Vélemény

…ha a szél nem fújja! A Magyar közmondások nagyszótára szerint a mondás jelentése; 
A szóbeszédnek, a pletykának szokott némi alapja lenni.

És valljuk meg, ami a magyar bírók működése terén látunk, az nem szóbeszéd, hanem a legszikárabb rögvalóság. Gyerekkorom egyik kedvenc mondásával élve; sokszor úgy tűnik, mintha a bírók a meccs helyett a Cseh2 adását néznék. Ott pedig Lolka és Bolka (Československá Televize Praha uvadi; Lolek i Bolek) szórakoztatja a jónépet! Nyugis a hangulat, amolyan alvás előtti csendesség honol, bírókám csak álmában csönget sípol egy picit…
A baj ott van, hogy nem akkor és nem azért, ami a pályán történik! Nem is csoda, hiszen az MLSZ szerint „… a játékvezető csak annyiban része a mérkőzéseknek, mint a háló vagy a szögletzászló…”! Márpedig én még nem láttam hálót, ami beintette volna a lest, de szögletzászlót sem, aki magát lengetve jelzett volna a vezető bírónak, szabálytalanságot látva. És még a kapufa se engedte meg magának azt, hogy ne fogjon kezet az edzővel, ha az kezét nyújtotta…. 
Persze az edzők pontosan tudják, hogy az előbb említett kellékek szabály-ismerete meglehetősen hiányos…, viselkedésükre pedig nem jellemző a sértődött kisgyerek duzzogása! Ezek csak amolyan tárgyak, ha tetszik, beléjük lehet rúgni, ha tetszik, le lehet őket cserélni, mert nem megfelelőek funkcióik ellátására. Nos, el kell árulnom az MLSZ vezetőinek, hogy a bírók nem ilyenek! Ellenben kérdésem van;
Az minek köszönhető, hogy a honi játékvezetést sokan pártosnak vélik, mert gyanítják, hogy időről időre valakiket támogat, vagy éppen ellehetetlenít? Lehet, hogy ez csak városi legenda, de egy olyan személy számára, aki mások tetteinek megítélésére hivatott, nincs fontosabb, mint a beléje vetett bizalom! Ez pedig abból táplálkozik, hogy szakértelme, pártatlansága megkérdőjelezhetetlen. Hovatovább az ilyen emberek rendkívüli tekintélyre is szert tehetnek ezáltal! 
A „megkérdőjelezhetetlen” kifejezés bizony nem azt jelenti, hogy ezek az emberek mindenféle kontroll nélkül gyakorolhatják a ráruházott hatalmukat! De még csak nem is azt, hogy nem intézhetők hozzájuk kérdések, vagy nem kritizálható munkájuk! A kifejezés annyit jelent, hogy szakmai, és erkölcsi tekintetben minden vitán felül állnak! Már csak azért is, mert ők bizony közszereplők, tetszik, nem tetszik!
Tudom, itt most akkor jöhet az, hogy Magyarországon nem tudjuk pontosan, hogy mit is értünk a közszereplő fogalma alatt. Igen, jogi értelemben nem tudjuk, de ahol a jog nem tud segíteni, ott nem áll meg az élet! A bekötött szemű Iustitia szeme nem mindent lát, kardja nem sújt le minden bűnösre, mérlege időnként kibillen, a kígyó meg néha Évát viszi kísértésbe… Mit tudunk tehát arról, hogy ki a közszereplő?
Nos, a jog csak ennyit kb.: 
„Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította”

Ez elég kis langyi megfogalmazás, mert ezek szerint kizárólag közfeladatot ellátók, illetve politikusok tartoznak ebbe a körbe. Erről pedig a következőt tudjuk egy alkotmánybírósági határozatból:

„A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas, e minőségére tekintettel tett, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető; e személyek védelme nem ellentétes az alkotmánnyal.”

Értem, ezek szerint tehát egy politikust bármikor lehet bírálni, becsmérelni a lelátón? Na, azért ez nincs így! Fontos tudni, hogy a közszereplők szélesebb körben bírálhatók, mert ez az egyik pillére a szabad társadalmi vita gyakorolhatóságának. Ha a közszereplőket nem a közügyekkel kapcsolatosan, hanem például a magánéletükkel kapcsolatos vélemény sérti, akkor ugyanúgy megilleti őket a személyiségvédelem, mint bárki mást. Ebből pedig az következik, hogy a „buzizás” nem fér bele, azonban a közszereplői működéssel közvetlenül, vagy e működéssel szoros kapcsolatban megfogalmazott kritika már igen. 
A jog tehát megáll itt, de a gyakorlat – miután itt nem egy hézag, hanem tátongó lyuk éktelenkedik a jog pajzsán! – megtalálja a lehetőségét annak, hogy életszerű értelmet kapjon a közszereplő fogalma. Eszerint pedig;
„Közszereplésnek az egyén önkéntes elhatározásán, autonóm döntésén alapuló olyan politikai, társadalmi, művészeti tevékenység, megnyilvánulás tekinthető, amelyet egy meghatározott cél, szűkebb vagy tágabb értelemben a helyi közösség vagy a társadalom életének befolyásolása érdekében fejt ki.”

Nocsak-nocsak! Kezd érdekessé válni, mert itt bejön a képbe két fontos ényező; az egyik az, hogy önkéntes alapon történik a közszereplés, másrészt pedig az, hogy nem kizárólag politikusra, és/vagy közhatalmat gyakorló személyre vonatkozik a fogalom. A kulcs azonban mégis a definíció-szerű mondat végén lakozik; 
A „helyi közösség, vagy társadalom életének befolyásolása” kitétel bizony nem csak a politikusok, hanem a művészekre, az ismert bankárok, na meg éppen a football bírók esetében is pontosan leírja működésük sajátosságait!
Megérkeztünk tehát, de van egy komoly baj a fent idézett állítással. Ezt a határozatot (1/2012. számú BKMPJE jogegységi határozat) hatályon kívül helyezték… De – ahogy gyakorló jogászok állítják – a napi gyakorlatban mégis ezt a meghatározást használják, ugyanis az elsőként beidézett, hatályos megfogalmazás egyszerűen alkalmatlan a valós élethelyzetekből fakadó jogi esetek megoldására. De mit mutat a nemzetközi gyakorlat? Hogy van az, hogy más országokban feltehetők kérdések a bíróknak, hovatovább kritizálhatók is? Nálunk ezt egyszerűen rendezik, mert „A Játékvezetői Bizottság vezetői Puhl Sándorral az élen úgy gondolják, a játékvezetők képességét meghaladhatja az, hogy bizonyos esetekben tényszerűen nyilatkozzanak, megvédjék magukat, bár a játékvezető bizottság sem szólal meg a kétes ügyekben.” De mi is a nemzetközi gyakorlat:
„Az Emberi Jogok Európai Bírósága a közéleti szereplő fogalmát nem határozta meg, esetjoga viszont gyakran foglalkozik közszereplőkkel. E minőség kapcsán a bíróság az ismertséget (well-known) veszi alapul: 
„… a nyilvánosság előtti ismertség elegendő a közéleti szereplői minőség megállapításához. Tehát az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában is az állami tisztviselők és az ismert emberek alkotják a közszereplők csoportját.”
Nem nehéz belátni tehát, hogy bizony a bírók közéleti szereplők, ennek pedig sok folyománya van:
1.    A bírók szakmai működésük, azzal szorosan összefüggő tetteik, cselekedeteik, megnyilvánulásaik bírálhatók, véleményezhetők.
2.    A fenti tárggyal kapcsolatban a bírókhoz kérdések intézhetők.
3.    Az előző két pontban leírt tevékenységek (bírálat, kérdések) kapcsán senki nem vonható felelősségre, nem büntethető.
4.    A bírókat is megilleti a személyiségvédelem, tehát magánéleti (tágabb értelemben; nem szakmai) kritika, illetve kérdés nem fogalmazható meg.
5.    A 4. pontban foglalt tilalmat megsértők felelősségre vonhatók, büntethetők.
Ez szerintem elég jól érthető így, azonban ne feledjük el, hogy a gyakorlatban ennek - a látszólag egyszerű – 5 pontnak a betartása már nem annyira… Teszem azt, a „szemüveget a bírónak” egyébként nem éppen durva kifejezést;
-   tekinthetem a szakmai munka kritikájának (nem vett észre egy nyilvánvaló eseményt, amit a szurkoló ezzel a mondattal jelez), 
-   és tekinthetem a bíró egészségi állapotára vonatkozó megjegyzésnek is, ami pedig vastagon személyiségvédelmi kategória.

