Szám szerint

Éppen a malacka raj (a kósa group tagja) elleni meccs előtt néztem meg a Dr. Szerémi Andreával készült riportot („Gyermekpszichológus szerint…”), és – mint látható – erősen hatott rám mondanivalója. Megtudtam, hogy felnőttként nem szabad másokat negatív színben feltüntető sommás megállapításokat tennem (pl. kondának nevezni az ellenfelet)! Kedves doktornő, jelentem, tanultam! Ime, a bizonyíték!

Malacka; „általánosságban félénk, különösen fél a sötétben és sok mindenért hajlamos aggódni. Jóllehet igen kicsi állat és néha dadog, igyekszik bátor lenni, gyakran sikerül is legyőzni a félelmeit.”

A kis mesehős figurájának felidézése már csak azért is könnyen ment, mert beláttam; nagy szerencse, hogy gondoskodnak rólam! Nem kell sokat törnöm a fejem programokon, mert úgyis mindig „az”, és „úgy” történik, ami nekem a lehető legjobb!

AZ: Kezdődött azzal, hogy család megint kitalálta, mit szeretnék (…), így persze nem tudtam a helyszínen szurkolni. Attól eltekintve, hogy egy élménnyel lettem szegényebb (otthon ezért még számolunk!!!), az elemzés szempontjából talán még jobb is! Nem zavar meg mindenféle vizuális effektus, nem hallom szurkolóinkat és azt sem, ahogy néma csend lesz a hazaiak körében gyors egyenlítő gólunk után. Ez jelzés volt, de azonnal jött a megerősítés!

ÚGY: Mintegy saját magamtól megvédve az egyetlen (???) sport TV természetfilm-estet tartott. Sajna a moszatok, meg a narancsok nemi élete nem érdekel, de ekkor rájöttem valamire! Nevezetesen, hogy mennyire ostoba voltam, hisz nem jöttem rá, hogy mi nekem a jó! Szerencse, hogy van aki képes helyettem gondolkodni!

 

Minden esetre, ez most egy különös szitu, mert csakis a számok állnak rendelkezésre (na jó, a gólokat megnéztem…), így biztosan nem zavar be szubjektív élmény a számok világába! Szóval; malacka raj – ÚJPEST: 1-1, ennyit tudok, és látom statisztikát, megnéztem a gólokat, és V. mester nyilatkozatát. Az ellenfél edzőjének (nem merem nevén nevezni…) véleményét nem olvastam, nem hallottam, de a szokások szerint biztosan arról szólt, hogy nyerhettek volna, de… Nézzük tehát szám szerint!

 

Most a csapatstatisztika adatait veszem előre, mert V. mester külön kiemelte, hogy végre volt csapategység, valamint a labdabirtoklást, mint olyat, ami végre hasonlít az elképzelésekhez.

A labdabirtoklás ezúttal a javunkra dőlt el! Ez nagyon biztató, mert a taktikánk fontos része az, hogy birtokoljuk a labdát, ugyanis ebben az esetben – azon túl, hogy irányítjuk a játékot -, nem kell a sok energiát felemésztő letámadással támadni a labdát! Az 46/54-es arányra nem mondanám, hogy felborult a pálya, de az, hogy majd’ 3 és fél perccel több időnk volt támadni, máris előnyt jelent! A játékpercek összesített adata (47 perc 46 másodperc) nem túl izmos adat, a játék töredezettségéről árulkodik.

Ennek oka a szabálytalanságok nagy száma lehet. A két csapat összesen 41-szer vétett a szabályok ellen, ami jelentősen meghaladja az átlagot. Miután nem láttam a mérkőzést, két eset lehetséges; vagy részrehajló volt a bíráskodás (láttunk már ilyet), vagy játékosaink tényleg sok esetben éltek sportszerűtlen eszközökkel az ellenfél játékát elrontandó. Ez utóbbi – vessenek rám követ a fair play fogadatlan prókátorai! - nekem azt jelenti, hogy végre küzdöttünk, és tényleg mindent igyekeztünk megtenni a győzelem, vagy legalábbis a kapott gól elkerülése érdekében. Ez nálam jó pont egyenlőre, de az adatot egyéni szinten is meg kell vizsgálni, mert ugye vannak, akiknél egy ideje kisebb hiány van agresszivitásból.

A töredezett játék mellett is eseménydús mérkőzést láthattunk, ugyanis a két csapat összesen 30 lövést eresztett meg. Sajnos megint alulmaradtunk az összes lövés (18/12), és a kaput eltaláló lövések (5/2) számában is. Ne feledjük azonban, hogy a végeredmény mégiscsak egál lett, így tulajdonképpen nem olyan nagy a baj. Na most aztán jó lenne, ha legalább egy bő összefoglalót láttam volna (most már direkt nem nézem meg!), mert a számok a lövések minőségéről nem szólnak. Ezzel együtt a 16,66%-os pontosság nagyon gyenge, bár az ellenfél 27,77%-a sem acélos teljesítmény. Ha csak ezt az adatot nézzük, Malackáék közelebb voltak a győzelemhez.

A lesek száma nem túl masszív, feltehetőleg egyik csapat sem tudott a gyors kiugratások eszközével élni. Ebben a „műsorszámban 2/1-re „nyertünk”. A két csapat játékát ismerve, nem biztos, hogy nagyot tévedek, ha azt gondolom, hogy a pálya középső harmadában volt nagy tömörülés, míg a kapuk előtt kevesebbet volt a labda. Amikor viszont a tizenhatos közelébe értek a támadók, sok esetben sikerült lövéssel befejezni a támadásokat. Ha ez a feltételezésem igaz, akkor a magunk részéről itt látom az egyik okot, amiért Vig elégedetten nyilatkozott; a feltolt védekező alakzatunkat nem indították le, nem futottak meg a támadók, a kapott gól pedig nem egy ilyen szituációból esett. Sőt, nem is egy jól felépített támadásból, hanem egy elég konfúz helyzetből adódott… Persze a gól az gól, akár így, akár úgy esett!

 

A pontos passzok száma jelentős ÚJPEST fölényt mutat (375/288!!!). Már az előző mérkőzésen is ebben volt a legnagyobb a fölény, és mint a játék egyik igen fontos pillére, biztató a jövőre nézve. V. mester tehát nem véletlenül emelte ki a csapategységet, a mezőnyfölényt! A többet birtokolt labdát jól járattuk. Az persze kérdés, hogy a passzok milyen minőségűek voltak (alibiből oldalra kitett labdák, vagy hatékony előrejáték), de az adatok azt mutatják, hogy ebben azért van még mit javulni! Passzaink átlagban 4 másodpercenként követték egymást, míg az ellenfél 4,6 másodpercenként hajtott végre egy-egy passzt. Ezúttal tehát mintegy 10%-kal gyorsabban forgott a labda csapatunk játékosai lábán! Ez szép eredmény, de ezt az adatot önmagában nem lehet megfelelően értékelni!

Mi ennek az oka? Az, hogy bizony a nyert párharcok „versenyszámot” ismét buktuk! Az 53/47-es arány nem tragikus ugyan, de élek a gyanúperrel, hogy még mindig nem merik lejátszani játékosaink az egy-egy elleni szituációkat, helyette inkább (szerencsére 80% feletti pontossággal!) a passzt választják. Nem lennék azonban igazságos, ha ezért mosta fél csapatot a kispadra követelném, mert ebben a mutatóban (is) előrelépett csapatunk. Olvastam, hogy Vignjevic mester optimizmusából sokaknak elege van, és lám a számok mégiscsak edzőnknek adnak igazat! Van fejlődés, de tény, hogy ez még mindig kevés, ebben a mutatóban további, jelentős előrelépésre van szükség!

