Szám szerint

… mondta jó barátom, Fonák Tamás az „Ellenkandúrnagy”, aki – mint tudjuk – mindent fordítva csinál, így meg sem lepődtem ezen a név-ferdítésen, amikor felhívtam, hogy szurkoljunk együtt otthon csapatunkért. Nos, ezúttal ráhibázott; a Viharsarok (Tamás szerint Szélcsendközép) fővárosa egy olyan mérkőzésnek adott helyet, amin minden fordítva történt… Még csapatunk is fordított! J

A Csabaiak egészen a 79. percig reménykedhettek, hogy végre beelőzik az angyalföldieket, de csapatunk győzelmével HÁTRAküldte az ellenfelet a tabella végére! Tamás szinte elolvadt a gyönyörűségtől, amikor egy bizonyos fogadási oldalt nézve látta, hogy végig támadunk, de ezúttal nem mi kapjuk a végén a gólokat! „Na ugye! Fordítva kell ezt csinálni!”, mondta öntelt mosollyal… miután kialakult a végeredmény! Addig ugyanis lerágta mind a negyven körmét, izgalmában még ellenkezni is elfelejtett, és – tőle szokatlan módon - egész kellemes társaság volt. Megjegyezte; „Mondom, HARCOS…”

Mivel Tamás nem túl tájékozott a napi ügyekben, elmondtam neki, hogy csapatunk egy hét alatt tíz gólt lőtt, és csak egyet kapott két nb1-es, és egy nb2-es csapat elleni mérkőzésein. „Ez neem!!!” – mondta Tamás, ami az elismerés magas foka, jelentése szerint pedig annyit tesz, hogy „Az iggen!!!” Bizony, bizony – dicsekedtem -, ez a hét megerősített abban, hogy igenis van LILA SZÍV, ami eddig történt, az csak próbatétel volt! Próbára tett játékost, szurkolót, edzőt, de végül kiderült, hogy van vér a puccában, van miért szurkolni, van miért kijárni a mérkőzésekre!

Ezek a szavak felkeltették Tamás érdeklődését, és faggatni kezdett, hogy mire alapozom véleményemet, miért gondolom, hogy most végre jobbra fordulnak a dolgok? Mr. Boo mit is mondhat erre? Nézzük meg száma szerint!

 

A hét teljes történetéhez a vasas elleni meccsről egy pár gondolat; csapatunk a játék minden egyes elemében felülmúlta ellenfelét! A korábban gondot jelentő párharcok terén is jobbak voltunk, ahogy a passzok, kapura lövések is a mi fölényünket mutatták. Régen vártunk erre, és reménykedtünk, hogy ez egy jó széria kezdete, nem pedig egy múló fellángolás! Erre aztán jött a kupameccs, ami megint jó eredményt hozott; Hévízen a zete ötöt kapott, jelentős fölényben játszottunk. Bár statisztikát erről a mérkőzésről nem találtam, az eredmény ismeretében feltételezhető, hogy hasonló fölényt mutatnának az adatok, mint z egy héttel ezelőtti bajnokin. Két meccs nyert meccs még nem széria? Lehet, de nézzük csak a harmadikat!

 

A 12 csapatos nb1 lehetőséget ad arra, hogy ne csak az előző, hanem a korábban az adott ellenfél ellen játszott meccsel is összehasonlítást tegyünk, mert a végére mindenkivel háromszor találkozunk. Erre majd visszatérek, előre csak annyit jegyeznék meg itt, hogy a harmadik fordulóban, itthon 2:0 arányban megnyert meccsen is hasonló fölényben voltunk, de most nézzük végre a csabai meccset!

 

A labdabirtoklást 39/61 arányban nyertük, 55%-kal többet volt nálunk a labda. Ez bizony nagy fölény, a 32 perc labdabirtoklás pedig csak azért nem túl kiemelkedő adat, mert a labda mindössze 53 percig volt játékban… Ebből arra következtetek, hogy nem volt folytonos a játék. Ennek pedig két oka lehet (az időjárást kizárhatjuk, mert az ideális volt!); vagy a csabaiak tördelték a játékot, vagy mi nem voltunk elég pontosak ahhoz, hogy a nettó játékidő legalább a 60 percet elérje. Ez azért lenne fontos, mert a nálunk jobb bajnokságokban a kilencven percből egy óra tiszta játékidő kb. az, ahol a szakértők szerint folyamatosnak tekinthető a játék. És hát, ha már megtanítottuk a játékra kontinentális Európát, akkor most, amikor lemaradásba vagyunk, nem szégyen megtanulni azt, amivel leköröztek minket az utóbbi 50-60 év alatt…

 

A lövések számában csak fokozódik a fölény; míg ellenfelünk négy alkalommal vette célba kapunkat (kétszer el is találta…), addig csapatunk 16 lövéséből 6 talált kaput. Nem csak a labdabirtoklás arányában sikerült több támadást lövéssel befejezni, mert míg a labda birtokában csapatunk két percenként, az ellenfél csak öt és fél percenként tudott lövésig eljutni. Nem kérdés tehát, hogy melyik csapat támadott, és ki volt az, aki védekezett! Tovább árnyalja a képet, hogy az ellenfél négy lövéséből csak egy indult a tizenhatoson belülről, míg nálunk 12, azaz lövéseink 75%-a közvetlen kapu előtti sziutációból született! Ennek ellenére maradt azért egy kis hiányérzetem. A lövések 37,5%-a talált kaput, és ez kicsit kevés, de a harmadik fordulóban mutatott 31,8%-nál mégis kicsit jobb. Szóval jó ez, van fejlődés, de azért van lehet még ezen faragni!

 

A szögletek száma megintcsak nem volt túl magas, de még így is kétszeres a fölény; a hazaiak két szögletével szemben csapatunk négyszer végezhetett el sarokrúgást. Ebben persze az is benne van, hogy lövéseinkbe nem nagyon tudtak beleérni a védők, azok a kaput úgy kerülték el, hogy pontatlanok voltunk. Ezzel együtt jó az, hogy több szögletet rúgunk, mert Diagne fejjel erős, a pontrúgásaink végre veszélyt jelentenek. Ez a meg nem adott gólnál, illetve középcsatárunk fejesgóljánál is látható volt! De ne feledjük el, hogy Pero is jól érkezik a középre tett labdákra, az ő beállítása veszélyesebbé tette támadójátékunkat.

 

Lesekből kevés volt,a csapatok nem éltek a leindítás/lesreállítás eszközével, feltehető, hogy a mérkőzés java a mezőnyben, zárt védekezések mellett zajlott. Ez talán szélsőként fellépő középpályásaink (Nagy G., Andric) játékára is rávilágít; gyors indításokkal nem nagyon tudnak kilépni, talán ehhez nincs meg a sebesség, vagy a felállás szerint ez nem is volt a taktika része. A kérdésre Sallói beállás utáni játéka ad választ; a jobb oldalon két alkalommal is megfutotta a védelmet, az egyik után beadásából született harmadik gólunk (ne feledjük, Bardhi zseniális, ötven méteres indításával indult a támadás!). A cserével nem gondolom, hogy változott a felállás, szerintem posztra cserélt Vig, ezért sajnos a sebességgel lehet probléma… Ne legyen igazam!

 

Pontos passzok: ebben a „műsorszámban” egyszerűen lemosta csapatunk az ellenfelet! A 215/478 arány mindent leír a mérkőzésről; megint az ÚJPEST játszotta a focit, az ellenfél csak asszisztálhatott játékunkhoz. Ha most visszaidézzük a labdabirtoklás adatait, akkor azt látjuk, hogy bizony a labda nálunk 40%-kal (!!!) gyorsabban járt; egy pontos passzunkhoz 4 másodperc kellett, mg ellenfelünknek ehhez 5,8 másodperc kellett. Bár ezek másodpercek, de a sebességkülönbség jelentős, látható, hogy melyik csapatnál volt jobban egybe a csapat! Mondom ezt akkor is, ha a látvány alapján a meccsre ellátogató szurkolótársaink (hála és köszönet nekik a kitartásért!) talán nem így látták.

 

A szabálytalanságokban is „vezetünk”, itt 12 csabaival szemben 14, a csapatunk valamelyik tagja által elkövetett szabálytalanság áll. Érdekes, hogy Diagne ellen – a bírók szerint – nem követtek el szabálytalanságot, ellenben az ő ténykedését négyszer értékelte a bíró szabálytalannak. Ha nem is láttam a meccset, elég nehéz elképzelni, hogy egy középcsatár ellen nem csakis és kizárólag tiszta eszközöket vetettek be a védők! Nem tudom, de ez kicsit sántít, persze nem lehetetlen, csak nem nagyon hiszem… Szerencsére ez nem hatott a végeredményre, a meg nem adott gól „csak” megnehezítette a dolgot, de a végén kijött a két csapat közti különbség.

 

A pontos passzok aránya ismét csapatunk erős fölényét mutatja; a 81% fölötti eredmény minden meccsen elfogadható lenne! Az ellenfél 66%-os pontos passz aránya pedig azt mutatja, hogy sikerrel megakadályoztuk a mezőnyben passzaikat, nem véletlen tehát, hogy igen kevés támadást vezettek, és azokat igen ritkán fejezték be lövéssel. Ez a védőmunkát dicséri, a kapott gól pedig inkább egyéni hibának, vagy hibáknak tudható be, a védelem egésze, a védekezés maga nem mondott csődöt ekkor sem. Nem véletlenül kezdtem az elemzést azzal, hogy az elmúlt egy hét többi meccsét is említettem; a három meccsen kapott egy gól azt mutatja, hogy a védelem kezd összeállni, és középen a Lita – Kálnoki-Kis kettős, jobboldali védőként Heris, a bal oldalon pedig Forró kiforrott védelemnek tűnik, mögöttük pedig azért van még pár bevethető játékosunk, akik egy-egy mérkőzésen szintén jól tudnak beszállni a játékba.

 

A nyert párharcok megint sikert jelentenek! A harmadik fordulóban 56/43-as arányát egy az egyben hoztuk, de a kevesebb párharc (3. forduló: 282, most: 199) azt mutatja, hogy csapatunk ezúttal az összjátékra, a passzokra helyzete a hangsúlyt, az egyéni megoldások helyett csapatként igyekeztek megoldani a szituációkat. Ezt lehet jó, vagy éppen rossz is, de mit mond erről V. mester? „ A mostani csapatban van minőség, de azt látjuk, hogy az egyéni képességek dominálnak, de nem lehet kizárólag az egyéni képességekre alapozva játszani.” Az, hogy meddig tartson az egyéniség, és hol kezdődjön a csapat, örök vita tárgya, de a magam részéről örülök, hogy az edzőnk által elmondottakat visszaköszönni látom a pályán!!!

