Szám szerint

Szombaton egy olyan mérkőzést láttunk, amit többen tituláltak európai szintű futballnak! Két harcos csapatot láthattunk, akik nyíltsisakkal, támadó szellemben léptek pályára. Mindezt - a nagy iram, a férfias párharcok mellett is – két igen sportszerű csapat varázsolta a gyepre, az évnek abban a szakában, amikor jellemzően még idény eleji formára, meg a felkészülés nehézségeire hivatkoznak az edzők az alig-alig nézhető meccsek utáni nyilatkozataikban… Bár volt, aki igyekezett a képbe belerondítani, de azzal egyszerűen nem érdemes foglalkozni! Aki kicsit mégis tenne egy kitérőt, a témában ajánlom a következő linket:

http://petofisandor.blogspot.hu/2009/01/mit-nem-beszel-az-nemet.html

Erről ennyit! Inkább koncentráljunk a mi kedvenc játékunkra, nézzük meg, hogy mi történt a pályán, mert az, hogy azon kívül milyen események történtek (helyesebben, hogy mit kreáltak…), csak melléktermék, ami jellegénél fogva – ha már nem hasznosítható – a kukában végzi… Gondolkodtam, hogy mit is írhatnék az ellenfélről, ami – hogy is mondjam? - nem éppen hízelgő rájuk nézve. Nos, örömmel állapítom meg, hogy ezúttal egy olyan ellenfelet láthattunk, akiket dicsőség legyőzni, mert bizony komoly erőt képviselnek, és ezt oda is tudták tenni a pályára. Komoly akadályt jelentett legyőzésük, mert – sportszerű keretek között – mindent megtettek azért, hogy magukhoz ragadják a győzelmet.

A napló lassan betelik, megviselte 2015… Sokat megőrzött a rá egyáltalán nem vigyázó gazdája élményeiből, de most még utoljára bejegyzés kerül bele; az év utolsó cikke! Aztán holnaptól már az új, illatos, minden elemében ép utódja veszi át a helyét… Kicsit szomorú látvány a leharcolt füzetecske, de szerencsére inkább több örömöt rejt, semmint bánatot! És – ahogy minden évben – most is abban reménykedem, hogy a 2016-os feliratú társa még több pozitív élményt, sikereket, boldogságot fog tartalmazni, ha egy év múlva majd utoljára írok bele! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy most erre a kötelezően optimista hangulatra jó okom van! Csapatunk az idén bizonyította, hogy olyan dolgokra képes, amire csak igen kevesen, ha egyáltalán…

Mióta létezik a football nevű játék, örök vita tárgya, hogy milyen a jó foci;

-      a látványos, cselekkel tarkított egyéni teljesítményekre épülő, de nem mindig eredményes, vagy

-      a kifejezett célfoci, ahol minden alárendelődik az eredmény elérésének, akár még a nézhetőség rovására is.

Az utóbbi felfogás hívei azzal érvelnek, hogy „a focit gólra játszák”, az eredmény a lényeg, míg az előbbi felfogás hívei azt mondják, hogy a labdarúgás művészet, és mint ilyen, az esztétikumot nem nélkülözheti. Sőt, a dél-amerikai felfogás szerint egyenesen a művészi látvány a lényeg, ehhez képest az eredmény nem is annyira fontos. A játék története során aztán időszakról időszakra hol egyik, hogy másik felfogás érvényesült, és jelentette az adott kor legyőzhetetlennek hitt játékfelfogását. A magam részéről végül abban maradtam magammal, hogy bizony az eredményes játék célravezető, de a jó játék bizony szép is, egyik a másik nélkül nem létezik!