Mielőtt még egyéni szintekre térnék, a csapatokról egy adatsorra még fel kell hívnom a figyelmet. Az utóbbi időben ugyanis sok vita volt arról, hogy minőséggel hogy állunk! Az ingyen, vagy meglehetősen diszkont árakon történő vásárlások vajon látszanak a csapaton, vagy tényleg lehet minőséget olcsón kapni a piacon? Ez az első kör után már talán felmérhető. Nálam az nb1-es játékos valahol 200 pontos indexnél kezdődik, de legalábbis az lenne egy ideálishoz közelítő állapot. Ezek szerint az egyes fordulókban a következők szerint alakult meccseinken a 200 pont felett teljesítők száma:

 

Igen vegyes a kép, a szezon elején több jó teljesítmény jellemezte csapatunkat, mint az ellenfeleket, de ilyenkor még a szezon eleji forma látszott, ugyanis négynél több játékosunk nem volt egészen a tizedik fordulóig, aki 200 pont felett teljesített volna! Piros pontot adtam, amikor többen voltak 200 felett, mint az ellenfélnél (5 mérkőzés), feketét pedig, amikor kevesebben (4 meccs), és 2 mérkőzésen egál volt. De sajnos azokon a meccseken sem nyertünk mindig, ahol többen voltunk a 200 feletti kategóriában, ugyanis ha ezeket a meccseket hozzuk, valamint az egálokat győzelemre váltjuk, akkor most 17 pontunk lenne… ami a harmadik helyre lenne elég!

Akkor mi lehet az oka annak, hogy most mégis inkább a végéhez vagyunk közelebb (nagyon szoros a mezőny, tegyük hozzá!), mint az elejéhez? További rengeteg számmal nem untatnék senkit, de egy komolyabb matek után arra jutottam, hogy a probléma inkább a csapaton belüli különbségekben van. A 200 pont felettiek után már jellemzően 180-as értékek következnek, de a végén gyakori a 150 körüli pontszám is. Ez utóbbi pedig gyanúsan nem nb1-es szint…

A rosszhírben a jó, hogy most már elértük azt, hogy öt játékos is 200 felett van az utóbbi két meccsen (de ez még kevés!). A jó és egyben rossz hír pedig az, hogy 200 felett és alatt nem mindig ugyanazok a nevek szerepelnek. Ez jó, mert ezek szerint nem csak négy-öt játékosunk képes megfelelő teljesítményre, a rossz meg az, hogy csak kevesen képesek folyamatosan jó teljesítményre. 11 mezőnyjátékos, és Szabi szerepel a „200-asok” listáján. Az alábbiakban a sorrend a listán való szereplésük száma szerint:

  1. Balogh 6
  2. Digne 5
  3. Sankovic 4
  4. Bardhi 3

5.-8.

    Heris             2

    Lita               2

    Perovic          2

    Sallói            2

9.11.

    Hazard          1

    Kálnoki Kis    1

    Mohl             1

Digne kiemelendő, mert nem játszott minden meccsen, mégis második helyen végzett, ahogy a számok alapján érhetővé válik, miért nem hagyható ki Bubu a keretből; meccsei többségén 200 pont felett teljesített! Sanko a számokban is hozza azt, amit gondolok róla; jó iparos, sok futással hozzájárul a sikerekhez, náélküle pedig még itt sem tartanánk. Ahhoz képest, hogy Bardhi pár fordulót a B-csapatban teljesített, a három 200 feletti pontszáma szerintem remek dolog, jó lenne ha végre tartósan kihozná magából azt a teljesítményt, amit várhatunk tőle.

A többiektől több jó meccs kell, de itt legalább látható, hogy van bennük potenciál, képesek az elvárt szintet hozni. Ahogy nézem, igazából ez egy komplett csapat, ebből a társaságból egy ütőképes összeállítás adódik. A jövőt tekintve pedig még Windecker, Diarra további erősítés lesz, de személy szerint Filkortól, Balázstól, illetve Andrictól is jobb teljesítményre számítok. Ez utóbbi hármas esetében objektív okokra vezethetők vissza várakozástól elmaradó teljesítményük, így nem alaptalan tőlük is elvárni, hogy győzelmek részesei legyenek!

 

Azért egy-két gondolat erejéig még térjünk vissza a Százholdas pagonyba! Az egyéni teljesítményeket ugyanis még nem vizsgáltam meg, a fentiek a szezon eddigi egészére vonatkoznak. Lövések tekintetében Diagne, Hazard, Andric (4,3,2) a sorrend. Az jó, mert az első alakzat aktivitását mutatja, ezúttal nem kellett védőinknek átlövésekkel kísérletezniük. Diagne a négyből egy gólt is elért, de Hazard nem hogy ezen a meccsen, hanem talán a szezonban még nem talált kaput. Nem tudom, mi ennek az oka, mert nem gondolom, hogy technikailag sok problémája lenne, ezért remélem, hogy ebben nagy változást láthatunk még!

Passzok számában Mohl vezet, Balogh, Bardi, Heris, és Lita előtt. Ebből azért látszik, hogy passzaink jelentős része a saját védelmi vonalaink körül összpontosul, így a labdatartás sok esetben nem produktív. Ez önmagában nem probléma, a taktika része lehet az is, ha a sorok rendezéséig nyugodtan járatják a labdát védőink. A pontos passzok százalékos értéke gyakorlatilag hasonló a sorrend, ami azt jelenti, hogy a sokat játékban lévő játékosaink megbízhatóak. Egyedül Bubu csúszik lejjebb, de ez talán annak (is) köszönhető, hogy védőinkkel ellentétben a támadásokban, sűrűbb mezőnyben is soka dolga akad. Mindenesetre tőle azért többet várok. Tudom, hogy többször írtam már ezt, de meggyőződésem, hogy több van benne, ki kell hozni!

Nyert párharcokban 50% felett van (sorrendben) Hazard (!!!), Heris, Bardhi, Balogh, de Diagne 47%-a sem rossz érték, tekintettel a posztjára. Ezen a meccsen valószínűleg sokat köszönhetünk tehát Hazard-nak, illetve Bardhinak, annak pedig külön örülök, hogy ezúttal Heris jó teljesítménnyel rukkolt elő, ugyanis az utóbbi időkben kicsit hektikusnak mutatkozott.

A szabálytalanságok terén azt látom, hogy a két agilis, mozgékony emberünk Hazard, Diagne magasan vezet az ellene elkövetett faultokban, míg a mi szabálytalanságainkból Lita, Balázs, és Andric vette ki részét legnagyobb mértékben. Utóbbi esetében még mindig azt érzem – így az adatok alapján -, hogy nem érte még utol magát! Ha optimistán fogom fel ezt a sejtést, akkor azt mondhatom, hogy ez jó, mert még van benne sok lehetőség, amit V. mester ki is fog hozni!

A meccs összegzéséül elmondhatjuk, hogy Malackáéknál döntetlent játszani nem rossz eredmény, a számok pedig egyértelmű előrelépést mutatnak a korábbiakhoz képest. Ezek kis lépések, de fontos állomások a sikerek felé vezető úton. Most már látszik a fény az alagút végén, és meggyőződésem, hogy az nem a vonat… A számok legalábbis azt mutatják, hogy nincs messze már a vége, kikerülünk végre a füstös falak közül a napfényre, ahol vígan robog velünk a szerelvény – legközelebb Paksra. A város nincs messze, ha éppen a vonat nincs, jó az autó is, de indulnak a buszok is! Csak biztatni tudok mindenkit, hogy látogasson el az atomvárosba, mert ha szimatom nem csal, jó focit láthatunk 17-én!

