Szám szerint

A napló lassan betelik, megviselte 2015… Sokat megőrzött a rá egyáltalán nem vigyázó gazdája élményeiből, de most még utoljára bejegyzés kerül bele; az év utolsó cikke! Aztán holnaptól már az új, illatos, minden elemében ép utódja veszi át a helyét… Kicsit szomorú látvány a leharcolt füzetecske, de szerencsére inkább több örömöt rejt, semmint bánatot! És – ahogy minden évben – most is abban reménykedem, hogy a 2016-os feliratú társa még több pozitív élményt, sikereket, boldogságot fog tartalmazni, ha egy év múlva majd utoljára írok bele! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy most erre a kötelezően optimista hangulatra jó okom van! Csapatunk az idén bizonyította, hogy olyan dolgokra képes, amire csak igen kevesen, ha egyáltalán…

Mióta létezik a football nevű játék, örök vita tárgya, hogy milyen a jó foci;

-      a látványos, cselekkel tarkított egyéni teljesítményekre épülő, de nem mindig eredményes, vagy

-      a kifejezett célfoci, ahol minden alárendelődik az eredmény elérésének, akár még a nézhetőség rovására is.

Az utóbbi felfogás hívei azzal érvelnek, hogy „a focit gólra játszák”, az eredmény a lényeg, míg az előbbi felfogás hívei azt mondják, hogy a labdarúgás művészet, és mint ilyen, az esztétikumot nem nélkülözheti. Sőt, a dél-amerikai felfogás szerint egyenesen a művészi látvány a lényeg, ehhez képest az eredmény nem is annyira fontos. A játék története során aztán időszakról időszakra hol egyik, hogy másik felfogás érvényesült, és jelentette az adott kor legyőzhetetlennek hitt játékfelfogását. A magam részéről végül abban maradtam magammal, hogy bizony az eredményes játék célravezető, de a jó játék bizony szép is, egyik a másik nélkül nem létezik!

Az eddigiekben a csapat egészének teljesítményét mutattam be a számokon keresztül. Jellemzően inkább mennyiségi mutatókat dolgoztam fel, de itt az ideje megnézni azt, hogy egy-egy játékos hogyan járult hozzá az őszi ezüstérmes helyezéshez! Az egyéni adatokat igyekeztem úgy feldolgozni, hogy a minőség is látható legyen. Fontos megjegyeznem, hogy a számok nem jelentenek abszolút értéket, mivel nem mutatják meg a mögöttük álló embert, ezért a számok nem minősítenek, csak megmutatják egy szeletét a játékosok teljesítményének.

Ezek után nézzük meg, hogy az egyes játékosok mennyivel járultak hozzá az őszi produkcióhoz.

1. kép

Hozzájárulásnak neveztem el az ábrát: a függőleges tengely a lejátszott mérkőzések száma, míg a vízszintes tengely a lejátszott mérkőzéseken elért átlagos InStat index érték szerepel. A jobb felső sarokban szerepelnek azok, akik sok mérkőzést játszottak, és ezeken jól teljesítettek, míg a bal alsó sarokban azok szerepelnek, akik kevés mérkőzésen szerepeltek, és indexük átlagértéke alacsony volt.

Négy jól elkülönülő csoport képe rajzolódik ki;

A jobb felső csoportba tartozók alapembereknek tekinthetők, akiknek teljesítménye átlag feletti. Jó hír, hogy ez kilenc játékos, majdnem egy komplett kezdő! Ez azt jelenti, hogy van egy stabil magja a csapatnak, és persze nem mehetek el mellette szó nélkül, hogy Diagne messze kiemelkedik közülük is. Ez a csoport bizonyítja, hogy Vig jól válogat, képes kialakítani a gerincét a csapatnak, akik közel azonos teljesítményt tudnak nyújtani posztjaikon.

Az ellenpont a bal alsó sarok, ahol olyanokat találunk – az elszerződött Vadász mellett -, akik sérülésekkel bajlódtak (Kabát, Forró, Filkor), vagy egyszerűen nem mindig fértek be a kezdőbe (Perovic, Nagy T.). Az utóbbiaknál kérdés, hogy azért nem fértek be, mert nem nyújtottak megfelelő teljesítményt, vagy azért nem tudtak kibontakozni, mert nem játszhattak eleget. A kérdés eldöntését rábízom az olvasóra, a számok ugyanis a megfejtésben – legalábbis ezen a szinten – nem segítenek.

A jobb alsó sarokban Suljic mellett (róla inkább nem írnék többet…) Szabi mellett kevesebb szerepet kapó, jellemzően csereként nevezett kapusunk, valamint Cseke kapott helyet. Számomra kellemes meglepetés mindkettőjük helye, mert bár kevés meccsen szerepeltek, de ezeken megfeleltek, „helyettesítőként” hasznos tagjai voltak csapatunknak! Nekik akár több szerepet is lehetne szánni - a számok alapján.

A negyedik csoport számomra nagy kérdés! Fontos megjegyezni, hogy Balázs Benjámin felfelé kilóg, így rá nem feltétlen érvényes a dilemmám. De a többiek esetében nem tudom eldönteni, hogy csak ennyire képesek, vagy most ez egy olyan időszak volt, amikor formán kívül játszottak. Ez utóbbi Andric esetében magyarázat lehet, mivel nyári alapozáson nem vett részt, Nagy Gábornál pedig az, hogy meccsei javarészét nem eredeti posztján játszotta, Sallói pedig talán egyszerűen túl fiatal. Minden estre, ezeknek a játékosoknak nem úgy sikerült az ősz, ahogy azt vártam volna tőlük, ez tény. De ez nem jelenti azt, hogy tavasszal nem tudnak majd javítani!

Véleményem szerint tehát van egy jól teljesítő magja a csapatnak, vannak jó kiegészítő emberek, és vannak olyanok, akik sérüléseik után tavasszal jobbak lehetnek, és végül vannak olyanok, akiktől többet várhatunk, hiszen tehetségük, korábban mutatott játékuk alapján ez reális elvárás.

Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk, nézzük meg, hogy az egyéni összesített eredmények milyen összetevőkből álltak össze:

2. kép

A második ábra hasonló felépítésű, mint az első, de ezúttal a függőleges tengely a lejátszott percek, míg a vízszintes tengely a pontos passzok meccsenkénti átlagát mutatják. Azt próbáltam ezzel bemutatni, hogy ki milyen mértékben vette ki részét az általa lejátszott játékpercekben a csapatjátékból.

A jobb felső sarokban találjuk a sokat játszó játékosokat, akik átlag feletti sikeres átadást hajtottak végre. Ezek a játékosok sokat találkoznak a labdával, aktív részesei a mérkőzéseknek, a csapatjáték rájuk épül. Sajnos a pontos passzok száma önmagában még nem mutatja meg a minőséget, hogy melyikből lesz gól, hogy melyik volt biztonsági oldalpassz, vagy melyik szolgálta a támadás-építést. Minden esetre, ha nálunk a labda, gólt biztosan nem kapunk, és csakis a labda birtokában, akár oldalpasszok sokaságával lehet megtalálni az ellenfél gyenge pontjait. Öröm, hogy itt sem csak védőink szerepelnek – akiknél egyébként különösen fontosak a pontos passzok! – hanem a középpálya védekező (Sankovic), illetve támadó-szekciója (Bardhi) is képviselteti magát!

