Vélemény

A következőken arra keresem a választ, hogy mit érhet a pénz, mit lehet megvenni érte, és mit nem… A téma persze most is szeretett csapatom körül forog, mert kíváncsi lettem, hogy mit is ér a mindenkori keret, az abba betett és abból kivett pénzek egyenlege. Nézzük hát!

Ha tulajdonosként azt szeretném, hogy a lehető legkisebb befektetés hozza a lehető legnagyobb eredményt, akkor a feladatom nem lenne más, mint összevetni az egyes évek eredményeit a keret értékével. Az más kérdés, hogy a jelenlegi vezetés nem ezt célozza! Érzésem szerint a középcsapat státusz nekik éppen megfelelő, vagy – másik olvasatban – a rendelkezésre bocsátott összeg eleve meghatározza a csapat státuszát. Ezt nem tudhatom, de a tények még mindig makacs dolgok!

Nézzük meg hát, hogy az egyes években elért helyezések hogyan viszonyulnak az adott év szeptember 1-én mérhető játékos-értékhez! Előre tudható, hogy a pénzbeli érték és a helyezések nem mutathatnak egyenes arányosságot, hiszen az eredményekben nem kevés emberi tényező is szerepet játszik. Íme:

Egy kis magyarázat a kifejtős rész előtt:

  • Függőleges tengely: az elért helyezések
  • Vízszintes tengely: az augusztus 31-én mérhető játékos-érték (forrás: transfermarkt)
  • Lila pontok: az adott bajnokságban évben elért helyezés, és az adott bajnoki év kezdetén, augusztus 1-én kimutatott játékos érték (teljes keret)
  • Halvány lila mező: az ezen a területen elhelyezkedő pontok a játékos-értékhez képest felülteljesítő éveket jelölik
  • Fehér mező: az ezen a területen elhelyezkedő pontok a játékos-értékhez képest alulteljesítő éveket jelölik

Ezek alapján azt tudom mondani, hogy a 2016-os hetedik, illetve a 2017-es harmadik helyezés alkalmával csapatunk túlteljesített, a 2012-es, 2014-es és 2015-ös helyezések a keret értékének megfelelő helyezéseket hoztak, míg 2011 és 2018 az alulteljesítés évei voltak. Fontos kiemelni, hogy ebben az összehasonlításban csak csapatunk önmagához mért teljesítményét vizsgáltam! De mi a helyzet akkor, ha a többiekhez – nálam praktikusan az első helyezetthez! – viszonyítunk? Erre az első helyezetthez képest elért pontszámok adnak támpontot:

Logikusan azt várnám, hogy minél magasabb a keret értéke, annál kisebb a különbség az első helyezetthez mért pontszám tekintetében. De ez közel sincs így! Csak három bajnoki kiírásban (2012/13, 2016/17, 2017/18) volt kimutatható a keret értékéhez mért kisebb különbség. A 2013/14-as és a 2014/1-ös bajnokság során megközelítőleg a keret értékéhez mérhető különbség alakult ki, míg a többi évben alulteljesítést láthatunk.

Eddig ez elég száraz volt, de megpróbálom a lényeget összefoglalni pár mondatban:

  • A transfermarkt által kimutatott érték és az eredmények jobbára egy irányba mutatnak, de vannak évek, amikor ez nem érvényesül, tehát az emberi tényező igenis hatással van az elért eredményre.
  • Hosszabb távon azonban az érték meghatározója az elérhető eredménynek, de legalábbis korlátossá teszi e maximumot.
  • A vizsgált időszak nyolc éve alatt (2011 –2018) csak két év volt olyan, amikor egyértelműen felülteljesítő volt csapatunk abban a mozgó inercia-rendszerben, ami az élvonalat jelenti a hazai labdarúgásban: 2016/17 – 7. helyezés, 2017/18 – 3. helyezés.

