt a látottak alapján gondoltam, hogy jobbak voltunk. Ami mégis meglepett, az volt, hogy bizony az ellenfél komolyan tükröt mutatott:

Megmutatta, hogy miért volt az a sok döntetlen, és miért nem érdemeltünk ezeken a meccseken győzelmet!

Miért is nem? Ennek bizony sok oka van… Megint le kellene írni az igazolások problémáját, a keret mennyiségi, minőségi kérdéseit kellene feszegetni, vagy éppen a sérülések, meg kapusgondok is porondra kerülhetnének, ahogy a bíráskodásra is lehetne morgolódni. Az, hogy ezekkel takarózunk, az egyszerűen nem méltó a LILA-FEHÉR színekhez! Vannak, akik megteszik helyettünk, mert másban keresni a hibát az sokkal egyszerűbb, csak éppen nem vezet sehova…

Az önsajnálatból nem lehet építkezni, várakat még nem húztak fel duzzogásból! Ahogy a mondás tartja, abból a bizonyos salakanyagból sem lehet, ezért – mielőtt bárki leszólná játékosainkat! – ki kell jelentenem, hogy az adott keretünk igenis egy jó csapatot alkot! Mert bizony nagyon sokan voltak, akik nem hittek benne, hogy sikerül elérni egy-két nem kis bravúrt. Én magam is szkeptikus voltam, de nézzük meg; a kevés győzelem mellett kevés vereség (a legkevesebb a bajnokságban) az ÚJPEST neve mellett szerepel, annak a csapatnak a nevénél, akire sokan fogadtak volna, mint kieső…

Ezért hát minden tiszteletem azé a csapaté, aki elérte ezen a zaklatott őszön azt az eredményt, ami az 5.-6. helyet jelenti! A csapat nálam a játékosokat, a szakmai stábot, különösen pedig Vignjevic mestert jelenti! Véleményem szerint összességében tekintve az őszt, sokkal többre nem számíthattunk, de sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna, ha… Igen, voltak olyan meccsek, amik bizony úgy mentek el, hogy akár nyerhettünk is volna. Szerencse? Koncentráció? Fizikális állapot? Mentális kérdések? Ezt nem tudom, ez is az is, vagy egyik sem, de azt tudom, hogy további potenciál van a CSAPATban!

Persze tudom én, hogy ez a helyezés nem az, amiről álmodunk, vagy ami a dicső múlthoz méltó lenne! Erről szó nincs, ez egy szerény eredmény így a hosszú téli pihenő előtt. Most megint jöhetnének a körülmények, az UTE-UFC ellentét, a stadion-ügy, a balek vezetés, éssattöbbi… De nem, mert az ÚJPEST az a csapat, aki a hétvégén kimegy a pályára! És most ez az eredmény ettől a csapattól minimum a „tisztes helytállás” kategóriájába tartozik. Persze nem volt minden a csapaton belül, vagy éppen a játékos-edző viszonylatban sem, voltak bizony hibák, motivációs gondok, egyéni érdekek is bezavartak időnként.

A háttér már csak azért sem érdekes, mert az eredmény a pályán, és nem máshol dől el. Az ellenfél bizonyos szempontból ugyan hasonló cipőben jár (gyengülő keret), de lehetőségeiket tekintve bizony fényévekkel előttünk vannak! Ezzel együtt azonban semmivel nem voltak jobbak, mint mi a gyengébb meccseinken. Erre a könyörtelen tényre világít rá a Debrecen produkciója, ami – legalábbis a számok terén – kísértetiesen hasonlít olyan mérkőzéseinkre, amin jobb eredményt kellett volna elérnünk, ki szurkolók meg még többet vártunk – viszont kevesebbet kaptunk…

Mire gondolok? Amivel kezdtem, a csapatszintű statisztikára:

 

 

Itt most mi voltunk az a csapat, amelyik szinte minden mutatóban jobban teljesített, de egyikben sem volt olyan nagy a fölény, hogy az önmagában győzelmet ért volna. És ennek mi lehet az oka? Az, hogy ezúttal összeszedett volt a csapat, tudta, hogy mit akar, tudta, hogy a célt hogyan valósítsa meg – és nem utolsó sorban hitt is magában! Mert bizony azok a különbségek, amiket látok, azt mutatják, hogy nem döngöltük a földbe az ellenfelet, de jobban akartuk a győzelmet!

A végén kezdve: számomra különösen beszédesek a nyert párharcok adatai. Ezzel a „műsorszámmal” szoktak problémák adódni, több olyan fellépése is volt csapatunknak idén, ami azon ment el, hogy az egy-egy elleni szituációkban nem sikerült az ellenfél fölé nőni. A százalékosan kimutatott 55/46-os arány nem is annyira beszédes, mint a számszerű adat; a 104 vs. 84 azt jelenti, hogy az ellenfélhez viszonyítva 24%-kal (!) több alkalommal jöttünk ki nyertesen a párharcokból! Ez bizony azt mutatja, hogy a sokszor vitatott minőség igenis pótolható – egy-egy meccsen mindenképpen –, ha lélektani szempontból rendben van a társaság. Különösen nagy öröm számomra, hogy a CSAPAT az ismert körülmények mellett képes ilyen teljesítményre, különösen akkor, amikor rögtön a meccs elején elveszítjük egyik belső védőnket. Ebben a tekintetben biztosan meg kell tartani a most mutatott harcosságot – még akkor is, ha ezt egy láthatóan szétesős csapat ellen értük el, merthogy mindig „csak” azt kell legyőzni, aki a pályára lép ellenünk…

A fent említett tényező nagyon fontos volt a meccsen, mert a passzok pontossága bizony éppencsak jobb volt, mint az ellenfél esetében. A passzok számában azért érezhető a fölény, de mint tudjuk egy kapott gólhoz pont elég egy eladott labda. Pontosságban tehát a szokottól kissé elmaradtunk, viszont hátul ezzel együtt sem vétettünk jelentős hibákat. Az egyéni statisztikáknál kíváncsi leszek védőink passz-mutatóira!