Kicsit suta a példa tudom, de azt szerettem volna ezzel demonstrálni, hogy ha a jogi helyzet tisztázott is, mindkét oldalról (szurkoló, MLSZ) kell egyfajta „józan paraszt ész” jellegű hozzáállás. Mert ahogy a fenti példában is nyilvánvaló, hogy a fent idézett esetben – a bíró közszereplői mivoltából következően – a szurkoló nem büntetendő, nem is büntethető, úgy némi „jószándékkal” belemagyarázható a másik következtetés is…
A jogi kiskapu tehát adott, de azért most már az is tudható, hogy az élet bizony betömködi a jog testén tátongó réseket. Ezt a rést pedig úgy tömte be, hogy ha az MLSZ-nek egyszer bíróságon kellene megvédenie igazát egy-egy konkrét esetben, nem lehetne olyan biztosa dolgában, mint amilyen határozott a büntetések kiszabása során!
A lényeg; kritizálni bírót, játékost, edzőt, klubtulajdonost, MLSZ-t, annak vezetőit bizony lehet, de minden esetben – amikor természetes személyekről van szó – meg kell állni azon a határon, amikor a kritika a szakmai munkán túli területekre terjed, mert az már személyiségvédelmi okokból tiltott, és büntethető cselekmény.
Ez a cikk nem egy útmutató, és semmiképpen nem viselkedési kódex, de még csak nem is jogi jellegű vélemény – már csak a szerző végzettsége és képzettsége okán sem – csak vélemény. Továbbá az elérhető információk továbbgondolása a tekintetben, hogy ezen az információk alapján a gyakorlatban a tiltakozás, a saját vélemény kifejtésének milyen keretei azok, melyek nem büntethetők, ezzel pedig nem söpörhetők le egy mozdulattal az asztalról… 
Források:
media20.blog.hu
csakfoci.hu
mediareference.org
tankonyvtar.hu
wikipedia
lb.hu

A magyar válogatott Svájcba megy, majd Feröert fogadja a következő napokban. Szemben az EB-selejtezőkkel, nagy tét most nincs, legfeljebb az, hogy minél jobb világranglistás helyezést tudjunk kiharcolni. Storcknak számos kulcsemberét nélkülöznie kell, így erősen kérdéses, sikerül-e helytállni a svájciak otthonában. 
Az NB1-es klubok kapnak egy hét pihenőt, eközben folytatódnak a válogatott összecsapások. 2015-ben óriási izgalommal vártuk a magyar-román, majd norvég-magyar és magyar-norvég mérkőzéseket, melyekre joggal aggattuk az oly sokszor használt sorsdöntő jelzőt. Az EB nagy siker volt a belgák elleni csúfos kudarc ellenére, viszont ma körülbelül ugyanott tart a magyar labdarúgás egésze, mint Oslo előtt. Szombat este Bázelben lép pályára nemzeti tizenegyünk, majd kedden a Groupamában Feröer legjobbjait fogadjuk. A svájci csapatnak élet-halál a mérkőzés, a hazai győzelemre komoly esély mutatkozik, Feröer pedig akkor is megnehezítette a dolgunkat, mikor az EB-ért harcoltunk. Szalai, Priskin, Dzsudzsák, Fiola, Nikolics, Gera és Vinicius nélkül utazunk az alpesi országba - hogy aztán az északiak ellen már Storck mester számolhasson az eltiltását addigra letöltő Dzsudzsákkal és Fiolával.
Nagyjából hasonló a helyzet a válogatottnál, mint az NB1-ben: reménytelenség, nihil lengi körül a telki edzőtábort. Kevesebb mint másfél éve egy ország remegett Szalaiékért, ám a felfokozott hangulatot nem sikerült átmentenie az MLSZ-nek a későbbiekre. Ma ott tartunk, hogy ha 2-0-ra kikapunk Svájctól, vastaps hallatszik majd a vendégszektorból, hiszen "megtettek a fiúk mindent, küzdöttek becsülettel". Természetesen értelmetlen állandóan anyázni, mindig újrakezdést, alapoktól való építkezést követelni, azon viszont el kellene gondolkodnia minden hazai futballkedvelőnek, hogyan lehetséges az, hogy ma alig vannak elvárások a válogatottunkkal szemben. Még az orosz A-B vegyes csapat elleni hazai 0-3-as felkészülési találkozó után is közösen elénekelt Himnusz és pacsizás volt. Az andorrai zakó után azt gondolhattuk, ezt egyetlen szövetségi kapitány sem úszhatja meg. Később kiderült: dehogynem. Nyolc mérkőzés után 11-14 pont lemaradásunk van a két éllovassal szemben, Feröert mindössze kettő ponttal előzzük meg. Ha kikapunk Svájcban, nem nyerünk ellenük és a feröeriek verik Lettországot otthon, a negyedik helyen zárjuk a selejtezőket. Az már most biztos, csupán minden idők leggyengébb lett válogatottját sikerült oda-vissza legyőzni. Ha nem is várhatjuk el, hogy a mieinknél nagyságrendekkel jobb játékosokkal felálló Portugáliát és Svájcot legyűrjük, azért négy meccsből egy pontot illene, illett volna összeszedni valahogy. De ha az sem, a minimum elvárás, hogy a másik három, rendkívül gyenge képességű ellenfelünkkel szemben begyűjtsük a 18 pontot. Ehhez képest vélhetően a megszerezhető pontok 43 százalékát szedjük össze.
Nagyon kevés.
A kapuban végre olyan hálóőr áll Gulácsi Péter személyében, aki az egyik topligában alapember. Nem lehet panaszunk "Gulára" összességében és még több selejtezősorozatban oldhatja meg a kapuskérdést. Ha véletlenül kiesne, ott van Megyeri és Kovácsik is, ezen a poszton nagyjából rendben vagyunk. Balhátvéd poszton Kádár is bevethető, de ő inkább középre kell Guzmics mellé, így a szélsőhátvéd posztokat Korhut, valamint Fiola oldhatja meg. Korhut a minap hosszabbított Izraelben, viszont játéka nem egy életbiztosítás, a lettek ellen ritkán látható gólt hozott össze. Fiola harcos, csupaszív, az viszont kérdés, hogy melyik az igazi posztja. Jellemzően jobbhátvéd poszton problémákkal küzdünk már legalább egy évtizede, hiszen Varga József és Vanczák Vilmos igazi posztja sem ez, mégis sokat játszottak a védelem jobb oldalán a nemzeti tizenegyben. Fiola 27, Korhut 28, Kádár 27, Guzmics 30 éves, így túlzás lenne azt mondani, hogy a jövő védelméről beszélhetünk - ez a névsor érdemben már nem fog fejlődni. Vinicius sötét ló volt, mert az NB1-ben rendre megbízhatóan játszott, ám a portugáliai meccsen gyorsan kiütköztek hiányosságai, Langban pedig mindig benne van a hiba.
Bevethető még Bese is jobbhátvédként, főként olyan csapatok ellen, akik kevesebbet támadnak. Hangya Szilveszter hamarosan külföldön találhatja magát, minden bizonnyal akkor lehet majd stabil kezdő, ha a magyarnál erősebb pontvadászatban is megállja a helyét. Botka pedig nem élvezi száz százalékig Doll mester bizalmát, így nehéz beverekednie magát a válogatott kezdőjébe. 
A középpályára berobbant Pátkai Máté, a Videotonban megbízható játéka mellett fontos gólokkal tűnik ki az elmúlt hetekben. Nálam stabil helye lenne a válogatott kezdőjében és bár sokan ezzel nem értenek egyet, Nagy Ádám leginkább a cserepadon foglalna helyet, ha én lennék a szövetségi kapitány. Nem csupán azért, mert ebben a szezonban epizódszerepet sem kap a Bolognában, hanem azért is, mert kevés kulcspasszt vállal be, leginkább oldalra és hátrafele passzol. Keveset kockáztat, keveset is hibázik. Nyilván az is jogos vele kapcsolatban: "rendkívül hasznos a játéka, sokat fut, játékintelligenciája átlag feletti".
Középen még ott van a Keletre igazoló Elek Ákos, akiről nem igazán tudjuk, milyen teljesítményt nyújt a Kairatban. Gera Zoltánnak pedig meg kell köszönni óriási érdemeit és egy búcsúmeccs keretében elköszönni tőle.
Márkvárt nem pontosan értem, mit keres a válogatott keretében, bár az is lehet, többet kellene néznem a Puskás izgalmas, elragadó mérkőzéseit és megérteném: a korábbi pécsi középpályás óriási tehetség. Milyen kár, hogy 24. életévébe lépett szeptember végén és még most is csiszolatlan gyémántként beszélhetünk róla. Dzsudzsák idén 31 éves lesz, ami nem sok, ám pályafutása évek óta lejtmenet. Túl azon, hogy elismételjük a vele kapcsolatban sokszor hallott toposzt, azaz (apró)pénzre váltotta tehetségét, többet kihozhatott volna karrierjéből, lássuk azt is: míg a PSV-ben számtalan párharcot nyert, hihetetlen dinamika volt a nyírlugosi srácban, addig ma nehezére esik egy az egyben megverni egy feröeri vagy egy andorrai hátvédet is. Játékában nincs dinamika és sebesség - rúgótechnikája jó, ám ő sem lesz már jobb.
Stiebernek talán jót tesz az USA-ba való szerződés, Sallai biztatóan kezdett a BL-szereplő APOEL-nél, Nagy Dániel jó kezdés után visszaesett, Varga Roland az NB1 őszi sztárja, akinek véleményem szerint több bizalmat kellene adni a válogatottban. Lovrencsics a Poznanban megmutatta, jó teljesítményre képes - azonban nem segít neki, hogy a Ferencvárosban szinte hétről hétre más poszton kell helytállnia, de legalábbis sokszor nem szélső középpályásként kap lehetőséget. Most talán vele kapcsolatban megtört a jég, átszakadt a gát, ahogy mondani szokás - az elmúlt hetekben négyes győzelmi szériában levő zöld-fehérek egyik nagy erőssége Lovrencsics.
Szalai, Nikolics, Futács, avagy Ugrai, Eppel, Böde. Van egy "kis" különbség a két névsor között. Szalai sérült, Nikolics esetében talán egyik fél sem erőlteti a válogatottnál való szerepvállalást, Futács hosszabb időre kidőlt.
Szegény ember pedig vízzel főz, így a Kispest, a Ferencváros és a Diósgyőr támadója került beválogatásra. Bödében nem nagyon bízik Storck, Ugrait szinte biztosan nem dobja be egyből a mélyvízbe, így jó eséllyel Eppel Márton játszik majd Bázelben.
A mieink Svájc ellen a Gulácsi - Bese, Guzmics, Kádár, Korhut - Elek, Pátkai - Varga, Sallai, Lovrencsics - Eppel összeállításban futhatnak ki a pályára, bár erre a támadónégyesre nem fogadnék nagy pénzzel. 
Feröer ellen pedig szinte biztosan a kezdőben tér vissza Dzsudzsák és Fiola.