És mi következik mindezekből? Nos, nem nagy varázslás arra jutni, hogy a keret értéke nem megfelelő, mert a felülteljesítő években is csak középmezőnyre volt képes csapatunk, 2017/18-as eredmény pedig inkább hiba a mátrixban, semmint „normális” eredmény.

Ez pedig számomra csak egyet jelent: a megjelölt célok nem vehetők komolyan, mert ehhez nincs meg a megfelelő keret, a tulajdonos sokkal inkább a stabil középcsapat koncepcióra igyekszik optimalizálni a mindenkori keret minőségét. Anyázás, buzizás nélkül, pusztán matematikai alapon bizony az eredmény ugyanaz: nincs semmiféle fejlődési pálya, nincs sportszakmai cél, nincs sikerekre hangolt működés a klubnál, a tulajdonos ezeket csakis és kizárólag a külvilág felé tálalja, mint (romlott) ételt…

A számok persze nem mindenhatók, de sajnálatos módon egyirányba mutatnak érzésekkel, a meccsen látottakkal, a pletykákkal, és tényekkel. A következtetés? Meghagyom mindenkinek a maga álláspontját, de kérem figyelembe venni a fentieket is az álláspontok kialakításánál.

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

Mit kíván a szurkoló, ha az Újpestért dobog a szíve? Ez a kérdés foglalkoztat napok óta, mert a diósgyőri győzelem után sem volt felhőtlen öröm köreinkben. Miért? Hiszen nyertünk, nem? Az okokat próbáltam felfejteni.

Nálam ott jött be az első fals a hétvégi meccsel kapcsolatban, amikor a közvetítést felvezető műsorban a szakértők azt fejtegették, hogy a BAZ-megyeiektől várják a kreatív játékot, tőlünk pedig a szervezettséget. Hát hol tartunk? Mi lett az Újpest-stílusból? Semmi, egyszerűen elveszett, nem létezik, megszűnt! Ha most valaki arra gondol, most azt kérem számon, hogy úgy kellene játszani ma is a focit, ahogy a ’70-es évek nagy csapata tette, az erősen téved. Nem, azok az idők elmúltak, ma már az iram, azellenfelek működése teljesen más, ugyanakkor nem ártana, ha a korábbi játékból a ma alkalmazható elemek legalább nyomokban felfedezhetők lennének.

Nem, egyáltalán nem fogok most nosztalgiázni, de a klubházban meg kellene érteni azt, hogy az újpesti közönség - a dicső múltat megélve, vagy utólag átélve – a hazai mezőny legigényesebbje. Nem csak az eredmény számít, hanem az is, hogy azt miként éri el csapatunk! Sokszor hallom magukat szakértőknek kikiáltóktól, hogy a szurkolót csak az eredmény érdekli, és ha majd jönnek az eredmények, akkor több szurkoló lesz a stadionokban. De kérem! Ez csak a problémák elkenésének egyik szófordulata a sok ezer közül, amivel már évtizedek óta etetnek! Igenis, nagyon nem mindegy, hogy mit látunk a pályán, amit fociként próbálnak eladni nekünk! Ma eredmény kevés van és foci helyett is csak küzdelem - foltokban. 

De vannak itt ettől sokkal prózaibb tényezők is. A klub vezetésének komolyságát mi sem mutatja jobban, mint hogy nem sikerült hat cserejátékossal megjelenni a padon. Ez nem egy „megyekettes” találkozón történt meg, hanem az élvonalban. És nem ám Alsószörcsög csapatánál, hanem nálunk! És a padon helyet foglalók közt is voltak sérültek…

Továbbmenve; csatár poszton és bal oldali védőként is kényszermegoldásként odaállított játékosok léptek pályára! Ne tévesszen meg senki Obinna – egyébként csodálatos! – gólja, hiszen a találatot valójában bal szélső pozícióból befelé cselezve érte el. Biztos, hogy tudják a klubházban, hogy melyik csapat az, amit vezetnek? Azt már meg se merem kérdezni, hogy vajon érzik-e azt a felelősséget, amit a klub múltja rótt rájuk? Nem úgy tűnik...

