Szám szerint

Paks, 2016.10.29.: Paks-Újpest: 1-1

Újpest, 2017.04.08.: Újpest-Paks: 1-1

Mint az ikrek… Nem baj, semmi probléma, hiszen, mint ősz óta tudjuk; „Csertői közölte, hogy tudnak ők mindent, s akár a Barcelona edzését is levezényelhetnék.”  Nos, ha egy Barca-szintű csapat ellen tudunk egy bajnoki idényben három meccsből 5 pontot szerezni (a 3. fordulóban győztünk!), akkor a hazai szinten egerésző alakulatokat egyenesen kitömjük! Gondoljunk bele; ha mind a tizenegy ellenfélen csinálunk 5 pontot, akkor ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben a dobogó alapértelmezett! Hogy ne menjek messzire, az 55 pont éppen a második helyet jelentette a 2015/16-os végelszámolásnál…

Sajnos a helyzet ennél kicsit bonyolultabb, mert az ellenfél nem a Barcelona, mi pedig maximum színeinkben emlékeztetünk a nagy rivális Real Madridra! Ezzel együtt nincs különösebb baj a megszerzett 5 ponttal, mert köztudott, hogy a világ legdefenzívebb csapata ellen bizony nem könnyű gólt szerezni. Bár messze vagyunk a világszínvonaltól, de ahogy a matek mutatja, még akár örülhetnék is az eredménynek, és mégsem… Elfogadom, nehéz gólt szerezni a 11 emberrel védekező csapatok ellen, de hogy ilyen könnyen adjunk nekik lehetőségeket, azt már nehezen veszi be a gyomrom! Persze, fetrengés, időhúzás, bírói segítség, ésattöbbi… ismerős mind, de elgondolkodtató, hogy a BAZ megyei piros-fehérek döntetlenjénél, vagy a szomszédvár tájjellegű sikerénél sem volt ez nagyon másképp.

Szóval van az a szint (és sajnos tapasztaltuk is!), amikor minden nehézség ellenére sem vagyok kibékülve az eredménnyel. Ennek pedig egy komoly oka van, méghozzá az, hogy ismét láttam a fásultságot, a lemondást játékosainkon. És mindezt pont akkor, amikor a legjobban össze kellett volna kapniuk magukat! Egy félidőt nem adhatunk egy hazánkban méltán világhírű edző csapatának. Ez egyszerűen nem fér bel, nem indokolható. Lehet rosszul, vagy jól játszani, de a sehogyan sem egyszerűen érthetetlen. Ettől még igaz, hogy a bírói ténykedés megint bicskanyitogató volt, nem kérdés, hogy többet voltak a hátukon a paksiak, mint talpon, vitathatatlan, hogy ott húzták az időt, ahol csak lehetett, és azt sem gondolom, hogy ebben nem volt partner a már a nevével is sok asszociációs lehetőséget felkínáló játékvezető.

Nekem, mint szurkolónak, ezeket egyszerűen ignorálnom kell, mert különben elveszi a lelkesedésem, megtöri a hitemet, mást nem tehetek, nincs fegyverem ez ellen. A játékosoknak viszont van! Nem ám a reklamálás, meg a különböző színű lapok kiharcolása, hanem olyan játék, ami mellett egyszerűen nincs lehetőség elvezetni a meccset ellenünk! Olyan meccset még nem nagyon láttam, ahol öt-hat gólt vettek volna el csapatoktól, van az a szint a játékban, ahol a bíró rossz döntései maximum a gólarányt befolyásolják, de a pontok sorsát már nem. Tudom persze, hogy ez rendkívül nehéz, mert… (és itt jöhetne egy egész litánia mindenféle körülményekről)…, de legalább az akarat legyen meg végre. Mert bizony az akarat ott van a srácokban, a második félidőben ezt meg is mutatták! Na pont ezt az irányt kell követni, ez lesz az a mezsgye, ami felfelé vezet.

Sajnos nincs félidőkre lebontott statisztika a kezemben, de még mielőtt a számokra térnék, már most azt gondolom, hogy bizony még a második félideji jó játékkal együtt is jobban odaadtuk az első félidőt, mint amennyire megnyertük a másodikat… Nos, nézzük meg tehát, hogy miért vesztettünk két pontot, milyen előzmények után került sor a mérőzésre:

A csapatok fordulóról fordulóra váltakozó helyezései alapján azt látjuk, hogy az ellenfél az utóbbi nyolc fordulóban kezdett el pontokat gyűjtögetni, addig mintha átaludtak volt 17 fordulót. Ez tőlük szokatlan, mert „rendesen” a bajnokság vége felé szoktak okosba’ megoldani meccseket, de most éles váltással az utolsó meccsekre hagyták a focit…

Nálunk a gyenge kezdés után volt egy igen jó periódus, de aztán a 9-10. forduló után beragadtunk a középmezőnybe. A tavaszi kezdés hasonlít kicsit az őszihez, és remélem, hogy a folytatás sem fog különbözni! Ebben az esetben ugyanis esélyes még mindig (!!!) egy negyedik helyezés, ami – mint a kupa-sorsolás óta tudjuk! – nemzetközi megmérettetésre ad lehetőséget! Tudom, nem sok az esély, de valamennyi még mindig van, legalábbis matematikai értelemben. Az elvi fejtegetést nem lehetetlen a pályára vinni, még akkor sem, ha magam is szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. De lepjen meg a csapat, lépjen egy olyan sorozatot, mint a 2. és 6. forduló között! Emelkedjen az a trendvonal (szaggatott) kicsit meredekebben Srácok!

Eddig az előzményekről, meg annyit, hogy a tavaszi meccsek alapján bizony az utolsók közt találhatjuk magunkat, míg az ellenfél az elsők között foglal helyet. A forma tehát nem mellettünk szólt, így ilyen értelemben az eredmény nem is rossz! De mit mondanak a számok? Ime:

forrás: mlsz.hu

Labdabirtoklás:

Ezzel minden OK, az ellenfél – ahogy az várható volt – nem nagyon akart játszani, átengedte a területet nekünk. Az 56/44-es arány elsőre nem tűnik olyan soknak, de ha kicsit utána számolunk, bizony kiderül, hogy több mint 27%-kal többet volt nálunk a labda! Ez nem kevés, ennek nyoma kell hogy legyen máshol!

 

Lövések/kapura lövések:

Már meg is van; a labda birtokában sok akciót vezettünk, hiszen pontosan kétszer annyi kísérletünk volt, mint a vendégeknek (18/9). Belerondít a képbe, hogy a minőség bizony nem volt megfelelő, ugyanis lövéseink mindössze 33,33%-a talált kaput, míg ez a másik oldalon 44,44% volt. Persze árnyalja a képet, hogy a 4 kaput találó lövésükből kettőt tizenegyes-rúgás során érték el. Ha ezt kiveszem a képletből, akkor azért az látszik, hogy ők sem mesterlövészek, hiszen így már 7-ből 2-t, azaz 28,57%-os találati arányt tudnak csak felmutatni. Mindkét oldal elég pontatlan volt tehát, fölényünk azonban egyértelmű!

 

Szabálytalanságok:

Nos, ez a pont, ami mellett nem mehetek el szó nélkül, akkor sem, ha – értelemszerűen – nem vagyok elfogulatlan, így könnyen érhet a vád, hogy erősen részrehajló vagyok a bírói ténykedés megítélésében. Hogy részrehajlás, vagy egyszerűen a képességek hiánya miatt fújta szét a meccset a spori, nem tudom, de erősen hajlok az elsőre. Mostanság ugyanis az jött a szokásba, hogy a bírók - az előnyszabály adta lehetőségekkel élve – úgy ítélnek meg szabadrúgást a javunkra, hogy az minket sújt! Nem először fordul elő, hogy a játékosunkkal szemben elkövetett szabálytalanság ellenére nálunk maradt a labda, olyannyira, hogy a második (!!!) passzt követően, a kiugratással gólig masírozhat játékosunk. De álljunk csak meg! Csak masírozhatna, ugyanis, amikor már világosan látszik, hogy a kiugró játékos akár gólig vezetheti a labdát, hirtelen szól a síp, a játék leáll… Reklamáló játékosainknak pedig elmagyarázza a bíró, hogy ne reklamáljanak, hiszen pont a javukra fújt le egy szabálytalanságot! Ha meg ez mégis megtörténik, villan a sárga!