Jó lenne látni, hogy valami megindul a válogatott háza táján, ám sajnos sokkal nagyobb esélyt látok arra, hogy a részben hazai rendezésű 2020-es EB-re sem jutunk ki. Pedig ha mégis, legalább egy mérkőzést a teltházas, új Puskásban játszhatnánk, ami minden magyar futballrajongó számára életreszóló élmény lehetne. Ám egyelőre beérnénk azzal is, ha nagy erőkifejtésre kényszerítenénk Shaqiriékat. Többek között korábbi Arsenal- és Bayern játékosok (Djourou és Shaqiri), a Dortmund kapusa, Bürki, illetve számos Bundesligában futballozó labdarúgó ellen kellene valahogy felvenni a kesztyűt. Nem lesz könnyű. 
Ebben a selejtezőben kétszer is pontokat vesztettünk nálunk jóval gyengébb képességű játékosokkal felálló csapatok ellen, egyszer mi is okozhatnánk meglepetést. És akkor valami tényleg elkezdődhetne. Rengeteg a hiányzó, a portugálok ellen 3-3-at játszó csapatunkból Lang, Guzmics, Korhut, Bese, Lovrencsics, Stieber, Elek léphet pályára szombaton. Szalai, Dzsudzsák, Gera, Kleinheisler, Fiola, Priskin, Király, Juhász, Pintér, Vinicius, Nikolics és Németh Krisztián nélkül is - előre a pontért, pontokért!
Svájc, Feröer, majd felkészülési mérkőzéseken megyünk Luxemburgba, fogadjuk Costa Ricát. Látszólag tét nélküli meccsek, valójában Bernd Storck megítélése és a válogatottal kapcsolatos közérzet billenhet el valamelyik irányba a következő két hónapban.