És egyre kevesebben, mert a fentiek – a címer-ügy, és hasonló húzások – egyre többeket riasztanak el attól, hogy személyesen kilátogassanak, netán elutazzak idegenbeli meccsekre. Amikor osztályozót kellett játszanunk, amikor éppen nem ment a játék, korábban akkor is kitartott a közönség, nem igazán látszott a nézőszámon az, hogy hol helyezkedik el a tabellán csapatunk.

Mit lehet tenni? Én itt, ezen a felületen csak azt, hogy a klub vezetői, alkalmazottai, és persze tulajdonosa számárra olvasásra ajánlom a fentieket. Tudom én, hogy mostanság nem fontos a szurkoló, mert a komoly pénz nem onnan érkezik, de sok érv szól(na) mégis amellett, hogy elkezdjen végre dolgozni a klub a szurkolókért is. És – láss csodát! – ez a végén még komoly pénzeket is hozna annak, aki csakis és kizárólag pénzben mér mindent…

 

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

"Dibusz: Kevés ilyen szintű mérkőzést játszunk, ezért hibáztunk annyit"

Soha nem mertem arról álmodni, hogy éppen a kegyelt jön rá arra, hogy maga alatt vágja a fát azzal, hogy kiiktatva a versenyt, gyakorlatilag ölébe pottyantják a bajnoki pontokat, győzelmeket, kiváltságokat, bajnoki címeket. Azzal, hogy az összes befolyásolható körülményt az állami gondozott csapatok örömére, kedvére fordítja a szövetség, a játékvezetői testület és a fegyelmi bizottság, kiheréli a versenyt, eldönti a helyezéseket vagyis megváltoztatja a sport egyetemleges célját, mely nem más, mint egyenlő feltételeket biztosítani a kűzdő felek számára.

A bajok akkor kezdődnek, amikor az ernyőt tartók hatásköre elfogy. A könnyen szerzett bajnoki arany után vizszintes pályákon kell megmutatni a vírtust, sőt nem kizárt, hogy enyhe emelkedőre állítják a gyep dőlésszögét. Ilyenkor persze megy a visítás, de ma átszakadt egy gát és olyan felismerésre, egyben kinyilatkoztatásra ragadtatta Dibusz Dénes, mely előtt meg kell emelni a kalapunkat. 

Amikor a kupagyőzelmek és bajnoki címek megérkeznek, mindenki mosolyog. A kijózanító pofon most érkezett meg és mosoly helyett döbbenet, csalódottság, tehetetlenség terült szét az arcokon. Ez jusson az eszetekbe Dénes legközelebb amikor meglátod, hogy az Újpest ellen ismételten kétszer játszotok otthon, amikor a stadiondömpingben fürdő ország kupadöntőit sehol máshol nem lehet lejátszani, csak a Groupamában, amikor a Vidivel kizárólagos opciótok a kupameccsek miatti bajnokik halasztása, amikor nyilvánvalóan kettős mércével hozzák a fegyelmi döntéseket, amikor folyamatosan előnyt élveztek a TV közvetítéseknél, amikor a derbiken alig engedik át csapatunkat a félpályán a játékvezetők, amikor az egymás elleni kupadöntőre adminisztratíve akadályozzák, hogy azonos számú zöld és lila legyen a stadionban és sorolhatnánk...

Minden esetre szavaid tükröt tartottak nem csak a zöld híveknek, hanem labdarúgásunk irányítóinak is!

Az A.E. Bizottság örökérvényű Putty Putty című száma jutott eszembe arról, amit szombaton focimeccsként próbáltak eladni. Ma (vasárnap), amikor különböző felületeken olvasom a szurkolói hozzászólásokat, megint Lugossy László szövege jut eszembe. Így:

-Mit látsz, Laca?

-Kicsit halkabban kérdezd, mert nem látok olyan nagyot.

-Mit látsz?

-Egy nagy segget látok!

-Na, hát ez már valami.

-De nem is látom! Lehet, hogy csak hallucinálok!