A bal alsó sarok megint ellenpont, de nem gondolom, hogy az itt szereplők nem képesek javítani helyükön, és megindulni a jobb felső sarok irányába! Sérülések, formaingadozások, az adott poszton erősebb konkurens, vagy éppen egyszerűen egy rossz sorozat lehet az ok, amiért kevés meccsen játszhattak, és – mivel jellemzően nem játszották végig a meccseket – nem is tudtak olyan passz-mennyiséget elérni, mint a nagy átlag.

A bal felső sarokban Szabin kívül (aki ebben a mutatóban nem feltétlen értékelhető együtt a mezőnyjátékosokkal!) Diagne, illetve Hazard szerepel. Előbbinél nem csoda, hogy nem éri el a legjobbak számait, hiszen ő már a védők gyűrűjében kapja, és adja a labdákat. Hazard esetében pedig azt találtam, hogy az ősz folyamán egyre javuló teljesítményt mutatott, a gyengébb kezdés viszont lehúzta az egész őszt. Itt – érzésem szerint – nincs különösebb probléma.

A jobb első sarokban szereplők megint annak köszönhetik elhelyezkedésüket, hogy nem játszottak elég mérkőzésen, de alapvetően jó csapatjátékosok, hiszen passzaik száma relatív magas. A két szélső hátvéd (Nagy T, Forró) esetében ez különösen fontos, de látni kell, hogy Mohl balhátvédként, vagy Heris (aki több alkalommal szerepelt a védelem jobb oldalán) jobb eredményeket ért el az azonos poszton. Meg kell jegyezni, hogy ez a mutató semmit nem mond arról, hogy a játékosok milyen védőmunkát mutattak, így a hátvédek esetén elég „féloldalas” képet kapunk, ha csak a passzok száma alapján értékelünk!

A kép kicsit árnyaltabb, ha a nyert párharcokat is megvizsgáljuk. Persze ez nem csak a védőkre igaz, mert egyrészt a modern fociban a csapat minden része részt vesz a támadásokban és a védekezésben is, másrészt pedig egy-egy szituációban mindig alapvetően mindig két lehetőség körül választ a játékos; vagy passzol, vagy csellel megveri az ellenfelét. Tehát a párharcok nem mutatják meg, hogy az egy-egy elleni küzdelmet védekező, vagy támadó pozícióban folytatták le a játékosok, de azt megmutatja, hogy egyéni szinten mennyire volt hatékony a játéka.

3. kép

Ezúttal a függőleges tengelyen a megnyert párharcok száma, a vízszintes tengely pedig a sikeres párharcok százalékos arányát mutatja az összes, olyan párharchoz képest, melyekben az adott játékos részt vett. Ez utóbbi tehát egy hatékonysági mutató.

Ismét a jobb felső sarokkal kezdem; az itt szereplők sok párharcot nyertek, és párharcaik több mint 50%-a volt azoknak a párharcoknak, melyben részt vettek. Ismét látványos, hogy ebben a csoportban sem csak védőink szerepelnek, ugyanakkor a három, középső védő pozícióban játszó játékosunk kiemelkedően teljesített! Ehhez a csoporthoz legközelebb Hazard és Diagne van legközelebb, de ők még 50% alatti hatékonyságot mutatnak. Még, mert mindkettőjük folyamatosan javuló teljesítményt mutattak a párharcokban! További fontos tényező még, hogy Hazard vállalja fel leginkább az egy-egy elleni szituációkat, bátran bevállalja a cselt, ami mindig egyfajta kockázat, ahogy ezt a számok is mutatják. Diagne esetében pedig a rendre rá jutó két védő miatt nem sikerült 50% fölé kerülni, ami a középcsatár pozícióban így is egy jó eredménynek számít – különösen góljai számával együtt értékelve azt!

A jobb alsó sarokban Cseke és Forró mutatói biztatóak, a chart-on való elhelyezkedésük azt mutatja, hogy ugyan keveset játszottak, de amikor pályán voltak, a párharcokat igen jó arányban nyerték meg! Bennük van potenciál, ez az ábra is alátámasztja, hasznos tagjai a keretnek.

A többiek – bal alul – a relatív keveset játszók, illetve a két kapus, akik ebben sem mérhetők össze a mezőnyjátékosokkal. Náluk ismételten az a probléma, hogy nem eldönthető, miért kerültek az ábrán erre a részre; a kevés játék az ok a gyengébb teljesítményre, vagy a gyengébb játék az ok kevés játékra? Nem eldönthető, de Andric, Sallói, Balázs Benjámin, vagy Perovic és Filkor biztosan jobb teljesítményre képesek!

Az előzőeket megpróbáltam összefoglalni egy táblázatban. A tábla végletesen leegyszerűsítő, és csak a már említett elemek szerepelnek benne, de azért jól mutatja, hogy kik azok, akik ősszel a leginkább hozzájárultak a mezőnyben végzett csapatmunkához.

4. kép

A „3+” játékosok érdemeit nem lehet elvitatni, ugyanakkor Sankovic, Hazard, Diagne és Szabi is jól teljesített. Ne feledjük, hogy ezek csak számok, és az itt elemzett mutatók csak kis szeletei annak a komplex játéknak, amit focinak nevezünk! Amit viszont már most lehet látni, az, hogy Vignjevic mester igenis jól válogat, képes meglátni és megtalálni azokat a játékosokat, akik az adott poszton átlag felettit nyújtanak. A csapat magja tényleg a legjobbakat jelenti, a kiegészítő játékosok között pedig négyen-öten is vannak, akik képesek jó színvonalon helyettesíteni, mellettük pedig a most lemaradók sem tehetségtelenek, hanem jellemzően a sérülések vetették vissza őket.

Az eddigiekben sorra vettük a mezőnymunkában fontos elemeket. A következő részben a játék „két végét” szeretném bemutatni, azt, hogy mit mutattunk közvetlen kapu-közelben, legyen az a saját, vagy az ellenfél kapuja.

Hajrá Lilák mindörökké!!!

Csapatszintű statisztikai adatok elemzése 2. rész

A kulcsjátékosok azért fontosak, mert egy adott mérkőzésen rosszabb teljesítményük esetén azonnal akadozik a gépezet, ki nem kényszerített hibákat vétünk, vagy éppen az ellenfél kényszerít olyan helyzetbe, hogy az labdavesztéshez vezet. Nézzük meg tehát, hogy mi volt a helyzet az elvesztett, illetve visszaszerzett labdákkal! Amíg pontosak a passzok, addig minden rendben, de amikor becsúszik egy hiba, játékunk egy másik jellemző eleme, a letámadás következik. Ha ez sikeres, visszaszerezzük a labdát, és újra építhetjük támadásunkat. Fontos tehát, hogy az elvesztett és a visszaszerzett labdák száma hogyan viszonyul egymáshoz.

