Vélemény

Tovább is van...mondjam még?

 

… mondjam még? Egy bonyolult gép egyes alkotóelemei rettentő bonyolult kapcsolatokon keresztül hozzák létre az elvárt működést. Meghibásodásról akkor beszélünk, ha nem valósul meg az elvárt működés. Mi teszünk?

Egyszerű; szerelőt hívunk. A szakember megjavítja gépünket, ha sikerrel jár, újra élvezhetjük működése áldásait. Ha nem… Nos, akkor bajban vagyunk, de jó esetben legalább nem kell fizetnünk. Sajnos ettől is van rosszabb eset; a szerelő épp csak „meghekkeli” a gépet, és a probléma – akár súlyosabb működési zavarral – újra jelentkezik. 

Mert az igazi szerelő, a valódi szakember nem elégszik meg a láthatóan rossz fogaskerék cseréjével (rosszabb esetben annak kendácsolásával…), hanem – miután cserélte a hibás részeket - leellenőrzi a meglehetősen bonyolult gép komplex vizsgálatát. Persze ez időrabló (lm.: drága) munka, de ha lelkiismeretes a szaki, ezt bizony nem hagyhatja ki.

Nézzük meg, hogy kik azok a „szakik”, akiknek most az a feladata, hogy a magyar labdarúgás meghibásodott – mondhatni leromlott… - gépezetét megjavítsák!

 

Szerelők

 

Igen, ők kilencen az MLSZ elnöksége. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ők itt mindahányan kóklerek, vagy – maradva a hasonlatnál – „mekkelek” szakik, meg kell jegyeznem, hogy mindegyikük sikeres, gondolkodó ember. 

Csányi Sándort gondolom, nem kell bemutatni. Mellette a csinos hölgy, Balogh Gabriella, az Otp Bank volt marketing vezetője, nevéhez köthető a vezető magyar bank ma is látható média-megjelenése.Marketingszakember. 

A sorban következő Bánki Erik 2006-tól az országgyűlés Sport- és Turizmus bizottságának az elnöke. Közben két évig 2012-től 2014-ig az Európai Parlament képviselője volt. Külkereskedő.

Berzi Sándor: alelnök tagja marad az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának, sportvezetőként dolgozott az MTK-nál, illetve a Fehérváron is. Közgazdász.

Dankó Béla: Sok más mellett a 2002-2006-os időszakban a Területfejlesztési és EU Integrációs Bizottság tagja, két alkalommal volt tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Növénytermesztési mérnök, vidékfejlesztési agrármérnök.

Anthony Radev: bolgár származású, a McKinsey & Company (a világ egyik legnagyobb üzleti tanácsadó vállalata) egykori igazgatója, a MOL igazgatóságának tagja. Közgazdasági doktorátussal, és középfokú labdarúgó-edzői végzettséggel (is) rendelkezik.

Török Gábor: politológus, 1998-ban a TV3, 2002-ben a TV2, 2006-ban és 2010-ben pedig az Magyar Televízió választási szakértője, a Corvinus Egyetem (BCE) Politikatudományi Intézetének docense. 

Garancsi István: karrierje bankokon, takarékszövetkezeteken, brókercégeken át vezetett vállalkozói élete felé, a tulajdonában álló Futball Invest 2007 Zrt. felvásárolta a csőd szélén álló Fehérvár FC-t kft-t. Közgazdász.

A sort Nyilasi Tibor zárja, akit nem kell bemutatni, de a rend kedvéért szerepeljen itt megsüvegelendő sportteljesítménye: 1981-ben az év labdarúgója, magyar gólkirály és Ezüstcipő‑nyertes, valamint 1984-ben osztrák gólkirály is lett. 70 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban és 32 gólt szerzett. Két világbajnokságon vett részt (1978, 1982). 1981-ben Európa‑válogatott volt Csehszlovákia ellen. Edzőként egyszeres magyar bajnok.