Az eddigiekben a csapat egészének teljesítményét mutattam be a számokon keresztül. Jellemzően inkább mennyiségi mutatókat dolgoztam fel, de itt az ideje megnézni azt, hogy egy-egy játékos hogyan járult hozzá az őszi ezüstérmes helyezéshez! Az egyéni adatokat igyekeztem úgy feldolgozni, hogy a minőség is látható legyen. Fontos megjegyeznem, hogy a számok nem jelentenek abszolút értéket, mivel nem mutatják meg a mögöttük álló embert, ezért a számok nem minősítenek, csak megmutatják egy szeletét a játékosok teljesítményének.

Ezek után nézzük meg, hogy az egyes játékosok mennyivel járultak hozzá az őszi produkcióhoz.

1. kép

Hozzájárulásnak neveztem el az ábrát: a függőleges tengely a lejátszott mérkőzések száma, míg a vízszintes tengely a lejátszott mérkőzéseken elért átlagos InStat index érték szerepel. A jobb felső sarokban szerepelnek azok, akik sok mérkőzést játszottak, és ezeken jól teljesítettek, míg a bal alsó sarokban azok szerepelnek, akik kevés mérkőzésen szerepeltek, és indexük átlagértéke alacsony volt.

Négy jól elkülönülő csoport képe rajzolódik ki;

A jobb felső csoportba tartozók alapembereknek tekinthetők, akiknek teljesítménye átlag feletti. Jó hír, hogy ez kilenc játékos, majdnem egy komplett kezdő! Ez azt jelenti, hogy van egy stabil magja a csapatnak, és persze nem mehetek el mellette szó nélkül, hogy Diagne messze kiemelkedik közülük is. Ez a csoport bizonyítja, hogy Vig jól válogat, képes kialakítani a gerincét a csapatnak, akik közel azonos teljesítményt tudnak nyújtani posztjaikon.

Az ellenpont a bal alsó sarok, ahol olyanokat találunk – az elszerződött Vadász mellett -, akik sérülésekkel bajlódtak (Kabát, Forró, Filkor), vagy egyszerűen nem mindig fértek be a kezdőbe (Perovic, Nagy T.). Az utóbbiaknál kérdés, hogy azért nem fértek be, mert nem nyújtottak megfelelő teljesítményt, vagy azért nem tudtak kibontakozni, mert nem játszhattak eleget. A kérdés eldöntését rábízom az olvasóra, a számok ugyanis a megfejtésben – legalábbis ezen a szinten – nem segítenek.

A jobb alsó sarokban Suljic mellett (róla inkább nem írnék többet…) Szabi mellett kevesebb szerepet kapó, jellemzően csereként nevezett kapusunk, valamint Cseke kapott helyet. Számomra kellemes meglepetés mindkettőjük helye, mert bár kevés meccsen szerepeltek, de ezeken megfeleltek, „helyettesítőként” hasznos tagjai voltak csapatunknak! Nekik akár több szerepet is lehetne szánni - a számok alapján.

A negyedik csoport számomra nagy kérdés! Fontos megjegyezni, hogy Balázs Benjámin felfelé kilóg, így rá nem feltétlen érvényes a dilemmám. De a többiek esetében nem tudom eldönteni, hogy csak ennyire képesek, vagy most ez egy olyan időszak volt, amikor formán kívül játszottak. Ez utóbbi Andric esetében magyarázat lehet, mivel nyári alapozáson nem vett részt, Nagy Gábornál pedig az, hogy meccsei javarészét nem eredeti posztján játszotta, Sallói pedig talán egyszerűen túl fiatal. Minden estre, ezeknek a játékosoknak nem úgy sikerült az ősz, ahogy azt vártam volna tőlük, ez tény. De ez nem jelenti azt, hogy tavasszal nem tudnak majd javítani!

Véleményem szerint tehát van egy jól teljesítő magja a csapatnak, vannak jó kiegészítő emberek, és vannak olyanok, akik sérüléseik után tavasszal jobbak lehetnek, és végül vannak olyanok, akiktől többet várhatunk, hiszen tehetségük, korábban mutatott játékuk alapján ez reális elvárás.

Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk, nézzük meg, hogy az egyéni összesített eredmények milyen összetevőkből álltak össze:

2. kép

A második ábra hasonló felépítésű, mint az első, de ezúttal a függőleges tengely a lejátszott percek, míg a vízszintes tengely a pontos passzok meccsenkénti átlagát mutatják. Azt próbáltam ezzel bemutatni, hogy ki milyen mértékben vette ki részét az általa lejátszott játékpercekben a csapatjátékból.

A jobb felső sarokban találjuk a sokat játszó játékosokat, akik átlag feletti sikeres átadást hajtottak végre. Ezek a játékosok sokat találkoznak a labdával, aktív részesei a mérkőzéseknek, a csapatjáték rájuk épül. Sajnos a pontos passzok száma önmagában még nem mutatja meg a minőséget, hogy melyikből lesz gól, hogy melyik volt biztonsági oldalpassz, vagy melyik szolgálta a támadás-építést. Minden esetre, ha nálunk a labda, gólt biztosan nem kapunk, és csakis a labda birtokában, akár oldalpasszok sokaságával lehet megtalálni az ellenfél gyenge pontjait. Öröm, hogy itt sem csak védőink szerepelnek – akiknél egyébként különösen fontosak a pontos passzok! – hanem a középpálya védekező (Sankovic), illetve támadó-szekciója (Bardhi) is képviselteti magát!

A bal alsó sarok megint ellenpont, de nem gondolom, hogy az itt szereplők nem képesek javítani helyükön, és megindulni a jobb felső sarok irányába! Sérülések, formaingadozások, az adott poszton erősebb konkurens, vagy éppen egyszerűen egy rossz sorozat lehet az ok, amiért kevés meccsen játszhattak, és – mivel jellemzően nem játszották végig a meccseket – nem is tudtak olyan passz-mennyiséget elérni, mint a nagy átlag.

A bal felső sarokban Szabin kívül (aki ebben a mutatóban nem feltétlen értékelhető együtt a mezőnyjátékosokkal!) Diagne, illetve Hazard szerepel. Előbbinél nem csoda, hogy nem éri el a legjobbak számait, hiszen ő már a védők gyűrűjében kapja, és adja a labdákat. Hazard esetében pedig azt találtam, hogy az ősz folyamán egyre javuló teljesítményt mutatott, a gyengébb kezdés viszont lehúzta az egész őszt. Itt – érzésem szerint – nincs különösebb probléma.

A jobb első sarokban szereplők megint annak köszönhetik elhelyezkedésüket, hogy nem játszottak elég mérkőzésen, de alapvetően jó csapatjátékosok, hiszen passzaik száma relatív magas. A két szélső hátvéd (Nagy T, Forró) esetében ez különösen fontos, de látni kell, hogy Mohl balhátvédként, vagy Heris (aki több alkalommal szerepelt a védelem jobb oldalán) jobb eredményeket ért el az azonos poszton. Meg kell jegyezni, hogy ez a mutató semmit nem mond arról, hogy a játékosok milyen védőmunkát mutattak, így a hátvédek esetén elég „féloldalas” képet kapunk, ha csak a passzok száma alapján értékelünk!

A kép kicsit árnyaltabb, ha a nyert párharcokat is megvizsgáljuk. Persze ez nem csak a védőkre igaz, mert egyrészt a modern fociban a csapat minden része részt vesz a támadásokban és a védekezésben is, másrészt pedig egy-egy szituációban mindig alapvetően mindig két lehetőség körül választ a játékos; vagy passzol, vagy csellel megveri az ellenfelét. Tehát a párharcok nem mutatják meg, hogy az egy-egy elleni küzdelmet védekező, vagy támadó pozícióban folytatták le a játékosok, de azt megmutatja, hogy egyéni szinten mennyire volt hatékony a játéka.

3. kép

Ezúttal a függőleges tengelyen a megnyert párharcok száma, a vízszintes tengely pedig a sikeres párharcok százalékos arányát mutatja az összes, olyan párharchoz képest, melyekben az adott játékos részt vett. Ez utóbbi tehát egy hatékonysági mutató.