Az Újpest fórumon olvastam az alábbi kommentet „Oszi” szurkolótárstól a Debrecen elleni, hazai 1:1es meccset követően:
„Belga, mali, albán, kameruni és három horvát játékos is pályára lépett a Puskás Akadémiában, de ez is kevés volt. A felcsúti csapat hazai pályán kapott ki a hagyományosan csak magyar játékosokat foglalkoztató Pakstól 2-1-re. 
A pénzben dúskáló felcsúti csapat a nyáron egy komplett csapatot szerződtetett, cserékkel együtt, mégis csak hatodikak a bajnokságban. 
A Puskásban - szokás szerint - egyetlen egy saját nevelésű játékos sem volt. Nem tartották be az MLSZ ajánlásait sem, ami a légiósokra vonatkozik (egyszerre hárman lehettek volna csak a pályán) és fiatal játékost sem küldött pályára Pintér Attila. A nézőszámot a Nemzeti Spsort tudósítója 500 főre becsülte, hivatalosan azért felhúzták 823-ra. 
A Lákitól is kaptak előtte egy sima hármast ,csak mi ajándékoztunk mostanában nekik (ráadásul itthon) 3 pontot . Ennyit az edző fenoménról akit egy őőő is legyőz taktikában . Szerencséje hogy megmentették a játékosok a Kavicsoknál. Kérdezem hol élné túl egy edző hogy 18 hazai mérkőzésen 3 győzelem a mérleg??  És ezt pont Újpesten teheti?? Ja és hozzá teszem, hogy a válogatott szünet után( 2 hét)  a Paks  jön hozzánk ! Talán addig kielemezhetné hogy 2 csatárral hatékonyabb a támadás  :lol: Mert nem ártana megszerezni a 19.hazain a 4. győzelmet. De előre elárulom én, ezt is X-re játsza, fő a védekezés, ami úgysem megy nekünk.”
Eddig az idézet. Sok dolgot érint, látható, hogy a probléma összetett, és nem is kifejezetten csak az Újpestet érinti. A beírás jó gondolatébresztő, nem is hagyható szó nélkül. Lássuk!
A felcsúti sztori is megérne egy misét, de röviden csak annyit, hogy az a csapat a magyar foci állatorvosi lova... A sokmilliárd úgy vándorol zsebekbe (játékos, edző, tulaj, építő, építtető, múzeum-gründoló névbitorlók, satöbbi...) úgy, hogy nincs mögötte teljesítmény. Miután azonban én nem vagyok egyike annak a száz szurkolónak, aki kimegy a meccseikre, nekem sokkal fontosabb az Újpesttel kapcsolatos része a hozzászólásnak.
Mert sajnos a másik állatorvosi patás mi vagyunk… Idejön egy senkiházi, aki azt gondolja, hogy mindenkinél okosabb (és amilyen szerencsétlen hülyék vagyunk vagyunk, ezt bizonyítjuk is neki... például igazságszolgáltatásunk bénaságával), csinál egy spúr csapatot (évente másikat…). Aki kicsit is jobb, azt azonnal eladja, zsebre teszi a lóvét, “oszt csá”... Vegyük észre, hogy pont azt csinálja, mint egy utánpótlás-nevelő egyesület; nem az eredmény fontos, hanem évente egy-két játékos kinevelése. 
Ott van pl. Obinna. Nos, neki jól hangzik a neve, korábban nagy csapatok látókörébe is bekerült, akkor is kezdő, ha a formája nem indokolja. Nem azt mondom, hogy nem jó játékos, csak azt állítom, hogy nem az a lényeg a kezdő kialakításánál, hogy aktuálisan ki a legjobb az adott posztokon, és ezek a legjobbak hogyan képesek együttműködni a pályán.
Diallo azért nem játszik, mert őt majd jövőre időzíti, Salétrost meg azért hagyják ki könnyen, mert csak kölcsönben van itt opcióval, így ha nem játszik sokat, a pénzügyi (de csak az!) alkupozíció jobb lesz. Persze, lehet, hogy a játékos nem akar maradni, de sebaj, nem kerül sokba! 
Zsótér nem tudja tartani a száját, ezért beteget kell jelentenie, ha éppen „büntibe van”, hogy ő is megtanulja; az van amit a “gazda” mond, slussz! 
Lita, Simon Krisztián még mindig hisz az Újpestben, mert ők tudják mi az (mi volt az...), alázattal,teljesítik feladatukat, de nem tudom, hogy meddig lehet alázni őket ezzel a vezetői hozzáállással. 
Novothny, Tischler között verseny van, de csak azért, mert;
1. Nem merünk igazi 4-4-2-t játszani (amit a Debrecen ellen láttunk az inkább 6-2-2, vagy 4-2-2-2 volt, mert a két csatár úgy volt fent, hogy a védelemhez, a két szűrőhöz nem nyúlt hozzá a mester).
2. Soma fiatalabb (23 éves), ezért Tischler (26 éves) sokkal kevésbé piacképes külföldön, ahova 25 fölötti játékos az nb1-ből már nem kell, mert akkor már rég késő megtanítani tényleg haladó játékrendszerekre, technikai szempontból meg végképp nem fejleszthetők. Mert - lássuk be - akit innen kivisznek egy top-bajnokságba, azzal lutriznak (ehhez mért az ár is persze...), de biztosan nem húzóemberként számítanak rájuk, maximum fejleszthetőnek gondolják... 
Így lehet, hogy Soma sokkal többet foglalkoztatott csatár, Nebojsa állítása - miszerint Patrik nem elég jó még - nálam érvként bizony nem kis gellert kap... 
Pajovic szintén üzlet; tehetséges srác, maximum két év múlva szinte biztosan francia/spanyol másodosztály, vagy Belgium lesz az irány, nem is kérdés, de ha csak a jelenre koncentrálunk, a kapusoknál legalább egyértelmű, hogy ő a jobb. Itt meg az zavar be, hogy Rabóczki Balázs a próbaideje után nem hosszabbított, mert úgy gondolta, hogy ilyen körülmények között nem folytatja, ehhez a produkcióhoz nem adja a nevét. 
Hogy mennyire faramuci a helyzet, azt jól mutatja, hogy Vignjevic mester csak a hírekből értesült Rabó kilépéséről... Jól meg is lepődött, mert számolt a kiváló szakember munkájával! A döntés tehát - ne feledjük, ez szakmai döntés, mert a végleges fizuról a szerződés aláírása során szokás megegyezni, nem a próbaidő utolsó napján… - nem Vignjevic kezében volt, ebben is a futball-analfabéta tulaj döntött!!! 
De tovább! Kik vannak még? Ingyen megszerezhető játékosok; Pauljevic, Bojovic például, tipikus lepattanók, de persze részben ide tartozik Lita, és Simon Krisztián is. És akkor még kik vannak? Nos, akiket egészen egyszerűen nem lehet jó pénzért eladni; Windecker, Sankovic, Balázs, Pávkovics, Cseke például. Ha jól sejtem, Bojovic, és Pauljevic is ilyenek lesznek. Ma ugyanis azok alkotják a csapat „gerincét”, akik nem kérnek túl sokat, hiszen tudják, máshol nem lenne ilyen biztos nb1-es helyük. Mert nézzük csak meg, hogy hova igazolt Nagy Gábor, vagy Andric? Hát nem éppen előrelépés a karrierjükben az új csapatuk. Korábban ők voltak az “óccsó és nem ráz” kategória...
És akkor ki maradt még; egyrészt a soha nem látott fiatalok, akik az utánpótlásból kerülnek fel, majd valahol az nb3 útvesztőibe tévelyegnek focipályafutásuk hátralévő részében, meg persze az Angelov-félék, akik Vignjevic (?) kegyelemkenyerén élnek nagyjából, de ezen kívül semmi pozitívumot nem tudnak felmutatni!
Nos, aki erre azt mondja, hogy ez megfelel Újpesten, az valamit nagyon nem ért ebben a történetben, vagy azt nem érti, hogy hol a helye a magyar fociban az Újpestnek! Ők valószínűleg megveszik a belga-címeres mezt, tapsikolnak, amikor eladjuk legjobbjainkat, és sikerkent élik meg, hogy nem esünk ki az nb1-ből. Lelkük rajta, de ez olyan elsilányosodás, mint amit Nagy Feró mutatott be az ős-Betrice-től a tehetségkutató zsűritagságig tartó folyamatban. A zenehallgatók leadták igényeiket, Feró meg mindig csak pont azt szolgáltatta, amire szükség volt. Így jutottunk el a szókimondó szövegekkel tűzdelt (akkor) haladó zeneiségtől a még giccsnek is műanyag ákorgásig… Akinek ez így rendben van, számítson rá, hogy hamarosan a Szatymaz elleni meccs lesz az, ami a Derby helyett az év meccsének számít majd!
A képlet egyszerű; a tulaj rossz időben, rossz helyen kísérletezik egy nevelő egyesület létrehozásával. Mi pedig rossz időben, rossz helyen vagyunk, mert útban vagyunk neki, hiszen pénzügyi céljaihoz nincs szüksége ránk! Szakmai céljai – csapatszinten – semmiképpen nincsen, és amíg itt van nem is lesz, a modellje ugyanis egyre inkább működik – persze csakis pénzügyi értelemben.
Ne legyenek illúzióink; amit Jurácsik Mátyás a Dinosport vendégeként jövőképként felvázolt, egyáltalán nem sci-fi kategória, hanem egy nagyon lehetséges forgatókönyv. Kérem, mondjon valaki érvet arra vonatkozóan, hogy a tulajdonosnak miért lenne komoly szüksége arra, hogy pont Újpesten játsszon a csapat, vagy arra, hogy miért fontos neki a lila-fehér színek használata, vagy éppen miért lenne fontos egyáltalán az Újpest név? Neki ezek csak eszközök a céljai eléréséhez, de nem cél az, hogy az elődökhöz méltó csapatot építsen, dicsőséget, győzelmeket hozzon színeinknek, városunknak, csapatunknak!
Most, hogy megvan a csapata, van egy csak tőle függő utánpótlása – amik ugye bőséges központi pénzek forrásai – és talált pár megfizethető alkalmazottat, akik a még elégséges szinttől csak egy kicsivel működtetik gyengébben a klubot, mi lehet még az útjában? Az MLSZ kihátrál a szurkolók mögül, a klubokra mutogat, az önkormányzat nem elég erős ahhoz, hogy hatékony politikai támogatást kapjon, az UTE-nak nincsenek meg az eszközei a jogot lábbal tipró belga ellen, így egyedül mi maradtunk…
Véletlen tehát, hogy ellenünk fordult? Mindenki gondolja át a fentieket, mielőtt megvesz egy wc-deszkás mezt, vagy bármi mást, és akkor is gondolkodjon, amikor a belgával kapcsolatban véleményt nyilvánít! Akinek pedig elég a nevelő-egyesületi státusz, javaslom, hogy a Megyeri híd másik oldalára, a III. kerületbe járjon meccsekre, mert ott van egy olyan klub, ami sok-sok éve ezt tűzte ki célul, és ebben a műfajban a legjobbak között van! Ja, szurkolói mezét cserélje kék-fehérre, és ne zavarjon másokat itt Újpesten!

