Vélemény

Igazolunk vagy igazodunk...

A mai nappal vége a 2017/18-as téli átigazolási időszaknak – még nálunk is! Egy kicsit tovább nyitva tartottunk itt a Kárpátok ölén, mint a top-ligák országai, de mi ugye tudjuk, hogy „a legjobb üzletek az utolsó pillanatokban születnek”… Ja, nem! Valójában tökéletesen mindegy, a lényeg az, hogy mi történt! Ezt vettük górcső alá:

Manapság ugye „árgus szemmel” illik figyelni a piacot, minden egyes játékost, hiszen soha nem lehet tudni, hogy kire/mire lövünk! Az „aktivitás”-ról, amit most láttunk, egy kedves barátom hasonlata jutott eszembe, mikor is azt akarta érzékeltetni, mennyire nem ért ahhoz, amiről éppen beszélgetünk. Nos, azt mondta, hogy csak találgat, de olyan szinten, mintha félmeztelenül kiállna az erkélyre, két colt-tal a kezében vaktában lövöldözne, valamit majd csak eltalál.

Persze így is lehet vadászni, de ha az ebéd múlik rajta, akkor azért nem biztos, hogy ez a legjobb módszer. Könnyen előfordulhat, hogy – miután kilőtte a tárat – semmi nem pottyan be az erkélyre, hacsak egy vadgalamb éppen nem a ház felett reptében lett öngyilkos… Szóval; nem nagyon látom a koncepciót – legalábbis sportszakmai értelemben. Pénzügyi vonatkozásokról pedig szintén nem nagyon beszélhetünk, lévén, hogy olyan játékosok kerültek célkeresztbe, akiknek a mozgatása pénz nem mozgat ellenkező irányba…

Nos, ha ingyen keresünk játékosokat, akkor mire számíthatunk?

  1. Minden körülmények között Újpesten akar játszani az illető, ezért szerződése lejárta/kétoldalú megszüntetése esetén első útja hozzánk vezet.
  2. Valamilyen okból szerződést bontott vele volt klubja. Ez jellemzően fegyelmi, egészségügyi természetű, de vannak más esetek is…
  3. Amatőr státuszú a labdarúgó, vagy, mert annyira fiatal, vagy, mert későn érő típus.
  4. Meglehetősen öregecske, nem kell már más kluboknak, akik hosszabb távon akarnak építkezni.

Biztos akadnak még egyéb esetek is, de én kb. ezeket gondolom reálisnak. Azaz ácsi! Az elsőt sajnos ki is vehetjük a képletből, mert az a klub, amelyik zártkapus meccsek tömkelegét játsza, ahol a szurkolók és a tulaj harcban állnak egymással, és ahol az alsónemű a lelátó korlátjain szárad, nem biztos, hogy túl csábító! Ahogy sok mai játékos kényes ízlésének az sem igazán felel meg, hogy – ha a hírek igazak… - az UFC-nél az alapfizu relatíve alacsony, ellenben a teljesítmény-alapú rész, viszonylag masszív.

 

Vannak bizony olyanok, akik azt gondolják, hogy éppen elég szerződni a fizuhoz, a pályán nem kell különösebbet villantani. Ne kárhoztassuk ezért a játékosokat, a selejtes, nullára futott, rosszul beállított gépeken nem az a csoda, ha a termék is selejt, hanem az, ha esetleg sikerül mégis egy csak kicsit is elfogadható minőségű darabot találni! Ez a gép pedig a sportági vezetés, és annak tevékenysége, különösen, ami különösen szabály-alkotói, és alkalmazói minőségében alkot minden képzeltet alulmúlót…

 

Nem folytatom a gondolatmenetet, maradjunk annyiban, hogy ezt az igazolási periódushoz sem volt éppen támogató a környezet. Sem a külső, sem a belső körülmények nem tekinthetők ideálisnak, így az eddigi (jöhetnek még szabadon igazolható csókák…) eredmény sem éppen rózsás. Nézzük!

 

Érzésem szerint Windecker József máris távozónak tekinthető, nem tennék egy lyukas garast se arra, hogy tavasszal látjuk még első csapatunkban pályára lépni. Nem gondolom, hogy vele rettenetesen nagy játékerőt vesztettünk, de bizony lelkesedést, klub-szeretetet vesztünk vele, és elveszítjük személyében azt is, aki azt a Csukics-nevű FTC játékost "ártalmatlanította".

