Vélemény

Min múlik tehát a siker? A foci minden bonyolultsága ellenére a végén egyszerű az elszámolás: aki több gólt lő, az nyer, aki a legtöbbször nyer, az bajnok! Akkor tehát mi a helyzet a gólokkal? Hát ez:

Mint látható, idecsempésztem az 1973/74-es bajnokság adatait is az utolsó két oszlop formájában. Tettem ezt azért, mert a belgacsoki nyalogatók azzal fürösztik a gazdit, hogy akkoriban eleve több gól volt, nem szabad ám ebből kiindulni. Jujj, de furmányosan csalafinta magyarázat ez! Vagy inkább a tények szándékos elferdítése? Bizony, inkább a második, kedves nyalingerek… Feltűnt a fenti ábrán, hogy a több gól kizárólag egy okra vezethető vissza? Az pedig nem más, mint az ÚJPEST! Igen, azért volt több gól, mert többet lőttünk! A kapott gólok száma akkor sem volt érdemben több, avagy kevesebb, így bizony el kell fogadni a tényt, nevezetesen, hogy csapatunk ma azért tart ott hol… mert impotens a támadójáték.

Csak még egy gondolat. Aki netán arra ragadtatná magát, hogy az ÚJPEST stílusát látja a pályán, és ennek hangot is akar adni, idézze fel lelki szemei előtt ezt az utolsó ábrát! Ezzel az egyszerű módszerrel elérhető, hogy – megszólalás híján - ne nézzék hülyének azok, akik láttak már igazi focit, és bizonyos helyzetekben még a testi épségéért is komoly lépést hajthat végre!

És mi a válasz arra, hogy „Mit adott nekünk a…?”. Nos, én annyit tudok mondani, hogy nem estünk ki! Na meg azt, hogy ez egy nagy semmi, különös tekintettel arra, hogy a tulajdonos „úr” a ’70-es éveket ígérte visszahozni…


 

HAJRÁ LILÁK!!!

Az első részben addig jutottunk, hogy lehet-e eredeménynek, illetve az Újpest esetében eredménytelenségnek nevezni az elmúlt időszak szereplését...

De itt még nincs vége! Vannak, akik ugyanis az eredményesség javulását látják (bele a semmibe!). Nézzük csak miért? A helyezések így mutatnak:

Ha ezt nézzük, akkor igencsak úgy tűnik, hogy rohamléptekkel fejlődünk! De aki ezt látja, az bizony józan ítélőképességének nincs birtokában… A mindenevőket a trendvonal jelképezi, a realistákat pedig a jobb felső mező, ami a mai tizenkettes mezőny közepe, maga a középszer. Újpesten… attyavilág!!! A belgacsoki hívőknek tehát ugyanez a megszerezhető és megszerzett pontok viszonylatában! Íme:

Ez bizony egy nem más, mint egy fene nagy stagnálás! Vegyük már végre észre, hogy a tabellán elfoglalt helyezések csakis és kizárólag az ellenfelek teljesítményének függvényében alakulnak ki! Csapatunk ugyanis évről évre szinte pontosan másolja előző évi „teljesítményét”… Különösen igaz ez a már említett 2013 október utáni időszakra.

És akkor ott van az a nehezen vitatható tézis, hogy az ÚJPEST – múltja okán mindenképpen! – egy olyan csapat, aminek minden körülmények között az elsőségért kell harcolnia! Nos, ebben sincsenek jó híreim azok számára, akik szerint gyarmatként máris beléptünk Kánaán földjére! Nézzük meg gyorsan, hogy mit mutatnak a számok! Ezúttal azt mutatom be, hogy az aktuális bajnokcsapatok által elért pontok hány százalékát sikerül begyűjteni az elmúl nyolc év során:

Kétségtelen tény, hogy sikerült elmozdulni egy gyalázatos szintről, de ez még mindig csak az értékelhetetlen kategóriája… Arról meg évről évre már szó sincs, hogy a bajnoki elsőségért bármilyen szinten is versenyben lennénk. Persze ilyenkor szokott jönni a szöveg az „állami gondozottak” pénzzel vastagon kibélelt erszényeiről, de ha valaki vitatja az az állításomat, hogy az év végi elszámoláskor helyezésünk kizárólag az ellenfelektől függ, akkor ilyenkor miért hivatkoznak az ellenfelekre??? Vagy egyik, vagy másik kedves mindenevők, de együtt a kettő bizony erősen üti egymást…

Folyt. köv.