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

Amikor a magyar futball gondjairól értekezünk, rendszeresen előjön a múlt és tradíciók nélküli kiscsapatok előretörése (előretolása) és a sportfinanszírozás, a politika és a sport összefonódása. Azért is szeretném kifejteni a véleményem ezekben a témakörökben, mert valójában a kettő egy tőről fakad, és kiemelkedő fontosságú lenne ezek kibeszélése, megvitatása.

A diskurzus a magyar sajtóban meglehetősen kezdetleges ezen a téren, hiszen a kormányzattal kritikus hangok Orbán Viktor megalomániáját, eszelős tervét látják óriási lopásokkal fűszerezve, míg a kormányközeli média inkább hallgat a kérdésről. A kritikusok gyakran hozzák fel érvként, hogy ’Nyugaton sem az állam építi a stadionokat, a TAO-pénzt pedig inkább egészségügyre és oktatásra kellene költeni’. Nos, a nyugati világban valóban nem jellemző, hogy az állam ilyen erőteljes szerepet vállal a profi sportban, azonban van néhány tényező, amit elhallgatunk. A sportlétesítmények állaga a végletekig leromlott az elmúlt évtizedekben, sorra szűntek meg a futballpályák, zártak be uszodák, grundok. Ha ezt a piacra bízzuk (mint ahogy bíztuk is), valójában nem történik semmi (legfeljebb rombolás, pusztulás). Ma Magyarországon senki nem lát üzletet abban, hogy felépítsen saját tőkéből egy stadiont. Ha ilyenre mégis sor kerül, előbb-utóbb kiderül, egészen más okok voltak a háttérben (lásd Tarsoly Csabát, Bíró Pétert, Stadler Józsefet, akik valamilyen módon a törvények ellen vétettek). Kétségkívül szükséges tehát az erőteljes állami intervenció a hazai sportban.

Ennek eszközein már lehet vitatkozni. Orbán Viktor szerint „a futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész.” Azaz, elrugaszkodott és téves elvárás az, ha profitot remélünk egy labdarúgóklub üzemeltetése kapcsán, szükséges kijelölni szereplőket, akik majd eltartják a magyar futballt. Egy másik „iskola” azt mondja: az ország vezetői ne szórják töménytelen mennyiségben a közpénzt olyan célokra, amelyeknél nincs esély a megtérülésre. A tisztán piaci megközelítéssel – ahogy már azt kifejtettem – egyáltalán nem értek egyet, hiszen az államnak a profiton kívül egyéb szempontokat is figyelembe kell vennie (igazságosság, méltányosság, esélyegyenlőség biztosítása stb.), azonban szerintem az orbáni értelmezés is téves.Mindazonáltal, a legritkább esetben lesz nyereséges egy színház, egy uszoda, egy művelődési központ, mégis, állampolgári érdek azok fenntartása. Innen megközelítve már inkább az a kérdés, hol van a választóvonal, mi az, amit az államnak finanszíroznia kell, és mi az, amit már nem. A létesítményfejlesztés, az utánpótlásképzés még „belefér”, a profi csapatok finanszírozása már nem. De mi van akkor, amikor a TAO-források egy részét valójában fizetésekre költik, vagy ha a kormány által közbeszerzéseken kitömött körök üzemeltetnek klubokat (netán nyíltan önkormányzati pénzből)? Látható, hogy bár vannak szigorú UEFA- és FIFA-irányelvek a futballszövetségek önállóságát és az állami befolyás kizárását illetően, e tekintetben a nemzetközi szövetségek nem fognak lépni, a mai magyar modell nem tart ott, hogy kizárjanak minket.

Amellett, hogy sokan úgy gondolják, ezeket az állami (és közvetetten állami) pénzeknek jobb helye is lenne, be kell látni: a recept nem működik! Ahogy a végletekig centralizált döntéshozatali mechanizmussal bíró, autokratikus országok gyorsabban reagálhatnak egy-egy válsághelyzetben, mint a nyugati demokráciák, mégis, hosszú távon azt látjuk, azok a jóléti államok, ahol liberális demokrácia van. Ugyanúgy itt is igaz, hogy hiába lenne meg adott esetben pénz és akarat, ebben a szisztémában nem lehet sikeres a magyar futball. Ahogy már kitárgyalták sokszor, amíg a klubokat mesterségesen felpumpálják, addig azok meglehetősen kevés figyelmet szentelnek majd az egyéb finanszírozási „lábak” kiépítésére. Úgy, mint: jegy- és bérleteladásból származó bevétel, merchandising, játékoseladások, utánpótlásképzés. Ha azt érzi a klubvezető, hogy teljesen megfelel, ha minél több igazolt fiatal játékosa van, akik minél több bajnokságban elindulnak, így egyre nagyobb támogatást kasszíroz a klub, akkor nem kap szerepet a – ronda szóval élve – minőségbiztosítás. ’Minél többen legyenek, de az egyéni képzésekre nem fektetünk hangsúlyt, az sem gond, ha évekig senki nem kerül fel a felnőttekhez.’ Nyugat-Európában azt láthatjuk, hogy a klubok költségvetésének egyre nagyobb hányada az ún. merchandisingból származik. Magyarországon meglehetősen kezdetlegesek az ajándékboltok. Bár csak a levegőbe beszélek, meg lennék lepve, ha Balmazújvárosban vagy Pakson mindent kielégítő szurkolói boltokat találnék – bár nem kell messzebbre menni, mint a Szusza Ferenc Stadion, ha emiatt valamelyik klubot kritikával szeretnénk illetni. Formálisan igaz: aki kiharcolja az NB1-es tagságot, annak nyilvánvalóan joga van ott pályára lépni, ez nem vehető el sem a felcsútiaktól, sem másoktól. Bár már körülbelül ezerötszáz alkalommal kifejezték szurkolók különböző fórumokon, de nem lehet elmenni amellett, hogy más lenne a hangulata az NB1-nek, ha a Zalaegerszeg, a Győr, a Nyíregyháza, a Pécs, vagy akár a Békéscsaba, a Szolnok, a Szeged kapna állami mentőövet. Nem a rosszindulat szól belőlem, egyszerűen látni kell, hogy szinte senkit nem érdekelnek a Puskás, a Mezőkövesd, a Balmazújváros és a Paks mérkőzései. Sorrendben 800, 2000, 1000, 1500 ember látogatott ki a fenti négy klub tavalyi bajnokijaira. A védelmükben tegyük gyorsan hozzá: a bajnokcsapat és az ezüstérmes hazai találkozóit is csupán 2700, illetve 2000 ember látta átlagosan..

A nézők lemorzsolódnak, a klubidentitás egyre kevésbé jelenik meg. Akármilyen gyenge a magyar válogatott, mégis húszezer feletti nézőszámot láthatunk; a magyar futballszurkoló jobban tud azonosulni a nemzeti tizeneggyel, mint a klubokkal. Be kell látni, nem elsősorban csúcsminőségű futballt vár a szurkoló (ha ez lenne a kizárólagos szempont, a Bajnokok Ligája, PrimeraDivision és Premier League mérkőzésein kívül nem nézne semmit), hanem közösségi élményt, jó hangulatot, küzdelmes, támadófocit hozó találkozókat. Nos, mindezek a háttérbe szorulnak akkor, amikor nem kell a piacra „kimenni” ahhoz egy NB1-es klubnak, hogy eléldegéljen.