Ui.:

A csapat figyelmét felhívom, hogy ez a nap (túl)sokadik születésnapom is, szeretném, ha ezen a  napon nem az öregedésem egy újabb stációját kellene kényszeredetten „ünnepelnem”, hanem egy szép győzelmet!

 

HAJRÁ LILÁK!

Szombaton különleges jelenség szemtanúi lehettünk; vörös meteor csapódott a Szusza Ferenc Stadionba! Játékosaink rosszkor, rossz helyen voltak… Ahogy villámcsapás esetén is szokták mondani, nem a villám volt rossz helyen, hanem az, akibe belecsapott! Ilyen körülmények között igen szép eredmény a döntetlen, hiszen nem nagyon hallottunk még olyat, hogy valaki döntetlenre meccselt volna egy hirtelen, az égből becsapódó kődarab ellen!

Ha viszont egy futballmeccsen nem sikerült kétgólos vezetés birtokában megtartani a három pontot, akkor már nem lehetünk maradéktalanul boldogok. Már nem az első eset, hogy a vezetés megszerzése után pontot, pontokat bukunk a végjátékban. Az ellenfél pedig elérte célját, az edzői hitvallásnak megfelelő játékkal. Olyan sok szép futballmérkőzést láttunk már és nem jutottunk ki az utóbbi időben sehová. A kluboknál is ugyanez a helyzet. A szépségbe bele lehet halni, de az eredményesség legyen mindig a célpont” Hát bizony, semmit nem láttunk, ami focira emlékeztetett az ellenfél játékában… mégis elvettek két értékes pontot.

Talán ott hibázott csapatunk, hogy látványos focit játszott, ami az eredményesség rovására ment? A foci lehet egyszerre szép és eredményes? Meggyőződésem, hogy az eredményes futball szép is, mert az eredményhez gördülékeny játék, folyamatos és tudatos labdajáratás szükséges, a gól pedig mindig szép, még ha az csak a kapus lába között becsorgó, lecsúszott beadásból születik is… A stílust és ezzel együtt szép játékot ezúttal is hoztuk, azonban újra nem sikerült végig, kilencven percen keresztül fenntartani azt a minőséget, mint amivel kezdtük a mérkőzést. Erre lehet mondani, hogy ez csak a külcsín, de milyen a belbecs? Nézzük meg szám szerint. 

A labdabirtolkásban ezúttal felülkerekedtünk (53/47 arányban), a taktika ezen része tehát működött. Az 56 perc tiszta játékidő azt mutatja, hogy a játék folytonossága a korábbiaknál jobb volt, a játék-megszakítások nem kevésbé darabolták szét a mérkőzés menetét. Ez elsőre furcsa lehet, hiszen volt három tizenegyes, ami perceket von el a játéktól, de ha belegondolunk, egyik csapat sem húzta az időt, nem volt a hazai focit jellemző színészkedés, látványos fetrengés! A csapatok tehát nem ölték a focit; a mieink a vezetés birtokában sem tették ezt, az ellenfél pedig szinte végig lépéskényszerben volt. Ez bizony sportszerűségből jeles!

A lövések számában kissé alulmaradtunk (15/18), de a kaput találó lövések száma már kiegyenlített (6/6). Diagne és Bardhi pontosságának köszönhetjük, hogy ezúttal lövéseink 40% kaput talált. Az ellenfélnél a 33%-os eredmény Bouard pontatlanságát mutatja, a csatár ugyanis több komoly helyzetben sem volt képes kaput találni. Ebben a „műsorszámban” külön öröm Bardhi feltűnése, aki hosszabb idő után volt a kezdő tizenegy tagja, és támadásban jól lépett be.

Szögletekben jelentős a lemaradásunk, mert míg ellenfelünk 7 sprokrúgást végezhetett el, Balogh Bubu csak két alkalommal végezhetett el pontrúgást a szögletzászlótól. A szögletek száma sokak szerint nem mond sokat egy mérkőzésről, de a régi mondás – a szöglet fél gól – nem véletlen! Egyrészt ez is egy rögzített szituáció, ami jól gyakorolható edzésen, variációk építhatők rá, pont úgy, ahogy a kapu előteréből végzett szabadrúgásoknál, másrészt a szélsőjátékról is szolgál némi információval az adat. Ezek szerint a szélen kevesebbet értünk fel, hosszú indításokból kevesebb lehetett (kevésbé dinamikus csapatunk?), és kevesebb lehetőségünk adódott rögzített helyzetekből gólt elérni.

A szabálytalanságok terén „nyertünk” 18/10 arányban. Nem is tudom, de az, hogy AirSanyinál nem jegyzett fel a statisztika egyetlen szabálytalanságot sem, minimum gyanús… A csatár játéka erőszakos (az alattomos jelzőt is hallottam már…), sok párharcban részt vesz, így nehezen tudom elképzelni is, hogy 93 percen keresztül egyszer sem vétett a szabályok ellen… Nem kerülgetem tovább a forró kását; a bíráskodás megint kritikán aluli volt! A három tizenegyes közül egy biztosan nem volt megítélhető, ez látványos volt, de – mint látjuk – nem „csak” ezeket a szituációkat sikerült „benézni”. Maradjunk annyiban, hogy hiba volt…

A lesek száma kiegyenlített, mindkét csapatot kétszer állította meg a vonalbíró zászlaja. A játék képe alapján ez kissé meglapő, mert csapatunk – sajnos nem végig… - eléggé magasan védekezett, jól szűkítette a pályát hosszában, de az ellenfél nem élt a gyors kiugratások adta lehetőséggel. Ez pedig arra enged következtetni, hogy védelmünk hatékony volt, egészen a 63. percig. Nem véletlen; az 51. percben Kálnoki Kis sérülés miatt cserét kellett, hogy kérjen, így, mivel Heris eltiltása miatt nem játszhatott, Lita egyedül maradt a belső védő pozícióban. Ez sajnos végzetesnek bizonyult.

A pontos passzok végre működtek!!! Nem tudom, kinek tűnt fel, de most tényleg jobban működött az összjáték, a számok mégis olyan fölényt mutatnak, ami a hazai mezőnyben igen ritka. Csapatunk 510 pontos passzával szemben az ellenfél csak 346 áll, és passzaink 87,5%-os pontossága is meghaladja a meteoritok 81,6%os adatát. A labdabirtooklás adataival kiegészítve azt látjuk, hogy játékosaink 3,5, míg az ellenfél 4,5 másodpercenként hajtott végre egy-egy pontos passzt. Ez jelentős különbség; 30%-kal gyorsabb összjátékot produkáltunk! Ez az adat igencsak biztató a jövőre nézve! Az első gólunk ennek a gyors játéknak köszönhető, a védők a gyors labdajáratás miatt nem tudták elfoglalni pozícióikat.

