Szám szerint

Már az év elején tudtuk, hogy az idei ősz nem lesz egyszerű…

-      Márciusban távozott a klub sportigazgatója, meghatározó játékosok szerződése járt le,

-      tudni lehetett, hogy Suljic el akar menni, Nego maradhat a Charton-nál, Andrade a Liege játékosa lett.

-      Ehhez jött még az MLSZ új, megfelelő pénzzel megtámogatott ajánlása, ami a légiósok számának visszaszorítását, illetve fiatal játékosok szerepeltetésének elősegítését célozza. Nálunk pedig rengeteg a légiós…

-      A 20 év alatti korosztály – a klubtulajdonos Duchatelet, és a széles közvélemény szerint is – gyenge, mert az UTE nem képes kinevelni tehetségeket.

-      Hogy el nem felejtsem, az első vonal létszáma 12 csapatra olvadt…

Ezek nem voltak túl jó előjelek, de bíztunk benne, hogy igazolásokkal végül sikerül a megfelelő keretet kialakítani, ami alkalmas lesz arra, hogy Vignjevic mester játékát le tudja játszani. A szurkoló persze mindig bizakodik, szorít csapatáért, de ezen a szinten sokat nem tehet… A 12. fordulóig csak a két felkerülő, az NB1-et még csak tanuló csapat ellen sikerült győzelmet aratni!

- 12 mérkőzés,

- 12 pont,

- mindössze 2 győzelem,

- 9. helyezés a 12 csapatos bajnokságban,

így álltunk ekkor… A 13. fordulóban, a szomszédvár, Vasas elleni mérkőzésre mindössze 1.834 szurkoló volt kíváncsi a Szusza Ferenc stadionban! A rettentő alacsony nézőszám is mutatja, hogy ekkor alig-alig voltak, akik bíztak abban, sikerülhet még a felzárkózás. Ezek után azonban jött egy 7 meccses veretlenségi széria, ami a december 12-i derbin aratott győzelemben csúcsosodott ki! A 7 meccsen megszerzett 19 pont elég volt a felzárkózásra – olyannyira, hogy egyenesen a második helyen sikerült zárni az őszi szezont.

A nehéz kezdés ellenére is voltak egy páran, akik meglátták azt, ami nem biztos, hogy elsőre megmutatkozott a pályán; csapatunknak van stílusa, felismerhető a játéka! Nem véletlen tehát a második hely, véleményem szerint ez tudatos munka eredménye, nem pedig a körbeverések, meg a szerencse hozadéka! Hogy ez mennyire így van, mutatja Ferenczi Attila alábbi pár mondata is: „A klasszikus Újpest-stílus, az attraktív, látványos, kombinációkkal fűszerezett, gyors támadójáték, a Fazekas-Bene-Dunai II-Zámbó generációval eltűnt. Az új belga tulajdonos érkezése után, kinevezett Nebojsa Vignjevics azonban a klub hőskorához hasonló futballfelfogást képvisel. Az Újpest jelenleg első szándékú, őszinte játékot játszik. A támadásokra és nem második szándékból, a bunkerfocira, a kivárásra, az ellenfél hibáinak kihasználására rendezkedett be.” E pár mondat hitelességét erősíti, hogy az idézett szakember nem nevezhető éppen klubunk feltétlen hívének…

Nézzük hát meg, hogy a számok mit mondanak! A számok, amelyek nem árulnak el sokat a stílusról, amelyek nem mutatják meg a játék szépségét, de sokszor még azt sem, hogy a mutatott játék mögött milyen filozófia van. Ellenben megmutatja azt, hogy mik voltak azok a számszerű tényezők, melyek miatt elszenvedtünk vereségeket, vagy éppen amelyek győzelemhez segítettek. Arról persze nem adnak számot, hogy ezt csapatunk hogyan, milyen játékkal érte el, de mégis egy kis bepillantást enged talán abba a munkába, amit játékosaink és az edzői csapat letett nekünk 2015 őszén, ami egy szép ajándékká lett a végére.

Az adatok elemzéséhez ezúttal is az InStat adatbázist vettem igénybe. Amit tudni kell erről a rendszerről, az, hogy mennyiségi (passzok száma, labdabirtoklás ideje, megszerzett labdák száma, stb.) és minőségi mutatókat (nyert párharcok aránya, lövések pontossága, stb.) számszerűsít, majd ezeket összegezve egy-egy játékos teljesítményét egy darab számmal jellemzi. Először csapatszinten, a mérkőzéseket időrendben sorra véve nézzük meg, hogy milyen volt az őszi teljesítmény.

111

jelek: sárga: vereség, narancs: döntetlen, piros: győzelem

A fenti diagram szerint 2015 őszén csapatunk számszerű teljesítménye három, jól elkülöníthető szakaszra bontható. Az első szakasz az 1-6 forduló között 2 győzelem mellett 4 döntetlent hozott. A második szakasz az ősz leggyengébb időszaka, mivel a 7-12 fordulókban4 vereség mellé csak két döntetlent sikerült begyűjteni. Erre kontrasztként jött az utolsó hét mérkőzés a maga 6 győzelmével és 1 döntetlenjével! Az egyes szakaszokhoz behúzott, a szakasz meccsein mutatott teljesítményt átlagoló vonalak (lilával) azt mutatják, hogy csapatunk igenis végig fejlődött, hiszen ezek az átlagok egyre magasabb értéket vesznek fel. De akkor miért sikerült gyengébbre a második szakasz, mint az első?

A választ az ellenfelekben találtam meg; az 6-12 fordulókban négy olyan csapattal játszottunk, ahol a keret jobbára évek óta együtt játszott, de a nemzetközi kupákból ekkorra kiestek (FTC, MTK, Videoton, Debrecen). Utóbbi kettő kupa fiaskó mellett a rossz bajnoki rajt miatt is bizonyítani szeretett volna ellenünk – és ez jobbára sikerült is nekik… A másik két csapat az arctalan antifoci hazai képviselője volt ebben az időszakban. A Diósgyőr játékára Bekő edzősége nyomta rá bélyegét; az alapvetően támadó jellegű csapat (a korábbi edző, Szivics támadófocijához alakította ki a keretet) ezúttal bunkerfocival próbálkozott, ami sikerre is vezetett, mert abba az időszakban még nem voltunk képesek az elejétől a végéig a teljes koncentrációra. Azóta a diók vezetése is rájött, hogy a klub- és szurkolóidegen focifelfogás nem vezet semmi jóra, így Bekő edzőségének is vége lett… A Paks története kicsit más; itt egy évek óta összeszokott keret „játszik” sündisznó-állásból egy kicsit sem élvezhető focit, egy közepes edző irányítása mellett, aki semmi újat nem tud mutatni, ellenben amit tud ő és csapata, az elég az NB1-hez. Remélem, hogy ez sokáig nem marad így, és a játéknak ez a megcsúfolása sokáig nem marad fenn! Sajnos ellenünk ebben az időszakban elég volt az építkező foci helyett a „rontsd el az ellenfél játékát” rombolása… és még találtak is egy gól! Találtak, mert az ilyen csapatoknál a támadás esetleges, a prioritás a „gólt nem kapni” eszménye!

Az előzőekhez tartozik, hogy a legrosszabb játékot egy harmadik, szintén hasonló harcmodorban „játszó” csapat ellen mutattuk, ez pedig nem más, mint a Haladás. A Paksnál leírtak szinte szóról szóra értelmezhetők a nyugati végvár csapatára is, azzal a különbséggel, hogy itt Mészöly edző a keret képességeiből kiindulva tudatosan választotta a játékölő stílust. A végeredmény persze szinte ugyanaz, de a Hali esetében meg kell említeni, hogy a pályán látott kép alapján az egyik legkevésbé sportszerű játék az övék. Nem gondolom, hogy ez egyfajta edzői utasítás következménye, hanem inkább a már említett képességbeli problémákra vezethető vissza.

Elnézést kérek a kis kitérő miatt, de saját csapatunk játékának vizsgálata nem lehet teljes az ellenfelek játékának ismerete nélkül! Nézzük hát meg, hogy mi történt a harmadik, a legsikeresebb szakaszban. Ez az időszak a Vasas elleni győzelemmel kezdődött, de az ott látott játék már a Debrecen elleni meccsen is felfedezhető volt – nyomokban. A Honvéd elleni győzelem megmutatta, hogy küzdőképes végre a gárda, a Haladás elleni második meccsel együtt pedig azt is, hogy a bunkerfocinak is megvan az ellenszere, csapatunk és különösen V. mester birtokában van annak a tudásnak, amivel képesekké válunk az ilyen csapatok ellen is nyerni. A Felcsút elleni mérkőzés egy kis szépséghiba ebben a sorozatban, de ennek voltak rajtunk kívül álló okai is (erről majd később!). Az őszt a derby koronázta meg; a zöldek ellen aratott siker volt az szezon csúcsa, ahol csapat, edző, szurkolók egysége érte el a kiváló eredményt! Érdekesség, hogy a számok szerint nem ezen a mérkőzésen, hanem eggyel korábban, a Diósgyőr ellen teljesített csapatunk a legjobban. Ennek oka újfent az ellenfélben keresendő; minden csapat úgy játszik, ahogy az ellenfél hagyja… Tény, hogy a zöldek kerete a legerősebb az ellenfelek közül, így nem csoda, hogy nem minden elemében tudtuk hozni az előző fordulóban mutatott játékot. De az is lehet, hogy a kevesebb sokszor több elvet követve - edzői utasításra -, a derbin kicsit más stílusban focizott csapatunk.

De nézzük meg, hogy a nagy egész milyen részletekből állt össze. Nézzük meg, hogy mik voltak a siker és a kudarc okai!

222

A három szakasz (1-6, 7-12, 13-19 mérkőzések) itt is jól elkülöníthető; az első szakaszban a labdabirtoklás átlaga 60,43%, a másodikban viszont erősen visszaesik (45,62%), majd a harmadikban 55,49%-ra emelkedik. Az rendben lévőnek tűnik, hogy a legrosszabb időszakban a legkisebb a labdabirtoklási arány, de ellentmondásnak tűnik, hogy a harmadik, a legsikeresebb időszakban rosszabb a mutató, mint az elsőben. Ennek okát abban látom, hogy az első szakaszban inkább a biztonságra törekvő és/vagy a tanácstalanságot mutató oldalpasszokkal operáltunk. Ez a fajta labdabirtoklás ugyanakkor nem célravezető, mert a játék a labda birtokában sem irányul az ellenfél kapuja felé. Az első időszak sok döntetlenje tehát annak köszönhető, hogy a stabilan begyakorolt passzjáték inkább a biztonságot szolgálta, semmint a gólszerzést. A harmadik szakasz viszont már az a játék volt, amit mindig is látni szeretnénk; a labda birtokában támadásokat épített a csapat, és ennek meg is lett az eredménye! A labdabirtoklást mindig körüllengő örök vita tehát mennyiségi adatok felhasználásával nem dönthető el; a labdabirtoklás ugyanis nem cél, hanem eszköz a cél, vagyis a gól eléréséhez! Tény, hogy ha sokat van nálunk a labda, akkor több lehetőség adódhat gólszerzésre, de ehhez kell a minőség a támadásban, a támadás-építésben is! A magam részéről maradok labdabirtoklás fetisiszta, de be kell látni, hogy a mennyiség semmit nem ér a minőség nélkül…

Nézzük meg, hogy a passzok száma mennyire meghatározó a sikerben! Nem a pontos passzok számát vizsgáltam meg, hanem azt, hogy az összes passzkísérlet hány százaléka volt sikeres. Ez már egyfajta minőségi mutató, bár még mindig nem mutatja meg azt, hogy a passzok mennyiben járultak hozzá az eredményhez.