Ismét a jobb felső sarokkal kezdem; az itt szereplők sok párharcot nyertek, és párharcaik több mint 50%-a volt azoknak a párharcoknak, melyben részt vettek. Ismét látványos, hogy ebben a csoportban sem csak védőink szerepelnek, ugyanakkor a három, középső védő pozícióban játszó játékosunk kiemelkedően teljesített! Ehhez a csoporthoz legközelebb Hazard és Diagne van legközelebb, de ők még 50% alatti hatékonyságot mutatnak. Még, mert mindkettőjük folyamatosan javuló teljesítményt mutattak a párharcokban! További fontos tényező még, hogy Hazard vállalja fel leginkább az egy-egy elleni szituációkat, bátran bevállalja a cselt, ami mindig egyfajta kockázat, ahogy ezt a számok is mutatják. Diagne esetében pedig a rendre rá jutó két védő miatt nem sikerült 50% fölé kerülni, ami a középcsatár pozícióban így is egy jó eredménynek számít – különösen góljai számával együtt értékelve azt!

A jobb alsó sarokban Cseke és Forró mutatói biztatóak, a chart-on való elhelyezkedésük azt mutatja, hogy ugyan keveset játszottak, de amikor pályán voltak, a párharcokat igen jó arányban nyerték meg! Bennük van potenciál, ez az ábra is alátámasztja, hasznos tagjai a keretnek.

A többiek – bal alul – a relatív keveset játszók, illetve a két kapus, akik ebben sem mérhetők össze a mezőnyjátékosokkal. Náluk ismételten az a probléma, hogy nem eldönthető, miért kerültek az ábrán erre a részre; a kevés játék az ok a gyengébb teljesítményre, vagy a gyengébb játék az ok kevés játékra? Nem eldönthető, de Andric, Sallói, Balázs Benjámin, vagy Perovic és Filkor biztosan jobb teljesítményre képesek!

Az előzőeket megpróbáltam összefoglalni egy táblázatban. A tábla végletesen leegyszerűsítő, és csak a már említett elemek szerepelnek benne, de azért jól mutatja, hogy kik azok, akik ősszel a leginkább hozzájárultak a mezőnyben végzett csapatmunkához.

4. kép

A „3+” játékosok érdemeit nem lehet elvitatni, ugyanakkor Sankovic, Hazard, Diagne és Szabi is jól teljesített. Ne feledjük, hogy ezek csak számok, és az itt elemzett mutatók csak kis szeletei annak a komplex játéknak, amit focinak nevezünk! Amit viszont már most lehet látni, az, hogy Vignjevic mester igenis jól válogat, képes meglátni és megtalálni azokat a játékosokat, akik az adott poszton átlag felettit nyújtanak. A csapat magja tényleg a legjobbakat jelenti, a kiegészítő játékosok között pedig négyen-öten is vannak, akik képesek jó színvonalon helyettesíteni, mellettük pedig a most lemaradók sem tehetségtelenek, hanem jellemzően a sérülések vetették vissza őket.

Az eddigiekben sorra vettük a mezőnymunkában fontos elemeket. A következő részben a játék „két végét” szeretném bemutatni, azt, hogy mit mutattunk közvetlen kapu-közelben, legyen az a saját, vagy az ellenfél kapuja.

Hajrá Lilák mindörökké!!!

Csapatszintű statisztikai adatok elemzése 2. rész

A kulcsjátékosok azért fontosak, mert egy adott mérkőzésen rosszabb teljesítményük esetén azonnal akadozik a gépezet, ki nem kényszerített hibákat vétünk, vagy éppen az ellenfél kényszerít olyan helyzetbe, hogy az labdavesztéshez vezet. Nézzük meg tehát, hogy mi volt a helyzet az elvesztett, illetve visszaszerzett labdákkal! Amíg pontosak a passzok, addig minden rendben, de amikor becsúszik egy hiba, játékunk egy másik jellemző eleme, a letámadás következik. Ha ez sikeres, visszaszerezzük a labdát, és újra építhetjük támadásunkat. Fontos tehát, hogy az elvesztett és a visszaszerzett labdák száma hogyan viszonyul egymáshoz.