A nyert párharcokban viszont megint alulmaradtunk… Ez sajnos már tendencia, erre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, ha az idény alajén megfogalmazott célokat el akarjuk érni. A 70/99-es számadat, a 41,4%/58,6%-os arány bizony gyenge teljesítmény. Ha közel kiegyenlítetten, vagy csak kevéssel lemaradóan teljesít csapatunk, azt tudják pótolni a pontos passzok, de a párharcokat meg kell vívni, nem lehet mindig elkerülni az egy-egy elleni szituációkat. A gyenge teljesítménynek két oka lehet; minőség és mentális állapot. Most gödörben vagyunk (nem tagadhatjuk!), így erős a gyanúm, hogy utóbbiról lehet szó. Ez bizony komoly pedagógiai feladat lesz Vignjevic mesternek! Most a 22-es csapdájában vagyunk; amíg nincs győzelem, nem javul a párharcok eredményessége, de amíg nem javul, addig nem sok esélyünk van nyerni…

Az egyéni szintre térve azonnal a közepén kezdem. A foci sava-borsa a gól, így gólszerzőnk játékát, illetve az ellenfél csatárait vizsgáltam meg kicsit alaposabban.

A jó kezdés nem csak szép játékot, hanem gólt is hozott! A 13. percben esett találatunk szépségdíjas gól, az ellenfél védelme több lépéssel lamaradva követte csak az eseményeket. A gólszerző Diagne aztán a második félidő elején is megoldhatatlan feladat elé állította az ellenfél védelmét; puszta jelenléte elég volt ahhoz, hogy hibára késztesse az ellenfél teljes hátsó alakzatát! Kezdjük tehát csatárunkkal az elemzést. A két gólhoz mi kellett? Volt valami, amiben kiemelkedett a mezőnyből, vagy „csak” éppen arra sétált?

Almát körtével nem illik összehasonlítani, így nem hiszem, hogy top-bajnokságokban szereplő csatárokkal kellene összevetni középcsatárunk teljesítményét. Az ellefél két csatára, mindenki Sanyija és Bouard viszont jó viszaonyításai alap! Bizony az ellenfél mindkét csatára jobb összesített pontszámot ért el, ami a nyert párharcok (68% és 52%) magasabb arányából adódik. A többi mutatónál nincs jelentős különbség, egyet kivéve; a lövések tekintetében Diagne igencsak jól áll! Mindkét lövése kaput talált (ebből egy gól), és bizony neki kell jóváírnunk a már említett második gólunkat is – legalábbis részben. Persze ez utóbbit nem mutatja a statisztika. Nálam plusz pont, hogy a játékos – még szerződése aláírása idején nyilatkozva- azt mondja magáról, hogy tipikus középcsatár, befejező-ember, és ez így is van! Végre van egy csatárunk, aki képes a kapu előtti szituációkban hatékonyan, gólratörően játszani!

A fentiek után nem árulok el nagy titkot, hogy nálam a meccs embere Diagne, aki „másfél” találata mellett még kapusként is bemutatkozott Szabi kiállítása után. De nézzük meg, hogy a csapat egésze milyen teljesítménnyel rukkolt elő ezen a szombat esetén!

A másik kulcspozíció ezen a mérkőzésen az irányító volt. Kanta „Józsika” meccse látványosra sikeredett, mert egy elhibázott tizenegyes után a harmadik megítélt büntetőnél ismét a labda mögé állt. Bár ekkor már Diagne állta a kapuban, de egy kihagyott büntető után így is komoly mentális erőről tett tanúságot az ellenfél irányítója. Az összehasonlítást nehezíti, hogy nagy hirtelen nem is tudok megnevezni olyan meghatározó, fazont adó játékost csapatunkban, aki ténylegesen irányítónak nevezhető. Filkor csak egy féidőt játszott, míg Balogh Bubu játékában erősebb a védekező elem, mint a támadó.

Az ezen a meccsen kissé áthallásos 88-as mez tulajdonosa (mielőtt bárki összesküvés elméleteket gyártana, Attila mezszáma a születési évére utal) az első féidőben nem maradt el az ellenfél irányítója mögött; passzai 92%-os pontossága kiváló (bár a 12 darab passz önmagában kevés!), párharcait 54,5%-ban megnyerte, háromszor kísérelte meg bevenni a kaput, amiből kettő mellé ment, míg egyet blokkoltak. Bubu passzai kissé pontatlanabbak (84%), de a párharcokban már nagyobb az elmaradás (45,5%). Egy kapuralövése mellett viszont adott egy gólpasszt (első gólunknál fejjel ő centerezte be a labdát). Indexe Balázsnak jobb, ami jórészt gólpasszának, és a több lejátszott játákpercnek köszönhető.

Ezeken a területeken Kanta adatai; három lövéséből kettő kaput talált, egy mellé ment, passzai 83%-a volt pontos, párharcait 65%-ban nyerte meg. Itt nem látható jelentős különbség, az egyes elemek különbsége nagyjából kioltja egymást, egyedül a nyert párharcokban látok olyan különbséget, ami meghatározó lehet. A különbség talán abban van az irányítók közt, hogy míg „Józsika” a játék sűrűjében volt, a mi irányítóink mintha kissé kivonták volna magukat a játékból. Filkor ellen elkövettek három szabálytalanságot, míg ő egyszer volt szabálytalan, de ez persze csak egy félidő, ha – jobb híján – felszorozzuk kettővel, 6/2 adódik (Kanta 2/5), így itt nincs nagy gond, ellenben Bubu a teljes mérkőzés alatt 0/0-t produkált… Tetézi a bajt, hogy Balázs 13 labdavesztésével szemben 3 visszaszerzett labda áll, (Filkor 2/0), míg Kantánál ez a két szám 10/12!

Az irányítóknál tehát kissé hasonló a helyzet, mint csapatszinten; a párharcokban, a labdaszerzésekban, az egy-egy elleni játékban alulmaradtunk, de a passzok pontosságában rendre jobbak játékosaink. Bár sokan kritizálták Filkort a meccsen mutatott játéka alapján, szám szerint mégis azt látom, hogy játékára nagy szükség van, mint irányító jó lehet a továbbiakban, de sajnos fizikailag még mindig nem érte utól magát. Balázsnál azt látom, hogy kissé gödörben van, mostanában nem jön ki jól a meccsekből, de még így is minden mérkőzésen vannak olyan kulcsmomentumai, amelyek miatt nehéz lenne kihagyni a kezdőből. Ha a most látott gyengébb területeken fejlődik (helyesebben visszatalál a korábbi útra, mert bizony benne van a sokkal jobb teljesítmény!), ő is sok örömet fog még szerezni nekünk szurkolóknak!

Áttérve a csapat többi tagjára, a listavezetőkkel folytatva, azt láthatjuk, hogy a lövésekben igen aktív volt Bardhi (4), Filkor (2) Andric (2), Diagne (2) és Nagy Gábor (2). Bardhi beállítása hasznos volt, hiszen végül az ő beadásszerű lövéséből született második gólunk. A bal oldalról visszahúzva a labdát jellemzően jobb lábbal lőtt, és bátran vállalkozott a tizenhatoson kívülről is. Filkor minden pozícióból lőtt (jobb, bal közép), látható, hogy a kapu előtti teret jól bejátszotta, míg Nagy G. két távoli lövéssel vétette észre magát. Diagne egyérteműen középről veszélyeztet, igazi középcsatár – végre van ilyen a keretben! A kapura lövésekben is hasonló a lista, 2-2 lövésse lBardhi és Diagne vezeti a listát.