1111

Jól látható, hogy ugyan erős hullámzás jellemző, de ahogy megjött a játékunk, úgy javultak a mutatók; egyre kevesebb labdát veszítettünk, és egyre többet szereztünk vissza! Ez bizony kellett ahhoz, hogy a derbin nyertesként hagyjuk el a pályát! Persze itt azért az is fontos, hogy egy-egy szituációt hogyan ítél meg a bíró, ugyanis, ha egy adott egy-egy elleni szituációban szabálytalanságot jelez, akkor nem az elvesztett, vagy visszaszerzett labdák során jelenik meg egy újabb strigula, hanem a szabálytalanságok során… Van tehát egy olyan mért adatunk is, ahol az emberi szubjektum is szerepet játszik, ez pedig a szabálytalanságok „témaköre”:

2222

 

Az általunk elkövetett szabálytalanságok csökkenő, valamint az ellenünk elkövetettek növekvő trendje azt mutatja, hogy játékunk javulásával egyre kevésbé voltunk rákényszerítve sportszerűtlen megmozdulásokra. A bíráskodásról pedig meg kell, hogy jegyezzem; a megjelölt mérkőzéseken különösen nagyarányú a szabálytalanságok száma „javunkra”. Ugye senki nem csodálkozik, hogy ezek a mérkőzések „állami” csapatok ellen voltak? Nem hiszem, hogy összeesküvés elméleteket kellene gyártani, de a számok elég beszédesek ebben a témában. Az már önmagában is furcsa, hogy az egyébként nem keménységéről híres csapatunk szinte minden mérkőzésen többet szabálytalankodott, különösen akkor, ha tudjuk, a kiosztott lapok tekintetében a 10. helyen végeztünk. Csak a Debrecen, a Felcsút, és a zöldek kaptak kevesebb lapot… Ha a legtöbb meccsen magasabb számban követtünk el szabálytalanságot, akkor a nagy számok törvénye alapján ezt több lappal kellett volna „díjazni”. De ez nem így történt, ugyanis a kiosztott lapok szerepelnek a jegyzőkönyvben, adott esetben indokolni kell, míg egy-egy lapot nem érő döntés bizony könnyen a feledés homályába vész…

Megjegyzés; Kassai Viktor a derbin korrekt játékvezetést mutatott be, bizonyította, hogy nem véletlenül tartják a legjobb magyar bírónak. Kellett is ez a jó minőségű produktum, mert a lelátón helyet foglaltak az EB-re kiszemelt bírókat felmérő szakemberek is…

Eddig a mezőnyben folyó játékba tekinthettünk be a számokon keresztül. De – ahogy már többször is említettem -, a mezőnybeli fölény (labdabirtoklás + passzok pontossága + vesztett és visszaszerzett labdák egyenlege, stb.) önmagában még nem elég a gólszerzéshez! A mezőnymunka célja a kapu elé juttatni a labdát, ott pedig gólig játszani a helyzetet. Nézzük meg tehát, hogy az előbbiekben bemutatottak mennyire szolgálták ezt a célt!

 

3333

 

A fenti ábrán ismét nem időrendben, hanem a meccs eredménye szerint csoportosítottam a mérkőzéseket. Ennek oka az, hogy így jobban látható a kapura lövések hatása az eredményre. Ami azonnal nyilvánvaló; nyerni csak akkor lehet, ha minimum 5 alkalommal kaput találunk, de kapott gól mellett ez is kevés, ebben az esetben inkább 6, vagy még több támadást kell kapura lövéssel befejezni.

A csapatszintű adatok áttekintése után az a kép alakult ki bennem, hogy csapatunk stabil mezőnymunkája, pontos passzainak, valamint labdabirtoklásban mutatott fölénye akkor vezetett eredményre, ha a párharcokban is sikerült az ellenfél fölé kerekedni, mert ekkor a mezőnymunka eredményeképpen többször tudtuk támadásainkat lövéssel befejezni.

A csapat őszi produkcióját jellemző három szakasz jól elkülöníthető. Ennek oka a személycserékben, és a fokozatosan beérő, kitartó munkában keresendő. A személycseréknél meg kell említeni, hogy az első 5 mérkőzésen még játszó Suljic a 6., Haladás elleni mérkőzésen csereként már nem volt hajlandó pályára lépni. Ez elég volt az ősz leggyengébb teljesítményéhez, de nem annyira Suljic fizikai hiánya, hanem sokkal inkább az addigra kialakult rossz légkör vezetett a csapat egészének mélyen tudás alatti produkciójához.

Ezzel tehát egyértelmű, hogy korábbi kedvencünk távozásával, annak körülményeivel, illetve az általa generált mentális szituációval minimum 2 pont megszerzésétől estünk el. Minimum, mert lehet, hogy már korábban is megvolt a negatív hatás… Szerencsére ekkor érkezett Diagne, aki ugyan már az említett 6. fordulóban beállt 32 percre, de ekkor még a csapattársak egyszerűen nem vették be a játékba, hiszen szinte ismeretlenül került be csereként a középcsatár pozíciójába. Innentől azonban teljesítményünk javuló trendet mutatott, de ez eredményekben még nem jelent meg… Jöttek azok a csapatok, akik az építkezésben sokkal előbbre tartottak, illetve olyanok, akik a „csak ne kapjunk gólt!” focit erőltették. Ekkor még nem állt össze az a játék, amit Vignjevic mester megálmodott, és az ősz harmadik részében sikerre vezetett.

A számok azt mutatják, hogy az ismert feltételek mellett 4-6 ponttal többet lehetett volna szerezni, ha nincsenek olyan momentumok, amelyekre egyszerűen nem lehet felkészülni, amire az edzőnek, a klubnak sincsenek eszközei, nem hogy a játékosoknak. Ilyen körülmény volt a Felcsút ellen mindkét mérkőzést jellemző gyenge bíráskodás (a részrehajló bírói működés nem szakmai, hanem emberi gyengeség…), valamint az előzőekben említett, személycserékkel kapcsolatos szituáció is (megjegyzem, ebben is szerepe volt az emberi jellemnek…).

A jó hír az, hogy ezzel együtt is második helyen telel a csapat, illetve az, hogy egy nyugisabb tavasz, egy összeállt kerettel az őszinél is jobb eredményt, több pontot hozhat. Érdekeségképpen; ha tavasszal az őszihez hasonlóan 54,39%-át szerezzük meg a pontoknak, az pontszámban (arányosan) még csak a tavalyi teljesítmény megismétlése lenne (a végére        54 pont), de véleményem szerint ebbe a csapatba most több van, mint a tavalyiban! Amennyiben az őszihez hasonló, előre nem számítható körülmények tavasszal nem jelentkeznek, és így 4-6 pontot nem bukunk el, csapatunk 57-62 pontot érhet el. Az 62 pont pedig elég lehet a dobogóra!

Végül egy újabb ígéret következik; eddig a csapat egészének teljesítményét mutattam be a számokon keresztül, de Újévre már készül a játékosok egyéni teljesítményének elemzése is! Csapatunk már elhelyezte a fa alatt ajándékát, nekem pedig nincs más hátra;

Remélem hasznos és átláthatóak az adatok, melyek azt mutatják, hogy az idő és a tervszerű munka hozta meg a csapat elindulását a tabellán felfelé.

Az egyéni szintű statisztikai adatok elemzése január első napjaiban érkezik, addig mindenkinek további kellemes Hajrá Lilákat kívánok!!!

 

Már az év elején tudtuk, hogy az idei ősz nem lesz egyszerű…

-      Márciusban távozott a klub sportigazgatója, meghatározó játékosok szerződése járt le,

-      tudni lehetett, hogy Suljic el akar menni, Nego maradhat a Charton-nál, Andrade a Liege játékosa lett.

-      Ehhez jött még az MLSZ új, megfelelő pénzzel megtámogatott ajánlása, ami a légiósok számának visszaszorítását, illetve fiatal játékosok szerepeltetésének elősegítését célozza. Nálunk pedig rengeteg a légiós…

-      A 20 év alatti korosztály – a klubtulajdonos Duchatelet, és a széles közvélemény szerint is – gyenge, mert az UTE nem képes kinevelni tehetségeket.