Így van, semmit nem látok, csak egy nagy segget, ami ráadásul éppen a rendeltetésszerű használat, ésa tisztálkodás közti – normál esetben átmeneti… - állapotában jelenik meg lelki szemeim előtt. Ez már önmagában is baj lenne, de a látvány régen idült jelleget öltött! Ha így nézem, a buditető akár indokolt is lehetne a mezeken – de nem nálunk! Valahol a végeken, kisebb városok, vagy falvak feltörekvő klubocskáinál lenne helye ilyesminek, ahol egy normális futball-közegben a szarból kellene várat építeni. De ez messzire vezet, sepregessünk csak a saját portánk körül, mert van/lenne mit eltakarítani!

Mérkőzés. Ahogy a felkészülés során, úgy most is egy olyan lila-fehér csapatot láttunk kifutni a pályára, aminek halvány elképzelése sincs arról, hogyan juttassa el a labdát az ellenfél kapujába. Akit ez meglepett, az sürgősen mutassa meg orvosnak, mert már évek óta tart ez az antifoci. A mutatott játék alapján a legjobb elérhető eredmény a 0:0 arányú döntetlen. Ha gólt kapunk, a mérkőzés megy a levesbe.Sem ütemet, sem stratégiát, sem felállást nem tudunk váltani. Megy a darálás… De ez csak az én véleményem, mondhatjátok. Nézzük meg akkor, hogy az elektronikus felületeken fellelhető beírások, hozzászólások szerzői mit mondanak!

Persze a vélemények nem azonosak. Van egy kerekítési tételként is láthatatlan méretű törpe minoritás, melynek osztódással szaporodó tagjai jól megválasztott lélektani pillanatokban pörgetik fel propagandagépezetük fordulatszámát. Most éppen kitették üresbe a gépet, mert határtalan kreativitásuk sem elegendő ahhoz, hogy az épp használatban lévő giga-segget szépségkirálynőnek mutassák. Nézzük hát, hogy a többség miként is vélekedik!

„A jobb oldalunk eddig egy kalap szar. A kaput még nem sikerült eltalálni.”

„Elképzelhetetlenül szarok vagyunk. A Puskás (szerk.: Felcsút!) már ötöt rúghatott volna simán.”

„Szar szezonkezdet, annál is szarabb játék, pipa, lapozhatunk. Aki mást várt, az sürgősen álljon le a kábsziról.”

„Azt csináltak velünk, amit akartak. Ez igenis edzői csőd. Az utóbbi egy évben már csak véletlenül rúgunk gólt, szemlátomást még a csapat sem hiszi el, hogy amit csinál.”

„Egységesen szar a csapat. Senki nem lóg ki a sorból. Nem lesz ebből csapat.Ismét el lett baszva egy év, pedig el sem kezdtük.”

„Tragédia az egész. Döbbenetes… A közönség frusztrált, a csapat teljesen formán kívül.”

„Ha a saját szurkolói kigúnyolnak a szépvoltfiúk-kal és tapssal egy csapatot. Most kezdődött a szezon és mentálisan a padlón vagyunk, óriási gondok vannak.”

„Ilyen jellemtelen klubvezetést és tulajdonost még nem láttam. Már tavasszal látni lehetett, hogy gyenge a keret, ehhez képest volt pofájuk erősítés nélkül nekivágni a bajnokságnak. És hazudozni a Médiának szurkolóknak, hogy a nemzetközi indulás a cél. A valódi cél a bennmaradás semmi több nem tudom mikor lesz vége ennek a borzalomnak!”

„Ilyen rossz magyarázkodást még nem hallottam tőle. Viszont én is tartom a véleményem, hogy a legnagyobb gond a belga.”

„Értékelhetetlen fos meccs volt,teljesen megérdemelt és méltó a címerhez,belgához, hozzáálláshoz.”

„Egyébként ez az intráda a bajnokságba, tipikusan a belga-szerb kettős hozzáállására, munkájára jellemző volt.”

