Szám szerint

Szombat este, mérkőzés, egy kisebb betegség okán otthonról… Bekapcs; indul a mérkőzés. Telnek a percek… korábban a tévék robbantak, most meg – ha így megy tovább - a fejem fog felrobbanni! Majdnem megtörtént, a végét inkább kihagytam… A (kép)zavar aztán a meccs után, éjszaka folytatódik; Hofi Géza „Aranycsapat” című pamfletjének (fiatalabbaknak/ismétlésként) szavaira ébredtem. OK, hülyeséget álmodtam, de ezúttal a hiba nem az én készülékemben volt…

 

Azóta eltelt két nap, kissé lehiggadva már nem látom olyan tragikusnak a helyzetet. Azzal vigasztalom magam, hogy az egész meccs részletekből áll össze, így az egészről nehéz megalapozott véleményt mondani a részletek ismerete nélkül. A számok pedig ezúttal is segítenek ebben.

 

Gyorsan végigszaladok az adatokon; keresem azokat a momentumokat, amikre fel lehet fűzni azt a gondolatsort, ami végül némi magyarázatot ad a történtekre, talán egy kis fogódzót is ahhoz, hogy meglássuk a lehetőséget is csapatunkban – még ha ez az utóbbi mérkőzés nem is sikerült… Sajnos, már első ránézésre meg is van a „tettes”, az a momentum, ahol elcsúsztunk! De az egészről csak később, előbb jöjjenek a részletek!

 

A labdabirtoklásban jobbak voltunk, mint az előző, az édosz (a „dózsázás”-ért nincs bocsánat!) elleni meccsen, de így is alulmaradtunk 53-47 arányban. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első félidő rendben volt, a labdabirtoklásunk 55-60% körül alakult. Ez pedig azt jelenti, hogy ekkor még kézben volt a meccs! De az 53-47 sem rossz, ezzel az aránnyal bármikor nyerhető meccs.

 

Nem ilyen jó a helyzet lövések terén! Itt már látható, hogy a mezőnybeli kiegyenlített játék nem volt egyformán hatékony. Míg a viktoriánusok csapata 15 próbálkozásból nyolcszor kaput talált, a mieink mindössze 7 alkalommal próbálkoztak – kaput pedig egy lövésünk sem talált… Ezen a ponton kijelenthetjük, hogy a 0:0-s döntetlen volt az elérhető legjobb eredmény. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az ellenfél lövéseinek 80%-a (12!) a tizenhatoson belülről született.

 

A labdabirtoklás, és a lövések elemzése tehát azt mutatja, hogy elől nem sikerült hatékonyan kihasználni a mezőnyben közel kiegyensúlyozott mérkőzésen kínálkozó lehetőségeket, hátul pedig nem voltunk elég szervezettek. Ez utóbbi különösen fájó, mert ez eddig nem volt jellemző. Korábban a stabil hátsó alakzat előtt nem sikerült pontosan építkezni, de magabiztosan állták a rohamokat védőink.

 

Szabálytalanságok terén „nyertük” a meccset; a bíró 16-szor állította meg a játékot miattunk, míg az ellenfél miatt csak 12 alkalommal. Ezen kívül az ellenfél lapok nélkül, míg mi két sárgalap, és egy piros birtokosaként fejezhettük be a mérkőzést… A piros persze az emberhátrányos helyzet miatt erősen befolyásolta a mérkőzés menetét, jogossága vitatható (sok értelme persze nincs…), de statisztikai szempontból nem elemezhető. Ennek oka az, hogy a kiállítás előtti és utáni összesítések sajnos nem készültek.

 

De van egy nagyon érdekes momentum, ami sokat elárul a mérkőzésről! Az első félidőben csapatunk sokat szabálytalankodott- az ellenfél térfelén!!! Ilyet már láttunk a kinizsi (kölcsön kenyér…) ellen, de ezúttal a jobb oldal mellett a bal leszakadt, szabálytalanságaink ezen az oldalon jóval közelebb – saját térfélen – voltak, és jelentősen kisebb számban. Csapatunk tehát széltében mintha kettészakadt volna; a jobb oldal erőteljes pressing-gel (a Barca így csinálja) nyomás alatt tartotta az ellenfelet, de a baloldalon rendre fellazultunk, itt „egérutat” nyertek, a letámadás nem működött. Itt vagy a baloldali játékosok nem teljesítettek megfelelően, vagy a tolódás (by pinyő) nem valósult meg, a csapat egésze „jobbra húzott”.