Lapok, lesek, szabálytalanságok terén gyakorlatilag egál alakult ki, a játékvezetés ezúttal egyáltalán nem volt rossz. Első gólunknál sok bíró lefújta volna Bardhi produkcióját, azzal együtt, hogy véleményem szerint egy ilyen ütközés még belefér a szabályok adta keretekbe, Diarra-val szemben pedig nem kevés önuralom kellett a játékvezető részéről, hogy ne állítsa ki. Játékosunk szerencsére a második félidőre lehiggadt, de mintha kissé a teljesítménye is romlott volna. Lehet, hogy a pörgéshez egy jóval az átlag feletti adrenalin kell neki, ami aztán a viselkedésére negatívan hat? Nem tudom a választ, de tény, hogy az nb1 egyik legjobbjáról van szó, aki ha kiegyensúlyozottabb lenne, még több szép pillanatot okozhatna nekünk. Ez a felkészülési időszak egyik feladata a stáb egésze számára – szerintem.

Lövések terén szintén egál közeli a helyzet, de most a minőség terén jelentős fölényt mutattunk. Míg ugyanis ellenfelünk ~15%-os, addig csapatunk ~42%-os (!!!) találati aránnyal büszkélkedhet! Ez megint egy olyan pont, ahol bizony magunkra ismerhettünk az ellenfél teljesítményében… De ne azon sírjunk, hogy mi volt, hanem annak örüljünk, ami van! Most bizony a 12 lövési kísérlet az megüti az elvárt szintet, ahogy az ebből kapura tartó lövések aránya is. Ez egy jó irány, amit még tovább fényez az a tény, hogy a második gól előkészítése, és a lövés kivitelezése is nemzetközi szintű volt! Ott bizony három érintésből mattot kapott a védelem, és ahogy lábról lábra ment a labda, egy kicsit sem volt kérdéses, hogy mi lesz a befejezés. Bardhi pedig olyan magától értetődő természetességgel rámolta be a labdát, mint ahogy azt a legnagyobbak szokták!

A labdabirtoklás, mint a sokpasszos játék egyik alapja mutatja, hogy az első félidőben bizony elég rendesen akadozott a gépezet, de összességében azért mégis fölénybe tudtunk kerülni. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a csapat egészének mozgása, a támadás-védekezés átmenetek, az oldalváltások jobban működtek. Ehhez kellett persze, hogy a Bardhi-Bub-Diarra hármas jobb teljesítményt mutasson, mint a korábbi meccseken. Különösen örömteli számomra a Balogh Balázstól látott játék, mert az utóbbi időkben kicsit azt éreztem nála, hogy már - az rá egyébként jellemző - lelkesedés is mintha kezdett volna alább hagyni. Szerencsére alaposan rám cáfolt!

Csapatként tehát jobbak voltunk, minden mutatóban az ellenfél fölé tudtunk nőni. És ez igaz a csapatjátékra és az egyéni produktumra is! Nem nyertünk semmiben sem osztálykülönbséggel, az igaz, de most megvolt a támadás-védekezés egészséges aránya, egyik sem ment a másik rovására. Persze így is voltak kihagyott helyzetek, és voltak az ellenfélnek is lehetőségei, de nekem még a gyengébb első félidőben sem voltak félelmeim, érezni lehetett a győzelmet a csapatban. Kíváncsi vagyok tehát, hogy kik voltak – szám szerint – az erősségeink ezen a mérkőzésen!

Hoppá!!! Bizony, nem csalás, nem ámítás, minden egyes pályára lépő játékosunk 200 pont felett teljesített! Ezen felül még egy pár adat, ami nem mindennapi még az nb1-ben sem!

-      Csapatunk átlaga 229,83 pont – ellenfél: 192,28

-      Csapatunk minden játékosa az ellenfél átlaga felett teljesített!

-      Az ellenfél legjobb teljesítménye sem érte el csapatátlagunk szintét!

Nem gondolom, hogy ilyen nagy különbség van a két alakulat között. Sőt, ne felejtsük el, hogy a hivatalos keret náluk 2 fővel bővebb (27), a játékos-érték pedig 8,28 mEUR, a mi 6,23-kal szemben. Míg nálunk csak 8, addig náluk 10 idegenlégiós van – akik közül minden meccsen öt pályára léphet úgy, hogy azt még az MLSZ díjazza (nálunk ez a szám 3…). De – ez újfent bizonyosságot nyert! – nem minden! Legalábbis egy-egy meccsen nem az, mert bizony a jobb anyagi körülmények, a magasabb költségvetés azért hosszabb távon mindenképpen előnyt jelent!  

