Vélemény

A kudarc éve után 2018 legyen a feltámadásé...

Sorozatom záró részében a magyar válogatottat veszem górcső alá, megnézzük, hogyan teljesített a nemzeti tizenegy 2017-ben – és mi várható az idei évben. Sajnos a tavalyi esztendő inkább kudarcokban bővelkedett, különösen nagy a kontraszt a 2016-os EB-vel összehasonlítva, ahol a csoportmérkőzéseket veretlenül tudtuk le Bernd Storck vezetésével, Budapest utcáin pedig karneváli hangulat uralkodott.

                Messze már 2016 nyara – és messze a német szakember is. A Feröer-szigetek elleni hazai mérkőzés (1-0) közben a szurkolók Storck értésére adták, az elvárás vele szemben az, hogy vegye a kalapját. Storck már az andorrai zakó után felajánlotta lemondását, ezúttal viszont már valóban távozott. Ám ne szaladjunk ennyire előre, a magyar válogatott Portugáliában kezdte meg a tavalyi évet. Már szünetben kettővel mentek Ronaldóék, labdával a félpályát sem nagyon léptük át, a vége 3-0 oda, a Real Madrid klasszisa két gólt szerzett. Igazság szerint már a mérkőzés előtt sem volt érdemi esély a továbbjutásra – az 2016 október 7-én veszett el, mikor a Herthából azóta távozó Stocker a 89. percben betalált és ezzel 3-2-re módosította az állást a svájciak javára. Mondhatjuk, hogy 2017 lehetett volna az építkezés, a kísérletezés éve – ehelyett azonban a teljes összeomlás az, amivel jellemezhető a Storck-éra utolsó néhány hónapja. Még az sem lehet magyarázat az oroszok elleni hazai 0-3-ra, hogy sok viszonylag vagy teljes egészében új játékost (Kleisz, Balogh, Sallai, Eppel, Vinicius, Márkvárt, Hangya) vetett be a szakmai stáb. A bizalom azonban még élt szurkolói részről, sokak meglepetésére Himnusszal búcsúztak a csapattól a kilátogató szurkolók. 2017 június 9-én aztán a magyar labdarúgás egyik mélypontja következett be. Amire senki sem számított, amit akár évtizedek múlva is felemlegetünk: Andorrában rúgott gól nélkül kaptak ki Dzsudzsákék. Hazai néző alig akadt a stadionban – aki mégis kilátogatott, legfeljebb tisztes helytállásra számíthatott. Ne feledjük azt sem, Svájcnak otthon – szépségdíjas- gólt rúgott Andorra, amely ma már igazán nagy veréseket (6-7-8 gólos vereség) ritkán szenved el. Az emlékezetünkben örökké élő mérkőzésen a magyar válogatott a Gulácsi – Bese, Vinicius, Lang, Tóth Bence – Nagy Ádám, Kleinheisler – Dzsudzsák, Stieber, Gyurcsó – Eppel összeállításban lépett pályára, csereként pedig részese volt a megdöbbentő eredménynek Balogh Norbert, Nagy Dominik és Sallai Roland. Nagy és Gyurcsó kiírta magát Storck elképzeléseiből, Tóth Bence ezen a napon debütált. Ebből a pofonból nem is tudott felállni a válogatott, csekély vigasz, hogy a vérszegény letteket és feröerieket kettő, illetve egy góllal legyűrtük a Groupamában. A sokáig emberelőnyben játszó, ám magukat megerőltetni nem kívánó portugálok ellen is csak 1-0-ra kaptunk ki. Becsúszott még egy ötös (5-2) Svájcban, ami lehetett volna 8-1 a nagy helyzetek alapján, a meccs egyetlen pozitívuma Ugrai bátor játéka és gólja.

