Vélemény

Legutóbb azt próbáltam megfejteni (persze nem sikerült), hogy mi kellhet ahhoz, hogy eredményesebben szerepeljen a Csapat.

A zöldek elleni meccs előtt álltunk és valljuk be nem mi voltunk az esélyesek. Aztán rommá vertük őket idegenben. Persze akik láttuk a meccset tudjuk, hogy nem volt ez igazából annyira "rommá verés", de az eredmény, az 5-1 alapján igenis mondhatjuk ezt, főleg azért mert olyan jól esik:). Egyébként egy nagyon jól összerakott 60 perc volt. Tartottuk magunkat amikor nagyon jöttek, és a végén pedig minden bejött, persze igazán nem érdemtelenül. Nagy boldogság volt ez nekünk, nagyon ki voltunk éhezve egy ilyen sikerre ellenük. Pláne, hogy idegenben sikerült győzni.

Érezhető volt, hogy most átszakadt valami. Elhitték a Srácok, hogy most meg lehet és ezúttal be is húzták szépen.

És nem volt megállás. Már nyolc zsinórban megnyert meccs van a Csapat mögött, Persze nem mindegyik volt zökkenőmentes, gondoljunk itt például a Vasas elleni ütközetre ahol 40 perc után még 2-0 volt oda. Aztán jött az az emlékezetes utolsó harmad...Vagy a Brassó elleni hosszabbításos meccs. Ott inkább a szív húzta be a győzelmet. De behúzta valami és ez a lényeg! Van egy mondás: a szerencse amellé áll, aki megdolgozik érte. Ez most ránk nagyon jellemző. Nem mindig megy úgy, hogy na, ebből csak diadal lehet. Elvesztettünk egy nagyon jól teljesítő légióst és sérülés miatt jelenleg a Kapitányt is nélkülözni kell. Mégis nyolc győzelem zsinórban. Ez nem semmi...

Legközelebb jön a Debrecen idegenben. Nem lesz könnyű, pedig szép szám az a 9-es is. :) 

Viszont most a lényeg, amiért ez a pár sor íródott, hogy: SZÉP VOLT SRÁCOK! 

Úgy gondolom, hogy ha legutóbb azt írtam, hogy akármennyire szeretünk is valakit vagy valamit, akkor is észre kell venni a hibáit, most azt mondom, hogy kell tudni örülni és büszkének lenni. A Srácoknak meg ebből kell töltekezni és látni azt, hogy ha mindent kitesznek a jégre, akkor fel is lehet venni onnan valamit. 

Persze ez egy részsiker, egy állomás, és nem muszáj leszállni még. Annyira jó lenne ha egyszer a végéig mennénk és megnyernénk végre azt a k...a bajnokságot! :) 

Az pedig, hogy hogyan... nekem nyolc...

Amikor az ízig-vérig lila-fehér szurkoló ránéz az NB I aktuális tabellájára a szíve összefacsarodik, a keze ökölbe szorul. Ez a tradicionális, nagy múltú, sikerekben elképesztően gazdag futballklub a 11., azaz a kiesőhelyen szerénykedik. Persze ott is kell állnia valakinek, de határozottan kikérjük magunknak, hogy az a mi csapatunk legyen! Hiszen nekem, nekünk nem ezt ígérték! Miként is hangzott a zengzetes antré? A 70-es évek sikerei, focivarázs, Megyeri úti pokol! Ebből egy valami valósult meg. Maga a POKOL! Az utolsó felmérések szerint is (a még megmaradt) 400-450 ezer lila fanatikus immáron hetedik éve a legmélyebb bugyrokban sütkérezik, maga előtt látva hétről-hétre a kilátástalan futball produkciót és az egyre jobban távolodó első osztályt.