-      Hogy el nem felejtsem, az első vonal létszáma 12 csapatra olvadt…

Ezek nem voltak túl jó előjelek, de bíztunk benne, hogy igazolásokkal végül sikerül a megfelelő keretet kialakítani, ami alkalmas lesz arra, hogy Vignjevic mester játékát le tudja játszani. A szurkoló persze mindig bizakodik, szorít csapatáért, de ezen a szinten sokat nem tehet… A 12. fordulóig csak a két felkerülő, az NB1-et még csak tanuló csapat ellen sikerült győzelmet aratni!

- 12 mérkőzés,

- 12 pont,

- mindössze 2 győzelem,

- 9. helyezés a 12 csapatos bajnokságban,

így álltunk ekkor… A 13. fordulóban, a szomszédvár, Vasas elleni mérkőzésre mindössze 1.834 szurkoló volt kíváncsi a Szusza Ferenc stadionban! A rettentő alacsony nézőszám is mutatja, hogy ekkor alig-alig voltak, akik bíztak abban, sikerülhet még a felzárkózás. Ezek után azonban jött egy 7 meccses veretlenségi széria, ami a december 12-i derbin aratott győzelemben csúcsosodott ki! A 7 meccsen megszerzett 19 pont elég volt a felzárkózásra – olyannyira, hogy egyenesen a második helyen sikerült zárni az őszi szezont.

A nehéz kezdés ellenére is voltak egy páran, akik meglátták azt, ami nem biztos, hogy elsőre megmutatkozott a pályán; csapatunknak van stílusa, felismerhető a játéka! Nem véletlen tehát a második hely, véleményem szerint ez tudatos munka eredménye, nem pedig a körbeverések, meg a szerencse hozadéka! Hogy ez mennyire így van, mutatja Ferenczi Attila alábbi pár mondata is: „A klasszikus Újpest-stílus, az attraktív, látványos, kombinációkkal fűszerezett, gyors támadójáték, a Fazekas-Bene-Dunai II-Zámbó generációval eltűnt. Az új belga tulajdonos érkezése után, kinevezett Nebojsa Vignjevics azonban a klub hőskorához hasonló futballfelfogást képvisel. Az Újpest jelenleg első szándékú, őszinte játékot játszik. A támadásokra és nem második szándékból, a bunkerfocira, a kivárásra, az ellenfél hibáinak kihasználására rendezkedett be.” E pár mondat hitelességét erősíti, hogy az idézett szakember nem nevezhető éppen klubunk feltétlen hívének…

Nézzük hát meg, hogy a számok mit mondanak! A számok, amelyek nem árulnak el sokat a stílusról, amelyek nem mutatják meg a játék szépségét, de sokszor még azt sem, hogy a mutatott játék mögött milyen filozófia van. Ellenben megmutatja azt, hogy mik voltak azok a számszerű tényezők, melyek miatt elszenvedtünk vereségeket, vagy éppen amelyek győzelemhez segítettek. Arról persze nem adnak számot, hogy ezt csapatunk hogyan, milyen játékkal érte el, de mégis egy kis bepillantást enged talán abba a munkába, amit játékosaink és az edzői csapat letett nekünk 2015 őszén, ami egy szép ajándékká lett a végére.

Az adatok elemzéséhez ezúttal is az InStat adatbázist vettem igénybe. Amit tudni kell erről a rendszerről, az, hogy mennyiségi (passzok száma, labdabirtoklás ideje, megszerzett labdák száma, stb.) és minőségi mutatókat (nyert párharcok aránya, lövések pontossága, stb.) számszerűsít, majd ezeket összegezve egy-egy játékos teljesítményét egy darab számmal jellemzi. Először csapatszinten, a mérkőzéseket időrendben sorra véve nézzük meg, hogy milyen volt az őszi teljesítmény.

111

jelek: sárga: vereség, narancs: döntetlen, piros: győzelem

A fenti diagram szerint 2015 őszén csapatunk számszerű teljesítménye három, jól elkülöníthető szakaszra bontható. Az első szakasz az 1-6 forduló között 2 győzelem mellett 4 döntetlent hozott. A második szakasz az ősz leggyengébb időszaka, mivel a 7-12 fordulókban4 vereség mellé csak két döntetlent sikerült begyűjteni. Erre kontrasztként jött az utolsó hét mérkőzés a maga 6 győzelmével és 1 döntetlenjével! Az egyes szakaszokhoz behúzott, a szakasz meccsein mutatott teljesítményt átlagoló vonalak (lilával) azt mutatják, hogy csapatunk igenis végig fejlődött, hiszen ezek az átlagok egyre magasabb értéket vesznek fel. De akkor miért sikerült gyengébbre a második szakasz, mint az első?

A választ az ellenfelekben találtam meg; az 6-12 fordulókban négy olyan csapattal játszottunk, ahol a keret jobbára évek óta együtt játszott, de a nemzetközi kupákból ekkorra kiestek (FTC, MTK, Videoton, Debrecen). Utóbbi kettő kupa fiaskó mellett a rossz bajnoki rajt miatt is bizonyítani szeretett volna ellenünk – és ez jobbára sikerült is nekik… A másik két csapat az arctalan antifoci hazai képviselője volt ebben az időszakban. A Diósgyőr játékára Bekő edzősége nyomta rá bélyegét; az alapvetően támadó jellegű csapat (a korábbi edző, Szivics támadófocijához alakította ki a keretet) ezúttal bunkerfocival próbálkozott, ami sikerre is vezetett, mert abba az időszakban még nem voltunk képesek az elejétől a végéig a teljes koncentrációra. Azóta a diók vezetése is rájött, hogy a klub- és szurkolóidegen focifelfogás nem vezet semmi jóra, így Bekő edzőségének is vége lett… A Paks története kicsit más; itt egy évek óta összeszokott keret „játszik” sündisznó-állásból egy kicsit sem élvezhető focit, egy közepes edző irányítása mellett, aki semmi újat nem tud mutatni, ellenben amit tud ő és csapata, az elég az NB1-hez. Remélem, hogy ez sokáig nem marad így, és a játéknak ez a megcsúfolása sokáig nem marad fenn! Sajnos ellenünk ebben az időszakban elég volt az építkező foci helyett a „rontsd el az ellenfél játékát” rombolása… és még találtak is egy gól! Találtak, mert az ilyen csapatoknál a támadás esetleges, a prioritás a „gólt nem kapni” eszménye!

Az előzőekhez tartozik, hogy a legrosszabb játékot egy harmadik, szintén hasonló harcmodorban „játszó” csapat ellen mutattuk, ez pedig nem más, mint a Haladás. A Paksnál leírtak szinte szóról szóra értelmezhetők a nyugati végvár csapatára is, azzal a különbséggel, hogy itt Mészöly edző a keret képességeiből kiindulva tudatosan választotta a játékölő stílust. A végeredmény persze szinte ugyanaz, de a Hali esetében meg kell említeni, hogy a pályán látott kép alapján az egyik legkevésbé sportszerű játék az övék. Nem gondolom, hogy ez egyfajta edzői utasítás következménye, hanem inkább a már említett képességbeli problémákra vezethető vissza.