333

A fentiek után nem meglepő, hogy a sikeres passzok aránya nem sok összefüggést mutat az elért eredménnyel. Ennek okát én abban látom, hogy a játék ezen szegmensében végig magas szintet nyújtottunk, csak 2 alkalommal maradtunk 70% alatt. Ez bizony szép eredmény, lehet rá építeni, de még mindig ott tartunk, hogy a passzok száma, vagy a sikeres passzok aránya önmagában nem elég a győzelemhez. De akkor mi lehet az a játékelem, ami a saját stílusunk lejátszása mellett döntött az eredményről? Gyanúm szerint ez a nyert párharcokban keresendő! Aki követte a bajnokság alatt az egy-egy mérkőzés adatait feldolgozó elemzéseket, tudja, hogy ezzel kapcsolatban már sokszor jeleztem elégedetlenségemet. De nézzük meg, hogy mit mutatnak a számok! Ezúttal nem időrendi, hanem eredmény szerinti csoportosítást választottam, mert így talán jobban láthatóvá válik a nyert párharcok és az eredmény közti összefüggés:

444

Itt bizony elég egyértelmű a helyzet; a nyert párharcok száma erős hatással van a végeredményre. A döntetlenek közül van olyan mérkőzés, ahol magasabb a nyert párharcok aránya, mint egy-két győztes mérkőzésen. Ez inkább a kivételt erősíti azonban, ugyanis a Paks, a Haladás, és a Felcsút ellen itthon játszott meccseken voltak speciálisan ható tényezők. Az első két csapattal kapcsolatban már leírtam véleményemet, a bunkerfoci a „tettes”… A harmadiknál olyan tényező is közrejátszott, amit később részletesen is bemutatok majd.

A lényeg; a nyert párharcok magas aránya önmagában nem biztosítja a győzelmet, de fontos eleme annak a játéknak, amit csapatunk játszik! Ennek oka pedig az, hogy a labdabirtoklás, a pontos passzok területén kiegyensúlyozott a teljesítmény, ezért látszólag (!!!) a hektikusabb számokat produkáló mutató befolyása a legnagyobb az eredményre. Látszólag, mert egyik elem sem fontosabb a másiknál, a folyamatos, kiegyensúlyozott, magas szintű teljesítményhez minden mutatóban magas szinten kell teljesíteni.

Én a következőképpen látom; a passzjáték viszonylagos stabilitása annak köszönhető, hogy az ehhez szükséges elemek jól begyakorlottak, ez pedig magas labdabirtoklási arányhoz vezet. A párharcokban viszont inkább a fizikális, technikai és kreatív egyéni képességek dominálnak! Ennél fogva kevésbé begyakorolható, ráadásul lélektani tényezők is hatnak. Az egyéni játékban ugyanis a játékos csak a megfelelő mentális állapotban tudja az egyébként rendelkezésére álló képességeit kiteljesíteni. Magyarul; a csapatjátékot a felkészülési időszakban sikerült begyakorolni, de Suljic kiesésével, és Diagne beépítésével sérült az addig kialakított rendszer, ez pedig az őszi szezon közepére mentális mélypontra lökte a csapatot. Ráadásul ekkor jöttek szembe az előző bajnoki szezonokban sikeres csapatok, akik ellen egyébként is nehezebb meccseket kellett megvívni. Kiegészítésképpen fontos megjegyezni, hogy a passzjáték előtérbe helyezése miatt akár edzői utasítás is lehet, hogy cselbe, egy-egy elleni szituációba nem szabad belemenni, mert azzal a gördülékeny csapatjáték sérül. Nem lehetetlen, hogy Suljic és Vig közt Suljic néha öncélú cselei okozták a feloldhatatlannak tűnő feszültséget! A harmadik szakasz sikeressége annak köszönhető, hogy a csapatjáték része lett Diagne (láttam a bemutatkozó 32 percét a Haladás ellen, ahol annyira nem ismerték még a többiek, hogy egyszerűen nem vették be a játékba…), a hátsó alakzatot sikerült stabilizálni, középpályásaink közül pedig Hazard, Bardhi, Sanko és Balogh Bubu is egyre jobban teljesített. A sokpasszos játékra épülő, alapvetően támadó jellegű focink ugyanis a középpályára van felépítve! Ahhoz, hogy védekezésben és támadásban is ki tudjuk alakítani a szükséges létszámfölényünket, a középpályásaink rendkívüli munkájára van talán a legnagyobb szükség. Az egyéni teljesítményekről – terjedelmi okokból – egy későbbi írással jelentkezem, de a fent említetteket nem lehetett kihagyni a csapatszintű elemzésből sem, hiszen kulcsjátékosokról van szó.

Ám ezt már a következő részben olvashatják, mely 26.-án jelenik meg!

KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!

Bizony-bizony, a saslik égett… Nem csak kicsit kiszáradt, nem csak megpörkölődött, hanem bizony, úgy ahogy van, elfüstölt! Nehéz ezt érzelmek nélkül még csak leírni is, hiszen tudta mindenki, hogy itt most egy ünnep készül, és mi ezt elrontottuk. Azaz; egy akkora ünnepet varázsoltunk oda, hogy a népligeti különítmény feje nem hogy ellilult, hanem a szivárvány minden színében pompázott! A bentiek meg nem tudták, hogy ilyenkor mit kell tenni, csak egy reakciójuk volt, fütyülték csapatukat… Na de azt milyen kultúráltan! Öröm volt nézni, hogy zavarukban (na meg mert nem láttak még élő szurkolót!) nem tudták, hogy mi a dolguk, ha csapatuk vesztésre áll. A néző már csak ilyen; ha a színész alakítása pocsék, kifütyülik, nem pedig biztatják. A szurkoló ilyenkor rátesz még egy lapáttal, még többet belead, mert tudja, ő a tizenkettedik játékos! Ez a nüansznyi különbség bizony elég volt ahhoz, hogy 1.250 szurkoló lemosta a cca. 16.000 nézőt, aki színházjegyet vett egy gálára – ami elmaradt…

A rendező, na meg különösen a bértollnokok persze ilyenkor próbálkoznak menteni a menthetőt, hiszen egy jól menő színház nem engedheti meg magának a csúfos bukást. Pedig dehogynem, csak némelyeket a saját tökéletességükbe vetett hit gyakorló idiótává tesz; nem értik, ha a próbákon olyan jól ment minden, akkor most élesben miért nem működik a dolog… Nos, azért nem, mert nem elég kimenni a színpadra, nem elég színészkedni, hanem oda kell tenni testet, lelket! Nem elég eljátszani a focistát, hanem focizni is kell, nem elég kint lenni, hanem biztatni is kell, de még csak az sem elég, ha kiküldöm a legjobb színészeimet azzal, hogy „Csináljatok valamit, biztos jó lesz!”…

Hogy is kell akkor ezt csinálni? Egyszerű (azaz dehogyis egyszerű annak, aki elfelejt embernek lenni!); mindent bele kell tenni, nem csak szerepet kell alakítani, hanem eggyé kell válni vele! Ilyenkor csak jelen van, nincs múlt, nincs jövő, nincs semmi más, csakis az a harc, amit meg kell vívni! Na de honnan az erő, miből táplálkozik az, aki ezt képes megtenni? Ez most egy misztikus szó lesz annak, aki nem élte még át az egylényegűség állapotát, ez a szó pedig; a HIT! Na annak nem a vak fajtája, mert azon, akár egy komondoron bizony csúnyán át lehet esni! Az a fajta alázatos hit kell, ami enged tisztán látni, ami segít a cél elérésében akkor is, amikor már meginogna a gyenge ember, amikor minden erőfeszítés ellenére sem sikerül semmi… És akit támogatnak olyanok, akik még akkor is bíznak, amikor sorra kudarcok jönnek, és akik akkor is képesek meglátni a jót!!! Igen, kell hozzá az a bizonyos tizenkettedik játékos! Mert bizony, ha ez a csapattag lusta, és csak akkor hajt, ha a többi tizenegy már mindent elrendezett, annak lesznek következményi. A foci pedig büntet, a legszebb sport bizony kegyetlen is tud lenni, sokáig nem lehet kijátszani a törvényeit!

Ahogy írom ezeket a sorokat, igyekszem ám rövidre fogni, de ha az embert elragadják az érzelmei, akkor ömlik belőle a szó, hiszen mindenkivel meg kell osztania örömét! Na de hol vannak a számok? A számok, amik hűvösek, nem írnak le érzelmeket, nem mutatják meg azt a varázslatos hangulatot, amit az ÚJPEST (igen, így: játékosok, edző, szurkolók, minden LILA!) teremtett ott, ahol a lélek kiveszőben, és meg is lepte a hitetleneket egy fényes győzelemmel. Bizony, olyan hangulat volt, hogy vasárnap meg kellett néznem újra a mérkőzést, mert nem nézni, hanem szurkolni mentünk oda, így nem láthattam olyan fontos (és néha nem is annyira fontos) dolgokat, mint helyezkedés, felállás, taktika, leshelyzet (hehhehe!!!). És azt láttam, hogy… a közeli képek bizony visszaigazolták azt, amit onnan a sarokból tényleg csak érezni lehetett. Ott volt a játékosok arcán a hit, az elszántság, az a valami, ami győzelemre viszi a csapatot! Na de jöjjenek a számok, amik már elsőre is megmutatják azt, hogy ezt a mérkőzést kinek kellett megnyernie!