Nos, véleményem szerint ezen a meccsen, ezért a megmozdulásért a bírót kellett volna leküldeni a pályáról, a lapot ő érdemelte volna, jópár meccses eltiltással megspékelve! És ez nem az egyetlen „hiba” volt! Igen idézőjel, mert bizony nehéz elhinni, hogy egy nb1-ben vezető bíró nem ismeri az előnyszabály fogalmát, és/vagy annak a szabályoknak megfelelő alkalmazását rendre elvéti! Nem ezen ment el a két pont, nem kell feltétlen külső okokat keresni, de bizony erős hatással volt a végeredményre! A saját sérelmeinken túl a legnagyobb baj az, hogy az MLSZ nem érti meg azt, hogy az ítélkezésben tapasztalható visszásságok milyen komoly károkat okoznak nézőszámban, elismertségben, és végső soron az egész honi labdarúgás megítélése terén… Amíg ezek nem lesznek fontosak, nem várhatunk változást.

 

Pontos passzok

Az előző héten kevésnek találtam a 280 körüli pontos passzok számát. Biztos, hogy Vignjevic mester sem volt elégedett, és feltehető, hogy nagy hangsúlyt kapott az összjáték fontossága a felkészülés során. Ezt hozta is a csapat, hiszen 57%-kal (!!!) több pontos passzt sikerült letenni a pályára. Az nem meglepő, hogy az ellenfél messze elmaradt ebben a mutatóban is (320), a focit még mindig mi akarjuk játszani, másokat kizárólag a pontok érdekelnek, és ennek érdekében mindent bevetnek, ami nem foci… Hogy ne felejtsem; a 80% feletti pontosság azt jelzi, hogy részünkről rendben volt a csapat a mezőnyben – amikor nálunk volt a labda.

 

Párharcok

Nos, amikor meg nem volt nálunk a játékszer, akkor már problémás volt a szitu! Az ellenfél által nyert 109 párharccal szemben csak 87-et tudtunk nyerni. Nem csoda, hogy kicsit gyengébbek voltunk ebben, hiszen a vendégek folyamatosan erőltették az egy-egy elleni szituációkat, hátul inkább birkózásra, semmint focira rendezkedtek be. Ennek ismeretében különösen érdekes a megítélt szabálytalanságok arány, nemkülönben a lapok száma…

 

Labdaszerzés/labdavesztés

De! Ez az a pont, amin már sokszor elmentek meccsek, amire igencsak érzékeny a csapat! Ahogy láttuk, minden másban sikerült az ellenfél fölé nőni, de ebben most sem! A második félidőben minden bizonnyal ezen a területen is jobbak voltunk, de az első játékrészben olyan előnyt adtunk, hogy azt egyszerűen nem lehetett behozni semmilyen módon. Szerencsére voltak olyanok, akiknél a vesztett, és visszaszerzett labdák egyenlege pozitív, de a 13 értékelt játékosból csak 5 volt ilyen… Ez bizony kevés, különösen, ami a középpálya teljesítményét illeti:

forrás: mlsz.hu

Bár a védelem jobb oldala is lyukasnak tűnik, de Diarra, Balogh Bubu, és Cseke a középpályán túl sok labdát szórt el, miközben az ellenfél támadásait nem szűrték megfelelően labdaszerzés formájában. A szokottnál talán egy fokkal támadóbb volt ez a csapat, mint korábban, de ez nem lehet ok arra, hogy a középpályánk átjáróház legyen! Az első félidőben ugyanis rendre abból alakított ki helyzetet a vendég társaság, hogy a középpálya, és a védősor között rá tudtak fordulni a kapura, és fel tudtak gyorsulni a kapunktól 20-30 méterre. A második félidőre ez némileg javult, de akkor is volt egy pár olyan szituáció a kapunk előtt, amit már feljebb meg kellett volna akadályozni.

 

Játékosok táblázataforrás: mlsz.hu

Egy ilyen csalódást keltő eredmény (és különösen első félideji játék után) nem szeretnék pengellérre állítani senkit, ezért most sem megyek bele a részletekbe. A pontok elvesztéséhez elég volt két maghatározó játékosunk formahanyatlása, és az, hogy Bardhi – jó eredménye ellenére - még mindig nem nyerte vissza korábbi lendületét. A jó hír az, hogy mindegyiküknél látok biztató jeleket, lassan kijövünk a gödörből, és keddi ellenfelünk erősen tartalékosan kell, hogy kiálljon ellenünk!

Szóval, Srácok! A keddi meccs után szeretnék végre minden egyes játékost részletesen kielemezni, hogy végre minden jót leírhassak Rólatok! Látok esélyt, amit meg kell ragadni a következő mérkőzésen!

 

HAJRÁ LILÁK

 

Keleti végeken kalandozó fiaink vereséggel tértek haza a harcból… Bár mostanság kissé megkopott csapataink dicsfénye, de most joggal bizakodtunk! Az ellen rég bezárta gyárait, hiányos páncélzatuk minőségi acél híján az utóbbi időkben már nem védte őket, kaptak is hideget-meleget! Aki arra járt bevette várukat, beszedte a győztesek járandóságát, majd távozott is, hogy aztán a következő héten más csapatok arassanak győzelmet a hitét vesztett várvédőkön.

Mi is készültünk hát, de ezúttal sem a szerencse, sem csapataink harci kedve nem segített. A védők a semmiből feltámadtak, újonnan kinevezett várkapitányuk elhitette velük, hogy bár sok csatát vesztettek a háború még nem dőlt el. Közben nálunk egyre lankad a harci kedv, a korábbi harcok, a sok esetben kilátástalannak tűnő küzdelem kikezdte a morált… Mindenki tette a dolgát, mindenki harcolt, de senki nem hitt, harcosaink szívüket otthon hagyták. Pedig bizony sokszor előfordul, hogy idegen földön kell harcolni a házért, hazáért, ahhoz pedig hit kell, hideg fej és forró szív! Hogy messzire ne menjek, ezúttal az ellen sem otthon küzdött…

Sajnos mostanság honi földön is értek csapások minket, így – utólag – nem is csodálkozhatunk rajta, hogy csapatunk vereséggel tért haza. De akkor hogyan tovább? Mit lehet enni? Adjuk fel? Vagy vegyünk elégtételt? Ha harcosaink harcosok, és nem váltanak hirtelen valamiféle polgári foglalkozásra, akkor nem lehet más a cél, mint hogy bizonyítsanak, és vérét vegyék, ki a mi vérünket ontotta! Az élet sokszor igazságtalan, nem kérdés, de lehetőséget is kínál! Ha most nem, akkor majd egy másik csatában kell felülkerekedni, ott kell bizonyítani, hogy hibázhatunk ugyan, de mi vagyunk a jobbak.

A BAZ-megyei fellépésen nem sikerült fényes győzelmet aratni, sőt… Az ellenfél ebben az idényben legjobb játékát mutatta, amire nem volt válaszunk, de azért így sem volt reménytelen a dolog. 2:1-es állásnál ugyanis volt egy olyan periódus, amikor egy Újpest gól bizony ellenkező előjelűvé tette volna a mérkőzést. A „volna”, meg a „ha”… Igen, ez a két szó, amire bizony nem jár pont, sokat nem érünk vele, történt, ami történt, da a kupában – láss csodát, tényleg ad lehetőséget a sors! – könnyen előfordulhat, hogy ismét lehetőséget kapunk a győzelemre. Persze ehhez a Szomszédokat is le kell győzni. De ugye nem gondoljuk komolyan, hogy kizárólag a sorsra hagyatkozhatunk, ha céljaink vannak? A sors csak akkor áll mellénk, ha mi is teszünk érte. Itt és most azzal tehetjük a legnagyobb lépést, ha a Hungária körúton végre többgólos győzelmet aratunk.