Elnézést kérek a kis kitérő miatt, de saját csapatunk játékának vizsgálata nem lehet teljes az ellenfelek játékának ismerete nélkül! Nézzük hát meg, hogy mi történt a harmadik, a legsikeresebb szakaszban. Ez az időszak a Vasas elleni győzelemmel kezdődött, de az ott látott játék már a Debrecen elleni meccsen is felfedezhető volt – nyomokban. A Honvéd elleni győzelem megmutatta, hogy küzdőképes végre a gárda, a Haladás elleni második meccsel együtt pedig azt is, hogy a bunkerfocinak is megvan az ellenszere, csapatunk és különösen V. mester birtokában van annak a tudásnak, amivel képesekké válunk az ilyen csapatok ellen is nyerni. A Felcsút elleni mérkőzés egy kis szépséghiba ebben a sorozatban, de ennek voltak rajtunk kívül álló okai is (erről majd később!). Az őszt a derby koronázta meg; a zöldek ellen aratott siker volt az szezon csúcsa, ahol csapat, edző, szurkolók egysége érte el a kiváló eredményt! Érdekesség, hogy a számok szerint nem ezen a mérkőzésen, hanem eggyel korábban, a Diósgyőr ellen teljesített csapatunk a legjobban. Ennek oka újfent az ellenfélben keresendő; minden csapat úgy játszik, ahogy az ellenfél hagyja… Tény, hogy a zöldek kerete a legerősebb az ellenfelek közül, így nem csoda, hogy nem minden elemében tudtuk hozni az előző fordulóban mutatott játékot. De az is lehet, hogy a kevesebb sokszor több elvet követve - edzői utasításra -, a derbin kicsit más stílusban focizott csapatunk.

De nézzük meg, hogy a nagy egész milyen részletekből állt össze. Nézzük meg, hogy mik voltak a siker és a kudarc okai!

222

A három szakasz (1-6, 7-12, 13-19 mérkőzések) itt is jól elkülöníthető; az első szakaszban a labdabirtoklás átlaga 60,43%, a másodikban viszont erősen visszaesik (45,62%), majd a harmadikban 55,49%-ra emelkedik. Az rendben lévőnek tűnik, hogy a legrosszabb időszakban a legkisebb a labdabirtoklási arány, de ellentmondásnak tűnik, hogy a harmadik, a legsikeresebb időszakban rosszabb a mutató, mint az elsőben. Ennek okát abban látom, hogy az első szakaszban inkább a biztonságra törekvő és/vagy a tanácstalanságot mutató oldalpasszokkal operáltunk. Ez a fajta labdabirtoklás ugyanakkor nem célravezető, mert a játék a labda birtokában sem irányul az ellenfél kapuja felé. Az első időszak sok döntetlenje tehát annak köszönhető, hogy a stabilan begyakorolt passzjáték inkább a biztonságot szolgálta, semmint a gólszerzést. A harmadik szakasz viszont már az a játék volt, amit mindig is látni szeretnénk; a labda birtokában támadásokat épített a csapat, és ennek meg is lett az eredménye! A labdabirtoklást mindig körüllengő örök vita tehát mennyiségi adatok felhasználásával nem dönthető el; a labdabirtoklás ugyanis nem cél, hanem eszköz a cél, vagyis a gól eléréséhez! Tény, hogy ha sokat van nálunk a labda, akkor több lehetőség adódhat gólszerzésre, de ehhez kell a minőség a támadásban, a támadás-építésben is! A magam részéről maradok labdabirtoklás fetisiszta, de be kell látni, hogy a mennyiség semmit nem ér a minőség nélkül…

Nézzük meg, hogy a passzok száma mennyire meghatározó a sikerben! Nem a pontos passzok számát vizsgáltam meg, hanem azt, hogy az összes passzkísérlet hány százaléka volt sikeres. Ez már egyfajta minőségi mutató, bár még mindig nem mutatja meg azt, hogy a passzok mennyiben járultak hozzá az eredményhez.

333

A fentiek után nem meglepő, hogy a sikeres passzok aránya nem sok összefüggést mutat az elért eredménnyel. Ennek okát én abban látom, hogy a játék ezen szegmensében végig magas szintet nyújtottunk, csak 2 alkalommal maradtunk 70% alatt. Ez bizony szép eredmény, lehet rá építeni, de még mindig ott tartunk, hogy a passzok száma, vagy a sikeres passzok aránya önmagában nem elég a győzelemhez. De akkor mi lehet az a játékelem, ami a saját stílusunk lejátszása mellett döntött az eredményről? Gyanúm szerint ez a nyert párharcokban keresendő! Aki követte a bajnokság alatt az egy-egy mérkőzés adatait feldolgozó elemzéseket, tudja, hogy ezzel kapcsolatban már sokszor jeleztem elégedetlenségemet. De nézzük meg, hogy mit mutatnak a számok! Ezúttal nem időrendi, hanem eredmény szerinti csoportosítást választottam, mert így talán jobban láthatóvá válik a nyert párharcok és az eredmény közti összefüggés:

444

Itt bizony elég egyértelmű a helyzet; a nyert párharcok száma erős hatással van a végeredményre. A döntetlenek közül van olyan mérkőzés, ahol magasabb a nyert párharcok aránya, mint egy-két győztes mérkőzésen. Ez inkább a kivételt erősíti azonban, ugyanis a Paks, a Haladás, és a Felcsút ellen itthon játszott meccseken voltak speciálisan ható tényezők. Az első két csapattal kapcsolatban már leírtam véleményemet, a bunkerfoci a „tettes”… A harmadiknál olyan tényező is közrejátszott, amit később részletesen is bemutatok majd.

A lényeg; a nyert párharcok magas aránya önmagában nem biztosítja a győzelmet, de fontos eleme annak a játéknak, amit csapatunk játszik! Ennek oka pedig az, hogy a labdabirtoklás, a pontos passzok területén kiegyensúlyozott a teljesítmény, ezért látszólag (!!!) a hektikusabb számokat produkáló mutató befolyása a legnagyobb az eredményre. Látszólag, mert egyik elem sem fontosabb a másiknál, a folyamatos, kiegyensúlyozott, magas szintű teljesítményhez minden mutatóban magas szinten kell teljesíteni.

Én a következőképpen látom; a passzjáték viszonylagos stabilitása annak köszönhető, hogy az ehhez szükséges elemek jól begyakorlottak, ez pedig magas labdabirtoklási arányhoz vezet. A párharcokban viszont inkább a fizikális, technikai és kreatív egyéni képességek dominálnak! Ennél fogva kevésbé begyakorolható, ráadásul lélektani tényezők is hatnak. Az egyéni játékban ugyanis a játékos csak a megfelelő mentális állapotban tudja az egyébként rendelkezésére álló képességeit kiteljesíteni. Magyarul; a csapatjátékot a felkészülési időszakban sikerült begyakorolni, de Suljic kiesésével, és Diagne beépítésével sérült az addig kialakított rendszer, ez pedig az őszi szezon közepére mentális mélypontra lökte a csapatot. Ráadásul ekkor jöttek szembe az előző bajnoki szezonokban sikeres csapatok, akik ellen egyébként is nehezebb meccseket kellett megvívni. Kiegészítésképpen fontos megjegyezni, hogy a passzjáték előtérbe helyezése miatt akár edzői utasítás is lehet, hogy cselbe, egy-egy elleni szituációba nem szabad belemenni, mert azzal a gördülékeny csapatjáték sérül. Nem lehetetlen, hogy Suljic és Vig közt Suljic néha öncélú cselei okozták a feloldhatatlannak tűnő feszültséget! A harmadik szakasz sikeressége annak köszönhető, hogy a csapatjáték része lett Diagne (láttam a bemutatkozó 32 percét a Haladás ellen, ahol annyira nem ismerték még a többiek, hogy egyszerűen nem vették be a játékba…), a hátsó alakzatot sikerült stabilizálni, középpályásaink közül pedig Hazard, Bardhi, Sanko és Balogh Bubu is egyre jobban teljesített. A sokpasszos játékra épülő, alapvetően támadó jellegű focink ugyanis a középpályára van felépítve! Ahhoz, hogy védekezésben és támadásban is ki tudjuk alakítani a szükséges létszámfölényünket, a középpályásaink rendkívüli munkájára van talán a legnagyobb szükség. Az egyéni teljesítményekről – terjedelmi okokból – egy későbbi írással jelentkezem, de a fent említetteket nem lehetett kihagyni a csapatszintű elemzésből sem, hiszen kulcsjátékosokról van szó.