De most ki kell emelnünk, hogy pl. igen fiatal védőink (Pávkovics -19, Kecskés -20 éves), a középpályán a nem sokkal idősebb Bardhi, és Diarra (21 évesek), csatár pozícióban pedig a szintén 19 éves Perovic is jól teljesített. Cseke a maga 22 évével lassan már veteránnak számít… Csak halkan jegyzem meg, hogy a fiatalok szerepeltetése okán „agyonhájpolt” Vasas, Hali, vagy éppen az MTK mind-mind magasabb átlagéletkorú kerettel rendelkezik! OK, ezt részben külső körülmények diktálják, de mégis ez a fiatal keret tudott győzelmet aratni, és ez a keret volt az, akit a szezon elején leírtak, ma pedig a szaksajtó is úgy említi őket, mint akik mindig látványos, jó színvonalú mérkőzéseket játszik. Más kérdés, hogy az eredmények nem mindig jönnek…

Ahogy látom, a védelemben a passzokkal nem volt sok gond, csak Kecskés lóg ki lefelé talán, de – ez itt most totál szubjektív! – rá sok esetben úgy jön ki a labda a védő-harmadban, hogy magas, előrevágott labdával kell operálnia. Ez persze nem feltétlen a többiek hibája, lehet, hogy ezt a saját helyezkedése váltja ki. A többieknél nincs nagyobb gond, viszont Bardhi esetében ki kell emelni, hogy 80% feletti pontossággal passzolt, miközben ő inkább támadóként lépett fel a meccsen (és ne feledjük el, hogy volt egy félpályás szólója, amit csak szabálytalansággal tudtak megállítani, na és a gól…). Nekem ezen a ponton inkább Andric, és különösen Mohl teljesítménye tűnik kicsit gyengének. Utóbbi esetében azért is, mert védőként ettől nagyobb pontosság elvárható, és azért is, mert képes is erre.

Most, így az ősz végén nagy örömöt szerzett csapatunk ezen az elég gyéren látogatott meccsen. Akik ott voltak, mindent megtettek, de azért ettől több kell tőlünk is, azt hiszem… Ez a csapat ugyanis lehet, hogy nem éri el azt a minőséget, amit elvárunk tőle (de ott van benne!!!), ugyanakkor szerethető a hibáival, botlásaival együtt is! Ne keverjük a csapatot a tulajdonossal, és utóbbi miatt ne büntessük azokat a srácokat, akik gyakran erőn felül teljesítenek (néha meg nem…)! Nagyon bízom benne, hogy tavaszra egészséges lesz Kálnoki, Heris, Hazard, Bubu tud pihenni, és egy komolyabb alapozással az őszi teljesítményét túlszárnyalja, Bardhi tovább robog, és Diarra lelke kissé lenyugszik végre. És ami legalább ilyen fontos; bízom benne, hogy visszakapjuk a Szusza Ferenc stadiont, az otthonunkat!

Meggyőződésem, hogy ha minden jól megy, akkor tavaszra a mostani „tisztes helytállás” tovább fokozható, és „meglepetés” kategóriába kerül csapatunk teljesítménye! Nem lehetetlen, de nem szabad elfelejteni, hogy szoros a mezőny, a vége majdnem olyan közel van, mint az eleje, ezért bizony minden biztatásra szükség lesz! Elcsépelt mondat, hogy „mindenki hozzon egy embert”, így nem is használnám, mindenki hozzon kettőt!!!

HAJRÁ LILÁK!

MINDÖRÖKKÉ!

  • Apu, vedd meg nekem a várost!
  • Tomika, elég legyen most már! A múltkor kaptál internetet. Mi lett belőle?
  • Nem t’om…
  • Meguntad! Előtte mi volt?
  • Nem t’om…
  • Azt mondtad, hogy imádod a komolyzenét, ugye? Megkaptad a Für Elise-t egy szóra. Mi lett belőle? Meguntad!!!
  • Vagy ott van ez a stadion! Azt is kisírtad, azt mondtad, hogy mindenkinek van már olyan, mert a múltkor, amikor busszal érkezett a nagymutter vidékről, láttál a pályaudvarnál egy olyat.
  • De azt még nem untam meg!
  • Nem, B+!!! De ha tudom, hogy ennyire szereted a magányt, akkor nem kettő, hanem négy falat építtetek neked!!! Tudod te mibe van egy szék???

A fenti beszélgetés le Tomika, és a vele igencsak engedékeny apukája között hangzott el. Lehet Tomikát irigyelni, mert ugye nem mindenkinek adatik meg stadion, internet, miegymás, de én mégis sajnálom. A nagyakaratú apuci mellett bizony soha nem fog felnőni, pedig nyáron már 50 éves is elmúlt.

Persze nem kell őt félteni, azt nem állíthatjuk, hogy élete kudarc lenne, számos feleség, és számtalan gyerek kapott tőle nevet! Ezen kívül persze vannak még, akikkel jót tett! Bár nem ismerjük őket, de állítólag szurkolók, és állítólag vannak páran… Van tehát siker, van eredmény, ezért nem reménytelen a helyzet! Talán egyszer majd a város is meglesz! Addig is – ha szám szerint nincs infónk Tomika szurkoló-seregéről – nézzük meg szám szerint a szombati meccs történéseit!