Aki rendszeresen olvassa a „Szám szerint” rovatot, az tudja, hogy labdabirtoklás-fetisiszta vagyok. Mániám, hogy focizni csak a labda birtokában lehet. Most bizony kaptam egy jó leckét… Nem mintha már korábban is nem kaptam volna figyelmeztetéseket, amikor a labda birtokában nem tudtuk megszerezni a győzelmet, de most mégis meglepett kissé, hogy az ellenfél 32 percével szemben csak 24,5 percet volt nálunk a labda. Azért az 57/43-as labdabirtoklási arány nem jelentette azt, hogy felborult a pálya, az ellenfél láthatóan mindent megtett a gólért – csak éppen azt nem érte el! Érzésem szerint ez nem feltétlen a korán kiszálló Böde (jobbulást!) hiányára vezethető vissza, hanem arra, hogy ezen az estén volt egy jobb csapat is a pályán!

OK, na de ilyet nem lehet kijelenteni csak úgy, érzésre, nem? Debizony! Nem is csak úgy a levegőbe beszélek; a lövések száma máris mutatja fölényünket; a 7/10-es arány önmagában még nem is annyira ütős adat, ellenben az 1/5-ös kapura lövés adata több mint meggyőző! Gondoljuk csak el; az a csapat, aki eleddig 19 mérkőzésen 41 gólt lőtt, összesen egy alkalommal tudta eltalálni a kapunkat. Góljaik számából pedig azért az is következik, hogy ha nincs középcsatáruk, akkor is képesek ám gólokra (mások ellen…), hiszen 29 gólt mások szereztek. Bizony, bizony, azt kell látni, hogy védelmünk – különösen a közepe – válogatott szinten képes lehozni ilyen kiélezett meccseket is! Lita (Heris, mint magyar válogatott nem jöhet szóba – sajnos!) az évek során 25 éves korára (!) olyan rutinos, magabiztos focistává érett, akivel bizony mindenkinek számolnia kell, aki a válogatottban középső védő pozícióra vágyakozik. De vissza a lövésekhez: a „nemzet sportlapja” szerint az ellenfél a kapott gól után hiába került minden addiginál nagyobb fölénybe (elírás, nem fölénybe, hanem bajba kerültek…), nem volt képes kiharcolni a döntetlent sem. Nem bizony, mert ebben a szakaszban már akkor alakítottunk ki helyzetet, amikor csak akartunk! Az, hogy csak eggyel nyertünk, figyelmeztető jel; pontosabbnak kell lenni a kapu előtt még akkor is, ha ez – érthető okokból - a 80. perc körül már rémesen nehéz. Ezzel együtt el kell mondani, hogy a minőséget mi hoztuk, mi voltunk azok, akik a labda birtokában lövéssel tudtuk befejezni az akciókat. Ja, hogy a gól pontrúgásból született? Nézzük meg, itt mi a helyzet!

Szögletekből 4/3-as arány született. Ezt a „műsorszámot” nem nyertük, ami mutatja, hogy volt ám lehetőség a másik oldalon is arra, hogy egy azonos helyzetből szerezzenek gólt, de nem éltek a lehetőséggel. Helyesebben volt egy nem szabályos körülmények között szerzett góljuk pontrúgásból, de ezen kívül sok bajt nem okoztak a rögzített helyzetekkel. Itt megint a védőink teljesítményét kell kiemelni, hiszen Szabi egy bravúros vonalkapus, de a kijövetelek nem tartoznak az erősségei közé. Ez bizony egy olyan pont, ami a csapat egységét mutatja; védőink Szabi játékához (is) igazítják játékukat, tudják, hogy mikor kell esetlegesen kisegíteni, és tudják, hogy milyen esetekben bízhatnak benne 100%-ig, hibázni biztosan nem fog! Ezzel együtt azt is el kell mondani, hogy ezúttal a beadások, kijövetelek is rendben voltak, ezen a téren Szabinál határozott a fejlődés!

Valahol egy, a zöldségekhez alighanem betegesen vonzódó net-es felületen olvastam, hogy „az Újpest jól tördelte a játékot”… Húha barátom, ezt csúnyán benézted!!! A számok nem hazudnak, tetszik, vagy nem, de a hazaiak 16-szor, míg a mieink csak 13 alkalommal vétettek a szabályok ellen. Itt kell gyorsan megjegyezni, hogy – legnagyobb meglepetésemre! – a játékvezetés korrekt volt, így bátran bízhatunk abban, hogy ezúttal ebbe a számban nem nyúltak bele. Szóval, ha már tördelés, akkor azt inkább az ellenfél követte el, de összességében az 56 perc játékidő inkább azt mutatja, hogy sportszerű küzdelem folyt a pályán. Egyik fél sem ment túl azon a ponton, ami még egy-egy lappal tarkítva ne fért volna bele, a küzdelem (is) méltó volt a derbihez! A lapok számában előztük a zöldeket, de a 2/3-as arány, vagy éppen a hosszabbítások (ha jól emlékszem 1, illetve 3 perc) is arról árulkodnak, hogy nemes küzdelemben bizonyultunk jobbnak!

A pontos passzok terén hazai fölényt látunk; a 475/333-as arány bizony nem kis különbség, de ha összevetjük a labdabirtoklás adataival, az derül ki, hogy míg ellenfelünk alig több mint 4, addig mi 4,5 másodpercenként hajtottunk végre pontos átadást. Eszerint játékunk egy kicsivel lassabb volt, de ezt a sommás megállapítást árnyalja, hogy sikeres cselekből majdnem kétszer annyit (19 vs. 10) mutattunk be! Ebben elsősorban Bardhi, illetve Hazard jeleskedett, de összességében az, hogy cseleink 70%-a (!!!) sikeres volt azt mutatja, hogy a többieknek sincs sok szégyenkeznivalójuk. Látni kell, hogy az nb1 – ha nem is top-liga – elég kiegyensúlyozott lett, és az ellenfél sem éppen ügyetlen falábúak gyülekezete, így a sikeres cselek nagy száma, és magas aránya annak köszönhető, hogy játékosaink hittek magukban, mertek vállalkozni, felvállalták az egy-egy elleni szituációkat! Összességében egy küzdős, de ezzel együtt is alkotó, fantáziadús játékot láthattunk a mieinktől. Azért itt is van egy „de”; a pontos passzok 73,84%-os arányánál tudunk jobbat, erre továbbra is oda kell tehát figyelni – még akkor is, ha most a listavezetővel játszottunk (bár előnyüket a mérkőzés alapján még a válogatott pályaedzője, Andreas Möller sem értette…).

Az idény elején a nyert párharcokban rendre alulmaradtunk, a meccsek végére szinte menetrendszerűen jöttek a kapott gólok. Az összefoglaló műsorban el is hangzott, hogy a szakértők – látva csapatunk ember feletti munkáját – arra számítottak, hogy elfogyunk a végére. Sajnos nem kézenfekvő, hogy ilyen munkát tegyen bele egy hazai csapat, nem megszokott, hogy az nb1-ben ilyen futómennyiségeket lássunk. De nem fogytunk el, sőt, a végén nekünk adódtak helyzeteink! Az idény elején tehát feltehetően ott ment el a dolog, hogy fizikailag nem bírták játékosaink azt a terhelést, amit a Vig által követett taktika megkövetelt és/vagy a helyezkedésben adódtak hibák. Ez utóbbi inkább fejben dől el, és most ott is minden rendben volt! A cselekben láthatóan jobbak voltunk, és ez a vonulat tovább folytatódik a nyert párharcoknál is; 106/99 arányban felülkerekedtünk, a munka tehát ebben az értelemben is meghozta gyümölcsét! Az 52/48-as arány nem tűnik túl acélos fölénynek, ugyanakkor ne feledjük el, hogy ellenfelünk mindent megtett a győzelemért – CSAPATUNK pedig ennél is többet! Egy adalék még; 35 szerelési kísérletünkből 25 sikeres volt (71%!!!), míg az ellenfél 42 kísérletéből csak 23 volt sikeres (55%). Küzdöttek a hazaiak, mindent megpróbáltak, de ezúttal a kevesebb több volt, a mennyiséget a minőség legyőzte.

A csapat-statisztika tehát azt mutatja, hogy igen keményen (de szabályosan) küzdő ellenfelet minőségben képesek voltunk felülmúlni, ezt pedig végig képesek voltunk fenntartani. A korábbiakhoz mérten kisebb ingadozások jellemezték a csapatmunkát, az egyéni játékot pedig bátran felvállalták játékosaink! Ez a combo pedig csakis a kiváló edzőmunkával hozható ki még a tavalyihoz mérten erősebb keretből is! Egy góllal nyerni egy ilyen kiélezett meccset, azt jelenti, hogy fejben, lélekben is felülmúltuk az egyébként mindent mozgósító ellenfelet.

De tényleg mindent megmozgattak, vagy csak szerencsénk volt? Erre a számok megadják a választ, csak meg kell nézni, hogy egyéni szinten milyen InStat értékeket értek el a játékosok! Az index egy összetett mutató, ami a lövések, passzok, szerelések, gólok, gólpasszok, szerelések, stb. adatait összegzi, és az egyes játékosok teljesítményét írja le egyetlen számban összesűrítve. Nos, az ellenfél 8 játékosa teljesített 200 pont felett, ami egy egészen kiváló adat, hiszen a fordulóban csapatonként átlag 5 játékosnak sikerült ezt a szintet teljesítenie… OK, de a többi csapat nem volt érintett, mi viszont igen, és olyan minőséggel jöttünk ki, ami előtt kénytelen volt fejet hajtani az otthon játszó gárda! 11 játékosunk hozott 200 pont feletti teljesítményt a csirkeólba, átlagunk pedig egészen kiváló, 227 pont lett! Ez bizony jelentős minőségi különbség, különösen úgy, hogy a legszerényebben teljesítő játékosunktól volt három rosszabb teljesítmény is a másik oldalon. De hogy jöttek össze a pontok? Ki hol tett hozzá ehhez a fényes győzelemhez? Nézzük meg az egyéni teljesítményeket!

Lövésekben ismét Diagne vezet (3 lövés) Hazard és Bardhi előtt (2-2), rajtuk kívül pedig Lita, Balázs Benjámin és Sallói tett egy-egy kísérletet. Külön kiemelendő, hogy Diagne minden lövése kaput talált, de az összes kaput találó lövés a tizenhatról, vagy közelebbről született. Ezek tehát – éppen a gól kivételével – akciók végén születtek, a kapuhoz tehát nem csak hogy felértünk, de ott lövéssel is tudtunk befejezni legalább öt támadást. A kaput nem találó lövéseink ugyanakkor mind távolról estek, ami javítani való pont, ugyanis van olyan, hogy annyira tömör az ellenfél védőfala, hogy csak átlövésekkel lehet megadásra kényszeríteni. Erre pedig készülni kell, mert hírhedt antifocit játszik nem is egy csapat a mai nb1-ben!