1111

Jól látható, hogy ugyan erős hullámzás jellemző, de ahogy megjött a játékunk, úgy javultak a mutatók; egyre kevesebb labdát veszítettünk, és egyre többet szereztünk vissza! Ez bizony kellett ahhoz, hogy a derbin nyertesként hagyjuk el a pályát! Persze itt azért az is fontos, hogy egy-egy szituációt hogyan ítél meg a bíró, ugyanis, ha egy adott egy-egy elleni szituációban szabálytalanságot jelez, akkor nem az elvesztett, vagy visszaszerzett labdák során jelenik meg egy újabb strigula, hanem a szabálytalanságok során… Van tehát egy olyan mért adatunk is, ahol az emberi szubjektum is szerepet játszik, ez pedig a szabálytalanságok „témaköre”:

2222

 

Az általunk elkövetett szabálytalanságok csökkenő, valamint az ellenünk elkövetettek növekvő trendje azt mutatja, hogy játékunk javulásával egyre kevésbé voltunk rákényszerítve sportszerűtlen megmozdulásokra. A bíráskodásról pedig meg kell, hogy jegyezzem; a megjelölt mérkőzéseken különösen nagyarányú a szabálytalanságok száma „javunkra”. Ugye senki nem csodálkozik, hogy ezek a mérkőzések „állami” csapatok ellen voltak? Nem hiszem, hogy összeesküvés elméleteket kellene gyártani, de a számok elég beszédesek ebben a témában. Az már önmagában is furcsa, hogy az egyébként nem keménységéről híres csapatunk szinte minden mérkőzésen többet szabálytalankodott, különösen akkor, ha tudjuk, a kiosztott lapok tekintetében a 10. helyen végeztünk. Csak a Debrecen, a Felcsút, és a zöldek kaptak kevesebb lapot… Ha a legtöbb meccsen magasabb számban követtünk el szabálytalanságot, akkor a nagy számok törvénye alapján ezt több lappal kellett volna „díjazni”. De ez nem így történt, ugyanis a kiosztott lapok szerepelnek a jegyzőkönyvben, adott esetben indokolni kell, míg egy-egy lapot nem érő döntés bizony könnyen a feledés homályába vész…

Megjegyzés; Kassai Viktor a derbin korrekt játékvezetést mutatott be, bizonyította, hogy nem véletlenül tartják a legjobb magyar bírónak. Kellett is ez a jó minőségű produktum, mert a lelátón helyet foglaltak az EB-re kiszemelt bírókat felmérő szakemberek is…

Eddig a mezőnyben folyó játékba tekinthettünk be a számokon keresztül. De – ahogy már többször is említettem -, a mezőnybeli fölény (labdabirtoklás + passzok pontossága + vesztett és visszaszerzett labdák egyenlege, stb.) önmagában még nem elég a gólszerzéshez! A mezőnymunka célja a kapu elé juttatni a labdát, ott pedig gólig játszani a helyzetet. Nézzük meg tehát, hogy az előbbiekben bemutatottak mennyire szolgálták ezt a célt!

 

3333

 

A fenti ábrán ismét nem időrendben, hanem a meccs eredménye szerint csoportosítottam a mérkőzéseket. Ennek oka az, hogy így jobban látható a kapura lövések hatása az eredményre. Ami azonnal nyilvánvaló; nyerni csak akkor lehet, ha minimum 5 alkalommal kaput találunk, de kapott gól mellett ez is kevés, ebben az esetben inkább 6, vagy még több támadást kell kapura lövéssel befejezni.