 

A pontos passzok „versenyszám” minimális vereséget hozott a darabszám tekintetében, ami egyenes következménye a labdabirtoklás arányainak. A passzok gyakorisága tehát gyakorlatilag azonos, mindkét csapat hasonló ütemben járatta a labdát. A pontos passzok aránya is nagyon hasonló (mindkét csapatnál ~78%), így tehát látjuk, hogy a fent említett féloldalasság ellenére is kiegyenlített volt a mezőny, egyik csapat sem került a másik fölé.

 

Eddig tehát csak a kapuk előtti helyzetekben tudtunk döntő különbséget kimutatni, a többi mérhető adat azt mutatja, hogy nem volt érdemi különbség, ilyen adatok mellett bármelyik csapat dominálhatta a mérkőzést, de csak az egyik nyerhetett, míg nekünk kizárólag döntetlenre volt esélyünk (0:0 eredmény mellett). De akkor miben volt a különbség? Miért alakultak ki helyzetiek, melyekből közeli kapura lövéseik voltak, míg a mi oldalunkon még csak a kaput sem sikerült eltalálni? Sajnos a következőkben erre is választ kapunk. Olyan adat, adatok következnek, amelyek nehezen, vagy még inkább sokféleképpen magyarázhatók, nehezen megfoghatók.

 

Igen, a nyert párharcok következnek! Sajnos ezt rettentő módon elbuktuk. Míg ellenfél játékosai 104-szer jöttek ki nyertesen a párharcokból, mi csak 67 alkalommal voltunk képesek őket megverni. Ez pedig nem csak arányait tekintve, hanem abszolút értékben is kirívóan gyenge teljesítmény! Gondoljuk el; a 61-39-es megoszlás annyit jelent, hogy minden egyes nyert párharcunkra majdnem kettő elbukott jutott! Ez pedig akkora hátrány, hogy szinte behozhatatlan a játék más elemeivel!

 

Máris sokkal közelebb jutottunk ahhoz, hogy megfejtsük a mérkőzést, de talán kaphatunk még információkat, ha az egyéni jellegű adatokat is megvizsgáljuk. Mielőtt ebbe mélyebben belemennék, előre bocsátom, hogy elsőre egy kicsit sem értettem, miért úgy alakult a kezdő tizenegy, ahogy láthattuk, de a fentiek azért adnak némi magyarázatot! A letámadás, a feltolt védekezés, az ellenfél nyomás alatt tartása volt a cél, erős támadójátékkal megfűszerezve. Vajon mennyire játszott szerepet az MLSZ légiósokra, illetve 20 év alatti játékosokra vonatkozó ajánlása/ösztönzése? Ezt nem nagyon fogjuk megtudni, de tény, hogy az ajánlásoknak megfelelt a csapat…

 

A lövéseknél láttuk, hogy jelentősen alulmaradtunk, de ennek ellenére ismét csak meg kell állapítanunk, hogy Diagne betölti szerepét, mivel a hét lövésünkből hármat ő eresztett meg, a többiek csak maximum egyig jutottak. Az, hogy nem találtunk kaput, nem csak a döntő helyzetekben hibázó támadóknak, hanem talán a nem megfelelően előkészített helyzeteknek is köszönhető. A hét lövés közt volt olyan is, ami nem kidolgozott szituációból született. A támadásainknál a legnyilvánvalóbb, hogy nincs meg a kellő összhang. Ez érthető is, mivel a támadójátékot nehezebb összerakni, és jól megvalósítani, mint a védekezést.

 

Az elkövetett szabálytalanságoknál a két szélső védőnk vezeti a listát (Heris, Mohl). A 4 illetve 3 fault nem túl nagy mennyiség, de a csapat féloldalasságát itt is jól mutatja az, hogy a két szélső védő a pálya különböző magasságában követte el szabálytalanságait; míg Heris jellemzően az ellenfél, addig Mohl a saját térfélen. És ezek aztán kulcsmomentumokká lettek; egy tizenhatoson belüli kezezés, és egy második sárgalap előtti könyöklés. Sajnos az a két mozzanat elég volt ahhoz, hogy kapituláljon a csapat.

 

Furcsának tartom kicsit, hogy a csapat bal elején egyáltalán nem volt szabálytalanság, feltételezhető, hogy ezen az oldalon egyáltalán nem találkoztunk az ellenfél védőivel, akik a labda felhozatalában így nem voltak különösebben zavarva.