A helyzet az, hogy inkább elidegenít bizonyos embereket a magyar futballtól az, hogy ilyen mértékben beleavatkozik a „nagypolitika” a futballviszonyokba. Magyar kosárlabda, kézilabda, sí, golf, birkózás, műkorcsolya, röplabda, rögbi, pingpong, műugrók – mi a közös bennük? Mindegyiket a jelenlegi kormánypárthoz köthető ember vezeti. A Balmazújváros, a Mezőkövesd, a Puskás Akadémia, a Videoton, a Ferencváros – mindegyik klub mögött Fidesz-közeli, vagy fideszes csoport, csoportok állnak. Erre lehetne mondani: ’nekem mindegy, a lényeg, hogy legyenek sikeresek’. Az állításom ezzel szemben az, hogy így nem lehet sikeres a magyar sport! Ha a meritokratikus elvek a háttérbe kényszerülnek és mindent a sógor-koma-viszony határoz meg, a jövőnk sem lesz szebb, mint a jelenünk. Vesszőparipám, hogy az államnak igenis szerepet kell vállalnia a sportban, azonban nem helyes, ha az állam kisajátít mindent, faltól falig ér. Nem csupán azért, mert ez morálisan nehezen igazolható, hanem, mert nem hatékony.

Konszenzus van abban, hogy ma a magyar klubok gazdaság ereje jóval nagyobb, mint volt körülbelül egy évtizeddel korábban. Hazaigazolnak magyar válogatottak, olyan légiósok választják az NB1-et, mint DankoLazovics, EzekielHenty, DavideLanzafame. Nincs év közben visszalépés, nem hallani elmaradó fizetésekről. Valójában viszont soha nem volt olyan kiszolgáltatott a honi futballközeg, mint ma. A jelenlegi kormánypártok hatalmon maradása a legfontosabb előfeltétele a mostani helyzet fennmaradásának, másfelől: ha valaki nem áll be a sorba, valamilyen módon bűnösnek találtatik, könnyen elképzelhető, hogy körön kívül reked és gazdaságilag ellehetetlenül. A klubok büdzséje óriásit emelkedett, azonban amögöttnincs fedezet. A magyar futball ma semmivel nem eredményesebb (sőt, míg korábban kétszer EL-csoportkört ért el a DVSC és a Videoton, egyszer BL-csoportkört a debreceni csapat, immáron öt éve nem szurkolhatunk ősszel magyar csapatnak a nemzetközi kupaporondon, a Szentes Lázár-féle Loki teljesítményét [tavaszig életben maradt a csapat és a Bruges búcsúztatta] jó eséllyel a következő két évtizedben sem ismételjük meg). Egy esetleges kormányváltás (legyen az 2018-ban, 2022-ben, vagy máskor) után kártyavárként dőlhet össze a magyar futball jelenlegi rendszere. Bár ezt mi, futballrajongók nyilvánvalóan nem szeretnénk, mégsem elképzelhetetlen forgatókönyv ez.

Pikírten akár azt is mondhatnánk, nekünk, újpestieknek nem lehet okunk panaszra, ha a Chelsea is tőlünk igazol. Bár a Duchatelet-éra inkább botrányokat és gyenge szereplést hozott, mint emlékezetes győzelmeket, mégis meg kell jegyezni, az újpesti átigazolási politika áll talán a legközelebb a piaci logikához. Érkezik a svéd harmadik ligából egy macedón srác (EnisBardhi) 2014-ben, 2017 nyarán továbbáll a spanyol első osztályú Levantéba. AsmirSuljic, LoicNego Fehérvárra igazoltak Újpestről (Nego esetében folyamatos kölcsönadogatásokról volt szó), MbayeDiagne egy évet sem töltött a Megyeri úton, hogy aztán a kínai első osztályba szerződjön. Megfordult Újpesten MarkoDmitrovic is, aki később a spanyol másodosztályban védett – idén pedig már a topligás Eibar kapuját őrzi a szerb kapus. Ott van még Eden Hazard testvére, KylianHazard, aki nyártól a Chelsea tartalékcsapatát erősíti, RoderickDuchatelet-nek sikerült pénzt „csinálnia” Balogh Balázsból és Jonathan Herisből is. A szurkolóknak természetesen nem tetszik ez a modell, hiszen ha minden évben új csapat épül, az a legritkább esetben (kvázi soha) nem eredményez bajnok- vagy dobogóesélyes csapatot. Mégis, a játékosok értékesítése terén az Újpest az egyik éllovasa az NB1-nek. A másik ilyen kétségkívül a Ferencváros, ahol eladásra került Mateos, Besic, Somalia, Nagy Ádám, Nagy Dominik és Ramirez is, a klub ezekből a transzferekből jelentős bevételekre tett szert.

Meggyőződésem, hogy a fent említett területeket lehetne professzionálisabban és hatékonyabban kezelni, mint ahogy azt teszik a legtöbb honi klubnál. Bár célszerű az ilyen jellegű írásokat valami pozitív gondolattal zárni, ebben az esetben önmagam, önmagunk becsapása lenne ez. 20171 őszén semmi jel nem mutat arra, hogy elindulnánk a piaci alapú működés felé. A TAO-rendszert meghosszabbítottuk brüsszeli engedéllyel, jövőre az NB1-et erősíti majd minden bizonnyal két olyan klub, amely élén Deutsch Tamás és Seszták Miklós személyében két politikus áll, a klubok pedig hasonlóan (nem) kommunikálnak szurkolóikkal, ahogy azt eddig tették. A bajnokság pedig sodródik a teljes érdektelenség felé, megspékelve ezt zártkapus büntetésekkel. Ilyen gazdasági háttérrel egyáltalán nem lenne lehetetlen felépíteni legalább egy olyan csapatot, mint a Legia Varsó, a SpartaPraha, a Dinamo Zagreb, a Steaua, vagy akár a Maribor. Turáni átok nincs, a recept valahogy így néz ki: hozzáértés, koncepció, stratégiaalkotás, felelősségi körök lehatárolása, visszacsatolás, munka, pénz, munka és pénz..

A nulladiklépés az, hogy nyíltan beszéljünk a problémákról. Ha ezek a kérdések egyre inkább megjelennek a diskurzusban, közelebb kerülhetünk a szórakoztató és eredményes magyar focihoz. Mi, akik megéltük a Vaduz elleni 0-4-et, a Paks elleni 0-6-ot, az andorrai zakót, a feröeri 0-0-át, a máltai vereséget – megérdemelnénk már, hogy zajos sikereket ünnepelhessünk. Az elvárásainkból jócskán leadtunk az elmúlt években, ennek egyik jele, hogy akár egy tétnélküli Magyarország-Lettország is teltház előtt kerül megrendezésre. Akármilyen csapnivaló sokszor a játék, akármilyen hűvös a viszony a felek között, a szurkoló egy dolgot nem bír csupán elviselni: a reménytelenséget.

1.) "Ezt [a címer megváltoztatását] már évekkel ezelőtt terveztük megtenni, ez szerintünk egy szükséges lépés volt. Sok oka van ennek. Ahhoz, hogy a klub tovább fejlődjön, ez szükséges volt, a jövőbeli filozófiánkhoz ez jobban passzol" - mondta júliusi sajtótájékoztatóján RoderickDuchatelet tulajdonos. Brandépítésről beszélt a klubvezető - arról, hogy a címer megváltoztatása a klub fejlődési folyamatának egy fontos állomása.

2.) A Budapest Honvéd néhány hónapja rendre platkáthelyeket vásárolt Budapesten - így reklámozza a következő hazai mérkőzését.

3.) az MLSZ 2011-ben kiadott stratégia terve arról szól: az átlagnézőszám 2014-re a 4500 főt, 2020-ra a 8000 főt érje el.