A belga tulajdonossal kapcsolatos aggályaink miatt már ezerszer felemeltük a hangunkat, ám a „hibalistánk” és a segélykiáltásunk folyamatosan süket fülekre talált. A politikai és az üzleti szférában fellelhető általános sportszerető, vagy ami még súlyosabb, Újpest érzelmű egyének valamiért elengedték ugyanis ennek a történelmi klubnak a kezét. Vajon milyen alkuk állnak a háttérben, amely ezeket a köröket az egyesülettől távol tartják? Vajon milyen paktumok születtek, ami mindenkit hallgatásra bír? S vajon ez a csaknem félmilliós bázis, melynek javarésze jobboldali, hogyan fogja értékelni ezeket az eseményeket akkor, amikor 2022-ben a fülkék magányában be kell hogy jelölje az ország elkövetkező 4 esztendejének ideológiai útvonalát. Miért nem áll ki senki, aki komoly vevőjelölt volt, megcáfolva a belga tulajdonos vételi cáfolatokat lekicsinylő szavait? Hiszen tudjuk jól, komoly szándékú befektető-jelölt akadt nem is egy, mégis, senki sem kérte ki magának, amikor az ajánlatát komolytalan jelzővel illették. A nagypolitika miért engedte, hogy az egyesület egyszemélyes játszótérré váljon? Komoly és sikeres üzleti körök miért nem tesznek meg mindent a megszerzéséért, amikor a nyugati nagytőkés, a szemük előtt, már évek óta pénzügyi sikerrel sütögeti a nihilben a maga kis pecsenyéjét? Ezer és ezer kérdés vetődik fel, de soha, sehonnan nem érkezik válasz. MAGUNKRA MARADTUNK!

Egyedül mi, a szurkolók, akik továbbra is állhatatlanul ostromoljuk az elefántcsonttornyot, ám a szavaink a tulajdonosról (is), mint a kavics, úgy pattannak vissza. Őt ez nem érdekli. Amíg a kasszát rendben találja, addig neki édes mindegy! Láthattuk az elmúlt esztendőkben milyen hozzáállást tanúsított az irányunkba. Nagy tétben lemerném fogadni, ha választania kellene a jegypénztárak előtt kígyózó sorok és az üresen ásítozó lelátók között, az utóbbi mellé tenné le a voksát. Direktbe megkockáztatom, a jelenlegi zártkapus szankciók nem is nagyon vannak a kedve ellenére. Ugyanis mi határozottan zavarjuk őt! El is követett mindent az utóbbi időben, hogy leépítse, megossza ezt a csodálatos közösséget. Van ehhez „jó” társa, sajnos, sikerült is neki!

Egyre többen érzik azt, hogy ennek a sikertelen, dicstelen és minden józan gondolkodás szerint értelmetlen szemléletnek akár a másodosztály is lehetne a megoldása. Ott ugyanis a szabályozás szerint a tulajdonos vagy elvesztené az MLSZ központi támogatásait, vagy csak hazai labdarúgókkal tölthetné fel a keretet. Mi azonban (akik nem a másodosztályú tagságban, hanem a legfelsőbb osztályban keressük a változás és megtisztulás kulcsát) nem adjuk fel és újra kimondjuk, leírjuk az utóbbi időszak legtöbbször elhangzott szavait: ELÉG VOLT!

AZ EGYESÜLETHEZ MÉLTÓ KLUBPOLITIKÁT ÉS A TRADICIÓKNAK MEGFELELŐ FUTBALLT KÖVETELÜNK!

A vezetőségtől kezdve a pályára kivitt teljesítményig mi vagyunk a leggyengébbek mindenben! Immár hetedik esztendeje, hogy már a nyári fordulókban elbukjuk a sikeres szereplés lehetőségét az eleve alul kalkulált költségvetéssel, a kifogásolható képességű szakmai személyzet (vezetőedző, szakmai stáb) és a „kukázós” játékos politika miatt. Minden bajnoki év első hónapja után predesztinálva voltunk/vagyunk a kiesés elleni harcra, a középmezőnyben való kullogásra. Ez az évad azonban túltesz mindenen. Akkor, amikor hisszük, hogy ez már nem lehet rosszabb, akkor sikerül a gödörben még egy ásónyomot találni! A vezetőség (tulajdonos, ügyvezető stb.) folyamatosan hozza a semmitmondó, a klub szekerét sárba ragasztó döntéseit. A kispadon egy alkalmatlan, vezetőedzőnek kinevezett pályaedző dirigálja a hitehagyott, önbizalom és taktika nélkül összevissza futkározó játékosokat. Röhej, amit közösen művelnek! Csak nekünk nincs kedvünk nevetni ezen.