 

Az elszenvedett szabálytalanságok kategóriájában Andric vezeti a listát, illetve Balogh és Diagne, két-két „találattal”. Érdekes, hogy Sallói nincs a listán, pedig a posztja feltételezi, hogy be-bekerül a darálóba. Talán lecserélését is az indokolta, hogy nem volt elég aktív, nem állította megoldhatatlan feladatok elé az ellenfél védőit.

 

A pontos passzok számát tekintve listavezetőnk Mohl, Kálnoki Kis és Lita előtt. Ez jó jel, mert megint csak azt mutatja, hogy hátul stabilak vagyunk. A százalékos értékben is Mohl vezet, míg Nagy G. és Lita is jó helyen vannak, de figyelmeztető, hogy Bubu ezúttal nem alkotott jelentőset ezen a meccsen. A védelem tehát a labdával jó barátságban van, passzaik pontosak, szélső védőink pedig sokat vannak munkában.

 

A nyert párharcok tekintetében ezúttal egyedül Kálnoki Kis vette fel a harcot az ellenfél játékosaival. A 13 nyert párharca nálunk kiemelkedik (a következő Diagne is csak 8-cal büszkélkedhet), míg az ellenfélnél hárman is teljesítették ezt a szintet. Diagne, és Andric 8, illetve 6 nyert párharccal a támadó-szekciót erősítik, ami biztató a jövőre nézve! Ugyanakkor ha a párharcokat százalékos arányban nézzük, már nem túl jó a kép; Kálnoki Kis 92,8%-a ugyan kitűnő, de pl. Heris 33,3%-a egyenesen kiábrándító!

 

A részletek után tehát az egészről már egy sokkal összetettebb képet (sajnos nem szebbet…) alkothatunk; csapatunk letámadásra készült, de ez nem működött a pálya teljes szélességében, a párharcokat nem sikerült kellő számban nyernünk. Ebből következően a kapuk előtti szituációkban egyértelműen alulmaradtunk. Ez így elég sommás, de sajnos ezúttal sok pozitívum nem volt. Bár, a letámadással kapcsolatban talán lehetne azt is mondani, hogy félig működött, de sajnos ez egy olyan veszélyes fegyver, hogy ha nem tökéletes a csapat együttműködése, nincs kicsiszolva a végletekig, akár egy-egy játékos egyéni hibáján is könnyen elmehet a meccs!

 

Nagy hirtelen analógiaként a lestaktika jut eszembe. A lesre-állítással az a nagy probléma, hogy az egész védelemnek egyszerre kell kimozdulnia (akkor sem fejetlenül, hanem a labdás irányába), senki nem lóghat be. Ha csak egy valaki belóg, máris magunk ellen fordítottuk a szituációt, az ellenfél egy az egyben mehet a kapusunkkal szembe, és ahogy az ilyenkor lenni szokott nem is csak egy támadóval. A gól már akkor kódolva volt, amikor az edzések során nem lett kitalálva halálos pontossággal, hogy ki hogy helyezkedik, mi a feladata, ki irányít, mikor lép ki a védelem, stb… Sok változót kell pontosan beállítani. Ettől csak egy pár nagyságrenddel bonyolultabb a letámadásos taktika megvalósítása…

 

Mi lehetett a probléma? A sok ismeretlenes egyenlet minden egyes tagjára gyanakodhatunk;

-          a letámadás sok-sok futással jár; elég kondija van ehhez a csapatnak?

-          a baloldal támadóbb, mint a jobb, a letámadás nem valósul meg mindkét oldalon azonos, vagy hasonló módon,

-          nem működik a tolódás, az ellenfél oldalváltásaira nem ér oda megfelelő számú letámadó játékos,

-          a letámadás csak akkor hatékony, ha az esetlegesen átjátszott pressingelő játékos biztosítva van hátulról (ezzel a terület nem játszható be mögötte)

-          támadásvezetés után nehéz átállni letámadásba, mert egy esetleges rendezetlen csapatkép után azonnal el kell foglalni a posztokat

-          az előző fordítva is igaz; nehéz lehet az átmenet a szigorú rendből támadásba, mert az ellenfél minden támadó pozícióját pontosan ismeri.

 

És ezek csak tippek, nyilván lehet még jó pár hibalehetőség. A magam részéről a féloldalasság, illetve a nem megfelelő kondi mellett érvelnék. De ha „csak” egyszerűen az az ok, hogy – bár már a kilencedik fordulón vagyunk túl – még mindig nem összeszokott a csapat, azt is jó érvelésnek tartom. Minden esetre – ha időm engedi -, megpróbálok egy elemzést készíteni Sanko játékáról; mert ugyan sok kérdésre választ kaptam, de ugyanakkor Sanko „padozásának” okát nem találtam.