Teszek egy kísérletet arra, hogy a „Mit adott nekünk…?” kezdetű kérdésre érzelemmentes választ adjak. Ezúttal maradok bizonyos számoknál, mert azok bizony még mindig makacs dolgok, lévén, hogy múltbeli események tényszerű leírására használatosak. Ilyenek például az elért pontok, vagy a lőtt és kapott gólok. Ez nem számmisztika, hanem olyan tények, amik függetlenül az elmúlt időszak érzelmi viharaitól, pontos lenyomatot adnak arról, hogy mit is adott nekünk…

… a ma fennálló status quo. Mielőtt a mindenevők (nagyvonalúan maradjunk ennél az eufémizmusnál…) a Brian élete című klasszikust idézve a kérdésre az emberiség nagy vívmányait kezdenék felsorolni, véssék be, hogy a belga csokit sokan nem szeretik, na meg olvassák el a következőket!

Kezdem egy táblázattal, ami az elmúlt nyolc év bajnoki eseményeit dolgozza fel:

Ugye-ugye! Nem is biztos, hogy mindent le kellene nyelni, amikor – csak így első blikkre! - nincs többről szó, mint arról, hogy sikerült a vereségek nagy részét döntetlenekké konvertálni. Fejlődés? Nem, sajnos az nem volt…

Ha megnézzük, Vignjevic mester 2013 októberi érkezése után a nagy tűzoltásban nem lehetett válogatni az eszközökben, így a 2013/14-ben elért eredmény nem tükrözi azt, amit majd a következő évben láthatunk; csapatunk a vereségeket győzelemre váltotta – és mint ma már tudjuk! – a belga éra legjobb eredményét érte el! Ja, hogy abban az évben csak hatodikak lettünk? Igen, de a megszerezhető pontok felénél többet csakis és kizárólag ebben az évben értünk el!

A csúcs ebben a tekintetben tehát a 2014/15-ös bajnokság volt, a csapat teljesítménye közelítette a 60%-ot. Ez még mindig nem egy nagy szám, de ezzel együtt is kiemelkedő ebben az időszakban…

De itt nincs ám vége a történetnek! A következő években mindig volt valami, ami miatt eleve nem lehetett jobb eredményt elérni. Ilyen a nemzetközi kupaindulásból történt kizárás, vagy éppen a regisztrációból való kizárás, ami bizony senki másra nem fogható, a klub hibája volt, és marad is - a szerecsenmosdatás minden formájának bevetése ellenére is…

Ez az időszak számunkra annak felismerése volt, hogy a klub amatőr módon, elvtelenül fogtechnikázva működik, ami bizony erősen behatárolja az eredményességet. De nem csak mi, hanem egy bizonyos belga fazon is tanult valamit! Méghozzá azt, hogy ha van egy tutista edzője, akkor nyugodtan megteheti, hogy az addiginál is jobban pörgesse az „ingyen veszek – drágán adok” emberkereskedelmi vállalkozást – ami nekünk viszont nem más, mint az ÚJPEST maga…

Azt nem tudom, hogy mennyire volt ez tudatos, és mennyire egyeztette ezt a tulaj az edzővel, de a következő évek eredményei azt mutatják, hogy ekkor kialakult egy határozott stratégia, ami kb. ez; „Nem kiesni”! Ehhez adott egy keret, ami képességek tekintetében talán az elegendő szintet sem üti meg. Ebből következik egy pályán látható magatartás, ami így fest: „betonvédekezés alibi passzokkal, elől meg majd lesz valami.” Azt nem tudom, hogy a keret, vagy az edző (avagy mindkettő) képességei nem engedik meg a támadás-szervezést, támadás-vezetést, egyáltalán az offenzív focit, de tény, hogy ilyen nálunk évek óta nincs!

2015-16-tól kezdődően aggasztó a statisztika, döntetlen döntetlen hátán…

Az éves adatok mellett a teljes átlagot is érdemes megfigyelni. Igazából egy három kimenetelű szerencsejáték véletlenszerűségének mintapéldáját látjuk, minden kimenetel azonos arányt képvisel… Ezt sajnos nem tudom eredménynek nevezni, csak szomorú tényként tudom jellemezni!

Folytatás holnap!

Sok prominens mondta már korábban, hogy egy jó focicsapat feltétele a szakmai minőségen kívül a tiszta viszonyokban rejlik. 