De ne rohanjunk ennyire előre, most még csak ott tartunk, hogy - a számokat segítségül hívva – megfejtsük a hétvégi vereség okát. A motivációs helyzetet a bevezető a középkori történetében próbáltam meg leírni, de mit mond a statisztika? Nézzük meg először a csapatszintű adatokat:

forrás: mlsz.hu

Labdabirtoklás:

Ebben nem volt különösebb probléma, hiszen a hazai csapat mindig fölényre törekszik. Itt pedig ez a fölény nem volt jelentős, a labdával töltött időben mindössze 1 perces eltérés nem meghatározó a meccs kimenetele szempontjából:

Lövések/kapura lövések:

Látszólag pontosabbak voltunk (7/12=58,33%), mint az ellenfél (5/16=31,25%), de lövéseink többsége messziről érkezett, ahogy azt a lejjebb becsatolt ábra is pontosan megmutatja. Számokkal; nálunk a lövések 75%-a, míg az ellenfélnél csak a 31,25%-a érkezett a tizenhatoson kívülről. Ez bizony arra enged következtetni, hogy jól felépített, végigvitt támadásunk jóval kevesebb volt ezen a meccsen. Ezt látszik alátámasztani a szögletek (6/4), illetve a lesek (3/1) aránya is.

forrás: mlsz.hu

Szabálytalanságok:

Itt szám a szerint kimutatható adatok is érdekesek, mert míg a hazaiaknál 25 szabálytalanságra jutott 2 lap, addig nálunk 21-re 4. Nekem úgy tűnt, hogy amíg láthatóan nem törte le játékosaink addig sem komoly ambícióit néhány bírói ítélet, addig kifejezetten tendenciózus volt a játékvezetés, utána pedig egyes esetekben volt még némi „kompenzáció” is. De akkor már majdnem mindegy volt…

Sajnos itt megint fel kell hoznom Diarrát, aki ezúttal fékezte magát, igyekezett nem foglalkozni a bírókkal, de ezzel együtt sajnos mintha a lelkesedése, játékban nyújtott teljesítménye mintha vissza is esett volna. Nem biztos persze, hogy van összefüggés, de el tudom képzelni, ha valaki ”hűti magát”, akkor nincs meg az a tűz, ami a jó teljesítményhez elég, mert egyszerűen nem helyezkedik abba a lelkiállapotba, ami segít a kiemelkedő teljesítmény elérésében.

A másik megjegyzendő, hogy továbbra sem segítik a bírók, de ez most nem okozott nagyobb fegyelmi problémát. Az irány jó, de még döcög a dolog, mert volt pár eset, amikor igenis el kellett volna esni (mutatva a bírónak az egyértelmű szabálytalanság tényét), és volt, amikor pedig talán felesleges volt elesni. Ha eltekintünk attól, hogy – véleményem szerint - volt egyfajta tendencia az ítélkezésben, akkor is látni kell, hogy a bíró is ember, nem egy gép, döntéseiben igenis emberi, érzelmi momentumok is szerepet játszanak. Ezért nem lenne nagy baj a videóbíró bevezetése… De addig is rá kell érezni a bíróra, fel kell tudni mérni, hogy meddig lehet elmenni az adott sípmesternél, mi az, amire ugrik, egyáltalán milyen a „stílusa”!

Passzok:

Az arány rendben van (215/283), ez azt mutatja, hogy játékban még mindig mi próbáltunk többet nyújtani, de az is igaz, hogy – amint fent már említettem - ezek a passzok nem szolgálták megfelelő hatékonysággal a támadásépítést. A másik probléma ezzel az adattal, hogy a 283 passz is elég kevéske egy olyan csapattól, ami a passzjátékra, a labda járatására építi fel támadó stratégiáját. Ezúttal több volt a szokásosnál a felívelés, a hosszú labda, amelyeket nem is feltétlen gyors támadásépítésre használtunk, hanem sok esetben inkább csak szorongatott helyzetünkben jó nagyot rúgtunk a labdába.

Még így is szép a 78% feletti passzpontosság (ellenfél: 71%), ilyen adattal bizony meccset lehet(ne) nyerni. A csapat tehát nem felejtette el, hogy mit kér az edzői stáb, de ezúttal nem tudta maradéktalanul végrehajtani, amit Vignjevic edző kért, vagy kérhetett a meccs előtt.

Párharcok:

A látottak alapján nem meglepő, hogy ebben alulmaradtunk, és a magam részéről ezt a mutatót tartom leginkább olyannak, ami rávilágít motivációs jellegű dolgokra is. A 115/101-es arány kifejezetten gyenge tőlünk, a rossz mentális állapot mellett pedig azt is mutatja, hogy letámadásunk ezúttal csődöt mondott.

Összefoglalásképpen tehát azt tudom mondani, hogy ezúttal talán nem a fizikai jellemzőkben kell keresni a problémát, ezúttal kifejezetten mentális téren maradtunk alul. Ebben pedig olyan nagy volt a különbség, hogy a 3 vesztett pont teljesen jogosnak tűnik.

Ezek után nem is nagyon szeretnék az egyéni teljesítményekkel foglalkozni, hiszen most – szerintem – az egyéni hibák is egyfajta csoport-pszichózis eredményeképpen születtek.

forrás: mlsz.hu

Amit mégis meg kell említenem, az, hogy a négy 200 pont alatt teljesítő közül hárman is a védelemben játszottak. Úgy tűnik, hogy a csapatra nehezedő lélektani nyomás a védelemben okoz nagyobb problémákat, pedig támadójátékunk sem volt éppen világverő.

Az összefoglalást tehát azzal tudom kiegészíteni, hogy a mentális problémák mellett a keret hiányosságai, szűkössége, egyes posztokon a verseny hiánya „tette be a kiskaput”, a vereség – nagy egyszerűsítéssel – ezen a tényezők rovására írható. A megoldás pedig nem más, mint a kupában, és a bajnokságban győzelmek a következő meccseken!

 

HAJRÁ LILÁK!

... a football nevű játékot, biztosan nem erre gondoltak! De akkor mire? Nem tudom pontosan, de a szabályokat egy fontos évben fektették le először:

„Anglia, Skócia, Wales és Írország Labdarúgó-szövetsége 1885-ben megalakítja az International Football Association Board-ot, amely egyedül jogosult a szabályok módosítására és a velük kapcsolatos döntések meghozatalára.”

Nevezetes év, történt akkor egy, s más… Nem kell külön említeni, de a ma Szent István tér 19. szám alatt található házban megalakult az Újpesti Torna Egylet. Éppen ebben az évben történt, hogy Déry, Bláthy és Zipernowsky nevű urak Faraday indukciós törvényét továbbgondolva feltalálták a transzformátort. Mit csinál ez az okos szerkezet? A váltakozó áramú hálózatokban szükség szerint átalakítja a feszültséget (kicsit mórickás így, de kb. így van), ezért élvezhetjük az elektromosság áldásait a mindennapokban, ezért lehet, hogy mindig pont azt a feszültséget kapjuk a hálózaton, amivel készülékeink működni képesek. A magyar kifejezés pontosan leírja; feszültség-átalakító.

A két XIX. századi történet haladt a maga útján, a lakásklub meghatározó sportközponttá nőtte ki magát, a trafó pedig azóta is szolgálja mindennapjainkat, „beette magát” a gépkocsikba, a hűtőszekrényekbe, majd a számítástechnikába, mígnem mára nem tudnánk nélküle létezni sem. Na, ebben a két történet erősen hasonlatos, de az idők során még soha nem találkozott! Mígnem eljöttek a 2010-es évek, amikorra átalakult (transzformálódott, ha úgy tetszik…);

-      klubunk,

-      a stadionunk,

-      a játékunk,

-      a játékosaink,

-      a szurkolásunk.

Nézzük sorra:

Klub:

Erről itt írtam (mandarin)-virág nyelven.