Kétségtelen, hogy Joci nem a legjobbunk, de van itt két baj:

  • ahogy ez az egész ügy lezajlott/zajlik,
  • nem feltétlen látható a megoldásra való törekvés (erről később).

Véleményem szerint az ő „kiválása” pillanatnyilag mindenképpen veszteség.

 

  • Angelov fél évre Rabotnicki-hoz távozott. Bár játékosunk Dortmundban láttam meg a napvilágot, Skopje neki hazai pálya. Távozásának - a kevés játéklehetőség mellett – oka az is, hogy az UFC vezetése továbbra is számít a légiós-ajánlások teljesítése után beeső pénzekre. Véleményem szerint az ő posztján minimum két jobb játékos van a keretben, így távozásával nem hiszem, hogy nagy hátrányt szenvednénk.

További távozó Kovács Zoltán. Kapusunk a ZTE-hez igazolt, mert a klub láthatóan nem akart négy kapust a keretbe. Márpedig Gundel-Takács Bence (Kisgundi) szerződtetésével ez a helyzet állt elő, ő pedig feltehetően még a Balogh-Heris páros távozásáért kapott ellentételezés része. Ezt azért fontos megjegyezni, mert sokak szerint az egy kötelező jellegű üzlet volt…De itt most Kovács Zoliról van szó, aki szerintem még mindig jobb, mint Banai és Kisgundi, de tény, hogy utóbbiban még lehet potenciál. Van olyan lövésem, hogy Banai kezét lassan el lehetne már engedni, Zoliban viszont még jó öt év biztosan van. Persze nem én döntök, és – szerencsére – Pajovic személyében van egy jó elsőszámú kapusunk!

 

Pletyka-szinten szóba került többször is, hogy Cseke Benjámin a Vasashoz távozik, ahogy szó volt Balázs Benjámin távozásáról is egy nem éppen szimpatikus, nyugati, határszéli egyesülethez. Sajnos azt kell, hogy mondjam, egyikük távozása sem lenne nagy vérveszteség, de nem lennék korrekt, ha egy másik becsípődésemet nem említeném; szerintem meg kellene találni Cseke helyét a csapatban, mert küzdeni tudására, fizikumára, és távoli lövéseire legalább csereként szükség lehet még!

Itt bizony eddig csak Dzenan Burekovic említhető… A Vojvodina-tól érkező bal lábas bal oldali védő szabadon igazolhatóként került a csapathoz. Sajnos sokat nem tudok róla (én sem) mondani, mert bár egy kisebb sérülés után a klub közölte, hogy 100%-os munkát tud végezni, de eddig meccsen még nem tudott pályára lépni! Bennem azért felvetődik a kérdés, hogy miképpen is 100%-os az a felkészülés, ahol – az egyébként a felkészülés részeként lejátszott – edzőmeccseken nem tud részt venni a játékos?

 

Nos, ebben a periódusban immár teljes bizonyossággal állíthatom, hogy pénzért nem igazolunk senkit, hiszen egyedül a még próbázó (értelemszerűen szabadon igazolható…) Vincent Onovo szerződésére kerülhet aláírás a bajnoki rajtig. Chukwuebuka Vincent Onovo a középpálya belső részén, de annak minden magasságában jól mozgó játékosnak tűnik, de várjuk ki a végét…

 

A lett JānisIkaunieks pár kerülettel arrébb sikeresen mutatkozott be, felkészülési meccsen gólokat szerzett, majd másnap már nálunk kopogtatott, sőt Belekben is feltűnt. A jó képességű bal lábas középpályást sokan el tudták volna képzelni irányítóként, de az üzlet nem jött össze. Vignjevic mester magára vállalta a dolgot, mondván, hogy egy edzés alatt kiderült számára a lett srác alkalmatlansága, de ez – mint tudjuk – csak porhintés. Nyilván pénzügyi okok álltak a háttérben…

 

A 19 éves holland Timo Parthoens és szintén egy híján 20 bosnyák Danko Radic. Mindketten szabadon igazolható játékosok, én az ingyenességüket a 2-3 pontok körül keresném. Már csak azért is, mert a „mindentudó” transfermarkt sem ismeri ezeket a srácokat… Sok sikert nekik, azt hiszem, nem ért minket nagy kár, hogy nem maradtak.