 

A csapatstatisztikai adatok tehát ismét erős fölényt mutatnak, nem volt egy olyan mutató sem, ahol az ellenfél akár csak a közelébe került volna az ÚJPESThez! Visszautalva a korábban többször említett harmadik fordulós mérkőzésre, azt látom, hogy a csapatjáték erősebb lett, egy erősen egyénieskedő (de ezzel együtt meglepetésre is képes!) játékos kiesésével, ugyanakkor van olyan góllövőnk, aki játékával képes megosztani a védők figyelmét, így nem csak góljaival segíti csapatunkat. Kinek a pap, kinek a papné… de a nemzetközi élvonal trendjeit látva, én a csapatjáték mellett szavaznék – ha már az nem adatott meg, hogy egy kreatív, néha öncélú, excentrikus szélső, és egy igazi gólvágó egyszerre erősítse csapatunkat… Ez persze csak elmélkedés, a tények pedig tények; csapatunk határozott fejlődést mutat, a vasas ellen elkezdett jó széria kitartott a további két meccsen is. A három hetes szünet vajon jól jön ezek után? Ezt alighanem majd csak november 21-én este tudjuk meg, de természetesen annak szurkolok, hogy a szünet alatt a csapatjáték tovább erősödik, a jó széria pedig nem szakad meg!

 

Az egyéni teljesítményekre térve először arról a játékosról kell szót ejteni, aki az utóbbi időben eléggé megosztotta a szurkolókat, mert játékát sokan illették kritikával, ugyanakkor a statisztika mindig azt mutatta, hogy ha nem is nyújt egy-egy területen kiemelkedőt, de összességében igen hasznos a játéka. Igen, ő Balogh Bubu, aki ezúttal két gólpasszt adott, na meg egy gólt is elért! Ahogy reméltem, kijött a gödörből, hozta azt, amit várunk tőle; ha nem is irányítóként, de vezérként mindenképpen szükség van rá, mert ő az, aki talán a legrégebben tagja csapatunknak a mai stabil mezőnyjátékosok közt. Ezen felül Bubuval kapcsolatban el kell mondani, hogy az elvárások vele szemben azért is nagyok, mert tudjuk, hogy mire képes, láttunk már tőle remek mérkőzéseket!

 

Tehát nézzük meg, hogy nyolcasunk mit tett le a gyepre szombaton! Kezdem a végén; az összesített pontok száma alapján csapatunk legjobbja volt ezen a mérkőzésen. Gólja, és gólpasszai mellett még kétszer vette célba a kaput, passzainak pontossága (83,08%), és nyert párharcai aránya (60,87%) is meghaladja a csapatátlagot, tehát a játék minden elemében segítette a társakat a győzelem elérésében! Akik tehát elégedetlenségüket fejezték ki a korábbi meccseken nyújtott teljesítmény miatt, szerintem ezt várták, azért voltak kritikusak, mert tudták; Bubu ezt tudja, erre képes, amikor gyengébbre sikerül a produkció, az nem az a játékos, aki sikerrel vett nem egy akadályt! Csak gratulálni tudok a teljesítményhez, tudva azt, hogy „ha egy üzlet egyszer beindul…”

 

De nézzük, hogy a többiek mit mutattak! Először a lövések száma: Diagne toronymagasan vezet 9 lövéssel (kaput 3 talált), második Bubu 3 (1), Heris, Pero, Bardhi, és Nagy G. pedig egy-egy lövéssel próbálkoztak. A lövéseink relatív pontatlansága az ezúttal kicsit rosszabbul célzó Diagne teljesítményére vezethető vissza, de meg kell még azért jegyeznem, hogy Nagy G. lövésénél talán nehezebb volt kihagyni a ziccert, mint belőni, mégsem sikerült. Persze ez utóbbit a karosszékből elég könnyű ilyen sommásan megállapítani, de érzésem szerint az a helyzet gólt ért. Ellenpont Perovic, aki egyetlen lövésével azonnal gólt is szerzett. Pero hihetetlen jól tud beszállni a meccsekbe, az utóbbi időkben viszont kissé mellőzött volt. Ennek sokféle okáról hallottam már pletykákat, de a lényeg, hogy most újra játszott, gólt szerzett, és remélem, hogy a továbbiakban több lehetőséget kap. Különben sem biztos, hogy árt csapatunknak, ha egyszerre két támadónk van fent a védők nyakán!

 

A passzok száma védőink erős fölényét mutatja; a sorrend Sanko, Heris, Kálnoki-Kis, Lita, Balogh, Forró. A teljes védelem, és a védekező középpályások között sokat járt a labda, a támadásik indítása előtt tehát hátul – helyesebben a felező körül – járattuk meg sokat a labdát. Ez az adat önmagában nem azt mutatja, hogy sokat támadtunk, de egy erősen beszorított csapat ellen csak türelemmel, sok labdajáratással, a rések keresgélésével lehet eljutni a kapuig, ez pedig sok passzt igényel a hátsó alakzattól. Az adat tehát – a labdabirtoklással, a passzok csapatszintű fölényével együtt értelmezve - az erős nyomást mutatja, és azt, amit V. mester is említett; türelemmel játszotta csapatunk a saját játékát, játékosaink hátrányban is hittek abban, hogy elérik céljukat!

A pontos passzok aránya hasonló összetételt mutat; védőink itt is kimagasó teljesítményt mutatnak. Külön kiemelendő Kálnoki-Kis 93,5%-os (!!!) eredménye. Hallottam már megjegyzéseket arról, hogy középső védőnk ugyan sokat passzol de ezek jellemzőem oldalpasszok, nem vagyunk vele sokkal beljebb, stb. Hát, nem tudom, de véleményem szerint nem a középső védőknek kell fazonírozniuk, mozgatniuk a csapatot, ott a pontosság sokkal fontosabb, mint a kreativitás. Ezzel együtt persze nem baj, ha a középső védők időnként támadásokat indítanak, de nem ez a fő feladat. A pontrúgásoknál, szögleteknél pedig rendre fent vannak védőink, így a támadásokban betöltött szerepük szerintem rendben lévőnek tekinthető.

 

A nyert párharcok száma szerint Heris, Balogh, Kálnoki-Kis, Bardhi, Forró a sorrend. Öröm, hogy itt a védők, és a védekezők középpálya mellett az inkább támadó szellemben játszó Bardhi is helyet kapott, még ha ezúttal összesített pontjai alapján nem is volt ott az élmezőnyben. A már említett „tért ölelő” indítása egy olyan kulcspassz volt, amit a statisztika nem érint, de ha ez is szerepelt volna az értékelésben, akkor biztosan előbbre végzett volna. A párharcok százalékos arányában Kálnoki-Kis, Perovic, Forró, és Heris a sorrend, ami megintcsak védőinket dicséri.

 

Az adatokat átbogarászva azt mondtam tehát Fonák barátomnak, hogy most egy jó szériában lévő csapatot láttam, akik erősek támadásban, védekezésben egyaránt, a gólt egyéni hibá(k)ból kapták. Az erős nyomás csak azért nem eredményezett több gólt, mert ezúttal gólfelelősünket megfosztották egy góltól, és most a korábbiakhoz képest kissé pontatlanabb volt, de csapatunk erejét megmutatta azzal, hogy most két másik játékosunk is képes volt betalálni. Ezt a meccset csapatként nyertük meg, türelemmel, a hátsó alakzatban sokat járatva a labdát, kivártuk, amíg rés keletkezik a behúzódó védelemben. Végig kitartottunk a saját játékunk mellett, bíztunk abban, hogy a taktika sikeres, a folyamatos nyomás pedig előbb, vagy utóbb, de eredményes lesz. Ez pedig egy győztes combo volt, ami egy héten belül a harmadik győzelmet is meghozta! Most is kiderült, hogy fontos dolog a hit, hogy játékosaink bízzanak az edzőben, egymásban, és abban, amit együtt képesek megcsinálni, amit ki tudnak tenni a pályára!

 

Most egy három hetes szünet következik, akikor – reményeim – szerint ez a hit, a bizalom megerősödik, az edzéseken pedig még jobban kiérlelhető a taktika, hogy azt még jobban a pályára lehessen vinni a további győzelmekhez!

 

HAJRÁ LILÁK!

Sokszor elképzelem, hogy mi hangzik el az öltözőben, a szünetben, mi lehet az a mondat, amivel motiválni lehet, és/vagy amivel helyére lehet tenni dolgokat a játékosok fejében. Régi emlék; edzőnk egy vidéki kupameccs szünetében – amikor annak ellenére, hogy végig támadtunk, gólt azt bizony nem szereztünk… - azt mondta, hogy

  • Na most akkor te, meg te, meg te – mutogatott körbe -, mehettek tusolni!
  • De mester! Ennyit nem lehet cserélni! (nem most volt… akkoriban még csak kettőt cserélhettünk)
  • Nem csere! Lejöttök ti hárman, mert túl sokan vagytok, nem fértek el egymástól a pályán!

Hááát… volt ott baj, mert – ha az ellenfél nem is volt egy világverő csapat – hármas emberhátrányban már oda kellett tenni magunkat. A 70. percig semmi, pont ugyanúgy támadtunk, mint az első félidőben, de valahol mindig becsúszott egy hiba, a gól hiányzott. Aztán – ennyi idő után már elmondhatom… - egy jobb összekötő helyén „elkövetett” visszacsel után ballábas beadásom túl sok belsőt kapott, egyenesen fel a hosszú oldali pipába! Mondanom sem kell, a vége 0:5 lett. Miért? Na nem a lecsúszott lövés miatt, hanem mert csak annak van szerencséje, aki megküzdött érte!

 

Nem tudom, hogy szombaton Vig mit mondott, de tény, hogy a második félidőre egy más csapat jött ki a pályára, az első félidő edzőmeccs hangulata után érezni lehetett, hogy ebből már lesz valami. Ahogy lett is! Tévedés ne essék, az első félidőben is látszott, hogy melyik csapat a jobb ezen a napon, de olyan érzésem volt, hogy ha reggelig játszunk, akkor sem lesz gól. Ezért gondolom, hogy valami ilyesmi hangzott el: Ha győzni akarunk, győzzünk, ne csak beszéljünk róla! Ez akár a cím szabadfordítása is lehetne. Tehát, bár már az első félidő is megmutatta csapatunk fölényét – mint korábban is szinte minden meccsen! -, de a gól is pont ugyanúgy hiányzott… A mester sokat nem tehetett hozzá a dologhoz, csak pont ugyanazt mondhatta el, mint eddig; nem elég birtokolni a labdát, nyerni kell a párharcokat, és lövéssel befejezni a támadásokat!