A passzok száma ismét a hátsó alakzatban volt a legtöbb. Sanko, Heris, Nagy Tibor, Lita, Mohl a sorrend. Ez a teljes hátsó alakzat, kiegészülve a védekező középpályás/szűrő Sankoval, akinek teljesítménye azért is külön öröm, mert – ezek szerint – ő a kulcs ahhoz, hogy a csapat védekezésből támadásra váltson. Ahogy arról már volt szó, feljebb, a pálya támadó harmadában a passzok helyett sokszor a cseleket választottál játékosaink, így ők nem itt, hanem a párharcoknál tudtak hozzátenni a játékhoz többet, hiszen a szerelésekben ők is jó mutatókat produkáltak. Ne felejtsük el Szabit, aki valójában ezt  listát vezeti; sokszor volt játékban, és – nem úgy, mint kollégája a túloldalon… – hibátlanul oldotta meg feladatát!!!

Nos a párharcokban Hazard, Diagne, Lita, Sanko, Bardhi az első öt! Minden csapatrészből bekerült valaki, ami azt mutatja, hogy a pálya minden részén hatékonyan tudtuk érvényesíteni a párharcokban azt az elszántságot, amit az arcokon is látni lehetett! Hazard és Bardhi különösen kiemelendő, hiszen nekik válogatott, vagy volt válogatott ellenfelekkel szemben sikerült elérniük ezeket a szép eredményeket! Diagne itt is feltűnik, teljesítménye azt mutatja, hogy a játék minden elemében jót mutatott, annak ellenére is, hogy még a meccs utáni elemzésekben is megemlítette néhány „szakértő” mezőnybeli vélt (álmodott???) gyengeségét. Ezzel persze csak a góljai értékét szerették volna csökkenteni, de a gól az gól, a tények meg ugye makacs dolgok…

A szabálytalanságokban Sanko „vezet”, de 3 szabálytalan megmozdulása nem túl nagy szám, és lapot sem ért, ezt a fegyvert tehát a helyén alkalmazta! Nem ment túl azon a bizonyos határon, ami már nem focipályára való, ahogy a többiek sem, akik között elég jól szétosztottak azok a megmozdulások, amelyeket sípszóval „jutalmazott” a játékvezető.

Összességében Szabi nyerte a „pontcsatát” 256 ponttal, Lita és Hazard megosztva másodikok (247-247), őket követi Sanko (238), majd Diagne (233), aztán Bardhi és Heris egyaránt 231 ponttal, majd Balogh, Nagy, Mohl, Balázs azok, akik még 200 pont felett teljesítettek. Egyedül Sallói, és Kecskés nem fért be az elitbe, de ennek oka az, hogy előbbi négy, utóbbi pedig még egy percet sem játszott! Így tehát azt mondhatjuk, hogy a csapat a csúcson fejezte be a 2015-ös szereplését! Ettől már csak tavasszal várhatunk jobbat, hiszen most egy olyan lélektani helyzetben kezdődhet a pihenő utáni felkészülés, ami lehetőséget ad a nyugodt munkára. Most már „csak” azért kell szurkolnunk, hogy a téli játékos-mozgásokból jól jöjjünk ki, az érkezők idejében csatlakozzanak, az esetleges távozók helyett pedig egy magasabb szintet képviseljenek. És persze van pár olyan játékos, akinek a megtartása lesz a legnagyobb feladat, mert egy ilyen végjáték után vélhetően megnövekszik az érdeklődés irántuk is!

Ez a mérkőzés feltette a koronát az egész őszi szereplésre. Pedig bizony az elején úgy tűnt, hogy a korona szóba se jöhet, sőt, örülhetünk, ha nem kell a kiesés miatt izgulnunk… Hogy alakult így? Miért lett ilyen kétarcú ez az ősz? Erre sok elmélet van, sokan megírták, és most amikor ÜNNEPEL AZ EGÉSZ VÁROS… nem szeretnék ezzel foglalkozni! Annyit azért el kell mondani, hogy Vignjevic mester és játékosaink egy ilyen indulás után különleges nagyságról tettek tanúbizonyságot, hiszen a mindig erős ellenszélben (sokszor viharban!) is kitartottak. Akkor sem vesztették hitüket, és nem hátráltak ki a felelősség alól, amikor már szurkolóik is személyesen adtak hangot elégedetlenségüknek… De akkor sem, amikor már látható volt a játék, tudtuk, hogy lassan összeáll, de az eredmények még mindig nem jöttek…

Az elemzéseket böngészgetve azt látom, hogy az elején kimutatható hibákat lépésről lépésre sikerült felszámolni, de legalábbis olyan szintre csökkenteni, ami a hazai bajnokságban most elég volt az őszi ezüstéremre! De ne feledjük, hogy vannak magasabb célok is, a nemzetközi eltiltás ideje egyszer lejár (a bevett gyakorlat szerint akár már nyáron…), és gondolnunk kell arra, hogy ott magasabb követelmények vannak. Nincs kétségem, ha folytatódik a munka, és a korábbi hibákból más szinteken is tanultak a klubnál, egy, a korábbi pár évnél sikeresebb periódus köszönt arra a csapatra, akinek a neve: ÚJPEST!!!

Nagyon előreszaladtam, addig még azért lefolyik némi víz a Dunán, de a következő napokra készülök egy átfogó elemzéssel az ősz egészéről. Ezt az elemzést a fa alá szánom, egy olyan praktikus ajándéknak, amit – ellentétben az anyósok „szép” lakásdíszeivel…) könnyen el lehet tüntetni, ha nincs rá szükség. De talán segítenek a számok abban, hogy megértsünk egy-két olyan dolgot is, ami nem feltétlen kézenfekvő, vagy éppen magyarázatot ad arra, hogy egy-egy apróbbnak tűnő hiba milyen hatással lehet a csapat egészének teljesítményére, és hol lehetnek azok a pontok, amikben erősíteni kell, mert azt mi tudjuk a legjobban, amikkel meccseket nyerhetünk, na meg azokat a tényezőket, amik 2015 őszén pontba, pontokba kerültek.

De most mindenek előtt az ÜNNEP!

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!

Az ember alapvetően olyan, hogy ha valaki nem szívvel, akkor nem nagyon érdeklődik hogyléte felől, különösen akkor nem, ha korábbi találkozásaik mindig megerősítették abban, hogy ez soha nem lesz egy nagy barátság… Nem, nem ellenség, mert az ellenség azért csak érdekli az embert, inkább csak egyfajta közöny az a polc, ahova az ilyen kapcsolatokat elhelyezni szokás. Na de persze az élet nagy rendező, így van olyan, hogy mégiscsak kellene egy kis infó, mert valami dolgunk akadt egymással… Ilyenkor nem árt, ha az ember – átmenetileg feladva a mérhetetlen közönyt, amit érez – egy kicsit alaposabban utánanéz, hogy ki fai borja az, akit az élet most hirtelen elébe sodort!

Így van ez most a hétvégi derbivel is; az ellenfél nem igazán tud érzelmeket kelteni bennem (talán a sajnálat néha megjelenik azért…), de most dolgunk van velük, így nem árt, ha egy kicsit megnézzük, hogy ki is az, akit a soron következő meccsen le kell győzni! Mivel ez a játék gólra megy, a legfontosabb az, hogy a gólfelelősöktől mit várhatunk, így nézzük meg szám szerint Böde, illetve Diagne eddigi teljesítményét!

Kezdem a két játékos adataival:

Eltekintve attól, hogy Bödénél feltehetően csak a szárazanyag-tartalmat mérték, az elérhető – így hivatalosnak tekintett – adatok szerint, nincs jelentős különbség a fizikai paramétereket illetően. Azaz, dehogyis nincs! Az ellenfél játékosa kötött, minden tagjában vaskos, meglehetősen erős játékos, kb. az „őserő” jelző illik rá talán a legjobban. Diagne ezzel szemben nyúlánkabb, rugalmasabb, mozgékonyabb csatár. Ezt nyilván erősen meghatározza származásuk; játékosunk az afrikaiakra jellemző jegyeket hordozza magán, ami azt jelenti, hogy izomzatában magasabb a dinamikus izomrostok aránya, míg az ellenfélnél a statikus izomzat aránya magasabb. Ebből az következik, hogy Diagne képes olyan mozgásokat végrehajtani, amit a hazai mezőnyben kevesen, vagy egyáltalán nem, míg Böde erőben (különösen lövő-erőben), stabilitásban tud a mezőny fölé nőni. Elsőre furcsa lehet, de ezeket a különbségeket a statisztikai adatok is alátámasztják!

Az elemzésben a nagyképtől haladunk az apróbb(nak tűnő) részletek irányába. A teljesítményről az adatok szintjén az InStat index árulkodik a legjobban:

Innen kezd aztán igazán érdekessé válni a dolog! Az összesített adatok alapján ugyanis nincs igazán releváns különbség… Diagne az első hat fordulóban nem játszott még, a hetedikben pedig mindössze 32 percet kapott. Ekkor még olyan frissen érkezett a csapathoz, hogy a csapattársak nem is nagyon vették be a játékba, hiszen nem is ismerték! Ennek okán az átlagok a 8-18 fordulók közötti produkciókra vonatkozik. A különbségről; a 11 pont egy rontott passznak, vagy egy eladott labdának felel meg, azaz elhanyagolható. Érdekes, hogy mindkét játékosnál sorozatokat láthatunk; egy-egy mélypont után újra felível a formájuk, egyre jobban játszanak, majd pedig újra egy-egy rosszabb meccs következik. Jó előjel, a szombati meccsre gólt, gólokat ígér, hogy mindkét játékos éppen egy felívelő trendben van, jó esély van, hogy formájuk éppen a hétvégi meccsre éri el tetőpontját!

Ha az összemérhető 13 fordulót nézzük meg, akkor azt látjuk, hogy csatárunk egy nyúlfarknyival mintha jobb helyzetben lenne:

A szaggatott vonalak ugyanis az adatok trendjét jelölik. Ennek alapján Böde teljesítménye enyhén romló, míg Diagne enyhén emelkedő formát mutat. A különbség azonban még itt sem olyan nagy, hogy ebből messzemenő következtetést vonhatnánk le. De akkor hol lehetnek a különbségek? Hol lehetnek azok a pontok, amelyeke érdemes lesz odafigyelnie védőinknek, és miben kell erősödnie csatárunknak? Nézzük meg, hogy a játékosok mikor szerzik góljaikat:

Látható, hogy Diagne jellemzően a 60. perc után volt eredményes, góljainak 70%-a a meccsek utolsó harmadában született. Ezzel szemben Bödénél azt látom, hogy a 30-60 perc között volt a legaktívabb, találatainak 42% ebben az időszakban esett. Ezzel együtt az ellenfél csatára jobban „elosztja” góljait, nincs olyan periódus, amikor szinte kizárt, hogy gólt szerezzen. Itt kell visszatérnünk a fizikai adottságokhoz; Diagne fizikai adottságai, edzettsége okán a meccs végére képes a védők fölé nőni, izomzata nem savasodik el, nem köt be. Erre jó példa PFLA-nak rúgott gól; a 94. percben még mindig annyira laza maradt, hogy képes volt hátrányból indulva, a levegőben szinte spárgázva megelőzni védőjét, és pontosan ellőni a labdát a kapus mellett! Ilyenekre az ellenfél támadója nem képes, viszont amikor erőből kell ellőni a kapuval szemben állva a labdát, vagy ki kell verekedni egy szituációban a gólt, akkor hatékony. Ez utóbbiban azért a mi támadónk semmivel nem marad el!