Egy olyan helyen, ahol megvalósulnak a tiszta viszonyok, ott a szombati csapatösszeállítás a hétközi edzésmunka, valamint a taktika alapján áll össze. Ebbe persze bekavarhatnak a sérülések és eltiltások, meg időnként nevelési célzatú mellőzés, vagy edzői spirituális megérzések. Márpedig ha ez így van, akkor a játékosok is érzik, hogy kinek, mikor, mennyi játékperc jár. Persze mindig van, aki túlértékeli a csapaton belüli pozícióját. Az ilyeneket az edző(k)nek kezelnie kell. Ferguson mondta egyszer, hogy legnagyobb pedagógiai feladata a cserék lelkének ápolása volt a MU kispadján dolgozva. Aztán persze vannak gesztusok is a találkozókon. Valakit be lehet cserélni azért, hogy szokja a meccsek légkörét, vagy egy eldőlt meccs utolsó perceiben a búcsúzó ikon is külön ünneplést kaphat a sípszó előtti cserénél. Összességében azonban a fenti eseteket leszámítva a normális helyeken a legjobb csapat kell, hogy pályára lépjen. Különösen akkor, ha egy csapatnak céljai vannak. Sajnos az elmúlt időben meg kellett tanulnunk azt a szempontot is elfogadni, hogy bizonyos üzleti érdekek felülírják a szakmaiakat. Valakit nagyon el akar adni a tulajdonos, vagy egyik játékosra van éppen érdeklődés, akkor 1-1 ilyen eset bezavarhat a képbe. 

A problémák akkor kezdődnek, amikor nincs jelentősége a heti edzésmunkának, a korábbi meccseken mutatott teljesítményeknek. Például amikor valamelyik játékos ügynöke túllépi a hatáskörét és nyomást gyakorol a klubra védence "érdekében". Aztán az sem szolgálja a tiszta viszonyokat, amik szolgálnák a csapategységet, ha netán furcsa összefonódások vannak bizonyos edzők és bizonyos játékosok között. Mindenki tudna mondani olyan szakvezetőt vagy szakmai igazgatót a honi labdarúgás terepéről, aki egyik csapat padjáról hullik át a másikéra, majd falkában követik a játékosok az új állomáshelyre. Néhány hónappal később ismét. Ezt csak tetézi az a helyzet, amikor a tulajdonos folyamatosan presszionálja az edzőt a csapatösszeállításának kérdésében. 

Ha én egy ilyen csapat játékosa lennék és folyamatosan azt látnám, hogy nem a teljesítmény számít, hamar belefosnék, még ha szidna is a szurkoló ezért...

Sajnálom, biztos bennem van a hiba...

Ja, és a diósgyőri vár? Ezúttal hiába...

Összehasonlítani az összehasonlíthatatlant?

Nézem ezt a Liverpoolt és magával ragad az, ami ott történik. Nekiugranak a Barcának úgy, hogy tudják, hogy végig torkukon a kés…ha gólt szerez az ellenfél, vége a dalnak…

Az egész stadion -a VIP-val, a játékosokkal, a kispaddal, a labdaszedőkkel- együtt lélegzik.

Olyan példáját látjuk a labdarúgásnak, amikor minden rezdülés elfeledteti velünk, hogy ez az egész cirkusz egy hatalmas üzlet. Nem lehet érezni egyetlen szinten sem a pénz uralmát…Ami viszont nagyon átjön a meccsből, az a hatalmas szív, az összetartozás, és a rengeteg szeretet. Igen, hatalmas szív, mert Salah és Firmino, vagyis két kulcsember nélkül focizzák le a katalánokat rengeteg érzelemmel és szenvedéllyel töltve. Igen, szeretet, ami a lelátóról árad a vörösök felé. Önfeledt, nyugodt arcú, ám extázisban lévő emberek összeforrnak csapatukkal. A YNWA úgy zeng a VIP-ben ugráló egykori klasszis csatár, majd menedzser torkából, hogy az ember önkéntelenül szurkolni kezd nekik.

(csak zárójelben…a Liverpool nem ma tett először csodát. 2005-ben a BL isztambuli döntőjében a félidei 0-3 után szerezték meg a serleget. 2016-ban a Dortmund ellen 0-2, majd 1-3 után fordított 4-3-ra az utolsó 25 percben).

Aztán jönnek a hazatérő gondolatok…

Megyeri út, Szusza Ferenc stadion. „Érthetetlen” cserék, legalább 3 különböző üzleti szempont alapján (nem a sérülésekre gondolok) összeállított és variált csapat. Az Újpest indulót jó ha huszan éneklik és itt rájöttem, inkább elterelem a gondolataimat, mert tényleg összehasonlíthatatlan.