Kezdem a játékosok egyéni teljesítményének elemzésével.

 A JÁTÉKOSOK TÁBLÁZATA:

 

Elsőre nem látok nagy különbséget, de azt igen, hogy a növekvő sorrendbe helyezett játékosok közül az ellenfél az adott helyezés szintjén rendre magasabb pontszámot ért el (egy esetben van pont-azonosság). Ez számomra azt jelenti, hogy az ellenfél egyéni szinten bizony – ha nem is sokkal – de jobb volt. Persze az nagyon nem mindegy, hogy ezek a játékosok a pálya mely részén játszottak, és az adott játékrendszerben milyen helyet foglaltak el!

Ennek különösen nálunk van/lehet nagy jelentősége, hiszen sok esetben kényszermegoldásokkal kell élnie Vignjevic mesternek. Az ellenfélnél kicsit nagyobb a merítés, tapasztaltabb a keret, és ne felejtsük el, hogy hosszú idő után otthon rendezhetik mérkőzéseiket. Azt nem hiszem ugyan, hogy ezen a szombaton eljutott volna a pályára szurkolóik hangja, de az eddig sem volt probléma, az ellenfél nézőszámai elképesztően alacsonyak voltak már az új stadion építésének megkezdése előtt is. De tény, hogy egy mára feltehetően megszokott környezet sokat segít, míg nálunk minden buzdítás ellenére is lehetnek fásult, nem kellően motivált játékosok. És az ismert helyzetben még csak nem is nagyon tudom őket ezért elmarasztalni. Bár…. ha jobban belegondolok, egy sportoló, amikor pályára lép, olyankor mindig, minden körülmények között teljesítenie kell! A jóktól a legjobbakat az különbözteti meg, hogy képesek kint hagyni magánéletet, hangulatot, kisebb sérülést, és lélektani tényezőket, különben mind-mind a játék rovására mennek.

JÁTÉKOS TELJESÍTMÉNYEK A  PÁLYÁN:

Bizony, azt látom, hogy az ellenfél hátsó alakzata stabil volt végig, a fehér mezőkkel jelölt pontszámok ugyanis a csapat-átlag feletti teljesítményeket jelzi. Az elől játszókról ez már nem mondható el, de az ő gyengébb teljesítményüket Kanta egész mezőnyből kiemelkedő ellensúlyozta. Ez eddig úgy hangzik, mintha az ellenfél kiválót nyújtott volna… Hát – sajnos, nem sajnos… - nem így volt, a meccs egésze súrolta a nézhetetlen kategóriát…

Ennek oka pedig az, hogy a jellemzően hátul erős ellenféllel szemben mi nem voltunk képesek nagyot alkotni. Bár a támadó alakzat ezúttal egész jó számokat produkált, az eredmény önmagáért beszél. Nem elég az, hogy a csapat eleje birtokolja a labdát, el is kell jutni a kapuig, ott pedig a kialakított helyzeteket gólra kell váltani! Erről később még szó lesz, de már most látszik, hogy valójában mennyiségi problémák nem voltak támadásban, itt most egyértelműen minőségi kérdések merülnek fel.

CSAPAT STATISZTIKA:

Bizony, a csapat-szintű adatok megmutatják, hogy csapatunk ugyan támadólag lépett fel, hiszen a – számomra meglepően alacsony – labdabirtoklási arány ellenére is 15 lövésig jutottunk el, azonban a kaput találó lövések száma, éppen csak eggyel több, mint az ellenfélnél… Míg a kékek lövései 45%-os arányban találtak kaput, addig ez a szám nálunk ez csak 33%. Ne kidolgozottak a helyzetek? Ad hoc módon ellövöldözzük a labdákat? Nem érünk fel a kapuig?

LÖVÉSEK, KAPURA LÖVÉSEK HELYE A PÁLYÁN

Ebből bizony azt látom, hogy nem vagyunk messze a kaputól, hiszen lövéseink 71%-a a tizenhatoson belülről érkezett (10), ahogy kaput találó lövéseink is innen érkeztek (pirossal a kapura lövések helyeit jelöltem). Ezzel szemben ez ellenfél egy lövése egészen elképesztően messziről (ennek esélye a gólra konvergál a nullához!), egy másik húsz méternél messzebbről talált kaput, így elsőre nem mondhatjuk, hogy nagyon kidolgozták volna a helyzeteiket. Az viszont már sokkal jobban rávilágít a döntetlen okára, hogy a mi – egyébként nem rossz arányunknál jobb mutatóval – a kapura tartó lövéseik 75%-a (!) érkezett a tizenhatoson belülről!

Ezzel együtt azt kell, hogy mondjam - a számok, és a kaput találó lövések elhelyezkedése alapján -, egy ilyen meccset bizony meg kell nyerni! Ma már megbüntetik azt a luxust, hogy négy lövésből csak egy talál kaput (Andric), ahogy azt is, hogy középcsatárunk (Lázok) 60 perc alatt mindössze egy alkalommal jutott el lövésig (az legalább kaput talált). Az viszont dicséretes, hogy Bardhi háromból háromszor kaput talált, ebből pedig egy gólt is szerzett! Középpályásunk – többes holtversenyben – immár második a góllövőlistán! Ezúton is gratulálok neki! Véleményem szerint, ha hozzá hasonló teljesítményekből lenne még egy pár, sokkal előkelőbb helyen lehetnénk a tabellán. Erre minden esély megvan, ha Bubu a téli alapozást már teljes értékűen végig tudja majd csinálni, de minőséget hozhat Hazard is.