Ők tehát a mi szerelőgárdánk. Sok választásunk nincs, ők azok, akik ezt a mostani helyzetet képesek lehetnek megoldani. Az ő munkájuk olyan, hogy nincs az a szaknévsor, amiben szerepel másik száz szaki, akikhez fordulnunk lehet, most ők rendeltettek az igen bonyolult magyar labdarúgás gépezetének régen esedékes nagyjavítására.

 

A probléma?

 

Amikor szerelőhöz fordulunk, az első kérdés az, hogy „Na, mi a probléma?”… Mert javítani csakis akkor lehet, ha tudjuk a problémát. Értsük jól a kérdést; a szaki nem arra kíváncsi, hogy hogy a kónuszos zéger gyűrű rossz, vagy a balos wirthworth-menetes szár lazult ki! Azt kérdezi, hogy miben tér el szerkezetünk működése az elvárttól. 

Lefordítom; a szurkoló nem feltétlen tudja azt, hogy miért nem működik a magyar foci, mik azok az elemei, amik végletesen lerobbantak, hanem azt, hogy amit lát a pályán, az egyáltalán nem sorolható az elvárt működés kategóriájába! És hogyan teszi ezt? Mikor szól a szakiknak? A stadionban, azzal, hogy ollézik az ellenfélnek, leveteti a csapattal a mezt, netán nem látogatja a meccseket. Ez utóbbiról meg kell jegyeznem, hogy „néma gyerek…” kategória, semmire nem vezet!

Most tehát a szurkoló szólt a szakembereknek, hogy bizony a gép totálisan rosszul működik, tessék szíves megjavítani! Nem ám a játékosok szekálása, vagy egyébként is megtépázott önbizalmuk sárba tiprása a cél, de nem ám! HIBABEJELENTÉS – ez az amit hallhattunk a stadionban!

De mi a probléma? Sokan azt hiszik, hogy az eredménytelenség. Ezt a nem kicsit rövidlátó diagnózist azok szokták a szurkolók szájába adni, akik nem érzékelik azt, hogy a szurkolót nem kizárólag az eredményt érdekli! Persze az is fontos, de ami ennél fontosabb; a szurkoló élményt szeretne, valami olyat szeretne látni, ami tetszik neki! Na, ez így elég általánosító lett, ezért pontosítok.

Sokszor megcsodáltuk már az Írek szurkolását; csapatukat akkor is feltétel nélkül támogatják, ha az súlyos vereséget szenved. Azt gondolhatnánk, hogy ezek az írek perverz állatok, súlyos mazochizmusukban nem ismernek határt! Pedig nagyon nem így van. Aki hiszi, elhiszi, aki nem, az meg nem, de azért tudnak vereség esetén is szurkolni, mert csapatuk mindent elkövet a győzelem érdekében – de az adott ellenféllel szemben képességeik csak vereséget engedtek meg.

 

A probléma a szaki szemével

De mi az, hogy mindent megtenni? Ezt a sokat koptatott szókapcsolatot is tegyük rendbe; ez mindenhol mást jelent. Na, beljebb nem vagyunk, kifejtem; akkor tesz meg mindent egy csapat, ha a szurkoló azt látja csapatától, amit elvár tőle! Emlékeztetőül; ez az ELVÁRT MŰKÖDÉS! Egy hasonlattal élve azt is mondhatnám, hogy az okos-telefonomtól elvárom azt, hogy bárhol, bármikor net-ezhessek, de ha még mindig életképes lenne a valamikori Nokia 3110-esem, eszembe se jutna, hogy a világhálón böngésszek. Viszont kiválóan lehetne vele telefonálni még ma is!

A szakember első feladata, hogy az egyszerű júzer elmondása, és a gépezet megvizsgálása alapján megtalálja a szakmai problémát. Ezzel a nagy általánosságtól a specifikumok felé haladva találja meg a javítandó elemet!

Vissza a telefonokhoz; az írek tudják, hogy az ő 3110-esük a spanyol high tech okostelefonnal szemben esélytelen, de ha azt látja, hogy az ő telójuk teljesíti azt, amit elvárhat tőle, akkor azt szeretni fogja, bőszen telefonál, és nem nagyon bánja azt sem, hogy a spanyolok a holdon is láthatják a Trónok harca legújabb részeit!