Ám ezt már a következő részben olvashatják, mely 26.-án jelenik meg!

KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!

Bizony-bizony, a saslik égett… Nem csak kicsit kiszáradt, nem csak megpörkölődött, hanem bizony, úgy ahogy van, elfüstölt! Nehéz ezt érzelmek nélkül még csak leírni is, hiszen tudta mindenki, hogy itt most egy ünnep készül, és mi ezt elrontottuk. Azaz; egy akkora ünnepet varázsoltunk oda, hogy a népligeti különítmény feje nem hogy ellilult, hanem a szivárvány minden színében pompázott! A bentiek meg nem tudták, hogy ilyenkor mit kell tenni, csak egy reakciójuk volt, fütyülték csapatukat… Na de azt milyen kultúráltan! Öröm volt nézni, hogy zavarukban (na meg mert nem láttak még élő szurkolót!) nem tudták, hogy mi a dolguk, ha csapatuk vesztésre áll. A néző már csak ilyen; ha a színész alakítása pocsék, kifütyülik, nem pedig biztatják. A szurkoló ilyenkor rátesz még egy lapáttal, még többet belead, mert tudja, ő a tizenkettedik játékos! Ez a nüansznyi különbség bizony elég volt ahhoz, hogy 1.250 szurkoló lemosta a cca. 16.000 nézőt, aki színházjegyet vett egy gálára – ami elmaradt…

A rendező, na meg különösen a bértollnokok persze ilyenkor próbálkoznak menteni a menthetőt, hiszen egy jól menő színház nem engedheti meg magának a csúfos bukást. Pedig dehogynem, csak némelyeket a saját tökéletességükbe vetett hit gyakorló idiótává tesz; nem értik, ha a próbákon olyan jól ment minden, akkor most élesben miért nem működik a dolog… Nos, azért nem, mert nem elég kimenni a színpadra, nem elég színészkedni, hanem oda kell tenni testet, lelket! Nem elég eljátszani a focistát, hanem focizni is kell, nem elég kint lenni, hanem biztatni is kell, de még csak az sem elég, ha kiküldöm a legjobb színészeimet azzal, hogy „Csináljatok valamit, biztos jó lesz!”…

Hogy is kell akkor ezt csinálni? Egyszerű (azaz dehogyis egyszerű annak, aki elfelejt embernek lenni!); mindent bele kell tenni, nem csak szerepet kell alakítani, hanem eggyé kell válni vele! Ilyenkor csak jelen van, nincs múlt, nincs jövő, nincs semmi más, csakis az a harc, amit meg kell vívni! Na de honnan az erő, miből táplálkozik az, aki ezt képes megtenni? Ez most egy misztikus szó lesz annak, aki nem élte még át az egylényegűség állapotát, ez a szó pedig; a HIT! Na annak nem a vak fajtája, mert azon, akár egy komondoron bizony csúnyán át lehet esni! Az a fajta alázatos hit kell, ami enged tisztán látni, ami segít a cél elérésében akkor is, amikor már meginogna a gyenge ember, amikor minden erőfeszítés ellenére sem sikerül semmi… És akit támogatnak olyanok, akik még akkor is bíznak, amikor sorra kudarcok jönnek, és akik akkor is képesek meglátni a jót!!! Igen, kell hozzá az a bizonyos tizenkettedik játékos! Mert bizony, ha ez a csapattag lusta, és csak akkor hajt, ha a többi tizenegy már mindent elrendezett, annak lesznek következményi. A foci pedig büntet, a legszebb sport bizony kegyetlen is tud lenni, sokáig nem lehet kijátszani a törvényeit!

Ahogy írom ezeket a sorokat, igyekszem ám rövidre fogni, de ha az embert elragadják az érzelmei, akkor ömlik belőle a szó, hiszen mindenkivel meg kell osztania örömét! Na de hol vannak a számok? A számok, amik hűvösek, nem írnak le érzelmeket, nem mutatják meg azt a varázslatos hangulatot, amit az ÚJPEST (igen, így: játékosok, edző, szurkolók, minden LILA!) teremtett ott, ahol a lélek kiveszőben, és meg is lepte a hitetleneket egy fényes győzelemmel. Bizony, olyan hangulat volt, hogy vasárnap meg kellett néznem újra a mérkőzést, mert nem nézni, hanem szurkolni mentünk oda, így nem láthattam olyan fontos (és néha nem is annyira fontos) dolgokat, mint helyezkedés, felállás, taktika, leshelyzet (hehhehe!!!). És azt láttam, hogy… a közeli képek bizony visszaigazolták azt, amit onnan a sarokból tényleg csak érezni lehetett. Ott volt a játékosok arcán a hit, az elszántság, az a valami, ami győzelemre viszi a csapatot! Na de jöjjenek a számok, amik már elsőre is megmutatják azt, hogy ezt a mérkőzést kinek kellett megnyernie!

Aki rendszeresen olvassa a „Szám szerint” rovatot, az tudja, hogy labdabirtoklás-fetisiszta vagyok. Mániám, hogy focizni csak a labda birtokában lehet. Most bizony kaptam egy jó leckét… Nem mintha már korábban is nem kaptam volna figyelmeztetéseket, amikor a labda birtokában nem tudtuk megszerezni a győzelmet, de most mégis meglepett kissé, hogy az ellenfél 32 percével szemben csak 24,5 percet volt nálunk a labda. Azért az 57/43-as labdabirtoklási arány nem jelentette azt, hogy felborult a pálya, az ellenfél láthatóan mindent megtett a gólért – csak éppen azt nem érte el! Érzésem szerint ez nem feltétlen a korán kiszálló Böde (jobbulást!) hiányára vezethető vissza, hanem arra, hogy ezen az estén volt egy jobb csapat is a pályán!

OK, na de ilyet nem lehet kijelenteni csak úgy, érzésre, nem? Debizony! Nem is csak úgy a levegőbe beszélek; a lövések száma máris mutatja fölényünket; a 7/10-es arány önmagában még nem is annyira ütős adat, ellenben az 1/5-ös kapura lövés adata több mint meggyőző! Gondoljuk csak el; az a csapat, aki eleddig 19 mérkőzésen 41 gólt lőtt, összesen egy alkalommal tudta eltalálni a kapunkat. Góljaik számából pedig azért az is következik, hogy ha nincs középcsatáruk, akkor is képesek ám gólokra (mások ellen…), hiszen 29 gólt mások szereztek. Bizony, bizony, azt kell látni, hogy védelmünk – különösen a közepe – válogatott szinten képes lehozni ilyen kiélezett meccseket is! Lita (Heris, mint magyar válogatott nem jöhet szóba – sajnos!) az évek során 25 éves korára (!) olyan rutinos, magabiztos focistává érett, akivel bizony mindenkinek számolnia kell, aki a válogatottban középső védő pozícióra vágyakozik. De vissza a lövésekhez: a „nemzet sportlapja” szerint az ellenfél a kapott gól után hiába került minden addiginál nagyobb fölénybe (elírás, nem fölénybe, hanem bajba kerültek…), nem volt képes kiharcolni a döntetlent sem. Nem bizony, mert ebben a szakaszban már akkor alakítottunk ki helyzetet, amikor csak akartunk! Az, hogy csak eggyel nyertünk, figyelmeztető jel; pontosabbnak kell lenni a kapu előtt még akkor is, ha ez – érthető okokból - a 80. perc körül már rémesen nehéz. Ezzel együtt el kell mondani, hogy a minőséget mi hoztuk, mi voltunk azok, akik a labda birtokában lövéssel tudtuk befejezni az akciókat. Ja, hogy a gól pontrúgásból született? Nézzük meg, itt mi a helyzet!