A kérdés viszont marad továbbra is, hogy a védőmunkában kik lesznek azok, akik – Kecskésen, és most már Heris-en túl – képesek tartósan jó játékot nyújtani. Különösen a széleken vagyunk bajban, amit csak részben enyhít majd Kálnoki Kis felépülése, ami lehetőséget ad arra, hogy szükség esetén Heris jobbhátvéd pozícióban játszhasson. Van tehát egy kis puffer, de az alapvető probléma sajnos tavasszal is nyomot hagy majd a teljesítményen…

De ne szaladjunk ennyire előre! A csapat statisztikánál maradva annyit meg kell jegyeznem, hogy a lövések/kapura lövések számán túl minden egyes tényezőben kicsivel rosszabbak voltunk, ami szerintem egyértelműen a fáradtság jele. Ez megint visszavezet az igazolás-stop kérdésköréhez, amiről nem szeretnék írni. Amire viszont fel kell hívnom a figyelmet, mert véleményem szerint egy kisebb változás a védekezésben, az, hogy az ellenfél megint elég sok alkalommal futott lesre. Ez már az előző meccsen is feltűnt, mert korábban nem volt jellemző. Talán „vonalasabb” lett a védekezés, ami talán a beadások hárításának korábbi rossz hatékonysága készteti csapatunkat.

Nem mindegy persze, hogy hol intették be ezeket a leseket! Nézzük meg:

Látható, hogy amikor az ellenfél többségében a tizenhatoson, vagy azon belül futott lesre. Ez talán azért lehet, mert a beadások, keresztlabdák esetén nem megyünk el a támadókkal a saját kapunk elé (amivel az ötös környékén sok esetben csak nehezítjük kapusunk dolgát…), hanem az ellenfél előretolt embereit hagyjuk szabálytalan területre befutni, ezzel pedig elejét vesszük annak, hogy a kapu torkában, egy tömegjelenetben „szerencsétlen” gólt kapjunk. Ez alól sajnos kivétel a szöglet, lesről ilyenkor – legalábbis közvetlenül elvégezve – nem beszélhetünk. Ennek sajnos megtapasztaltuk a következményét… Bár kapusunkat nem éppen szabályosan akadályozták, de valójában a csapat egészének helyezkedésében keresendő az ok; ha megvan a megfelelő felállás, az ellenfél játékosa nem feltétlenül tud közvetlenül kontaktusba kerülni Banaival.

Összefoglalásképpen azt tudom „mondani”, hogy ezúttal az ellenfél szinte mindenben kicsivel jobban teljesített, ugyanakkor a kapura mégis veszélyesebbek voltunk. Az előbbi a fáradtságnak, míg utóbbi minőségi problémának tűnik, de természetesen ez a két ok nem független egymástól. A téli pihenő előtt most egy olyan csapat következik, amelyik szemre nem rossz, de ősszel érkező új edzőjük még mindig nem tudta összefogottá tenni csapatát, igencsak hullámzó a teljesítményük. Fontos a meccs, mert egy győzelemmel le lehetne végre szakítani a végét, ugyanis a két kieső helyen álló csapat egymás ellen játszik, míg a két előttük álló a mezőny elejéről kapott ellenfelet a tárófordulóra. A győzelem tehát azt jelentheti, hogy a mögöttünk négyes biztos távolságba kerül, ami a téli időszakban egy kissé nyugodtabb felkészülést enged csapatunknak.

HAJRÁ LILÁK!!!

     

TANMESE:

Egy favágó kinn dolgozott az erdőn. Egyszer úgy beleszorult a fejszéje egy fatörzsbe, hogy meg se bírta mozdítani. Megdühödött, s úgy ordított, hogy hangos lett tőle az erdő. Egyszer csak előlépett egy vén fa mögül egy töpörödött, ráncos anyóka, s így szólt:

- Miért szidod a fákat meg a fejszédet, amikor belőlük élsz? Talán bizony azt kívánnád, hogy munka nélkül legyen meg a kenyered?

- Igen, azt, hogy ami fához csak hozzáérek, az tüstént darabokra essen szét! – válaszolta a favágó.

- Jól van, legyen úgy, ahogy kívánod!

Azzal eltűnt. A favágó odament ahhoz a fatörzshöz, amelyikbe a fejszéje szorult, s próbaképpen óvatosan megérintette a kérgét, abban a pillanatban négyfelé esett a vastag törzs!

Hazaérve fáradtan lezöttyent egy székre - a szék reccsent egyet, s összecsuklott alatta. Amikor meg fel akarta húzni az otthoni facipőjét - hát a cipő kettéhasadt a kezében. Amikor meg benyúlt a szekrénybe tiszta harisnyáért - recsegve-ropogva összedőlt a szekrény, csupa gyújtós lett belőle. Addig-addig, hogy rádőlt az egész ház, hogy alig bírt alóla kikecmeregni. Kiment az erdőbe, hogy ott háljon, de álmában nekidőlt egy hatalmas bükkfának, s az is olyan iszonyú ropogással zuhant a földre, hogy a favágó halálosan megrémülve ordított fel:

- De hiszen ne is tudjak én többé másképp fát vágni, mint a fényes fejszémmel meg a két karom erejével!

