Vélemény

70 perc hosszabbítás 2/2

A cikk-sorozat előző részében a kapus-poszttal foglalkoztam, és arra jutottam, hogy Pajovic a megfelelő ember a posztra. Sajnos erre rácáfolt a Diósgyőr elleni meccsen, de hitem szerint ez egy egyszeri (ámde annál nagyobb!) baki volt a részéről. Azt pedig meg kell jegyezni azonnal, hogy a hibája után semmi kívánni valót nem hagyott maga után produkciója, jól ellátta a csapat utolsó emberére a Vignjevic-féle modellben rá testált szerepet. Sőt, éppen a hibát kihasználó támadó ellen meg is engedett magának két cselt is, ami azt mutatja, hogy fejben nagyon rendben van immár elsőszámú kapusunk!

Ezt a kis előszót fontosnak tartottam, de azt ígértem, hogy a csatárokról lesz szó, így most következzenek azok, akiktől a legtöbb gólt várjuk! Név szerint Ők Novothny Soma, Tischler Patrik, valamint a Viktor Angelov. Utóbbi nem sok szerepet kapott, másfél év alatt mindössze 15 meccsen szerepelt, ezalatt pedig két gólt és egy gólpasszt jegyezhettünk fel neve mellett. Második NB1-es gólja egy pontot ért, csapatunk a sírból hozta vissza azt a meccset. Angelovot azért emelem ki az elején, mert a két másik csatárunktól jelentősen eltérő fizikális felépítése okán az ő játéka, csapatban betöltött szerepe teljesen más lehet. De kezdjük az elején!

Definíció

 

A csatár az a játékos/játékosok aki/akik elsősorban a gólokért felelős(ek), de ma már egyáltalán nem biztos, hogy minden esetben ők helyezkednek a legközelebb az ellenfél kapujához. Ennek oka, hogy a mai modern futballban ez az egyik legspeciálisabb poszt, ugyanis a legtöbb esetben a csatár az, aki felmentést kap a védekezés alól (de labdavesztés után neki is feladata a visszatámadás!). Csak „csatár”-ként nevezem a posztos, de valójában a középső támadóról van szó, viszont a nyomokban még fellelhető három támadós rendszerben a szélső is. Velük nem feltétlen kell foglalkoznunk, mert az ÚJPEST mai játéka alapján inkább azt gondolom, hogy szélen támadó középpályások szerepelnek, semmint klasszikus szélsők.

Ha tehát a szélsőket kivesszük a képből, akkor marad a középcsatár/ék, hátravont ék, és ide sorolható az összekötő is. Nálunk így képbe kerül Nagy Dani, aki tulajdonképpen Bardhi szerepét vette át (Bardhi időnként visszavontabban játszott, de a neki testhezálló szerep az összekötő). Bár a szakirodalom a hátravont éket, a hamis kilencest, illetve az összekötőt sokszor összemossa, én azért ezeket nem csak névleg érzem másnak, hanem ténylegesen betöltött szerepük szerint is.

Hátravont ék:

Könnyen keverhető a hamis kilencessel, de véleményem szerint nem azonos a két fogalom. A hátravont ék előtt ugyanis sok esetben szerepel egy ék - alapfelállás szerint -, de támadásokban, a kapu előtt mindketten körülbelül azonos hatékonysággal képesek odaérni, gólt szerezni. A két csatáros rendszer alapvető formációja ez.

Hamis kilences:

Az itt szereplő játékos tényleg a csapat eleje, de visszavontabban helyezkedik, feladata nem kizárólag csak azegy-két érintés, ami a gól eléréséhez kell a középre játszott labdák megszerzése után. Előnye, hogy az összjátékban többet tesz hozzá a csapatmunkához, hátránya viszont, hogy lemaradhat a beadásokról, illetve – miután a poszt sok mozgást igényel – nem feltétlen magas, robosztus játékos, aki az ellenfél kapuja előtt „takarít”.

Összekötő:

Az összekötőt az különbözteti meg a hamis kilencestől, hogy ő sokkal inkább a játék szervezője, nem csak a középcsatárral való együttmozgása fontos, hanem támadásban ő az, aki elosztja a labdákat a két széle felé is. Ezért kevesebbszer ér fel a beadásokra, kapura inkább 15-20 méterről elehet veszélyes, tipikus fegyvere az átlövés, semmint a közeli fejes, vagy berobbanás az ötös környékén.

Középcsatár/ék:

Itt már inkább csak az elnevezés különbözik, inkább csak nüansznyi eltérést érzékelek. A klasszikus ék szint egyáltalán nem vesz részt a csapatjátékban, szinte kizárólagosan a gólszerzésre koncentrál. Korábban nem volt ritka az ilyen játékos, de ma már nem tudok olyan aktív labdarúgóról, aki ilyen típus. A középcsatár ezzel szemben olyan játékos, aki magasságánál testi erejénél fogva jó reagál a beadásokra, jól fejel, ugyanakkor fel lehet rá lőni/ívelni a labdát, és képes megtartani azt addig, amíg a csapat felzárkózik a támadáshoz.

 

Ki kicsoda?

 

Csatárainkat a fentiek szerint:

Novothny Soma – középcsatár,

Tischler Patrik – középcsatár,

Viktor Angelov – hátravont ék,

Nagy Dániel – összekötő.

 

A különbségekre készítettem pár ábrát. Ezeken kísérletet teszek arra, hogy bemutassam a posztok közötti különbséget. Fontos kiemelni, hogy tisztán egyik, vagy másik poszt valójában nem létezik, nem nagyon van olyan játékos, aki definíció-szerű játékot produkál. Ennek oka egyrészt az játékosok egyénisége, másrészt pedig egy adott meccs, egy adott szituáció is erősen befolyásoló tényező.