Láthattuk tehát, hogy a gólok mikor estek, és felteszem, hogy ez nagyon nem fog változni a szombati meccsre sem; védőinknek különösen kell ügyelniük a meccs középső harmadában az ellenfél csatárára, de figyelmük nem lankadhat az ezen kívül eső időszakokban sem, mivel bármikor jöhet egy meglepetés. Mégis az 50-60 perc környéke a kritikus időszak, amikor minden addiginál is fokozottabb figyelemre van szükség! Csatáruk nagy hajrázó, tőle most is várhatjuk, hogy a meccs végén lepi meg az ellenfelet, de azért ne feledjük, hogy a 8., 10. és a 11. fordulóban a meccs első 30 percében szerzett vezetést csapatunknak. Összességében tehát azt látom, hogy Diagne a kiélezett szituációkban teljesít igazán jól, nyomás alatt képes igazán kihozni magából a maximumot. Ez jó jel, mert a „csirkeólban” feltehetően fergeteges hangulat lesz, ami – ebben biztos vagyok! – csatárunkat nemhogy agyonnyomja majd, hanem kihozza belőle azokat a tartalékokat, amit már nem egyszer láttunk tőle a végjátékokban! Nem mellékes – bár a számadatok nem mutatják -, hogy mentálisan különösen erős, hiszen a mindenkori lelátói hangulat láthatóan nem befolyásolja, a negatív hullámok nem hatnak rá – hacsak nem egyenesen motiválják!
A gólveszélyt tehát szinte állandónak tekinthetjük, de ha már időben nem tudunk igazán komoly kapaszkodót találni, akkor vajon térben találunk? Nézzük meg, hogy a két játékos honnan, a pálya mely részéről szerezte góljait!

Nos, nem tudom, hogy Szabi olvassa, vagy sem az elemzést, és nem is tudom, hogy mi lenne a jobb, ha látná, vagy az, ha nem… Persze könnyen előfordulhat, hogy amit itt láthatunk, azt ő sokkal, de sokkal jobban tudja, mint mi! Az van ugyanis, hogy Böde látványosan a kapus bal kezére lő szinte minden labdát, attól függetlenül, hogy éppen melyikoldalról vette célba a kaput. A gólok 75%-a a kapu bal oldalát találta meg! Amikor jobb oldalon fut a kapu felé, rendre a rövidet lövi, amikor viszont a másik irányból közelít, inkább a hosszút célozza. Ez érdekes, mert emlékeim szerint én zsigerből fordítva rúgnám a sarkokat. Lehet, hogy ez is a sok gól egyik kulcsa? Ide tartozik még, hogy amikor a jobb összekötő irányából indul, 13-15 méterről is elvállalja a lövés, míg a másik oldalról szinte csakis az ötösről szerez gólt.

Diagne esetében nincs ilyen nagy szabályosság, de az látszik, hogy inkább balról lövi el a labdákat (ez érdekes, mert jobb lábas), de mindkét oldalról inkább a klasszikus megoldást választva a hosszút lövi inkább. Nála talán az lehet meglepő, hogy többször érkezik a bal összekötő irányából, pedig jobb lábas lévén kézenfekvőbb lenne, hogy a másik oldalon érkezik, már csak azért is mert erre könnyebb lenne lefordulnia. Nála ez egy olyan pont, ami meglepő lehet. Látványos, hogy két klasszikus középcsatár góljait ábrázoltuk, hiszen a tizenhatoson kívülről csak egy-egy találatuk volt, góljaik többsége pedig inkább az ötöshöz voltak közelebb, mint a büntető terület vonalához! Böde azzal lepi meg a kapusokat, hogy nem várt oldalakat választ a lövéseinél, viszont ez egysíkúvá teszi a produkciót (ettől a gól még gól!!!), míg Diagne a klasszikus irányokat lövi, de változatosabban teszi ezt.

A gólok születésének időpontját tekintve tehát Bödénél nem igazán találtunk fogódzót, lövései esetében azonban már bőven van lehetőség tipizálásra! Diagne éppen ellentétesen működik; időben elég jól behatárolható az általa jelentett veszély, térben azonban nem lehet elhelyezni, lövései változatosabb képet mutatnak.

Persze az örök vita nem lenne vita, ha egyértelműen ki lehetne mutatni, hogy melyik játékos tekinthető eredményesebbnek. Ennek most az lahat az akadálya, hogy nem azonos számú meccset játszottak, de ha megnézzük percekre lebontva az eseményeket, akkor talán mér nem is olyan nehéz a „Ki a jobb?” kérdésre megtalálni a választ!

Szürkével jelöltem azokat a pontokat, ahol az adott „témában” a jobb adatot találtam.

Eszerint a több gólt lövő Böde két gólja között átlagosan több idő telt el (~132 perc), azonban több gólpassza van, és két gólpassz között is kevesebb idő telik el (~396 perc). A gólpasszokhoz tartozik, hogy az ellenfél honlapja szerint 7, vagy 8 gólpassza van, de én 4-nél nem találtam többet az adatbázisban… (valószínűleg nem tudják, hogy a hazudozás alapja a következetesség!) Mindent összevetve azt találtam, hogy ha a két játékos a hátralévő mérkőzéseken az eddigi tempóban termeli a gólokat, mindketten 22 gólt érnek el a 2015-16-os idény során! Hát, megint nem jutottunk sokra, na de azért vannak még adatok, amelyek kicsit cizellálhatják véleményünket! Ilyenek a lövések száma, illetve a pontosságukat mérő számok. Ezek azt mutatják, hogy a lövések, és a kaput találó lövések számában sincs különbség, de Diagne többet lő mellé, míg Bödének több lövését blokkloják. Ez jó hír, ugyanis Diagne-t ezek szerint kevésbé képesek beérni a védők, lövéseiről többször maradnak le! Összességében azonban nem mutatható ki releváns különbség!

Eddig a két játékos „főfoglalkozását”, a góllövést boncolgattuk, de egy mérkőzés, még egy ízig-vérig támadó esetében sem csak góllövésből áll, a modern fociban mindenki részt vesz az összjátékban! Mi a helyzet tehát a mezőnyben?

Először a párharcokat vesszük górcső alá:

Ebben azt látom, hogy Diagne sokkal aktívabb, többet vesz részt a csapat összjátékában, több párharcban vesz részt (12,15), de azokat kissé rosszabb arányban nyeri meg (42,63%). Ez érthető is, hiszen az ellenfél védőzónájában aktívabb játékost több kontaktus éri, ezért több hibára is késztethető. Amiben Böde viszont egyértelműen hatékonyabb, az a labda elvesztése, illetve visszaszerzése. A kevesebb labdavesztéshez kicsivel több (ez nem releváns!) visszaszerzés tartozik. Ez arra enged következtetni, hogy a szombati ellenfél megengedheti magának középcsatára kivonását a játékból, szinte kizárólag a gólszerzés a feladata. Lehet, hogy meglepőnek tűnik, de ez számukra egy jó hír, hiszen ezzel a középpályán fölénybe tudunk kerülni, mivel a nálunk jobban visszamozgó Diagne is részt vesz a támadások szervezésében! Erre lehet alapozni, ugyanis folyamatos nyomás alatt a meglehetősen öregecske zöld középpálya elfáradhat a meccs végére, nálunk viszont mozgékony embereink jó kondiban vannak, és Diagne is ilyenkor kapcsol eggyel magasabb fokozatba! Persze ehhez az kell, hogy addig vezessünk, de legalábbis pariban legyünk.

A legjobb hírt viszont a végére tartogattam, ami miatt bízhatunk a sikerben, ami az eddigiekben taglalt, számunkra pozitív tényezőket igazán döntő tényezővé teheti! Ez pedig a passzok pontossága, illetve a játék tisztasága (ez utóbbi majd egy kis magyarázatra szorul):

Ami igazán a csapat részévé teszi csatárunkat, az, hogy részt vesz a játékban, szerves része a CSAPATnak! És ebben nem akármilyen minőséget képvisel! Diagne pontos passzainak száma, valamint ezek pontossága is messze meghaladja „kollégájáét”!!! Ezen a ponton komoly fölény van, és ez – a CSAPAT egészének mára összeálló játékára alapulva – döntő jelentősége lesz a szombati mérkőzésen!

Ez utóbbi momentum nem feltétlen tűnik mindent eldöntőnek, de ne feledjük, hogy az ellenfélnél mostanság a csapategység nem feltétlen működött, ahogy láttuk képesek arra, hogy alaposan szétcsússzanak, amikor számukra szokatlan módon nem vezetnek. Ehhez akár az is elég, ha játékuk nem minden elemében működik úgy, ahogy azt elképzelték, mert – miután erre nem voltak rákényszerítve – nem képesek változtatni játékukon. Itt kell a szabálytalanságokra visszatérni; a „házi bíróval” megtámogatott ellenfél nyilván mindent meg fog tenni, ha hátrányba kerül, a bíró pedig azt, hogy a hátrány ne alakulhasson ki, de nekünk végig fegyelmezettnek kell maradni! Jellemzően a bajnokság nem arról szól, hogy részünkre kedvező ítéletek születtek vitatható esetekben, amit az is jól mutat, hogy a többet szabálytalankodó Böde kevesebb sárgánál tart, miközben Diagne ellen több mint kétszer annyit szabálytalankodnak a védők… Nem szabad elveszteni a türelmet!!!

Az ellenfél nem feltétlen egységes tehát, ezzel szemben nálunk mostanra állt össze a CSAPAT, ami nem csak tizenegy ember a pályán, hanem egy együtt mozgó, együtt lélegző organikus szervezet! Most hasznát vesszük majd annak, hogy minden oldalról nyomás alatt kell teljesíteni a szurkolók, a klub és általában a széles közvélemény elvárásait játékosainknak! Hovatovább ott tartunk, hogy már fel sem tűnik, hogy ha ellenünk fúj a bíró, ha nem közvetít a tévé, ha a nemzet sportlapja csak lesajnálva említi klubunkat… De aki ezt a nehezített pályát sikerrel veszi, az erősebben kerül ki a küzdelmekből, és jaj annak az agyontámogatott klubnak, ahol megszokták, hogy a „körülmények” dédelgetik a finom kis lelküket!