A magyar szurkolók orra alá dörgölt nyugati profi futballban a minél jobb bajnoki és kupaszereplés, a nemzetközi kupaindulás a gazdaságos, a kifizetődő. Akkor visszakérdezek. Mi ennyire Keletre vagyunk? Itt nem lehet ezt megvalósítani? Számtalanszor hallottuk a tulajdonos szájából az újpesti labdarúgás piaci alapú működtetésének a frázisát. Van egy nagy problémánk. A Duchatelet család elég sajátságosan értelmezi ezt. Szerintünk nem a kupeckedésről, a tradíció sárba tiprásáról, a gerinctelen sunnyogásról és a szurkolók szembeköpéséről szól a befektető alapú működtetés, hanem a sikerekről, a telt házról, a folyamatos nemzetközi kupaszereplésről és a múlt méltó ápolásáról. A klubnak a közösségépítő erőről, a NAGY CSALÁD, az összetartozás szimbólumáról kell szólnia! Arról, hogy rang és büszkeség ide tartozni! Ha meg akarna győzni minket arról, miszerint az utóbbiak szellemében cselekszik, ne is próbálkozzon! A saját bőrünkön érezzük az ámokfutást.

A Liege, a Charlton és a Jena szurkolói megmutatták, hogy nekik mennyit jelentett a „belga modell”, mi is le fogjuk dobni a ránk kényszerített „rabigát”! Ehhez semmi más nem kell, csak összefogás és cselekvés. Tétlenül nézve nem lehet ezt a háborút megnyerni.

TELJES MEGTISZTULÁST, AZONNALI VÁLTOZÁSOKAT ÚJPESTEN!

Az amerikai hadseregben van egy kitüntetés, amelyet a katonák mindennél nagyobb becsben tartanak. A bátorságért lehet megkapni és úgy hívják "purple heart", vagyis lila szív...

Amikor tavaly a főszerkesztő megkérdezte, hogy lenne-ee kedvem írni ide az oldalra a hokiról, boldogan mondtam igent. 

Imádom ezt a Csapatot, több játékossal, vezetővel is igen jóban vagyok, nagyon kedvelem őket.  A cél az volt, hogy valaki  (jelen esetben én) aki hosszú ideje kijár a meccsekre, szereti ezt a játékot, leírja a szubjektív véleményét és megpróbálja azokhoz is közelebb vinni a hokit, akik még nem találtak rá erre a nagyszerű sportra. Nagyjából heti egy írást beszéltünk meg. Én pedig már több mint egy hónapja nem írtam semmit.

Nem gondoltam volna,  hogy ez ennyire nehéz lesz. 

Tavaly is sok nehezen emészthető meccset éltünk át,  de aztán a végére összeálltunk, Újvárosban nagyon klappolt minden, megvolt a tűz a Csapatban s szurkolóban egyaránt. Aztán jött a vége, amit mindenki ismer (?), ami minden lilát csúnyán lepadlózott. Vírus, szövetség, zöld (valóban zöld volt) asztal.  De érkezett az új idény, az új álmokkal. Jó légióval, magyar klasszisokkal. És megint nem úgy megy. Olyan mint egy rohadt  hullámvasút.  Vannak meccsek amikor csak nézünk, hogy hú de kurva jó csapatunk van, majd most aztán. .. És amikor mindenki felspanolva várja a következő meccset, lehűtenek minket egy nyolcassal és pár teljesen kilátástalan produkcióval.

Hát ezért nem tudtam mit írni. Nem akartam beállni fikázni ész nélkül, mindent és mindenkit leszarozva. Annál nekem fontosabb ez az egész.

Viszont látom,  hogy valami évek óta nem stimmel és ezt pedig nem akarom lefedni és nem venni róla tudomást. Mert hányszor volt az utóbbi évtizedekben nagyon jó csapatunk és mégsem értünk oda. Mert mondjuk ki, mi több mint 30 éve soha nem érünk oda! Úgy hiszem, ha szeretsz valakit, vagy valamit és nem veszel tudomást a hibáiról, akkor te is ugyanolyan hibás vagy. Sokan, sokszor beszéltük már át, hogy  mi lehet az oka,  hogy nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat. Nem akarom és nem is fogom játszani a tévedhetetlen szakembert, hiszen nem vagyok egyik sem,  csupán egy szurkoló aki józan paraszti ésszel próbál megoldást találni.