Szabálytalanságok terén Lita vezet, az ő ténykedését négyszer jutalmazta síppal a bíró. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy Kálnoki Kis kiválása után megbomlott a hátsó alakzat. A második Andric, aki harcosan játszott, de mivel még mindig kissé le van maradva fizikálisan, sok esetben lemarad a labdáért folytatott versenyfutásban, és ilyenkor könnyen becsúszik egy-egy szabálytalanság. Őket Sanko és Szabi követi, utóbbinál sajnos ez két sárga lapot, azaz kiállítást ért…

Az ellene elkövetett szabálytalanságokban Filkor vezet (3), őt követi Nagy G. kettővel, a többiek javára ennél kevesebbszer ítélt a bíró. Számomra ez az adat is azt mutatja, hogy Filkor hasznos, jó játékos, akit egy félidő alatt is többször kellett szabálytalan eszközökkel megállítania az ellenfélnek, mint bárki mást csapatunkból. Kissé hiányolom ezen a listán Diagne nevét, ahogy más támadóinkét is, mert ez azt mutatja, hogy sok esetben „csont nélkül” szereltek támadásaink során. Az adatokat persze a bírói ténykedés kissé torzítja.

A pontos passzok terén Filkor, Lita, Sallói, Balogh, Forró a sorrend, ami biztató, mert Gyula végre játszott, és láthatóan jól szállt be a meccsbe. Volt ugyan egy hajmeresztő beadása, de a mezőnyben pontos volt. Sajnos a védelemből most kevesebben kerültek be az első ötbe, ami szintén a védelem második félideji szétesésének lehet a következménye.

A nyert párharcokban Lita, Balogh, Andric, Diagne, Filkor a sorrend. Itt is kevés a védő, de ez az első félidőben annak volt köszönhető, hogy már a középpálya szűrt, megszerezte a labdákat, vagy egyszerűen hibára késztette az ellenfelet, de a másodikban már annak, hogy nem tudtuk felvenni az embereket a saját térfelünkön.

Csapatszinten csak egy problémás terület van, de a mutatók összessége nem láttatta egyik csapat jelentős fölényét sem. Az ÚJPEST jól szervezett, pontos összjátékon alapuló, néhol látványos focijával szemben az MTK darálósabb, a látvány-elemeket kerülő focija állt, de mindkét csapat vállalta a nyílt küzdelmet, a focit egyikük sem ölte. Szám szerint tehát döntetlen a meccs, ahogy azt az eredményjelző tábla is mutatta. Az ellenfél a gyenge középpálya, és a kevésbé folyamatos játéka, míg csapatunk a meccs végére kihagyó koncentráció, és fizikai problémák (sérülések, fáradtság) miatt nem érdemelte meg a három pontot. A bíráskodás belerondított a meccsbe, de a semleges nézők még így is egy izgalmas mérkőzést láthattak.

Összességében az előző meccsekhez hasonló számokat láthattunk, de határozottan javuló a trend. Egyedül a párharcok területén kell jelentős változást elérni, a többi mutató már megfelel annak, amit egy, a tabella első felére aspiráló csapattól elvárhatunk. Tudom, hogy egyre türelmetlenebb a szurkolók döntő többsége, de szám szerint igenis látszik a fény az alagút végén! Ez a játékrendszer – ha beérik végre – látványos, és eredményes futballt hozhat a jövőben. Kérdés persze, hogy mikor… De minél többen buzdítjuk, biztatjuk csapatunkat, annál hamarabb!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

Szombat este, mérkőzés, egy kisebb betegség okán otthonról… Bekapcs; indul a mérkőzés. Telnek a percek… korábban a tévék robbantak, most meg – ha így megy tovább - a fejem fog felrobbanni! Majdnem megtörtént, a végét inkább kihagytam… A (kép)zavar aztán a meccs után, éjszaka folytatódik; Hofi Géza „Aranycsapat” című pamfletjének (fiatalabbaknak/ismétlésként) szavaira ébredtem. OK, hülyeséget álmodtam, de ezúttal a hiba nem az én készülékemben volt…

 

Azóta eltelt két nap, kissé lehiggadva már nem látom olyan tragikusnak a helyzetet. Azzal vigasztalom magam, hogy az egész meccs részletekből áll össze, így az egészről nehéz megalapozott véleményt mondani a részletek ismerete nélkül. A számok pedig ezúttal is segítenek ebben.

 

Gyorsan végigszaladok az adatokon; keresem azokat a momentumokat, amikre fel lehet fűzni azt a gondolatsort, ami végül némi magyarázatot ad a történtekre, talán egy kis fogódzót is ahhoz, hogy meglássuk a lehetőséget is csapatunkban – még ha ez az utóbbi mérkőzés nem is sikerült… Sajnos, már első ránézésre meg is van a „tettes”, az a momentum, ahol elcsúsztunk! De az egészről csak később, előbb jöjjenek a részletek!

 

A labdabirtoklásban jobbak voltunk, mint az előző, az édosz (a „dózsázás”-ért nincs bocsánat!) elleni meccsen, de így is alulmaradtunk 53-47 arányban. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első félidő rendben volt, a labdabirtoklásunk 55-60% körül alakult. Ez pedig azt jelenti, hogy ekkor még kézben volt a meccs! De az 53-47 sem rossz, ezzel az aránnyal bármikor nyerhető meccs.

 

Nem ilyen jó a helyzet lövések terén! Itt már látható, hogy a mezőnybeli kiegyenlített játék nem volt egyformán hatékony. Míg a viktoriánusok csapata 15 próbálkozásból nyolcszor kaput talált, a mieink mindössze 7 alkalommal próbálkoztak – kaput pedig egy lövésünk sem talált… Ezen a ponton kijelenthetjük, hogy a 0:0-s döntetlen volt az elérhető legjobb eredmény. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az ellenfél lövéseinek 80%-a (12!) a tizenhatoson belülről született.

 

A labdabirtoklás, és a lövések elemzése tehát azt mutatja, hogy elől nem sikerült hatékonyan kihasználni a mezőnyben közel kiegyensúlyozott mérkőzésen kínálkozó lehetőségeket, hátul pedig nem voltunk elég szervezettek. Ez utóbbi különösen fájó, mert ez eddig nem volt jellemző. Korábban a stabil hátsó alakzat előtt nem sikerült pontosan építkezni, de magabiztosan állták a rohamokat védőink.

 

Szabálytalanságok terén „nyertük” a meccset; a bíró 16-szor állította meg a játékot miattunk, míg az ellenfél miatt csak 12 alkalommal. Ezen kívül az ellenfél lapok nélkül, míg mi két sárgalap, és egy piros birtokosaként fejezhettük be a mérkőzést… A piros persze az emberhátrányos helyzet miatt erősen befolyásolta a mérkőzés menetét, jogossága vitatható (sok értelme persze nincs…), de statisztikai szempontból nem elemezhető. Ennek oka az, hogy a kiállítás előtti és utáni összesítések sajnos nem készültek.

 

De van egy nagyon érdekes momentum, ami sokat elárul a mérkőzésről! Az első félidőben csapatunk sokat szabálytalankodott- az ellenfél térfelén!!! Ilyet már láttunk a kinizsi (kölcsön kenyér…) ellen, de ezúttal a jobb oldal mellett a bal leszakadt, szabálytalanságaink ezen az oldalon jóval közelebb – saját térfélen – voltak, és jelentősen kisebb számban. Csapatunk tehát széltében mintha kettészakadt volna; a jobb oldal erőteljes pressing-gel (a Barca így csinálja) nyomás alatt tartotta az ellenfelet, de a baloldalon rendre fellazultunk, itt „egérutat” nyertek, a letámadás nem működött. Itt vagy a baloldali játékosok nem teljesítettek megfelelően, vagy a tolódás (by pinyő) nem valósult meg, a csapat egésze „jobbra húzott”.

