Vélemény

Megint jönnek, kopogtatnak...

Az Nb1 Európa egyik legizgalmasabb bajnoksága. Van két csapat, ami ugyan kiemelkedik, de köztük olyan szoros a verseny, hogy ma kevesen vannak, akik feltennék vagyonukat az egyik győzelmére. De ez még semmi! A tabella többi szereplője közül még bárki kieshet, a harmadik és az utolsó között mindössze 11 pont a különbség, miközben a hátralévő hét meccsen 21 pont még megszerezhető. Ilyen kiélezett bajnokság nincs még egy szerte e Földön, de itthon sem igazán találok példát hasonlóra korábbról.

Persze nem árt kicsit tovább tekinteni az orrunk hegyénél, és ha már megtettük, akkor azonnal érdekes dolgokba botlunk:

  • A tabella két első helyezettje már az ősz végén 10, illetve 7 pont előnnyel vezetett a harmadik előtt, ennek ellenére a tavaszi első hat forduló meccseit (egy kivétellel) a két csapat nem azonos időben játszotta.
  • A nem azonos időben játszott meccseken a két csapat szempontjából rendre azonos előjelű eredmények születtek.
  • Az egyetlen, azonos időben játszott meccsen nem csak azonos előjelű, hanem azonos eredmény is született; méghozzá gólnélküli döntetlen, azaz 0:0.
  • Szintén ez a két csapat az, amelyik tavasszal fordulóban totálisan azonos pontokat kasszírozott (kivétel egy halasztás miatti meccset, amit március 3. helyett csak április 11-én játszott le egyikük), és ez utóbbival alakult ki a totális pontazonosság a 26. forduló után.
  • A Videotonnak két döntetlen is becsúszott, méghozzá a 26. forduló után 11. helyen álló Mezőkövesd, és a 8. helyen álló Felcsút ellen (akik, ezen pontok nélkül a 12., illetve 9. helyen állnának).
  • A Videoton két döntetlenjére riválisa szintén döntetlent „húzott”, hiszen a 3-4 helyen lévő Debrecen, és Újpest ellen szintén csak egy pontot sikerült besöpörni.
  • A további szereplőkre kitérve; a társbérletben akkor tök utolsó Haladás– még az őszi utolsó fordulókban – elkapja a két listavezetőt, a két meccs között pedig a Felcsút is áldozatául esik.
  • Ugyancsak a vasi gárda a tavaszi hét fordulóban mindössze 10 pontot realizál a megszerezhető 21-ből.
  • Maradva a Haladásnál: utolsó három pontjukat attól a Pakstól szerzik meg, aki az első öt tavaszi meccsen 15-ből 11 pontot bezsebelt, majd gyorsan behúzta a kéziféket…
  • És akkor – ha valaki komolyan lekövette az eseményeket – észrevehette, hogy minden fordulóban volt nem egy meccs, ahol a bírók ténykedése nem volt éppen hibátlan. Nem ragadok ki eseteket, mert erre mindenki tud párat mondani, sajnos túl sokat is.

Folytathatnám a sort még jó pár hasonló bekezdéssel, de mégsem eszem. Ennek oka az, hogy nekem ezekre a dolgokra rögtön van két, egymásnak totálisan ellentmondó magyarázatom:

  1. A meccsek eredményeit valaki, vagy valakik mesterségesen befolyásolják. Ennyi véletlen nincs!
  2. A szoros verseny a bajnoki aranyért, illetve a kisesés elkerülésére azt jelenti, hogy minden egyes meccsen nagy nyomás van a csapatokon, ezért a korábbiaknál többször születnek meglepetésszerű eredmények – és így persze még jobban összerázódik a mezőny.