Vegyük sorra mi kellhet egy bajnokcsapat létrejöttéhez.

Elsősorban kell pénz.  Nem vagyok tisztában a számokkal,  de úgy hiszem vannak csapatok akik több pénzből gazdálkodnak mint mi. Ezzel nincs is mit kezdeni. (?) Ennek ellenére azt gondolom, hogy az Újpest jelenlegi játékoskerete nem gyengébb egyik riválisánál sem.
Ha a keret megvan, jön az edző. Az edzőkérdés mindig kényes téma. A szurkolók hajlamosak azonnal az edző fejét követelni, ha nincsenek eredmények. Nehéz egy hivatás,  hiszen a jó edző egyszerre barát és főnök,  pedagógus és pszichológus, egyszerre fegyelmez és egyszerre hiteti el a játékosával, hogy ő a legjobb hokis az egész világon. De persze lehet valaki a világ legjobb edzője, ha nem klappol a csapathoz.

Mi lehet még?  Van egy tényező amire sokan legyintenek, de szerintem igenis nagyon fontos. A klub szeretete.

Magyarul a lilavérű játékosok aránya a csapatban. Hiszem,  hogy egy szoros meccset ez képes eldönteni. Sőt, már a jégre lépés pillanatában is előnyt adhat, pluszt motivációt. Vasárnap a Titánok otthonában pontot szerző Vasas mindhárom gólját volt újpesti fiatal lőtte. És csak hirtelen pár név még akiknek biztos, hogy nem lenne mindegy, hogy lilában játszanak e: Szalma, Schmall, Turbucz, Páterka, Sági vagy éppen Kiss Dani.

Tudom, hogy több tényezős dolog az, hogy ők nem nálunk játszanak. De egyikük sem?
Igazából messzire nem jutottam. Kérdések és gondolatok amikre én sajnos nem tudom a választ és nem tudom a megoldást. Viszont így átgondolva az egészet, tudjátok kire lenne nekünk mindennél nagyobb szükségünk?  Arra, aki tudja...

Hajrá Lilák Mindörökké!

A csodálatos válogatott hét után ismét a klubfutbalra fókuszálhatunk. Csapatunk -mint ismert- tartalékosan kellett kiálljon az MTK ellen. A kék-fehérek -hivatkozva a versenynaptár sűrűségére- elutasította halasztási kérelmünket és így tett a DVTK is, akik ellen már ki sem álltunk, annyira elfogytunk. Reménykedtünk, hogy a válogatott szünet alatt sikerül rendezni a sorokat, de a helyzet az, hogy ez a vírus kiszámíthatatlan. 

Már valamivel jobban nézünk ki, de még messze nincs semmi rendben. Ezért klubunk vezetői a soron következő ellenfelünket keresték meg az újabb halasztási kérelem miatt. 

Egy lelátón szocializálódott ember valószínűleg nagyott legyintett volna, hiszen látva az MTK és a DVTK hozzáállását, valamint a ZTE-hez fűződő nem túl sportbaráti viszonyunkat, valljuk be kevés volt az esély arra, hogy megértően álljanak kérésünkhöz. 

Némi reményt a Budafok viselkedése jelentette, ők szívet melengető módon hozzájárultak a Kispest halasztási kérelméhez.

Mindezek után le a kalappal az egerszegiek előtt, ugyanis az alábbi közleményt rakták ki hivatalos oldalukra:

„Egy ilyen kihívást jelentő időszakban természetes és elengedhetetlen, hogy a hazai labdarúgás szereplői összetartsanak. Ezért, klubunk számára egyértelmű volt a döntés, hogy a lila-fehérek kérését tiszteletben tartjuk és elfogadjuk. Minden igaz sportember így döntene” – jelent meg a Zalaegerszeg honlapján a közlemény.

Hát, mit lehet erre mondani? Először is azt, hogy Köszönjük ZETE!

Másodszor azt, hogy van tanulsága az ügynek. Ha a Budafoknak és a ZETE-nek van hely a versenynaptárban, akkor a többi klubnak is van, legfeljebb szándéka nincs, csak kifogása. Némi felmentése (de tényleg csak némi) az FTC-nek van, mert ők tényleg gyakrabban játszanak, de ez is csak nagyon picit mentség a sport egyetemleges céljaira, feladataira. 