 

Vajon a számok visszaigazolják ezt? Vajon végre sikerült megvalósítani azt, amit korábban nem? Nevezetesen a játék minden egyes elemében az ellenfél fölé nőni, minden ponton jobban teljesíteni, ezzel biztossá téve a győzelmet, és – remélhetőleg – megszerezni a további sikerekhez elengedhetetlen önbizalmat is. Egy-egy győzelem ugyanis múlhat a szerencsén, de ha a számok is alátámasztják azt, amit láthattunk a stadionban, akkor nem kétséges, hogy elindult egy pozitív folyamat! Igen, remélem folyamat, és nem egy múló fellángolás! Nos, nézzük tehát szám szerint!

 

Rögtön kezdjük csapatunk egyik igencsak sarkalatos pontjánál; a labdabirtoklás a támadó szellemű csapatok stratégiájának alapja. Támadni csak a labda birtokában lehet, gólt elérni csak támadásból lehet, és ahol a kapura lövések pontosságával komoly problémák vannak, ott rengeteg támadás, rengeteg lövés kell a győzelemhez. Nos, a játékunk alapja rendben volt, míg csapatunk 38 percet, az ellenfél alig több mint 21 percet birtokolta a labdát! Az 59 perc körüli tiszta játékidő átlagos ugyan, de a 64/36-os labdabirtoklási arány egyáltalán nem mindennapi! Erre lehet építeni, ugyanis gondoljunk bele; az ellenfél általi labdabirtoklás minden egyes percére 1 perc 47 másodperces labdabirtoklással válaszolt csapatunk!

 

Ilyen alapokkal nehéz elbukni egy mérkőzést, de önmagában nem elég! A labdabirtoklás ugyanis nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy nyomást gyakoroljunk az ellenfélre, és eljussunk a kapuig, ott pedig lövéssel fejezzük be a támadást. Ezúttal pedig itt is jó számokat látok; a lövések „versenyszámban” 19/4-re leléptük az ellenfelet! Na jó, de mi van a pontossággal? Kaput 10 lövésünk talált (53%), az ellenfél pedig mindössze 1 lövéssel válaszolt (25%)… Nincs mese, az adatok azt mutatják, hogy a focit ezen az estén az ÚJPEST játszotta! Nem a számok világa, érzelmi jellegű megjegyzés: sajnos a stadionban nem ezt lehetett érezni

 

A szögletek száma megerősíti a fentieket; a 8/2-es arány arról árulkodik, hogy sokszor felértünk az ellenfél kapujához, ahol csak elrontani tudták játékunkat, építkezni már nem. Ez adat nem csak azért fontos, mert megmutatja támadásbeli fölényünket, hanem azért is, mert a szöglet rendszerint egy támadást követő újabb lehetőséget jelent. Sarokrúgások jellemzően támadások után következnek, amikor az ellenfél nem tudja megszerezni a labdát, nem tud ellencsapással élni, viszont továbbra nyomás alatt tarthatjuk, így pedig előbb-utóbb lankad a figyelmük… Fáradnak, és a sokadik ilyen helyzetben egyre könnyebben hibáznak. Bár szögletből nem értünk el gólt, mégis a minél többet tartjuk a támadóharmadban a labdát, annál könnyebben késztethetők hibára védők. A tizenegyest tipikusan egy ilyen nyomás alatt vétett hiba váltotta ki!

 

A szabálytalanságok 13/14-es aránya nem érdemi különbség, összességében pedig nem túlzott, a mérkőzésen nem voltak kirívóan nagy szabálytalanságok, bár itt – a számok világán túl – meg kell jegyezni, hogy a bíráskodás közel sem volt tökéletes. Volt egy olyan öt perces periódus, ahol az ellenfél három alkalommal érintette kézzel a labdát (ebből egyszer a tizenhatoson belül), majd nálunk is volt egy kezezés, de a síp végig néma maradt… Ezzel együtt sem mondhatnánk, hogy részrehajló volt a bíráskodás, de azt igen, hogy minőségében nem érte el a meccs színvonalát. De visszatérve a számokhoz; a labdabirtoklás ilyen fölénye mellett az ellenünk elkövetett szabálytalanságok száma arról árulkodik, hogy az ellenfél nem élt nemtelen eszközökkel, ezért nem is tudta megszakítani játékunk folytonosságát. A játék képét jól leírja, hogy a 27 fault közül csak 9 esett saját térfelünkön!

 

A lesek száma – bár az 1/2 a rettenet alacsony elemszám miatt nem alkalmas számszaki következtetések levonására -, mégis árulkodik valamiről! Az ellenfél mélyen védekezett (nem tudtak a nyomás alatt felfejlődni támadáskor sem, így nem futhattunk lesre), két lesre futásuk pedig akkor volt már, amikor átálltunk a cserék után egy támadóbb felállásra (védő helyett támadó jött be), és vaktában előre vágott labdákkal igyekeztek az eredmény után rohanni. Ezzel együtt nem voltak ezek a labdák veszélytelenek, de ezúttal védőink jól mozogtak együtt, nem lógtak be a támadók mögé.

 

A következő adat viszont egyrészt magyarázza, hogy miért is tudtuk lehengerlő fölénnyel birtokolni a labdát: a pontos passzok száma bizony osztálykülönbséget mutat. Csapatunk 506 pontos passzával szemben csak 249 piros-kék passz áll… Ez bizony olyan különbség, ami nem „csak” az ÚJPEST fölényét, hanem felveti az ellenfél minőségi problémáit is! Egy szubjektív megjegyzés; a stadionban, élőben nem látszott, hogy ilyen drasztikus a különbség. Ez azonban csakis érzéki csalódás, ugyanis az természetes, hogy nálunk van a labda, viszont az ellenfél nem birtokolja, hanem csak átmenetileg bitorolja… A szurkolók – köztük én is– így látják, természetes elfogultságuk okán. Ez pedig arra világít rá, hogy a szubjektíve megélt élmény néha nem engedi látni a valóságot!

 

De vissza a passzokhoz! A passzok pontossága is rendben volt, ugyanis ezúttal passzaink 81,74%-a célt ért! Nem akarok nagy szavakat használni, de 80% felett ez az adat már majdnem tökéletesnek tekinthető, most csak azért nem gondolom, hogy ez világverő mutató, mert – ahogy láttuk – az ellenfél ezen a mérkőzésen nem volt azonos súlycsoport… Bár, a Vasas 72,38%-os pontossága sem rossz, de - mivel eleve keveset birtokolták a labdát -, náluk a pontosság különösen fontos lett volna. A labdabirtoklással összevetve a passzok száma még egy fontos dologról is árulkodik, ez pedig a játék ritmusa. Ebben nem volt jelentős fölényünk; míg csapatunk 4,5, az ellenfél 5,2 másodpercenként hajtott végre pontos átadást. Bár ez cca. 14%-kal gyorsabb labdajáratást jelent, nem érdemi a különbség.

 

Utolsóként jöjjön talán a legfontosabb adat! Fontos, mert ez csapatunk Achilles-sarka, rendre ezen a ponton bukjuk el a mérkőzéseket – legalábbis a számok ezt mondják. Jelentem; SIKER!!! A párharcokat 116/102 (másképp 48/42%) arányban nyertük! Ez végre azt mutatja, hogy az egy-egy elleni szituációkban határozottabbak voltunk, jobban küzdöttünk, de azt is, hogy a szokásosnál védekezőbb csapat-összetétel (Heris középpályásként is inkább védekezett) is jót tett!

 

Ahogy láttuk tehát, a játék minden elemében felülmúltuk az ellenfelet ezen az estén. De akkor miért kellett 80 percet várni a vezető gólra, és a gólokban miért csak ekkora a különbség? Ennek sok oka van, amit a számok mutatnak, azok pedig az alábbiak:

  • A korábbiaknál védekezőbb csapat-összetétel,
  • Csak minimálisan volt jobb a csapat ritmusa, mint az ellenfélé,
  • Bár sok lövésünk volt, sok talált kaput, de a 19 lövésből csak 6 indult a tizenhatoson belülről,
  • A kaput találó lövések nagy része nem okozott különösebb problémát az ellenfél kapusának, könnyen védhető volt,
  • Az ellenfél masszívan védekezett, jól tömörült kapuja előtt (a szabálytalanságok helye alapján legalábbis).

 

Összefoglalva tehát azt mondhatom, hogy fölényünk nem kérdéses, a játék minden egyes elemében az ellenfél fölé nőttünk, de szükség van még finomhangolásra! A kapu előtti szituációknál jobb koncentrációra, pontosabb játékra van szükség! Már csak azért is, mert Diagne személyében végre van olyan középcsatárunk, akit érdemes labdákkal tömni, ahogy láttuk szombaton, Kabát Peti is képes még hozzátenni a játékhoz, Perovic pedig egy tehetséges fiatal (aki talán több szerepet is kaphatna). Ez utóbbit bízzuk V. mesterre, de tény, hogy ha a szélsőjátékban javulást tudunk elérni, beadásaink pontossága javul, az eredményességünk is javulni fog!

 

A beadásokhoz még egy gondolat (mert talán sokan nem értik, hogy mit akar játszatni a mester); szélsőink ellenkező lábasok, azaz Andric inkább ballal, Bardhi, illetve Balázs Benjámin pedig inkább jobbal erős, de sorrendben jobb, illetve baloldalon játszanak, a beadások, az alapvonalig lefutások pedig inkább a szélső védőik feladata. Enne oka az, hogy pl. jobb oldalon egy bal lábas szélső jól tud a pálya belseje felé indulni, onnan kapura fordulni akár, ugyanakkor a felérkező szélső védő felé is ki tudja forgatni szélre (quasi a saját helyére) a labdát. Mindkét lehetőség jól lábra jön, könnyebben kivitelezhető, mint jobb lábbal. Az pedig, hogy több lehetőséget rejt a játék, megosztja a védőket. Ez egy jó rendszer, de ehhez fel kell érnie a szélső védőnek, be kell játszania teljes hosszában a teljes oldalvonal melletti pályarészt. Van benne kockázat, mert egy lefülelt támadás után is vissza kell érnie a védőnek, és ebbe a jelentős terhelésbe a mérkőzés végére könnyen belefáradhat. Ilyenkor vagy a védekezést, vagy a támadást fel kell adnia (legalább részben), ezzel viszont borul a játékrend… Fizikálisan Forró képes megoldani a feladatot, beadásain viszont sokat kell csiszolni, Mohl pedig, aki pedig technikailag képes a feladatra, gyorsaságban, robbanékonyságban kissé elmarad a kívánt szinttől. A másik oldalra pedig sajnos nincs jó megoldásunk, ezért nem véletlen, hogy Vig már sokakat kipróbált ezen a poszton.