Középcsatár:

A terület, amit bejátszik, támadásban nagyon fontos, szinte mindig benne van a kapu felé irányuló játékban, de az ellenfél térfelének közepén is fontos feladatai vannak (sárga körrel a csapattársakat, kék vonalakkal pedig az alap-játékok irányát tüntettem fel).

Hátravont ék:

Csak kicsivel játszik hátravontabban, előtte egy középcsatár helyezkedik. Többnyire a középcsatár, valamint az irányító (b2b?) játékossal van kapcsolata, de a szélek felé is aktív. Ez utóbbi irányt – bár nem nagyon látszik – szaggatott vonallal jelöltem, mert kevésbé jellemző, mivel egy ilyen szélre kitett labda elvesztése (ilyenkor még a hátravont ék még rendszerint háttal a kapunak helyezkedik) esetén könnyen letámadhat az ellenfél – miközben csapatunk éppen előre mozog még.

Összekötő:

Igazi központi figura a támadásokban, rajta áll, vagy bukik, hogy mennyire tudjuk megvalósítani a kispasszos játékot, fontos, hogy helyezkedése, passzai pontosak legyenek, különben elvész a pálya közepén. Vannak csapatok, ahol ezt a szerepet egy b2b típusú játékos tölti be, de ma (még) ritka az olyan játékos, aki messze az átlag fölötti fizikai képességei mellett, hasonlóan magas szinten képes a labdával bánni, és még jól át is látja a játék egészét.

 

És ami ezekből következik

 

Nálunk most az a helyzet, hogy Novothny és Tischler igen hasonló felépítésűek, stílusuk is közel áll egymáshoz. Ha köztük kellene különbséget tenni, akkor azt mondom, hogy Tischler inkább ék, Novothny pedig inkább középcsatár. Sajnos azonban előbbi játékossal kapcsolatban még nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy ez a vélemény tényleg a tőlem telhető legkorrektebb lenne, így bőven benne(m) a tévedés lehetősége.

Véleményem szerint éppen ez a – csak általam, és csak feltételezett – különbség lehet az oka annak, hogy Vig az eddigi meccseken Novothnyt játszatta. Korábban ugyanis mindig óriási probléma volt, hogy nincs aki a fellőtt, felívelt labdákat tartani tudja, ilyen esetekben szintre azonnal labdavesztés lett a vége. Ezt talán jobban tudja Soma, de talán Tischler gólérzékenyebb, nekem kicsit élesebbnek tűnik a kapu előtt. Komoly edzői feladat ám, hogy melyik lesz fontosabb egy adott meccsen.

Hogy látom ezt a kérdés én, aki megpróbálom kitalálni Vignjevic mester gondolatai? Nos, addig, amíg nincs B-terv, azaz nincs alternatív játékrendszer, addig nem nagyon várható változás, Soma több szerepet kap, de ha a sok új igazolás végre tényleg beépül, kicsit stabilabbak leszünk a két szélső védő pozícióban is, már több variációs lehetőség is rendelkezésre áll majd, így Patrik is több szerephez jut majd! Ez fontos is, mert most már mennyiségben megfelelőek, minőségben pedig egyenszilárdabb a jelenlegi keret, mint az elmúlt szezonban (szezonokban!).

A két klasszikus csatárunk között tehát megfejteni vélem a különbségeket, és azt is tudni vélem, hogy miért nem kapnak azonos szereplési lehetőséget, de mi van Angelovval, aki jelentősen eltérő felépítésével teljesen más szerepre alkalmas? Ismételnem kell magam; amíg nincs nagyobb választási lehetőség a játékrendszer megválasztására, addig sajnos statiszta szerepre kényszerül, ugyanis egy meccsen nincs szükség egyszerre összekötőre, és hátravont ékre is. Adott esetben a szükség törvényt bont, de talán nem véletlen, hogy Angelov és Nagy Dani a Diósgyőr elleni találkozón sem voltak egyszerre a pályán (de nem egymást váltották!).

Összegzésképpen azt tudom mondani, hogy a csatárokban most an választása a Mesternek, de van egy fontos kérdés, ami számomra egyelőre nem teljesen világos! Mégpedig az, hogy ha már – felismerve, hogy a tükör-szélsőkkel nem tudunk hatékonyan centerezni – visszaálltunk a hagyományos szélső-megoldásra, akkor miért nem érkeznek mégsem a labdák csatáraink felé? Kicsit bővebben; ez egy rendszer-szintű probléma, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy szélső hátvédeink – ha felérnek egyáltalán – nem képesek jó beadásokra?

És ezen a pontos visszakanyarodtunk a cikksorozat elején felvetett problémához, ami a szélső hátvédeink jelentenek. Nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy ez bizony személyi kérdés, ezeken a posztokon tényleg jelentős előrelépésre van szükség. Nekem ugyanis az a labdamennyiség, ami szélről a csatáraink felé megérkezik a tizenhatoson belülre, nagyon kevés, ugyanakkor pedig védekezésben is sérülékenynek látom széleinket. Véleményem szerint a baloldalon Salétros megoldás lesz, a jobb oldalon pedig vannak olyan játékosok, akik képesek felnőni a feladathoz.

Bár az ősz eddig nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, de mégis optimista vagyok, mert egyre jobb lehetőségek vannak a csapatban, egyre több választási lehetőség adott, szélesedhet a játékrendszerek közti választási lehetőség. Ezek még csak lehetőségek, amikkel élni kell, a kérdés csak az marad, hogy képesek vagyunk erre, vagy sem? A minden bizonnyal jövő megadja a választ, ma erről azt lehet mondani, hogy „ember küzdj, és bízva bízzál!”

vége

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!