Gondolom, nem vagyok egyedül a dilemmával, azok az ismerőseim, akik az Nb1-et követő szurkoló – függetlenül attól, hogy melyik csapatért szorítanak! – hasonló véleményeket fogalmaznak meg. És még egy; egyszerűen nem akarok a Muppet Show két állandóan zsörtölődő öregurához hasonlóan mindent csak fikázni, mindenben csak a negatívumot látni! De bizony érzem, hogy ebbe az irányba haladok, minden igyekezetem ellenére is… És ami ennél (személyemnél) sokkal fontosabb; ez zsémbeskedő, mindenbe belekötő magatartás kezd átlényegülni egy általános lélektani beállítódássá, ami lassan a honi foci minden egyes zugát belengi!

Akkor mi legyen most? Tapsikoljak örömömben, mint akinek éppen frissen vasalva hozták vissza a mosodából a tyúkszemnyi kis agyát a mosodából, örüljek annak, hogy lépten-nyomon mindenféle spekulációra okot adó történést tapasztalok a magyar foci minden egyes területén? Nem, egyszerűen nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás! Viszont az már sokkal fontosabb, hogy ennek a nem kissé lezüllött magyar focinak minden szereplője nézzen magába, és végezzen egy alapos önértékelést. Igen, nem csak a sokat szidott MLSZ (de ő különösen!), nem csak a bírói kar, és még csak nem is kizárólag a játékosok, edzők, vagy a menedzserek! Igen, ide értem a szurkolókat is! De menjünk sorba!

 

MLSZ

Egyszerűen nem lehet olyan nemtörődömséggel, vagy szakmailag nem lehet olyan mélyen egy sportági vezetés, hogy a két magasan kiemelkedő együttes meccseit ilyen ütemezéssel tervezi be! Csak egy is odafigyelés kellene, csak egy kicsit át kellene gondolni a dolgokat! Nem példanélküli, hogy az olyan meccseket, amelyek különösen fontosak egy-egy bajnokságban, vagy kupában, egy időben bonyolítják le. Ez mindenhol a világon így van, bevett gyakorlat, nincs benne semmi különös.

Értem én, hogy a bajnokság közepe felé még nem lehet arról beszélni, hogy melyik két csapat közül kerül ki az arany éremért harcoló két csapat, de ez az érv csak általánosságban igaz egy olyan bajnokságban, ahol a két élcsapat pénzügyi kondícióinak fele mellett gazdálkodik a harmadik… Ebbe a körbe nem számolom bele a Felcsútot, hiszen ott láthatóan teljesen mindegy mennyi pénzt öntenek bele. De még ez utóbbi is kiderült már az ősz folyamán!

Más téma, de ugyanolyan rossz lélektani helyzetbe sodorja labdarúgásunk egészét; a következetlen büntetési gyakorlat, az őszi-tavaszi meccsek ütemezése, a hatalmi szó a párbeszéd helyett, és még lehetne sorolni azokat a pontokat, amiket a szurkolók szinte minden egyes alkalommal elmondanak, csak éppen semmi foganatja nincsen egy olyan szervezetnél, amely nem vezetni, hanem uralkodni akar!

Ideje lenne elgondolkodni rajta; nem lenne sokkal, de sokkal értelmesebb megoldás, ha az MLSZ egyszerűen kiiktatná az ilyen, mindenféle összeesküvés elméletekre okot adó dolgokat a működéséből? Nem kellene minimum feltenni a kérdést, hogy ez nem lenne sokkal kényelmesebb, mint lesöpörni az asztalról minden olyan véleményt, ami nem egyezik meg az MLSZ-ével? Így ugyanis mindig jönnek, kopogtatnak… és a szurkoló az olyan, hogy nem adja fel!

 

Bírói kar

Igen, itt aztán komoly bajok vannak! Ha nem tűnt volna fel, akkor jelezem, hogy nem csak az a fránya magyar szurkoló, hanem a nemzetközi szervezetek is elmondják véleményüket a hazai bírókkal kapcsolatban. Ők azzal szavaznak, hogy egyre kevesebb nemzetközi meghívást kapnak a hazai sípmesterek, ha meg mégis eljutnak egy-egy meccsre, abból mindig óriási botrány van! Gondoljunk csak Kassai utóbbi pár nemzetközi meccsére…

De maradjunk itthon; tény, hogy a focistáink érzelmi intelligenciája messze alulmúlja a (sajnos) nem túl magas honi átlagot, de ezen a téren a bírók még rosszabb helyzetben vannak. Nem akarok farkast kiáltani, de nem egy esetben nem is feltétlen csak tévedésekről, hanem egyenesen tendenciózus bíráskodásról beszélhetünk! A szakmai hozzá nem értés sem megbocsátható, már csak azért sem, mert az oktatás-tanulás erre megoldást jelent(hetne), de amikor – bármilyen okból! – pártos a játékvezetés, az az egyik legnagyobb bűn, amit a sportban elkövethet valaki!