 

Elnézést kérek a kalandozásért, máris visszatérek a számokhoz. Kíváncsian várom, hogy vajon mit mutatnak az egyéni teljesítményre vonatkozó adatok!

  • Lövések:

Bardhi (7), Diagne (4), Balogh (3), Hazad, Balázs (2-2) a sorrend. Dicséretes a sok lövés, de mégis van némi hiányérzetem! Andric nem lőtt kapura, pedig egy olyan támadó, akitől képességei alapján gólt, gólokat várunk.

  • Kapura lövések:

Az első három sorrendje nem változott 4, 3, illetve 2 kaput találó lövéssel, és öröm, hogy bejelentkezett egy fejessel Lita is, mert a szögleteknél magas védőinkre is szükség van ahhoz, hogy veszélyeztetni tudjunk!

  • Passzok száma:

Vezetnek középső védőink (Lita, Kálnoki-Kis), de Bardhi és Balogh közvetlen utánuk következik. Hátul tehát sokat járattuk a labdát, de azok középpályásaink is sokat találkoztak a labdával, akik a támadójátékot építik.

  • Passzok pontossága:

Szabi vezet, de kapusként ez elvárás, utána viszont Lita, Kabát, Kálnoki-Kis, Balogh következik. Hátul tehát stabilak vagyunk, Peti jól szállt be, Bubu pedig eddig minden pontban jól szerepel. Semmiben nem a legjobb ugyan, de a játék minden elemében valamivel az átlag felett teljesít.

  • Párharcok:

Belső védőinket megelőzve Diagne vezet, látszik, hogy sokat küzd, vállalja az egy-egy elleni szituációkat, támadásainkba nem csak közvetlen a kapu előtt lép be, hanem a hosszú labdák megtartása, és elosztása is feladata egy-egy gyorsabb támadás esetén.

  • Párharcok (%):

Forró vezeti a listát 69%-kal, ami azért megmutatja kvalitásait, hiszen ehhez hasonló eredményességet csak belső védőink (Lita, Kálnoki-Kis), illetve a kimagasló teljesítményt nyújtó Bardhi tudott hozni.

  • Index:

Az összesítésben Diagne két góljának, és nyert párharcainak köszönhetően magasan vezet (314 pont!), de Bardhi 237 pontja is kiváló eredmény, míg Bubu 217 pontja arról árulkodik, hogy kiegyensúlyozott, de egyik elemében sem kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő. 200 pont felett még Kálnoki-Kis végzett, de Forró 192 pontját is jónak értékelem, mivel sok időt kihagyott az nb1-ből. Sajnos Nagy T. 150 pontjával megint erősen kilóg lefelé, nem véletlen tehát, hogy amikor védő helyett támadót cserélt V. mester, akkor őt hozta le.

Biztató, hogy 180 pont alatt csak öten teljesítettek, de közte volt Szabi, aki ugye nem összevethető a mezőnyjátékosokkal, illetve Kabát Peti, aki csak 20 percet kapott, ugyanakkor nem öröm, hogy ebbe a csoportba focizta magát Heris és Lita is. Heris esetében ez érthető, hiszen, az első félidőben a láthatóan komfortzónán kívüli középpályás pozícióban próbált megfelelni, de Lita jobban szokott teljesíteni. Reméljük, hogy ez csak pillanatnyi formaingadozás, és már a jövő héten változik a helyzet!

 

A végére hagytam azt, amit már elsőre, az adatokba bepillantva is láttam; ez egy olyan mérkőzés volt végre, ahol játék minden egyes mért elemében felülkerekedtünk, ehhez kiegyensúlyozott teljesítmény párosult. Elindult tehát valami, de nem feledjük a 80/20-as szabályt, ami arról szól, hogy az eredmény 80%-át 20% munkával lehet elérni, a többi 20%-hoz viszont a munka 80%-át kell beletenni! A számok azt mutatják, hogy a 80%-ot elértük, sőt már a maradék 20%-ot építgetjük, azt viszont nem tudom, hogy az ehhez szükséges 80% munka mekkora hányadát sikerült elvégezni. Hovatovább azt is el tudom képzelni, hogy az eredményes játék és a szép játék találkozik meccseinken! Ehhez már csak finomhangolások kellenek, mert a játék egésze mintha összeállt volna, de az egyes rész-elemein még bőven van mit javítani! Ezért kalandoztam kicsit a szélsőjáték témájában; ez az elem hatékony fegyver, modern, haladó szellemű stratégia része, de ha nem működik megfelelően, akkor sem a szélső védekezés, sem a támadások nem lesznek rendben!

 

Ahogy láttuk tehát, van mit javítani, van hova fejlődni, de a mostani győzelem átlendítheti csapatunkat egy nehéz időszakon. OK, elfogadom, az ellenfél nem volt túl acélos – csak vasas volt… -, de ahhoz, hogy ilyen adatokat, hasonló eredményességű játékot produkáljunk magasabban jegyzett csapatok ellen is, ahhoz talán már nem is kell olyan sok!

 

Remélem, hogy a Zete ellen tudjuk gyakorolni, csiszolni azt, amit ezen a hétvégén láthattunk csapatunktól, aztán pedig a viharsarokból elhozzuk azt a három pontot, amire szükség van ahhoz, hogy megkezdjük végre a felzárkózást! Ne feledjük, ha az őszt a dobogó közelében fejezzük be, akkor a hagyományosan jobb tavaszunk még sok örömet tartogathat!

 

HAJRÁ LILÁK!

Bizony-bizony ez a mogyorózás fájt! Ennek több oka is van; csapatunk mérlege eddig sem volt éppen jó, most pedig még egy szégyenfolt esett az egyébként sem makulátlan papíron, amire képzeletben felvéstem a listát. A másik az, hogy ellenfelünk a kontraszelekció diadala, unalmas, alig nézhető focival jön elő hétről hétre, mi pedig rendre elbukunk ellenük. Tetézte a mérgemet, hogy aztán eltűntek a mérkőzés adatai, de ha már lendületben voltam, kiírtam magamból a mérget

 

Nasszóval; ott tartottam, hogy talán a számok megmutatják, hogy az antifoci véletlenre építő, kissé sunyi megközelítése a nyíltsisakos harcmodor ellen miért volt sikeres ismét. Előbb igyekszem megfejteni „antifoci” kifejezést, mert sokat hallom, használom, de talán nem árt pontosítani. Definíció-szerű megfogalmazást nem találtam, de egy fórumon találtam egy beírást, ami azért adhat némi támpontot:

 

„Azt mondják hogy a Chelsea antifocit játszott! De miért is? A fociban a támadás és a védekezés ugyanolyan eleme! Ha egy gólra vagy a támadásra vagy cselre azt mondjuk hogy szép, akkor egy védekező csapatban egy szép védés, szép blokk szép szerelés ugyanolyan szép! Szóval nem értem hogy mi is az antifoci??? Mert tegnap a CFC lehet védekezett, de semmi sportszerűtlenséget nem követett el.”

 

Na itt van a kutya elhantolva! NEM a védekező csapat játszik antifocit, hanem az, amelyik semmilyen focit nem játszik, és ezt ráadásul szánt szándékkal teszi (edzőjük taktikának nevezi…). Miből áll ez? Az elsőtől az utolsó percig időhúzás, tili-toli hátul, és csak kényszerből előrevágott labdák. Ezeket máris támadásnak minősítik – tévesen!!! Merthogy semmi koncepció nincs, csak arra épít, hogy talán arra kószál egy csatár, a védője meg betlizik (mi van, ha pl. éppen felbukik a művelésből éppencsak kivont „gyepen”?). OK, értem én, ekézem az ellenfelet, miközben nyert, tehát igazából a saját csapatunkat sértegetem – szinte hallom az ellenvetést. Igen, most (és ismét) elbuktunk, de megvan a koncepció, ráléptünk egy útra, amit nem kellene feladni! Nehogymár a múlt avittas focit játszó képviselői egy győzelemmel elbizonytalanítsanak!

 

Eddig a prekoncepció, de most már a számoké a főszerep, azok nem (nagyon) hazudnak, gyorsan kiderül, hogy a fenti okfejtés csak az én mániáim egyike, vagy látható a különbség, amit egy koncepciózus csapat – elvileg - számokban produkál.

 

Először a labdabirtoklást nézem meg, mert – szerintem – fontos tényező, hiszen csakis a labda birtokában lehet támadásokat építeni. Ha pedig sokat van nálunk a labda, akkor több a lehetőség is. Hááát… azonnal meglepő számokat látok; csapatunk csak 45%-ban birtokolta a labdát. Ha jól értem a stratégiát, amit épít a csapat, ez visszalépésnek tűnik. Feltűnik, hogy a tiszta játékidő csak 52 perc – egy kis hosszabbítással megtoldott félidő! Nocsak, nem volt folyamatos játék? Az első jele az antifocinak? Vélhetően így lehet, de sajnos az 52 perc nem kirívó! Sőt a 12. forduló átlagát másfél perccel meghaladja, és volt olyan meccs ahol összesen 41 percet volt játékban a labda, és a győztes fél mindössze 18 percet birtokolta a labdát!!! Maradjunk abba, hogy a talaj nem volt éppen ideális, na meg csapatunk végülis idegenben játszott, de az ÚJPESTnek idegenben is illene dominálnia.

 

Nem kell ám sokat keresgélni, itt van máris egy adat, ami azt bizonyítja, hogy igenis domináns módon játszott csapatunk! A lövések műsorszámot 10-6 arányban, és a kaput találó lövéseket is 4-3-ra nyertük. Az adatokhoz azért hozzátartozik, hogy próbálkozásból minimum egy gólt hozni kell (inkább kettőt!), meg az is, hogy – bára a kaput találó lövések aránya 40% - de az ellenfél arányai jobbak, és persze a gól is az övék volt… Fontos még, hogy a labda birtokában alig több mint 2 percenként(!!!) alakítottunk ki helyzeteket, míg ellenfelünknek majd’ 5 percébe telt mire a kapunk felé irányuló lövést ereszthetett meg. Miért fontos ez? Ha ilyen gyorsan képesek vagyunk helyzeteket kialakítani, akkor egy 60%-os labdabirtoklás esetén, hasonló nettó játékidő mellett 15 lövést ereszthetünk meg! Mivel – mint ezt látjuk hétről-hétre – nem használjuk ki hatékonyan helyzeteinket, így nagyon fontos, hogy a lehető legtöbbször érjünk az ellenfél kapuja elé, lövéssel befejezett támadással.