Ez a hasonlat persze erősen biceg, mert a fociban ezt úgy tudom leírni, hogy minden egyes nemzetnek (de legalábbis földrajzi térségnek) megvannak a maguk hagyományai, az arra épülő futball-stílus. Ez honnan, miből lett, hogyan alakult ki? Adott egy szabályrendszer, ami megadja a futball kereteit, de az, hogy ezt miként töltjük meg tartalommal, csakis tőlünk függ! És az ember (jó, jó, néha Istennek képzelve magát…) a tartalmat a saját képére formálja, úgy alakítja, hogy abban nem csak a keze munkája, hanem a szíve, a lelke is benne van! 

Benne, ha benne!!! Mert sajnos van olyan, hogy elveszti az ember a fonalat, saját önképével sincs tisztában… Ilyenkor kapaszkodót keres; kérdez családot, ismerőst, kollégát, bárkit; mondja már meg neki, milyen ember ő! Erre még visszatérünk, most – folytatva a futball-stílus eredetét taglaló gondolatot – azt mondom, hogy a foci olyan, mint az a nép, aki megteremti azt! Igen, benne van a néplélek, benne van a szív, az a szív, ami kell a jó eredményhez (is), de ahhoz mindenképpen, hogy működő dolgokat alkossunk!

 

A nagytotáltól a mikroszkópig

Nézzük meg; hazánkban a kezdetekben totálisan amatőr szinten indult a foci (ahogy más országokban is), de egy viszonylag rövid idő alatt máris a világ élvonalába kerültünk a Duna-menti stílus egyik jeles képviselőjeként! Az amatőrizmus akkoriban alapértelmezett volt, és ennek volt egy nagyon komoly előnye; tényleg csak az vett részt benne, az tett a foci ügyéért, akinek a szíve, a lelke volt a futball! Azok, akik pénzt reméltek, ekkor még csak igen kevesen lehettek, és ha kerestek is a dolgon, nem biztos, hogy meg is gazdagodtak.

Mire a profizmus kora beköszöntött, kialakult az a stílus, az a rendszer, amiben a kor edzői gondolkodtak, amiben a kor játékosai szocializálódtak. És persze a verseny, az elhivatottság, a szakma iránti alázat mindig újításra, mindig fejlesztésre sarkallta a fociban dolgozókat. Ezen a szálon egyre kimunkáltabbá vált a játék! A méltán híres 6:3 idejére ott tartottunk, hogy az angol szakmabeliek szerint játékosaink össze-vissza rohangáltak a pályán, mert annyira eltávolodtunk a szigeteken követett hagyományos stílustól, hogy képtelenek voltak felfedezni benne a rendszert! És persze hogy sikeres lett a focink! Sok időbe telt, míg megfejtették, mit is csinálunk mi a pályán!

Miért volt nehéz a megfejtés? Mert nem ismerték a néplélekben gyökeredző stílus felépülését, nem látták bele a pályán történtekbe azokat a fundamentumokat, amelyeket hosszú éveken keresztül egyre erősítettek a magyar szakemberek! 

 

Megfejtés

A szaki – amikor átlátja tényleges összefüggéseiben – a valódi szakmai problémát, nekilát a javításnak. Igen, de – mint láttuk a 6:3as példában – nem mindig sikerül megtalálni az összefüggéseket, nem mindig sikerül átlátni a látszólagos káoszban a rendet! Ilyenkor segítség kell! A szaki jó esetben egy telefonnal elintézi a dolgot, felhívja haverját, aki látott már olyan gépet, amit most neki kell megreparálnia.

A fociban nem volt ilyen egyszerű a helyzet, gondolhatnánk… De – sajnos! – ez nem így van! A mi esetünkben a szaki még ki sem kereste a névjegyzékből a havert, aki segítséget nyújt, az máris ott volt személyesen! Bizony, a második világháború idején, és utána, majd aztán az ’56-os események hatására futball-szakijaink elhagyták az országot, és megfejtették azt, amit addig csak találgattak a világ minden táján!