 

Sajnos nem tudtam túl sok jót írni… Van ilyen, elvtelenül nem lehetek optimista, de azért van egy pár pozitív tényező, amit meg kell említeni;

-          a letámadásos játékmodor, az ellenfél nyomás alatt tartása egy félidőn keresztül jól működött,

-          az ellenfél kulcsjátékosait sikerült semlegesíteni,

-          taktikai szinten hibáink ellenére sem szenvedtünk vereséget, a kapott gólok egyéni hibák eredményei,

-          a modern focit mi játszottuk (egyelőre rosszul, de ha összeáll, komoly erő lesz a bajnokságban!),

-          döntő többségében a „HAJRÁ LILÁK!” hallatszott a nézőtérről!!!

 

A szombati fotelszurkoló ezúton üzeni:

 

HAJRÁ LILÁK!!!

Statisztika. Komoly szó, talán túl komoly is. Futballstatisztika. Hajjaj, gyerekkori emlékeim szerint, vagy foci, vagy matek, de rendre a foci nyert a sulival szemben... A számok várhatnak, de a srácok a téren, vagy az edzőm, a csapattársak nem!

Ahogy később a szurkolók sem várhattak, amikor a legkisebb faluban, vagy éppen egy korosztályos derbin léptünk pályára. Aztán kiderült, hogy a statisztikához nem kell erőnlét, istenadta tehetség, na meg (ha már nem kaptam meg az aranylabdát...) valamiből meg kellett élni. Elő a matekkönyvvel! Így alakult. A rosszban a jó, hogy ezért már nem kell sokat várni a szurkolónak, a meccsek után a statisztika szemüvegén keresztül is megmutatjuk a mérkőzéseket!

Hogy nem a számok, az adatok miatt megyünk ki a stadionba? Igen, a pontosan így van, a számok nem mutatják meg a játék szépségét, a légkört, a semmihez nem hasonlítható érzést, ami a stadionban hatalmába keríti a szurkolót, és játékost egyaránt. De talán válaszokat ad egy pár "miért"-re, segít, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is, értsük, hogy mit látunk, mi miért történik. Elsőként azonnal a mélyvíz; a derbi statisztikai adatait vettük górcső alá.

 

Vignjevic: „ …a döntetlen reális eredmény lett volna, de mint korábban is említettem, néha a szerencsére is szükség van.”

Doll: "Szerencsém volt, az Újpest is pontot érdemelt."

 

A döntetlent tehát reális eredménynek tartotta volna mindkét edző, de ezúttal a szerencse döntött – sajnos nem a javunkra… A statisztika nem hisz a szerencsében, csak unokatestvérét, a valószínűséget képes kezelni – de erről majd később. Nos, nézzük meg, hogy a számok mit mondanak! És nézzük meg, hogy a vereségre adnak magyarázatot, vagy azt bizonyítják, hogy semmit nem ér a fölény a mezőnyben, hiszen a focit gólra játszák.

 

A csapatstatisztika adatai közül először a labdabirtoklást nézzük meg; ebben a „műsorszámban” 44-56 arányban alulmaradtunk. Sajnos félidőkre bontva nincsenek adatok, de feltehető, hogy az első játékrészben kiegyenlített, vagy még inkább ÚJPEST fölény volt, a második játékrész azonban gyökeresen mást hozott…

A labda 50 percet volt játékban, ami a hazai mezőnyben átlagos, a játék folytonossága tehát a nagy átlagot jelentette. Erről azt gondolom, hogy – mivel a labdabirtoklásban nem volt drámai a különbség – a két csapat jól felkészült egymásból, a két taktika jól kioltotta egymást.

A lövések területén már kicsit nagyobb a különbség, míg az ÚJPEST 11-szer lőtt a kapu irányába, az ellenfélnek csak 9 próbálkozása volt. Igen ám, de mégis az ellenfél talált többször kaput! Itt 3-2 arányban vesztettünk, és ha a lövések pontosságát százalékban nézzük, akkor még nagyobb a különbség; 18% szemben a 33%-kal. Látható tehát, hogy a kapuig képesek vagyunk eljutni, de a befejezések vagy esetlegesek, vagy nem egészen kidolgozott helyzetből születtek. Ez utóbbira utalhat, hogy míg mi 6 lövést (több mint 50%!) a büntető területen kívülről eresztettünk el, az ellen három esetben (33%) tüzelt hasonló távolságból. A számok tehát alátámasztják azt az általános vélekedést, miszerint elől nem vagyunk hatékonyak, a kapu előtt nincs meg a megfelelő minőség.