Stadion:

Csilivili budik várnak a málladozó lelátók alatt, felett! Csak nehogy a drága fajansz sérüljön, ha netán leszakad, vagy beszakad a fel- illetve alépítmény! Köszönöm, soha nem volt még ilyen jó leereszteni a hűtővizet, de nem is olyan biztos, hogy ez a legnagyobb probléma manapság…

Játék:

A ’70-es években – a hagyományainkban rejlő kreativitást megtartva – a „látványos”, „kombinatív” jelzőkkel illeték játékunkat. Ez Vignjevic mester érkezése után visszaköszönni látszott, de néha ez is ha nem is elvész, de átalakul...

Játékosaink:

Szélső támadóból lett szélső védőnk középcsatárként lép pályára, pár perc után viszont a védelem jobb szélén vállal szerepet, a középhátvédből lett szélső védővel helyet cserélve az ék pozíciójában. Van még pár ilyen példa, a transzformerek focistáinkhoz képest kispályások.

Szurkolásunk:

Büntetés büntetés hátán azért, mert meccshangulatot teremtettek ultráink. Sokan azt mondták - gyerekekre, nőkre, öregekre, meg talán minden más, hátrányos helyzetű társadalmi csoportra hivatkozva -, hogy a legnagyobb verbális szörnyűség egy futballmeccsen maximum a „donnerwetter” lehet. Nos, lássuk be – levéve képmutató álarcunkat -, hogy márpedig az ultrák teremtik meg a hangulatot, azok a srácok, akik nem feltétlen irodalmi stílusukról híresek. Az MLSZ-nek jelentem; átalakultak, köreinkben óvodás csoportok foglalkozásait lehet tartani. Különösen ajánlott gyakorlat a „csendkirály” nevű önfegyelmezési gyakorlat elsajátítása!

A magam részéről;

A budi nem érdekel (nők számára azért legyen igazán rendben, nem kérdés!), a játékban jobb szeretem a játékot, mint az izzadságszagú rendezetlenséget, játékosainkkal kapcsolatban az jut eszembe, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, szurkolásunkról pedig az, hogy remélem, a helyzet megoldódik, és a srácok újra a legjobbak lesznek a szakmában! Nem mintha ez kérdéses lett volna valaha is.

Lehet ezt másképp gondolni, lehet ezen vitázni, de az nem lehet, hogy egy meccs úgy „történjen meg”, hogy a CSAPAT és a szurkolók közt semmilyen interakció nincs, mintha csak egy 1.800 fős településen lennénk valahol Fejér megyében található Bicskei járásban… Most csak a stadion minőségében éreztem a különbséget. De!

De tudjuk, hogy ez nem az a település, tudjuk, hogy nem az a csapat, tudjuk, hogy nem az a szurkolótábor (már csak azért, mert mi tényleg vagyunk!), és tudjuk, hogy mi egy csapat vagyunk. Ez annak ellenére is így van, hogy most ez nem nagyon látszott! Hogy a játéktéren történtekről is tudjak valamit mondani, a számokhoz kell folyamodni, mert minden eddiginél e4rősebb érzelmi szélsőségeim miatt másra nem támaszkodhatok a meccs megítélése céljából.

Komoly vita alakult ki arról, hogy csapatunk mennyire akarta a győzelmet. Erre a kérdésre (részben) válasz a csapat statisztika:

forrás: mlsz.hu

 

A labdabirtoklás azt mutatja, hogy igenis megpróbáltuk dominálni a meccset, de az olasz stílus nem a totális futball mintapéldája, sok esetben engedik az ellenfelet passzolgatni – a saját térfelén. Nem kedvelem az ilyen hozzáállást, de négy világbajnoki címet mégis összehoztak ezzel. De a tény az tény marad, a fölényt kiharcoltuk!

Ezzel pedig mit tudtunk elérni? 8 lövést (mert ugye a labdabirtoklásnak a gól a célja, nem más). Sajnos ez kevesebb, mint az ellenfél 10 kísérlete, így kicsit máris árnyaltabb a kép. Támadunk, birtokoljuk a labdát, de lövést mégis kevesebbet eresztünk meg az ellenfél kapujára. Ez nem túl jó még akkor sem, ha mi 50% pontossággal céloztunk kaput, az ellenfél pedig csak 30%-ban talált kaput. Ezen a ponton meg kell jegyezzem, hogy a minőséget nem, csak a mennyiséget látjuk, így könnyen lehetne, hogy a gyengébb találati arány mellett is elvesztjük a meccset. Szerencsére nem így történt.

A szögletek száma azt mutatja, hogy az alapvonal közelébe, a támadózónába azért eljutottunk, így nem arról volt szó, hogy lövéseink reménytelenül messziről érkeztek, hanem sokkal inkább arról, hogy nyomtunk, de végül nem alakítottunk ki megfelelő lövési pozíciót, vagy azt egyszerűen elpuskáztuk, és talán azt is, hogy még egyet toltunk, még egyet passzoltunk inkább. Kicsit a határozatlanság látszik, de lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert nem csak a számokat, hanem magát a mérkőzést is láttam élőben.

A befújt szabálytalanságok száma ezúttal a vendégek esetében jóval magasabb, ezzel körülbelül arányban is áll a kiosztott lapok száma. Statisztikailag ez rendben van, még akkor is, ha – utólag! – kiderült, hogy Szabi bizony tizenegyest vétett. Helyesebben fogalmazva Kecskés volt aki vétett, Szabi kész helyzet előtt állt, ha ott büntetőt ítél Kassai, akkor sem ő lett volna a felelős az esetért. „Utólag”, mondom, mert ott élőben pontosan úgy látszott, hogy Szabi tolja az oldalvonal felé a labdát, az csak a sokadik lassításra derült ki nekem is, hogy bizony ott büntetőt kellett volna fújni. Nem nagy ügy, összességében még mindig több tévedés történt ellenünkre, mint mellettünk ebben a bajnokságban.

A passzok számában és a pontosságban is jobbak voltunk, de ez egyenesen következik a magasabb arányú labdabirtoklásból (a logikai sorrend valójában fordított). Ugyanakkor látható, hogy a pontos passzok aránya, amiben szintén jobbak voltunk (75,5% vs 71,43%) összességében alacsony volt. Ez magyarázat arra, hogy miért nem volt látványos a játék. Ezt betudhatjuk az egyéni hibák tömkelegének, de annak is, hogy mindkét edző jól felkészült ellenfele játékából, így hatékonyan semlegesített az ellenfél építkezését. Maradok a másodiknál, azzal a kitétellel, hogy egyáltalán nem vagyok meggyőzve ítéletem helyességéről…

A párharcok terén én bizony meglepve tapasztaltam, hogy javukra billent a mérleg (52,4 vs. 47,6%). Nem a látottak alapján mondom ezt, hanem azért, mert bizony az olasz stílustól azt várná az ember, hogy ebben erősek. Nem így volt, sikerült ezt a játékelemet is szépen hoznunk! A dominancia tehát nem csak a „labdázásban”, hanem a harcosságban is megvolt, így – szerintem – nem csapatszinten kell keresnünk az okát annak, hogy nem tartottuk itthon a három pontot. Mondhatnám azt is a jobb csapatszintű teljesítményt látva, hogy nem az ellenfél vitt el egy pontot, hanem mi adtunk neki kettőt.

Ha nem csapatszinten, akkor egyéni szinten kell keresnünk az okokat. Erre a játékosok táblázata adhat támpontot:

forrás: mlsz. hu

Elsőre azt látom, hogy bizony ebben is jobbak voltunk, hiszen míg nálunk 12 játékos is az nb1 beugrónak számító 200 pont felett teljesített, addig az ellenfélnél csak 10 ilyen játékos volt, az átlagunk pedig 226,14, szemben az ellenfél 215,3 pontos átlagával. Nem mondom, hogy ez egetverő különbség, de azzal együtt, hogy csapatként is jobbak voltunk, bizony az mondom, hogy ezt a meccset nyernünk kellett volna.