 

A szögletek aránya is alátámasztja a dominanciát, a támadófocit; 8 szögletünkkel szemben 3 atom korner áll. Kibújik az a szög a zsákból, hiába, a számok nem hazudnak! Az ellenfél saját térfelét megszállva többet birtokolta ugyan a labdát, de csak elvétve hozza fel a labdákat, gyanítom azt is akkor teszi, amikor védőzónájukban már nem tudtak oldalpasszokkal operálni – mintegy kényszerből. Ráfoghatjuk, hogy türelemmel keresték a réseket a védelmünkön (az ilyen kifejezések az edzői találékonyság köszönhetjük…), de tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem így van. De errő majd később, mert a többi adat láthatóan egy irányba mutat; volt némi változtatás a hadrendünkben!

 

A pontos passzok száma is azt mutatja, hogy valami változás volt, ugyanis – a megszokottól eltérően – 378-297 arányban alulmaradtunk… Na de ilyet! Lehet az is egy stratégia, hogy kevesebbet passzolunk pontosan??? Nem, ez biztosan nem lehet cél, de következik más elemekből, a foci egy elég bonyolult rendszer ahhoz, hogy egy-egy változtatás más, akár nem várt helyeken a korábbiakhoz mérten eltérő eredményeket indukáljon. A kevesebb pontos passz egyrészt a százalékosan is rosszabb mutató (79% vs. 72%), illetve a kevesebb labdabirtoklás eredménye, a passzok gyorsaságában nincs érdemi különbség. Ez is új elem, de nem a változás, csak annak következménye!

 

Párharcok: nocsak, nocsak, ebben előrelépés van, nem is kicsi! Csapatunk végre felülkerekedett ebben a mutatóban, pedig hetek óta az volt a probléma, hogy az egy-egy elleni szituációkat nem kezeltük le jól, az ellenfelek rendre felülkerekedtek. Ezúttal azonban 53-47 arányban nyertünk (számokban: 122-109)!!! Véleményem szerint ez az adat önmagában még mindig nem mutatja meg, hogy mi is történt, hol volt a változás, miért mutatnak most mást a számok, mint korábban.

 

Nézzük meg; korábban a labdabirtoklásban jobbak voltunk, a pontos passzok terén felülkerekedtünk, de a párharcokat nem nyertük meg a kellő arányban. Ezek a változások több tényező eredményeként jelentek meg;

  • Vig felismerte, hogy támadóbb csapattal kell felállni, mert a labdabirtoklásból csak támadókkal lehet felérni a kapu elé, lövéssel befejezni a támadásokat. Talán ezért maradt ki ezúttal Sanko, és a középpályától kezdődően 5-6 olyan játékos lépett pályára, aki inkább támadásban jeleskedik (Bardhi, Hazard, Balázs, Andric, Diagne, de Bubu is jól fellép, és Mohl is veszélyeztette az ellenfél kapuját), valamitn a cserék is előre jöttek be (Sallói, Kabát Peti).
  • A pálya talaj mély volt a sok eső miatt, így több hiba volt, de talán ezért (is) tudatosan kiválasztott alacsonyabb játékosaink (Bardhi, Hazard, Bubu) jobban mozogtak mint az ellenfél magasabb emberei,
  • A támadóbb csapat kevesebb labdát szerzett, kevésbé hatékonyan lépett bele az ellenfél passzolgatásaiba,
  • De többet támadott, ahol az ellenfél sűrűbb olt, ezért romlott a pontos passzok aránya,
  • A több támadás több lövést hoztott.

 

Ez mind szép és jó, de akkor hol csúszott el a mérkőzés? A fentiek ugyanis mind egy pár jó döntés eredménye, ilyen adatokkal nyerhetők meccsek! Alighanem ott volt a probléma, hogy nem volt gól. És nem az volt, hogy „nem volt benne a játékunkban a gól” (újabb edzői találmány!), hanem igenis bennünk volt, de ott is maradt… mert támadóink ezúttal nem tudták góllal befejezni támadásainkat. Tudom, hogy ezzel sokan nem értenek majd egyet, de a számok azt mutatják, hogy nincs nagy tragédia, de arra is felhívják a figyelmet! A csapat még mindig nem képes kiegyensúlyozott teljesítményre; ha egyik ponton javulunk, másokban leromlunk… Amiért mégis bizakodó vagyok az, hogy tudunk változtatni, minden ponton tudunk jók lenni, azaz van a csapatban potenciál, ami ki fog jönni, és kilátásban van egy hasonló széria – ellenkező előjellel!

 

Az egyéni teljesítményeknél először most a 200 pont feletti összesített pontszámmal rendelkezőket! Hoppá, hoppá, nem hiszem el! Nincs ilyen játékosunk, és az sem vígasztal különösebben, hogy ilyen az ellenfélnél sem volt! 150 pont fölött is csak öt játékosunk teljesített (a 150 az a szint, ahol máskor már kilóg lefelé a játékos…), míg az ellenfélnél egy játékos maradt 150 pont alatt! Nekem ez azt mutatja, hogy a két csapat nem mutatott csúcsformát, a rossz talaj, a körülmények erősen visszavetették a játékosokat, a sok pontatlanságból pedig egyenesen következett, hogy a labda keveset volt játékban.

 

Egyéni szinten tehát van még hova fejlődni, csapatunkban ezúttal senki nem volt formában, de még így is domináns játékot produkáltak. Az egyes tényezőket tekintve vajon kik voltak azok, akik az átlagtól mégis kicsit többet tettek hozzá.

 

Lövések: Diagne egyértelműen a legjobb 4 lövéssel, de Bardhi 3 próbálkozása sem mondható rossznak. Négy kapura tartó lövésünk is nekik köszönhető, Diagne 3 kapura tartó lövése viszont nem volt minőségi, ő ennyiből egyet be szokott rúgni. Ebben az értelemben az ő visszafogottabb játéka (a hírek szerint az ellenfél védőinek sportszerűtlenségen túlmutató keménykedései okán) az egyik eleme a vereségnek. Még mindig igaz; gól nélkül csak döntetlen re vagyunk jók… Nem lenne azonban igazságos Egyetlen igazán ütőképes csatárunk nyakába varrni a vereséget, rajta kívül még jópár játékosunknak lett volna lehetősége gólt szerezni!

 

Szabálytalanságok elkövetésében Nagy, Balázs, Balogh, Lita, és Diagne vannak élen, míg az ellenünk elkövetett szabálytalanságokat Andric, Diagne, Heris (!!!), Mohl, Balázs szenvedték el. Támadóink tehát jót játszottak, a mezőnyben nehezen tudták tartani őket. A Heris ellen elkövetett szabálytalanságok is antifoci-gyanúsak: az ellenfél elvesztett labdái után inkább faultoltak, semmint sok futással rendezték soraikat – így egyszerűbb, nem? De biztosan, csak nem sportszerűbb!!! Csak érdekességként említem, hogy a „NO BAJNER NO PARTY” igaz lehet, ugyanis pályán töltött 25 perce alatt listavezető lett szabálytalanságok terén, miközben nem sikerült 10 elvesztett labda mellett egyetlen egyet sem visszaszerezni…

 

Pontos passzok számában Bardhi, Balogh, Nagy Lita, Heris a sorrend, míg a pontos passok százalékos értékben kifejezett értékeit tekintve Balogh, Bardhi, Nagy, Mohl, Andric a sorrend. Középpályánk tehát aktív, és relatív pontos is volt, a támadások tehát felépítettek voltak, azonban kissé hiányolom a százalékos értékeket feltüntető listáról középső védőinket… Ott nem lehet hibázni, és bár nem onnan kell építeni a támadásokat, de a játékot szervezőkhöz nagyan nagy pontossággal kell eljuttatni a labdát! Ez most mintha hiányzott volna…

 

A nyert párharcokban Andric, Diagne, Heris, Bardhi, Lita a sorrend. Öröm, hogy az első alakzat, a támadók jól szerepelnek ebben az összevetésben. Látszik, hogy a támadásaink veszélyesek voltak, domináltuk a támadó harmadban a játékot. A pontos passzok és a nyert párharcok adatainak ismeretében sajnálom csak igazán, hogy elment a három pont! Ilyen adatokkal NYERNI KELL! Az ellenfél védelme sokszor csak követte az eseményeket, sok gólhelyzet, lövés, próbálkozás volt, a támadások pedig felépítettek voltak!

 

Sajnos egyéni összevetésre ez a meccs alkalmatlan volt, mert nem volt olyan meghatározó játékos, akit igazán ki lehetne emelni a pályára lépők közül. Ez a tényező, és az, hogy ezúttal nem sikerült gólt elérni, elég volt egy vereséghez. A bevezetőben említett kérdésre tehát a válasz az, hogy ezúttal az antifoci nyert…

 

DE! Az erről a mérkőzésről, valamint az előzőekről rendelkezésre álló adatok azonban azt üzenik; nem sokáig tart már a pünkösdi királyság, nincs messze az idő, amikor kisstílű, alattomos eszközökkel már nem lehet meccseket nyerni! Ne feledjük el, hogy a bevehetetlennek tervezett Atlanti fal napok alatt kapitulált, ezt pedig a D-nap előtt senki nem gondolta volna, csak az (Eisenhower?) aki képes volt újszerűen megközelíteni a problémát. Mint tudjuk, igaza lett…

Az is a történet része, hogy ehhez nem kevés áldozatra volt szükség. De vissza a mába; most mi még az áldozatoknál (beáldozott pontoknál) tartunk, de amikor végre a sok kísérletezés után elérjük kritikus tömeget, jön a nagy BUMMM!!!

 

Éppen a malacka raj (a kósa group tagja) elleni meccs előtt néztem meg a Dr. Szerémi Andreával készült riportot („Gyermekpszichológus szerint…”), és – mint látható – erősen hatott rám mondanivalója. Megtudtam, hogy felnőttként nem szabad másokat negatív színben feltüntető sommás megállapításokat tennem (pl. kondának nevezni az ellenfelet)! Kedves doktornő, jelentem, tanultam! Ime, a bizonyíték!

Malacka; „általánosságban félénk, különösen fél a sötétben és sok mindenért hajlamos aggódni. Jóllehet igen kicsi állat és néha dadog, igyekszik bátor lenni, gyakran sikerül is legyőzni a félelmeit.”

A kis mesehős figurájának felidézése már csak azért is könnyen ment, mert beláttam; nagy szerencse, hogy gondoskodnak rólam! Nem kell sokat törnöm a fejem programokon, mert úgyis mindig „az”, és „úgy” történik, ami nekem a lehető legjobb!