A szögletek száma elég kevés (3 illetve 4), ami azt mutatja, hogy a szélsőjáték egyik oldalon sem volt acélos, legalábbis mennyiségben nem lehetett sok elfutás a szélen (jellemzően ezekben a szituációkban alakul ki a szögletrúgások többsége). Az adat sokat nem mond…

Sokkal beszédesebb viszont a szabálytalanságok száma! Itt jelentős ÚJPEST fölényt látunk, 23 áll szemben 11 megítélt (!) fault-tal! Elsőre úgy tűnhet, hogy csapatunk nem éppen a sportszerűség mintaképe… Na de nézzük csak a lapok számát! Itt 4-2-re az ellenfél „vezet”, ami elég komolyan árnyalja a képet, két tényre irányítja a figyelmet; az ellenfél durvább szabálytalanságokkal élt, és a bíráskodás nem volt következetes! Ez bizony a legjobbnak vélt hazai játékvezetőtől elég gyenge teljesítmény.

A pontos passzok száma meglepett, ugyanis ez a paraméter rendre az ÚJPEST előnyét hozza meccsről meccsre. Nem is a passzok számában mutatkozó különbség (276-437) mellbevágó, hanem hogy míg csapatunk átlag 4,7 másodpercenként, addig az ellenfél 3,9 másodpercenként hajtott végre egy-egy sikeres passzt. Ez jelentős különbség, ugyanis a labdajáratásban több mint 22%-kal lassabbak voltunk! Ez azt mutatja, hogy a játék ritmusa nem volt meg, illetve jelentősen lassabban építkeztünk, vagy éppen csak oldalpasszokkal operáltunk…

Nyert párharcok: az a „versenyszám” amiben sajnos korábban gyengék vagyunk. Már tavasszal sem ez volt erősség, ezért vártam a javulást, és ősszel az első öt mérkőzésből négy esetben több párharcot vívtunk meg sikeresen, mint ellenfeleink. Az utóbbi három fordulóban aztán történt valami; mindhárom meccsen gyengébben teljesítettük ezt a mutatót, a hétvégén pedig 101-119 arányban maradtunk alul.

Ezen a ponton kell visszautalnom a szerencse kérdésére, amit számokkal nem tudunk leírni. Azonban valószínűségi alapon mégiscsak kapunk némi magyarázatot arra, hogy miért is alakult így! Az első öt mérkőzésen rendre Suljic volt a legtöbb párharcot nyerő játékosunk (20 feletti számokkal!), míg az utóbbi három mérkőzésen védőink (Kálnoki Kis, Heris, Nagy G. – 20 alatti számokkal). Egyrészt védőink párharcaikat értelemszerűen védekező pozícióban nyerik, míg Suljic posztjánál fogva a többségében támadások során nyerte párharcait.

A fentiekkel nem érvelek Suljic mellett (ellene meg végképp nem), de a számok azt mutatják, hogy a párharcok, valamint a labdabirtoklás, illetve a nyert pontok száma igenis összefügg. Igaz ez legalábbis egyazon csapat, hasonló stratégiával lejátszott mérkőzéseire. Azt nem állíthatjuk, hogy az utóbbi két vereség Suljic hiányával magyarázható, mert ennél a foci sokkal összetettebb játék, de minden esetre negatívan hatott a támadó elvesztése (eladása).

De ez már lassan történelem, sokkal fontosabb, hogy a mai keret mit tud, milyen számokat látunk egyéni szinten.

Kezdjük azonnal a kapura lövésekkel! Ebben Diagne egyértelműen vezet a maga négy próbálkozásával, míg mögötte kissé meglepő módon Herist találjuk. Egynél többször még Balogh Bubu próbálkozott. Diagne tehát egyértelműen ellátja a középcsatár feladatát, bár meg kell jegyezni, hogy a négy próbálkozásából csak egy talált kaput, igaz, az gól is lett. Hiányolom viszont a középpályáról Hazard-t, Sankovic-ot, Nagy éppen Nagy G.-t! Andric talán még nem volt igazán ereje teljében, ezért nem lőtt kapura, lecserélését valószínűleg ez indokolta.