 

A pontos passzok „versenyszám” minimális vereséget hozott a darabszám tekintetében, ami egyenes következménye a labdabirtoklás arányainak. A passzok gyakorisága tehát gyakorlatilag azonos, mindkét csapat hasonló ütemben járatta a labdát. A pontos passzok aránya is nagyon hasonló (mindkét csapatnál ~78%), így tehát látjuk, hogy a fent említett féloldalasság ellenére is kiegyenlített volt a mezőny, egyik csapat sem került a másik fölé.

 

Eddig tehát csak a kapuk előtti helyzetekben tudtunk döntő különbséget kimutatni, a többi mérhető adat azt mutatja, hogy nem volt érdemi különbség, ilyen adatok mellett bármelyik csapat dominálhatta a mérkőzést, de csak az egyik nyerhetett, míg nekünk kizárólag döntetlenre volt esélyünk (0:0 eredmény mellett). De akkor miben volt a különbség? Miért alakultak ki helyzetiek, melyekből közeli kapura lövéseik voltak, míg a mi oldalunkon még csak a kaput sem sikerült eltalálni? Sajnos a következőkben erre is választ kapunk. Olyan adat, adatok következnek, amelyek nehezen, vagy még inkább sokféleképpen magyarázhatók, nehezen megfoghatók.

 

Igen, a nyert párharcok következnek! Sajnos ezt rettentő módon elbuktuk. Míg ellenfél játékosai 104-szer jöttek ki nyertesen a párharcokból, mi csak 67 alkalommal voltunk képesek őket megverni. Ez pedig nem csak arányait tekintve, hanem abszolút értékben is kirívóan gyenge teljesítmény! Gondoljuk el; a 61-39-es megoszlás annyit jelent, hogy minden egyes nyert párharcunkra majdnem kettő elbukott jutott! Ez pedig akkora hátrány, hogy szinte behozhatatlan a játék más elemeivel!

 

Máris sokkal közelebb jutottunk ahhoz, hogy megfejtsük a mérkőzést, de talán kaphatunk még információkat, ha az egyéni jellegű adatokat is megvizsgáljuk. Mielőtt ebbe mélyebben belemennék, előre bocsátom, hogy elsőre egy kicsit sem értettem, miért úgy alakult a kezdő tizenegy, ahogy láthattuk, de a fentiek azért adnak némi magyarázatot! A letámadás, a feltolt védekezés, az ellenfél nyomás alatt tartása volt a cél, erős támadójátékkal megfűszerezve. Vajon mennyire játszott szerepet az MLSZ légiósokra, illetve 20 év alatti játékosokra vonatkozó ajánlása/ösztönzése? Ezt nem nagyon fogjuk megtudni, de tény, hogy az ajánlásoknak megfelelt a csapat…

 

A lövéseknél láttuk, hogy jelentősen alulmaradtunk, de ennek ellenére ismét csak meg kell állapítanunk, hogy Diagne betölti szerepét, mivel a hét lövésünkből hármat ő eresztett meg, a többiek csak maximum egyig jutottak. Az, hogy nem találtunk kaput, nem csak a döntő helyzetekben hibázó támadóknak, hanem talán a nem megfelelően előkészített helyzeteknek is köszönhető. A hét lövés közt volt olyan is, ami nem kidolgozott szituációból született. A támadásainknál a legnyilvánvalóbb, hogy nincs meg a kellő összhang. Ez érthető is, mivel a támadójátékot nehezebb összerakni, és jól megvalósítani, mint a védekezést.

 

Az elkövetett szabálytalanságoknál a két szélső védőnk vezeti a listát (Heris, Mohl). A 4 illetve 3 fault nem túl nagy mennyiség, de a csapat féloldalasságát itt is jól mutatja az, hogy a két szélső védő a pálya különböző magasságában követte el szabálytalanságait; míg Heris jellemzően az ellenfél, addig Mohl a saját térfélen. És ezek aztán kulcsmomentumokká lettek; egy tizenhatoson belüli kezezés, és egy második sárgalap előtti könyöklés. Sajnos az a két mozzanat elég volt ahhoz, hogy kapituláljon a csapat.

 

Furcsának tartom kicsit, hogy a csapat bal elején egyáltalán nem volt szabálytalanság, feltételezhető, hogy ezen az oldalon egyáltalán nem találkoztunk az ellenfél védőivel, akik a labda felhozatalában így nem voltak különösebben zavarva.

 

Az elszenvedett szabálytalanságok kategóriájában Andric vezeti a listát, illetve Balogh és Diagne, két-két „találattal”. Érdekes, hogy Sallói nincs a listán, pedig a posztja feltételezi, hogy be-bekerül a darálóba. Talán lecserélését is az indokolta, hogy nem volt elég aktív, nem állította megoldhatatlan feladatok elé az ellenfél védőit.

 

A pontos passzok számát tekintve listavezetőnk Mohl, Kálnoki Kis és Lita előtt. Ez jó jel, mert megint csak azt mutatja, hogy hátul stabilak vagyunk. A százalékos értékben is Mohl vezet, míg Nagy G. és Lita is jó helyen vannak, de figyelmeztető, hogy Bubu ezúttal nem alkotott jelentőset ezen a meccsen. A védelem tehát a labdával jó barátságban van, passzaik pontosak, szélső védőink pedig sokat vannak munkában.

 

A nyert párharcok tekintetében ezúttal egyedül Kálnoki Kis vette fel a harcot az ellenfél játékosaival. A 13 nyert párharca nálunk kiemelkedik (a következő Diagne is csak 8-cal büszkélkedhet), míg az ellenfélnél hárman is teljesítették ezt a szintet. Diagne, és Andric 8, illetve 6 nyert párharccal a támadó-szekciót erősítik, ami biztató a jövőre nézve! Ugyanakkor ha a párharcokat százalékos arányban nézzük, már nem túl jó a kép; Kálnoki Kis 92,8%-a ugyan kitűnő, de pl. Heris 33,3%-a egyenesen kiábrándító!

 

A részletek után tehát az egészről már egy sokkal összetettebb képet (sajnos nem szebbet…) alkothatunk; csapatunk letámadásra készült, de ez nem működött a pálya teljes szélességében, a párharcokat nem sikerült kellő számban nyernünk. Ebből következően a kapuk előtti szituációkban egyértelműen alulmaradtunk. Ez így elég sommás, de sajnos ezúttal sok pozitívum nem volt. Bár, a letámadással kapcsolatban talán lehetne azt is mondani, hogy félig működött, de sajnos ez egy olyan veszélyes fegyver, hogy ha nem tökéletes a csapat együttműködése, nincs kicsiszolva a végletekig, akár egy-egy játékos egyéni hibáján is könnyen elmehet a meccs!

 

Nagy hirtelen analógiaként a lestaktika jut eszembe. A lesre-állítással az a nagy probléma, hogy az egész védelemnek egyszerre kell kimozdulnia (akkor sem fejetlenül, hanem a labdás irányába), senki nem lóghat be. Ha csak egy valaki belóg, máris magunk ellen fordítottuk a szituációt, az ellenfél egy az egyben mehet a kapusunkkal szembe, és ahogy az ilyenkor lenni szokott nem is csak egy támadóval. A gól már akkor kódolva volt, amikor az edzések során nem lett kitalálva halálos pontossággal, hogy ki hogy helyezkedik, mi a feladata, ki irányít, mikor lép ki a védelem, stb… Sok változót kell pontosan beállítani. Ettől csak egy pár nagyságrenddel bonyolultabb a letámadásos taktika megvalósítása…

 

Mi lehetett a probléma? A sok ismeretlenes egyenlet minden egyes tagjára gyanakodhatunk;

-          a letámadás sok-sok futással jár; elég kondija van ehhez a csapatnak?