AZ: Kezdődött azzal, hogy család megint kitalálta, mit szeretnék (…), így persze nem tudtam a helyszínen szurkolni. Attól eltekintve, hogy egy élménnyel lettem szegényebb (otthon ezért még számolunk!!!), az elemzés szempontjából talán még jobb is! Nem zavar meg mindenféle vizuális effektus, nem hallom szurkolóinkat és azt sem, ahogy néma csend lesz a hazaiak körében gyors egyenlítő gólunk után. Ez jelzés volt, de azonnal jött a megerősítés!

ÚGY: Mintegy saját magamtól megvédve az egyetlen (???) sport TV természetfilm-estet tartott. Sajna a moszatok, meg a narancsok nemi élete nem érdekel, de ekkor rájöttem valamire! Nevezetesen, hogy mennyire ostoba voltam, hisz nem jöttem rá, hogy mi nekem a jó! Szerencse, hogy van aki képes helyettem gondolkodni!

 

Minden esetre, ez most egy különös szitu, mert csakis a számok állnak rendelkezésre (na jó, a gólokat megnéztem…), így biztosan nem zavar be szubjektív élmény a számok világába! Szóval; malacka raj – ÚJPEST: 1-1, ennyit tudok, és látom statisztikát, megnéztem a gólokat, és V. mester nyilatkozatát. Az ellenfél edzőjének (nem merem nevén nevezni…) véleményét nem olvastam, nem hallottam, de a szokások szerint biztosan arról szólt, hogy nyerhettek volna, de… Nézzük tehát szám szerint!

 

Most a csapatstatisztika adatait veszem előre, mert V. mester külön kiemelte, hogy végre volt csapategység, valamint a labdabirtoklást, mint olyat, ami végre hasonlít az elképzelésekhez.

A labdabirtoklás ezúttal a javunkra dőlt el! Ez nagyon biztató, mert a taktikánk fontos része az, hogy birtokoljuk a labdát, ugyanis ebben az esetben – azon túl, hogy irányítjuk a játékot -, nem kell a sok energiát felemésztő letámadással támadni a labdát! Az 46/54-es arányra nem mondanám, hogy felborult a pálya, de az, hogy majd’ 3 és fél perccel több időnk volt támadni, máris előnyt jelent! A játékpercek összesített adata (47 perc 46 másodperc) nem túl izmos adat, a játék töredezettségéről árulkodik.

Ennek oka a szabálytalanságok nagy száma lehet. A két csapat összesen 41-szer vétett a szabályok ellen, ami jelentősen meghaladja az átlagot. Miután nem láttam a mérkőzést, két eset lehetséges; vagy részrehajló volt a bíráskodás (láttunk már ilyet), vagy játékosaink tényleg sok esetben éltek sportszerűtlen eszközökkel az ellenfél játékát elrontandó. Ez utóbbi – vessenek rám követ a fair play fogadatlan prókátorai! - nekem azt jelenti, hogy végre küzdöttünk, és tényleg mindent igyekeztünk megtenni a győzelem, vagy legalábbis a kapott gól elkerülése érdekében. Ez nálam jó pont egyenlőre, de az adatot egyéni szinten is meg kell vizsgálni, mert ugye vannak, akiknél egy ideje kisebb hiány van agresszivitásból.

A töredezett játék mellett is eseménydús mérkőzést láthattunk, ugyanis a két csapat összesen 30 lövést eresztett meg. Sajnos megint alulmaradtunk az összes lövés (18/12), és a kaput eltaláló lövések (5/2) számában is. Ne feledjük azonban, hogy a végeredmény mégiscsak egál lett, így tulajdonképpen nem olyan nagy a baj. Na most aztán jó lenne, ha legalább egy bő összefoglalót láttam volna (most már direkt nem nézem meg!), mert a számok a lövések minőségéről nem szólnak. Ezzel együtt a 16,66%-os pontosság nagyon gyenge, bár az ellenfél 27,77%-a sem acélos teljesítmény. Ha csak ezt az adatot nézzük, Malackáék közelebb voltak a győzelemhez.

A lesek száma nem túl masszív, feltehetőleg egyik csapat sem tudott a gyors kiugratások eszközével élni. Ebben a „műsorszámban 2/1-re „nyertünk”. A két csapat játékát ismerve, nem biztos, hogy nagyot tévedek, ha azt gondolom, hogy a pálya középső harmadában volt nagy tömörülés, míg a kapuk előtt kevesebbet volt a labda. Amikor viszont a tizenhatos közelébe értek a támadók, sok esetben sikerült lövéssel befejezni a támadásokat. Ha ez a feltételezésem igaz, akkor a magunk részéről itt látom az egyik okot, amiért Vig elégedetten nyilatkozott; a feltolt védekező alakzatunkat nem indították le, nem futottak meg a támadók, a kapott gól pedig nem egy ilyen szituációból esett. Sőt, nem is egy jól felépített támadásból, hanem egy elég konfúz helyzetből adódott… Persze a gól az gól, akár így, akár úgy esett!

 

A pontos passzok száma jelentős ÚJPEST fölényt mutat (375/288!!!). Már az előző mérkőzésen is ebben volt a legnagyobb a fölény, és mint a játék egyik igen fontos pillére, biztató a jövőre nézve. V. mester tehát nem véletlenül emelte ki a csapategységet, a mezőnyfölényt! A többet birtokolt labdát jól járattuk. Az persze kérdés, hogy a passzok milyen minőségűek voltak (alibiből oldalra kitett labdák, vagy hatékony előrejáték), de az adatok azt mutatják, hogy ebben azért van még mit javulni! Passzaink átlagban 4 másodpercenként követték egymást, míg az ellenfél 4,6 másodpercenként hajtott végre egy-egy passzt. Ezúttal tehát mintegy 10%-kal gyorsabban forgott a labda csapatunk játékosai lábán! Ez szép eredmény, de ezt az adatot önmagában nem lehet megfelelően értékelni!

Mi ennek az oka? Az, hogy bizony a nyert párharcok „versenyszámot” ismét buktuk! Az 53/47-es arány nem tragikus ugyan, de élek a gyanúperrel, hogy még mindig nem merik lejátszani játékosaink az egy-egy elleni szituációkat, helyette inkább (szerencsére 80% feletti pontossággal!) a passzt választják. Nem lennék azonban igazságos, ha ezért mosta fél csapatot a kispadra követelném, mert ebben a mutatóban (is) előrelépett csapatunk. Olvastam, hogy Vignjevic mester optimizmusából sokaknak elege van, és lám a számok mégiscsak edzőnknek adnak igazat! Van fejlődés, de tény, hogy ez még mindig kevés, ebben a mutatóban további, jelentős előrelépésre van szükség!

Mielőtt még egyéni szintekre térnék, a csapatokról egy adatsorra még fel kell hívnom a figyelmet. Az utóbbi időben ugyanis sok vita volt arról, hogy minőséggel hogy állunk! Az ingyen, vagy meglehetősen diszkont árakon történő vásárlások vajon látszanak a csapaton, vagy tényleg lehet minőséget olcsón kapni a piacon? Ez az első kör után már talán felmérhető. Nálam az nb1-es játékos valahol 200 pontos indexnél kezdődik, de legalábbis az lenne egy ideálishoz közelítő állapot. Ezek szerint az egyes fordulókban a következők szerint alakult meccseinken a 200 pont felett teljesítők száma:

 

Igen vegyes a kép, a szezon elején több jó teljesítmény jellemezte csapatunkat, mint az ellenfeleket, de ilyenkor még a szezon eleji forma látszott, ugyanis négynél több játékosunk nem volt egészen a tizedik fordulóig, aki 200 pont felett teljesített volna! Piros pontot adtam, amikor többen voltak 200 felett, mint az ellenfélnél (5 mérkőzés), feketét pedig, amikor kevesebben (4 meccs), és 2 mérkőzésen egál volt. De sajnos azokon a meccseken sem nyertünk mindig, ahol többen voltunk a 200 feletti kategóriában, ugyanis ha ezeket a meccseket hozzuk, valamint az egálokat győzelemre váltjuk, akkor most 17 pontunk lenne… ami a harmadik helyre lenne elég!

Akkor mi lehet az oka annak, hogy most mégis inkább a végéhez vagyunk közelebb (nagyon szoros a mezőny, tegyük hozzá!), mint az elejéhez? További rengeteg számmal nem untatnék senkit, de egy komolyabb matek után arra jutottam, hogy a probléma inkább a csapaton belüli különbségekben van. A 200 pont felettiek után már jellemzően 180-as értékek következnek, de a végén gyakori a 150 körüli pontszám is. Ez utóbbi pedig gyanúsan nem nb1-es szint…

A rosszhírben a jó, hogy most már elértük azt, hogy öt játékos is 200 felett van az utóbbi két meccsen (de ez még kevés!). A jó és egyben rossz hír pedig az, hogy 200 felett és alatt nem mindig ugyanazok a nevek szerepelnek. Ez jó, mert ezek szerint nem csak négy-öt játékosunk képes megfelelő teljesítményre, a rossz meg az, hogy csak kevesen képesek folyamatosan jó teljesítményre. 11 mezőnyjátékos, és Szabi szerepel a „200-asok” listáján. Az alábbiakban a sorrend a listán való szereplésük száma szerint:

  1. Balogh 6
  2. Digne 5
  3. Sankovic 4
  4. Bardhi 3

5.-8.

    Heris             2

    Lita               2

    Perovic          2

    Sallói            2

9.11.

    Hazard          1

    Kálnoki Kis    1

    Mohl             1

Digne kiemelendő, mert nem játszott minden meccsen, mégis második helyen végzett, ahogy a számok alapján érhetővé válik, miért nem hagyható ki Bubu a keretből; meccsei többségén 200 pont felett teljesített! Sanko a számokban is hozza azt, amit gondolok róla; jó iparos, sok futással hozzájárul a sikerekhez, náélküle pedig még itt sem tartanánk. Ahhoz képest, hogy Bardhi pár fordulót a B-csapatban teljesített, a három 200 feletti pontszáma szerintem remek dolog, jó lenne ha végre tartósan kihozná magából azt a teljesítményt, amit várhatunk tőle.

A többiektől több jó meccs kell, de itt legalább látható, hogy van bennük potenciál, képesek az elvárt szintet hozni. Ahogy nézem, igazából ez egy komplett csapat, ebből a társaságból egy ütőképes összeállítás adódik. A jövőt tekintve pedig még Windecker, Diarra további erősítés lesz, de személy szerint Filkortól, Balázstól, illetve Andrictól is jobb teljesítményre számítok. Ez utóbbi hármas esetében objektív okokra vezethetők vissza várakozástól elmaradó teljesítményük, így nem alaptalan tőlük is elvárni, hogy győzelmek részesei legyenek!