A fentieket a szombati derbi utánra szántam, de aztán mégis úgy gondoltam, hogy előre jobb lesz, mert én magam is kíváncsi vagyok rá, hogy a számok mire képesek, hogy a statisztika alapján kialakult várakozásaim mennyire helytállóak. Jelzem, ha helytállóak, és az ezen túl érzett zsigeri pozitivizmusom nem csal meg, nem fogunk csalódni!!!

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!

Kései gyerekkorom nagy őrülete volt az agyonhasznált VHS kazettákon sokszori másolás után már elég meggyötört állapotba kerülő kópián nézhető Gyalog-galopp. Az örök klasszikus azért jutott eszembe, mert az ellenfél kabalája egy lovag-figura, játékosaik pedig fekete szerelésben léptek a pályára. Ez csak egy kósza gondolat volt - az ember agya ugye mindenféle hülyeségre képes -, a meccs után azonban bizonyosságot nyert, hogy az elme ilyetén kicsapongásai nem feltétlen önmagukért valók. Az ellenfél nyilatkozatai ugyanis bizonyították, hogy a Fekete Lovag igenis bennük van! Na de nézzük meg, hogy mire is gondolok:

https://www.youtube.com/watch?v=DiKFV9Ka-GU

Hááát… azzal együtt, hogy helybe jöttek a pofonért, és azt menetrendszerűen meg is kapták - önértékelési problémáikon nagyvonalúan túllépve - reklamáltak eredmény miatt… Emlékszem, hogy volt olyan korszakom, amikor az egyébként határozottan pacifista jellemű apámnál is sikerült kiharcolni egy KO-val felérő pofont, de erre mentségként fel tudom hozni legalább serdületlen koromat… Most erre a felháborodásra viszont mit mondhatnék? Csak azt tudom mondani, hogy fel kell nőni a feladathoz, nem csak testben, hanem fejben is! Ha életünk legjobb játékával is alulmaradnak, nem biztos, hogy a sorsot kell hibáztatni, hanem talán meg kell keresni azokat a pontokat, amelyek a vereséghez vezettek. Nézzük meg tehát, hogy miért kellett volna egy kicsit nagyobb alázattal kezelnie az ellenfélnek ezt a vereséget – szám szerint!

Ahogy említettem, az ellenfél nem volt rossz, sőt- ami szinte hihetetlen! -, a kommentátor szerint is a bajnokság egyik legjobb mérkőzését láthattuk. A csapatok nyílt sisakkal küzdöttek, a támadójátékot erőltették, mindketten győzelemre játszottak. Ezért különösen értékes a győzelem, és ezért különösen zavaróak az ellenfél mérkőzés utáni nyilatkozatai. Ezúttal egy jó csapatot győztünk le, de egyértelműen mi voltunk jobbak, a LILA győzelem egy pillanatig sem volt kérdéses! Külön öröm, hogy a derbi előtt mutatta meg CSAPATunk igazi erejét! Na de most már tényleg nézzük a számokat!

Na nem megmondtam??? A tiszta játékidő végre elmozdult a nettó 50 perces szintről, az éppcsak nem 57 perc azt mutatja, hogy mindkét csapat játszani akart. A labdabirtoklás adata azonban megmutatja, hogy ki volt az aki dominálta a mérkőzést! Csapatunk 54/46 arányú labdabirtoklási fölénye egy ilyen nyílt küzdelemben mindenképpen jó teljesítmény. Már itt gyanús a dolog, hogy mire is gondolt az ellenfél, amikor jogosnak érezvén a döntetlent, ennek a véleményének hangot is adott…

Amikor azonban a lövések száma sorra nézek, már végképp nem értem… A javunkra mutatott 14/8-as, rendkívül magabiztos fölény egyszerűen nem jogosítja fel az ellenfelet arra, hogy nyilatkozatában a döntetlent egyáltalán a szájára vegye! Csapatunk a labda birtokában 2 percenként veszélyeztetett, míg ellenfelünknek erre majdnem 3,5 percre volt szüksége. Látható tehát, hogy az ellenfél próbálkozott, voltak lehetőségei, de a lehetőségek számossága azért jelentősen elmarad attól a szinttől, ami elég lenne egy X-re. Fölényünk még inkább szembeszökő a kaput találó lövések számában; ellenfelünk 2 kaput találó lövésére 8-cal válaszoltunk, kísérleteink tehát 57%-ban célra tartottak, szemben lovagék 25%-os, elég szerény arányával. Míg nekünk nem kellett 4 perc sem kapura tartó lövéshez, az ellenfél a labda birtokában is csak 13 percenként tudta ugyanezt… Ez bizony döntően nagy különbség!

A szögletek 4/2-es aránya (javunkra) szintén csapatunk javára billenti a mérleg nyelvét, de a mérkőzésen most ezeken a pontrúgásokon nem volt nagy hangsúly. Nem releváns adat, de mégis előnyt jelent, mert amíg a labda az ellenfél térfalén van, kapunk biztosan nincs veszélyben, támadásban vagyunk, az ellenfél pedig nyomás alatt kénytelen védekezni.

A szabálytalanságok összesen 33-at mutató értéke elég magas, ami azt a küzdelmet mutatja, amit a szabálytalanságok elhelyezkedése is jól mutat, ugyanis a pálya közepére koncentrálódik a szabálytalanságok többsége. Az, hogy az ellenfélnél 20, míg nálunk 16 alkalommal ítélte meg a játékosok megmozdulását szabálytalannak a bíró, azt mutatja, hogy inkább nálunk volt a labda, nem nekünk kellett rohanni, törekedve a másik csapat játékának elrontására. Az összesen egy sárga lap pedig mindkét csapatot dicséri; a kemény, férfias küzdelemben bár becsúsztak hibák, de kirívó esetek nem voltak, inkább csak a játék hevében szinte elkerülhetetlenül becsúszó, vagy éppen taktikai jellegű faultok.

Eddig is láthattuk, hogy fölényünk valójában nem kérdőjelezhető meg, de amit csapatunk a passzok terén teljesített, az olyan szint, amit ha megtartunk, biztosan az élmezőnyben végzünk a bajnokság végén! A lovagok 351 pontos passzával szemben (ami önmagában nem rossz teljesítmény), CSAPATunk 449 pontos passzt mutatott be. Ez már nemzetközi szinten is értelmezhető adat, különösen azzal a kiegészítéssel, hogy az összes passzaink 81,64%-a volt pontos (szemben a 74,05%-kal)!!! A számok azt mutatják, hogy ez egy pörgős meccs volt, ahol a csapatjáték rendben volt, a játékosaink tényleg csapatként küzdöttek!

Miután minden a játék minden elemében jobbak voltunk, nem meglepő – viszont annál nagyobb öröm! -, hogy a párharcok terén sem volt más a helyzet! A 161/150 arányban megnyert játékelem azt mutatja, hogy sok volt a párharc, sokat találkoztak a játékosok egy-egyes szituációkban. Ami ennél azonban még fontosabb, hogy játékosaink ezt fölénnyel hozták le, arányait tekintve 52/48-ra nyertek.

Ezek után most már nem is boncolgatom tovább a nyilatkozatok témáját, mert látható, hogy nincs miről beszélni. Bár ellenfelünk lekeseredése érthető, de ez volt az a mérkőzés, amikor igaz a mondás, hogy „Veszteni is tudni kell!”. Igen, mert a jobbtól vereséget szenvedni egy nagy harcban az nem felháborodást, vagy reklamációt kellene kiváltson, hanem annak belátását, hogy az ellenfél ezúttal még jobb, még hatékonyabb volt!

De hogyan is állt össze a csapatszinten kiváló eredmény? Kik voltak azok, akik ezúttal a jók között a legjobbak voltak? Ezt a játékosok egyéni adatai mutatják meg, így térjünk rá az elemzés egyéni szintre bontott részére.

Az összesített pontokat tekintve A sorrend a következő; Bardhi (268 pont), Diagne (265), Heris (243), Lita (239), Hazard (237). Látszik, hogy az eleje elég erős, de ezúttal nem „csak” ők nyújtottak átlag felettit, hanem a többiek is! A csapat átlaga 225 pont feletti volt, és az utolsóként rangsorolt, és csereként csak 12 percet kapott Sallói is 194 pontot teljesített. Ilyen magas pontszámokra, és ilyen kiegyensúlyozottan, mindenkire kiterjedően érvényes jó teljesítményre még nem akadt példa! Ez bizony azt jelenti, hogy a csapat összeállt, megtalálták helyüket a rendszerben a játékosok, és Vig most már rátérhet az egyéni képzésekre, ahol tovább lehet csiszolni a játék egyes elemeit. Most látható volt, hogy az edzői munka beérik, ha az alapanyagul kapott játékosok képesekké válnak magukévá tenni a taktikai elemeket, megtalálják helyüket a rendszerben, és a megkívánt játékot fizikálisan is képesek lehozni! Megint ki kell emelni, hogy ezek a pontokat nem egy rossz csapat ellen sikerült elérni, hiszen a 203 pontos átlaguk szintén az nb1 átlaga feletti szám. A győzelem értékét ez a tény tovább növeli!

Az egyes elemeket sorra véve, elsőként a lövések száma adatait vizsgálom meg; nem meglepő, hogy a téma szakértője, Diagne vezeti a listát (5 lövés), majd követi őt Bardhi (3), Hazard (2), Anrdic (2), és Cseke (1), de még Bubu is megeresztett egy lövést. Öröm, hogy a listán az első két helyezett egyben két gólszerzőnk is, mivel ez azt mutatja, hogy nekik igenis próbálkozniuk kell. Diagne gólerős játéka nem is kérdéses, viszont Bardhi akár többet is vállalhat, hiszen olyan különleges rúgótechnikája van, ami a hazai mezőnyben bizony unikális! És ezt nem „csak” a kapura tartó labdái, hanem a hihetetlen pontosságú keresztlabdáival, íveléseivel is demonstrálja. Ez alkalommal is jól forgatta át a játékot oldalt váltva, de az előre-játékban is jól jöttek hosszabb labdái. Nem tudom, hogy ki mennyire mélyült el a támadójáték elemzésében, de az egyenesen előre ívelt labdák a legnehezebb műfaja a passzoknak – én ezt tanultam, és tapasztaltam régen véget ért pályafutásom alatt. Most- Bardhi-nak köszönhetően - ilyeneket is láthattunk, méghozzá jól végrehajtva!

De vissza a kapu elé! A kapura tartó lövésekben Diagne vezet, hiszen az öt lövéséből négy kaput talált. Ez azért nem kis teljesítmény, gratulációt érdemel! Hazard, Andric, Bardhi, illetve Bubu is találtak kaput, így állt össze az összesen 8 kaput találó lövés. Elismerésre méltó középcsatárunk teljesítménye, de azért nem lenne nagy baj, ha mások is többet találnának kaput, többet veszélyeztetnének, ugyanis a góllövés nem lehet kizárólag egy játékos feladata, az ma már szintén csapat-feladat.