A bölcs anyóka alighanem megszánhatta, mert az erdőkerülő másnap látta a favágót, amint kinn dolgozott az irtásban, döntötte a fákat, vidáman forgatta a fejszéjét, és fütyörészve rakta ölbe a széthasogatott tuskókat.

Eddig a mese. Ami a valóságot illeti, kicsit más a szitu… Manapság bizony a favágónak bejön az élet! Na nem azért, mert mostanság nem éppen utolsó divat szerinti dolog fapapucsban járni, a házak vasbetonból vannak, kisországunk pedig nem erdeiről híresült el!

Sokkal inkább azért, mert manapság anyókák helyett államtitkárok teljesítenek kívánságokat (hol van már Dévényi Tibi bácsi???), és ezek bizony lehet, hogy töpörödöttek, még akár ráncosak is, 50 felett nem éppen matyó hímzés a külcsín… A természet az öregedés jeleit bizony bőkezűen osztogatja, de – ahogy a való világ példázza! - a bölcsességet nem vágják hozzánk minden utcasarkon!

Így nem csoda, hogy a Nemzet Favágója (Királya leghűbb szolgája) bizony üvöltözhet kedvére a foci sűrű erdejében, a keze alatt dolgozó faipari alkalmazottak pedig miszlikbe vágják az egészet. A foci erdeje pedig egyre gyérül, a már ma is csak éppen ligetes táj egyre kopárabb. A fák helyébe lépő sáros, dagonyázós talaj miatt lassan már csak sertéstartásra alkalmas, a valaha burjánzó őserdő helyett kietlen legelő…

Még egy gondolat a meséről; ha az anyóka hirtelen felindulásból elkövetett „jótéteményét” nem hozza helyre, bizony szegény favágó teljesen talajt veszt, kifordul magából! Így viszont az öreglánytól valójában reális önértékelést kapott, többé nem képzelte magát jobbnak, szebbnek, mint ami valójában; egy egyszerű favágó!

Nem tudom, hogy az anyóka önmaga jött rá, hogy a favágót miként kell jó útra téríteni, vagy esetleg van ezeknek az erdei pumukli-féléknek vannak főnökeik, de ha vannak, bizony nem is végezték olyan rosszul a dolgukat! Én azért kicsit sajnálom, hogy ezek a főnökök mintha kihalófélben lennének, mintha az anyókák mai leszármazottai kezét nem fognák eléggé, mintha kicsit elszaladt volna a ló ezekkel a mai „jótevőkkel”… Így lett a favágók főnöke húsipari alapanyag helyett a tuskók géniusza, a munkásait pedig gyökérkezeléssel próbálják orvosaik szalonképessé tenni…

 

Eddig a tanmese és a tanulságok, nézzük most meg, hogy mire voltunk képesek a favágók ellen a hétvégén! Miután nehéz lenne elfogulatlan értékelést írni – mint azt fentebb is elég jól láthatóvá tettem… -, maradjunk tehát a tényeknél, nézzük meg szám szerint!

Arról, hogy milyen volt a hangulat, milyen benyomásaim voltak a meccsen, inkább nem is írnék, mert sajnos nincs miről… Sikerült ugyanis elérni, hogy egy „hazai” Újpest meccsen mindössze 700 néző lézengjen! Az igazi szurkerek persze megtették a tőlük telhetőt (köszönet érte ezúttal is!), de sajnos ez a létszám már bőven elmarad attól a kritikus tömegtől, ami képes focimeccs hangulatot teremteni. Az okokról, akár külsők, akár belsők legyenek, szintén nem szeretnék írni, kár rá a „tintát” pazarolni, de azt mégsem állom meg, hogy ezúton is köszönetemet fejezzem ki; remélem, hogy ezért a kemény munkával elért eredményért meglesz a jutalom! Azt, hogy kikre, és milyen jutalomra gondolok, könnyen ki lehet találni…

Elsőként nézzük meg tehát, hogy milyen egyéni teljesítményeket láthattunk, ki mit tudott hozzátenni csapatunk játékához:

JÁTÉKOSOK TÁBLÁZATA:    

Első ránézésre bizony nem látok jelentős különbséget, az összesített pontok alapján nem mondhatom, hogy jelentős volt a fölényünk egyéni szinten. Az egyéni összetett pontszámok átlaga bizony éppen csak billeg a javunkra, 206:205 arányban… Persze az összesítés, az átlagolás minél magasabb szintű, annál inkább nem mutat rá egyes momentumokra, az egész egyes részleteire, így tovább kell mennem. Meg kell vizsgálnom, hogy térben hogyan oszlottak el a teljesítmények, ott talán lehet némi magyarázatot találni a – szerintem – rettentő gyenge ellenféllel szemben elért döntetlenre.