Amiért mégsem így lett, az egyéni hibáknak köszönhető, mert például Mohl hiába volt összességében a jobbak között, az ellenfél gólját megelőzően ő volt az, aki rosszul szabadított fel (azaz nem szabadított fel, hanem kb. gólpasszt adott). Rajta kívül szembetűnő, hogy Kecskés ezúttal a gyengébbek közt volt, és a meg nem adott tizenegyes előtt ő is egy nagy egyéni hibába szaladt bele. De nem hiszek abban, hogy egy 1:1-es meccsen az egyéni hibák a meghatározóak, sokkal inkább szerkezeti gondok lehetnek ott, ahol a döntetlent úgy hoztuk össze, hogy mind egyéni, mind csapat szinten fölényben voltunk.

Miért nem? Mert elég beszédes, hogy a gyengébbek közt szinte kivétel nélkül a támadó-szekció tagjai szerepelnek. Andric és Lázok még a 200 pontos beugró szintet sem érték el, az ő várakozáson aluli szereplésük persze nem feltétlen egyéni hiba, ott is a szerkezet lehet a felelős. Nem véletlen a lesek számában mutatkozó 8:3-as „fölényünk! Az ellenfél szűk sávban tartotta a meccset, támadóink ezért nem tudtak lendülettel érkezni a kapu közelébe, támadásaink statikusak lettek, mélységből pedig nem volt érkezőnk, mert mi hosszabbak voltunk.

Diarra például nem ért lőtávolba, egyetlen lövési kísérlete sem volt. Az egyik legjobb lövőnk tehát a fent említett okok miatt kiesett az ellenfél kapuja előtti játékból, pedig az ilyen jellegű védelmet csak akkor lehet igazán megbontani, ha a mélységből érkezők meg tudják osztani a védők figyelmét. De csak az képes erre, akiről tudható, látható, hogy 30 méteren belülről lő, és pontosan lő. Most ilyen sajnos nem volt… 8 lövésünkből csupán egy indult a tizenhatoson kívülről, de tizenegy métert meghaladó távolságról is csak hármat próbálkoztunk.

Összefoglalva az előzőeket, arra jutottam, hogy ezúttal a csapat szerkezete valamiért nem volt igazán ütőképes. Ennek számos magyarázata lehet, mert kifejezett edzői elgondolást, vagy pontatlanul végrehajtott stratégiát, de akár egyéni hibákat is fel lehetne hozni okként. Azt hiszem, hogy mindegyiknek része volt, kicsit ez is az is. A mélyebb okok meg ismertek, a keret adott, és nem volt lehetőség turbózni az utóbbi két átigazolási időszakban, na meg azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezúttal Vignjevic mester kicsit „túltolta” a taktikát. Ez utóbbi szorosan összefügg az előbbivel, én sok esetben nem tudom eldönteni, hogy egy-egy stratégia, felállás, csapatszerkezet menyire kényszer, és mennyire tudatos elgondolás eredménye.

Hogy ne felejtsem a trafót, el kell mondanom, hogy a történelmi találkozás nem lesz hosszú életű egymás mellett élés, a történet ismét szétválik majd, mindenki megy a maga útján. A trafó csak egy egyszerű elektronikai alkatrész marad, némi matéria megfelelően összerakva, de a klub egy élő, létező, nem csak test, hanem lélek is, így mindig képes a megújulásra! A rossz időket pedig jobbak követik, a mélypontok után van felfelé vezető út, mert a klub nem egy tárgy, hanem cselekvő, önálló entitás, aki - mint egy modern Münchhausen báró – saját hajánál fogva húzza ki magát a mocsárból!

HAJRÁ LILÁK!

Súlytalanság… Ez jutott eszembe a derbit nézve. Ez a magyar foci „leg-leg-leg” találkozója, de ezúttal csalódnunk kellett. Nem az eredmény okozott csalódást, mert bizony az több okból is igazolta a papírformát. Egy kicsontozott Újpest olyan ellenféllel találta szembe magát, akit jó ideje kedvelnek ott, ahol kell… És ez persze a kezdőcsapatok szintjén is meglátszott! Legalábbis számokban, mert bizony a pályán érdemi különbség nem volt; mindkét csapat mélyen az elvárt szint alatt teljesített. Papíron tehát a különbség:

-      Újpest:

o   kezdő 11 értéke (transfermarkt): 3,225 m€,

o   kezdő 11 játékosai átlag-értéke: 293.182 €.

-      Ellenfél:

o   kezdő 11 értéke (transfermarkt): 6,850 m€,

o   kezdő 11 játékosai átlag-értéke: 622.727 €.

A cserepadokat meg se nézem, mert ahol Heris szélső támadóként jön be (egyébként jó játékkal!), ott azért látható, hogy erősen végesek a lehetőségek. De – mint említettem – ebből a pályán sok nem látszott, sokkal inkább egy kis sufnituning az egyébként (papíron!) a hazai bajnokság nehézsúlyú ketrecharcosának. Farkas Ádám ugyanis jól szállt be a meccsbe, hatékonyan segítette csapatát!

De ne szaladjunk ennyire előre, inkább nézzük meg, mi kell ahhoz, hogy egy 55 kilós egyetemistából ;-) MMA harcost faragjunk – papíron…:

-      Először is sok-sok pénz, de a legjobb, ha ezt nem a családi költségvetésből finanszírozzuk, hanem mondjuk a társasház közös pénzét fordítjuk erre a nemes célra, mert;

o   kell neki pályát építeni, edzőtermet, amit csak kíván,

o   nagyon meg kell fizetni, hiszen hogy várhatjuk el a jó teljesítményt, ha éhezik az a szegény gyerek,

o   foglalkozni kell a lelkével is, mert ugye a nagy dolgok fejben dőlnek el, adni kell tehát neki annyi önbizalmat, amennyi csak belefér,

o   hirdetni kell égen-földön a gyerek kiválóságát, mert ugye a jó bornak is kell cégér manapság,

o   ha pedig mérkőzésre kerül sor, intézzük el a győzelmet, hiszen kár lenne túráztatni azt a túlhajszolt gyereket, mindenki tudja, hogy galaktikus bajnok!

o   bocs, de fontos; az egyébként jó nevű ellenfeleknek mérkőzés előtt jóval el kell távolíttatni egyik lábát, meg eltörni a kezét, nehogy „hibázzon”…

Ugye milyen egyszerű? Az egész nyitja a pénz, a vak is látja, hogy ha az megvan, megy minden, mint az ágybaxarás! De nem árt figyelni egy aprócska momentumra (nem röhög, rossz az, aki rosszra gondol!), mert könnyen előfordulhat, hogy nemzetközi meccsre kerül sor.

-      Mi van, ha az ellenfél nem tudja, hogy intergalaktikus bajnokkal áll szemben?

-      Mi van, ha pl. Albániában még nem hirdették ki a drága gyermekről, hogy verhetetlen?

-      Vagy mi van, ha megtörténik az a csúfság, hogy az áldott gyermek – tudván, hogy mindent vivő balkezétől csak a jobb veszélyesebb – olyan helyre téved, ahol egy hátbavágástól orra bukik?

Igen, vigyázni kell, mert a papír sokat elbír, de a tények bizony még mindig makacs dolgok! Vigyázzunk tehát gyermekeinkre, ha ilyen karriert szánunk nekik, ne érje őket csalódás! Amíg a kis homokozójukban a legnagyobb királyok, addig szóljunk nekik, hogy bizony vannak még nagypályások a világon, nem nagy baj, ha kellő alázattal először magukat építik fel, aztán másnak is bizonyítják, hogy „adminisztratív” segítség nélkül is képesek elérni szép eredményeket.

