Vélemény

Ki a fasza gyerek? 1/2

Sok a vita arról, hogy egy csapatban a támadó, a védő, a kreatív játékosok, vagy a zongoracipelők a fontosabbak. Véleményem szerint ezek így együtt mind fontosak, az alapvető kérdés „csak” az, hogy az edző által megválasztott stratégia megvalósításához megtalálja (avagy sem…) a megfelelő mixet.

Újra kérdezem; Na, ki a fasza gyerek? Szerintem az, aki a rá osztott feladatot maradéktalanul végigviszi, csapatának teljesítményéhez azt teszi hozzá. amit az edző kért tőle. És – szurkolóként azért ez sem mindegy! – az, aki szívvel-lélekkel teszi mindezt. Minden lelkesedés, „hideg profiként” egyszerűen nem lehet olyat focizni, ami lelkesítő, ami szemre is szép! És a foci az a bonyolult játék, amelyik akkor szép, ha hatékony is. Érdekes, hogy egy érzet, és egy számokkal mérhető tényező ennyire együtt van. Ez az (többek között) amiért a foci a világ legnépszerűbb sportága!

Na de akkor milyen posztok is vannak? Sok-sok elnevezés forog közszájon, egy részüket angolból vettünk át kb. tükörfordítással, más részük a valamikor a világ élvonalába tartozó magyar innováció eredménye, van aminek az eredetét sem tudjuk. Nézzük meg tehát, hogy az idők során változó elnevezések mit jelentenek/jelentettek, a folyamatosan fejlődő fociban megjelenő új posztok nevei mit takarnak!

Kezdetben – amikor még nem nagyon hagyta el a brit szigeteket a játék híre sem – 2 hátvéd (jobbhátvéd, balhátvéd) + 3 fedezet (jobbfedezet, középfedezet, balfedezet) + 5 csatár (jobbszélső, jobbösszekötő, középcsatár, balösszekötő, balszélső) volt a felosztás, és később – nálunk is – ezt a játékrendszert kezdték el játszani a kontinensen is. Ez a 2-3-5.

Az ábrán jól látható, a két összekötő elvi helyezkedése. Innen jön a szakzsargonban;

  • a bal/jobb összekötő helyéről eleresztett lövés,
  • a bal/jobb összekötő irányából betörő játékos, stb...

Érdekes, hogy a rendszer majdnem olyan, mint a mai öt védős rendszer, csak éppen a feje tetejére állítva. A foci fejlődésével ugyanis egyre inkább előtérbe került a védekezés, amit a britek még, mint nem úriemberekhez méltó viselkedésnek tituláltak.

A két védő (nem keverendők a mai belső védőkkel!) ezekben az időkben a védelem hátsó sorában a kapus előtt helyezkedik el, innen az elnevezés; bekk (az angol back szóból).

Ekkor még nem volt szélső védő, a fedezetek értek vissza a széleken is védekezésben (ne feledjük, az ellenfél öt csatárral rohamozott minden esetben!). Ezért őket - ma már elfeledett szóval - félpályás védőnek is hívták. Eredete nem más, mint az angol halfszó, amit viszont még ma is lehet hallani itt-ott.

Első lépésként a középső fedezetet vonták vissza, így már három védő állta útját az ellenfél rohamainak, ugyanakkor a fedezetek magasságában (ma azt mondanánk, hogy a középpályán) csak két játékos maradt. Ez volt a 3-2-5.

A harmadik védő lett a középhátvéd. Arra volt hivatott, hogy ha a kissé előtte, és pálya hosszanti középvonalától két oldalra helyezkedő hátvéden (ekkor még nem kifejezett szélső védők!) is átjutott már az ellenfél, akkor takarítson. Nem véletlenül hívták ezért a későbbiekben söprögetőnek is. De erre még visszatérünk!

És akkor itt jön a történetbe két tipikusan magyar innováció; azzal, hogy Hidegkuti Nándor a többi csatárnál kissé visszavontabban játszott, így ő lett a hátravont középcsatár archetípusa (nem keverendő az árnyék ék-kel, róla később).

