Vélemény

A "Semleges Térfél" a bezárt stadionról adott ki közös állásfoglalást...

Tisztelt MLSZ!

Mi, szurkolók, reméltük, hogy az új szezon majd nem a túlzott és értelmetlen büntetésekről fog szólni, de nagyot kellett csalódnunk. Már látjuk, hogy Önök nem akarnak eltérni a megszokástól még annak ellenére sem, hogy nemrég még arról beszéltek, hogy csökkentik majd a bírságok mértékét. Persze, mi már elég sokat csalódtunk a magyar fociban és Önökben is.

Csalódtunk, mert nem sikerült az EB sikerek után becsábítaniuk a szurkolókat a stadionokba. Csalódtunk, mert a válogatott több helyet esett vissza a világranglistán. Csalódtunk, mert a magyar csapatok újra az első között estek ki a nemzetközi kupákból. Csalódtunk, mert egyre kevesebben vagyunk a stadionokban. Csalódtunk, mert a szurkolók javaslatait továbbra sem hallgatják meg.

Felmerül a kérdés, hogy valóban a szurkoló a hibás mindenért, és az MLSZ szakemberei jól végzik a munkájukat?

A levelünk mégsem emiatt a vesszőfutás miatt született meg. Megdöbbenve olvastuk, hogy az Újpest következő haza mérkőzését zártkapussá tették. Nem mennénk bele abba, hogy ez a döntés jó-e, vagy éppen árt a magyar focinak, hiszen ezt Önöknek is érezni kellene. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy az aktuális ellenfél szurkolói milyen vétséget követtek el az elmúlt mérkőzések alatt, ami miatt nem nézhetik meg az összecsapást? Kollektív bűnösséget állapít meg, mert nem kizárólag azt a szurkolótábort bünteti, amelyik a szabályok ellen vétett, hanem a büntetéssel valójában minden szurkolót büntet - ezzel összemossa a bűnöst az ártatlannal - és kimondja azt is, hogy a szurkoló - függetlenül tetteitől, megnyilatkozásaitól - bűnös!

Az Újpest szurkolóinak demonstrációja miatt az ellenfeleknek is bűnhődnie kell? Megfogalmazódik bennünk az a kérdés is, hogy azok az Újpest szurkolók, akik nem követtek el semmilyen vétséget, miért vannak kizárva a találkozóról, miközben az Önök, illetve a rendőrség rendelkezésére állnak a korábban mar rengeteg vitát kiváltó azonosítási eszközök, mint a regisztráció es a milliárdokba kerülő kamerák? Miért nem használják őket?

Kérjük Önöket, nyissák meg a vendégszektort, és az előírásnak megfelelően bocsássák áruba a vendégszurkolók részére a jegyeket és ezzel bizonyítsák, hogy Önöknek valóban a magyar foci a legfontosabb, nem pedig a megmaradt szurkolók elriasztása!

 

Üdvözlettel,
Semleges Térfél