Nevelési tanácsadónk után térjünk vissza a derbihez! Hogy ne hagyjam átkötés nélkül; van aki tanul, van aki meg nem… Ez mindkét klub vezetésére igaz, még akkor is, ha a tananyag nem ugyanaz. Nálunk a szocializáció, társas érintkezés, kommunikáció tantárgyból áll erős buktára a vezérkar, az ellenfél pedig magatartás, etika, valamint elsősorban gazdálkodási tárgyakban fog elhasalni, ha nem kapja össze magát. Átkötésről ennyit…

Amikor a fentieket írtam, akkor még nem láttam adatot, a számok tekintetében csak sejtéseim vannak. Ezzel együtt gyanítom, hogy a fenti tantárgyi hiányosságok visszaköszönnek majd a „matekban”. Nézzük meg tehát, hogy az érzelmeket maximumra tornázó derbi milyen számokat hozott, amit láttunk, és éreztünk, az tényleg valóság, vagy csak mi szeretnénk szurkolói elfogultságtól vezérelve belelátni csapatunkba értékeket, az ellenféltől pedig eltagadni azokat? De azt már biztosan tudom, hogy a derbi megmérettetett és könnyűnek találtatott, mint az 55 kilós egyetemista, akinek vigyáznia kell a Duna parton a horgászokkal, nehogy méreten aluliként visszadobják a folyóba!

Mielőtt elfelejteném; a teltház itt bőven nem volt tele, mert:

-      az ellenfél szurkolótábora egyszerűen nem jött el, és mert

-      a zseniális „felújítás”, meg a biztonsági intézkedések miatt nagy területek maradtak üresen a lelátón.

Ezzel együtt a szurkolás messze felülmúlta a pályán látott szintet, de sokak szerint nálunk kissé halványabb volt a produkció a szokottnál, a másik oldalon pedig nyilván savaztak. Vagy kilúgozták őket. Mindegy, kémhatástól függetlenül is azt kell mondjam, hogy adminisztratíve lassan sikerül a derbit egy Gyirmót-Mezőkövesd világbajnoki döntő szintjére süllyeszteni. Köszönjük, de nem kértük…

Hát ennyit arról, hogy egy derbit hogyan lehet érzelmek nélkül kezelni (sehogy!). De most tényleg elő a számokkal! Először a csapatszintű mutatókat nézzük meg:

forrás: mlsz.hu

Nem kérdéses, hogy a mezőnyben fölényt alakítottunk ki, a labdabirtoklás 55/45-ös aránya rendben van, különösen úgy, hogy az ellenfél – más csapatatokkal szemben – szinte minden egyes mérkőzésen dominál, kétséget nem hagyva afelől, hogy nyerni szeretné a meccset. Nos, a tehenek legeltetéséről az ellenfél 13-asát kérdezném, mint szakértő felhasználót, de nekem úgy tűnik, hogy bizony a drága (szigorúan pénzügyi értelemben!) riválist nem a zöldtakarmány, hanem a mi játékunk fogta meg!

Ez rendben is van, hiszen játékunkban fontos szerepe van a labdabirtoklásnak, annak, hogy az esetlegességet – sokakkal szemben – tudatosságra igyekszünk cserélni. Rendben, erre a játékelemre dicséretet érdemel csapatunk. De mit kezdtünk a labdával? Ugyanis a labdabirtoklás nem l’art pour l’art performansz, hanem célja a támadás, a gól!

A lövések száma (13 vs. 5) azt mutatja, hogy felértünk az ellenfél kapuja elé, ott lövéssel fejeztünk be támadásokat, szám szerint pedig sokkal több próbálkozásunk volt! Újfent dicséretes, de a probléma ott van, hogy megpróbálni, és gólt elérni nem pontosan ugyanaz… És itt bizony rögtön egy olyan pont következik, ami döntő volt a meccs végkimenetele szempontjából; a lövések pontossága gyalázatosra sikerült! Míg csapatunk nem egészen 8%-os (13-ból 1 lövés talált kaput!!!) „pontossággal” tüzelt, addig az ellenfél 60%-os hatékonyságot mutatott (5-ből 3).

A szabálytalanságokra nem térek ki (23 vs. 9), csak annyit említek, hogy az ellenfél 12-ik játékosa (ha már szurkolójuk nem volt…), a játékvezető volt, így a számok nem tényszerű, hanem a részrehajló igazságot mutatják. Hozzá kell tennem azonban, hogy a 79. percben ott volt a lehetőség a döntetlenre, de nem tudtunk élni a minden addiginál nagyobb lehetőséggel sem. De! Külön ki kell emelnem, hogy a két dolog közt semmiféle összefüggés nincs, ha hibáztunk is sokat, a kritikán aluli bírói ténykedés attól még tény marad…

A passzok száma, illetve pontossága (417 vs. 275, ill. 80,50% vs. 72,94%) megint rendben lévő, ugyanis az ellenfél 80% feletti átlaggal (!) fordult a derbire. Játékunkkal ezt bőven megakadályoztuk, és nekünk sikerültek a passzok, átadás helyett nem találtuk telibe a 13-as számú tehenet sem… Eddig tehát a lövések pontosságával volt probléma (nem kicsi!!!), de ezen túl, a többi mutató jelentős fölényünket mutatja!

Mielőtt megveregetnénk vállunkat, nézzük tovább! A párharcok bizony az ellenfél fölényét hozták (44/56), ebben bőven alulmaradtunk… Nem gondolom, hogy ez az akarat hiányára vezethető vissza, sokkal inkább arra gondolok, hogy a zöldek harcolni, mi pedig játszani szerettünk volna – ezúttal elfelejtve azt, hogy a játék az egyik legkomolyabb harc a világon. Ha jobban belegondolok, ez a két klub alapvető filozófiájával teljesen konzisztens, az már más kérdés, hogy most nem sikerült a kérődző méretű ellenfelet körbefutni. Mert bár jól felmértük, hogy fizikális erőben nem tudjuk felvenni a versenyt tehenekkel, de nem volt elég kreativitás játékunkban.

Igen, ezúttal nem volt Diarra, aki a jól kimunkált, és ezért bizony kiismerhető játékrendszerünkben képes behúzni a nem várt cseleket, oldalt forgatni, nyesett, csavart labdákkal akár távolról is veszélyeztetni ellenfelünk kapuját. De Bardhi hiánya is érezhető volt, mert sebessége, harcossága, és különösen gólérzékenysége javunkra vált volna. De – tanulva Vignjevic mester higgadt értékeléseiből – nincs igazán helye a „ha” kezdetű mondatoknak, ezen a mérkőzésen a pályára lépő 14 játékos volt az Újpest, tetszik, nem tetszik, nekik kellett (volna) nyerni a mérkőzést.

Előre tudtuk, hogy mindenkinek tudása legjavát kell adnia, mert egyéni képességek terén az anyagilag jobban elengedett ellenfél bizony jobb, több olyan játékost is pályára tud küldeni, aki képes lehet meccseket eldönteni. Mi a csapatjátékban bízhattunk, amit képességeink szerint tisztességgel meg is csináltunk. De mit mutatnak az egyéni számok? Imé, a játékosok táblázata:

forrás: mlsz.hu

 

Azt kell, hogy mondjam, mindenki kitett magáért, hiszen a korábbi mérkőzések átlagát (215 pont) jóval meghaladta az egyéni pontszámok átlaga, ami ezúttal 231 ponton állt meg. Védősorunkat külön ki kell emelnem, hiszen ők négyen végeztek az élen, de meg kell jegyeznem, hogy Balázs Bandzsi párharcokban lemaradó, ahogy Kálnoki Kisnek (belső védőként!) is több párharcot kell nyernie ahhoz, hogy igazán maradandót alkosson, de Mohl sem kiemelkedő sajnos.

Ezzel együtt sem gondolom, hogy a védelmen ment el a meccs, pedig Pávkovics azért erősen kilóg a sorból, miután ő a sor végén szerénykedik. Az ő szerepeltetése szükségmegoldás, igyekszik is becsülettel, de tudomásul kell venni, hogy ebben a helyzetben egyszerűen nem volt jobb választás. És ez nem a játékos hibája, egész egyszerűen nem hibáztatható! Akik hibáztak, azok máshol keresendők, de róluk sokan, sokszor érteleztünk már, hagyjuk őket, hátha egyszer változik a helyzet!