JÁTÉKOSOK EGYÉNI TELJESÍTMÉNYE A PÁLYÁN:

Nem egyszerű az eset…. A két csapat majdnem egymás tükörképe, nem látok jelentős különbséget. Az viszont elgondolkodtató, hogy Balázs Benjámin előtt, és mellett az csapatátlagtól elmaradóan teljesítettek a társak (pirossal jelölve), a meccsen pedig azt láttam, hogy az ő oldalán jönnek el többször, azt gondoltam tehát, hogy vele van valami probléma. Sajnos Bubu – ahogy említette is – a hosszú sérülés után gyorsan elfáradt, az alapozás, a formába hozás nála érthető okok miatt kissé vakvágányra futott idén ősszel. Cseke és Kecskés viszont az a két játékos, akiktől ma már joggal várjuk el a jó teljesítményt, ők ketten alapvetően pozitív hozadékai az eltiltásnak. Ezúttal azonban nekik sem sikerült a korábbi teljesítményt hozni. Náluk érdemes lehet külön is megvizsgálni, hogy mi áll a csapat átlagát el nem érő teljesítménynek:

Az ő pozíciójukban az összesen 16 eladott labda bizony sok. Bár Kecskés ebből kisebb részt „vállalt”, passzai is pontosabbak voltak, de középső védőként 4 eladott labda is soknak tűnik. Két oka lehet az ebben a pozícióban eladott labdáknak; vagy egyszerűen rosszul passzol, bele tudnak lépni az ellenfél támadói, vagy pedig a területet jól zárja az ellenfél, és a védő kénytelen felívelni a labdát. Ezeknek az íveléseknek pedig jelentős része az ellenfél védőinél landol, hiszen kényszerhelyzetben választja ezt a megoldást a védő, és a magasan előrevágott labdák esetében a védők és támadók a kapunak háttal várják a labdát, innen takarítani sokkal egyszerűbb, mint tényleges támadást indítani. Márpedig az ellenfél rombolásban bizony sokkal jobbnak tűnt. Cseke esetében nem értem továbbá, hogy miért ilyen rossz a nyert párharcok aránya; vagy nem tudta felvenni időben az embert, és messziről érkezve nem sok esélye maradt (ez szerintem felállásbeli probléma), vagy egyszerűen elfogyott most a rendkívül erőszakos ellenfelekkel vívott birkózásban. A magam részéről inkább az elsőre gondolok.Az tény, hogy két védekező játékosunk ezúttal nem alkotott maradandót, de az is tény, hogy ez még nem ok a mérkőzés ismert végeredményére. Egy kapott gól mindenki ellen benne van a pakliban, az akár egy véletlen is lehet. Nem gondolom, hogy ez összefügg bármilyen felállás, stratégia, vagy éppen keret-összetétel kérdésével, egyszerűen egy gól – nem gól, az bármikor megeshet… Ezen a meccsen bizony gólokkal kellett volna nyerni, mert az ellenfél játékereje bizony inkább egy osztállyal alacsonyabb szintre érdemes. Ja, hogy előttünk állnak a tabellán? Az bizony a hazai foci egészéről állít ki bizonyítványt, és bizony rólunk is! A meccsen láthattuk, hogy miért; ha adott egy szervezetten védekező, a keménységtől, szabálytalanságoktól sem visszariadó ellenfél, az máris jó ellenünk egy döntetlenre, mert valamiért még mindig nem elég éles a társaság. Nem lennék meglepve, ha ennek lélektani okai lennének…

Ezúttal Lázok sem tudott kiemelkedni a mezőnyből, erejét felemésztette neki is a folytonos testi kontaktus, amit valószínűleg kifejezetten kért az ellenfél edzője. De a probléma inkább ott lehetett, hogy el sem jutott hozzá igazán használható labda… A cserék pedig még a lecseréltek szintjét sem tudták hozni, így – a felállás átszervezésén túl – nem sok értelme volt. Sajnos Benji feltolása szélre nem hozott eredményt, mert az őt elvileg támogató, csereként beállt Nagy T. nem tudott jól bekapcsolódni a játékba. Ő is az a típus, akinek sokat játszania a jó formához, de – számomra érhető okok miatt – posztján már három-négy mérkőzés óta éppen Balázs Benjámin játszik.

Összességében tehát nekem nem a kapott góllal volt sok problémám (még akkor sem, ha a vezetés birtokában amatőr hiba, ha így leindítanak…), hanem azzal, hogy nem volt elég kidolgozott helyzetünk ahhoz, hogy megnyugtató előnyre tegyünk szert. Hangsúlyozom; kidolgozott helyzetünk nem volt elég, mert bár a statisztika szerint jóval többet próbáltuk eltalálni a kaput, ez eredményességgel azért nem társult, mert nem tudtunk végigvinni támadásokat. Sokakkal ellentétben én nem a hátsó alakzat miatt aggódom (ott Banaival egyre jobban működik a gépezet), hanem inkább azt látom, hogy ha az előre-játék kulcsfigurái valamiért nem teljesítenek (Bubu fáradt, Bardhi ezúttal kissé halványabb volt, Diarra nem játszhatott), akkor nincs mögöttük más, aki a szerepüket képes lenne átvenni, és a holtpontokon átlendíteni a csapatot. De nézzük meg, hogy a csapatszintű adatok mit mutatnak!