A csapatszintű adatok áttekintése után az a kép alakult ki bennem, hogy csapatunk stabil mezőnymunkája, pontos passzainak, valamint labdabirtoklásban mutatott fölénye akkor vezetett eredményre, ha a párharcokban is sikerült az ellenfél fölé kerekedni, mert ekkor a mezőnymunka eredményeképpen többször tudtuk támadásainkat lövéssel befejezni.

A csapat őszi produkcióját jellemző három szakasz jól elkülöníthető. Ennek oka a személycserékben, és a fokozatosan beérő, kitartó munkában keresendő. A személycseréknél meg kell említeni, hogy az első 5 mérkőzésen még játszó Suljic a 6., Haladás elleni mérkőzésen csereként már nem volt hajlandó pályára lépni. Ez elég volt az ősz leggyengébb teljesítményéhez, de nem annyira Suljic fizikai hiánya, hanem sokkal inkább az addigra kialakult rossz légkör vezetett a csapat egészének mélyen tudás alatti produkciójához.

Ezzel tehát egyértelmű, hogy korábbi kedvencünk távozásával, annak körülményeivel, illetve az általa generált mentális szituációval minimum 2 pont megszerzésétől estünk el. Minimum, mert lehet, hogy már korábban is megvolt a negatív hatás… Szerencsére ekkor érkezett Diagne, aki ugyan már az említett 6. fordulóban beállt 32 percre, de ekkor még a csapattársak egyszerűen nem vették be a játékba, hiszen szinte ismeretlenül került be csereként a középcsatár pozíciójába. Innentől azonban teljesítményünk javuló trendet mutatott, de ez eredményekben még nem jelent meg… Jöttek azok a csapatok, akik az építkezésben sokkal előbbre tartottak, illetve olyanok, akik a „csak ne kapjunk gólt!” focit erőltették. Ekkor még nem állt össze az a játék, amit Vignjevic mester megálmodott, és az ősz harmadik részében sikerre vezetett.

A számok azt mutatják, hogy az ismert feltételek mellett 4-6 ponttal többet lehetett volna szerezni, ha nincsenek olyan momentumok, amelyekre egyszerűen nem lehet felkészülni, amire az edzőnek, a klubnak sincsenek eszközei, nem hogy a játékosoknak. Ilyen körülmény volt a Felcsút ellen mindkét mérkőzést jellemző gyenge bíráskodás (a részrehajló bírói működés nem szakmai, hanem emberi gyengeség…), valamint az előzőekben említett, személycserékkel kapcsolatos szituáció is (megjegyzem, ebben is szerepe volt az emberi jellemnek…).

A jó hír az, hogy ezzel együtt is második helyen telel a csapat, illetve az, hogy egy nyugisabb tavasz, egy összeállt kerettel az őszinél is jobb eredményt, több pontot hozhat. Érdekeségképpen; ha tavasszal az őszihez hasonlóan 54,39%-át szerezzük meg a pontoknak, az pontszámban (arányosan) még csak a tavalyi teljesítmény megismétlése lenne (a végére        54 pont), de véleményem szerint ebbe a csapatba most több van, mint a tavalyiban! Amennyiben az őszihez hasonló, előre nem számítható körülmények tavasszal nem jelentkeznek, és így 4-6 pontot nem bukunk el, csapatunk 57-62 pontot érhet el. Az 62 pont pedig elég lehet a dobogóra!

Végül egy újabb ígéret következik; eddig a csapat egészének teljesítményét mutattam be a számokon keresztül, de Újévre már készül a játékosok egyéni teljesítményének elemzése is! Csapatunk már elhelyezte a fa alatt ajándékát, nekem pedig nincs más hátra;

Remélem hasznos és átláthatóak az adatok, melyek azt mutatják, hogy az idő és a tervszerű munka hozta meg a csapat elindulását a tabellán felfelé.

Az egyéni szintű statisztikai adatok elemzése január első napjaiban érkezik, addig mindenkinek további kellemes Hajrá Lilákat kívánok!!!