Problémásabb Sankovic, Balogh Bubu, Cseke hármasa, akiktől joggal várhattunk volna többet, mert – szerintem – többre képesek. Igaz, hogy Bubu csak a cserék után húzódhatott középre, ahol sokkal jobban élt, de neki meg kellene tudni oldani a szélső pozíciót is, ahogy arra volt már nem egy példa. Nekem kissé indiszponáltnak tűnt, sok esetben a tutit választotta a meglepő helyett. Csekénél a harcot, a keménységet hiányoltam kissé, ő az, aki fizikálisan képes felvenni a versenyt a zöld tankokkal, de most talán megfogta a bíró  különös „érzékenysége” szabálytalanságainkra.

A középső traktus (Heris, Lázok, Perovic, Andric) játékosait – Heris kivételével, aki viszont csak kevés időre tudott bejönni – felőrölték a monoton brusztoló védők, de jót küzdöttek, nem kérdés. Mégis náluk buktuk el a meccset, mert a beadásokra valahogy nem értek oda, amikor meg mégis, akkor Lázok Jani pár lépésről fölé vágta a labdát…

Összességében tehát egyáltalán nem volt rossz az összteljesítmény, de mindenhol hiányzott egy-egy játékelem, egy-egy mozdulat ahhoz, hogy győztesen hagyhassuk el a küzdőteret. Mivel az ellenfél egy kicsivel sem volt jobb, különösen fáj a vereség, de meg kell jegyezni, hogy – a jelentősen legyengült keret ellenére – a meccs fejben ment el. Amikor ugyanis csak nüansznyi dolgok döntenek, tapasztalatom szerint bőven nem a fizikális tényezők döntenek! Ezt a részt persze volt, aki intézze; Ádámnak az ő Évája zöld jelzést adott, működött a kémia, a pár egymásra talált!

A számok is, a tapasztalatok is azt mutatják, hogy bizony itt volt egy három pontot elvesztő, de erkölcsi, és sportemberi értelemben győztes csapat, és volt egy, aki három pontot elvitte. Feri kolléga egészen pontosan megfogalmazta, mire gondolok:

„Sokat mondóak voltak a meccs utáni reakciók. Egy győztes derbi után örülni, ünnepelni kellene. Ehelyett Csukics azzal volt elfoglalva, hogy az újpesti szurkolókat hergelje, Doll pedig nyilatkozatában semmi másról nem beszélt, csak arról, hogy egy ilyen rangadóhoz méltatlan volt a pálya talaja. Nem tükröződött sem arcán, sem szavaiban egyetlen mikroöröm sem. Mindkettőnek úszni kellett volna a boldogságban...Két esetet tudok elképzelni...vagy tudták az eredményt előre, vagy nem érdemelték meg a győzelmet. Vagy mindkettő...”

A teljes cikk itt érhető el:

http://ujpest1885.hu/index.php/ertekeles/951-miert-nem-oeruel-az-aki-megnyeri-a-derbit

Mindent egybevetve; csapatunk igenis mindent megtett, de ez most csak erre volt elég. Ez – figyelembe véve a körülményeket – bizony nem semmi, az ellenfél pályán mutatott produkciója alapján pedig fájó. Az eredmény nem, de az ahhoz vezető út zavar, igenis nagyon rossz irányba mennek a dolgok, de csapatunk emelt fővel hagyhatta el a játékteret, ahogy mi, szurkolók is! Lélekben megerősödve a legközelebbi derbit nyerjük, mert most aztán végleg bebizonyosodott, hogy nem félni, de még csak tartani sincs mitől amikor a IX. kerületiek ellen lépünk pályára!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

Az átigazolási piac a szerencselovagok Mekkája. Mekka pedig igencsak közel lehet Szombathelyhez, mert ott aztán nagyban játszanak! Télen például Kevin Kurányi jelentkezett próbajátékra, de nem felelt meg, hiszen posztrivális érkezett az utánpótlás galaktikus központjából. Igaz, cserébe az egyetlen valamirevaló védőt be kellett áldozni, de ahol Illés B. egyengeti a leendő csatárok útját, ott a támadásra építenek! Azt persze már Radó Andris óta tudjuk, hogy az átigazolások sokféleképpen hasznosulhatnak, aki pedig az igazolásokat kizárólag a csapata megerősítésére használja, az botor ember… Van az úgy, hogy egy-egy jól irányított játékos-eladás mentesít bizonyos alaptőke követelmények alól, vagy éppen a tulajdonos/szponzor kap zsíros megbízásokat cserébe.

De most télen bizony belecsaptak a lecsóba, hírek jöttek, hírek mentek nagy nevekkel, majd érkeztek is páran. Azt hittem, hogy akkor most tényleg van mitől tartani, hiszen nálunk adott a keret… Aztán látva a meccset, rájöttem, hogy itt valami nagy kamu van! Nézzük csak; két játékos visszatért kölcsönből, aminek csak annyi volt az értelme, hogy ne a riválisokat erősítsék, érkezett egy galaktikus, aki az NB2-ben nem állta meg a helyét, ahogy egy másik érkező Debrecenben, és végül egy nigériai srác. Utóbbi egész ügyes gyerek, de ő csak a hiba a mátrixban! Szülőföldjén nincs folyamatban semmiféle vasúti fejlesztés…

Nem fejtegetem tovább, de – mivel sokak szerint a szezon legrosszabb játékával nyertünk – megpróbáltam magyarázatot adni arra, hogy egy elvileg erősödő gárda otthon miért kapott simán két gólt egy olyan csapattól, akik nem igazolhattak, hiányos kerettel utaztak, csatárként egy tőről metszett középső védő cseréltek be – míg ősszel még döntetlent ért el. Meg kellene tanulni a focival foglalkozni a kisstílű helyezkedés, dörgölőzés helyett! De miért adok én tippeket az ellenfeleknek??? Tényleg ejtem a témát!

Rátérve a lényegre; csapatunk bizony ismét bizonyított! Annak ellenére, hogy nálunk aztán tényleg lehetne keresni a kifogásokat (nem igazolhattuk le Messit, pedig már minden le volt beszélve pl.), viszont játékosaink - ha nem is a világ legjobb produkciójával, de alázatos munkával – kétséget sem hagytak afelől, hogy ki nyeri ezt a mérkőzést! Ja, hogy lassan a szertárosnak kell gólt rúgni? Kit érdekel! Ha kell, Vignjevic mester is beszáll, de legalábbis összerakja a CSAPATOT, ahogy csak keveseknek sikerülne! Nincsenek milliárdok, vagy ha lennének, akkor sem lehet igazolni, de ezen most a srácok nagyvonalúan felülemelkedtek! Dicséret érte! Mivel, hogyan sikerült ezt elérni? A számok talán segítenek megfejteni.

Géza mester bizony bajban van, amit csapata 4-5-1 (vagy 4-1-4-1?) felállása is jól mutat. Nincs támadója, nincs aki elől tartsa a labdát, így kénytelen betonvédelem mögé rejteni kapuját, és pontrúgások, meg erősen esetlegesen előrevágott labdákból éldegélni. Pedig lehet ezt másképp is, de tény, hogy az melósabb. Nehezebb ugyanis megtanítani a játékot, felépíteni a támadójátékot, elszöszölni azzal, hogy minden egyes játékos képes legyen a romboláson túl valami másra is a pályán. Vig ezt a nehezebb utat választotta, és ezúttal bizony meg is lett az eredmény. Alighanem az ő stratégiája lesz a nyerő hosszabb távon is; a napokban Cesc Fàbregas fejtegette, hogy az angol foci leszálló ágba került, amiért – véleménye szerint – az a felelős, hogy a PL-ben kizárólag a védekezés megszervezésével foglalkoznak az edzők, a kreatív játékosok, a látványos támadójáték mostanság nem fontos. Lehet ebben valami – annak ellenére is, hogy bárcsak ott tartanánk lefelé, ahol most az angolok vannak!

Mi tehát egy 4-4-2-es formációval álltunk fel, de Cseke mint az egyik támadó azért erős túlzás, ő inkább a védekezésben jeleskedik. A négy védő előtti két szűrő (Windecker, Sankovic) sem utal támadó felállásra, de Diarra és Bardhi hiányzása sem utalt gólzáporos győzelemre. Szerencsére, mint csapat, egyáltalán nem néztünk ki rosszul, a játék játékos megközelítése, a teljes pályára érvényesen megszervezett taktika sikert ért!