A megfejtést felhasználták Barcelonában, Olaszországban, egész Dél-Amerikában, de még a magukra oly büszke angolok sem voltak restek megtanulni néhány dolgot abból, amit mi akkora már régen tudtunk! Sikerült tehát exportálni a tudást, méghozzá úgy, hogy ellenértéket nem kaptunk, hacsak azt nem, hogy a következő évtizedekben az általunk elvetett magokból kisarjadt, burjánzó növényzet sötét árnyékot vetett ránk, sorvadásra ítélve saját élete forrását…

Ezek a növények persze már nem olyanok, nem akkorák, és nem ugyanazt a termést hozó növények voltak! Ugyanis amit tőlünk megtanultak, azt nem egyszerűen átvették, és nem elvtelen módon alkalmazták azt, hanem fűszerként hozzátették saját hozzávalóikat, édes gyermekükként csiszolgatták, babusgatták saját futballjukat. Legalábbis azok, akik sikeresek lettek!

Mi meg mit tettünk? Ha még maradt egyáltalán valami abból, amit magyaros stílusnak lehetett nevezni, azt a ’70-’80-as évek végén végképp eltörölte a szovjet mintára átvett, egyen-képzés… Nem volt rossz ötlet az, hogy tartsunk valamilyen egységes irányba, nem volt rossz, hogy új impulzusokat kerestünk, de az már egyenesen bűn volt, hogy minden, de tényleg mindent kidobtunk, amit addig értékeinknek hittünk! 

És ami még talán ennél is nagyobb bűn; egy olyan ország labdarúgását erőltettük magunkra, ami szocializáltsága, de különösen a néplélek tekintetében a lehető legnagyobb távolságot mutatta – már azokban az időkben is… Tetéztük ezt azzal, hogy mi bizony nem fűszereztünk, nem adtuk hozzávalóinkat bele abba, amit főztünk, hanem csak ettük a borscsot, meg a scsít… Nem ízlett, de letolták a torkunkon!

 

Visszafejtés

Na most; szakink ugye rájött a problémára, de bizony nem tudja megjavítani gépezetünket, mert ahhoz már nem gyártanak alkatrészt! Ahogy ma már igencsak soványka lenne az Aranycsapat teljesítménye a mai nagyok ellen, úgy egy elromlott Singer varrógépet is nehezen lehet javítani, hacsak… Hacsak nem keressük meg azt a fonalat, amit elvesztettünk, hacsak nem találjuk meg azt a gyártót, aki még ma is beépít olyan alkatrészt, amit mi a javításhoz felhasználhatunk!

Meg kell keresnünk, és vissza kell fejtenünk azt, hogy a valamikori magyar stílus elemei hol rejteznek. Egyszerű feladatnak tűnik, de hogyan kezdjünk hozzá? Ami korábban szerencsétlenség volt, ma már előnyünkre válhat; ott kell keresnünk, ahol annak idején elvetettük a magokat! Nézzük, miket találunk: 

Dél-Amerika, Olaszország, Spanyolország, és még vannak más helyek is, de ezek az országok olyanok, ahonnan biztosan érdemes visszahozni, amit oly nagyvonalúan elszórtunk a világban. Miért? Mert ezeken a helyeken továbbgondolták, megreformálták, saját képükre alakították azt, amit tőlünk kaptak, és ennek meg is lett az eredménye! De szűkítsük a kört, mert ez így még nem elég konkrét.

A Dél-Amerikára jellemző könnyedség – szerintem – nálunk, a néplélek ismeretében inkább nemtörődömségben, flegmában csapódna le, nem biztos, hogy jó üzenete lenne játékosok, sportvezetők felé, ha a könnyedséget tűznénk ki fő célul. Az olasz foci még mindig nem elsősorban támadó-jellegű, ezért én szintén ejteném. Mi ennek az oka? 