A passzok száma Nagy T. elsőségét hozta (61 passz), de Sanko sem maradt le sokkal (60), Majd Bardhi (49), Heris (46), és Mohl (44) a sorrend. Öröm, hogy a felsoroltak közt egyből két középpályás is akadt, akik közül az egyik ráadásul inkább támadó. Ez azt jelenti, hogy nem csak a hátsó alakzat oldalpasszai turbózták a számosságot, hanem a kifejezett építő jellegű passzok is jelen voltak. A passzok pontossága szerint Cseke (91,1%), Szabi (89,4%), Lita (89,1%), Sanko (84,5%), Bardhi (81,6%) a sorrend. Megnyugtató, hogy a hátsó alakzat biztosan áll a lábán, a nehezen megszerzett labdákat megbecsüli. Szabi azért szerepel a listán, mert a pontossága ezúttal viszonylag nagy bázison alakult ki, hiszen a jegyzőkönyv 17 passzt jegyzett fel! Sallói viszont kikerül annak ellenére is, hogy 100%-ot ért el, hiszen passzainak száma elég kevés volt (5), ami ezzel együtt is persze jó teljesítmény.

A nyert párharcok számában ismét inkább védőink jeleskedtek, a sorrend itt; Heris (22), Lita (20), Diagne (20), Sanko (18), Mohl (14). Bár a hátsó alakzat szerepel főként, az ízig-vérig támadó Diagne kellemes meglepetés, hiszen például a támadó harmadban az ilyen egyéni teljesítmények döntötték javunkra a mérkőzést. Ez mit sem von le védőink labdabiztosságában, és párharcokban, valamint összjátékban megmutatkozó jó teljesítményéből, hiszen a stabil alapok nélkül a támadásokig el sem tudnának jutni az elől harcoló csatáraink. A nyertpárharcok százalékos értékei is hasonló képet mutatnak, de itt már végképp a védekező jellegű játékosok dominálnak (Heris, Sanko, Lita, Cseke, Mohl), közéjük viszont legjobbunk, Bardhi is be tudott férkőzni! Jól látható tehát, hogy ma már a játék szinte minden elemében a mezőny fölé kell nőni ahhoz, hogy maradandód alkosson egy játékos, nem elég csak egy-egy eleme kiválóan elsajátítani, és azt jól alkalmazni!

Összefoglalva, tehát meg kell, hogy erősítsem az elején – akkor még jobbára feltételezésként – leírt véleményemet; csapatunk egy erős ellenfelet győzött le, méghozzá úgy, hogy a játék minden elemében ellenfele fölé nőtt! Ez egy olyan meccs volt, ami megerősítette a játékosokat, az edzőt, és a szurkolótábort is abban, hogy jó úton haladunk, a derbi előtt kellő önbizalmat adott az előttünk álló feladatokra! Külön öröm, hogy a fórumon, a baráti beszélgetésekben is elismeréssel illették szurkolótársaim Vig munkáját, mert ha az edzőnk elbizonytalanodna, ha nem érezné a megfelelő támogatást a háta mögött, akkor a csapat sokat veszítene… V. mester sokadszor bizonyított, ismét egy már vesztettnek tűnő helyzetből helyzetbe hozva csapatunkat! Persze ehhez kellettek partnerek, a játékosok a ugyanis a meglehetősen erős ellenszélben is képesek voltak felállni, és győzelemre hangolni magukat, így minket, szurkolókat is!

Ha a derbin is hozzuk a fenti számokat (meg egy kicsit még sikerül hozzátenni, hiszen ez mégiscsak A DERBI!!!), akkor nincs mitől félni, esélyesként lépünk pályára! Köszönöm, hogy ezt a mondatot leírhattam a, akinek pedig köszönöm az a CSAPAT!!!

 

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!

 

A keskeny nyomtávú még el sem készült, a hétvégi mérkőzés után mégis gyorsvonati sebességgel jött a keddi találkozó. A hazaiak - Reál Margit kocsmárosné beszámolója szerint – arra készültek, hogy nagy győzelmet aratnak az alvégen szerénykedő, a libáktól ideiglenesen lekerített réten. A területen - külön erre az alkalomra! – felfestették a vonalakat, a helyi ács pedig gründolt két kaput is, majd a Váli vízi halászok hálót szerkesztettek rá! Szerencsére még az alvég utolsóként szerénykedő házát is sikerült olyan állapotba hozni, hogy annak egészen Zámolytól Pusztazámorig híre ment! Lett is nagy sokadalom, még lévai látogatók is érkeztek…

 

A mészáros Lőrinc-napi borjút vágott, majd – miután gondosan ellenőrizte, hogy sem orr-bántalma, sem kéknyelv fertőzése nem volt – az összesereglett nézőknek ingyen osztogatta. Nem hiába nevezi az ilyen embert a köznyelv társasági adónak, az összesereglettek apraja-nagyja kapott a finom falatokból. A helyiek ezt a fajta közösségi szemléletet még keletről jött őseiktől örökölték, életüknek minden pillanatát áthatja a taoizmus. Követendő példa ez önző, csak saját hasznát kereső társadalmunkban!

 

Na de vissza a mérkőzéshez; a vendégcsapat egy újonnan (alig 130 éve…) alapított kis egyesület, így érthető, hogy mindenki győzelmet várt a patinától rogyadozó, a libák korábbi hálóhelyéül szolgáló klubházban! Győző bá’ – miután ledobta válláról mázsás kőfejtő csákányát -, meg is jegyezte: „Ez csakis egy kölökcsapat lehet, ilyen hangyaf…nyi múlttal tezsvérejim.” Mivel ő volt itt a megmondóember, aki meg is mondta, nem ellenkezett hát senki. „Ha férfid eszik, pálesz csuszik” – tartja a mondás -, tehát legurítottak egy-egy helyi kerítésszaggatót, a fehér várit!

 

Ha pedig felébredünk, mert kezünk a bilibe lóg, és ellátogatunk egy mérkőzésre a faluba, akkor azt látjuk amit… például azt, hogy csapatunk itt találkozott hatodszor az nb1-ban a házigazdákkal. És ha már ott jártunk, hagytunk nyomot magunk után, mert egy alaposan megtámogatott csapat ellen az utolsó utáni percben sikerült legalább a döntetlent kiharcolni. Ezzel pedig továbbra is őrizzük veretlenségünket a falu csapat ellen!

 

Egy falu ellen csak a győzelem elfogadható, nem vitás, de a körülményeket ismerve, és a meccs menetét látva mégis azt mondom, hogy ez siker volt a javából! Csapatunk enervált volt (jó lenne enne az okát tudni), de ezzel együtt is robotoltak, Heris pedig egyenesen túl is pörögte a meccset… Nem volt jó a játék, de becsülettel küzdöttek játékosaink. Ennek a jutalma csak a 94 perben jött meg, de megjött!!! Akkor, amikor már a falusiak ünnepelni készültek, amikor már a kommentátor majdnem a csúcson volt a gyönyörtől, Lita Diagne elé tálalta a labdát, aki nem hibázott! Hányszor buktunk el az utolsó percekben, hányszor volt az, hogy nem értettük, miért nem tartott ki csapatunk? Igen, sajnos nemegyszer volt ilyen, de most már erőt mutat csapatunk, mi vagyunk azok, akik ellen soha nem lehet biztosra menni! Nem utolsó szempont az sem, hogy csapatunk tanulhatott a történtekből, és lelkierőben ismét erősödhettünk! Ezek az érzelmi vetületei a meccsnek, na de nézzük meg szám szerint!

 

Szokás szerint most is a csapatstatisztikával kezdem. A labdabirtoklást 57/43 arányban nyertük, de a mérkőzés egyes részeiben volt ez még nagyobb fölény is, amikor az ellenfél csak kereste a labdát. A tiszta játékidőként kimutatott 56 perc az előző meccshez képest előrelépés, a játék nem volt annyira töredezett, pedig a szabálytalanságok száma közel azonos volt. Igen, igen a labda birtoklása fontos dolog, de nem önmagáért való, hanem csakis azért fontos, mert a labda birtokában szerezhetünk gólt! Nézzük meg, hogy mit tudtunk kezdeni a mezőnyben mutatott fölényünkkel!

 

Lövésekben sajnos már nem látható ilyen fölény, ugyanis csak 11/10 arányban bizonyultunk jobbnak. A kapura veszélyes lövésekben, azaz a lövések pontosságában már jobbak voltunk némileg, hiszen míg ellenfelünk 3 alkalommal, addig játékosaink 5 alkalommal találták el a kaput. Nos, említettem már, hogy önmagában véve a döntetlen nem egy világraszóló eredmény, és ennek oka talán éppen abban keresendő, hogy a mezőnyben mutatott fölényt nem sikerült helyzetekre váltani. Ennek sok oka lehet, de elsősorban talán ott lehetett a probléma, hogy mintha támadóink kissé messze lettek volna a védőktől, amit a szakzsargonban úgy szoktak mondani, hogy túl hosszú volt a csapat. Persze ezt a számok nem mutatják meg, talán csak abból következtethetünk, hogy a szabálytalanságok mennyire szóródtak, és a pálya mely részein sűrűsödtek.

 

Nos, a 36 szabálytalanságból csak 6 volt a pálya középső harmadán kívül, ami arra enged következtetni, hogy a mezőnybeli birkózás foglalta le a csapatok energiáját, és ez volt az a terület, ahol a legtöbb elkésett belépő, vagy becsúszás volt. Igaz lehet tehát, hogy ezúttal nem tudtuk a középpályán mattolni az ellenfelet. Ennek talán az lehet az oka, hogy ebben a felállásban talán még nem is játszott csapatunk, de az is, hogy az enervált játékosok csak lassan tudtak váltani támadásból védekezésbe, és fordítva.

 

A szögletek száma (4/3 ide) nem túl acélos, ami szintén a pálya közepén folyó, nagyrészt meddő játék jele. A lesek aránya megegyezik a szögletekével, ami szintén nem túl sok, de ebben szerepe volt a bírói ténykedésnek is… Ezzel együtt az látható az adatokból, hogy ismét harcos, küzdős meccset játszottunk, ahol ezúttal azonban nem tudott érvényesülni játékosaink jobb technikai képessége, valamint csapatunk szervezettsége. A játék képe is azt mutatta, hogy ezúttal a jól felismerhető ÚJPEST-stílus nem érvényesült, az ellenfél belekényszerített a nagy magyar átlag által játszott „rúgjuk fel a labdát, hátha csatárt talál” jellegtelenségébe.