Ezekkel a nevekkel körülbelül le is zárhatom a névsort… Egy idézettel folytatom az UFC honlapjáról:

„Először is boldog új évet kívánok mindenkinek” - kezdi Windecker József, akit a közelgő tréningekről kérdeztünk. „Nagyon várom már a közös alapozást, hiszen hosszú volt a szünet. Fontos rész előtt állunk, ez az időszak sok mindent megalapozhat. Fontos, hogy jól sikerüljön a felkészülés, hogy továbbra is a céljainkért harcolhassunk, és előre lépdelhessünk a tabellán.”

Nos, ez az időszak tényleg sok mindent megalapoz! Mire gondolok? Arra, hogy a csapat egésze Joci kiválásával, és a számba jöhető lehetőségekkel egy jottányit sem erősödött. Az nem merném kijelenteni, hogy gyengültünk, de egy igazolási periódus, és nem különben egy felkészülés már akkor is kudarcnak tűnik, ha az a legnagyobb eredmény, hogy nem gyengültünk nagyon… De nézzük csak meg, hogy milyen felállásokkal kell majd operálnia Vignjevic mesternek, ha eredményt akar elérni – miközben BE KELL TARTANIA A LÉGIÓS- ÉS FIATAL AJÁNLÁSOKAT!

Nos, kezdem azzal, hogy a fiatal-ajánlás teljesítése három játékosunkkal érhető el; Németh Gergő, Gundel-Takács Bence, illetve Pávkovic Bence. Véleményem szerint Kisgundi csak abban az esetben kaphat szerepet, ha másik két kapusunk nem bevethető. Nem gondolom, hogy tehetségtelen, de – ahogy látom – a szakmai stáb egyelőre nem számít rá élesben. Németh Gege hasonló cipőben jár, ugyanakkor Pávkovics sérülése esetén egyáltalán nem zárnám ki szerepeltetését!

A lényeg az, hogy alapvetően tavasszal is Pávkovics szereplésére számítok, mint fiatal. Ha jól sejtem, ő már ősszel nem lesz „támogatott korban”, így akkor már Gege, vagy egy másik fiatal kerülhet hasonló pozícióba. De most a tavaszról van szó, így a lehetséges kezdő hátsó alakzat a következőképpen alakulhat:

Pajovic kapus előtt két középső védő Liatuszki, és Pávkovics, a jobb oldalon Balázs kaphat szerepet, míg a baloldal esetében Burekovic szerepeltetését valószínűsítem. Már ebben a csapatrészben van két légiós, így bizony a további csapatrészek elég komoly fejtörést okozhatnak majd! Ne feledjük, a klub a légiós ajánlásból továbbra is számít a bevételekre…

Nézzük meg, hogy mennyire! A szokott rend szerint négy védőnk előtt két szűrőt alkalmaz Vignjevic mester, korábban e két játékos egyike volt Windecker. Most bizony bajban vagyunk, mert a felkészülési meccsek alapján a két posztra három légióst – Obinna-t, Diallo-t, és Sankovic-ot – lehet bevetni. Pedig minimum az egyik helyre hazai játékost kellene betenni… Nos, ide szerintem ki kell próbálni Csekét, aki eredetileg támadó, vagy középső középpályás, viszont a fizikuma alkalmas lenne erre a posztra is. Azt viszont nem tudom, hogy az egyéb képességei alapján mennyire lehet igaz…

Szóval két szűrőnek Diallo és Cseke jöhet szóba, de itt meg kell jegyezni, hogy Diallo hajlamos a szertelenségre, a saját tizenhatosunk előterében el-elveszt labdákat, ezért Csekének marad a vízhordó szerep, nem kevés terheléssel, rakkolással, rombolással, miközben vigyáznia kell arra is, hogy mindezt lehetőleg szabályos keretek közt hozza le.

A három középpályás szerintem már kicsivel egyszerűbb téma – lenne… Mert bizony, a védelem, és a szűrők máris kimerítették az ajánlás szerinti légiós-kontingenst! Nem nagy a baj, de mégis… Az van ugyanis, hogy Obinna szerepeltetéséhez nagy reményeket fűz a tulajdonos (feltehetően őt nézte ki a következő nagyobb bevételt hozó eladás szerepére!), így neki itt lenne a helye.