Most a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, milyen az amikor valaki előre engedi az érdeket a sport elé, de vigyáznunk kell, mert amikor eljön a pillanat -mert el fog jönni- akkor nem szabad az ő hibájukba esni. A mi becsületünkön nem eshet olyan folt, mint történt az MTK vagy a DVTKesetében és lelkiismeretükkel (főként a ZETE lépése után) nem lesz könnyű elszámolniuk.

Nekünk pedig mielőbb rendezni kell a sorokat, hiszen ujabb halasztásra már nincs lehetőségünk!

Motto: A sportszerűség olyan dolog, melyben mindenki töretlenül hisz egészen addig, amíg az nem ütközik a saját érdekeivel!

A járvány, amely elképesztő mértékben söpör végig a világon, az életünk minden területére betört. A koronavírus teljes fényében táncol itt közöttünk, csakhogy ez nem egy szemet gyönyörködtető művészi előadás, hanem a halál tánca. A mindennapokban a legfontosabb értékek védelmében megpróbáljuk vele felvenni a harcot. A család, a közösség, a munka védelme (helyesen) előtérbe került, vannak olyan területek azonban, amelyeknél tort ül a káosz. Az egyik ilyen zóna nem más, mint a sport. A sport, amely a szórakoztatóipar legnagyobb szegmense, hatalmas bajba került. A mindenáron erőltetett kényszerítés miatt az alapvető, az iparág működését, évszázados sikerességét biztosító alappillére, a sportszerűség veszít minden nap csatát. Az a támasz, amely talán az utolsó, fenntartások nélküli, egyetemes mércéje az emberiségnek: a FAIR PLAY!

Kezdjük a mi eseteinkkel, hiszen ezzel fekszünk, ezzel kelünk. Az UTE, az UVSE és az ÚFC által (milyen abszurd dolog a szívünkben összetartozó három egyesületet külön-külön jelölni!!!) fokozottan érzékeljük és tapasztaljuk a sport szellemiségének és észszerűségének térvesztését. Mindhárom egyesület beleesett ugyanis a szakági sportszövetség felületes szabályzatának a csapdájába, és mindhárom komoly sérüléseket szenvedett. Az UTE röplabdásainak, az UVSE vízilabdás lányainak és az ÚFC labdarúgóinak története ismert. Mindhárom egyesület csapatát belehajszolták, a nem megfelelő szabályozási háttér miatt, a biztos bukásba. A szövetségek vezetői persze mossák a kezeiket, az ő lelkiismeretük szerint minden rendben van. Persze, hiszen nem ők döntenek, ők csak a keretet biztosítják, egyezzenek meg az ellenfelek. Ezzel a formával azonban nem a megoldás felé terelték az irányt, hanem éppen ellenkezőleg, az érdekek mentén való gondolkodást, cselekedést segítették elő! A „jobb állapotban” lévő csapatnak, a jelen feltételek mellett, semmi érdeke nem fűződik a morális, a sporttal egyedüliként elfogadható gesztus gyakorlásához, hiszen nem tudhatja, mit hoz a jövő, így nem marad más választása, mint unfair módon elutasítani. Sőt, már ott tartunk, hogy megszületett a klisé válasz is, ami egy egyszerűsített kifogás, ez pedig nem más, mint a versenynaptár! Ízlelgessük a kifogást még egyszer! A röplabda, a vízilabda és a labdarúgó ellenfelünk (Nyíregyháza, Dunaújváros, MTK) erre hivatkozva magyarázza a megmagyarázhatatlant. Érthetetlen!

A röplabdásoknál és a pólósoknál egy-egy világeseményt (Eb, Vb, Olimpia), rangosabb klubtornát egy-két hét, a hatcsapatos felkészülési tornákat pedig két-három nap alatt lezavarnak! Értjük ugye? A felsorolt rendezvényeken maximum KÉTNAPONTA a játéktérre kell vonulni és bemutatni a legjobb tudást! De ne menjünk messzire. Anno, a magyar bajnokságokban nem volt ritka ezekben a sportágakban a kettős (néha a hármas) forduló megrendezése egy hétvégén! Tehát visszakérdezek: MI A SŰRŰ? Mi a megoldhatatlan feladat abban, hogy egy hétvégén két mérkőzést is lejátsszon egy röplabda, vagy egy vízilabda együttes?