Csapatszinten miben voltunk jobbak?

forrás: mlsz.hu

Labdabirtoklásban ezúttal nem tudtunk fölényt kialakítani, de ez talán bele volt kódolva a felállásba, talán készakarva el is engedte ezt a stratégiai pontot Vignjevic mester. A labda birtoklásának ugyanis kettős célja van; a labda birtokában tudunk gólt szerezni, és amíg nálunk a labda, az ellenfélnek nincs esélye betalálni. Az ellenfelet szerzett gólok számába csak két kieső helyen álló, illetve egy, közvetlenül a kiesés ellen harcoló gárda képes alulmúlni, nem kellett tartani attól, hogy többet birtokolják a labdát. Volt ebben persze kockázat, mert bizony utaztak a pontrúgásokra, kapunkhoz közelítve 25 méteren belül egy gyenge szellő is földre vitte az ellenfél játékosait.

Ebben pedig jó partner volt a játékvezető, ugyanis a szabálytalanságok egészen elképesztő különbséget mutatnak. A 28 általunk elkövetett fault-tal szemben mindössze 11 hazai szabálytalanság áll. Nem is tudom, de nem úgy ismerem a vasi gárdát, mint akik a szomszédba mennek egy kis alattomos belépőért… Szóval megvolt a támogatás, de ezúttal a pontrúgásokat – egy-két kisebb megingástól eltekintve – jól kezelte védelmünk.

Ezt mutatja az is, hogy az ellenfél 10 lövéséből mindössze 2 talált kaput (azok sem voltak túl veszélyesek, míg nálunk a 12 lövésből 5 talált kaput (és ebből 2 gólt is ért!). A mi 40%-ot meghaladó lövési pontosságunk bizony bőven nagy fölény, a meccset pedig gólokkal lehet megnyerni. Nem kérdés, hogy a Mester most szándékosan úgy építette fel a stratégiát, hogy a gyors ellentámadásokat lövéssel tudjuk befejezni, lendületből érkezzünk a kapu elé, de alapvetően hátul biztosan álljunk a lábunkon.

A passzok számában mutatkozó hazai fölény körülbelül megfelel a labdabirtoklásnál látottakkal, a játék átlagosan mért gyorsasága szinte pontosan megegyező volt. De volt egy jelentős különbség! Nálunk voltak ritmusváltások, míg az ellenfél egy ritmusban robotolta végig a meccset. Igen, a játszott játéknak hullámzó ritmusa van, ez pedig sok esetben kiszámíthatatlanná is teszi, de a játékot csak szükséges rossznak tekintő stratégia nem nagyon enged teret a hirtelen impulzusoknak.

Eddig tehát azt találtam, hogy a teret átengedve, gyors ellentámadásokra épült játékunk, megkockáztatva azt, hogy a többet támadó ellenfél rossz találati mutatóit ezúttal is hozza. Ez eddig még azért elég gyenge lábakon áll, mert az ellenfél hiányosságaira nem lehet mindent feltenni! Kellett a győzelemhez még valami, ez pedig a párharcok terén kivívott fölény! Szinte teljesen biztos, hogy ennek hiányában nem lehetett volna a három pontot bezsebelni, mert nem sikerült volna megakasztani a támadásokat, a gólokhoz pedig végképp szükséges, hogy az egy-egy elleni szituációkban jól szerepeljünk!

A csapatszintű adatok szerint tehát azt mutatják, hogy a kontrákra építő csapat agresszív védekezéssel, gyors ritmusváltásokkal operált. Ezúttal lemondtunk a pálya minden területére kiterjedő dominanciáról, mondhatni takarékosan focizva sikerült győzelmet aratni. A takarékosság ott is tetten érhető, hogy két támadónk is pihenőt kapott, ami ezúttal különösen fontos volt, hiszen a derbire a pályára lépőknek top-formában kell lenniük!

Vignjevic mester jól sáfárkodott, ugyanis Perovic eddig is kiváló gól/perc mutatóját ezúttal sem rontotta le, de Szűcs Kristóf még őt is képes volt túlszárnyalni! Fiatal támadónknak ugyanis első felnőtt bajnoki mérkőzésén mindössze 17 percre volt szüksége a gólhoz! Ezúton is gratulálok Kristófnak, bízva abban, hogy még sok ilyen szép találattal örvendeztet meg minket!

De nem csak góllövőink kellettek a győzelemhez, ezért nézzük meg, hogy a játékosok táblázatát!

forrás: mlsz.hu

Hoppá-hoppá! Itt bizony azt látom, hogy nagyon nem volt véletlen ez a győzelem! Az igaz, hogy

- az ellenfél sem volt rossz (átlag 210 pont), de

- nálunk minden pályára lépő értéke 200 pont fölött volt (átlag 245 pont!!!),

- 8 (!) játékosunk teljesített 250 pont felett, ami az NB1-ben kiemelkedő,

- az ellenfél legjobbja sem érte el a mi csapat-átlagunkat!

Ugye mennyire fontos, hogy az igazolásoknál a foci legyen az elsődleges szempont? Ugye milyen nagy jelentősége van az egyéni képességeknek, az egyéni felkészítésnek, és a játék minden elemére kiterjedő stratégiának? Csapatunk bizony csattanós választ adott ezekre a kérdésekre, a számok pedig cáfolják a véleményeket, miszerint a szezon leggyengébb produkciójával hoztuk el a három pontot! Itt bizony az egyes játékosok szintjén is komoly teljesítményeket láthattunk!

A Windecker-Sankovic szűrő-páros a passzok pontosságával (90+%), valamint párharcokban mutatott kiváló teljesítményével is kitűnt, tőlük csak a passzok terén marad el a védelemben Mohl, Kálnoki Kis, és Pávkovics, míg Balázs Bendzsi épp fordítva, nála a passzok rendben voltak (80+%), de a párharcokban ezúttal elmaradt a csapat átlagától. Védőinknél van tere a fejlődésnek, de az a jó hírem van, hogy láttunk már a most kisség relatív gyengébb adatoknál sokkal jobbakat is tőlük, így egy jó formaidőzítéssel csúcsra járatható a védelem.

Elől Perovic és Szűcs góljáért dicsérhető, míg Andric azért, mert láthatóan jobb erőben van, és gyorsult is valamelyest a téli felkészítés során. Ez bizony kellett gólpasszához, fejlődése nem hasztalan tehát! Cseke hozta a szokott hajtós erőjátékot, de ő nem az a típus, aki csillog-villog, mégis fontos szerepe van a gépezetben. Balogh Bubu gólpassza, és általában is a csapat mozgatásában játszott nagy szerepet. Ez ugyan most nem sikerült feltétlen látványosra, de annál hasznosabbnak bizonyult! De ne feledkezzek meg Szabiról! Ezúttal a beadások, pontrúgások, kijövetelek rendben voltak, a többi elemet tekintve pedig eddig sem voltak problémák, így a csapat legtöbb pontot elérő játékosaként neki is jár a gratuláció!

Összességében tehát azt látom, hogy ezen a meccsen a Mester által kitalált taktika működött, mert nem volt gyenge láncszem, többen is tudásuk javát adták, a mérkőzés eredményét befolyásoló hibákat pedig nem vétettünk. Lehet, hogy ez a győzelem nem volt látványos, de rengeteg munka, fegyelmezettség, szervezettség kellett hozzá – a számok legalábbis ezt mutatják.

Ahogy a számok arról is tanúskodnak, hogy a hétvégi derbire érkező ellenfelünk a 0:0-s döntetlenjét a miénknél kissé gyengébb egyéni teljesítmény átlaggal érte el (235 pont), ezért bizony nagyon komoly koncentrációra lesz szükség, valamint rettenetes fegyelemre. És akkor helyet cserélhetnek derbik résztvevői a tabellán – végre helyre áll a világ rendje!

 

HAJRÁ LILÁK!