Azt hiszem elég lesz ennyi is. És a fentieket csak egyetlen napon született beírásokból idéztem… Most szólok, hogy az „idény eleji forma”, az „augusztus végéig még lehet igazolni”, a „szurkoló érzelmi lény, de egy klub az kőkemény pénzügyi kérdés”, a „fokozatos építkezés”, a „türelmet kérünk”, és „a következő fordulóban kijavítjuk”, meg az ehhez hasonlatos lózungokat felejtse is el a propaganda-gépezet kreatívja! Nem, kedves Arctalan Védegylet, nem lehet ezt már védeni, tegyétek le a fegyverta tollat, engedjétek el a billentyűzetet, már így is több ideje harcban álltok, mint a hős új-zélandi katonák Tobruk alatt…

Nézzetek körbe, csodálkozzatok rá a való világra! A magyar foci ékköve, mely legendák sorait adta a világ labdarúgásának, romokban van… Nincs komoly sportszakmai cél, a tutista, bentmaradásra bazírozó tulajlépten-nyomon ellenségeket szerez magának. A szurkolók, a versenytársak, az MLSz, mind-mind ellensége, mindegyikkel vitában áll, és senki nem állítja meg az őrültet, aki forgalommal szemben vezeti az Újpest tizennégykarátos autóját!

Vagy talán az a végtelenül türelmes szurkolói csoport lenne a felelős minden bajért, aki még mindig kitart, és tiszta helyzetet akarva képes tárgyalóasztalhoz ültetni az UTE és az UFC vezetőit? Netán azok a csapatok, melyeknek vezetői – élve a kínálkozó lehetőséggel – minden létező pénzt felhajtanak, csak hogy csapatuk sikeres legyen? Vagy netán az az MLSz - ami nem mellesleg a bajnokság szervezője… -, melynek vezetői magánbeszélgetések során elmondják, hogy a tulajdonos „úr” ott tesz keresztbe nekik, ahol csak lehet? Netán elvárható lenne, hogy egy klubbal szemben elnézőbbek legyenek, mint a többiekkel, miközben előbbi vezetői folyamatosan vitában állnak a sportági szövetséggel, és előírásait nem tartják be? Vagy talán azok a politikusok tehetők felelőssé, akik a Sporttörvény módosítását megszavazták?

Miután körbenéztetek, nyissátok ki füleiteket! Hallottátok, hogy mit skandáltak a szurkolók? Talán nem jogos követelés, hogy egy törvénysértő címercserét nem fogadnak el? Azt meghalljátok esetleg, amikor ellenfelek, vagy éppen riporterek, kommentátorok lesajnálóan beszélnek csapatunkról? És észrevettétek már, hogy mindez azért van, mert amit a pályán látnak, azt ők sem szépségkirálynőnek látják? Vagy netán akkor sem volt nyitva a fületek, amikor dobogóról, meg kupagyőzelemről beszéltek tavaly a klub vezetői? Nem vettétek le azt sem, hogy idén is hazudnak?

Kicsit sem kedves Arctalan Védegylet! Itt a végén meg kell jegyeznem, hogy nekem semmi bajom nincs a véleménnyel, annak szabadsága tisztelendő dolog, ugyanakkor nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy esetetekben a motiváció nem belsőtökből fakad. De nekem ez sem probléma, nyitott szemmel járok, elég jól hallok, ezek alapján pedig pontosan kialakult véleményem van. Méghozzá a sajátom! Mert itt bizony jeleznem kell, hogy az sem lesz jó stratégia, hogy „akkor most ez a csávó az UTE embere”. Nem bizony, mert azt is pontosan látom, hogy az UTE sem makulátlan, neki is van sara abban, hogy itt tartunk. Erről korábban már többször jelent meg cikk ezen a felületen, tessék kérem azokat is elolvasni!