 

De ha már harcolni kellett, akkor nézzük meg, hogy ebben mit tudtunk letenni a gyepre! A párharcokat 51/49 arányban nyertük, tehát ha nem is sokkal, de mégis legyűrtük az ellenfelet. Öröm, hogy ezt ismét elértük, mert korábban ezzel gondok voltak. De ahogy a trendeket figyelem, ezzel lassan már nem kell sokat foglalkozni, mert az önbizalom visszatértével szinte automatikusan megoldódott a probléma! Az egy-egy elleni szituációk terén tehát nem hibáztunk, de mi volt az összjátékkal?

 

A pontos passzok száma drámai különbséget mutat!!! Csapatunk 40%-kal több pontos passza (428/306) jól mutatja a minőségben mutatkozó szakadékot a két csapat között. Passzaink 79,26%-a sikeres volt, ami már közelíti az egészen kiváló szintet jelentő 80%-ot. Ez volt az a momentum tehát, ami miatt semmiképpen sem érdemelte volna meg az ellenfél a győzelmet, hiszen – bár a foci gólra megy -, nagyon nem mindegy, hogy milyen a körítés, hogy a csapatsport jellege mennyire érvényesül. A focit tehát ezúttal is az ÚJPEST játszotta, ellenfelünk pedig inkább csak elrontani igyekezett azt – sajnos sokáig sikerrel…

 

Ezek után a játékosok egyéni pontszámait nézzük meg! Az egyéni pontokról azt kell tudni, hogy azok több összetevőből állnak össze; lövések, kapura lövések, passzok száma, passzok pontossága, nyert párharcok száma, illetve aránya, az elkövetett, illetve az elszenvedett szabálytalanságok. Ezen túlmenően pedig a gólok, gólpasszok, valamint a labdavesztések, illetve a visszaszerzések is mind pontokat kapnak. Ezek összessége aztán megadja a játékosok úgynevezett Instat indexét, ami tulajdonképpen az adott játékos teljesítményének számokban kifejezett értéke. Az Instat egy olyan elemző cég, amelyik kifejezetten erre a tevékenységre specializálódott, és munkatársaik egy pár spéci kamera segítségével számítógépes eljárások segítségével nyerik ki az alapadatokat.

 

Nos, a fentiek összeállított indexek – legalábbis számomra… - meglepő eredményt mutatnak. Az élne ugyanis Cseke Benjámin szerepel 230 ponttal, őt Mohl követi (213), aztán Lita (210), Bardhi (199), Kálnoki-Kis (195), majd Hazard (194) következik.

 

Ezek szerint tehát Cseke úgy hozta le a meccset, ahogy én szerettem volna, de mégsem keltett feltűnést a játéka. Na de akkor hogy lehet mégis a lista élén? A kevéssé feltűnő játék annak köszönhető, hogy nem lőtt kapura (se mellé), ellenben sokat, és pontosan passzolt (64, illetve 79,01%), valamint párharcait 2/3-os arányban megnyerte. Mindezt úgy érte el, hogy csak egy alkalommal követett el szabálytalanságot. Ehhez jött még, hogy a 8 labdavesztése mellett 9 alkalommal szerezte vissza a labdát! Ilyen egy tipikus szürke eminenciás, gratuláció ját érte!

 

A második Mohl, ami szintén meglepő kicsit, bár róla tudni lehet, hogy általában pontosak passzai, de a párharcokban kevésbé hatékony. Ezúttal is így volt, mert míg passzai 90% pontos volt, addig párharcait csak 56,6%-ben nyerte meg. A labda visszaszerzésében kimagaslót alkotott (9), ahogy az egy elvesztett labda is igen jó érték. Ne feledjük azonban, hogy ez utóbbi a védőknél különösen kényes, hiszen egy hiba is elég lehet egy kapott gólhoz! Teljesítményét rontja, hogy 3 szabálytalanságot is elkövetett, de összességében elmondható, hogy ezúttal a saját átlagát felülmúló teljesítménnyel rukkolt elő!

 

Lita harmadik lett, amin – gondolom – nem csodálkozik senki, hiszen védőmunkája mellett gólpasszt is jegyezhetett! Ezen kívül volt egy kapura lövése is, de sajnos ezúttal 5 eladott labdája volt, amit persze próbált ellensúlyozni 17(!) visszaszerzett labdával, de közben négy szabálytalanság is becsúszott, miközben párharcait csak 43,48%-os arányban nyerte… Ez sajnos kevés egy védőtől, ezúttal ez egy gyenge pont volt az összességében ismét remeklő játékos teljesítményében. A 200 pont feletti értékek azért masszívnak számítanak a hazai első vonalban, aki ezt eléri, az biztosan kiemelkedik a mezőnyből!

 

Bardhi, és Kálnoki-Kis nem sokkal maradt el a 200 ponttól, így ők is a jók között említhetők, ahogy Hazard is, mert ők mindhárman az ellenfél legjobbjának indexe felett teljesítettek! Ez azt jelenti tehát, hogy hét játékosunk jobb volt, mint az ellenfél legjobbja, egyéni szinten tehát szintén fölényt értünk el. Akkor mégis miért csak döntetlen az eredmény?

 

Ahogy már korábban is tippeltem, ezúttal az volt a probléma, hogy a kapu elé nem értük fel annyiszor, hogy az több gólos előnyre elég lett volna. Ez pedig azért lehet, mert amikor mégis felértünk, akkor nem voltunk elég pontosak. Az, hogy lövéseink 63%-a (8 lövés) a tizenhatoson kívülről indult, tehát nem voltak eléggé kidolgozottak a támadások, a távoli lövések pedig Bardhitól és Hazardtól nem voltak kellően pontosak. Ez – így utólag – kissé meglepő, mert a kezdőcsapat is eléggé támadószelleműnek hatott, a 75. percben végrehajtott kettős cserével pedig a támadó jelleg csak fokozódott.

 

Nem hiszem, hogy bárkit is bűnbakká kellene kikiáltani egy döntetlen után, azt meg végképp nem, hogy bárki is hibátlan lenne, de most két olyan játékos gyengébb napja is hozzájárult a döcögősebb játékhoz, illetve ahhoz, hogy nem tudtuk saját stílusunkban lehozni a meccset. Ez a két játékos pedig az egyébként a minőségben kiemelkedő, és egyikük ezúttal is gólt szerző játékosunk; Heris és Dagne. Ez nem azt jelenti, hogy ők kirívóan rosszul játszottak volna, hanem azt, hogy most azt az extrát, amit tőlük megszokhattunk, nem tudták hozni.

 

Heris, ahogy többen is megjegyezték, túlpörögte a meccset; egyszerre akart szélső hátvédet, támadót, és középső védőt is játszani. A kapott gólt egy olyan helyezkedési hibája előzte meg, amikor az ellenfél támadásánál kicsit elől ragadt, majd a visszarendeződésnél nem a jobbhátvéd pozícióját igyekezett felvenni (oda talán Bubunak kellett befutnia), így a saját oldalán támadó ellenfél, bár éles szögből, de közelről, szinte zavartalanuk lőhetett kapura. Ne gondoljuk, hogy ez azért volt, mert játékosunk hanyag volt, vagy nem volt benne elég lelkesedés! Nem, ezzel nem volt gond, hacsak nem az, hogy túlságosan is elvitte a szíve, az akarás kapkodásba csapott, ami sajnos hozta is a hibát.. A jó hír az, hogy ez könnyen javítható, és  bízhatunk is benne, hogy játékosunk képes is megoldani ezt a szituációt!

 

Diagne esetében sokkal furcsább lehet, hogy őt említem, mint az egyik olyan játékost, aki ezúttal nem hozta az extrát. Nem a gólra gondolok, amit csodálatos technikával, hihetetlen fizikai képességei birtokában a mai csapatból csakis ő tudhatta megszerezni. Élt a lehetőséggel, ami hozott egy nehezen megszerzett egy pontot, amire még igen komoly szükség lehet a végelszámolásnál, csakis gratulálni lehet érte! De akkor miért gondolom, hogy nem hozta a szokott extrát? Azért, mert ezúttal passzai pontossága messze elmaradt a korábbiaktól (50%), amit csak a párharcokban mutatott 34,62%-os sikeressége múlt alul. Ez utóbbi, illetve sárga lapja azonban a bírói ténykedés nyomát is magán hordozza; a „spori” végletesen tendenciózus volt ugyanis a vitatható helyzetek megítélésében, akárcsak az egyértelműen a Diagne ellen elkövetett szabálytalanságok (nem) megítélésében! Ez a körülmény azért erősen lekerekíti azt a meglehetősen sarkos véleményt, hogy játékosunk ezúttal nem hozta a megszokott szintet, ugyanakkor nem mentesíti őt a felelősség alól sem. Ezen a szinten bírni kell a gyűrődést, és – sajnos – el kell fogadni a bíráskodás „anomáliáit”. A pályán legalábbis így kell tennie egy profinak, a többit meg a klubra, és a szövetségi illetékesekre kell bízni – még akkor is, ha innen sok segítségre nem számíthat, mert ez már más lelkén szárad…

 

Összességében tehát egy kissé enervált csapatot láttunk, melynek két klasszisa ezúttal nem hozta a tőle megszokott magas szintet, de ez a csapat ezzel együtt is küzdött, hajtott, és végső soron nem csak egy döntetlent ért el, hanem az ellenfél tizenkettedik játékosaként fellépő bírót is mattolta a 94. percben! Remélem, hogy a játékosok ebből nem azt szűrik le következtetésként, hogy minden hiába, hiszen nehezített pályán kell végig haladnunk, hanem azt, hogy még ezen a nehezített pályán is tudnak jók, és még jobbak lenni! Ha ez így lesz, nem kell tartanunk hétvégi ellenfelünktől, a magunk jó, és élvezhető stílusában több góllal is jobbak lehetünk! A folytatást pedig meglátjuk, de én – látva a szerdai tv-meccset – egy komoly meglepetést is el tudok képzelni! Ami persze nekünk nem is lesz olyan nagyon meglepő…

 

HAJRÁ LILÁK!!!

 

Na de vissza a faluba, mert a meccs után voltak ám még események! A fényes győzelem elmaradt, pedig a mérkőzésre még az éjjeliőr bódéjában eladdig csak pislákoló fényt is - önkéntes munka keretében… - felújították… Az erőfeszítés mégsem volt hiába! A szurkolás hevében ugyanis eltűnt egy mobil. Már mindenki elveszettnek hitte, de az a fényben megcsillant, és egyenesen Sanyika, a körzeti megbízott szemébe villant – aki spacekben komornyik munkát is vállal (tehát titkos szolga). Ez utóbbi megdöbbentő tényről Reál Margittól szereztünk tudomást, amikor Sanyika jelentkezett a becsületes megtalálónak járó pálinkáért, mondván „Jöttem a pintér’!”.