Ez a húzás minden addiginál jobb kapcsolódást teremtett meg a fedezetek és csatárok közt. Fontos, hogy az „Öreg” továbbra is támadó feladatokat látott el, de a csapat most már nem mélységben is jobban tagolt volt a támadások során. Talán ehhez az addig nem alkalmazott stratégiához köthető a „második hullám” kifejezés is, hiszen a csatárok nem egyvonalban, egyszerre értek a kapu elé. Nem is beszélve arról, hogy a korábbiaknál sokkal szélesebb kombinációs lehetőséget jelentett!

De nem lett volna ilyen sikeres az Aranycsapat, ha „csak” ez az egy találmánya lett volna! Felismerték ugyanis, hogy a fedezetek vonalában immár újra hárman lettek, ezért könnyű szívvel megtehették, hogy innen egy játékos hátravonjanak! Ezzel masszívabbá tették a védelmet, ami immár négytagúvá vált. A negyedik védőt beállósnak nevezték el.

De még itt sem álltak meg, ugyanis a négy védővel most már lehetőség adódott arra is, hogy egyiküket nem kellettemberfogásra kötelezni. Nos, ő lett a söprögető, avagy libero, azaz szabad poszt. Ezzel jött létre a 4-2-4, amivel az Aranycsapat fényévekkel megelőzte korát! Annak idején a brit sajtó a 6:3-ról azt írta, hogy a magyarok összevissza futkároztak. Ez a rendszer akkor annyira hihetetlen újítás volt, hogy a sokat látott (de eléggé begyepesedett…) angolok képtelenek voltak átlátni és értelmezni! Íme, ezt nem értették:

Mi magyarok tehát követ (követ… egyenesen kősziklát!) dobtunk a futball britek dominálta állóvizébe. Táptalaja lettünk sok olyan elképzelésnek, amit akkor a világ élvonalába tartozó, kreatív edzők csiszoltak aztán egyre tökéletesebbre. A felállás, taktika, stratégia jelentőségét ebben az időszakban ismerte fel a világ többi rész – mi pedig ennek művészei voltunk!

Ne feledjük el, hogy ebben az időben az MTK-FTC-Újpest dominálta magyar bajnokság – kiegészülve a szupergrupként összehozott Kispesttel – a stílusok csatája volt. Nagyszerű edzők, markáns, felismerhető, csak rájuk jellemző stílusok, amit nagyszerű játékosok vittek a pályákra! Aztán persze az ’56 utáni események mindennek a nagy részét lenullázták. A háború alatti kivándorlás után, immár másodízben a világ minden részére elértek a magyar szakemberek, és mindenki mást is megtanítottak a futball művészetére…

Mi meg maradtunk ott, ahol… Jöttek persze mindenféle elképzelések, de azok testidegen dolgok voltak! Leginkább – mint minden másban – a szovjet modell másolása volt a létező legnagyobb bűn, mert a magyar focira mindig is jellemző elmésséget, sokszor spontaneitás(nak tűnő) alaposan kimunkált stílust, stílusokat ölte meg. Közben a világ persze fejlődött, a magyar foci sírján szépen sarjadtak a szebbnél szebb virágok…

Az elnevezések is változtak, mivel a tartalmak is, így;

  • hátvéd à védő
  • fedezet à középpályás
  • csatár à támadó

De nem csak átcímkézés volt ám, hanem a rendszerek is változtak (csak nálunk nem, egészen ’89-ig…). Ahogy már említettem a csatárok száma folyamatosan csökkent, így mára számuk 1-2-re csökkent. Az egy támadós rendszereknél az egy szem támadót ék-nek nevezik. A két támadós rendszernél a második ék gyakran árnyék ék, aki kissé hátravontabban játszik (de nem ő a csapat eleje).

De vissza a védelemhez! Ott tartottam, hogy söprögető. A söprögetővel felálló csapat játékrendjére pár példa: 1-4-2-3, 1-3-3-3, 1-3-4-2 stb.         Ez utóbbi ábrán is:

Folyt. köv.