            Az a közös a három pontban, hogy a tervezés és/vagy a megvalósítás teljesen elhibázott. Kulcsfontosságú, hogy ha imázst akarunk formálni, legelőször azt kell eldöntenünk, mit szeretnénk látni. Vízió kell - egy olyan jövőkép, amelyet adott időpontra szeretnék megvalósítani. Egy futballklubnál a szurkolók minél nagyobb számban történő bevonása kiemelkedően fontos. Tulajdonosunk mégis azzal kezdi az imázsépítést, hogy az egyik kiemelt érintett-csoport véleményét nem veszi figyelembe - sőt, a velük való már eddig is elégtelen viszonyt tovább rontja. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy belássuk: teljesen rossz nyomon jár RoderickDuchatelet úr. Az esetleges új címer, az új mez, a lelátói változtatások, a közösségi médián keresztüli kommunikáció mind nagyon fontos - azonban a felsoroltak eszközök. Ha fogalmunk sincs, mit kellene kommunikálni, ha a leghalványabb elképzelésünk sincs, kinek kellene kommunikálni (Magyarországon érdemi kutatást e téren kizárólag a Ferencváros készíttetett), nem lehetünk sikeresek. Először is célcsoportképzésre lenne szükség. Nagyon szép dolog az is, hogy a Budapest Honvéd tulajdonosa áldoz a hirdetésekre, de valójában nincs mögötte semmi. Erre mondják: szükséges, de korántsem elégséges feltétel. Ha klubot akarunk építeni, előbb-utóbb a számos eszköz közül bevethetjük a köztéri plakátolást is, azonban, ha az önmagában áll, kevés sikert hoz. Vagyis tudnunk kell, mi az, amit el akarunk adni, meg kell lennie a fejünkben, hogy milyen „termékké” szeretnénk formálni a klubot. Azt azért nem árt megjegyezni, közel a másfélszeresére nőtt a 2015/16-os szezonhoz képest az előző idényre a kispestiek átlagnézőszáma - mélyebb elemzések híján érjük be annyival: túlnyomórészt minden bizonnyal a Honvéd bajnoki szereplése magyarázza az emelkedést, nem pedig a kezdetleges marketingkommunikációs eszközök alkalmazása.

            A klubépítés szorosan összefügg a márkaépítéssel. Ma nagyon kevés olyan klub vagy sportoló van Magyarországon, amely ezt sikeresen véghezvitte. Sőt, nagyon kevés helyen tettek egyáltalán erre vonatkozó kísérletet. Nem szégyen tanulni - az egykori vasfüggönyön túl, Magyarországon nem honosodtak meg a Nyugaton jól bevált technikák. Hosszú Katinka élenjáró példa lehet márkaépítésben - a magyar úszóklasszis ma legfeljebb egy klasszis sportoló lenne ShaneTusup nélkül, de talán még az sem. Az amerikai edző sokkal többet tett hozzá Katinkához, mint a sikeres szakmai felkészítés. Ma már úszóiskolával, saját márkával rendelkezik a Hosszú-csapat, épp a minap igazolták le Szaniszló Csabát a Sport TV-től, a korábbi műsorvezető és kommentátor az Iron Corporation média- és tartalomvezetője lett. Cseh László kevésbé megosztó személyiség, fantasztikus sportember, de talán nem sértjük meg, ha azt mondjuk: ő "csak" egy klasszis. Ellenben Hosszú Katinka egy brand. Fájó szívvel kell megjegyezni, az NB1-es klubok terén nem túl jó a helyzet, ám ha meg akarunk nevezni két jó példát, a IX. kerületbe és Székesfehérvárra kell menni. Ezeken a helyeken van pénz és akarat arra, hogy marketing- és PR-osztály működjön.

            A 2015-ös MLSZ-féle felülvizsgálat - helyesen - megállapította, nem sikerült teljesíteni a nézőszám növekedésére vonatkozó célt. A "megvalósuláshoz szükséges" feltételek - a szövetség szerint - a következőek: színvonal-emelkedés, eredményesség, stadionfejlesztés kiteljesedése, hazai nevelésű játékosok előtérbe helyezése, marketing és kommunikáció, illetve tömegbázis növelése. Hosszú lista, kétségkívül nehéz lenne még érdemben kiegészíteni - bár a szurkolókkal való kölcsönös bizalom újjáépítése szerintem egyike a legfontosabbaknak, mégis lemaradt (persze mondhatjuk, hogy a kommunikációba beletartozhat).

            Ma egy középosztályhoz tartozó átlagember széles választékból döntheti el, mit csinál szabadidejében. Otthon is eltöltheti az időt, elmehet családjával "plázázni", gyönyörködhet a bel- és külföldi látnivalókban, vagy éppen - ha sportszerető illetőről van szó - valamilyen formában megtekinthet sportmérkőzéseket. Már-már közhely, hogy korábban azért is volt kint annyi ember a magyar bajnokság mérkőzésein, mert a TV "szökőévente" közvetített nyugati meccseket, maradt hát a magyar (arról nem beszélve, hogy egészen más megítélése volt a magyar focinak Európában, mint ma, amikor lassan Máltával és Litvániával leszünk egy szinten). Azonban azt is észre kell vennünk, ha van a válogatottnak esélye (mostanság látjuk, hogy már ez sem előfeltétel), akkor több mint 20 ezren szinte azonnal elkapkodják a jegyeket és jó eséllyel kétszer-háromszor ennyien is megtennék ezt, ha lenne elegendő hely. A válogatott ugyanis felépített egy sztorit az EB-n, ami még azokat is megfogta, magával ragadta, akik vajmi keveset foglalkoztak korábban a magyar labdarúgással. Sőt, a kívülállókat ragadta és ragadja csak meg igazán, akik Bödével vagy Gerával kvázi először Bordeaux-ban és Marseille-ben találkoztak, nem élték meg velük azokat a fájó és kijózanító pofonokat, amelyeket mi igen. Az MLSZ is bevette a listájára a marketing és kommunikáció területet, viszont én azt állítom, hogy ennek és a szurkolókkal való viszony helyreállításának sokkal nagyobb súlya van, mint a többi felsoroltnak.

            Nézzük meg például a magyar vízilabdát. Itthon nemzeti sport, fantasztikus sikerek, idén a hazai rendezésű vizes világbajnokságon ezüstérem, teltház a Margit-szigeten. A válogatott mérkőzéseit hatalmas érdeklődés kíséri - de mi a helyzet a világ egyik legerősebb bajnokságával? A tavalyi bajnokság alapszakaszában Debrecenben volt a legtöbb szurkoló az OB1-ben - 470-es átlaggal. A középszakaszban már csak a dobogó harmadik helyére volt elegendő a cívisváros 400 nézője, az Eger-Szolnok kettős vette át a vezetést, 600 és 538 fős átlagnézőszámmal. Az alapszakasz átlagnézőszáma 245, a középszakaszé 254 volt. Akármilyen kevesen látogatnak ki az NB1-es összecsapásokra a futballrajongók, egy 2015-ös listán csupán a két, szinte kizárólag világklasszisokból álló kézilabdaklub (Veszprém, Győr), és az EBEL-ben szereplő fehérvári hokisok férkőztek be a tízes listára. Szigorúan a bajnoki meccsekről van szó (tehát EBEL, SEHA-liga igen, BL nem). A magyar vízilabda kitűnő, nagy szeretet övezi a legjobb magyar pólósokat - mégis, megdöbbentően kevesen gondolják úgy, érdemes elmenni egy Szolnok-Eger, vagy FTC-Debrecen találkozóra. Ugyanis a magyar klubvízilabdának nincs értéke, nincs felépítve márkaként. Ha nincs írásba foglalt stratégia, vízió és tudatos tervezés - és ahhoz kapcsolódó folyamatos kommunikáció, nem is lesz, nem is lehet változás!