Az, hogy néplélekből eredeztetem a stílust, márpedig mi itt ebben az országban nem tudunk jól védekezni. Történelmünk során számtalanszor bizonyítottuk, hogy hódítani tudunk, de amikor fordul a hadiszerencse, sok esetben többet vesztünk, mint amennyit nyertünk. Mert nem tudunk védekezni… Ma már a sportágak átjárása (egyes sportágak képviselői más sportokban is megmérettetik magukat) nem ritka, nézzünk át mi a más pályákra; vízilabdánk, kézilabdánk, jégkorongunk, kosárlabda sportunk közös tulajdonsága az erős támadó-készség mellett a relatíve gyenge védekezés. De alap mindegyik sportágban; ha nálunk a labda/korong, az ellenfél nem szerezhet gólt, pontot!

A mi focink tehát a támadó foci! És milyenféle támadófoci? Igen, igen, a kombinatív, technikás, ugyanakkor a játékosok kreativitására is építő futball! A Barcelona ilyen? Voltunk ott, tettünk ott le valamit azért, hogy ma a Barca legyen a világ egyik legnagyobb klubja? Vagy a Madrid ilyen? A Real esetben, ha felteszem az előző kérdéseket, „igen” lesz a válasz?

Bizony, mindkét klubnál megtaláljuk hatásunkat, méghozzá olyan hatásunkat, ami naggyá tette őket! De azt mondom, hogy a klub mindegy, vagy majdnem mindegy, ugyanis a spanyol fociban van egy erős kohézió! Amikor el clasico-t nézem, szembeötlő különbségeket vélek felfedezni a két stílus között, de amikor a Madrid játszik pl. egy angol csapat ellen, azonnal feltűnik, hogy játéka, annak rendszere erősen emlékeztet a katalán gárdáéra! Ezért (is) lehet, hogy Gerard Piqué, és Sergio Ramos a spanyol válogatottban kiváló védőpárost alkot, mintha nap mint nap együtt gyakorolnának!

Szóval, nekünk valahol a spanyol foci környékén kell keresnünk azt a megszakadt hagyományt, azt a stílust, amit magyarosnak nevezhetünk! És milyen jó, hogy az ibérek ilyen szépen fejlesztették, integrálták más stílusokkal (pl. holland) a miénket! Most ezt az erősen fejlesztett verziót tekinthetjük alapnak! 

 

Fejlesztés

Ha megtaláltuk azt a gyártól aki még ma is gyárt olyan alkatrészt, amivel egy századelős varrógépet is felújíthatunk, akkor jön a nagy kérdés; múzeumi tárgyat akarunk, vagy olyat, amit még dolgos kezek használnak majd? Ha ez utóbbit, akkor bizony nem baj, ha az új alkatrésszel az öreg masina több, jobb, használhatóbb lesz.

És persze, ha megtaláltuk az elveszett(nek hitt…) stílusunk továbbvivőit, nem szabad újra elkövetni a hibát, nem szabad egy-az-egyben átvenni azt! Ne feledjük, hogy a spanyol néplélek sem azonos a magyarral, ezért nem tudjuk azt minden további nélkül illeszteni, kell némi korrekció! De hol, miben lehet ezt megfogni, mit kell tenni?

Véleményem szerint a két nép lelkülete elsősorban az optimizmus/pesszimizmus skálán való elhelyezkedésünkben keresendő. A spanyolok könnyedebb életstílust visznek, kevésbé hajlamosak a depresszióra, temperamentumuk megóvja őket a szívinfarktustól, míg nálunk ez az egyik vezető halálok… De ezt meg hogy? Játsszunk pesszimistábban? Azt meg hogy lehet pályára vinni?

Ezt így sehogy, viszont, mivel én ezt az egy igazán lényegi különbséget érzem, innen már el lehet indulni. Véleményem szerint a pesszimista, depresszív néplélek arra vezethető vissza, hogy nálunk nagy traumák, a társadalom egészét, vagy nagy részét megrázó események soha nem kerültek lezárásra, de még kibeszélésükig se nagyon jutottunk el. Ez pedig erősen kontra-produktívvá teszi társadalmunkat, visszahúzza azokat is, akik képesek lennének kitörni a sikertelenség hitében dagonyázók köréből.