Szögletekből 4/3-as arány született. Ezt a „műsorszámot” nem nyertük, ami mutatja, hogy volt ám lehetőség a másik oldalon is arra, hogy egy azonos helyzetből szerezzenek gólt, de nem éltek a lehetőséggel. Helyesebben volt egy nem szabályos körülmények között szerzett góljuk pontrúgásból, de ezen kívül sok bajt nem okoztak a rögzített helyzetekkel. Itt megint a védőink teljesítményét kell kiemelni, hiszen Szabi egy bravúros vonalkapus, de a kijövetelek nem tartoznak az erősségei közé. Ez bizony egy olyan pont, ami a csapat egységét mutatja; védőink Szabi játékához (is) igazítják játékukat, tudják, hogy mikor kell esetlegesen kisegíteni, és tudják, hogy milyen esetekben bízhatnak benne 100%-ig, hibázni biztosan nem fog! Ezzel együtt azt is el kell mondani, hogy ezúttal a beadások, kijövetelek is rendben voltak, ezen a téren Szabinál határozott a fejlődés!

Valahol egy, a zöldségekhez alighanem betegesen vonzódó net-es felületen olvastam, hogy „az Újpest jól tördelte a játékot”… Húha barátom, ezt csúnyán benézted!!! A számok nem hazudnak, tetszik, vagy nem, de a hazaiak 16-szor, míg a mieink csak 13 alkalommal vétettek a szabályok ellen. Itt kell gyorsan megjegyezni, hogy – legnagyobb meglepetésemre! – a játékvezetés korrekt volt, így bátran bízhatunk abban, hogy ezúttal ebbe a számban nem nyúltak bele. Szóval, ha már tördelés, akkor azt inkább az ellenfél követte el, de összességében az 56 perc játékidő inkább azt mutatja, hogy sportszerű küzdelem folyt a pályán. Egyik fél sem ment túl azon a ponton, ami még egy-egy lappal tarkítva ne fért volna bele, a küzdelem (is) méltó volt a derbihez! A lapok számában előztük a zöldeket, de a 2/3-as arány, vagy éppen a hosszabbítások (ha jól emlékszem 1, illetve 3 perc) is arról árulkodnak, hogy nemes küzdelemben bizonyultunk jobbnak!

A pontos passzok terén hazai fölényt látunk; a 475/333-as arány bizony nem kis különbség, de ha összevetjük a labdabirtoklás adataival, az derül ki, hogy míg ellenfelünk alig több mint 4, addig mi 4,5 másodpercenként hajtottunk végre pontos átadást. Eszerint játékunk egy kicsivel lassabb volt, de ezt a sommás megállapítást árnyalja, hogy sikeres cselekből majdnem kétszer annyit (19 vs. 10) mutattunk be! Ebben elsősorban Bardhi, illetve Hazard jeleskedett, de összességében az, hogy cseleink 70%-a (!!!) sikeres volt azt mutatja, hogy a többieknek sincs sok szégyenkeznivalójuk. Látni kell, hogy az nb1 – ha nem is top-liga – elég kiegyensúlyozott lett, és az ellenfél sem éppen ügyetlen falábúak gyülekezete, így a sikeres cselek nagy száma, és magas aránya annak köszönhető, hogy játékosaink hittek magukban, mertek vállalkozni, felvállalták az egy-egy elleni szituációkat! Összességében egy küzdős, de ezzel együtt is alkotó, fantáziadús játékot láthattunk a mieinktől. Azért itt is van egy „de”; a pontos passzok 73,84%-os arányánál tudunk jobbat, erre továbbra is oda kell tehát figyelni – még akkor is, ha most a listavezetővel játszottunk (bár előnyüket a mérkőzés alapján még a válogatott pályaedzője, Andreas Möller sem értette…).

Az idény elején a nyert párharcokban rendre alulmaradtunk, a meccsek végére szinte menetrendszerűen jöttek a kapott gólok. Az összefoglaló műsorban el is hangzott, hogy a szakértők – látva csapatunk ember feletti munkáját – arra számítottak, hogy elfogyunk a végére. Sajnos nem kézenfekvő, hogy ilyen munkát tegyen bele egy hazai csapat, nem megszokott, hogy az nb1-ben ilyen futómennyiségeket lássunk. De nem fogytunk el, sőt, a végén nekünk adódtak helyzeteink! Az idény elején tehát feltehetően ott ment el a dolog, hogy fizikailag nem bírták játékosaink azt a terhelést, amit a Vig által követett taktika megkövetelt és/vagy a helyezkedésben adódtak hibák. Ez utóbbi inkább fejben dől el, és most ott is minden rendben volt! A cselekben láthatóan jobbak voltunk, és ez a vonulat tovább folytatódik a nyert párharcoknál is; 106/99 arányban felülkerekedtünk, a munka tehát ebben az értelemben is meghozta gyümölcsét! Az 52/48-as arány nem tűnik túl acélos fölénynek, ugyanakkor ne feledjük el, hogy ellenfelünk mindent megtett a győzelemért – CSAPATUNK pedig ennél is többet! Egy adalék még; 35 szerelési kísérletünkből 25 sikeres volt (71%!!!), míg az ellenfél 42 kísérletéből csak 23 volt sikeres (55%). Küzdöttek a hazaiak, mindent megpróbáltak, de ezúttal a kevesebb több volt, a mennyiséget a minőség legyőzte.

A csapat-statisztika tehát azt mutatja, hogy igen keményen (de szabályosan) küzdő ellenfelet minőségben képesek voltunk felülmúlni, ezt pedig végig képesek voltunk fenntartani. A korábbiakhoz mérten kisebb ingadozások jellemezték a csapatmunkát, az egyéni játékot pedig bátran felvállalták játékosaink! Ez a combo pedig csakis a kiváló edzőmunkával hozható ki még a tavalyihoz mérten erősebb keretből is! Egy góllal nyerni egy ilyen kiélezett meccset, azt jelenti, hogy fejben, lélekben is felülmúltuk az egyébként mindent mozgósító ellenfelet.

De tényleg mindent megmozgattak, vagy csak szerencsénk volt? Erre a számok megadják a választ, csak meg kell nézni, hogy egyéni szinten milyen InStat értékeket értek el a játékosok! Az index egy összetett mutató, ami a lövések, passzok, szerelések, gólok, gólpasszok, szerelések, stb. adatait összegzi, és az egyes játékosok teljesítményét írja le egyetlen számban összesűrítve. Nos, az ellenfél 8 játékosa teljesített 200 pont felett, ami egy egészen kiváló adat, hiszen a fordulóban csapatonként átlag 5 játékosnak sikerült ezt a szintet teljesítenie… OK, de a többi csapat nem volt érintett, mi viszont igen, és olyan minőséggel jöttünk ki, ami előtt kénytelen volt fejet hajtani az otthon játszó gárda! 11 játékosunk hozott 200 pont feletti teljesítményt a csirkeólba, átlagunk pedig egészen kiváló, 227 pont lett! Ez bizony jelentős minőségi különbség, különösen úgy, hogy a legszerényebben teljesítő játékosunktól volt három rosszabb teljesítmény is a másik oldalon. De hogy jöttek össze a pontok? Ki hol tett hozzá ehhez a fényes győzelemhez? Nézzük meg az egyéni teljesítményeket!