                Bernd Storck tehát a selejtezősorozat végén eltolta a kerékpárját, Szélesire maradt hát a feladat, hogy valahogy kipipálja a válogatott az irányításával Luxemburgot és Costa Ricát. Végül az egyiket sikerült is, ám nem gondoltuk volna, hogy Luxemburgban is alulmarad válogatottunk. Mindenféle elképzelés és akarat nélkül sajnos még Luxemburg is legyűrhet minket, pláne, hogy Lovrencsics kiállítása után negyven percig emberhátrányban futballozhattunk. Valójában, amit bemutatott a válogatott, nemigen nevezhető futballnak, focinak is csak nagy jóindulattal. Lehetőséget kapott Korcsmár, Kovácsik, Nikolics, Balogh Balázs és Sallai – az Egyesült Államokban játszó Nikolics két meccsen egy-egy góllal hálálta meg az ismét megkapott bizalmat. Az év utolsó meccsén egy meglehetősen visszafogott Costa Ricát megvertünk, ám ez talán senkit nem érdekelt – beleértve az MLSZ vezetőit, a szakmai stábot és a játékosokat. A magyar labdarúgás megítélése ennyire mélyen talán még soha nem volt, néhány hónapon (egészen pontosan bő öt hónapon belül) belül 0-1, valamint 1-2 arányban alulmaradni Luxemburgtól és Andorrától – ez az, amire még a hazai futballrajongók sem számíthattak.

                Hiába volt még közel egy év a legközelebbi tétmeccsig Storck távozása után, október végén mégis fontos hírt jelentettek be Csányi Sándorék: megvan az új kapitány, méghozzá a belga Georges Leekens. Neve viszonylag ismert, sok focirajongó hallhatott már róla, az elmúlt években azonban túl sok szakmai sikert nem tudhatott a magáénak, a tavasszal 69. életévét betöltő szakembernek kapóra jött a magyar megkeresés. Bár az elmúlt hónapokban megismerhettünk sztorikat, érdekességeket Leekensről (leginkább belga sportújságírók jóvoltából), a kapitány megítélésével érdemes várni, legalább az első 4-5 mérkőzésig. Március 23-án Kazahsztánnal, négy nappal később Skóciával mérkőzünk meg felkészülési találkozó keretében – mindkétszer a Groupamában. Leekens kiemelte, fontos, hogy a szurkolók ismét a csapat mögé álljanak, amit azonban ki kell érdemelni a csapatnak, „odaadással, elszántsággal, küzdeni akarással”. Sok függhet majd attól, milyen lesz a játékosok hozzáállása. Csak remélhetjük, hogy partnerként, tisztelettel kezelik Leekens kapitányt, a magyar válogatott pedig elindul egy úton. Mert legyünk őszinték, hiába beszélt Juhászék kiválása után Storck fiatalításról, nem sikerült beépíteni szinte senkit az előző évben. Sallai 20 éves, Cipruson jól teljesít, a kispadon mindenképpen helye van, Varga Roland korábban nem kapott sok lehetőséget a nemzeti csapatnál, ám most, karrierje csúcspontján vele is számolni kell, igaz, a Ferencváros játékosa éppen a napokban tölti be 28. évét. Nagy Dominik 22, a játékos hazatér Lengyelországból, visszatér az FTC-hez, a válogatottnál szintén számításba kell venni. Nagy Ádám helye is biztos a keretben, még akkor is, ha epizódszerepet sem kap Olaszországban.

                Az első számú kapus minden bizonnyal Gulácsi lesz, a Bundesligában hétről hétre jó teljesítmény nyújt, nem lehet vita tárgya a belé helyezett bizalom. Utána Dibusz és Kovácsik következhet, vagy utóbbi helyett Megyeri és/vagy Bogdán. A védők közül nehéz lenne kihagyni Besét, Korhutot, Fiolát, Kádárt és Langot. Guzmics is kerettag lehet, noha nagy kérdés, hogy milyen nívót képvisel a kínai második liga, ahol Guzmics futballozni fog, miután kiesett a csapata és a védő ezután is a hosszabbítás mellett döntött. Vinicius, Korcsmár, Botka is jó eséllyel a kapitány látókörében lesz, a legerősebb hátvédsor talán a Bese, Guzmics, Kádár, Korhut négyes. A középpályán Dzsudzsák helye biztosnak tűnik, noha klubcsapata valószínűleg az NB1-ben is nagy bajban lenne és talán a szélső (mostanában inkább támadó középpályás) is hamarosan hazatér. Stieber Zoltán Washingtonban rúgja a bőrt, ő is jó eséllyel kerettag lesz. A szűrő posztján Nagy Ádám, Elek Ákos, Pátkai és Pintér Ádám a kínálat.