A már említett játékvezető – vélt, vagy valós - rasszista megnyilvánulása is arra mutat rá, hogy a bírók túl nagy hatalmat kaptak. Nem arra gondolok, hogy több joguk van a meccseken, mint külhoni társainak, hanem arra, hogy tetteiknek semmilyen következménye nincs, még nyilvánvaló tévedéseik esetén sem. A bírók nálunk szent tehenek, az MLSZ pedig minden körülmények között biztosítja sérthetetlenségüket! Ez egy pontig helyes is, mert ne a versenyző mondja meg, hogy miként is bírálják el, de nálunk most olyannyira kontroll nélkül működnek a játékvezetők, hogy az már komoly értékrendi válságba sodorja a bírókat!

Soha nem lesz olyan sípmester, aki nem hibázik, soha nem lesz olyan, hogy nem lesznek viták egyes ítéletekkel kapcsolatban. De megint kérdeznem kell; nem lenne jobb, ha a bírói testület nem lenne közvetlenül szövetségi irányítás alatt, nem az MLSZ alkalmazásában állnának a játékvezetők, azaz munkajogi függésük nem lenne ennyire direkt? Nem lenne jobb, ha az egyértelmű függőségi viszony nem zavarna bele a bírói szakmába, és annak megítélésébe? Amíg nem, addig egyesek majd megint jönnek, kopogtatnak… és a szurkoló az olyan, hogy nem adja fel!

 

 

Játékosok, edzők

Tudom, sokan vannak, akik adrenalinért, nagy nyereményekért, vagy egyszerűen csak passzióból szeretnek fogadni. A fogadás voltaképpen egyfajta vallásos tevékenység, hiszen a vallások nagy része valójában biztos jövőt ad híveinek (pokol, vagy mennyország, újjászületés, vagy nirvána, stb.). Az ember pedig mindig hisz, mindig kutatja a jövőt, és mindig kiderül, hogy maximum szerencse az a faktor, ami egy vékonyka esélyt jelent a sikerhez!

Kérem szépen, ne tessék ezt a fajta vallási tevékenységet besározni a maradék szerencsefaktort is kiiktatásával! Sok a vita arról, hogy ki mit keres, ki mit talál, és különösen érzékeny pont ez a foci esetében; az Nb1es játékos jóval többet keres, mint a kétkezi munkás. Ha viccelni akarnék; ez logikus, mert a focista kétlábi munkás! De komolyan meg azt tudom mondani, hogy mindegy mennyi az annyi, azt semmi, de semmi nem magyarázza, ha kétkedésre okot adó eredmények születnek!

Nem állítom, hogy egyes játékosok, vagy egyes csapatok, vagy a vezetőik eladják a meccseket, de vannak olyam meccsek, ahol nem csak az eredmény, hanem a látott produkció is erre a gyanúra ad okot! Megint azt tudom mondani, hogy szerintem sokkal egyszerűbb az élet, ha betartjuk a szabályokat, és nyugodtan térhetünk a nap végén nyugovóra! De nem elég ám tisztességesen játszani, hanem azt láttatni is kell! Tudok erre egy egyszerű módszert; ha minden meccsen azt látja a szurkoló, hogy minden egyes játékos a térdén járva vonszolja le magát a pályáról (és nem ezért, mert nincs kondija, hanem mert mindent kihajtott magából!), akkor egy vereség, egy meglepő eredmény sem fog megalapozatlan gyanúra okot adni! De amíg tötyi-lötyi alabit lát a néző, addig egyesek majd megint jönnek, kopogtatnak… és a szurkoló az olyan, hogy nem adja fel!