 

Azért egy-két gondolat erejéig még térjünk vissza a Százholdas pagonyba! Az egyéni teljesítményeket ugyanis még nem vizsgáltam meg, a fentiek a szezon eddigi egészére vonatkoznak. Lövések tekintetében Diagne, Hazard, Andric (4,3,2) a sorrend. Az jó, mert az első alakzat aktivitását mutatja, ezúttal nem kellett védőinknek átlövésekkel kísérletezniük. Diagne a négyből egy gólt is elért, de Hazard nem hogy ezen a meccsen, hanem talán a szezonban még nem talált kaput. Nem tudom, mi ennek az oka, mert nem gondolom, hogy technikailag sok problémája lenne, ezért remélem, hogy ebben nagy változást láthatunk még!

Passzok számában Mohl vezet, Balogh, Bardi, Heris, és Lita előtt. Ebből azért látszik, hogy passzaink jelentős része a saját védelmi vonalaink körül összpontosul, így a labdatartás sok esetben nem produktív. Ez önmagában nem probléma, a taktika része lehet az is, ha a sorok rendezéséig nyugodtan járatják a labdát védőink. A pontos passzok százalékos értéke gyakorlatilag hasonló a sorrend, ami azt jelenti, hogy a sokat játékban lévő játékosaink megbízhatóak. Egyedül Bubu csúszik lejjebb, de ez talán annak (is) köszönhető, hogy védőinkkel ellentétben a támadásokban, sűrűbb mezőnyben is soka dolga akad. Mindenesetre tőle azért többet várok. Tudom, hogy többször írtam már ezt, de meggyőződésem, hogy több van benne, ki kell hozni!

Nyert párharcokban 50% felett van (sorrendben) Hazard (!!!), Heris, Bardhi, Balogh, de Diagne 47%-a sem rossz érték, tekintettel a posztjára. Ezen a meccsen valószínűleg sokat köszönhetünk tehát Hazard-nak, illetve Bardhinak, annak pedig külön örülök, hogy ezúttal Heris jó teljesítménnyel rukkolt elő, ugyanis az utóbbi időkben kicsit hektikusnak mutatkozott.

A szabálytalanságok terén azt látom, hogy a két agilis, mozgékony emberünk Hazard, Diagne magasan vezet az ellene elkövetett faultokban, míg a mi szabálytalanságainkból Lita, Balázs, és Andric vette ki részét legnagyobb mértékben. Utóbbi esetében még mindig azt érzem – így az adatok alapján -, hogy nem érte még utol magát! Ha optimistán fogom fel ezt a sejtést, akkor azt mondhatom, hogy ez jó, mert még van benne sok lehetőség, amit V. mester ki is fog hozni!

A meccs összegzéséül elmondhatjuk, hogy Malackáéknál döntetlent játszani nem rossz eredmény, a számok pedig egyértelmű előrelépést mutatnak a korábbiakhoz képest. Ezek kis lépések, de fontos állomások a sikerek felé vezető úton. Most már látszik a fény az alagút végén, és meggyőződésem, hogy az nem a vonat… A számok legalábbis azt mutatják, hogy nincs messze már a vége, kikerülünk végre a füstös falak közül a napfényre, ahol vígan robog velünk a szerelvény – legközelebb Paksra. A város nincs messze, ha éppen a vonat nincs, jó az autó is, de indulnak a buszok is! Csak biztatni tudok mindenkit, hogy látogasson el az atomvárosba, mert ha szimatom nem csal, jó focit láthatunk 17-én!

Ui.:

A csapat figyelmét felhívom, hogy ez a nap (túl)sokadik születésnapom is, szeretném, ha ezen a  napon nem az öregedésem egy újabb stációját kellene kényszeredetten „ünnepelnem”, hanem egy szép győzelmet!

 

HAJRÁ LILÁK!

Szombaton különleges jelenség szemtanúi lehettünk; vörös meteor csapódott a Szusza Ferenc Stadionba! Játékosaink rosszkor, rossz helyen voltak… Ahogy villámcsapás esetén is szokták mondani, nem a villám volt rossz helyen, hanem az, akibe belecsapott! Ilyen körülmények között igen szép eredmény a döntetlen, hiszen nem nagyon hallottunk még olyat, hogy valaki döntetlenre meccselt volna egy hirtelen, az égből becsapódó kődarab ellen!

Ha viszont egy futballmeccsen nem sikerült kétgólos vezetés birtokában megtartani a három pontot, akkor már nem lehetünk maradéktalanul boldogok. Már nem az első eset, hogy a vezetés megszerzése után pontot, pontokat bukunk a végjátékban. Az ellenfél pedig elérte célját, az edzői hitvallásnak megfelelő játékkal. Olyan sok szép futballmérkőzést láttunk már és nem jutottunk ki az utóbbi időben sehová. A kluboknál is ugyanez a helyzet. A szépségbe bele lehet halni, de az eredményesség legyen mindig a célpont” Hát bizony, semmit nem láttunk, ami focira emlékeztetett az ellenfél játékában… mégis elvettek két értékes pontot.

Talán ott hibázott csapatunk, hogy látványos focit játszott, ami az eredményesség rovására ment? A foci lehet egyszerre szép és eredményes? Meggyőződésem, hogy az eredményes futball szép is, mert az eredményhez gördülékeny játék, folyamatos és tudatos labdajáratás szükséges, a gól pedig mindig szép, még ha az csak a kapus lába között becsorgó, lecsúszott beadásból születik is… A stílust és ezzel együtt szép játékot ezúttal is hoztuk, azonban újra nem sikerült végig, kilencven percen keresztül fenntartani azt a minőséget, mint amivel kezdtük a mérkőzést. Erre lehet mondani, hogy ez csak a külcsín, de milyen a belbecs? Nézzük meg szám szerint. 

A labdabirtolkásban ezúttal felülkerekedtünk (53/47 arányban), a taktika ezen része tehát működött. Az 56 perc tiszta játékidő azt mutatja, hogy a játék folytonossága a korábbiaknál jobb volt, a játék-megszakítások nem kevésbé darabolták szét a mérkőzés menetét. Ez elsőre furcsa lehet, hiszen volt három tizenegyes, ami perceket von el a játéktól, de ha belegondolunk, egyik csapat sem húzta az időt, nem volt a hazai focit jellemző színészkedés, látványos fetrengés! A csapatok tehát nem ölték a focit; a mieink a vezetés birtokában sem tették ezt, az ellenfél pedig szinte végig lépéskényszerben volt. Ez bizony sportszerűségből jeles!

A lövések számában kissé alulmaradtunk (15/18), de a kaput találó lövések száma már kiegyenlített (6/6). Diagne és Bardhi pontosságának köszönhetjük, hogy ezúttal lövéseink 40% kaput talált. Az ellenfélnél a 33%-os eredmény Bouard pontatlanságát mutatja, a csatár ugyanis több komoly helyzetben sem volt képes kaput találni. Ebben a „műsorszámban” külön öröm Bardhi feltűnése, aki hosszabb idő után volt a kezdő tizenegy tagja, és támadásban jól lépett be.

Szögletekben jelentős a lemaradásunk, mert míg ellenfelünk 7 sprokrúgást végezhetett el, Balogh Bubu csak két alkalommal végezhetett el pontrúgást a szögletzászlótól. A szögletek száma sokak szerint nem mond sokat egy mérkőzésről, de a régi mondás – a szöglet fél gól – nem véletlen! Egyrészt ez is egy rögzített szituáció, ami jól gyakorolható edzésen, variációk építhatők rá, pont úgy, ahogy a kapu előteréből végzett szabadrúgásoknál, másrészt a szélsőjátékról is szolgál némi információval az adat. Ezek szerint a szélen kevesebbet értünk fel, hosszú indításokból kevesebb lehetett (kevésbé dinamikus csapatunk?), és kevesebb lehetőségünk adódott rögzített helyzetekből gólt elérni.

A szabálytalanságok terén „nyertünk” 18/10 arányban. Nem is tudom, de az, hogy AirSanyinál nem jegyzett fel a statisztika egyetlen szabálytalanságot sem, minimum gyanús… A csatár játéka erőszakos (az alattomos jelzőt is hallottam már…), sok párharcban részt vesz, így nehezen tudom elképzelni is, hogy 93 percen keresztül egyszer sem vétett a szabályok ellen… Nem kerülgetem tovább a forró kását; a bíráskodás megint kritikán aluli volt! A három tizenegyes közül egy biztosan nem volt megítélhető, ez látványos volt, de – mint látjuk – nem „csak” ezeket a szituációkat sikerült „benézni”. Maradjunk annyiban, hogy hiba volt…

A lesek száma kiegyenlített, mindkét csapatot kétszer állította meg a vonalbíró zászlaja. A játék képe alapján ez kissé meglapő, mert csapatunk – sajnos nem végig… - eléggé magasan védekezett, jól szűkítette a pályát hosszában, de az ellenfél nem élt a gyors kiugratások adta lehetőséggel. Ez pedig arra enged következtetni, hogy védelmünk hatékony volt, egészen a 63. percig. Nem véletlen; az 51. percben Kálnoki Kis sérülés miatt cserét kellett, hogy kérjen, így, mivel Heris eltiltása miatt nem játszhatott, Lita egyedül maradt a belső védő pozícióban. Ez sajnos végzetesnek bizonyult.

A pontos passzok végre működtek!!! Nem tudom, kinek tűnt fel, de most tényleg jobban működött az összjáték, a számok mégis olyan fölényt mutatnak, ami a hazai mezőnyben igen ritka. Csapatunk 510 pontos passzával szemben az ellenfél csak 346 áll, és passzaink 87,5%-os pontossága is meghaladja a meteoritok 81,6%os adatát. A labdabirtooklás adataival kiegészítve azt látjuk, hogy játékosaink 3,5, míg az ellenfél 4,5 másodpercenként hajtott végre egy-egy pontos passzt. Ez jelentős különbség; 30%-kal gyorsabb összjátékot produkáltunk! Ez az adat igencsak biztató a jövőre nézve! Az első gólunk ennek a gyors játéknak köszönhető, a védők a gyors labdajáratás miatt nem tudták elfoglalni pozícióikat.