Utolsóként még egy megjegyzés: nincs bennem harag, az A.V. nem az ellenségem, de az ő példájukon keresztül talán sikerült bemutatni, hogy milyen nagy baj van szeretett csapatunknál! Azt pedig csak remélni tudom, hogy őket is pontosan az vezérli cselekedeteikben, mint engem: a jobbítás szándéka. Amikor az érzékszervek használatát kérem, akkor is ez munkál bennem. De – mint tudjuk – az én véleményem csak egy a sok közül, kéretik tehát így kezelni a fentieket.

 

HAAAAAJRÁ LILÁK!!!

A Húsvét-szigetek Polinéziából érkezett lakói hosszú évszázadok során jelentős kultúrát hoztak létre. A minden más lakható helytől távoli szigeten az erdők kiirtása végül ökológiai és civilizációs katasztrófát okozott. Az európai felfedezők megérkezésekor a lakosság már mindössze 2.000 főre csökkent az egy évszázaddal korábbi 15.000 körüli létszámról. De hogy jön ez ide? Lefordítom, olvass tovább!

1885. Megalakul Magyarország legsikeresebb sportegyesülete. Telnek-múlnak az évek és a klub egy idő után már nem csak sportegyesületet, hanem identitást, egyfajta kultúrát jelent, mely tíz-, meg százezreket vonz be. Ha úgy tetszik, a folyamat eredményeképpen kialakult egy olyan környezet, melynek egyes elemei ezer, meg ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, ezzel biztosítva a rendszer stabilitását.

Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot. A Húsvét-sziget lakói úgy nyúltak bele a természeti folyamatokba, bonyolult rendszere szabályait felrúgva, ahogy most az újpesti élsport élő szövetét marcangolják lelketlen önzéssel a ma vezetői. Mi történik ma?Nap mint nap azzal szembesülünk, hogy önös érdekek által vezérelve éppen azok teszik tönkre dicső elődeink munkáját, akiknek legfontosabb feladatuk az lenne, hogy a rájuk bízott örökséget felelősen kezeljék, értékeit megőrizzék, és tovább gazdagítsák azt a kultúrát, amit az Újpest jelent!

„Csak” a focinál maradva:

  • Tulajdonos: megjelent egy vállalkozói szemléletben gondolkodó személy, aki az eddig kialakult struktúrákat alapjaiban akarja megváltoztatni. Ennek külső jele a lelkünkbe tipró buditető…
  • De ne gondoljuk, hogy itt megállt a dolog, belül is gyökerestől tép ki mindent, ami nem a tulajdonosi érdekeket szolgálja. Ennek bizonyítéka a pályán mutatott játék: az Újpest-stílus nyomokban sem fedezhető fel…
  • Anyaegyesület: ma már régen meghaladott működést erőltet. Az olimpiai sportágakat helyezi előtérbe, ahol a fő vezérlőelv az, hogy a lehető legkisebb pénzből maximalizálja az olimpiai pontok számát.
  • Ezek után nem meglepő, hogy két részre szakadt az, ami pedig egybe tartozik. Az utánpótlások egyikének nincs kifutása, a másik pedig nem tudja kinevelni azokat a tehetségeket, akikre pedig a felnőttek között feltétlen szükség lenne identitásunk megőrzéséhez.
  • Az anyaegyesület, perel, alkudozik, de nem tesz meg olyan lépéseket, amiket pedig jogában állna, sőt egyesek szerint egyenesen kötelessége volna megtenni. Tettet, színlel, vagy valamiért meg van kötve a keze? Nem tudhatjuk, de az tény, hogy egy pillanatig sem törekszik arra, hogy például alsóbb osztályban saját felnőtt csapatot indítson.
  • Szurkolói nyomásra megindulnak a tárgyalások. A címer az elsődleges kérdés, de a tulajdonostöbbet akar. Behoz olyan – egyébként megoldandó – kérdéseket, amiknek nincs semmi köze a jogszerűtlenül megváltoztatott jelképhez.
  • Az anyaegyesület most nem mutatkozik hajlékonynak, tartja magát ahhoz, hogy a hét pontból csak egyről hajlandó tárgyalni.
  • Patthelyzet alakul ki, mert a tulajdonos nem tekinti hivatalosnak a közösségi médiában megjelentetett nyilatkozatokat, az anyaegyesület pedig úgy gondolja, hogy most nem nála van a labda…