-          a baloldal támadóbb, mint a jobb, a letámadás nem valósul meg mindkét oldalon azonos, vagy hasonló módon,

-          nem működik a tolódás, az ellenfél oldalváltásaira nem ér oda megfelelő számú letámadó játékos,

-          a letámadás csak akkor hatékony, ha az esetlegesen átjátszott pressingelő játékos biztosítva van hátulról (ezzel a terület nem játszható be mögötte)

-          támadásvezetés után nehéz átállni letámadásba, mert egy esetleges rendezetlen csapatkép után azonnal el kell foglalni a posztokat

-          az előző fordítva is igaz; nehéz lehet az átmenet a szigorú rendből támadásba, mert az ellenfél minden támadó pozícióját pontosan ismeri.

 

És ezek csak tippek, nyilván lehet még jó pár hibalehetőség. A magam részéről a féloldalasság, illetve a nem megfelelő kondi mellett érvelnék. De ha „csak” egyszerűen az az ok, hogy – bár már a kilencedik fordulón vagyunk túl – még mindig nem összeszokott a csapat, azt is jó érvelésnek tartom. Minden esetre – ha időm engedi -, megpróbálok egy elemzést készíteni Sanko játékáról; mert ugyan sok kérdésre választ kaptam, de ugyanakkor Sanko „padozásának” okát nem találtam.

 

Sajnos nem tudtam túl sok jót írni… Van ilyen, elvtelenül nem lehetek optimista, de azért van egy pár pozitív tényező, amit meg kell említeni;

-          a letámadásos játékmodor, az ellenfél nyomás alatt tartása egy félidőn keresztül jól működött,

-          az ellenfél kulcsjátékosait sikerült semlegesíteni,

-          taktikai szinten hibáink ellenére sem szenvedtünk vereséget, a kapott gólok egyéni hibák eredményei,

-          a modern focit mi játszottuk (egyelőre rosszul, de ha összeáll, komoly erő lesz a bajnokságban!),

-          döntő többségében a „HAJRÁ LILÁK!” hallatszott a nézőtérről!!!

 

A szombati fotelszurkoló ezúton üzeni:

 

HAJRÁ LILÁK!!!

Statisztika. Komoly szó, talán túl komoly is. Futballstatisztika. Hajjaj, gyerekkori emlékeim szerint, vagy foci, vagy matek, de rendre a foci nyert a sulival szemben... A számok várhatnak, de a srácok a téren, vagy az edzőm, a csapattársak nem!

Ahogy később a szurkolók sem várhattak, amikor a legkisebb faluban, vagy éppen egy korosztályos derbin léptünk pályára. Aztán kiderült, hogy a statisztikához nem kell erőnlét, istenadta tehetség, na meg (ha már nem kaptam meg az aranylabdát...) valamiből meg kellett élni. Elő a matekkönyvvel! Így alakult. A rosszban a jó, hogy ezért már nem kell sokat várni a szurkolónak, a meccsek után a statisztika szemüvegén keresztül is megmutatjuk a mérkőzéseket!

Hogy nem a számok, az adatok miatt megyünk ki a stadionba? Igen, a pontosan így van, a számok nem mutatják meg a játék szépségét, a légkört, a semmihez nem hasonlítható érzést, ami a stadionban hatalmába keríti a szurkolót, és játékost egyaránt. De talán válaszokat ad egy pár "miért"-re, segít, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is, értsük, hogy mit látunk, mi miért történik. Elsőként azonnal a mélyvíz; a derbi statisztikai adatait vettük górcső alá.

 

Vignjevic: „ …a döntetlen reális eredmény lett volna, de mint korábban is említettem, néha a szerencsére is szükség van.”

Doll: "Szerencsém volt, az Újpest is pontot érdemelt."

 

A döntetlent tehát reális eredménynek tartotta volna mindkét edző, de ezúttal a szerencse döntött – sajnos nem a javunkra… A statisztika nem hisz a szerencsében, csak unokatestvérét, a valószínűséget képes kezelni – de erről majd később. Nos, nézzük meg, hogy a számok mit mondanak! És nézzük meg, hogy a vereségre adnak magyarázatot, vagy azt bizonyítják, hogy semmit nem ér a fölény a mezőnyben, hiszen a focit gólra játszák.

 

A csapatstatisztika adatai közül először a labdabirtoklást nézzük meg; ebben a „műsorszámban” 44-56 arányban alulmaradtunk. Sajnos félidőkre bontva nincsenek adatok, de feltehető, hogy az első játékrészben kiegyenlített, vagy még inkább ÚJPEST fölény volt, a második játékrész azonban gyökeresen mást hozott…

A labda 50 percet volt játékban, ami a hazai mezőnyben átlagos, a játék folytonossága tehát a nagy átlagot jelentette. Erről azt gondolom, hogy – mivel a labdabirtoklásban nem volt drámai a különbség – a két csapat jól felkészült egymásból, a két taktika jól kioltotta egymást.

A lövések területén már kicsit nagyobb a különbség, míg az ÚJPEST 11-szer lőtt a kapu irányába, az ellenfélnek csak 9 próbálkozása volt. Igen ám, de mégis az ellenfél talált többször kaput! Itt 3-2 arányban vesztettünk, és ha a lövések pontosságát százalékban nézzük, akkor még nagyobb a különbség; 18% szemben a 33%-kal. Látható tehát, hogy a kapuig képesek vagyunk eljutni, de a befejezések vagy esetlegesek, vagy nem egészen kidolgozott helyzetből születtek. Ez utóbbira utalhat, hogy míg mi 6 lövést (több mint 50%!) a büntető területen kívülről eresztettünk el, az ellen három esetben (33%) tüzelt hasonló távolságból. A számok tehát alátámasztják azt az általános vélekedést, miszerint elől nem vagyunk hatékonyak, a kapu előtt nincs meg a megfelelő minőség.

A szögletek száma elég kevés (3 illetve 4), ami azt mutatja, hogy a szélsőjáték egyik oldalon sem volt acélos, legalábbis mennyiségben nem lehetett sok elfutás a szélen (jellemzően ezekben a szituációkban alakul ki a szögletrúgások többsége). Az adat sokat nem mond…

Sokkal beszédesebb viszont a szabálytalanságok száma! Itt jelentős ÚJPEST fölényt látunk, 23 áll szemben 11 megítélt (!) fault-tal! Elsőre úgy tűnhet, hogy csapatunk nem éppen a sportszerűség mintaképe… Na de nézzük csak a lapok számát! Itt 4-2-re az ellenfél „vezet”, ami elég komolyan árnyalja a képet, két tényre irányítja a figyelmet; az ellenfél durvább szabálytalanságokkal élt, és a bíráskodás nem volt következetes! Ez bizony a legjobbnak vélt hazai játékvezetőtől elég gyenge teljesítmény.