            Érdemes megnézni, milyen Facebook-oldala van egy dél-koreai vagy egy ausztrál kosárcsapatnak, vagy milyen "hype" övezi az ausztrál első osztályt (labdarúgás). Bár több pénz van benne és az iram is nagyobb, érdemben nem jobb véleményem szerint az A-League az NB1-nél (védekezni nem tudó csapatok, de a látványosság előtérben van). Tegyük hozzá, igen nehéz ezt megítélni, hiszen még felkészülési mérkőzéseken sem jellemző, hogy összecsapnának magyar vagy régióbeli klubokkal. Mégis, 12 és 13 ezer fő között mozog az ausztrál első osztályban az átlagnézőszám. Egyfelől meg kell hallgatni például Sándor Györgyöt, hogyan élte meg a rövid, PerthGlorynál töltött időszakát (érdekesség, hogy a középpályás azt mondta, 1,6-2,3 millió forint körül keresnek az ausztrál első osztályban, ami alig magasabb, mint az NB1-es átlagfizetés – az ausztrál árszínvonal viszont magasabb a magyarnál [tavaly az OECD átlagának 54%-a volt a hazai, 124%-a az ausztrál árszínvonal]), milyen szintű profizmust tapasztalt, másfelől érdemes megnézni a Paks és a Perth honlapját. A tavalyi ausztrál alapszakasz ötödikjéről és a magyar NB1 ötödikjéről beszélünk, jogos tehát az összehasonlítás. A közösségi média napjainkban megkerülhetetlen. A paksiak Facebook-oldalát valamivel több mint 9200 ember lájkolja, a Pertholdalát 66 ezer fő.A paksiak honlapját akár egy kezdő honlapszerkesztő kurzus résztvevője is készíthette volna, az ausztráliai liláké maga a profizmus. Önmagában nagyon keveset mond persze, hányan lájkolják vagy követik az adott klub FB-oldalát - mégis, elszomorító látni a paksi, a kövesdi és a balmazújvárosi számokat. Egy első osztályú, profi klubnál alapfeltétel lenne továbbá egy modern honlap is. Kizárólag a dizájn oldaláról nézve a Balmazújváros és a Paks elégtelent kap(na) tőlem.

            A 2015-ös szövetségi összefoglaló kiemeli, milyen intézkedéseket hozott az MLSZ a nézőszám növelése érdekében. A stadionokat fejlesztették, biztonságosabbá tették, továbbá előtérbe helyezték a magyar játékosok szerepeltetését, illetve növelték a tömegbázist. Azért arra mindenképp kíváncsi lennék, pontosan milyen intézkedéseknek köszönhetően érezhetem magam ma nagyobb biztonságban a stadionokban, mint korábban (ha csak a családbarát stadion titulust nem gondoljuk „óriási” előrelépésnek..). A „magyar játékosok előtérbe helyezése” csodálatosan cseng, viszont a helyzet az, hogy a légiós- és fiatalajánlások rendszerének bevezetése érdemi eredményeket nem hozott – a Nemzeti Sport összefoglalója szerint a légiósok aránya ma közel annyi, mint 2014-ben. Akkor 30% volt, 2015-ben lecsökkent 23,5%-ra, ám 2017-ben ismét visszakúszott 28,1%-ra. Ha hozzávesszük, hogy a csapatonkénti átlagos becsült keretérték csökkent (több mint tíz százalékkal), az átlagéletkor nőtt (24,9-ről 25,7-re) 2014 és 2017 között, már korántsem beszélhetünk sikerekről.

A nézőszám-emelkedéshez szükségesnek tartja az MLSZ a "Marketing és kommunikáció" elnevezésű területet, ám ők maguk is bevallják: az égvilágon semmilyen eszközt nem rendeltek a célhoz ebben a vonatkozásban. Természetesen már 2015-ben rájöttek a szövetségnél, az eredeti terveket nem lehet tartani (2020-ra 8000 fő), így módosítás történt - immáron a célkitűzés 2020-raa 6000 fős átlagnézőszám elérése. Körülbelül 4800-4900 embernél kellene járnunk 2017 őszén, hogy az MLSZ reményei szerint alakuljanak a dolgok. A magyarfutball.hu adatai szerint nagyjából az idei szezonban 2700-an látogattak ki átlagosan a bajnokikra - az őszi idő beálltával nem valószínű, hogy növekedne ez a szám. Ha a naptári év végéig tartjuk ezt, elmondhatjuk: 80 százalékos nézőszám-emelkedés kellene ahhoz, hogy az MLSZ - módosított! - céljait időarányosan elérjük.

            "Kiemelt terület a folyamatos tájékoztatás és kétoldalú kommunikáció kiterjesztése a szurkolókkal (az ultrákon kívül is), annak érdekében, hogy az MLSZ a szurkolók minél szélesebb rétegeinek igényeit a lehető legmagasabb szinten vehesse figyelembe, és szolgálhassa. A közeli jövő egyik fontos feladata a szurkolói kártyával kapcsolatos kétségek eloszlatása, valamint a klubkártya funkcióinak kiterjesztése (pl. elektronikus vásárlásra)." Nos, a szurkolói kártya terén visszakozás történt, a klubkártya funkcióinak kiterjesztése akadozik. Visszatérő "mániám" pedig (kölcsönös bizalom a szurkolók és a szövetség között) nem talált meghallgatásra, látszólag a szakadék csak nő a felek között, az MLSZ valójában nem is érti, mi a gondja a szurkolóknak. Javaslatom, hogy a szervezett szurkolói csoportok jelenjenek meg egy közös platformon és fogalmazzák meg, milyen konkrét problémáik vannak - lehetőleg - amennyiben arra mód van - megoldási javaslatokkal együtt. Még akkor is ezt gondolom, ha tudjuk, a fogadókészség viszonylag kicsi lenne, a problémáknak – az MLSZ szerint – jobb helye van a szőnyeg alatt. Ha együtt helyeznének nyomást az MLSZ-re a szurkolók, talán közelebb kerülhetnénk egy ideális futballközeghez.

            2017-ben készült egy diplomadolgozat, mely azt kutatta, miért járnak kevesen magyar klubmérkőzésekre (700 fős kutatás, a résztvevők olyan emberek, akik aktívan követik az NB1 eseményeit). Ellentétben a közvélekedéssel, kevesen maradnak távol a mérkőzésektől azért, mert a stadionokban nem érzik magukat biztonságban (bár a média egyes része szereti beállítani balhézóvandáloknak a futballszurkolókat, sokat kellene visszamennünk az időben, hogy stadionon belüli komolyabb balhét találjunk) - ellenben sokan vélik úgy, a nehezített beléptetés jelentős probléma. E téren - kivételesen - dicsérjük meg az MLSZ-t, hiszen a meccsjegy.mlsz.hu website-on néhány kattintással megvásárolhatjuk belépőnket. Ami egyeseknek problémát jelenthet, kizárólag szurkolói kártya birtokában tehetjük ezt meg. Ami viszont ennél is nagyobb gond: ha idegenben nem a vendégtáborban szeretnénk helyet foglalni, csak a helyszínen vehetünk jegyet. Ezutóbbit mindenképp kellene orvosolni, hadd lehessen egy adott klub szurkolói kártyájával bárhová belépőt vásárolni.

            A kutatás másik nagyon fontos megállapítása, hogy sok a "lappangó" szurkoló - aki televízióban, interneten megnézi csapata mérkőzéseit, de a stadionba már nem megy ki (vagy csak nagyon ritkán). Azt gondolhatnák egyesek, hogy sokakat tartanak vissza a magasnak gondolt jegyárak (amelyek egyébként valójában még a magyar átlagfizetéshez mérten sem magasak), de a válaszok ezt nem igazolják vissza. Sokkal fontosabb lenne a magasabb szintű kapcsolatmenedzsment a szurkolók és a klubok/szövetség között. Azaz, elvárnák a fanatikusok, hogy szervezett formában kikérjék a véleményüket és adott esetben azokat fel is használják a klubok.

            Természetesen a szakmai problémákat nem lehet marketingkommunikációs eszközökkel, brandépítéssel, jobb kapcsolatmenedzsmenttel megoldani. Azonban, ha el sem indulunk az úton, soha nem lesz sikeres, élvezhető magyar labdarúgás. Ahogy kezdtem is bejegyzésemet, addig elindulni is felesleges, amíg nem tudjuk, hova szeretnénk eljutni. Ha ez megvan, elkezdhetünk gondolkodni azon, tömegközlekedéssel, autóval vagy taxival jutnánk-e el A-ból B pontba. Akkor már az is szóba kerülhet, csomagoljunk-e szendvicset, vagy megálljunk útközben egy étteremben – és kikkel szeretnénk együtt utazni.

Hihetetlenül fontos lenne, hogy elkezdjük ismét úgy érezni: ez az egész értünk, szurkolókért van. Túlbiztosított rendőri jelenlét, indokolatlanul agresszív biztonságiak és ad-hoc módon fegyelmező Fegyelmi Bizottság nélkül. Sokkal inkább: a szurkolókkal - a magyar futballért.