 

Menedzserek

Értem én, hogy nem az a lényeg, hogy jó legyen a játékos, hanem sokkal inkább az a fontos, hogy olyan legyen, mint az a bizonyos kutya, akit minden nap el lehet adni, mert mindenképpen visszajön! A játékos nem kutya, a vevők meg nem éppen naiv kislányok, de megvannak a módszerek arra, hogy a középszerből hogy lehet nagyszerű pénzeket csinálni! Nem lehet ám mindent a nevelő klubra fogni (bár itthon az akadémiák sem jók…) , és – mint tudjuk – vannak a pályán kívüli képzési, oktatási feladatok is…

Nos, én csak annyit gondolok erről, hogy ha fontos lenne a játékos, és az, hogy ő tényleg értékes karriert fusson be, akkor bizony teljesen másképp kell ezt csinálni! Értem én, hogy minden hónapban ki kell fizetni a gázszámlát, meg ugye még kenyérre is kell költeni, de ahogy ezek a kiadások bizony meglehetős rendszerességgel jelentkeznek, úgy a játékosok életpályája is bír bizonyos, előre jól meghatározható tulajdonságokkal! Azt persze halljuk, hogy „fel kell építeni”, de nem látjuk! Persze, ha a felépítés azt jelenti, hogy sokszor lehet rajta sokat keresni, aztán amikor majd egy Asztanától is eltanácsolják, mert használhatatlan, akkor új gyerekek után nézni, akkor ez az építkezés bizony gőzerővel zajlik!

De amíg nem lesz tényleg legalább egy, felelősséggel felépített játékos, aki képes megállni a helyét legalább egy másodvonalbeli európai klubnál, addig egyesek majd megint jönnek, kopogtatnak… és a szurkoló az olyan, hogy nem adja fel!

 

 

És a többiek…

Kimaradtak a szórásból;

  • A klubok, ahol minden fontosabb, mint az, hogy jól felkészített, az Nb1-re kész játékosok kerüljenek ki az utánpótlásból (ilyenek; tao-pénz, szülők pumpolása, beruházások nyúlása, haver-sógor-koma szentháromság fenntartása, stb.).
  • Az MLSZ abbéli gyakorlata, hogy egymással szoros kapcsolatban lévő klubok egyazon bajnokságban szerepelhetnek.
  • Szintén az MLSZ sara, hogy nincs az utánpótlás összefogásáért felelős sportigazgató, sőt, semmiféle koncepció sem létezik!
  • De ahogy a kluboknál, úgy az MLSZ-nél is mindenek előttinek látszik az említett h-s-k fenntartása.
  • A klubtulajdonosok, vezetők többségét sem a sport, sem a foci nem érdekli, klubjaik működtetése csak eszköz más célok elérése érdekében, ha tetszik, szükséges rossz.

Lehetne folytatni, tudjuk, látjuk, mi zajlik körülöttünk, de nem lennék igazságos, ha nem említeném annak a körnek a felelősségét, amibe magam is beletartozom.

 

Szurkolók

A fentiek alapján bizton állíthatom, hogy a szurkoló is ludas abban, hogy a magyar foci pályája kisebb korrekciókkal monoton lefelé tartó lejtmenet. Miért? Mert a fent leírtak a még megmaradt szurkolókat, és azokat is foglalkoztatják, akik már „kiszálltak”, de mégsem hallatják hangjukat, hanem csak baráti beszélgetések során másolják a Muppet Show két öregjét! Mindent, és mindenkit lehordanak a sárga földig, beszólnak, acsarognak, de nem lépnek ki komfortzónájukból, maradnak a tespedtség páholyában… hogy aztán az újabb kudarcokra csak annyit mondjanak; „Na ugye, megmondtam! Béna banda!”

Van viszont egy jó hírem! Még mindig vannak, és lesznek is, akik majd megint jönnek, kopogtatnak… és a szurkoló az olyan, hogy nem adja fel!