Holtpont… Eddig annyit tudunk, hogy minden marad a régiben, a tárgyalásoknak nincs érdemi eredménye. Sokakban felmerül a kérdés: talán érdekében áll a jelenlegi helyzetet mindkét félnek fenntartani? Lehet, hogy csakis és kizárólag önös érdekek mentén cselekednek a történet szereplői? A partvonalra állított szurkoló próbálja kibogozni a szálakat, de érdemi információt egyik féltől sem kap. Ekkor természetes, hogy jönnek az összeesküvés-elméletek, azonban – és ezt ne feledjük! – ennek oka nem a szurkoló rosszindulata, hanem a történetet vezetői szinten meghatározó szereplők látszólag ok nélküli titkolózása.

Végül ismét a csendes-óceáni sziget példája marad: a népet irányító vezetők önzése, és az ebből adódó rossz döntések tették tönkre az évszázadokon át virágzó kultúrát. Az egyszerű kőfaragó, aki két kezével formázta meg a tenger felé fordított bálványokat, tette a dolgát. Hitt az elöljárók bölcsességében, munkáját a szebb jövő reményében, legjobb tudása szerint végezte. Egyesek vakon hittek még akkor is, amikor éhínség tört ki a megváltozott környezeti körülmények miatt. Mások, akik tudták, vagy legalábbis érezték, hogy baj lesz, nem voltak képesek érvényesíteni akaratukat, nem tudták megállítani a vezetők rombolását. A történet vége ismert…

Most tehát ott tartunk, hogy már pontosan látható: rossz irányba haladnak a dolgok, de a változtatáshoz egyszerűen nem jön létre az a kritikus tömeg, ami/aki képes lenne fordítani az Újpest sorsán. Hogy is lenne meg a tömeg, amikor a vezetők mindent elkövetnek azért, hogy megosszák, felszalámizzák azt a maradék fanatikus LILA-hívőt is, aki még maradt…

Mit tegyünk hát? Ha ismerni véljük a történet végét, nincs mire várni! Márpedig a történet vége maga a vég! Ne felejtsük el; ma a Húsvét-sziget megmaradt lakói már csak a szigetre érkező kutatók által ismerhetik meg elődeik történetét, de a kultúra végleg megszakadt, a tudós is csak mozaik darabkákból próbálja rekonstruálni a múltat. De mi még nem fogytunk el, még tehetnénk valamit!

Adott tehát egy elaggott működési struktúrájú anyaegyesület, adott egy kizárólag pénz-alapon működő vállalkozó, akik egymással szemben minden eszközt szentté avatnak saját (!!!) céljaik elérése érdekében. De! Vegyük már végre észre, hogy egy ponton 1000%-ban azonos stratégiát követnek! Ez pedig a szurkoló, a szimpatizáns, a néző, a véleménnyel rendelkező emberek számának drasztikus csökkentése, végső soron pedig teljes likvidálása! A történetben nincs jó, és nincs rossz, csak érdekek vannak, melyek origójába kerültünk, az eseményeket alakítani nem tudjuk, de mi vagyunk az egyetlenek, akik megszenvedik… Mert – és ez egy fontos üzenet a vezetőknek! – a kultúrát mi hordozzuk magunkban, nem a pénz és nem az olcsón szerzett olimpiai pontok!

Amikor tehát leül tárgyalni, vagy hivatalos levelet írni egyik, vagy másik fél, akkor legyen szíves belegondolni abba, hogy mit hagynak majd maguk után. Virágzó kultúrát, vagy csak az elsivatagosodott lelkekben homályos emlékként élő, „talán igaz se volt” derengést? Nem mindegy…

HAJRÁ LILÁK!!!
NEM KELL ÚJ CÍMER!!!