CSAPAT STATISZTIKA:

A labdabirtoklásban meglévő vitathatatlan fölény nem olyan magától értetődő, ugyanis az előző héten az ellenfél a fehérvári társaság ellen – minimális mértékben – fölényt tudott kiharcolni! Ezért bizony maximális dicséret illeti játékosainkat! A gólszerzés elengedhetetlen, de nem elégséges feltétele ugyanis az, hogy nálunk legyen a labda, és ezúttal ebben az értelemben bizony 66%-kal több esélyünk volt a gólszerzésre. A majd’ 35 percnyi labdabirtoklás kiemelkedően jó adat. Csakohogy… Itt jön mindig a „de”, ami ebben az esetben az, hogy bár a kétharmaddal több idő alatt kétszer annyit céloztuk meg a kaput, mint az ellenfél (ebből még önmagában az is következhetne, hogy bizony igencsak hatékony a támadójátékunk), de – mint korábban említettem – kidolgozott helyzeteink nem voltak, inkább ad-hoc jelleggel vettük csak célba Tujvel kapuját…

Így könnyen érthető, hogy a kapura tartó lövések számában egalizált az ellenfél, a helyzetek kihasználása pedig már azonos volt; így ki is alakult a részünkről igencsak szerénynek mondható eredmény. A szabálytalanságokról igazán csak két gondolatom van; bár a magam részéről sokkal brutálisabbnak éreztem az ellenfél játékát, a vezető bíró azonos számú esetben fújt sípjába. Mindezt úgy, hogy – mint az a játékosok egyedi adatait tartalmazó táblákon is látható – Kecskés, és Cseke, akik védekező feladatot látnak el, egy alkalommal sem vétettek a szabályok ellen! Érdekes folyamatok bújnak meg tehát a látszólag azonos számú szabálytalanság mögött… Nem gondolom, hogy tendenciózus volt a bíráskodás, de az biztos, hogy az egyébként igen gyenge mérkőzés színvonalát sem érte el a bírók ténykedésének minősége! Sok esetben azt éreztem, hogy korábbi hibákat kompenzál a spori, nem pedig az adott esetet próbálja meg részrehajlás nélkül megítélni. Erről ennyit, meg még azt, hogy ha megpróbálom elfelejteni a természetes elfogultságomat, akkor sem mondhatom azt, hogy ez egy korrekt bírói munka volt.

Az is feltűnő, hogy a kapott gólunkat megelőző, véleményes szituáció (ahogy a fórumról tudom, egyvonal volt) mellett még további 5 alkalommal állította meg az ellenfelet a bíró sípszava lesállás miatt. Ez nekem azt mutatja, hogy – bár kevés emberrel támadott az ellenfél – mégis voltak olyan játékosaik, akik kiugrásra készen várták az előrevágott labdákat. Nálunk meg ilyen nem volt… Ezzel kapcsolatban viszont egy pozitív hírem is van! A lesek közül kettő is olyan helyzetben esett meg, amikből korábban „sikerült” gólokat kapni. Nevezetesen az ellenfél kapunkhoz közeli, oldalról elvégzett szabadrúgásairól van szó; most a – a korábbiakkal ellentétben – nem rohantunk be a büntetőterületen belülre, egyenesen rá a kapusunkra az ellenfél játékosai nyakán, hanem hagytuk lesre futni az ellenfelet. Ez egy jó fegyver, de vigyázni kell, mert kétélű!

A pontos passzok száma, és aránya mutatja meg leginkább, hogy a két csapat milyen felfogást képvisel; nálunk sok passz volt, sokkal nagyobb pontosság mellett – nemzetközi szinten sem rossz! -, ami a magas labdabirtoklási arányban vissza is köszönt. Sajnos azonban ez kevés volt! Miért? Mert bizony az időnként Achilles sarkunkká váló párharcokban bizony csúyán alulmaradtunk. Ha egyszerűen akarom megfogalmazni, hogy mi történt tehát ezen a meccsen, azt látom, hogy a focit legyőzte a birkózás nevű sport, persze ehhez „méltóan” a bíráskodás is a másik sportág normáihoz igazodott. De ha ez utóbbit ki is vesszük a képletből, akkor is azt kell mondanom, hogy ezen a meccsen nem tettünk meg mindent, ami a 3 ponthoz elég. Volt akarat, volt elszántság, de ezúttal nem volt elég fantázia. Csapatunk alkotóképessége alighanem elérte idei mélypontját.

A jövőt tekintve mégis lehet okunk optimizmusra, mert a védelmünk – ha lassan is… - stabilizálódik, a támadásokat erősítendő Diarra pedig a következő meccsen visszatérhet. Talán Bubu is kikerül a gödörből (neki talán több regenerációs jellegű edzés kellene most?), Cseke bőven tud javulni, és talán Sankovic is kap végre több lehetőséget. Az MTK ellen érdekes meccset várok, ugyanis egy olyan csapat, akik védekezésben nem állítanak túl nagy akadályt az ellenfelek elé, a középső alakzatban Vukmir eléggé élemedett játékot mutat. Ugyanakkor elől a szintén nem mai gyerek AirSanyi bizony még mindig tud kellemetlen perceket okozni, ahogy egy jó meccset kifogó „Józsika” sem leírható még mindig. Összességében viszont jobb szerkezetű, egészségesebb összetételű csapatnak látom a miénket, akik ha lelkesen, azt a játékot mutatva játszanak, ami bennük van, több gólos győzelmet aratnak!

HAJRÁ LILÁK!