A pontos passzok száma meglepett, ugyanis ez a paraméter rendre az ÚJPEST előnyét hozza meccsről meccsre. Nem is a passzok számában mutatkozó különbség (276-437) mellbevágó, hanem hogy míg csapatunk átlag 4,7 másodpercenként, addig az ellenfél 3,9 másodpercenként hajtott végre egy-egy sikeres passzt. Ez jelentős különbség, ugyanis a labdajáratásban több mint 22%-kal lassabbak voltunk! Ez azt mutatja, hogy a játék ritmusa nem volt meg, illetve jelentősen lassabban építkeztünk, vagy éppen csak oldalpasszokkal operáltunk…

Nyert párharcok: az a „versenyszám” amiben sajnos korábban gyengék vagyunk. Már tavasszal sem ez volt erősség, ezért vártam a javulást, és ősszel az első öt mérkőzésből négy esetben több párharcot vívtunk meg sikeresen, mint ellenfeleink. Az utóbbi három fordulóban aztán történt valami; mindhárom meccsen gyengébben teljesítettük ezt a mutatót, a hétvégén pedig 101-119 arányban maradtunk alul.

Ezen a ponton kell visszautalnom a szerencse kérdésére, amit számokkal nem tudunk leírni. Azonban valószínűségi alapon mégiscsak kapunk némi magyarázatot arra, hogy miért is alakult így! Az első öt mérkőzésen rendre Suljic volt a legtöbb párharcot nyerő játékosunk (20 feletti számokkal!), míg az utóbbi három mérkőzésen védőink (Kálnoki Kis, Heris, Nagy G. – 20 alatti számokkal). Egyrészt védőink párharcaikat értelemszerűen védekező pozícióban nyerik, míg Suljic posztjánál fogva a többségében támadások során nyerte párharcait.

A fentiekkel nem érvelek Suljic mellett (ellene meg végképp nem), de a számok azt mutatják, hogy a párharcok, valamint a labdabirtoklás, illetve a nyert pontok száma igenis összefügg. Igaz ez legalábbis egyazon csapat, hasonló stratégiával lejátszott mérkőzéseire. Azt nem állíthatjuk, hogy az utóbbi két vereség Suljic hiányával magyarázható, mert ennél a foci sokkal összetettebb játék, de minden esetre negatívan hatott a támadó elvesztése (eladása).

De ez már lassan történelem, sokkal fontosabb, hogy a mai keret mit tud, milyen számokat látunk egyéni szinten.

Kezdjük azonnal a kapura lövésekkel! Ebben Diagne egyértelműen vezet a maga négy próbálkozásával, míg mögötte kissé meglepő módon Herist találjuk. Egynél többször még Balogh Bubu próbálkozott. Diagne tehát egyértelműen ellátja a középcsatár feladatát, bár meg kell jegyezni, hogy a négy próbálkozásából csak egy talált kaput, igaz, az gól is lett. Hiányolom viszont a középpályáról Hazard-t, Sankovic-ot, Nagy éppen Nagy G.-t! Andric talán még nem volt igazán ereje teljében, ezért nem lőtt kapura, lecserélését valószínűleg ez indokolta.

A szabálytalanságok terén Sankovic a listavezető – ráadásul ez igaz az általa, valamint az ellene elkövetett szabálytalanságokra is. Szűrőként benne van a sűrűjében, sok kontaktja van, labdával emberrel egyaránt. Csak érdekesség, hogy a csereként beálló Radó ellen követtük el az egyik legtöbb szabálytalanságot, ennek eredményeképpen pedig mankózva hagyta el a stadiont. Nem csak Isten nem ver bottal…

A pontos passzoknál Sanko ismét vezet, ráadásul az összes passzai 82,2%-a volt sikeres, ahogy Mohl-nak is, míg Lita csak kicsivel marad el mögöttük. Gyanítom, hogy Heris csak azért nincs a listában, mert elől már több esetben volt pontatlan. Jó hír tehát, hoyg védőink kevés labdát passzolnak el! Azt persze nem mutatja meg a statisztika (legalábbis ebben a mélységében), hogy ezek a passzok mennyire voltak hasznosak, de a megszerzett labdák hasznosítása elsősorban nem az ő feladatuk. Sajnos a középpályán nem ennyire jó a helyzet, Bubu ezúttal kevésbé volt megbízható, passzai csak 69,3%-ban voltak sikeresek. A jó hír, hogy azért ő többet tud, és ezt lesz is lehetősége bizonyítani még sokszor!

A nyert párharcok igazolják, hogy Heris az egyik legjobb védőnk, a védekezésben pedig Bubu megmutatja, hogy kulcsjátékos, ahogy Sanko is! Utóbbi ugye a szabálytalanságok adatai, a passzok száma, pontossága mellett tehát a párharcokban is erős; egyértelműen kulcsjátékos – még akkor is, ha játéka nem látványos! Jó hír, hogy Diagne-nak is jó számai vannak a párharcokban; ezzel is mutatja, hogy ott a helye, van benne lehetőség!

Összesítésben Diagne, Heris, Balogh, Sankovic a sorrend. Öröm, hogy az előző négy játékos 200 pont felett teljesített, de mögöttük – a korábbiaktól eltérően - nincs nagy szakadék, csak hárman teljesítettek 180 pont alatt. Ketten nem játszottak végig, ez lehet a magyarázat (egy része!). Sajnos Mohl szintén ebben a csoportban van, ami – a számok alapján! – hátul nagy kockázatot jelent. Meg kell említeni, hogy az ellenfél adatai jelentős fölényt mutatnak; 10 játékosuk jutott 200 pont fölé, a legrosszabb teljesítmény is 185 pont volt, sokkal kisebb a szórás, mint a mi hétvégén játszó keretünk esetében.

 

Szám szerint tehát;

1.           A kisség kevesebbet birtokolt labdával többször értünk az ellenfél kapuja elé, de a több lövés pontatlanabb volt, ami aztán gólokban is megmutatkozott.

2.           A bíráskodás nem volt következetes (a látottak alapján inkább tendenciózusnak nevezném, de a számok csak a következetlenség tényét mutatják).

3.           A labda birtokában lassan építgettünk támadásainkat, sok oldalpassz volt, kevesebb kulcspassz lehetett (a statisztikai adatok nem tartalmazták sajnos).

4.           A párharcokban a korábbiaknál kisebb hatékonyságot mutattunk. Bár itt csalókák kissé a számok, a 2. pontban említettek miatt, tény, hogy az egy-egy elleni szituációkban nem hoztuk az elvárt szintet.

5.           Védelmünk stabil a Heris – Lita – Kálonki Kis – Mohl felállásban, de a balhátvéd pozíció még nem teljesen megoldott.

6.           Diagne erősítést jelent, de ezúttal a középpályáról, és a széleken nem kapott elég támogatást (mentségére legyen mondva a társaknak, hogy védekezésben kimagaslóan teljesítettek!).

 

Ja, és mire is jutottam a két edző véleménye kapcsán? Hát arra, hogy szám szerint az ellenfél egyénileg, az ÚJPEST pedig csapatként volt jobb. A mesterek tehát pontosan látták azt, amit mi csak most, a számok ismeretében tudunk valamelyest értelmezni.

 

Ami pedig a számokon túl van; a hétvégi mérkőzés hangulata, a buzdítás, az ultrák koreója mind-mind derbihez méltó volt (ilyenkor nem illik számon kérni a tánc- és illemórákat!), és - teljesen szubjektív véleményem szerint - a csapat is harcosan lépett fel, győzelemre tört, a srácok hajtottak, kiadták magukból a pillanatnyilag bennük rejlő maximumot!

 

 

HAJRÁ LILÁK!

Címkék: ,