A szabálytalanságok terén Sankovic a listavezető – ráadásul ez igaz az általa, valamint az ellene elkövetett szabálytalanságokra is. Szűrőként benne van a sűrűjében, sok kontaktja van, labdával emberrel egyaránt. Csak érdekesség, hogy a csereként beálló Radó ellen követtük el az egyik legtöbb szabálytalanságot, ennek eredményeképpen pedig mankózva hagyta el a stadiont. Nem csak Isten nem ver bottal…

A pontos passzoknál Sanko ismét vezet, ráadásul az összes passzai 82,2%-a volt sikeres, ahogy Mohl-nak is, míg Lita csak kicsivel marad el mögöttük. Gyanítom, hogy Heris csak azért nincs a listában, mert elől már több esetben volt pontatlan. Jó hír tehát, hoyg védőink kevés labdát passzolnak el! Azt persze nem mutatja meg a statisztika (legalábbis ebben a mélységében), hogy ezek a passzok mennyire voltak hasznosak, de a megszerzett labdák hasznosítása elsősorban nem az ő feladatuk. Sajnos a középpályán nem ennyire jó a helyzet, Bubu ezúttal kevésbé volt megbízható, passzai csak 69,3%-ban voltak sikeresek. A jó hír, hogy azért ő többet tud, és ezt lesz is lehetősége bizonyítani még sokszor!

A nyert párharcok igazolják, hogy Heris az egyik legjobb védőnk, a védekezésben pedig Bubu megmutatja, hogy kulcsjátékos, ahogy Sanko is! Utóbbi ugye a szabálytalanságok adatai, a passzok száma, pontossága mellett tehát a párharcokban is erős; egyértelműen kulcsjátékos – még akkor is, ha játéka nem látványos! Jó hír, hogy Diagne-nak is jó számai vannak a párharcokban; ezzel is mutatja, hogy ott a helye, van benne lehetőség!

Összesítésben Diagne, Heris, Balogh, Sankovic a sorrend. Öröm, hogy az előző négy játékos 200 pont felett teljesített, de mögöttük – a korábbiaktól eltérően - nincs nagy szakadék, csak hárman teljesítettek 180 pont alatt. Ketten nem játszottak végig, ez lehet a magyarázat (egy része!). Sajnos Mohl szintén ebben a csoportban van, ami – a számok alapján! – hátul nagy kockázatot jelent. Meg kell említeni, hogy az ellenfél adatai jelentős fölényt mutatnak; 10 játékosuk jutott 200 pont fölé, a legrosszabb teljesítmény is 185 pont volt, sokkal kisebb a szórás, mint a mi hétvégén játszó keretünk esetében.

 

Szám szerint tehát;

1.           A kisség kevesebbet birtokolt labdával többször értünk az ellenfél kapuja elé, de a több lövés pontatlanabb volt, ami aztán gólokban is megmutatkozott.

2.           A bíráskodás nem volt következetes (a látottak alapján inkább tendenciózusnak nevezném, de a számok csak a következetlenség tényét mutatják).

3.           A labda birtokában lassan építgettünk támadásainkat, sok oldalpassz volt, kevesebb kulcspassz lehetett (a statisztikai adatok nem tartalmazták sajnos).

4.           A párharcokban a korábbiaknál kisebb hatékonyságot mutattunk. Bár itt csalókák kissé a számok, a 2. pontban említettek miatt, tény, hogy az egy-egy elleni szituációkban nem hoztuk az elvárt szintet.

5.           Védelmünk stabil a Heris – Lita – Kálonki Kis – Mohl felállásban, de a balhátvéd pozíció még nem teljesen megoldott.

6.           Diagne erősítést jelent, de ezúttal a középpályáról, és a széleken nem kapott elég támogatást (mentségére legyen mondva a társaknak, hogy védekezésben kimagaslóan teljesítettek!).

 

Ja, és mire is jutottam a két edző véleménye kapcsán? Hát arra, hogy szám szerint az ellenfél egyénileg, az ÚJPEST pedig csapatként volt jobb. A mesterek tehát pontosan látták azt, amit mi csak most, a számok ismeretében tudunk valamelyest értelmezni.

 

Ami pedig a számokon túl van; a hétvégi mérkőzés hangulata, a buzdítás, az ultrák koreója mind-mind derbihez méltó volt (ilyenkor nem illik számon kérni a tánc- és illemórákat!), és - teljesen szubjektív véleményem szerint - a csapat is harcosan lépett fel, győzelemre tört, a srácok hajtottak, kiadták magukból a pillanatnyilag bennük rejlő maximumot!

 

 

HAJRÁ LILÁK!

Címkék: ,