Ezért én azt gondolom, hogy a spanyol játékrendszer átvétele mellett fontos lenne, hogy a rendszert a mai játékosok képességei (valós képességekről beszélek, és nem arról, amit sokszor látunk a pályán… ez szakmai, edzői kérdés!) szintjéhez kell igazítani, majd folyamatosan húzni, feszíteni, amikor már megvannak azok a játékosok, akik jobban tudják képességeiket használni a stílus adta keretek közt. 

Ehhez pedig egy nagyon fontos dolog kell; MENTÁLIS KÉPZÉS! Nézzük meg; ahol olyan edző van, aki képes megértetni az egyébként ezen a téren rosszul szocializált játékosaival azt, hogy a hibától nem félni kell, hanem tanulni belőle, ott hirtelen kiderül, hogy tud a csapat focizni! A sokszor emlegetett példa Bódog Tamás esete a DVTK-val. Jó példa, de sajnos ritka – ma még!

A mentális képzésnek tehát alap-pillérévé kell tenni, hogy kockázat nélkül (lm.: egy-egy elleni szituációk, csel) nincs nyereség, és a kockázatkerülő magatartás (védekező felállás, oldalpasszos alibizés, pályán fetrengés, időhúzás, stb.) nem távol tartja, hanem bevonzza a kudarcot! 

 

Szerelőink feladata

A mi kilenc szerelőnk előtt tehát egy meglehetősen bonyolult feladat áll. Isten mentsen meg minket attól, hogy ők most azt gondolják, hogy a szövetségi kapitányról, és szakmai igazgatóról kell dönteniük! Ha így tesznek, akkor a „kenjük be sárral” típusú szerelő kontárkodásával csak még nagyobb baj okozói lesznek! Mert mi történik egy ilyen jellegű személycsere esetén! Megmondom; a legjobb eset az, ha semmi! De sajnos ennek is csekély az esélye, sokkal valószínűbb, hogy ha tovább konzerválják a magyar foci bajait, az út csak lefelé vezethet!

Ha viszont – mint művelt, igazán értelmes, okos emberek – lefutattnak egy hasonló gondolatmenetet, akkor van esély arra, hogy kikerüljünk a negatív spirálból. Nem, nem ezt a gondolatmenetet, hanem egy hasonlót, ami a problémát a gyökerénél kezeli, és a komplex megoldás irányába hat! És ezzel még csak az első lépcsőt sikerült abszolválni, mert ha egy ilyen processz lefut, akkor jönnek ám majd a konkrét kérdések;

- Ki az, akivel ez a jelentős reform, a magyar stílus útjára való visszatérés megvalósítható?

- Milyen szervezeti felépítés, működés szükségeltetik ehhez?

- Mit tegyünk a kontra-produktív finanszírozási rendszerrel?

- Hogyan tegyük érdekeltté a klubokat a nézőterek megtöltésében?

 

Van még ezer hasonló kérdés, de ha megvannak az emberek, megvan az, hogy mit akarunk, akkor kell egy komoly, kimunkált cselekvési program, előre kitűzött mérföldkövekkel, komoly visszamérésekkel, menet közbeni korrekciós lehetőségekkel, személyi felelősséggel, pontos célmeghatározással. Ugye, hogy ez egészen úgy hangzik, mint amikor egy komoly méretű céget akarunk energetizálni, újra nyereségessé tenni, felfuttatni? 

 

Elnök Úr! Ugye ez a terep nem ismeretlen? És ugye tudja, hogy az elnökség többi tagja is otthonosan mozog ezeken a területeken? Kérem, hogy gondolják meg, fontolják meg alaposan, miről, és mit döntenek! Többről van szó, mint edzőről, mint kapitányról, mint posztokról, itt a Magyar Labdarúgás a tét!

 

HAJRÁ MAGYAROK!