A labdarúgást most más kalap alá veszem. Próbálom minden megértésemet a magyar válogatottak gerincét adó, egyébként az európai kupaporondon is folyamatosan vitézkedő, a minden tavaszt egyedül megélő és ott becsülettel helytálló, a magyar foci ázsióját folyamatosan növelő, a hazai és nemzetközi focisikerek garmadáját szállító, a világ legmagasabb polcán jegyzett MTK mellé állítani. Hiszen az agyonterhelt, folyamatosan terminus nehézségekbe ütköző kék-fehérek tényleg, hova is szorítottak volna be egy szimpla magyar bajnoki találkozót? Lehet, hogy véletlenül be kellett volna áldozniuk azt az egy szabad szerdájukat! Az érvelésüket tökéletesen megértem. JA, NEM!

Az ironikus és a komoly gondolatokon túl azonban nem mehetek el a felettes sportszervek tétlensége mellett sem. A legfelsőbb irányítók ugyanis pontosan úgy viselkednek, mint a közlekedésiek a hideg évszakokban. Felkészültünk a télre, csak meglepett minket a hó! A tavaszi időszak tapasztalataiból nem szűrtek le semmit! Pedig tudta mindenki, hogy jön a második hullám. És mégis. Nem készült el sem a MOB, sem a sportot üzemeltető minisztérium részéről egy egységes, a lehetőségekhez képest mindent felölelő KÖZPONTI SZABÁLYOZÁS! Olyan, ami keretek közé illeszti az egyéni és a csapatsportágak versenyfeltételeit a jelen körülményekhez igazítva. Olyan, ami átsegíti az egyesületeket a munkavégzést gátló körülményeken úgy, hogy a sport szellemisége semmilyen körülmények között ne sérüljön.

A csapatsportágakban (maradjunk ennél) a halasztási szabályok ugyanis ütik egymást! Miként lehetséges ugyanis, hogy a jégkorongban, a kézilabdában, a férfi vízilabdában mérkőzések tucatjait lehetett elhalasztani minden nehézség nélkül, addig a labdarúgásban, a női vízilabdában és a röplabdában miért nem nyílt rá alkalom? Miért nem lehetett egységesíteni a szabályozást?

A labdarúgó szövetség hozzáállása egyenesen felháborító! A vaskalapos, pogácsafogyasztó vezetők egy tapodtat sem tudnak az élet által kirajzolt helyzethez igazodni. Pedig az elnöknek nem kellene messzire menni a jó példáért, hiszen az érdekeltségi körébe tartozó szegedi kézilabdacsapatnak folyamatosan halasztják a bajnokságban a mérkőzéseit! Akkor, hogy is van ez? Ott miért is működik? A labdarúgásban miért nem lehet? Miért kell belehajszolni a riválisokat, az ellenfeleket elvtelen döntésekbe? Bizonyos esetekben miért nem lehetséges a központi halasztás? A szövetség határozta meg a keretek létszámát. Akkor miért nem lehet igazságosan, a járványhoz köthető és igazolt megbetegedések kerethez mért százalékos arányában meghatározni az automatikus halasztást? Pedig egyszerű lenne! És ami a fő, IGAZSÁGOS! Nem kényszerülnének a csapatok gyerekemberekkel, egyenlőtlen feltételek mentén, csatába indulni. Hiszen ez az ellenfélnek sem siker!

Bízom, bízunk benne, hogy a központi szervek és a szakszövetségek vezetői végre egyszer igazi szakembereknek fognak bizonyulni, és a helyzetet a súlyának megfelelően fogják kezelni. A jelen, vészterhes időben hozott SZAKSZERŰ és a sportot a FAIR PLAY szellemében szolgáló döntések évekre meghatározhatják az egyetemes magyar sport irányát, a mostani állapot viszont egy morálisan szétzüllesztett, megtiport állapotot fog eredményezni! A sportszerűség ebben a pillanatban két vállra került, de még talán nem számoltak rá! A sportot irányítók kezében van a döntés, ne engedjék, hogy végleg alulmaradjon!

A SPORTNAK A KÜZDŐTÉREN A HELYE, ÉS EGYENLŐ FELTÉTELEK MELLETT A VÉGKIMENETELNEK OTT IS KELL ELDŐLNIE!