A nyert párharcokban viszont megint alulmaradtunk… Ez sajnos már tendencia, erre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, ha az idény alajén megfogalmazott célokat el akarjuk érni. A 70/99-es számadat, a 41,4%/58,6%-os arány bizony gyenge teljesítmény. Ha közel kiegyenlítetten, vagy csak kevéssel lemaradóan teljesít csapatunk, azt tudják pótolni a pontos passzok, de a párharcokat meg kell vívni, nem lehet mindig elkerülni az egy-egy elleni szituációkat. A gyenge teljesítménynek két oka lehet; minőség és mentális állapot. Most gödörben vagyunk (nem tagadhatjuk!), így erős a gyanúm, hogy utóbbiról lehet szó. Ez bizony komoly pedagógiai feladat lesz Vignjevic mesternek! Most a 22-es csapdájában vagyunk; amíg nincs győzelem, nem javul a párharcok eredményessége, de amíg nem javul, addig nem sok esélyünk van nyerni…

Az egyéni szintre térve azonnal a közepén kezdem. A foci sava-borsa a gól, így gólszerzőnk játékát, illetve az ellenfél csatárait vizsgáltam meg kicsit alaposabban.

A jó kezdés nem csak szép játékot, hanem gólt is hozott! A 13. percben esett találatunk szépségdíjas gól, az ellenfél védelme több lépéssel lamaradva követte csak az eseményeket. A gólszerző Diagne aztán a második félidő elején is megoldhatatlan feladat elé állította az ellenfél védelmét; puszta jelenléte elég volt ahhoz, hogy hibára késztesse az ellenfél teljes hátsó alakzatát! Kezdjük tehát csatárunkkal az elemzést. A két gólhoz mi kellett? Volt valami, amiben kiemelkedett a mezőnyből, vagy „csak” éppen arra sétált?

Almát körtével nem illik összehasonlítani, így nem hiszem, hogy top-bajnokságokban szereplő csatárokkal kellene összevetni középcsatárunk teljesítményét. Az ellefél két csatára, mindenki Sanyija és Bouard viszont jó viszaonyításai alap! Bizony az ellenfél mindkét csatára jobb összesített pontszámot ért el, ami a nyert párharcok (68% és 52%) magasabb arányából adódik. A többi mutatónál nincs jelentős különbség, egyet kivéve; a lövések tekintetében Diagne igencsak jól áll! Mindkét lövése kaput talált (ebből egy gól), és bizony neki kell jóváírnunk a már említett második gólunkat is – legalábbis részben. Persze ez utóbbit nem mutatja a statisztika. Nálam plusz pont, hogy a játékos – még szerződése aláírása idején nyilatkozva- azt mondja magáról, hogy tipikus középcsatár, befejező-ember, és ez így is van! Végre van egy csatárunk, aki képes a kapu előtti szituációkban hatékonyan, gólratörően játszani!

A fentiek után nem árulok el nagy titkot, hogy nálam a meccs embere Diagne, aki „másfél” találata mellett még kapusként is bemutatkozott Szabi kiállítása után. De nézzük meg, hogy a csapat egésze milyen teljesítménnyel rukkolt elő ezen a szombat esetén!

A másik kulcspozíció ezen a mérkőzésen az irányító volt. Kanta „Józsika” meccse látványosra sikeredett, mert egy elhibázott tizenegyes után a harmadik megítélt büntetőnél ismét a labda mögé állt. Bár ekkor már Diagne állta a kapuban, de egy kihagyott büntető után így is komoly mentális erőről tett tanúságot az ellenfél irányítója. Az összehasonlítást nehezíti, hogy nagy hirtelen nem is tudok megnevezni olyan meghatározó, fazont adó játékost csapatunkban, aki ténylegesen irányítónak nevezhető. Filkor csak egy féidőt játszott, míg Balogh Bubu játékában erősebb a védekező elem, mint a támadó.

Az ezen a meccsen kissé áthallásos 88-as mez tulajdonosa (mielőtt bárki összesküvés elméleteket gyártana, Attila mezszáma a születési évére utal) az első féidőben nem maradt el az ellenfél irányítója mögött; passzai 92%-os pontossága kiváló (bár a 12 darab passz önmagában kevés!), párharcait 54,5%-ban megnyerte, háromszor kísérelte meg bevenni a kaput, amiből kettő mellé ment, míg egyet blokkoltak. Bubu passzai kissé pontatlanabbak (84%), de a párharcokban már nagyobb az elmaradás (45,5%). Egy kapuralövése mellett viszont adott egy gólpasszt (első gólunknál fejjel ő centerezte be a labdát). Indexe Balázsnak jobb, ami jórészt gólpasszának, és a több lejátszott játákpercnek köszönhető.

Ezeken a területeken Kanta adatai; három lövéséből kettő kaput talált, egy mellé ment, passzai 83%-a volt pontos, párharcait 65%-ban nyerte meg. Itt nem látható jelentős különbség, az egyes elemek különbsége nagyjából kioltja egymást, egyedül a nyert párharcokban látok olyan különbséget, ami meghatározó lehet. A különbség talán abban van az irányítók közt, hogy míg „Józsika” a játék sűrűjében volt, a mi irányítóink mintha kissé kivonták volna magukat a játékból. Filkor ellen elkövettek három szabálytalanságot, míg ő egyszer volt szabálytalan, de ez persze csak egy félidő, ha – jobb híján – felszorozzuk kettővel, 6/2 adódik (Kanta 2/5), így itt nincs nagy gond, ellenben Bubu a teljes mérkőzés alatt 0/0-t produkált… Tetézi a bajt, hogy Balázs 13 labdavesztésével szemben 3 visszaszerzett labda áll, (Filkor 2/0), míg Kantánál ez a két szám 10/12!

Az irányítóknál tehát kissé hasonló a helyzet, mint csapatszinten; a párharcokban, a labdaszerzésekban, az egy-egy elleni játékban alulmaradtunk, de a passzok pontosságában rendre jobbak játékosaink. Bár sokan kritizálták Filkort a meccsen mutatott játéka alapján, szám szerint mégis azt látom, hogy játékára nagy szükség van, mint irányító jó lehet a továbbiakban, de sajnos fizikailag még mindig nem érte utól magát. Balázsnál azt látom, hogy kissé gödörben van, mostanában nem jön ki jól a meccsekből, de még így is minden mérkőzésen vannak olyan kulcsmomentumai, amelyek miatt nehéz lenne kihagyni a kezdőből. Ha a most látott gyengébb területeken fejlődik (helyesebben visszatalál a korábbi útra, mert bizony benne van a sokkal jobb teljesítmény!), ő is sok örömet fog még szerezni nekünk szurkolóknak!

Áttérve a csapat többi tagjára, a listavezetőkkel folytatva, azt láthatjuk, hogy a lövésekben igen aktív volt Bardhi (4), Filkor (2) Andric (2), Diagne (2) és Nagy Gábor (2). Bardhi beállítása hasznos volt, hiszen végül az ő beadásszerű lövéséből született második gólunk. A bal oldalról visszahúzva a labdát jellemzően jobb lábbal lőtt, és bátran vállalkozott a tizenhatoson kívülről is. Filkor minden pozícióból lőtt (jobb, bal közép), látható, hogy a kapu előtti teret jól bejátszotta, míg Nagy G. két távoli lövéssel vétette észre magát. Diagne egyérteműen középről veszélyeztet, igazi középcsatár – végre van ilyen a keretben! A kapura lövésekben is hasonló a lista, 2-2 lövésse lBardhi és Diagne vezeti a listát.

Szabálytalanságok terén Lita vezet, az ő ténykedését négyszer jutalmazta síppal a bíró. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy Kálnoki Kis kiválása után megbomlott a hátsó alakzat. A második Andric, aki harcosan játszott, de mivel még mindig kissé le van maradva fizikálisan, sok esetben lemarad a labdáért folytatott versenyfutásban, és ilyenkor könnyen becsúszik egy-egy szabálytalanság. Őket Sanko és Szabi követi, utóbbinál sajnos ez két sárga lapot, azaz kiállítást ért…

Az ellene elkövetett szabálytalanságokban Filkor vezet (3), őt követi Nagy G. kettővel, a többiek javára ennél kevesebbszer ítélt a bíró. Számomra ez az adat is azt mutatja, hogy Filkor hasznos, jó játékos, akit egy félidő alatt is többször kellett szabálytalan eszközökkel megállítania az ellenfélnek, mint bárki mást csapatunkból. Kissé hiányolom ezen a listán Diagne nevét, ahogy más támadóinkét is, mert ez azt mutatja, hogy sok esetben „csont nélkül” szereltek támadásaink során. Az adatokat persze a bírói ténykedés kissé torzítja.

A pontos passzok terén Filkor, Lita, Sallói, Balogh, Forró a sorrend, ami biztató, mert Gyula végre játszott, és láthatóan jól szállt be a meccsbe. Volt ugyan egy hajmeresztő beadása, de a mezőnyben pontos volt. Sajnos a védelemből most kevesebben kerültek be az első ötbe, ami szintén a védelem második félideji szétesésének lehet a következménye.

A nyert párharcokban Lita, Balogh, Andric, Diagne, Filkor a sorrend. Itt is kevés a védő, de ez az első félidőben annak volt köszönhető, hogy már a középpálya szűrt, megszerezte a labdákat, vagy egyszerűen hibára késztette az ellenfelet, de a másodikban már annak, hogy nem tudtuk felvenni az embereket a saját térfelünkön.

Csapatszinten csak egy problémás terület van, de a mutatók összessége nem láttatta egyik csapat jelentős fölényét sem. Az ÚJPEST jól szervezett, pontos összjátékon alapuló, néhol látványos focijával szemben az MTK darálósabb, a látvány-elemeket kerülő focija állt, de mindkét csapat vállalta a nyílt küzdelmet, a focit egyikük sem ölte. Szám szerint tehát döntetlen a meccs, ahogy azt az eredményjelző tábla is mutatta. Az ellenfél a gyenge középpálya, és a kevésbé folyamatos játéka, míg csapatunk a meccs végére kihagyó koncentráció, és fizikai problémák (sérülések, fáradtság) miatt nem érdemelte meg a három pontot. A bíráskodás belerondított a meccsbe, de a semleges nézők még így is egy izgalmas mérkőzést láthattak.

Összességében az előző meccsekhez hasonló számokat láthattunk, de határozottan javuló a trend. Egyedül a párharcok területén kell jelentős változást elérni, a többi mutató már megfelel annak, amit egy, a tabella első felére aspiráló csapattól elvárhatunk. Tudom, hogy egyre türelmetlenebb a szurkolók döntő többsége, de szám szerint igenis látszik a fény az alagút végén! Ez a játékrendszer – ha beérik végre – látványos, és eredményes futballt hozhat a jövőben. Kérdés persze, hogy mikor… De minél többen buzdítjuk, biztatjuk csapatunkat, annál hamarabb!

 

HAJRÁ LILÁK!!!