Lövésekben ismét Diagne vezet (3 lövés) Hazard és Bardhi előtt (2-2), rajtuk kívül pedig Lita, Balázs Benjámin és Sallói tett egy-egy kísérletet. Külön kiemelendő, hogy Diagne minden lövése kaput talált, de az összes kaput találó lövés a tizenhatról, vagy közelebbről született. Ezek tehát – éppen a gól kivételével – akciók végén születtek, a kapuhoz tehát nem csak hogy felértünk, de ott lövéssel is tudtunk befejezni legalább öt támadást. A kaput nem találó lövéseink ugyanakkor mind távolról estek, ami javítani való pont, ugyanis van olyan, hogy annyira tömör az ellenfél védőfala, hogy csak átlövésekkel lehet megadásra kényszeríteni. Erre pedig készülni kell, mert hírhedt antifocit játszik nem is egy csapat a mai nb1-ben!

A passzok száma ismét a hátsó alakzatban volt a legtöbb. Sanko, Heris, Nagy Tibor, Lita, Mohl a sorrend. Ez a teljes hátsó alakzat, kiegészülve a védekező középpályás/szűrő Sankoval, akinek teljesítménye azért is külön öröm, mert – ezek szerint – ő a kulcs ahhoz, hogy a csapat védekezésből támadásra váltson. Ahogy arról már volt szó, feljebb, a pálya támadó harmadában a passzok helyett sokszor a cseleket választottál játékosaink, így ők nem itt, hanem a párharcoknál tudtak hozzátenni a játékhoz többet, hiszen a szerelésekben ők is jó mutatókat produkáltak. Ne felejtsük el Szabit, aki valójában ezt  listát vezeti; sokszor volt játékban, és – nem úgy, mint kollégája a túloldalon… – hibátlanul oldotta meg feladatát!!!

Nos a párharcokban Hazard, Diagne, Lita, Sanko, Bardhi az első öt! Minden csapatrészből bekerült valaki, ami azt mutatja, hogy a pálya minden részén hatékonyan tudtuk érvényesíteni a párharcokban azt az elszántságot, amit az arcokon is látni lehetett! Hazard és Bardhi különösen kiemelendő, hiszen nekik válogatott, vagy volt válogatott ellenfelekkel szemben sikerült elérniük ezeket a szép eredményeket! Diagne itt is feltűnik, teljesítménye azt mutatja, hogy a játék minden elemében jót mutatott, annak ellenére is, hogy még a meccs utáni elemzésekben is megemlítette néhány „szakértő” mezőnybeli vélt (álmodott???) gyengeségét. Ezzel persze csak a góljai értékét szerették volna csökkenteni, de a gól az gól, a tények meg ugye makacs dolgok…

A szabálytalanságokban Sanko „vezet”, de 3 szabálytalan megmozdulása nem túl nagy szám, és lapot sem ért, ezt a fegyvert tehát a helyén alkalmazta! Nem ment túl azon a bizonyos határon, ami már nem focipályára való, ahogy a többiek sem, akik között elég jól szétosztottak azok a megmozdulások, amelyeket sípszóval „jutalmazott” a játékvezető.

Összességében Szabi nyerte a „pontcsatát” 256 ponttal, Lita és Hazard megosztva másodikok (247-247), őket követi Sanko (238), majd Diagne (233), aztán Bardhi és Heris egyaránt 231 ponttal, majd Balogh, Nagy, Mohl, Balázs azok, akik még 200 pont felett teljesítettek. Egyedül Sallói, és Kecskés nem fért be az elitbe, de ennek oka az, hogy előbbi négy, utóbbi pedig még egy percet sem játszott! Így tehát azt mondhatjuk, hogy a csapat a csúcson fejezte be a 2015-ös szereplését! Ettől már csak tavasszal várhatunk jobbat, hiszen most egy olyan lélektani helyzetben kezdődhet a pihenő utáni felkészülés, ami lehetőséget ad a nyugodt munkára. Most már „csak” azért kell szurkolnunk, hogy a téli játékos-mozgásokból jól jöjjünk ki, az érkezők idejében csatlakozzanak, az esetleges távozók helyett pedig egy magasabb szintet képviseljenek. És persze van pár olyan játékos, akinek a megtartása lesz a legnagyobb feladat, mert egy ilyen végjáték után vélhetően megnövekszik az érdeklődés irántuk is!

Ez a mérkőzés feltette a koronát az egész őszi szereplésre. Pedig bizony az elején úgy tűnt, hogy a korona szóba se jöhet, sőt, örülhetünk, ha nem kell a kiesés miatt izgulnunk… Hogy alakult így? Miért lett ilyen kétarcú ez az ősz? Erre sok elmélet van, sokan megírták, és most amikor ÜNNEPEL AZ EGÉSZ VÁROS… nem szeretnék ezzel foglalkozni! Annyit azért el kell mondani, hogy Vignjevic mester és játékosaink egy ilyen indulás után különleges nagyságról tettek tanúbizonyságot, hiszen a mindig erős ellenszélben (sokszor viharban!) is kitartottak. Akkor sem vesztették hitüket, és nem hátráltak ki a felelősség alól, amikor már szurkolóik is személyesen adtak hangot elégedetlenségüknek… De akkor sem, amikor már látható volt a játék, tudtuk, hogy lassan összeáll, de az eredmények még mindig nem jöttek…

Az elemzéseket böngészgetve azt látom, hogy az elején kimutatható hibákat lépésről lépésre sikerült felszámolni, de legalábbis olyan szintre csökkenteni, ami a hazai bajnokságban most elég volt az őszi ezüstéremre! De ne feledjük, hogy vannak magasabb célok is, a nemzetközi eltiltás ideje egyszer lejár (a bevett gyakorlat szerint akár már nyáron…), és gondolnunk kell arra, hogy ott magasabb követelmények vannak. Nincs kétségem, ha folytatódik a munka, és a korábbi hibákból más szinteken is tanultak a klubnál, egy, a korábbi pár évnél sikeresebb periódus köszönt arra a csapatra, akinek a neve: ÚJPEST!!!

Nagyon előreszaladtam, addig még azért lefolyik némi víz a Dunán, de a következő napokra készülök egy átfogó elemzéssel az ősz egészéről. Ezt az elemzést a fa alá szánom, egy olyan praktikus ajándéknak, amit – ellentétben az anyósok „szép” lakásdíszeivel…) könnyen el lehet tüntetni, ha nincs rá szükség. De talán segítenek a számok abban, hogy megértsünk egy-két olyan dolgot is, ami nem feltétlen kézenfekvő, vagy éppen magyarázatot ad arra, hogy egy-egy apróbbnak tűnő hiba milyen hatással lehet a csapat egészének teljesítményére, és hol lehetnek azok a pontok, amikben erősíteni kell, mert azt mi tudjuk a legjobban, amikkel meccseket nyerhetünk, na meg azokat a tényezőket, amik 2015 őszén pontba, pontokba kerültek.

De most mindenek előtt az ÜNNEP!

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!