Obi ezért lehet, hogy inkább szűrő/mélységi irányító szerepkörben, egy sorral hátrébb kerül, Diallo meg padozik, miközben Csekére talán még több teher kerül, hiszen Obinna a szerelések terén talán kevésbé erős, mint Diallo. Van itt baj bőven – sajnos… Maradjunk tehát annyiban, hogy Obi Cseke mellé visszakerül, a középpályán pedig a Zsótér, Nagy Dani, Simon Krisztián hármas szerepel. Nekem elől Novothny szerepeltetése nem kérdés, Tischler pedig kiváló cseréje, ezen a poszton relatíve jók vagyunk.

Nézzük tehát (vastaggal szedve a fiatal, illetve a légiósok):

  • – Balázs, Litauszki, Pávkovics, BurekovicObinna, Cseke – Simon, Nagy D., Zsótér – Novothny

Banai, Kálnoki-Kis, Bojovic, Mohl, Sankovic, Diallo, Tischler,

Nekem ez a felállás tűnik a legkisebb rossznak! Igen, a legkisebb rossz, mert bizony van ennél ütőképesebb felállás!

A kupameccseken minden bizonnyal a következők szerint lépünk pályára (nem kell tartani az ajánlásokat):

  • Pauljevic, Litauszki, Kálnoki-Kis, BurekovicSankovic,DialloObinna, Nagy D., Zsótér – Novothny

Banai, Pávkovics, Bojovic, Mohl, Cseke, Simon, Tischler

Szerintem a második, a kupában valószínűsített felállás gólokkal jobb… Bár Vignjevic edző megerősítette, hogy a kupa az elsődleges cél, de ha ez a „kupacsapat” mondjuk az nb1 közepére 5-8 hely lenne képes, akkor a másik??? Ja, és a cserék… Ha cserélni kell, vagy sérülés van, akkor – azonos szerkezettel – hogy áll majd fel a csapat a bajnokikon? Ezt inkább le sem írom, mert akárhogy is sakkozok, csak egy nagy gány, nem pedig egy csapat alakul ki belőle…

Az pedig, hogy van egy próbázónk, aki akár be is válhat, valójában az égadta egy világon semmit nem jelent – addig legalábbis, amíg az ajánlásokat be akarja tartani a klub! Azon egyszerű oknál fogva, hogy ő szintén légiós, szintén nem egyszerű tehát a csapat megszerkesztése, ha neki helyet akarunk biztosítani a csapatban! Ha azt mondom, hogy eléggé feleslegesnek tűnik a légiósok erőltetése, akkor igencsak finoman fejeztem ki abbéli véleményemet, hogy;

AZ UFC-NÉL NEM LÉTEZIK SPORTSZAKMAI CÉL, KIZÁRÓLAG RÖVIDTÁVÚ PÉNZÜGYI ÉRDEKEK VEZÉRLIK AZ ÁTIGAZOLÁSI TEVÉKENYSÉGET!

Igen, van egy rettenetesen elrontott MLSZ-szabályozás, van egy jelentős, nem teljesítmény alapú pénzeső a magyar fociban, és igen, az egész rendszer úgy rossz, ahogy van! De az, aki ezzel szembe megy, csak tovább ront helyzetén! Márpedig a játékoskeret összetétele, az igazolások, a próbajátékosok mind-mind azt mutatják, hogy a klub nagy ívben tesz a rendszer sajátosságaira, miközben az előnyeit élvezniakarja! Sajnos még mindig nem lehet szűzlányként űzni a legősibb mesterséget, ezt végre tessen már felfogni tulajdonosként is!!!

Véleményem szerint – a valószínű kezdőkkel kalkulálva – a kupában adódhat némi esély a döntőre (a végső győzelem egy meccsen dől el, ahol akármi is lehet!), de a bajnokságot jobb, ha el is felejtjük, és a végén hálát adhatunk, ha nem lesznek komoly kiesési gondjaim! Tudom, ez ebben a formában szélsőségesen hangzik, de sajnos közelebb van a realitásokhoz, mint a klub által hangoztatott célok, miszerint a dobogóért, és a kupagyőzelemért megyünk… Nekem ez csak egy frázis, lózung, üres durrogtatás, nem egyéb! A címbéli kérdésre a válasz; se nem igazolunk, se nem igazodunk… Ez további kérdésekhez vezet, de a legfontosabb; ha egyiket sem tesszük, akkor mit is akarunk???

De persze én szurkolok a legjobban azért, hogy ha nyáron majd elolvasom az előző bekezdést, saját magamat röhögjem ki, mert amit itt leírtam, az akkorra már csak egy műkedvelő amatőr rosszkedvében íródott évődésének tűnik - a bajnoki érem, és a kupa birtokában!