                A korábban említett Sallai, Varga Roland szintén megemlítendők, akár Varga József is kaphat meghívót, és ha a Splitben jól játszik, Gyurcsó is visszaverekedheti magát. Nagy Dániel és Márkvárt sorsa véleményem szerint erősen kérdőjeles, Lovrencsics Gergő tagsága sem vehető biztosra. Elől Németh Krisztián, Ugrai, Böde, Eppel, Nikolics, Szalai, Priskin megoldás lehet, ám a két topcsatár kétségkívül a Bundesligás Szalai és az MLS-ban gólokat szerző Nikolics. Gulácsi – Bese, Guzmics/Lang, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Gyurcsó, Dzsudzsák, Varga – Szalai elsőre a lehetőségekhez képest ütőképes csapatnak tűnik, kíváncsian várom, várhatjuk, Leekens akar-e és tud-e váratlant húzni, olyan játékosokat beépíteni, akik nincsenek szem előtt. Szántó Tamás akár ilyen lehet, a Rapid Wien játékosa 21 éves, 179 centiméter magas, értéke a Transfermarkt.de szerint 900 ezer euró, Ausztriában jó teljesítménnyel hívja fel magára a figyelmet. Szoboszlai Dominik még csak 17 esztendős, ám már most gyakran a felnőttekkel készül Salzburgban, a magyar labdarúgás egyik legnagyobb reménységeként beszélnek róla.

                Talán annál is sokkal fontosabb, hogy ki a balhátvéd és a jobbszélső: mennyi türelmet kap Georges Leekens a hazai közvéleménytől és a lelátó népétől. Nem gondolom, hogy felfokozott várakozások lennének vele kapcsolatban – sokkal inkább kivárás, vagy inkább apátia jellemzi a közeget. 24-én kisorsolják a Nemzetek Ligája csoportjait, ősszel pedig megkezdődnek a mérkőzések. Négy kalapból Magyarország a harmadikba került. Mivel nem sok esélyünk van arra, hogy első-második helyen végezzünk (bár a szabályzat bonyolult, de vélhetően legalább az elődöntőbe kellene jutni a kvalifikációhoz), leginkább felkészülési mérkőzésekként foghatók fel számunkra a játéknapok. A szövetség egyértelmű célja, hogy a 2020-as, részben hazai rendezésű EB-n ott legyen a válogatottunk – nagy kérdés, így lesz-e, és ha igen: milyen kerettel, kinek az irányításával.

                Annyi egészen bizonyos, hogy márciusban bemutatkozik Leekens a kispadon, tiszta lappal. Ránk férne a siker, azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a szövetségen belüli szervezeti átalakítások (melyek váratnak magukra), az utánpótlás válogatottak, az edzőképzés és még sok minden más az, ami leginkább determinálja a magyar futball jövőjét. Az ördög ugyanis a részletekben rejlik. A pénz nem lehet akadály, hiszen a szlovák élvonalban (méghozzá a Slovanban) ősszel tizenhat gólig jutó csatár a Haladás játékosa lehet. Igen, eljutottunk oda, hogy eséllyel szállhat ringbe egy magyar kiesőjelölt a talán anyagilag legbiztosabb lábakon álló szlovák klubbal. Az már egészen más kérdés, hogy míg szlovén, szlovák, horvát klubok rendre kvalifikálják magukat a BL- és/vagy EL-csoportkörbe, mi, magyarok, legfeljebb augusztus közepéig szoríthatunk mieinknek a selejtezők során. Mindezekkel együtt is egyértelmű, a magyar futballszurkoló ki van éhezve a sikerre – amint felsejlik a remény leghalványabb sugara, a Groupamába szóló jegyek egy-két hét alatt gazdára találnak, ám nem lövök mellé, ha azt mondom: két Groupamát is meg tudunk tömni, ha nem a teljes reménytelenség érzete uralkodik. Jelenleg sajnos mélyen vagyunk, a világranglistán az elmúlt időszakban egyre lejjebb kerültünk, annyi pozitívumot mindenesetre biztosan lehet találni: ennél csak jobb jöhet 2018-ban. Legyen így.